A húsvéti nyuszi ezúttal játékot is hozott a tojások mellé. Tégy vele próbát te is, és nyerj szerkesztői véleményt!
Húsvéti játékunk az E/1-es mesélésről és a megszemélyesítésről szól.
A feladat:
Mutasd be a tojásdíszítés folyamatát a tojás szemszögéből.
A tojás formálhat véleményt
– arról, milyen érzés szerencsés/peches kiválasztottnak lenni és hímes tojássá válni
– a választott díszítési módról, annak részleteiről (színek, formák stb.)
– a díszítés sikeréről
– a kellemes/kellemetlen hatásokról, amik érik
– a személyről, aki a díszítést végzi
A lényeg, hogy az eredmény ne pusztán tényközlés legyen, ruházd fel a tojást egyedi hanggal, saját egyéniséggel.
Határidő:
április 17. (hétfő) éjfél
Eredményhirdetés:
április 21. (péntek) reggel
Nyeremény:
A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.
***
Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (törekedj arra, hogy 100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból
Hé, ez csikiz! Vidd innen azt az ecsetet vagy megbánod! Azt hiszed, csak egy tehetetlen tojással állsz szemben, mi? De erősebb vagyok, mint gondolnád. Az előbb majdnem belefojtottál egy fazék forró vízbe, de én túléltem, sőt, úgy érzem, keményebb vagyok, mint valaha. Velem te nem babrálsz ki, de nem ám!
Mi-milyen szín az? Rózsaszín?! Nehogy rám kend! Ígérem, jó leszek, nem mocorgok, csak rózsaszínt ne! Inkább kéket. Tudod, én már a tyúkban pihenve is arról álmodoztam, hogy egyszer kakas leszek. Ne merd itt nekem összezavarni a nemi identitásomat holmi rózsaszín hacukával!
Hát így állunk? Ez háborút jelent, ugye tudod? Háborút!
– Danika, ne egyed a festéket, az a fejemre kell!
De Danika eszi. Hülye gyerek! A képe tiszta piros, meg sárga, mint valami apacs törzsfőnek, de rám még alig jutott a festékből. Nincs egy tükör valahol? A hátsóm teljesen csupasz. Kinek ad majd így a nagyi? Legfeljebb annak, aki a szemébe fújta a kölnit…
– Danika, légy jó gyerek, és engem fess. Úgy. Tudsz már verset?
Mondani kezdi. Zöld erdőben járt, piros nyuszit látott. A fejem fognám, ha lenne kezem.
– Danika, ne fehérre kenj, nem kaszinó tojás akarok lenni! Tudod, mit? Nyisd ki a szekrényt, van benne egy Kinder. Jól tudsz csomagolni?
Mit művel? Csiklandoz. De most meg? Összemocskolja az én csodás héjam? Mégis mi a frászt csinálsz? Kék? Ne! Az nem az én színem! Sokkal jobban szeretem a vöröset. Sárga? Most komolyan! Miért kék meg sárga? Inkább pirosat! Na tessék! Hát muszáj volt ott is összemaszatolnia engem? Különben is, már vettem fürdőt. Minek kell befesteni? Ne fújogass, mert fázom! Most mit bámul ilyen büszkén? Szerintem ronda lett! Elcsúfítottad az én szépséges héjam.
Most meg letesz. Nem fél, hogy elmaszatolódik a festésem? Mi? Már másik tojással foglalkozik? Könnyen eldobott engem! Hah! Őt bezzeg pirosra fested! Hát nem lát a szemétől? Elfelejtett engem.
Au! Au! Auuuu! Vigyázz már azzal az ecsettel! Atya-úr-isten! Most komolyan… Barna?! Ki látott már barna színű húsvéti tojást? A többieket mind kék, rózsaszín és piros színre pingálták az aranyos gyerekek, erre én ezt a kis kakiszín kedvelő stöpclit kaptam ki. Oh, remek! Most még össze is taperol a húsos, kis ujjaival! Tiszta ujjlenyomat vagyok! Jaj, ne… Mit… mit akarsz azzal a matricával? Ne tedd rám, utálom a bárányokat! Neeee…
Öreg vagyok én már ehhez a bohóckodáshoz. Tóbiás úgy mutogatja a rápingált, kapafogú nyulat, mintha az anyja képmását tetoválták volna a héjára. A másik féleszű meg azzal magyarázza a pacát a homlokán, hogy megvilágosodott a tyúk-tojás elsőbbségének kérdésében. Csak ráfröccsent a festék Tóbiásról. Láttam. Kétbalkezes a gyerek. Ezek a mai fiatalok egy tojást sem tudnak rendesen kifesteni. Most is mit csinál? Lilát kever. Nem vagyok még elég ízléstelen sárga talppal és a zöld folttal a fejemen? Mint egy kozmetikázott hulla. Úgyis mind meghalunk. A nyúl elmondott mindent.
