Bakti Viktor: Integrálva – 2. részlet

Előző részlet

Yolanda
2066. május

Szombat este a rendőrség lezárta az Aisling jósdát a standard eljárásnak megfelelően. Yolanda értesülése szerint vasárnap reggelre már nem hemzsegtek annyian, de még elzavarták a riportereket. Várhatóan estére elcsendesednek majd, elhatározta, hogy akkor tesz látogatást. Délelőtt egy órát töltött a tükör előtt, hasonló sminkkel próbálkozott, mint a stúdió sminkese. Fehér blúzt és pezsgőszínű nadrágot vett fel, a haját pedig Shawnee indián stílusú, fonott hajpánttal fogta össze.

Themiszváros, a színes fényektől és tömegtől éjjel-nappal nyughatatlan városrész merchandise üzletekkel, drága hotelekkel és fényreklámokkal úgy nőtt a Themisz komplexuma köré az elmúlt hat évben, ahogy gombák a fa tövében eső után. Méretes részt harapott ki magának Délkelet Philadelphiában a Greenwich Island-ből, keletről és délről a Delaware folyó határolta.

Yolanda úgy döntött, nem siet, kihasználja ezt a szép délutánt és szán magára némi időt. Nagy szüksége volt a pihenésre. Rágyújtott és elégedetten pöfékelve sétált az üzletek közé nyúló sétány tavaszillatú fái alatt. Themiszváros a kevert osztályú zónába esett, így a legkülönbözőbb emberek korzóztak itt. A levegőben halkan zümmögő drónok repkedtek, reklámokat vetítettek a járdára, házfalakra. A nő okosszemüvegének látóterében az AR hemzsegett a virtuális reklámoktól. A boltok előtt éneklő mesefigurák ugráltak, hogy becsalogassák a nézelődőket. Éttermek bejáratánál lévő metacimkékre pillantva apró videók indultak borkóstolásról, vagy kilistázódtak a menük.

Egy tengeri ételeket reklámozó étterem felkeltette Yolanda figyelmét, csak ekkor vette észre, mennyire korog a gyomra. Beült vacsorázni, a mennyei rákragut hozzáillő fehérborral fogyasztotta. Később, teli hassal, ráérősen járta végig az üzletekkel zsúfolt utcákat. Talált egy egészen különleges, mályvaszínű válltáskát, de nem érezte teljes bizonyossággal, hogy meg kellene vennie.

Úgy az ötödik cigarettánál járt, mikor egy térre érkezett, a közepén magasodó reklámoszlopokon forgó fénytáblák és képernyők hirdették a Themisz legutóbbi előrejelzéseit: termelékenységi prognózisok, egészségügyi információk, tőzsdei és pénzügyi adatok futottak. A tömeg egy emberként bámulta áhítatosan. Yolandát hívők nyájára emlékeztette, és eszébe juttatták a beszélgetését Holloway-jel. Gondolatai hamar továbbterelődtek a Neuex Wire ajánlatára az implantátumról, de mielőtt elmerülhetett volna a dilemmában, három rajongó kért tőle autogramot.

Szürkült mire elérte a Themisz komplexumot körülvevő falat. Egyedül a híres Themisz jósdák épülhettek hozzá közel. Legtöbbjük szürreális formát öltött, építészek lázas álmából született valószerűtlenségükkel lehelték maguk köré a misztikum auráját. Amelyikhez Yolanda ment, az még egészen visszafogottnak látszott.

Az Aisling jósda egy tömzsi toronyból állt, támfalakkal a tövénél és színes mozaikablakokkal. A kiszögelléseknél vízköpők néztek az utcára, a párkányokon csipkés kődíszek meredeztek. Három ember magas, fekete faajtó előtt már csak egy rendőr őrködött. A magas férfit impozánssá tette a fehér páncélzat, aminek karján és mellén vékony, kék csíkokban virított a Philadelphiai Rendőrség felirat, bal mellkasán pedig a „becsület, szolgálat és integritás” szavak. A gömbölyű tükörmaszk miatt csak markáns állkapcsa látszott. A nő levette a Shawnee hajpántot és bal vállára dobta selymes haját.

– Szép napot, biztos úr! – Yolanda elővette a kedvesebbik kameramosolyát. A férfi feszengve elhadarta a protokollban előírt köszönést. – Mondja, mi történt itt?

