Vittorio Verossi: Sorsjátszma

Figyelmeztetés: erotikus tartalom

 

Szándékosan ültettek úgy a reggeli műsor rendezői, hogy olvadozzak a reflektor alatt, és az orromig se lássak a világítástól. Épp csak ebből idejekorán rájöttem, hogy meg akarnak szorongatni.

– Jeremy, milyen érzés koronavírus mémmé válni? – szögezi nekem a kérdést Al Prescott, a házigazda. – Nem aggaszt, hogy az emlékezetes adásaitok aláássák a jövőbeli karriered?

– Nem látom be, mivel ásnák alá, Al – tárom szét lazán a kezem, és olyan baráti érdeklődéssel fordulok felé, mintha nem is sejteném, hogy mészárlásra készül az egész stáb. A fotelünket két méter választja el egymástól a fertőzésveszélyre tekintettel.

– Nos, egyes kommentelők úgy vélik, hogy vécépapírt, hipót vagy gumikesztyűt árulni a teleshopban, csomagonként több száz dollárért, enyhén szólva pofátlanság. Mások pánikkeltőnek nevezik a tévés megnyilvánulásaid.

Színpadias sóhajjal mérem végig ezt az öregedő bájgúnárt.

– Nézd, Al, én máshonnan ragadnám meg ezt a kérdést – tartom fel az ujjam. – Mi a Gift-AD csatornán a főműsoridőt szenteljük annak, hogy tájékoztassuk a lakosságot az említett termékek életbevágó fontosságáról. Egyúttal azt is valljuk, hogy az egészség minden pénzt megér.

– Hát igen, hölgyeim és uraim – köszörüli meg a torkát Al –, ez valóban sokat elárul a Gift-AD teleshop üzletpolitikájáról. Azoknak, akik lemaradtak róla, miért ülünk itt, íme egy rövid visszajátszás.

Élő adásban interjúztat, oldalt, egy nem túl méretes kijelzőn tudjuk követni, mit vágnak be a nézőknek. Állam az öklömre támasztva figyelem. A felvételen a saját műsorom díszlete vesz körül, mentazöld zakómban úgy festek, akár egy daliás, szőke szöcske. Már-már szatirikus átéléssel adom elő a tévétörténet legmaratonibb értékesítési ámokfutását:

„Csak ma kedvezményesen, viszont csak a készlet erejéig.” „Országszerte hiánycikk, de nálunk még kapható.” Úgy durrogtatom a sales varázsszavakat, mint piromániás partiszervező a tűzijáték petárdákat újévkor. „Magának muszáj túlélnie a járványt, érti?!” „Ezekben a veszélyes időkben kötelessége óvni magát és a szeretteit!” Drámai szónoklatomat élénk taglejtésekkel kísérem. „Nem engedheti meg magának, hogy kifogyjon a hipóból!” „Védje az életét, mert halálos veszély fenyeget!”

Ilyen sokat sikerült egyetlen percbe is belepréselnem? A bejátszás véget ér, a kivetítő elsötétül.

– Mindezt nettó kétórás terjedelemben, élő adásban sugározzák mindennap – tájékoztatja Al azokat a nézőket, akik véletlenül nem tudnák.

– Mondjuk, én úgy látom, a ti csatornátok sem zárkózik el az üzletpolitikánktól – jegyzem meg ártatlanul.

– Hogy értve? – vonja fel a szemöldökét.

– Éppen most adtátok le a hirdetésünket a legnézettebb városi tévéadón – tárom szét a kezem. A hívószámunk a műsorom minden egyes másodpercében ott villódzik, úgy lett szerkesztve, hogy ki se lehessen vágni.