Én legalább méltósággal fogok távozni. Amikor a gyerek legközelebb festékért nyúl. Eldöntöttem. Legurulok.
Mindig tudtam, különleges vagyok. Nagyon untam már ezekkel a mainstreem bézs, vagyis elefántcsontszín, vagy inkább tojáshéjszín tagokkal nyomulni. És végre kiválasztottak! Itt a tavasz, a divathetek, megkapom a profi sminket, meg az outfitet, aztán tündökölhetek. Hé, ez fáj, mit csinálnak? Erről nem volt szó a modellügynökségnél! Kifúrt! És most belém dugott valamit, és kifújja a belsőm! Mondjuk mit számít, ami bennem van? A héjam a lényeg, nem? Most festeget, ó, mennyei érzés! Milyen gyönyörű leszek! Egyedi! Aztán, ó ne, héééé… zuhanok, és látom magam magam körül. Mind én, de mégis mind más. Tudathasadás? Nem baj, dilidokihoz járni olyan trendi manapság.
Izgatottam készültem ARRA a napra. Persze, hiszen tudtam, hogy ez lesz az első, a soha vissza nem térő alkalom. Egyetlen mentségem az lehetett, hogy én tehettem semmit. Mondhattam volna, hogy én vagyok a kiválasztott, de ez a több ezer sorstársam mellett eléggé álszent dolog lett volna. Elérkezett az a bizonyos nap. Nehezen törtek be, de utána már csak egy laza mozdulat kellett, hogy a …hártyám is átszakadjon. Egy erős fújást éreztem, aztán mindketten megkönnyebbültünk. Próbálták még színekkel feldobni a napom, de hamar rájöttem, hogy ez már csak máz. Úgy éltem meg, mint egyes emberek, pedig fordítva kellett volna történnie.
Csupa víz és festék körülöttem minden. Foghíjas kisfiú hadonászik felém az ecsetével. Most magának fest tojást? Én leszek a jövendőbeli gazdája? Jesszusom, ez a takony-szín elég bizarrul néz ki. Biztosan ilyen színben kell pompáznom? Huh, de hideg ez a festék! Ööö, nem gondolnám, hogy jó ötlet lenne a zöld alapra sárga pettyeket festeni… Hallod, kiskomám? Hát persze, hogy nem hallod, hiába fúrtak ki a hegyes és a tompa végemen is, hangszálaim nincsenek. Viszont úgy tűnik, kapok sárga, macskákat megszégyenítő szemeket. Szent Héjhártya! Ha egy percen belül nem szedik le rólam ezt a kontárt, úgy fogok festeni Húsvétkor, mint egy kobold!
Végre én következem. Puha, hideg érintés szalad végig rajtam, ahogy az ecset újra és újra megsimogat. Élvezem ezt a törődő gyöngédséget. Gúnyosan nézek le a fonott kis kosárkában dölyfösen terpeszkedő, különféle árnyalatban pompázó társaimra. Én bizonyára sokkal szebb leszek náluk! Türelmetlenül várom, hogy elkápráztassam őket tündöklő színeimmel. Mennyire fognak irigyelni!
Váratlanul éles reccsenés hangja hasít a levegőbe, és rettenetes fájdalom nyilall belém. Valaki keservesen felzokog.
– Nincs semmi baj, tündérkém! Csak ne fogd olyan erősen, mert akkor eltörik. Vegyél elő egy másikat és próbáld újra! – hallok egy kedves, megnyugtató hangot.
A többiek kárörvendően kacagnak, miközben nagy puffanással a szemetesben landolok.
Taktikai feljegyzés a bevetés ismeretlen főparancsnoka számára:
A nevem Ezernégyszázharminckilences. Rabszolgaként jöttem a világra, humán takarmányozási céllal. Világossá vált számomra, hogy valaki zendülést szervezhetett közülünk. Nem kizárt, hogy az ellenség oldaláról is kaptunk szövetségeseket. Szilárd meggyőződésem alapja az, hogy a mai nap humán fiókák festettek színesre, mindezt egy kifejlett egyed felügyelete mellett. Piros háromszögek, kék négyzetek, sárga hullámvonalak, azaz egyértelmű harci dísz motívumok fedik mind az én, mind társaim egész testét. Az, hogy egy nagy horderejű szabadságharc tervezete húzódik a háttérben, szűk létszámú csapatunk körében már nem kérdés.
Jelentjük készen állunk a feladatra! A parancsokat rendíthetetlen hittel és elszántsággal várjuk!
A többiekkel együtt a hűtőben kucorogtam.
Kicsit elszunyókáltam, majd arra riadtam, hogy kinyílik a hűtő ajtaja, és ott áll egy férfi. Engem emelt ki a többiek közül. Egy nővel volt. A nő rólam beszélt, és azt mondta: tökéletes ez a tojás, asztali díszt készítek belőle.