– Ez itt hatóságilag lezárt terület, hölgyem – mondta fásultan, majd előrébb lépett, hogy elállja a nő útját. Ám ekkor érdeklődve oldalra billentette a fejét. – Ön nem… a Négyes csatornától van?

– Telitalálat, Yolanda McGee vagyok, de most magánemberként. És az ön neve, kedves biztos úr?

– Huszonkettő-hét-harminchatos járőr.

– Ó, értem! – kacagott Yolanda, a férfi mellpáncéljára rakta a tenyerét. – Hagyja a protokollt, biztos úr, árulja el, hogy hívják!

A férfi tükörmaszkjából halk ciripelés hallatszott, mire odakapott, hogy állítson rajta valamit.

Még, hogy hagyja a protokollt! Hülye picsa vagy Yolanda!

Yolandának égett az arca minden alkalommal, amikor ilyen tapasztalatlan vidéki fruskának érezte magát. Pedig már kilenc éve, hogy maga mögött hagyta a falakon túli vadont és chipet műtöttek a csuklójába. Mégis, élt benne a remény, hogy néha még Philly[1]-ben is működhetnek úgy a dolgok, mint odahaza. Talán vétkes volt az, hogy a médiában és más kreatív ágazatokban másképp honosodtak meg a protokolláris államrendszer eszméi és szabályai. A hazai pályán nagyritkán még használt a csábítás.

Gyanította, hogy a férfi döntéssegítő rendszere éppen valamelyik protokoll megsértésére hívja fel a figyelmet, amely szerint civil nem érhet hozzá hatósági személyhez, de a rendőr nyilván törölte a figyelmeztetést, és újra Yolandára pillantott.

– Huszonkettő-hét-harminchatos járőr vagyok.

– Felnézek az elhivatottságára, kedves huszonkettő-hét-harminchatos járőr. Az olyan rendszerető férfiak, mint maga, a Themisz végrehajtó öklei. Hol lennénk maguk nélkül? – A járőr elmosolyodott, de nem mondott semmit. Yolanda játékosan megpödörgette a haját. – Mondja csak, elképzelhető volna, hogy kicsit körülnézzek odabent?

– Sajnálom, de a végrehajtási protokoll tiltja. – A járőr megkopogtatta a sisakját, ezzel utalva a vizorban megjelenő leírásra.

– Ugyan, ne aggódjon, nincs nálam semmilyen kamera! – Yolanda játékosan megpördült lábujjain, majd pár pillanat múlva vissza. Áldotta az előrelátását, hogy azt a nadrágot vette fel, amely jól kiemeli az alakját. – Még a szemüvegem is leveszem, ha szeretné. Majd maga körbevezet! – Levette okosszemüvegét és kicsit előrehajolt, hogy elrakja a retiküljébe. Mélyen dekoltált blúzt vett fel, a férfi fejének leheletnyi biccenéséből látta, hogy nem hiába.

Igen! Végre!

Nem remélt már sikert, de elégedettség töltötte el, hogy vonzereje még mindig a régi, hiába minden procedúra. Most erre az érzésre volt szüksége.

– Még ha akarnám, se lehetne – sóhajtott a férfi. – Civilek nem léphetnek be a lezárt területre.

Yolanda szó nélkül megosztotta virtuális névjegyét a kiterjesztett valóságban, majd sarkon fordult és elsétált. Összefogta haját a Shawnee hajpánttal.

– A tököd is csak protokollra engedelmeskedik… – dünnyögte maga elé, de azért nem lanyhult az elégedettsége.

Megfigyelte, hogy egy járőrdrón lebeg fel-alá az épület körül. Körbejárta a jósdát. Észrevett egy árnyas sikátort a jósda oldalában, és úgy sejtette, lesz ott egy oldalajtót, de egy szemközti ház sarkára rögzített kamera pont rálátott. Yolanda a házfalnak támaszkodott a kamera alatt.

Karperectárcsájának segítségével a szemüvegén megjelenítette ismerőslistáját, majd kiválasztotta Cyrt. A férfi apatikus tekintetű profilképe látóterének jobb felső sarkába vándorolt. Yolanda fülében, a bio-finak köszönhetően már hallatszott a digitális tárcsahang.

++ Szia, Yola! – A férfi izgatott hangja nem passzolt a profilképéhez. Mindig ilyen volt. ++ Láttam tegnap a Holloway interjúdat. Állati csinos voltál!

