Alex L. Hooper: Addikció

Izgatottan szálltam ki a GMC-ből, Chris meglepetést ígért. Kételkedtem benne, hogy olyat tudna mutatni, amitől leesik az állam, de értékeltem a próbálkozást. Eleve elvetélt ötletnek tartottam egy randit, mert ketten együtt olyanok voltunk, mint egy időzített bomba. Viszont ragaszkodott hozzá, én pedig kicsíptem magam. Bár ha tudom, hogy a házába hoz, nem veszem fel ezt a kényelmetlen cipőt és a szoros ruhát.

Sötétben botladoztam a félig lekövezett gyepen, a cipőm sarka néha besüppedt, néha hangosan koppant a kövön. Idétlenül éreztem magam. Mihelyst Chris kinyitotta az ajtót, megkönnyebbülten tolakodtam be előtte az előszobába, és azonnal levettem a magas sarkút.

– Mi az? – kérdeztem Christől, aki összefont karral dőlt neki a falnak, és vigyorogva figyelt engem.

– Semmi. Kövess! – Bevezetett a nappaliba, ahol pezsgőspoharak álltak a dohányzóasztalon. Rosszat sejtettem.

– Csak ezt ne! – hátráltam. Chris megragadott a csuklómnál fogva, hogy megakadályozza a távozásom. Fájt, ahogy szorított, de tetszett. Jobban, mint szerettem volna. Különös, eddig idegen érzelmek futottak át rajtam a fiú iránt. Csak az enyémekhez hasonló, sötét gondolatait ismertem, ez a magatartás viszont új volt, és piszkosul csábított.

Még mindig fogva tartva mosolygott le rám. Lehet, hogy a többi lányt megrémítené ez, de én vonzónak találtam, ahogy sötét, baljós szemével engem figyelt. Különleges dolgokat láttam a tekintetében.

Ujjait tenyerembe csúsztatta, és körbeölelte velük a kezem. Nem értettem, miféle játékot űz velem, de most már kíváncsi lettem.

Lehajolt, a kezembe nyomta a cipőmet, mire felsóhajtottam, aztán engedelmesen belebújtam. Átsétáltunk az udvaron, Chris kinyitotta a fészer ajtaját. A tágas helyiségben csak egy lámpa égett a mennyezet közepén, ezért csak kicsit később vettem észre a székhez kötözött férfit. Betömött szájjal próbált kiabálni, szörnyű hangokat kiadva magából. Rettenetesen visszataszító látványt nyújtott, és az alatta elterülő tócsa arról árulkodott, hogy bevizelt.

A padlót nejlon borította, ekkor fogtam fel, mi ez az egész. Torkomban dobogott a szívem, teljesen földbe gyökerezett a lábam. Szóra nyitottam a szám, de csak valami nyöszörgésfélét hallattam. Elakadt a lélegzetem, ledermedve bámultam a béklyóktól szenvedő, félelemtől eltorzult arcú férfit.

– Boldog Valentin-napot! – Erőt vettem magamon, leküzdöttem a döbbenetet. Végre meg tudtam szólalni.

– Mi a franc ez, Chris? Mi a fenét csináltál?

Nem válaszolt, szorosan mögém lépett, éreztem testének melegét. Egyik kezével végigsimította a csupasz karomat, libabőrös lettem az érintésétől. Magamnak is félve vallottam be, hogy tetszett a helyzet. Ahelyett, hogy megrémített volna Chris nyilvánvaló szándéka, inkább izgatottá tett.

– Ez az ajándékod – súgta a fülembe. Éreztem a leheletét az arcomon, lehunytam a szemem egy pillanatra.

– Chris, ez… – Nem tudtam, mit mondhatnék. Egyszerre voltam zaklatott, feltüzelt, boldog és rémült. A szívem úgy kalapált a mellkasomban, mintha dobok dübörögtek volna odabent.

Ekkor megéreztem a hideg fémet a bőrömön, ahogy az ujjaimtól egészen a nyakamig kúszik, aztán a meleg vérem, ami a dekoltázsomba folyt. Chris megvágott, mégsem féltem, mert élveztem. Az adrenalin átjárta a testem, remegtem, de inkább az izgalomtól, mintsem ijedtemben. Leengedte a kést, és a kezembe adta. Sokkal könnyebb és felszabadultabb érzés volt fogni, mint hittem. Hatalommal ruházott fel, amikor odaadta nekem, én pedig élveztem minden egyes cseppjét. Rádöbbentem, Chris jobban ismer engem, mint én magamat.

– A tiéd, Alexis!

Erősebben rámarkoltam a kés nyelére, nehogy a földre essen.

– Tudod, mit jelent ez? – Chris felé fordultam. Még mindig nagyon közel állt hozzám. – Szorosabban összeköt minket, mint bármi. Eddig normális életet éltünk, de ezek után leomlanak a falak… Semmi sem lesz ugyanaz.

– Azt akarom, hogy örökké összekössön minket. Te teszel teljessé engem. – Sötét szemével engem nézett. Igaza volt, ugyanezt éreztem. A mélyen megbúvó gonosz vágyaim csak mellette teljesedhettek ki, vele lehettem önmagam.

Megragadtam a tarkóját, és a falhoz löktem. Megharaptam, olyan erősen csókoltam, hogy megéreztem a vére ízét a számban. Már biztos voltam benne, eddig nem éltem igazán. Soha többé nem kell az árnyékban megbújnom, és elrejteni azt, aki mindig is voltam, csak magam sem tudtam.

Nehezen, de elszakadtam tőle. Először meg kellett halnom, hogy újjászülethessek. Odasétáltam a férfihoz. Kérdőn és egyben követelőzően pillantottam hátra a vállam fölött Chrisre. Valami rajta is megváltozott, sokkal jobban csillogott a szeme, amikor rám nézett. Szemügyre vettem a kést, elég recés ahhoz, hogy nagy fájdalmat lehessen okozni vele. Eddig nem akartam senkit bántani, de most felizgatott, hogy még rosszabbá tehetem valaki utolsó perceit, óráit. Tőlem függ, mert én döntöm el, meddig tart a szenvedése. Eufórikusan hajoltam oda az idegenhez, felkacagtam. Nem bírtam magamba fojtani, boldog voltam. Chrisszel is meg akartam osztani a csodás pillanatot, azt akartam, hogy ő is átélje.

– Először együtt csináljuk! – Chris szorosan hozzám simult, eggyé váltunk. Ujjait a kezem köré fonta, már nem remegtem, mert eltökélt voltam. Vettem egy mély lélegzetet, és együtt döftünk.