Al megpróbál olyan arcot ölteni, mint aki nem most lépett le egy lépcsőn, amelyre nem számított. Arról kezd faggatni, szándékosan provokáltuk-e ki a botrányt. Erre én tovább alakítom önmagam karikatúráját:

 – Lényegtelen. A lényeg, hogy aki szeretné eltanulni tőlem az eladási módszeremet, annak most soha vissza nem térő lehetőséget biztosítunk. Oktatóvideó és hangoskönyv formában is kiadjuk a legütősebb pénzcsináló tippjeimet, limitált szériában.

Mivel ezzel a húzással lélegzetelállítóan pofátlan győzelmet aratok, a szerkesztő hamar lekeverteti az interjút.

Félóra sem telik bele, elhagyom San Fransisco legmodernebb tévészékházát. Kocsival a saját, jóval lepukkantabb stúdiónk felé veszem az irányt. Egy ütött-kopott raktárépület ad neki otthont a kínai negyedben. Amint beérek, Izzy, a pöttöm asszisztens szegődik a nyomomba.

– Úristen, Jeremy, felrobbantak a számok! – tipeg mellettem feliratos pólóban, pink tornacipőben. – Egy csomóan kapcsolnak a teleshopra, akik korábban soha! Égnek a vonalak, és Martha új rekordra számít így, hogy lement az interjúd is.

Olyan lelkesen legyez a kezével, szinte elrepül. Manóarcát sebészmaszk takarja, ettől még hatalmasabbnak látszik csillogó smaragdszeme. Úgy tűnik, este végre valahára ünnepelünk.

– Szóval ma mit árulok? – húzok át céltudatosan a kétoldalt dobozokkal és bemutatótermékekkel telezsúfolt folyosón.

– Szájmaszk-hipó-gumikesztyű csomagokat – olvassa a csíptetős írótáblájáról –, utána pedig hidraulikus péniszpumpát.

– Martha aztán tudja, hogyan tegyen kétszeresen is mémmé! – füttyentek. Hírhedt főnöknőnk nyilván nem véletlenül bízza rám pont ezt az árucikket pont ma, amikor a legtöbb nézőre számíthatok. A csatorna hihetetlen hasznot húz a rám irányuló közfigyelemből.

Berobogok a stúdióba, előkészülök.

– Három… kettő… egy… – Mikor visszaszámolnak nekem műsorkezdéshez, felöltöm a tökélyre fejlesztett házalóügynök ábrázatom. – Forog – tátogja a kolléga.

Én pedig köszöntöm a nézőket, és úgy átlényegülök, mint színész a pódiumon.

Napi ajánlatunkat a futárcégünk dobozából fogom kicsomagolni. Látványosan húzok gumikesztyűt, hogy demonstráljam, milyen életbevágó a használata.

– Muszáj mindent lefertőtleníteniük, mielőtt bevinnék a lakásukba – szónokolom. – Egyedül ettől érezhetik magukat biztonságban!

Kiemelek egy üveg hipót a Prémium Vírusvédő Csomagból, majd a pult közepére helyezem. Eltávolodom tőle, két kézzel rászegezek egy pont ugyanolyan spriccelős fertőtlenítőt, akár egy pisztolyt. Akcióhős stílusban körbefújkálom, végül túlélésről hadoválva, kegyetlen elszántsággal szárazra dörgölöm egy szivacskendővel.

Ahogy telik a műsoridő, úgy fokozódik a háttérzene. Hollywoodi csatajeleneteket idéz, a mondókámat, gesztusaimat a sodrához igazítom. Kórházi statisztikákat citálok, mikor komoran gomolyog a füst hangeffektek által megidézett harctér felett. „Előzze meg a bajt, készüljön fel most!” Majd a roham taktusait követve hajszolom előre a nézőket. „A világ hadban áll, járvány az ellenség. Rendeljen most, és maradjon életben! Rendeljen és győzze le a koronavírust!”

Annyira beleélem magam, a műsoridő csakúgy repül. Szinte csodálkozom, mikor jelzik, hogy kerekítsem le a monológot, szünet következik.

– Szóval mit kell tudnom erről a csodáról? – merülök könyékig a péniszpumpa dobozába, amint Izzy behozza nekem. Míg a bizarrnál bizarrabb alkatrészeket forgatom, barátnőm a jegyzeteit pörgetve felvilágosít. Persze a termékinfó zanzája ki lesz vetítve a kamera mögött, mint a hírolvasók szövege, így nem kell kívülről megtanulnom a tartozékok árát vagy nevét.

– Egy perc – hangzik el a figyelmeztetés. Izzy kivonul a képből, én pedig élesítem a „megbízható mentor” ábrázatom. – Három… kettő… egy… Forog.

– Most pedig térjünk rá egy újabb módszerre, hogy legyőzzük a koronavírust. A szexről fogunk beszélgetni. Igen, a szexről, mert az életnek diadalmaskodnia kell a halál felett!

Péniszpumpát olyan pátosszal nem reklámoztak még, mint ahogy én előadom.

 

Esténként Izzy korábban végez nálam, de megvár, hogy együtt mehessünk haza. Nem mintha mostanság ki lennék segítve a társaságával. Beszippantja a telefonja, ennyi erővel akár saját magammal is cseveghetnék vezetés közben. Mire felérünk a lakásba, megelégelem, hogy mindenre csak hümmög, noha tudom, hogy nem szórakozik, hanem dolgozik.

Alig mostunk kezet, elmarom tőle a mobilját. Felháborodott kiáltással próbálja visszaszerezni.

– Ne szemétkedj már! – nyávogja.

– Ha egyszer ez kell, hogy észrevegyél! – Nevetve tartom magasba az eszközt. Izzy hiába kapkod utána ágaskodva, túl alacsony.

Átvonulok a nappalival egybeépített konyhába, dühösen baktat utánam. Megpróbál csikizéssel támadni, smaragdszeme viszont komor elszántsággal villan, semmi játékosság sincs a nekilendülésben.

Mióta kirobbant körülöttem a koronavírus-botrányt, az összes közösségi média felületem ő kezeli, emellett a hátán viszi a sajtóm, és napi huszonnégy órában beosztja az időmet a kommunikációs stratégiánk jegyében. Óriási tempót diktál, ha így folytatja, kizsigerel mindkettőnket.

– Csak öt percet lazíts már – térek ki az útjából. Átkarolom, ezáltal sikerül lefognom is. – Utána dolgozunk tovább, oké?

Olyan görcsös és feszült a karomban, akár egy darab fa. A füle mögé simogatom kávészín, göndör tincseit, mert tudom, hogy ezt szereti.

– Pengeélen táncolunk – harap az ajkába. A mobilja egyfolytában pittyeg a záporozó értesítések miatt, mióta nem nyomogatja. Ellentmondásos érzésektől fénylik a tekintete, ám legalább hagyja, hogy cirógassam az arcélét. – Az egész életünk ezeken a heteken múlik.

– Azért nem dől össze a világ, ha egy óra szünetet tartunk – emelem meg az állát, ajkammal az övét keresem.

Tétován visszacsókol, érzem, hogy kissé oldódnak az izmai. Már napok óta nem enged a közelébe, vagy túl fáradt, vagy túl stresszes.

Hosszan kóstolgatjuk egymást, minden idegszálam hálás a közelségéért. Félrehúzom tincseit a nyakából, gyengéden elkezdem harapdálni. Muszáj kicsit kivernem a projektünket a fejéből.

– Erre végképp nincs idő – sóhajtja, viszont a keze végre felfut a vállamra. Feleletként a mellére csúsztatom a tenyerem. Melltartón át kezdem masszírozni. A lélegzete elakad, tudom, neki is hosszú volt ennyi nap szex nélkül. Csak ő annyira elvakult, hogy fel sem tűnt neki.

A pultnak döntöm a sarokban, ahol az L alakban elkanyarodik. Magunk mellé teszem a vircsaftoló telefonját. Segítek levenni a pólóját, ő is vetkőztet, felületessé válik a légzése. Nem győzi kivárni, hogy kicsatoljam a melltartóját. Legyűri magáról a kosarat az egyik oldalt. Lilás mellbimbója a csipke felett ágaskodik, a merevítő alulról a puha halomba nyomódik.

Megbabonázva hajolok a mellkasára, körbenyalogatom a hegyes csúcsot, majd a számba szívom a mellét. Fejét hátravetve nyögdécsel, közben a markába zárja férfiasságom. Jólesően mordulok a várva várt érintéstől. Az ingem már csak félig-meddig lóg rajtam, a nadrágom rég bokára csúszott, és olyan kemény vagyok, hogy az altestemben gyűlő sóvárgás szinte fáj.

Közös erővel rángatjuk lefelé Izzy szoros farmerét, miután a melltartója végre földre hull.

– Gyere-gyere… – leheli, és hajlékonyságát bizonyítva fölhúzza a pultra a jobb lábát. Talpa a bútorlapon támaszkodik, az észvesztő terpeszben kivillan nedvektől ragacsos öle. A szeméremajkak kipirultak, csiklója megduzzadt. Őrjítő látvány, azonnal a bejáratához helyezkedem.

A pultra támaszkodva találom meg az egyensúlyt, míg mélyen behatolva, katonás ütemben dugni kezdem. Éhes csókokat váltunk, teljesen feloldódunk egymás ízében. Édeskés verejtékének illata az aktuséval elegyedik, az egyesülésünk nagyon szoros. Mintha a kéj fehérizzásként gyűlne a hasam alatt, és a kipattogzó szikrák az egész testemet felpezsdítenék.

– Úristen… de jó… ez a szög… – nyögdécsel bele a csókba Izzy. Hamarosan elnyújtott sikkantásokkal, a hátamat karmolva elélvez. A fájdalom veszi elejét, hogy én is a csúcsra érjek.

Pihegő ajka, csapzott haja gyönyörű, a pír nem csak az arcát, de az egész mellkasát elfutotta. Kihúzódom belőle, reszketegen ereszti le a lábát.

– Most hátulról – morgom, és közben már fordítom is. Engedékenyen pucsítva a pultra dől, türelmetlenül helyezkedem mögötte. A nemi szerve mostanra úgy kinyílt, akár egy virág. Épp a réshez illesztem magam, mikor meglátom a telefonja felé indulni a kezét. Csak ekkor tudatosul bennem, milyen veszettül pittyeg még mindig a kütyü.

– Ez nem lehet igaz, nem gondolod komolyan! – tör ki belőlem. Testben és lélekben egyaránt megdermedek.

– Csak egy pillanatra akartam… – hebegi, riadtan hátralesve a válla fölött.

– Baszd meg saját magad, Izzy – fröcsögöm elhúzódva. – Sőt, dugd fel a telefonod!

Felrántom a gatyámat, és a kocsikulcsot felragadva kiviharzom a lakásból.

 

A lépcsőházban lefelé robogva végiggombolom az ingemet. A kijárási korlátozás miatt sehová sem mehetek, de a kocsimban ülni ugye maradt jogom a házunk előtt? Méretes bérházban élünk, a folyosón vagy az ablakokból folyton leselkedik valaki. Óriási indulatok feszülnek a járvány elleni védekezést támogatók és a veszélyt elbagatellizáló, szabadságjogok fölött háborgók közt. Ezért mióta a lakók fele karanténba vonult, az önkéntes bezárkózók azt lesik, ki szegi meg a hatóságilag elrendeltet.

Leérve a volán mögé telepszem. Rezignáltan túrom végig tíz ujjal a hajamat, majd ráírok Allisonra, tudunk-e videócsetelni: „Megőrülök, ha nem mondom el.” Akkor is sajnáltatnám magam, ha nem lennék kibukva, viszont mivel ki vagyok, végképp nincsenek gátlásaim.

Szinte azonnal befut a hívása. Teljes harci díszben ül a gép előtt. Naplemente színekben pompázó szárit visel, piszkosszőke haján furcsa, gyöngyös fejdísz rikít.

– Vlogolsz? – kérdezek rá az egyértelműre.

– Épp befejeztem – von vállat egy leheletnyit talán túl hanyagul. – Rosszul festesz. Megint Izzyvel van gond?

– Ki mással?

Mindhárman együtt jártunk gimibe. Eredetileg Allisonnal randiztam, viszont a házibulin, ahol először kellett volna lefeküdnünk egymással, én nem is értettem, hogyan, Izzyvel gabalyodtam össze.

Allison abban a pillanatban nyitott ránk, hogy elkezdtünk csókolózni. „Ráadásul pont ezzel a ribanccal?!” kiáltotta, majd sarkon fordult és elviharzott. Izzy a karomnál fogva visszatartott, hogy ne rohanjak utána.„Most úgy sem volna értelme” csóválta a fejét. Az ajtóban az egyik osztálytársnőnk leselkedett.

Allison másnap szóba sem állt velem, én pedig hagytam, hogy Izzy megvigasztaljon. Tizenhét évesek voltunk, azóta is együtt maradtunk, hét éven át. Allison a ballagás óta egyszer sem jutott eszembe, és ez örökre így marad, ha a koronavírus-mémek kapcsán nem ír rám, úgy két hete.

– Lassan olyanok leszünk, mint egy kétfős reklámgépezet, nem mint egy szerelmespár – panaszolom a vezetőülésben hátradőlve. – Persze tök igaza van, ha fel akarunk törni mint sales-marketing tanácsadók, arra most van itt az alkalom. Az egész világ ránk figyel, ráadásul nincs jobb referencia, mint ha győztesen jövünk ki egy ekkora kaliberű médiabotrányból.

– Akkor mi a gond? – tárja szét a kezét Allison.

– Félek, hogy Izzy a botrány lecsengése után sem bír majd visszavenni a mostani tempójából– dörgölöm a tarkóm. – Abból, hogy négy órákat alszunk, és melón kívül nem csinálunk szó szerint semmit. Kiostorozza belőlünk a lelket is, de mit ér a diadal, ha egy pillanatát sem élvezzük ki?

– Azért most elég rendkívüli helyzetben vagytok – csóválja a fejét a szőkeség.

– Kiélezett helyzet, persze, hiszen mindennek befellegzik, ha legyűr minket a botrány. De nincsenek illúzióim, egy menő tanácsadó vállalkozást működtetnünk ugyanígy tétre megy majd, miután sikerrel lovagoltuk meg ezt a hullámot.

– Már nem azért, de te többet kockáztatsz Izzynél – dől hátra. Egy díszes paraván előtt ül. – Ő menedzsel, ám veled ellentétben ő teljesen láthatatlan. Ha balul ütnek ki a dolgok, nyugodtan elsétálhat, mintha mi sem történt volna.

Fájdalmas fintort vágok. Allisonnak fogalma sincs, hogy mindez nem csakúgy megtörténik velünk. Hogy mi évek óta építgetjük a szakmaiságunkat egymás köré Izzyvel. Barátnőm gerjesztette a teleshop botrányt, mert felismertük, hogy a koronavírus-műsoraim óriási netes visszhangot verhetnek. Ő kürtölte tele velük a sajtót. Ő kezdett mémeket terjeszteni. Közben én szorgosan gyártom a felületeimre a tartalmakat, hogy mikor rajtam a világ szeme, értékesíthessem a rég meglévő online kurzusaim: „Hogy adjunk el bármit bárkinek?” Ha sikerül kézben tartanunk a botrány során az imázsomat, és felpörgetni a netes eladásokat, világmegváltó esettanulmányként használhatjuk majd ezt az egészet. Ezáltal top ügyfeleket vonzunk be, és katapultálunk a legmenőbb üzleti tanácsadók közé. Egy a lényeg, Izzyvel egymás nélkül nem mennénk semmire.

– Tudod mit? Nézzünk rá a problémádra a felsőbb hatalmak segítségével! – csattintja össze a tenyerét Allison felvillanyozva, talán hogy felvidítson. Online jósdát működtet: Horoszkópot készít, rúnakövet dobál, kártyát vet. Emiatt visel jelmezt is, misztikus papnőnek próbál látszani.

– Ne már, te tényleg hiszel ebben? – pislogok megütközve.

– Hogyne hinnék? – Arckifejezése lehetne az enyém tükörképe is. – Miért árulnék olyasmit, amit nem tartok hasznosnak?

Félrefordítom a tekintetem. Eddig azt képzeltem, semmiben sem különbözünk. Nekem teljesen mindegy mit árulok, csak adjam el. Egyszer még helyettesítettem is a Gift-ADen tévés jósként.

A lány ajkára mindentudó mosoly húzódik zavarom láttán, ám nem feszegeti a témát. Helyette elővarázsol egy pakli kártyát, legyezőalakban elém tár néhányat.

– Ez a pakli a Szív-tarot, szerelmi kérdésekben ad útmutatást. Válassz!

– Balról a negyedik… Neked bal. – Baromságnak tartom az egészet, viszont mit veszíthetnék?

Allison elteszi a többi lapot, töprengve hümmög, majd a kamera elé tartja a választottam.

– Ez a Kétarcú Nővér – mutatja be a kártyalapot. A festményen álarcos hölgy áll, mérleget tart a kezében. A maszk egyik oldala nevetős, a másik sírós. – Utalhat arra, hogy mi magunk alakulunk át, formálódóban az értékrendünk. A másik jelentése, hogy két személy között kell választanunk. Az egyik és másik döntés gyökeresen más irányba tereli majd az életünket.

– Vagyis találok egy másik nőt? – horkanok fel gúnyosan. – Jól eltájolódtak a kártyáid, senki sincs még a láthatáron sem.

Allison feszengve vonogatja a vállát, kerüli a tekintetem. Úgy tűnik, kényelmetlenül érinti, hogy felsült a sorsvetéssel.

– Azért gondolj bele, miket meséltél. – Felkapja és kevergetni kezdi a paklit. – Kétségeid vannak Izzyvel és a közös jövőtökkel kapcsolatban. A döntéshelyzet magvai már elkezdtek kicsírázni a lelkedben. Csak idő kérdése, hogy mindez megnyilvánuljon a fizikai síkon is.

– Ergo meg fogom csalni Izzyt? – vonom fel a szemöldököm. Allison felnéz a kártyákból, tenyerét feltartva fúrja az enyémbe a tekintetét.

– Ilyet nem mondtam. Viszont ez a hölgy már belépett az életedbe. Új alternatívákat mutat, méghozzá azért, mert a kétségeidre ez az Univerzum válasza. Választási lehetőséget kínál, megengedi, hogy összevesd a járt utat a többivel.

– Ez így nekem túl ezoterikus – sóhajtok, majd egy lassan érlelődő benyomás megdermeszti a zsigereim. Gyanakvás kesernyés íze terjed szét a torkomban. – Allison, ugye te nem magadról beszélsz?

– Mi, hogy magamról? – pislog, majd kissé élesen felnevet. – Tudod, hogy menyasszony vagyok!

– Persze, felejtsd el – legyintek. Épp azáltal barátkoztunk össze, hogy a párkapcsolati nyűgjeinkről nyavalygunk egymásnak nap mint nap.

– Most mennem kell – menti ki magát sietve. Miután bontjuk a vonalat, a mobilom kijelzőjét bámulom, és megállapítom, mekkora barom vagyok. A végén még újra elcseszem Allisonnal, holott rég értett meg bárki ennyire, fontos számomra az újdonsült barátságunk.