Nagyon örültem ennek a megtiszteltetésnek. Majd lyukat vágtak rajtam alul és felül, nem mondom, hogy kellemes volt, de kibírtam. Azután bekentek valami ragasztós anyaggal, és rám simogattak egy vékony szalvéta jellegű anyagot. Végül egy vékony lakk réteg került rám.
Az asztal közepére helyeztek.
Igazán jól éreztem ott magam, mindenki, aki arra jártak megcsodálta a szépségem.
Amint a csillogó zöld szeme elé emelt, beleszerettem. A mezőt juttatta eszembe, ahonnan elszakítottak. Pár nap hidegben vacogás után úgy döntött, ismét szüksége van rám. Reszkető várakozással meleg, selymes tenyerébe simultam. A pillantása tüzétől olvadva, fehéren és sárgán kavarodtak bennem az érzések. Kecses, forró ujjai a végtelenségig kényeztettek. Színeket és formákat varázsoltak a külsőmre, ismeretlen vágyakat a belsőmbe. Elégedett mosollyal szemlélt és megajándékozott egy csókkal. Végül mégis kiengedett puha érintései közül. Kínzó lassúsággal telt a várakozás. Most újra felemel magához. Finom ujjai soha nem gondolt erővel zúzzák szét a kemény külsőmet. Végtelen elégedettséggel és megnyugvással olvadok szét forró ajkai között.
Hű, ez meleg volt, és mindjárt jön a második kör! Tudtam, hogy egyszer karriert csinálok, és tessék! Én leszek a legpirosabb tojás az egész világon. Készítsétek a fényképezőgépet! Csak meg kell még mártóznom a színes löttyben. Hé, magas copfos! Engem! Én következek! Felháborító! Én voltam itt előbb! Te meg mit bámulsz? Alig éred fel az asztalt. Ez nem gyerekjáték! Na, ne merészelj hozzám érni a koszos mancsaiddal! Most meg hová szaladunk? Azonnal vigyél vissza! Copfos asszonyság! Segítség! Elraboltak! Uh, ez fájt! Muszáj ilyen durvának lenni? Nem adtam rá engedélyt, hogy levetkőztess! Szégyenlős vagyok. Csukd be a szád! Csak nem? Áááá…
Örültem, amiért a hímes tojás jelű kislánynak, Panninak osztottak ki az oviban. Tegnap észrevettem a tojástartó pereme alól, hogy milyen ügyesen tud festeni. Húsvét hétfőn Panni belemártott a forró, vörös festékbe, amitől úgy éreztem rögvest szétrepedek. Szerencsére nem voltam bent sokáig, és kárpótlásul Panni hideg ecsettel simogatott. Annyira koncentrált, hogy aranyfürtjei körülöleltek. Édes mosolya elárulta, csodásra sikeredett az új külsőm. Legnagyobb bánatomra nem maradhattam Pannival, mert Tóbiás mondókájáért lecserélt. Jelentéktelennek éreztem magam, miközben egy szatyorban aszalódtam egészen estig. Utána egy csodálatos helyre kerültem rengeteg hímes tojás közé. A kisfiú a szobában lévő legfelső polcra helyezett, amitől ismét fenségesen érezhettem magam.
Hé! Vigyázz! Majdnem rám pottyantottad a testvéremet. Fincsi a víz. De kezd meleg lenni. Buborékok mindenütt, úgy érzem, megsülök, levenném a héjam, de szégyenlős vagyok… Jó volt végre kikerülni a forróságból. Teljesen megkeményedtem odabent. Ez a simogatás most kimondottan jól esik. Egyetlen ecsettel kenegetnek, mely engem elégedetté tesz. Nini! Ott egy tojáslány, jaj de szép piros szoknyát kerítettek köré, felül pedig az a virágfüzér, ott a helyem mellette. Udvarolnék neki, de hirtelen egy kosár mélye elrejti előlem. No, páros tojás sem lesz már belőlem… Ekkor a kéz megkegyelmez, engem is a kosárba helyez. Ott találom az én piros szoknyás párom.
Gyengéd kezek nyúlnak hozzám, és egy ecset cirógat álmatagon. Kék leszek és zöld és sárga, és harsanó virágok nyílnak testemen. Lágyan lüktetek a finom ujjak között – soha nem volt még részem ilyen édes fájdalomban. Zúzódások és sebek tarkítanak, de a színek mindent elfednek és én is elfeledem őket. Az ecset szőrszálai keményebbnek, durvábbnak érződnek, de nevetést hallok és ez megnyugtat. Ketten vannak. Mi sokkal többen. Csattanást hallok és feltörő kacajt és félni kezdek, mert nem látok semmit, csak színeket. Újabb csattanás, repedés, gyöngyöző nevetés. Megremegek az aprócska kézben, de a finom ujjak cirógatni kezdenek. Aztán ezer szilánkra robbanok és lecsordogálok a falon.
Egy párhuzamos univerzumban, ahol a tojások uralják a Földet, ott a húsvét máshogy zajlik. A nevem Tojgli, és én fogok most mesélni, az itteni szokásokról. Mi tojások túlnőttünk az embereken, telepátiával irányítjuk őket és így beszélünk hozzájuk. Az anyukámtól egy ember fiút kaptam húsvétra, akit kedvemre díszíthetek ki. A gondolatai felett átvéve az irányítást, megparancsolom neki, hogy mártózzon egy vödör világoskék festékbe. Ezek után élvezettel kérem arra, hogy sötétkék pöttyöket fújjon magára festékszóróval. Végül, hogy a béna klisé megmaradjon egy csibét kellett a homlokára ragasztania, a mellkasára pedig egy nyuszit. A kész embereket egy nagy kosárkába téve cserélhetjük egymás között.
Megúsztam.
Családunkat deportálták, rokonaim héja komposztban végezte, ők maguk pedig az Ember gyomrában.
Még egyben vagyok, puhaság vesz körül és különös forma méreget, maga a Szem. Ez a kéz Anyáé, ő hozott ide, a Gyerekek folyton őt emlegetik. A fejüket simogatja úgy, mint a héjamat. Letesz maga elé, engem pedig szétvet a kíváncsiság, mi fog történni? Azt kiabálják körülöttem, hogy Sárga! Legyen Sárga! Anya kiemel a forró vízből az asztalra, és valami selymes ér hozzám a Fejéről, csiklandoz, mint az ujjai, ahogy zsírral fényt ad a színemnek. Ez a legtöbb, amit elérhettem rövid életem során, suttogva, óvatosan kézről kézre adnak.
Címzett: Strucc ól, Vaspuszta
Testvéreim!
Újjászülettem, és eljutottam a nirvánába! Tökéletesre metszett, hófehér, csipkés, ezüsttel patkolt strucctojásként örökkévaló életet – és nem mellékesen csodás testet – kaptam egy rám rendkívül büszke bankár tulajdonaként, aki úgy bánik velem, mint a hímes tojással! Naponta dédelget, és – bár ez kissé zavarba ejt még – teremtő erőt tulajdonít nekem. Nagyon szeretne már gyermeket.
Az engem feltámasztó iparművész szerint, mi, tojások a születést szimbolizáljuk. És tudjátok meg, most már én is elhiszem magunkról, hogy többek vagyunk annál, mint holmi gyorsan emészthető táplálék. Gyerekek! Bármerre is vet a sors benneteket, ne féljetek!
Üdvözlettel:
Tojás
Kedves Szerkesztőség!
A hozzászólásom eleje lemaradt csatoláskor, „Feladó: 12586-as számú tojás
„.
Véletlenül facebook-os kommentként küldtem el újra. Az első kommentem ne vegyétek figyelembe, kérlek!
Köszönettel:
Kati
– Mi az? Miért kiabál mindenki?? Mi történik?! Hideg van! Tegyenek vissza!
– Hello! Azt hittem egyedül vagyok itt. Te is a fészekből jöttél?
– Vigyázz, hogy gurulsz! Majdnem megrepedtem!
– Engem? Miért pont engem? Kiemeltek? Húsvét? Az mi?
– Fürdő. Forró… Hogy ez majd megkeményít? Felkészít? Mire?
– Én piros vagyok! Mi pirosak vagyunk! A Húsvét jelképei!
– Héj, kik azok? Fúúúj, kékek! A kékek mások! Júdások! Ne keveredj velük!
– Kék, tényleg te is a fészekből jöttél?
– Áááá! Hagyják abba! A héjam! Fáj!
Ma megértettem. Igazából mind fehérek vagyunk. Csirkeségünk Húsvétkor elveszett. A tojáskrém maradt a megváltás.
Az ecset nagy lendülettel közeledett felém. Az apró szőrök csiklandozni kezdték az oldalamat.
-Ne,ne! Ez csikiz!-nevettem fel. A festőm összeráncolt homlokkal nézett. Biztosan a díszemet gondolhatta ki. Eddigi öltözékem a barnából pirosra váltott. Apró karcokat,mint fodrot rakták rám. Amikor már teljesen befedett a festék, a gazdaasszonyom odanyújtott a mellettem álló lánykának.
-Gyerünk,csak nyugodtan!- bíztattam. Eddig is borzalmakat éltem át. A kifúrásom volt a legrosszabb. De ez a pillanat mindenért kárpótolt. Az az érzés,amikor szép vagy, és téged csodálnak. Ezt jelenti egy tojásnak a felemelkedést. Mikor készen lettem, egy apró kosárkába tettek testvérkéim mellé. Érdekes módon sokkal cifrább,kacifántosabb voltam,mint a többiek.