– Köszönöm, Cyr drágám! – nyájaskodott a nő. – Tuti munkakapcsolatom lesz velük. Mibe, hogy tudok majd neked szerezni a Neuex Wire kütyüiből?

++ Az állat lenne! Akkor gondolom nem azért hívtál, hogy dumáljunk.

– Kellene egy pici segítség. Neked semmiség. Néhány ajtón kell átjutnunk, AR csomópontot feltörnünk egy Themisz jósdában.

Szisszenés hallatszott a vonal másik oldaláról.

++ Yolanda, miattad fognak egyszer elkapni!

– Dehogy is! Én tudom, milyen ügyes vagy… Hát jó… mit szólsz, ha egy közös vacsorát is hozzácsapunk?

++ Tényleg? – Cyr próbált higgadtnak tűnni, de Yolanda hallotta, mennyire izgatott. – Na, jól van, segítek.

– Oda szeretnék bejutni. – Yolanda megosztotta okosszemüvege látóterét a férfival, és vezérlőjével egy zöld jelölést helyezett el a sikátoron, majd a kamera és a drón felé nézett, azokat piros színnel jelölte meg. – Csak ezek a problémák itt.

++ A rendőrség rendszerébe betörni túl veszélyes, szóval a drónt ki kell cselezned. A közterület-felügyelet rendszerével nem lesz probléma, néhány másodpercre el tudom vakítani a térfigyelőt, addig átosonhatsz.

A két arasz átmérőjű, korong alakú rendőrdrón karosszériája csillogó, fehér műanyagból készült, rajta kék csíkok jelezték hovatartozását, az elülső peremén érzékelők villogtak, a tetején pedig apró szirénák sorakoztak inaktívan. Alatta türkizkéken derengett a levegő a gravomotorból áradó fény miatt. Nem sokkal Yolanda elé lebegett fejmagasságban, alaposan körbenézett, majd megfordult, hogy megkerülje az épületet.

– Most! – súgta a nő.

++ Mehetsz.

Yolanda megindult a sarokról. Átsuhant a tömegen, mint egy fürge gyík, és amint beért a sikátorba, egy támfal mögé lapult. A villódzó neonfényeknek köszönhető rossz látási viszonyok miatt alig vette észre az ott rejtőző ajtót.

++ Eddig tartott.

– Remek! – Yolanda tudta, hogy a támfal már takarja a kamera elől. Leszaggatta a rendőrségi szalagokat az ajtóról, és megpróbált benyitni, de zárva volt. – Be kéne jutnom.

++ Nézz rá a zárra! – Yolanda úgy tett. ++ Jó régi, chipolvasós zár. Egy pillanat.

Apró berregés, majd egy kattanás hallatszott. A záron zöld fény villant fel. Yolanda egy elsötétített oldalfolyosóra nyitott be.

– Bajnok vagy, Cyr!

++ Ezt majd a közös vacsoránk alkalmával is ismételd meg!

Okosszemüvegén aktiválta az éjszakai módot, a folyosó a smaragd legkülönbözőbb árnyalataiban ragyogott fel. Csend borult rá, a kinti zajok eltompultak. Yolanda a falon találta a környezetstimuláló berendezés kezelőfelületét. Innen lehetett irányítani a belső termekben a fényeket, illatokat, páratartalmat és környezeti zenéket. Közel és távol nem mozdult senki. Résnyire kinyitotta a legközelebbi ajtót és benézett a jósda várótermébe.

Csak a magasan lévő boltíves ablakokon szűrődött be némi hold- és neonfény, ami üvegcsilláron, lovagi páncélokon és gyertyatartókon tükröződött. A padlót sakktáblacsempe, a falakat drapéria fedte. Illatelegyek elhalt foszlányai miatt a levegőt szinte harapni lehetett. Yolanda rögvest visszahúzódott, ahogy meghallotta a bejárat felől egy gravomotor zúgását.

– Csessze meg! – sziszegte, visszacsukta az ajtót. – Még egy drón!

++ Csendben, különben észrevesz! – duruzsolta Cyr a fülébe. ++ Meg kell találnod a módját, hogy eltereld!

Yolanda bólintott. Áttekintette a kezelőfelületet, majd megnyomott egy lejátszás gombot. A jósda belső terméből egzotikus keleti zene csendült fel. Hallatszott, hogy a drón átvág a várótermen, és belebeg.

++ Szép munka!

A nő beosont. Gyorsan körbenézett a dívány és a dohányzóasztal környékén, a páncélok között, a lépcsőknél.

– Ez itt a váró, biztos, hogy itt íratják alá az ügyfelekkel a szerződést – suttogta Yolanda, szinte csak magának.

++ Siess, a járőrdrón rögtön visszaköveti a hangvezérlés forrását!

Visszalépett a kezelőfelülethez, és némi keresgélés után egy dokumentum gombot nyomott meg. A következő pillanatban a lépcső alatti falon félrecsúszott egy csempe, és felfénylett mögötte egy AR csomópont.

– Ezaz! – örvendezett Yolanda, megnyitni azonban nem tudta, nem rendelkezett a megfelelő jogosultságokkal. – Cyr?

++ Rajta vagyok, csak menj már onnét!

A másik terem felől a gravomotor zúgásának közeledése hallatszott. Yolanda azonnal besurrant az oldalfolyosóra, és az utolsó pillanatban csukta vissza az ajtót. Hátát a falnak vetette, kifújta magát.

– Na?

++ Kész, mi kellene?

– Az utolsó tárolt dokumentum.

A szemüvegén megjelent egy Korlátozott Felelősségi Jognyilatkozatot, az a fajta harmincoldalas, amiből Yolandának régebben akár napi húszat is alá kellett írnia. A Themisz azóta szerencsére enyhítette az állami bürokrácia terhét. Az aláíró neve is ott virított, háromdimenziós arcképével együtt.

– Jarred Webster – dünnyögte a nő maga elé. – A Neuex Wire alkalmazottja.

Visszasettenkedett a sikátorba, majd Cyr újabb segítségével az épület környékét is észrevétlenül elhagyta. Suhanója egy közeli fizetős parkolóban várakozott. Hazahajtott.

Alig pár éve vásárolta lakását a Kensington kerületben, a funkcionális körzet tehetősebb részén, Port Richmondban. A hatalmas ablakokból magasan a város fölött nyílt a nem mindennapi panoráma a Delaware folyóra. Yolanda belsőépítésszel rendeztette be a lakást a sötétszürke és a fehér különböző árnyalataiban. A minimál stílust választotta, mivel imádta a tágas tereket. A nappaliban chillout zene és lágy fények kapcsolódtak be, a falba épített illatpermetezők eső utáni erdő érzetét varázsolták.

A kiterjesztett valóság üdvözölte Yolandát. Ablakok zsúfolódtak elé, a javasolt szórakozási lehetőségek listája filmeket, zenéket és a nő kedvenc vadászós videójátékait tartalmazta. Egy virtuális kezelőpult a lakás hőmérsékletét, páratartalmát és energiafogyasztását mutatta. Látszottak az elmulasztott hívások, olvasatlan üzenetek, reklámok új AR lakberendezési tárgyakról és dohányzásról való leszokást segítő termékekről. Yolanda egyetlen kézgesztussal eltüntette mindet.

A mélyített padlójú szoba kanapéjára hajította a retiküljét, és fáradtan nyújtózkodott. A pult fölötti falrészen szembenézett egy virtuális portréval, egykori vőlegénye mosolygott rá. Yolanda sóhajtott, egy kis faragott viharmadár szoborra rakta a hajpántot és a pultra dobta kecses okosszemüvegét. A valóság sokkal valóságosabbá vált, Nathan képe is eltűnt.

– Forró fürdő kell!

Amíg folyt a víz a kádba, Yolanda levetkőzött, és végigmérte magát a fürdőszoba tükörfalán. A rendszeres edzés dögös csajt faragott a puha, háztáji lányból. Tudta, kötelessége formálnia a testét, elvégre az márkajegy, nem magántulajdon. Megtett mindent, hogy feltörjön. Végigsimította gömbölyű mellét.

– Kapd be, Alex, igenis valódinak tűnnek!

Soha nem bánta meg. Biztos volt benne, akármilyen döntést is hoz ezúttal, most sem fogja megbánni. Csak hallgatnia kell az ösztöneire. Egy pillanatra még elidőzött, megsimította a köldöke fölötti tetoválást. Egy felhőkbe burkolódzó nőt ábrázolt.

Sziszegve merült bele a forró vízbe. Rágyújtott, kezébe vette a kád mellett tartott FlexiPlexet, egy gombnyomással megmerevítette a lágy fóliát, majd megnyitotta az Optic SenseIn katalógust. Ráérősen böngészte, miközben cigizett. A neki tetsző modellekkel szemezett, elképzelte magán azokat, és azt, mit szólnának az ismerősei, ha meglátnák.

– Denise-t elvinné a sárga irigység. – Yolanda szájának szegletében mosoly jelent meg. Látta maga előtt legjobb barátnője ábrázatát. A szerkesztőségben is körberajongnák, és felvehetné a versenyt végre azzal a vörössel a Universe News-tól, Ritával.

Eszébe jutott az édesanyja.

– Anyától megkapnám a hegyi beszédet.

Kényelmetlen kérdések kezdték feszegetni: Mit csinálnak a szemmel a műtét során? És az arccal, a koponyával? Ki lehet szedetni egyáltalán? Vissza lehet csinálni az egészet? Vagy ez örökre nyomot hagy?

– Ah… – hátrahajtotta a fejét a kád szélén, a plexet pedig elhajította.

Beszívta, majd ráérősen kifújta a füstöt. Élvezte a víz forróságát, a szeme félig lecsukódott. Ujjai rátaláltak a kád peremén lévő panelre. Egy gombnyomásra körben a fürdőszobacsempén mozgókép jelent meg egy vidéki tájról. Az előtérbe lengedező fűszálak között egy magányos kunyhó árválkodott, a háttérben, erdők sziluettje felett felhők úsztak lustán. Yolanda atmoszférikus new age zenét rakott be, fuvolával és dobokkal.

Nem akart Nathanra gondolni, csak ugyanazt a nyugalmat és lelassult időt érezni, mint mikor együtt hallgatták ezt a dalt abban az elhagyatott kertben. Sok minden kavargott a fejében: a biztonsági főnök feltűnése a jósdában, a Neuex Wire ajánlata az implantátumról. A mindennapok görcscsomói nehezen oldódtak, de a lágy dallam, a gőz és a simogató víz lassan ellazította őt. Mélyet szívott a cigarettába. Végigsimította a testét a víz alatt, ujjai a lába közé kúsztak. Halkan sóhajtozott, kényeztette magát. Nem siette el.

Összerezdült, amikor a bio-fi vevője bejövő hívástól csipogott. Elejtette a cigit, szisszenve esett a fürdővízbe.

– Csessze meg! – szitkozódott. Kapkodva kikapcsolta a zenét és a képet a csempén, majd fogadta a hívást.

++ Hogy s mint, csaj? Rég beszéltünk, az őseid meg emlegetnek.

– Szia, kicsi Lana – üdvözölte Yolanda egy pillanattal később, amikor felismerte, kihez tartozik a néger akcentus. – Bocs, még nem jutottam oda, hogy visszahívjam anyát. Tök durván le vagyok terhelve mostanában. Biztosan láttátok a Holloway interjúmat.

++ Ne hari, sokáig segítettem a szüleidnek tegnap. Tudod, már szedjük a retket.

– Jól van, majd átküldöm a felvételt.

++ Tudod, kellene ide a kertbe pár dolgos kéz nekik.

Yolanda sóhajtott. A hamutartó felé nyúlt, de a cigi a kádban úszott. Tudta, ha az anyjával beszélne, már menne fel a pumpa. Kihalászta a csikket és a hamutartóba dobta.

– Milyen szerencse, hogy ott vagy te – válaszolt végül higgadtan. – Ms. Mindenki Kicsi Lánya.

++ Lejjebb az orrot, csaj, vagy beverem! – nevetett Lana. ++ Még mindig nem nyúltak a házadhoz. Sokáig azt hittük ám, hogy mindez neked csak egy időszak.

– Ja, hát tökre nem! A díjaim, a rajongók és a nézettség nem ezt bizonyítja.

++ Gratula a sikereidhez, na! Azért ne feledj ám el minket! Az a chip nem minden.

– Mintha csak anyát hallanám…

++ Mikor jössz látogatóba?

– Majd. Valamikor… Most dolgom van.

Miután elköszöntek Yolanda orrig süllyedt a forró vízbe. Édesanyjára gondolt. Visszakapcsolta a képet a csempén és hosszan nézte a vidéki kunyhót. Az arcán legördülő könnycsepp eltűnt a fürdővízben.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.4/10 (17 votes cast)
2 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Nagyon tetszik, hogy szép egységbe simulnak a párbeszédek a különböző leíró jellegű részekkel, végig fenntartva a figyelmet. A karakterek nem egy kaptafára készülnek, jól megírtak. Kíváncsian várom a folytatást, mert olvasnám még. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük