Kezdjük az évet egy játékkal!
Írj, játssz velünk, és akár szerkesztői véleményt is nyerhetsz 😉
Mai játékunk az újévi fogadalmakról szól. No és a világépítésről, mert a fogadalmakra most egy kitalált, scifi vagy fantasy világban kerül majd sor.
A feladat:
Írj egy kb. 100 szavas szöveget
amiben egy (vagy több) újévi fogadalomról esik szó
egy scifi vagy fantasy világban.
Lehet ez egy rövid jelenet, lehet egy lista, lehet egy párbeszéd.
A lényeg, hogy
a téma az újévi fogadalom legyen,
és hogy a szöveggel vezess be minket kicsit ebbe az elképzelt világba. 🙂
Határidő:
január 3. (kedd) éjfél
Eredményhirdetés:
január 9. (hétfő) reggel
Nyeremény:
A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.
***
Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (törekedj arra, hogy 100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból
Az új évi fogadalmam listázása a tűzijátékok fényében az éjszaka közepén megtörtént. Mivel úgy sem lett volna esélyem élelemhez jutni, százharmincnegyedjére leírtam a legfontosabbakat:
– Kevesebbet aludni, több nappali órát ébren tölteni. (Égési sérüléseket sírás nélkül elviselni.)
– Elkerülni a gyilkosságot, ezúttal tényleg!
– Vérbankokat keresni. (Ne add fel az elején!)
– Barátokat szerezni, lehetőleg éjszakai bagoly lányokat.
– Metszőfogakat hetente lereszelni.
– Megkóstolni a fokhagymát, bármilyen undorítóan is hangzik.
– Kipróbálni egy éjszakai sportot, ahol lehetőleg nem folyik vér.
– Szerelembe esni egy vámpírral. (Az emberek túl gyengék = meghalnak.)
– Több sminket használni, persze előtte venni is kéne.
– Végül, beszerezni éjszaka aktív kisállatot, mondjuk egy sünit.
Szédülten fordultam rá a legközelebbi, mohával borított farönkre. Még épp időben, mert ekkor a világ kaleidoszkópszerűen esett szét a szemem láttára.
Nyilvánvalóan nem bölcs döntés tündérkönnyet inni, azonban ha körülötted mindenki meghúzza a druidakörben a csinos kis flaskát, nem sok választása van az embernek.
Lehetséges, hogy másra tartogattam az első helyet újévi fogadalmaim listáján, mégis, azt hiszem jobb megfogadni, hogy többet nem a szakálla hossza alapján ítélek meg egy druidát a vének tanácsából.
Nem feltétlen bölcs az aki hosszú arcszőrzettel büszlélkedhet. Jobban jártam volna, ha egy kovácscéhhez csatlakozok. Szakáll és bölcsesség aránya. Az utolsó gondolatom mielőtt habzani kezdett a szám.
– Topan ój! – lépett be egy fiatalember a fogadóirodába.
– Topan ój! – viszonozta a köszönést a szerencse lánya a pult mögül. Ugyancsak visszafelé, ahogy ez már a XXI. század második felében szokássá vált.
– A Mars – Vénusz bolygóközi válogatott meccset szeretném megtenni 300 év múlva, 2:1-re, négy az egyhez.
– Nocsak, a Föld addigra már nem is „játszik”?
– Hagyja csak, a köbaköbön-unokám már 200-250 év múlva elköltözik, legalábbis remélem. Megfogadtam, hogy megteremtem ennek alapjait – én még munkával.
– Tegyen legalább egy meglepetéstétet a bolygónkra is!
– Miért is ne? Na, ez lesz az igazi kihívás! – hinni a Föld jövőjében.
Csupán öt fogadalmat teszek az következő év hatszázhárom napjára. Felnéztem a sötét égen úszó négy holdra. A rácsok halvány vonalakat festettek az arcomra és a beszívtam a börtönöm áporodott bűzért.
– Na, mit fogadsz meg az újévre Shytori? – kérdezte a szomszédos cellában ülő rab, Heberon, akinek csak a hangját ismertem, hála a falon lévő kis repedésnek, amin át beszéltünk. Ő volt az oka annak, hogy még nem őrültem meg.
– Nem halok meg. Kijutok erről a nyomorult helyről. Megölöm azt, aki idejuttatott. Veszek egy árnyékmacskát hatvan gyémántérméért a Seberoni piacon. És idén meglátom az arcodat Heberon, mert együtt szökünk meg.
Nincs tudományos konszenzus az invazív faj ezen hagyományának eredetéről, hogy egy látszólag véletlenszerű dátumon bódító italoktól transzba esnek, majd kitűznek maguknak egy célt, amit egy szintén véletlenszerűnek tűnő intevallumon belül megpróbálnak elérni. Forrásaim szerint ez egy olyan ősi tradíció, ami még a természetes élőhelyükön alakult ki, az otthonbolygójukon, amit Földnek neveznek a prédikációikban. Vannak bizonyos jelek, amik arra utalnak, hogy ez a szokás ennek a Földnek a keringési ciklusaival áll kapcsolatban. Ha ez igaz, akkor ha összevetjük az emberek ünnepeinek ciklikusságát az ismert bolygók keringési adataival, akkor megtalálhatjuk, honnan származnak, így jobban megismerhetjük a fajukat, és talán véget vethetünk uralmuknak.
A nagy darabon dolgozom, mert nem telhet el ez az év is bujkálással, mikor egy szemvillanás alatt elnyel mindent a sötét. Eltűnnek az illúziók, semmibe veszik lelakott szobám, én pedig a falnak esem. Rémület lesz rajtam úrrá, mintha nem tudnám, hogy ez csakis Árny műve lehet.
– Illuzionista – szólít meg füstös hangján. Már nem nevezzük néven egymást, mert nevünk ugyanolyan jelentéktelen, mint életünk képességeink nélkül. – Legyen monumentálisabb a bemutatkozó előadásod, mert ezt túl könnyű összezúzni!
– Miért nem hagysz már békén?!
– Mert te vagy az emberem, álomkufár, és idén sötétségbe akarlak taszítani – válaszol megszállottan, azzal az árnyak feloszlanak, s velük együtt ő is eltűnik.
– Lelőni a férgeket!
Kalapács Árpád ezredes, a galaxis megmentője horkolva zuhant vissza a söre mellé. Megint. Nem is kellett volna plazmaóra a Lézerszárnyú Turulhoz címzett űrkikötői kocsma falára, Kalapács ezredes pontosan negyedóránként vezényelt bódulatából felszökve rohamot a mélyűri ellenségek ellen, nem véletlenül volt ő az Univerzum Buzogánya.
Julcsi, a kocsma tulajdonosa, visszatekintett az évre pohártörölgetés közben. Jót tett volna a forgalomnak, ha gyakrabban esik be egy-két űroperetthős, de hogyan lehetne őket becsábítani?
Sültkrumpli! Ez az! Jóféle, eredeti, a Földről importált krumpliból. Mellé sült csirke. Csalamádé. Ínyenceknek marsi algából.
Lézerszablya-formájú szúrókával, azzal minden vagány el tudja mutogatni a hősi bunyókat.
A küklopsz dühödten közeledett felénk. A pajzsom eltört, minden nyílvesszőm elfogyott, és már csak ketten maradtunk ellene, sarokba szorítva, félholtan.
– Használd a Visszatérés mágiát, mentsd, ami menthető – ordítottam Sanyinak, és átadtam neki az összes ereklyét.
– Tízöt másodpercre van szükségem, addig tartsd fel – válaszolta, miközben elrakta a ritka kincseket.
Kardomat magam elé tartva közeledtem ellenfelem felé. Az egyszemű habozás nélkül sújtott le rám bunkójával, amikor hirtelen minden elsötétült. A világot statikus sistergés töltötte be.
– A rohadt életbe, lefagytunk! Most elvesztettünk mindent!
Mérgesen bújtunk ki virtuális szimulátorból. Újévi fogadalmat kötöttünk: jövőre nem fogunk szilveszterkor játszani, mert kifagyhatnak a szerverek.
– John felolvasnád a tegnapi bejegyzésemet?
– 2116. december 31-én megfogadom, hogy a következő évben minden nap kimegyek a Kupolából és félórát sétálok. Legyen bármilyen időjárás. Szigorúsági fokozat: 10-es.
– 10-es? Ez mit jelent?
– Nem törölhető, nem módosítható, kényszerítés alkalmazása kötelező.
– Bakker! Milyen idő van odakint?
– -15oC, szél 55 km/h, hóesés, hőérzet -20oC. Indulhatunk?
– Megőrültél? Megfagyok odakint!
– Sajnálom – a robot felkapva a férfit a kijárathoz gördült.
*
– Kupolaőrség figyelem! A/11-es kapunál mozdulatlan személy! Ellenőrizzék!
– Ez meg mit keres kint ilyenkor? Hozzuk be gyorsan!
– Fejemet rá, hogy megint egy hülye szilveszteri fogadalom áldozata!
-rame-
Csendben álltunk a főtéren Maxszel. A hátamon volt a tegezem, a kezemben leajzva az íjam. Mindketten kérdőn néztünk a tömegre, majd egymásra. Egyikünk sem értette, miért nem történik semmi.
Hirtelen Arcus lépett elénk. Mint mindig, egy részeg szivárványra emlékeztetett színes ruháiban.
– Arcus, mi ez a hallgatás? Szilveszter van! – kérdeztem tőle is. Komolyan nem értettem.
– Lixy…- kezdte fejcsóválva. – Ők libtorok, mint ti. Nem a dátumot írják át először. Magukat próbálják változtatni. Némán fogadják meg, hogy jobbak lesznek, mint voltak.
– Világos. Én azt fogadom meg, hogy nem fogadok meg semmit egész évben. – jelentettem büszkén.
– Te most megfogadtad újévkor, hogy nem fogadsz meg semmit az újévben? – kérdezte Max nevetve, én pedig kezdtem rájönni, milyen értelmetlen is volt a kijelentésem.
Elvonulunk Paraval egy sarokba.
– Ma még senki sem keresett azzal, hogy egy poronz hajkurássza. Szerinted? – vigyorgok rá.
– Meglátjuk – elővesz egy lapot. – Újévi fogadalmak vannak rajta, tétekkel együtt. Nyolcszáz pázkával vezet – kezd neki fulladozva, – a kedvencem, „Megszerzem magamnak”.
– Ezt ki írta? – kikapom a lapot a kezéből – És kit? – Pretosz van odaírva.
– Téged – fogja a hasát a nevetéstől. – Egy poronz fog hajkurászni egész évben.
– Drob ki fogja nyírni – fintorgok.
– Te meg őt, úgyhogy gazdag leszek – lejt örömtáncot.
– Vagyis bebukom ezt az egészet, már újév első napján – sóhajtok és ránézek a sajátomra. – „Kevésbé akarom megölni Drobot…
– …vagy bárki mást – teszi hozzá és felnevetünk.
Borzongva húzta be maga után apró, földbe vájt házuk ajtaját Bale. Néhány eltökélt hópihe még körültáncolta az újévi ételcsomagot, amikor a földre rakta, de hiába volt szánalmasan aprócska a pakk, a meleg győzött, mielőtt a betolakodók kettőt fordulhattak volna.
Tilos az egyéni felhalmozás! – ismételgette növekvő dühvel az összeomlást és a háborúkat követő új világ egyik alapszabályát, miközben csonttá soványodott családját figyelte. Bale soha sem siránkozott elveszett édenkertről, meg elektronikus, kényelmes világról. Egyetlen dolgot viselt nehezen, hogy nem gazdálkodhattak saját maguknak. Minden a közösségé volt.
Idén megteszem! – szilárdult meg benne az elhatározás. – Amint felenged a föld, titokban üreget vájok a ház hátsó falába. Lesz saját készletünk!
Univerzális fogadalmaim:
1. Kevesebb Mars szeletet enni, hogy súlytalanság nélkül is könnyűnek érezhessem magam.
2. Nem kihagyni a lábnapot. Gravitáció nélkül ez kétszeresen megszívlelendő.
3. Nyelvet tanulni, hogyha már az idegenek tudnak olvasni a gondolataimban, legalább értsem, mit röhögnek rajta.
4. Leszokni a dohányzásról. Mint utólag kiderült, az égés elvonja a levegőből az oxigént, így nem a legokosabb dolog egy űrkabinban rágyújtani. De sikerélmény, hogy azóta az én képemmel írnak figyelmeztetést a dobozra.
5. Spórolni. Sokba került a bíráság a tilosban dohányzásért.
6. Szerelemre lelni. Lehetőség szerint olyan fajból származzon, akinek a párzó szerve kompatibilis az enyémmel – de igyekszem alkalmazkodni.
JÁTÉKON KÍVÜL
Az omnifónból Dvořák Stabat Materje szól, és az újévi terveimet diktálom. Hetente írom őket, hja, az apróbolygós övezet. Amúgy szeretek terveket írni, ha azok megvalósíthatóak.
Dvořák ötszáz régföldi évvel az ideindításom előtt halt meg, a mai naphoz mégis őt választottam. A fájdalmas anya.
Az eltelt ezer évben feltérképeztük a lények genetikai anyagát, teszteltük a fajokat és kiválasztottuk a legértelmesebbet. Tanítani kezdtük, szülőként szerettük őket. Ezer jól megírt, parancsnokság által jóváhagyott, sikeresen végrehajtott újévi fogadalom, ezernyi sikeres év.
Kivéve a tavalyit.
A legértelmesebb faj felvette a kabinok anyagszerkezetét, beépült az elektronikus rendszerünkbe, és átvette az irányítást.
A parancsnokság véleményét csak sejtem.
– Nem akarom, hogy idén kis öcsinek nevezz!
Flower büszkén emeli fel az állát, barna szeméből dac, és a nyolcévesek büszkesége süt. Göndörkés, gesztenyeszín tincsei miatt becézem öcsinek, szeplős arcára némi pír ül, rá sandítok a galambokat etetve.
– Nos, mi a válaszod?
– Hogyha belegyezem, mit kapok cserébe?
– Ha megfogadod, amit kérek, én sem hívlak többé robottesónak. Mit szólsz hozzá?
Mérlegelem a hallottakat, végül elmosolyodok.
– Belegyezem! – kezet fogunk, és csak remélem, hogy jó évnek nézünk elébe. A városra nemsokára sötétség borul, így a karomba kapom a kislányt, majd a propellereim felemelnek minket, hogy a toronyházak felett hazajussunk.
– Nem akarom, hogy idén is kis öcsinek nevezz!
Flower büszkén emeli fel az állát, barna szeméből dac, és a nyolcévesek büszkesége süt. Göndörkés, gesztenyeszín tincsei miatt becézem öcsinek, szeplős arcára némi pír ül, rá sandítok a galambokat etetve.
– Nos, mi a válaszod?
– Hogyha beleegyezem, mit kapok cserébe?
– Ha megfogadod, amit kérek, én sem hívlak többé robottesónak. Mit szólsz hozzá?
Mérlegelem a hallottakat, végül elmosolyodok.
– Legyen!– kezet fogunk, és csak remélem, hogy jó évnek nézünk elébe. A városra nemsokára sötétség borul, így a karomba kapom a kislányt, majd a propellereim felemelnek minket, hogy a toronyházak felett hazajussunk.
Adam gondterhelten nézett maga elé. Kék szeme vörösesen csillogott, ahogy visszaverte a vörös fényben izzó tűztó színét.
– Többet nem teszek ilyet – suttogta el már legalább századszor.
Nem csinált nagy kárt, csak kissé nehezen bánt a haragjával.
Felvett a földről egy faágat és szórakozottan babrálni kezdett vele. Az fényes, fehér szikrákat szórt az ujja nyomán. Adam felszisszent, és eldobta a most már füstölő ágat.
– Meg kell tanulnom végre rendesen bánni az érzéseimmel. Nem változtathatok mindent tűzzé! Ez a tó is… ilyen nem fordulhat elő még egyszer!
Végre lecsillapodott. Ahogy szép lassan visszanyerte a nyugalmát, úgy változott a tó is vissza hűvös kékre.
Holdsarlót akarok,
tervezte, holdsarlót csillaggal ebben az új ezer évben. Az az egy csillag elég, amelyik olyan pimaszul a szemembe világított, amikor felnéztem az Andromédára. A napot is megszerzem az idén, ez nem kérdés. Nem is értem, eddig miért nem tettem meg. És megfogadom, hogy többé nem sírok, soha többé nem gyengülök el. Nem engedhetem meg magamnak. Nem kell, hogy a csillagközi bolygók is lássák, milyen érzelmes tudok lenni. Fogadom továbbá, hogy az idén párt választok magamnak végre. A bolygók is egymás vonzásában élnek, én sem lehetek kivétel, mondta ki hangosan, és elsírta magát. Édes könnyei hosszan áztatták a Földet.
– Halló! Mézga rádió. Öcsi! Jelentkezz!
– Itt MZ/X. Mi újs, köbüki?
– Öcsikém! Én… megint kérni szeretnék valamit.
– Kapcs. Ford. Most már mondhatod!
– Nos… Tudod, nálunk éppen szilveszter van, és ilyenkor szeretünk fogadkozni.
– Folytasd!
– Egy olyan csodamasinára lenne szükségem, ami eltünteti az ünnepek alatt felszaladt fölös kilókat. Paulának már évek óta az az újévi fogadalma, hogy diétázni fog, hogy megszabaduljon a súlyfeleslegétől. Igazából… nekem sem jönne rosszul. Van ilyen géped?
– Oktondi vagy, köbüki. Már hogyne lenne.
– Ha szépen megkérlek… Küldenél egyet?
– Igen. De csak óvatosan használd! Könnyen veszélyessé válhat. Küld. Fénypost. Kikapcs.
….
– Te jó ég! Mi az ördög ez? Egy hentesbárd?!
Elina a VR előtt görnyedt, akárcsak minden év szilveszterén. Egy pillanatra elmélyedtem a karakteres arcvonásaiban, majd óvatosan a vállára helyeztem a kezem. Ő megrezzent, és kérdőn nézett rám.
– Ilyen sok a munka? Fél óra múlva éjfél.
– Olyasmi…
– Olyasmi? Egyre több időt töltesz a VR előtt. Csak nem függő lettél?
– Ne sértegess – húzta fel az orrát morcosan. – Megfigyelek. Észrevettem, hogy a négyezer évvel ezelőtt élt emberek fogadalmakat tettek szilveszterkor, viszont ezeket megtartani nem tudták. Azonban ha visszafele pörgetjük az életvonalukat, a fogadalom rögtön teljesül.
Nem mondtam semmit, csak kisétáltam. A megállapítása négyezer évvel később is teljesen helytálló.
Homlokráncolva néztem a földit. Mióta csak felkerült a hajónkra, voltak furcsa megjegyzései, de ez a mostani volt a legfurcsább. Ráadásul úgy tűnt, nem is hozzám beszél, pedig más nem volt a generátorteremben.
– Mondtál valamit?
A földi letette a kezéből a szerszámot, és felém fordult. Apró izzadságcseppek gyöngyöztek csupasz arcán.
– Nálunk a Földön szokás fogadalmakat tenni, amikor eljön az új év.
Körülnéztem a fullasztó levegőjű helyiségben, és megvontam a vállam.
– És most eljött?
A földi elvigyorodva bólintott, és lepillantott a csuklójára szerelt vacakra.
– El. Pont… most.
– Kár volt – legyintettem. – A kapitány asszony úgyis kiteszi, amint lakható bolygó közelébe érünk. Utálja a potyautasokat.
– Lina, mondd szépen utánam – duruzsolt a fülembe Nenio. – Első közös szilveszterünk isteni szexére…
– Én ezt nem mondom!
– …fogadom, hogy hetente csak egyszer lépek a virtuális világba.
– Kínzás.
– Lina! – szólt rám homlokát ráncolva, de közben remegő szájszéllel vigyorgott.
– Oké, fogadom.
– És csak transzkranális stimulátor nélküli sisakkal.
– Igenis uram – bólintottam nagykomolyan.
– Nem lopsz többet a melegvíz-keretemből.
Kuncogva bújtam a takaró alá, de Nenio könyörtelenül „leleplezett”.
– Továbbá főzöl valami finomat a szerelmednek. A robotból kivett seízű in vitro hús és az algasaláta nem ér!
– Na és a te fogadalmaid?
Válaszul csak egy „szót se többet”-csókot kaptam, de cseppet sem bántam.
– Tekkán! Milyen szép az ifjú Császárnő. Kinőtte már a gyerekcipőt.
– Valóban. Bájos szépség. Új időszámítás kezdődik a Galaktikus Birodalmi politikában.
– Igen, ideje fogadalmat tennem.
– Te meg a fogadalmaid, egy szemernyit sem értek – nevetett fel Tekkán és leült a hatalmas, holoképernyő elé. Azon az új évi koronázási ünnepséget vetítették.
– Hé! Ez sértő! Igenis megtartom a szavam!
– Melyiket? Amelyikkel azt állítod, hogy császár leszel és kifizeted a tartozásaid?
– Így is lesz! Megesküdtem – vont vállat vigyorogva. – Tekkán, én megfogadom, hogy feleségül veszem ezt a szépséget, és óvni fogom mindentől. Az életem is nekiadnám!
Tekkán nevetni kezdett és meglóbálta a lábát az űrhajó szélén.
A kívánság
A csillagközi járat pontosan érkezett a Marsra. A fiú kiszállt és egyenesen a Vörös Fényözön kilátó tetőteraszára ment. Leült a Kívánságkő szélére, és arcát a kékesen csillogó Föld bolygó felé fordítva, elcsukló hangon suttogta:
– Itt vagyok, nővérkém. Eltelt egy újabb földi év. Emlékszel? Gyermekfejjel fogadalmat tettünk, hogy száz évig fogunk élni!
„Nekem százkét évig kell élnem, hogy a századik születésnapodon felköszönthesselek!” – tetted hozzá és szorosan átöleltél. Hittük, hogy úgy lesz.
Most itt ülök, egyedül. Hiányzol és hozzád fohászkodom. Távol tőled, más dimenzióból küldöm neked ezt az üzenetet:
Nem kell sietned! Ne gyere még! Maradj a Földön! Élj!
– Mindenkinek a jó kurva anyját!
– Ne káromkodj, bestia! Újév van, semmi fogadalom?
– Megvolt. Szúrj már szíven! – A hóhér habozott. – Na mi az, fáj az utolsó sárkányt kinyírni? Haszontalan, nyomorék fattyú! – a hergelés nem hatott – Erre sem vagy képes? Megvárod, amíg kiszabadulok és felzabálom a dühöngő tömeget? – mindig is pofátlan dögnek tartottak.
A láncok egyszercsak leestek rólam. A kialakult csöndet az ijedt sikolyok törték meg, pedig meg sem moccantam. De akkor már hiába döfködtek.
– Nem akarok okosnak tűnni, de én futnék a helyetekben.
Kíváncsi vagyok, vajon ők ezt várták-e az évfordulótól?
Rakin arcán izzadtságcseppek folytak keresztül, mintha megállíthatatlanul sírna. Nyakában fényképezőgép, hátán egy jól kipúpozott hátitáska feszült.
– Boldog új évet, Hiripi! – lihegte. – Indulhatunk?
Az űrállomás felé tartó buszon valamivel elviselhetőbb volt a hőség.
Alighogy elindultunk, útitársam diktafonért nyúlt. Ki gondolta volna, hogy a világvége küszöbén újságírók loholnak majd a nyomomban? Igaz, arra se számítottam, hogy telepes leszek az új bolygón.
– Bemelegítő kérdés – fogott bele Rakin. – Van újévi fogadalma, Hiripi?
– Azt hiszem, van.
– Éspedig?
– Nem akarok többé cipőt hordani. Most muszáj, különben a homok leperzseli a lábujjaimról a bőrt.
– No, ez érdekelni fogja az olvasókat – kuncogott jóízűen Rakin. – Mezítlábas telepesek a Fernweh-n!
– Tudod milyen nap van ma? – kérdezi Hanga. Ezra türelmetlenül ácsorog az ablak mellett. A vöröses marsi homok és a haloványbarna égbolt helyett is Hangát látja maga előtt, és csak annyit tud, hogy szeretkezni akar végre vele.
– Földújév – pillant Hanga várakozva a fiúra. – Az őseink ilyenkor ünnepeltek, és fogadalmakat tettek az új évre.
– Hülyeség – feleli Ezra. – Ha valamit meg akarok csinálni, hát megcsinálom. Bármelyik rohadt napon.
Hanga arca elkomorodik, száját lebiggyeszti. Ezra sóhajt. Semmi kedve ehhez, de boldognak akarja látni a lányt, ezért mellé lép.
– Akkor most megfogadom, hogy a kedvedért majd megfogadok valamit, jó?
Ha mind a négyen itt vannak, abból semmi jó nem származhat. És valóban. A szilfa kopaszodó lombjai alatt, a sziklaparttól néhány lépésnyire, ott ültek az ősi elemek urai. Samhain, újév éjszakáján, ez különös. A sebtében alkotta tűz körül csöndesen figyelnek. Várnak valamire. Valamire, ami mindannyijuk életét megváltoztathatja. Még tündérföldön is szokatlan látványt nyújt, ahogy az apró hópihék beleolvadnak a tűznyelvek ölelésébe. Csukott szemmel, mélyeket lélegeznek, hogy egyszerre érezzék a tenger sós illatát a tűz csípős perzselésével. Négy elem. Négy tündér. Egy fogadalom. Fogadalom Samhain éjszakáján, melynek megszegése halállal jár.
– Soha nem avatkozunk többé az emberek életébe! – mondják egyszerre, kivéve egyiküket.
‒ Jaslien sokat mesélt nekem az otthonáról. ‒ Diotyr nagy levegőt véve kinyújtotta a vasból pótolt lábát, a súlya alatt megroppant a hótakaró. ‒ Van náluk valami a tél közepe fele, amit újévnek hívnak. Szerintem teljesen értelmetlen. ‒ A férfi lemondóan legyintett, majd végigsimított a szakállán, melynek szálai közé odafagyott a fehér lehelet. ‒ Viszont a lényeg, hogy ilyenkor az emberek fogadalmakat tesznek, amelyeket végül aztán úgysem tartanak meg. Tegyünk mi is úgy, mintha újév lenne. Szóval most fogadalmat fogok neked tenni, Astel – fordult a mellette ülő másodúrhoz rideg, nyugodt mosollyal. ‒ Esküszöm, nem foglak megölni, ha feleségül veszed Jaslient.
– Megint kirúgtak a fogadóból! – mordult Sebastian a hátán csimpaszkodó lányra. – Az év utolsó napját is az utcán töltjük miattad!
– Nyugi – veregette meg a vállát. – A törpe ellopta a borókapálinkámat, szóval kvittek vagyunk. Az újévet józanul kell köszöntenem…
Sebastian türelemért rimánkodva nézett a csillagszemű égre.
– Scarlett, tegyél fogadalmakat. Jövőre befejezhetnéd az ivást, a szerencsejátékot, a kocsmai verekedéseket… A vérlovagok feldühítéséről nem is beszélve.
– Minden mókától megfosztanál? – Kuncogva átkarolta a nyakát. – Bastian, te fogadsz valamit?