Kifújt belsőm egy tálban lebeg, pusztulásra várva. Nyomtalanul eltüntetik, amivé válhattam volna. Csak a kemény héjam érdekli az embereket, de elégedetlenek halvány színével. Vörös mázzal borítanak, oldalamra fehér, cikornyás vonalakat pingálnak a csupasz kezek. Nevetnek, míg én elveszítem önmagam. Az emberek imádnak festeni. Hogy mást vagy magukat, igazán mindegy. Sosem gondolnak a következményekre, a valódi veszteségre, csak kívülről legyen hibátlan. Ám belül kongó üresség ásít.
Hol leszek én, ha teljesen átalakítottak? Mi marad belőlem? Egy veszett álom homályos lenyomata? Törött reményeim kacagó maradványa?
– Fejezd be, Filozótojás! Nélküled is elég morbid a húsvét – koccan nekem egy kék tojás, mikor tálba tesznek.
Ez lesz a napja, tuti. A levegőben a tavaszi virágok illata száll, és nem érzem azt a kotlós meleget. Sőt, engem kiválasztottak ez már biztos. Az meg ott micsoda? Te jó ég, hívja valaki a rendőröket, épp betörnek hozzám. Hé, ez fáj, mit bögdösöl? Erről nem volt szó. Segítség, egy lyuk tátong alattam. Hé, ez csúszik. Nem, én csúszok. Nem érzem a talajt magam alatt! Segítség, már alig tudok kapaszkodni! ÁÁÁÁ
Klassz. Most tök pucéran ülök egy tálban! Ezt most miért kellett? Nem tudtál volna kifesteni héjastul? Egy szavam nem lett volna, de most csak azért is bűzölögni fogok, amíg pingálsz.
Ah, szóval ilyen, amikor tetoválnak. Annyit hallottam már az elbeszéléseket, de átélni tök más. Ahogy a forró viasz igazából csak egy pillanatig forró, aztán már ki is hűl, viszont közben a minta folytatódik. Forró-hideg-forró-hideg. Borzongatóan jó, remélem sosem lesz vége! Mondjuk, amikor ez a szépen manikűrözött kéz a gyertya lángja fölé tartja az írókát, akkor mindig egy kicsit kellemetlenebb, de igyekszem tartani magam, hiszen épp vesz a kamera. Én leszek a következő YouTube sztár! Ki kell bírnom, nem ugrálhatok ki az ujjai közül. Ha nagyon megéget a kis fém, összeszorítom a fehérjéimet és tűrök. Mert a szépségért szenvedni kell ugyebár!
Én vagyok az első, ezért félek! Megijeszt az előttem ülő kislány mindent tudó mosolya, aki épp most mártja bele az ecsetét a rózsaszínű vízfestékbe. – Hozzám ne merj érni azzal! – förmedek rá mérgesen, de mind hiába. Megsemmisülve hallgatom, a tojások vidám kacaját, miközben az ecset, csiklandozva siklik az egyik oldalamról a másikra. A kosárba kerülve végre megszabadulok a lány ujjainak fogságából, ahol a testvéreim egyenként csatlakoznak hozzám. A nevetés akaratlanul tör fel belőlem, míg ők irigykedve bámulnak rám. Már cseppet sem akarok az asztal alá gurulni szégyenemben, helyette inkább élvezem, hogy nem vagyok liba zöld színű, mint a többiek.
Hol is kezdjem? Talán az elején, igaz?
Nos, engemet még a dédmama készített. Hogy mikor? Nem emlékszem én már arra gyermekem. Rég volt, még petróleumlámpa világított az asztalon. Annak a fényénél dolgozott rajtam a dédmama. Egy ecsetvonás itt, egy ecsetvonás ott. Nagyon féltem, tetszik tudni a dédi már öreg volt, a keze remegett munka közben, és kicsit vaksi is volt szegény. De nem panaszkodom, hisz nézze milyen szép lettem. A minta neve? Ez kérem kalocsai, híres-neves minta.
Gazdáimra nincs panaszom, kincsként őriznek. Az év nagy részében dobozban pihenhetek, csak ilyenkor vesznek elő óvatosan.
Büszkén mondhatom, sikerült elérnem a legnagyobb álmunkat.
Pár napja még a sarki bolt polcán csücsültem. Csütörtökön először simított végig a szellő, érezhettem, hogy rázkódik alattam a talaj. Végtelennek tűnik azóta itt az idő, magányosnak érzem magam a mellettem ülő Tabita és Marcsa mellett, őket már ezelőtt sem szerettem. Mindig csak piszkáltak a kobakomon lévő fekete foltok miatt. Egy apró élőlény közeledik felénk, végigtapogat mindannyiunkat, törékeny testem összerezzen kezecskéi alatt. Marcsáért nyúl, Tabitát észre sem veszi, hosszasan elidőzik rajtam tekintete, sugallani próbálom: válassz engem, örömet fogok okozni, olyan igazit. Tenyerébe tesz, anyukája fáradtan, de boldogan kezébe adja a festőecsetet, a kislány pedig hatalmas mosollyal arcán csiklandoz a megnyugvásba.
Amikor először megláttam a csirkeól tetejét beljebb gurultam nehogy az a tollas lény, amit tyúknak neveznek, bántson. Szerencsére csak fél napot kellet várnom és egy Pista bácsi nevű ember bevitt a házba, majd egy „Festésre váró tojások” címkével megjelölt tojástartóba rakott. Utána ezt hallottam: „Gyere Lili, itt van a tojás” és a kislány kezébe nyomott. Lili anyukája segítségével kifestett engem és egy kosárba rakott. Szép lett a festés végeredménye és Lili is boldog volt. Aznap átjött egy kisfiú, akit Tibinek hívtak és elvitt. Eleinte mérges voltam, hogy ilyen simán elmerészelt lopni, de enyhítette a migrénemet, amikor berakott a tojáslányok közé.
A tojàstartó tetejét felnyitva elém tàrulnak a kellemes, és az egyàltalàn nem kellemes eszközök.
Hàt eljött az idő. A kislàny kiemel, és egy éles eszközt tart felém.
Ajaj! Ne!
Megszúrt! Itt a vég!
A szúràst egy feszítő érzés követ. Őszintén szólva a fújàstól megkönnyebbültem. Jöhet a kényeztetés! Sajnos még borzasztóbb eszköz kerül a leànyzó kezébe. Ez piszkosul fog fàjni. Au! Széttördeli a felrajzolt mintàkat a tojàshéjamon.
Hogy fogok, így kinézni?
Miutàn végzett egy puha ecsettel csiklandozni kezd. Valljuk be elég kellemes érzés.
Elkészültem! A tükörben pedig magamra sem ismerek. A végeredmény pedig csodàlatos. Dombor mintàs piros-fehér tojàs lett belőlem.
Amikor először megláttam a csirkeól tetejét beljebb gurultam nehogy az a tollas lény, amit tyúknak neveznek, bántson. Szerencsére csak fél napot kellet várnom és egy Pista bácsi nevű ember bevitt a házba, majd egy „Festésre váró tojások” címkével megjelölt tojástartóba rakott. Utána ezt hallottam: „Gyere Lili, itt van a tojás” és a kislány kezébe nyomott. Lili anyukája segítségével kifestett engem és egy kosárba rakott. Szép lett a festés végeredménye és Lili is boldog volt. Aznap átjött egy kisfiú, akit Tibinek hívtak és elvitt. Eleinte mérges voltam, hogy ilyen simán elmerészelt lopni, de enyhítette a migrénemet, amikor berakott a tojáslányok közé.
Rettegtem. Vajon mi lesz most? Az ecset vészesen közeledett a hófehér héjamhoz. E pillanattól féltem a legjobban. Vajon szép leszek? Vagy ronda? Esetleg csak átlagos egyszínű? Lehunytam a szemeimet, oda se néztem. Néha felnevettem, amikor az ecset nagyon csikizett. Végül az festő lány elégedetten felsóhajtott, és a többiek közé helyezett. Még mindig féltem megnézni a végeredményt. Óvatosan pislogva végigtekintettem a külsőmön. Azta… Piros héjamon hófehér virágminták cikáztak végig. A többi tojás is elismerően nézett rám, dicséretekkel halmoztak el. Ezeken csak pirulni tudtam. Visszagondolva, már nem is értem miért rettegtem ettől a hivatástól. A végén én lettem a legszebb húsvéti tojás.
„Jaj! Anyám! Kiszívták az egész bensőmet! Nem is rossz, így sokkal könnyebb vagyok. Valaki azt mondta:
– Ez jó lesz, szép fehér!
Anyám, ezt neked köszönhetem! Meg azt is, hogy ez a kopasz ember lyukakat fúr belém! Ordítom, hogy fáj, de nem hallja, akkora zajt csap. Hegyes valamivel bökdös, kitép belőlem egy-egy darabot, majd simogatni kezd. Azt hiszem, szeret.
Vagy mégsem? Bezár egy vitrinbe? Átlátszó kelepce, innen nem menekülhetek!
Gyerekek jönnek, mosolyognak rám. Az egyik felnevet:
– Nézzétek ezt a tojást! A Himnusz hangjegyei vannak belevésve!
Híres lettem! A legszebb tojás!
Milyen kár, hogy nem láthatsz így engem, édes struccanyám!”
Büszkén, kihúzva magatokat parádéztok az asztal tetején. Öntelten pöffeszkedtek a tálban, közben átnéztek felettem, mintha nem is léteznék.
Csupán azért, mert én a tojástartó dobozban maradtam hátra, a szürkeség barnaságával.
Azt hiszitek, hogy különbek vagytok nálam, díszes külsőtökben és olcsó festékekből kikevert pazar színeitekben.
Hiába véstek rátok virágmintákat és nyuszikat, a belsőtök nem változott.
Én tudom, hogy honnan jöttetek. Ugyanabból a faluból származtok, mint én. Emlékszem, amikor még az ürülékes szalmától mocskosan, együtt kuporodtunk össze a tojó melegéért.
Most pedig felsőbbrendűek lettetek, akik nemesnek és színesnek hiszik magukat. De ha lekerül rólunk a héj, akkor majd meglátjátok, ismét egyformák leszünk.
Tegnap délután nagy megtiszteltetésben részesültem. Kiválasztott lettem. Atyám, az udvar első kakasa és anyám, egy szemrevaló vörös tyúk büszkék lehettek arra, amit elértem. Nemzetségünk legerősebb héjú, makulátlan külsejű és arányosan formás egyedei válhattak kiválasztottá. A beavatási szertartás kínjait szó nélkül álltam, hegyes tű lyuggatott alul-felül. Bátorságomnak köszönhetően tűrtem a fájdalmat, hogy össze ne roppanjak az erős kezekben. Kefével sikáltak, szájba vettek, addig fújtak, míg kiköptem a belem. Reszketegen adtam meg magam a sorsnak. Szemüveges boszorkány virágokat festett gyöngyház páncélomra. Piros szalagot fűzött át üres belsőmön és felaggatott egy aranyvirágú ágacskára. A húsvétfa pompázatos díszévé lettem, ami minden tojás álma.
– Szent húsvéti sonka! Látjátok, amit én látok? – ájuldozott Batikolt.
– Hol? – kérdezte Patkolt.
Kézzelfestett abbahagyta a pletykálkodást és Batikolthoz fordult.
– Mit kell látni?
– Az asztali kosárban azt a rút sárga, kék pacás, szétmázolt förmedvényt.
– Jaj, hát az valami rettenet! – kiáltotta Patkolt, de már a kosarukban heverő társai is mind arra fordultak, amerre a másik három nézett.
– Ocsmány, drágám, én mondom, ocsmány. Az ilyennek, már főzés közben el kellett volna repednie.
– Mosolyogjatok! Ott jön a gazdánk! – kiáltotta Patkolt.
– Most meg hova megy? Ne, neee, ez megsimogatja Rútsárgát!
– Jól hallottam, azt mondta neki „te vagy a legszebb, mert Sárikám festett”?
Batikolt irigységében megrepedt.
Már régóta kotkodálták. Először kételkedtem benne. De a rangidős tojó nem hazudott. Már tudta, hogy jön.
Mintha a szúrós ágy is ki akart volna lökni magából; a többiek előtt ébredtem. Mikor a Tollatlan belépett az ólba, elfogott a félelem. Reszkettem, úgy éreztem, a sárgám mindjárt kiugrik a helyéről. Aztán egy szempillantás alatt égető forróság vett körül. Senki sem hallotta a segélykiáltásaimat. Valahogy kiszabadultam, a homályból apró kar nyúlt felém. Undorodva néztem hitvány, vörösen izzó szemeibe, hátha elriad. De nem. Összemázolt, kegyetlenül fojtogatott a szivárvány színeiben, majd egy puha fafonatba helyezett testvéreim megtorolt hullái közé. Oda, ahol megszületett jól kifundált bosszúm.
Óh, micsoda világot élünk! Feketére festett húsvéti tojás? Ki hallott már ilyet! Ezek a mai fiatalok nem tudják, hol a határ. Telekarcoltatják a bőrüket, patkót aggatnak magukra meg kicsipkéztetik a héjukat. Mintha más nem is számítana csak a külsőségek. Nahát! Na, és azok a színek… Bezzeg az én időmben, elég volt egy kis hagymahéj, és máris szép egyformán sorakoztunk a fűvel kipárnázott kosárkában a húsvéti sonka mellett. Nem volt ám flancolás. Az én színem olyan halovány volt kérem, hogy még a szepelőim is átütöttek rajta. Aztán kaptam egy egyszerű piros szalagot, és fellógattak erre a barkaágra, hogy bárki megcsodálhassa természetes szépségemet. Igaz, évek óta nem jött már senki, és kicsit be is porosodtam… na de a hagyomány az hagyomány kérem!
A fiatal lányok vígan festegetnek engem és társaimat. Biztos, hogy én leszek a piros tojás. A legjobb barátom Lilatojás sajnos megrepedt és megbüdösödött. Szomorú hír, hogy el kellett dobni, de az élet megy tovább. A kislány épp értem nyúl. Én jövök. Először egy ecetes löttyel végigsikál, majd előkészíti a festéket. Sárgát, pirosat, kéket és lilát. Ezután egy furcsa krétát fog és elkezd vele rám rajzolni. Szép, de kissé fura, kacskaringós, pöttyös mintát firkál rám. A minta kész. Hátra van még a csodálatos érzés a festés és hopp már repülök is a piros lébe. Tudtam, hogy én leszek a piros tojás.
Miért vette el a nevemet? Örülök, hogy végre tiszta lettem, de azért ez egy kicsit túlzás. Most meg mire készül? Én a helyében gyorsan letenném a tűt, még a végén rossz helyre szúrja. Ezért kétszer is kilyukaszt? Elsőre is megértettem volna, hogy mutassak némi tiszteletet.
