Ítéletidő

[box type=”info”]

Ajánló:

Az ítéletidő egy valóságos eseményeken alapuló történelmi regény, az 1300-as években játszódik, Károly Róbert uralkodása alatt. A történet az uralkodó hívei és a király ellen lázadt Kőszegi család közti ellenségeskedést, küzdelmeket meséli el.

A két főszereplő, Magyar Levente és Kőszegi Csenge sorsán keresztül bepillantást nyerhetünk ennek a kornak a mindennapjaiba, tanúi lehetünk emberi tragédiáknak, kegyetlen, véres leszámolásoknak, de őszinte, igaz tetteknek és persze szövevényes szerelmi történeteknek is.

[/box]

[box type=”bio”]

A szerző: H.Rajk Tünde

1982-ben születtem Nógrád megyében, azóta is itt élek. Főiskolásként magyar-kommunikáció szakot végeztem, jelenleg otthon tevékenykedem főállásban anyukaként.

Az Ítéletidő az első regényem, a következőkön folyamatosan dolgozom. Szeretnék olyan műveket létrehozni, amik fordulatosak, élményt nyújtanak az olvasónak, ugyanakkor van bennük tartalmi mondanivaló is.

Vonzanak a múltbéli, történelmi témák, szerintem nagyon izgalmas egy-egy régi, homályba veszett időszak eseményeinek, szokásainak utánajárni, és kicsiholni belőlük egy érdekes történetet.


[/box]

[box type=”shadow”]

Kattints rá!

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/rajk-tunde-iteletido-1-resz-1606.html ” newwindow=”yes”] 1. rész[/button]

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/h-rajk-tunde-iteletido-2-resz-2133.html” newwindow=”yes”] 2. rész[/button]

 

[/box]

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (12 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük