Regényötlet-fejlesztő kurzus

Melyik ötletből érdemes regényt írni?
Mi kell ahhoz, hogy egy regény megszólítsa az olvasókat?
Hogyan segítheti az írást, ha megértjük, mi a legerősebb eleme, ötlete a művünknek?

Ezt a négyhetes kurzusunkat kifejezetten regényíróknak, vagy regényírással kacérkodó íróknak szánjuk. Itt most nem a dramaturgia, hanem az alapötlet átgondolása, forgatása, mélyítése lesz a fő téma.

A leckéknek hála olyan technikákat tanultam, amiket biztosan használni fogok, hogy minél egyedibb regényötlettel állhassak elő, a háziknak köszönhetően pedig a már meglevő ötleteimnél is kikristályosodtak az eddig homályos részletek. (Daróczi Nóri, 33)

Még egy gyakorlott íróban is rendszeresen felmerül a kérdés, hogy vajon a többféle ötlete közül melyiknek érdemes több időt szentelni és kidolgozni regényként. Mi keltheti fel az olvasó érdeklődését? Mivel lehet kitűnni a könyvpiacon?

kurzus fő célja, hogy segítsen a szerzőknek, hogy
– rátaláljanak az igazán kiemelkedő ötletekre,
– el tudják dönteni, a különböző regényötletek közül melyiket érdemes kidolgozni,
– képesek legyenek az alapötletüket továbbfejleszteni,
– az olvasó és a szerkesztő szemszögéből is fel tudják mérni a történetüket.

Az oktatás online történik, zárt Facebook csoporton keresztül. A hallgatók itt kapják és vitatják meg a tananyagot és a házi feladatokat is. A munkát tapasztalt, képzett szerkesztő vezeti, ő felel a hallgatók kérdéseire, visszajelez a házi feladatokra.

A kurzuson olyan technikákat tanulnak a hallgatók, amelyek segítségével túl tudnak lendülni az ötlethiányon és az írói válságon, és olyankor is képesek lesznek új ötletekkel előállni, amikor úgy érzik, nincs ihletük.

Valamint szó lesz a klisék felismeréséről, és hogy a klisés ötleteket is hogyan lehet úgy továbbgondolni, hogy friss és eredeti történeteket eredményezzenek.

Közvetlenül a kurzus előtt fejeztem be az első regényemet és tele voltam félelemmel, lesz-e még valaha annyi eredeti ötletem, ami egy második (esetleg majd harmadik) könyvhöz kell. Hát, lett. Nem is egy. Most már csak az a kérdés, melyiket írjam meg előbb. (J.V. Conney, 38)

Fő témák:
– alapötlet és a történet fókuszálása
– különböző karaktertípusok, a történet fejlesztése karakterábrázolás által
– toposzok, archetípusok használata és továbbfejlesztése
– történettípusok, ötletek generálása és összefűzése

Oktató és a tananyag kidolgozója: Kozma Réka szerkesztő, az Így neveled a regényed blog vezetője

Szívesen részt vennél? Kattints ide, és nézd meg, mikor indul legközelebb!

Rájöttem, hogy az ötletek nem a semmiből jönnek! (László Erzsi, 42)

Tarts velünk ezen a kurzuson,
foglalkozz azzal, ami érdekel,
dolgozz a regényed ötletén!

VN:R_U [1.9.21_1169]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)