Miért fújja ki, miért kell szenvednem? Most meg belül is kitisztít, ezt már nem bírom. Próbálok másra figyelni, de hiába. A forró víz, a tű ahogy megkarcol és a remegő kezei. Hál istennek épen megúszom. Az öröme kézzel fogható. Egyértelmű, hogy szépségemmel senki sem vetekszik, mégis üresnek érzem magam belül. Meg kellett volna védenem.
Szögezzük le, én nem azért jöttem a világra, hogy élelmezésügyi alvállalkozóként mások létfenntartásához asszisztáljak, de nem is azért ám, hogy még bohócot is csináljanak belőlem! Apám sem a koleszterinnel riogatók céltáblájának, meg maskarába bújtatott lúzernek szánt! Engem a legharcosabb tüntetések első soraiban állók, vagy kemény focimeccsek ultráinak markába teremtettek! Teljesen egyénileg meg rock koncertekre, vagy inkább metálra, az az én világom, apropó, valaki magyarázza már el, hogy a rolling stones mér’ nem rolling eggs?
Ez a lehetetlen szín meg mi?! Ha már muszáj, akkor feketét akarok, meg metálvillát! Az utolsó pillanatban úgyis felmutatom! Mindhalálig metál! Yeah!
Megérzem az ujjakat körülöttem, és egy utolsó mosolyt küldök társaim felé. A szemem behunyom, és várom, hogy egy edény széléhez ütve vessenek véget rövid életemnek. De más történik. Kinyitom a szemem, Ő pedig egy éles szerszámmal végigkarcolja vékony bőröm. Hosszú perceken keresztül kínzott. Ordítani akartam, de tudtam, ha megteszem csak megrémítem a többieket. Majd egyszer csak vége lett. Kissé fellélegeztem, de ekkor az óriás elmosolyodik, és egy edény színes víz alá nyom. A víz mindent beborít. Ez szörnyű! Nem kapok levegőt.. A világ pedig lassan… elsötétedik.
Ekkor felébredtem, de megalázott, kicicomázott testem láttán értettem meg, hogy van rosszabb a halálnál.
A Tescoban ébredtem.Az óriási hangzavarban meghalottam egy kislány hangját:
-Őt akarom-mondta és felém mutatott.
Aztán rám kulcsolta meleg újjait,kis idő elteltével már egy asztali állványon pihentem. Anna festéket,ecsetet készített elő majd kinyújtott nyelvvel koncentrált a festésemre. Ecsetével csiklandozni kezdett,bonyolult mintákat rajzolt rám. Sűrűn váltogatta a színeket,aztán törölt ahol nem volt megfelelő,majd folytatta újabb minta,aztán mégegy. Végül csillámport vett elő,abból is került rám bőven.
******
Egy kiállításon vagyok.Néma csönd.Kimondják Anna nevét!
Azelőtt azt mondogatta különleges vagyok,örömömben majd szét csattanok miközben rám ragasztják a nyertes szalagot.
Mostmár tudom tényleg KÜLÖNLEGES vagyok!
Igen! Ugyanazt kérném, mint a múltkor. Mi az, hogy nem tudod? Ide járok minden évben! Na jó, valljuk be. ez nem igaz, hisz eddig a tesóimat vetted kezelés alá, de ugyanazt kérném. semmi mást! A tojás már kozmetikushoz se jöhet? Úgy! Tisztítsd meg a héjam! Most dugj be a szaunába, kell egy kis pórustisztítás! Ettől nem csak kívül, hanem belül is feszes lettem! Csak nem ecet van azon a vattán? Király! Ez a legjobb zsírtalanító! Látszik a tapasztalat! Most hogy tiszta lettem, jöhet a kényeztetés. Igen! Azt a pirosat, szeretem a pirosítót! Le ne ejts! Nem ezért lettem ilyen szép!
Mama meleg tolla alól elmozdított Apó keze, ahogy kiválasztott engem. Reszketve hagytam ott testvérkéimet. Apó hirtelen hideg helyre helyezett. Onnan tűzforró közegbe tett. Ordítottam, kapálóztam, könyörögtem, de csaknem könyörült rajtam. Hiába kérdeztem: Miért teszed ezt velem? Ő bölcs némasággal törölgetni kezdett engem. Mart, csípett, amivel letörölgetett engem. Zokogtam. Belül közben megkeményedtem. Elfedett engem festékkel. Hibátlan lettem. Mindig ezt szerettem volna: kitűnni testvéreim közül. Mostmár csak játszani akarok velük. A legegyszerűbb tojás szeretnék lenni. Apó gyengéden magához vett és aprólékosan karcolgatni kezdett. A legszebb hímes tojássá faragott. Én mégis üresnek éreztem magam. Aztán egy nap, egy kisfiú ragyogó szemekkel kiválasztott engem…