Kihúzta magát.
– Jövőre is a papnövendéki esküm vezet.
– Uncsi! – A hátára csapott. – Nyomás a főtérre! Gyújtsunk fel egy máglyát. Vagy a falut. Az biztos elűzi az árnyakat.
Mosolyogva ingatta a fejét. „És vigyázok rád.”
̶ Miért menekül előlem mindig? – kérdezte ő.
Letettem a tálcát, amin üres pezsgőspoharak pihentek, majd szembefordultam az illetővel.
Szívdobogása: határozottan heves.
Vérnyomása: normális.
̶- Dolgoznom kell, maga pedig feltart. Elveszítem a munkámat.
̶- Nálam is dolgozhatna.
Mit akarhat egy tábornok pont tőlem, a szolgálólánytól? Háborús jelvényei ódákat zenghetnének a robotok elleni háborús tetteiről, így bármelyik csinos pofikával rendelkező női egyedet megkaphatna a bálteremből.
Tesztoszteron vizsgálat: túltengés.
Nem kérdéses, mik lehetnek a velem kapcsolatos szándékai. Első a küldetés, le kellene ráznom… Akkor eddig miért nem tettem? Meghibásodtam? Ha miatta lebuknék, elveszítjük a háborút!
Új jegyzet: 2081. újév; lerázom ezt az alakot!
Idén mindennél jobban szükségem van arra, hogy tiszta lappal kezdhessek. Mielőtt kiinnám az apró felejtést ígérő fiolát, leírok pár dolgot. Így próbálom elnyomni a fejemben lévő hangot. – Drágán megfizetsz ezért.
Jövőre megpróbálok jobb anyja lenni a gyerekeimnek, hogy ne hiányozzon nekik az apjuk. – Lehetetlen.
Holnaptól igyekszem nem egyfolytában a szomszéd házat kémlelni. – Megvan a hátránya, ha a házasok a feleség anyjával szembe költöznek, a váláskor pedig a férj kapja a családi otthont és oda költözteti a barátnőjét.
Nem fogok úgy nézni a lánykori szobámra, mint felnőtt életem kudarcára.
A következő évben nem sírom álomba magam.
De ma még igen.
Holnaptól újév, és még mindig itt senyvedek.
Megígérem, nem fogom tovább gyűjteni a szűz lányok elülső fogát, nem bulizok többet részeg lidércekkel, házit fogok készíteni, és hanyagolom a tudásszippantó varázslatokat, nem vágom le alvó varázslótanárok szakállát, nem alkalmazok gatyaszag mágiát az órákon, sem mellzsugorítást a lányokra, és epegörcs mágiát sem az osztályfőnökre. Matekórán lemondok a lángoló csontvázak megidézéséről, megfogadom, hogy visszacserélem a kezét a lábával a túlvilágtanárnak, varázslótanonc társaimat nem teleportálom az istállóba, nem röhögtetek halálra több szellemet, még a birkává változtatott csalfa barátnőmet is visszavarázsolom lánnyá, csak kerüljek ki végre ebből az átkozott kőszoborból, ahová büntetésből zártak.
Kai a kulcsain fityegő pszichés adathordozót piszkálta, miközben átvágott a parkon. Újévkor az emberek zöme villogó stroboszkópok és lumineszkáló koktélok között tombolt a belvárosban. Rövid hatású fogadalom tabletták cseréltek gazdát.
Kai családja más volt. A fiú felsétált a romos sintó szentély lépcsőin. Rituálisan letérdelt az ősi kövekbe ágyazott panelek elé, fejet hajtott, meggyújtott egy füstölőt. Imádkozni kezdett. A megfelelő slotba csúsztatta az adattárolóját, majd egy csepp vérrel oldotta fel. A köveken kéken világító számsorok futottak végig, kiléptek a síkból, és megjelent a szellem.
– Hallgatlak, Kai – recsegte Mama.
– Fogadom, hogy… – kezdte, miközben:
– Úgy legyen. Betöltés indul.
Az este ólomsúlyként nehezedett a vállamra. Lehet ez lesz életem utolsó pár órája. Ezen mosolyognom kellett, vicces lenne pont ma meghalni, így szilveszter éjjelén. Ahogy a táncolók között haladtam a végzetem felé, egy stílusos gondolat fúrta be magát az elmémbe: ha ezt az estét túlélem, esküszöm, messze elkerülöm a vámpírokat. Hirtelen egy erős kar fonódott a derekam köré, és táncba invitált. Ethan tökéletes volt, mint mindig. A szívem a torkomban dobogott. A férfi próbált elbűvölni, de ellenálltam. Ettől csak dühösebb lett, és vicsorra húzta ajkait. Az óra elütötte az éjfélt, és fogak mélyedtek a nyakamba. Rosszul kezdődik ez az év!
-Kármen! Ne bóbiskolj! -keltett fel az én drága kis húgom Troloffinia.
Épphogy felültem a kanapéról Triffina már mellettem ült és a Hangala meccset nézte. A vizuális elektro-HD tv szerint 4,563;1,758-re játszott a Q-P bolygó Hakmanaliszta az E08-as bolygó Humanalánus ellen.
-Mióta nézel ilyeneket? -fordítottam fejemet Troloffinia felé.
-Amióta szilveszterkor megfogadtam hogy minden meccset megnézek, és rád egy minutundumot sem fogok pazarolni. -vágta oda miközben a csápjai ide-oda kalimpáltak az orrom előtt. Idegesítő parazita.
-Én azt fogadtam meg hogy nem iszok több nátrium-gáz sört, mégis a kanapén ivás közben aludtam el. -azzal még egy korty sört leküldtem. – Amúgy sem számít hogy betartod-e vagy sem.
23:59… 00:00… 00:01…
Boldoooog Új Évet Kívánok!
Boldog Új Évet Anna!
….
Az utolsó üzenetek – megannyi hasonlóval – miket kaptam, mielőtt megszűnt számomra az idő.
– már megint? – szól mögöttem a hang. Biztos felettem nézett át, mit csinálok – nem találsz bennük vigaszt – fásultan mosolyodtam el rabtársam már megannyiszor elismételt mondatára.
Arra gondolok mi lehetett az utolsó újévi fogadalmam. Lefogyás… bejött, csak évekkel később.
00:05 – az indulás ideje. Sírások, jajgatások a máglyán égőktől. Meghalnak, s csak mi, a rabtársaik emlékezünk rájuk. Nemsokára én jövök, s míg látom az üzeneteket úgy érzem, hogy ők is emlékeznek rám.
Néha meglátogatjuk őket. Izgatottan indulunk útnak, ami fokozódik, miután elértük a megfelelő teret és időt. Egyszerre várnak bennünket és félnek tőlünk. Már nincs, amit hátrahagyhatnánk magunk mögött, mert mindenre megtanítottuk őket. Piramisokat építettünk, tőlünk tudják, hogyan fürkészhetik ki a csillagok titkait, ennél többet nem tehettünk értük. Küldtünk indigó lelkeket, mint a mesében, ahol a két gyerek kenyérmorzsákat szórt el maga mögött az erdőben, hogy visszataláljanak, ha eltévednének. Elnézzük, ahogy játszanak, állítólag mostanában a Marsra készülnek. Sokat változtak és nem előnyükre. Például réges-régen, amikor Janus a naptár elejére került, még bocsánatot kért ellenségeitől az ember, ma már csak fogadkozik. Szegény tanítványaink.
Kedves Naplóm! Újabb év telt el, ismét számtalan gyereknek tudtam ajándékot adni, mosolyt csalni az arcokra, ölelő karok borultak rám az elmúlt egy hónapban. Karácsony közeledtével. De mindig ilyenkor, mikor eltelik az ünnep és közeledik az újabb év. Nem tudom, valahogy egyre gyengébb vagyok. Másabb, tapasztaltabb, de gyengébb. Az erőm nem mindig engedi, hogy egy-egy gyermek történetén tovább lépjek. Volt az a kislány is, meg óh, az a kisfiú. A szemeik, nem is tudják, még de árulkodóak, ők még ártatlanok. Kár, igazán kár, hogy rá kell majd jönniük, hogy a felnőtt életükben már nem lehetnek/ lesznek azok. Csak a szemeik őrzik meg azt, a csodát, amit meg kellene látnia minden embernek bennük. Szomorú, hogy ezt nem látják meg a ,,mai emberek”. Viszont én megfogadom, hogy a következő év más lesz…
Elvesztettem az egyensúlyomat, végül úgy estem át a féregjáraton. Megdöbbent tekintettel néztek rám a társaim, nem hittek a szemüknek, hogy túléltem az ugrást.
– Miért csináltad ezt velem? Megígérted, hogy nem lesz több küldetés! – lépett az ágyamhoz Pat, miután megvizsgáltak, és magamra hagytak. Még mindig dühös volt rám.
– Te is hiányoztál nekem! – mosolyogtam rá bocsánatkérően.
– Majdnem meghaltál, és elvettél egy hónapot az életünkből – könnybe lábadt a szeme.
– Még időben visszajöttem, hogy együtt ünnepeljünk – mutattam a tévére, ahol elkezdődött az újévi visszaszámlálás. – Többé nem megyek nélküled sehová, ezt megígérhetem! – végigsimítottam az arcán, és egy csókot nyomtam a szájára.
Az ujjperceim elfehéredtek, ahogy szorítottam a tollat miközben írtam.
– Visszalopni a kardom Morganától.
– Amint megszereztem megölni Lokit, amiért lehajította Zent, a legjobb barátomat, erről a francos lebegő szigetről.
– Eldicsekedni a druidáknak, elsősorban Riordannek, megtanultam teleportálni szóval, úgy kaptam el Zent, mint örömlány a nemi betegséget.
– Visszavinni ezt a nyüves macskát a földre, a hangokból ítélve szerintem gyakran hiperventillál.
– Rávenni Riordant, ne árulja el a tanácsnak, hogy egy Azazel nevű démon lakik az öngyújtómban.
– Kideríteni, mégis hogyan lakhat egy démon öngyújtóban? Én lettem Aladdin vagy mi?
Elégedetten szegtem fel az állam: tökéletes tervek az újévre.
Boldog Új Évet!
– Jelzés jött a másik bolygóról. – kiáltott fel Aréx kapitány.
– Mit mond a jelzés?- érdeklődött Edna a társa.
– Boldog Új Évet! A közeli bolygó lakói.
– Mit jelent?
– Mindjárt. Újabb jelzés jött Búék 2017! Ezt is írják.
– Ez mit jelent?- érdeklődött tovább Edna.
– A bolygón már számítják az időt. Ott 2017 van. Nálunk nem szokás. Nálunk nem szokás a köszöntés.
– Akkor legyen szokás. Írjad! Kedves bolygó!Nektek is minden jót!
Éljetek jól, mint mi! Legyetek egészségesek.
– Leírtam.
– Mi is kívánunk még hasonló jókat! – jött a válasz.
– Segítetek nekünk? Segítetek hasonló szokások kialakításában?
– Mindenben. Küldünk robotokat. Segítenek mindenben. Egyszer majd a lakóink is találkozhatnak. – jelzett a fejlettebb bolygó kapitánya.
– Köszönjük. BÚÉK! – fejeződött be a beszélgetés.
Izgatottság hullámzott a tó mélyén. Lénia csak egyszer érzett ehhez fogható áramlatokat: amikor viharban leste meg a magaslakók faluját. Sokáig úszkált odafönn, élvezte a fentről hulló vízpermetet. Arra gondolt, ha tovább esne, talán a tó szintje is magasabbra kúszna, még a falut is elöntené, akkor pedig együtt élhetne sellő és kétlábú.
~ Te jössz! ~ lökte be valaki a kör közepére.
~ Megfogadom, hogy eljutok a tengerig. ~ kiáltotta, de nem figyelt rá senki. Nem is érthették, mit mondott, hisz a magaslakókkal tilos volt szóba elegyedni. Egyedül ő tudott a hatalmas vízről, mely alig pár percnyire feküdt.
Csalódottan úszott odább, és azon gondolkodott, vajon a kétlábúak is tesznek-e fogadalmat, és ha igen, kívánkoznak-e még feljebb, egészen a felhők fölé.
– És te, Írókám, mit fogadnál meg?
– Mi, mesélők nem írunk fogadalmakat, mint a kívánság, valóra válnak.
– De mégis!
– Rendben! A jövőre nézve megfogadom, nem állok szóba cserfes alakváltókkal. Nem kufárkodom éjjelutazóval, sosem járhatsz túl az eszükön. Nem utazom tárogatóval, a varázskövek megbízhatatlan járművek. Nem megyek viharvadászatra szélterelőkkel, és nem ugrálok a Nemlétbe, akármilyen mulatságról legyen szó. Ja, és nem engedem, hogy varázsrúnákat égessenek a bőrömbe. Nem fogadok el semmit a kerekképű, vigyorgó szerzetesektől, nehogy békaként ébredjek. A Lég-hegyen felettébb fura növények nőnek.
– Unalmas évünk lesz. De majd csak kitalálsz egy új történetet.
– Mondtam már, hogy tollat sem veszek a kezembe?
Nincsenek titkok. Látom, ahogyan Chloe finoman hozzáér Em lebegő hajához mielőtt megsimogatja a hátát: sikeresen kicserélték az oxigénszűrőt.
– Gratulálok hölgyeim – biccentek és tapsolok párat.
– High five – kiáltja Em, és magasba tartott kézzel felém siklik. Csattan a tenyerünk, aztán ráhúz a fenekemre is. Chloe erre fújtat egyet és fellöki magát a vezérlő irányába. Utána evickélünk.
Összeplaccsintjuk a vákuumzacskókat, amikben maradt egy kis pezsgő szilveszterről.
– Bocsánat, hív a természet – mentem ki magam, de a WC helyett a mentőkabinhoz indulok. Kikészített a cicaharc, és megfogadtam, hogy az első adandó alkalommal lelépek innen. Három nap múlva felvesz egy űrkomp.
Remélem nektek is összejön, lányok.
– Nos, árnyékmester, fajtád béli volt? – kérdezte Jackson nyomozó a földön fekvő holttestre mutatva.
– Honnan veszi, hogy az lehetett?
– Nincs árnyéka.
Leguggoltam a halott férfi mellé, és így már én is láttam. Ez a jelenség valóban árnyékmestereknél megfigyelhető, de élőknél…
– Ha egy árnyékmester meghal, az árnyéka visszatér hozzá, és onnantól már nem lesz több egyszerű árnyéknál – magyaráztam. – Hacsak…
– Hacsak… ?
– Valaki ellopta az árnyékát! – hüledeztem. – Nem tudtam, hogy élőlényét is lehet… Úgy tartjuk, az árnyék lelkünk egy darabja. Ha ellopták tőle, meglehet ebbe halt bele.
– Szóval egy gyilkos árnyéktolvaj? Még jó, hogy szilveszter van, egy ilyen elkapása feldobja majd a fogadalomlistám – vigyorodott el a nyomozó.
Sziasztok. Gondoltam azért jelzem,hogy valami hiba van a rendszerben. Többször próbáltam elküldeni a szösszenetet, többször is azt írta ki,hogy duplikált üzenetet érzékel. Gondoltam no para,majdcsak megjelenik. És még most sem látom,pedig már a határidő id lejárt. 🙁
Fabyen,
köszönöm, hogy szóltál: a spamek között rekedt az üzenet, de most már kiszabadítottam, és itt van 🙂
Köszi ^_^
Mikor várható az idei Aranymosás indulása? 🙂
Elsa Mars,
januárban még novellák is játékok lesznek az oldalon. Közben a háttérben elkezdenek dolgozni az előszűrők, és várhatóan februárban kezdenek felkerülni a részletek 🙂
Azt mikor tudjuk meg, hogy kb. mennyien jelentkeztek az idén a Vàlogatóra? Úgy rémlik, tavaly ilyenkor màr volt egy kis statisztika…
Your message…
Kedves Carmen,
alaposabb statisztikát az előszűrés végére szoktunk csinálni, mert sok izgalmas adat — életkor, műfaj — csak az adafájlban látható, és azokhoz még nem nyúltunk. 🙂
Még van néhány kóbor pályázat, amik rossz címre érkeztek (nem a későkről van szó, hanem olyanokról, akik időben írtak, de más kiadós címre), azokat átirányítják a kollégák, és aztán meglesz a végleges szám 🙂