 

Ha másra nem, arra jó volt a videócset, hogy lehiggadjak. Visszatérek a lakásba, Izzy laptoppal az ölében kucorog a nappaliban.

– Óriási gáz van, Jeremy! – fogad kistányérnyi szemeket meresztve rám.

– Mi történt? Várj, kezet mosok. – Utánam jön a fürdőszobába, úgy újságolja:

– Martha most írt kör-e-mailt. Feljelentették a Gift-ADet pánikkeltésért meg kereskedelmi visszaélésért. Azt még nem tudni, a munkatársakat személy szerint előveszik-e.

A gyomrom kútba hullt kőként süllyed.

– Mutasd! – Letelepszünk a kanapéra, úgy gubbasztunk, akár ázott verebek a villanydróton. Mint az üzenetből kiderül, a műsorokkal semmiképp sem állunk le, viszont az én napi koronavírus-blokkjaimat „át kell majd gondolni”, erről holnap konzultálunk.

– Szerinted a reggeli interjúm miatt történt? – karolom át Izzyt.

– Inkább csak az jelenthette az utolsó cseppet a pohárban – dönti a vállamra a fejét. – Így vagy úgy, egyel több okunk van ezerrel dolgozni a vállalkozásunkon. Lehet, hogy nemsoká kirúgnak, vagy legalábbis levesznek téged a képernyőről.

Sorolni kezdi, mi mindent kéne befejeznünk holnapra. Szinte meg sem hallom a szavait, annyira kiborít, hogy máris megint itt tartunk az iménti szexincidens és a munkahelyi fejlemény után.

– Én majd odabent vágok videót, hogy ne zavarjuk egymást munka közben – hazudom. Adok egy puszit a halántékára, azzal bemenekülök a hálószobába, noha eszemben sincs az oktatóvideókkal pepecselni.

Bekapcsolom a gépet, és megnyitom a vágóprogramot, hogy ha Izzy rám talál nyitni, mindent rendben találjon, majd telefonon pötyögve megírom Allisonnak a történteket. Ezúttal szó sem lehet szóbeli beszámolóról, a hangos beszéd kiszűrődne.

ALLISON: Nem visszatetsző, hogy úgy kell sunnyognod meg hazudoznod, mint anno a szülőknek, amikor tanulás helyett cseteltünk?

Ne érts félre, nem Izzyt hibáztatom. Csak elgondolkodtató, miért érzed úgy, hogy nem lehetsz hozzá őszinte?

Való igaz, mostanában hajlamos vagyok munka címén Allisonnal csevegni.

JEREMY: Nincs energiám fölösleges vitába szállni vele. Mintha meg sem hallana, mikor jelzem neki, hogy túlpörgött.

ALLISON: Ha ő nem vigyáz rátok, legalább te vigyázz magadra, ez tök jogos. Viszont aggódom értetek.

Mivel sokáig nem válaszolok, ismét a lány töri meg a hallgatást.

ALLISON: Egyébként gondolkodtam a Kétarcú Nővéren. Talán olyasvalakivel kéne járnod, aki a legjobbat hozza ki belőled, nem a legtöbbet.

Ösztönösen az ajtó felé sandítok, mintha Izzy máris a küszöbről leselkedne.

JEREMY: Mire célzol?

ALLISON: Láttam, hogy zavarba jöttél, amikor arról beszéltünk, hogy én tényleg hiszek a jóslásban. Neked is keresned kéne valamit, amiben hiszel, hogy ne csupán öncélúan értékesíts. Annyira tehetséges sales-es vagy! Egy nemes ügyet ugyanúgy el tudnál adni, mint egy péniszpumpát.

JEREMY: Mi köze ennek Izzyhez?

Ezúttal ő hallgat egy darabig. Többször is eltűnik-megjelenik a három pötty a csetablak alján, jelezve hogy pötyög, törli, majd újrakezdi.

ALLISON: A Kétarcú Nővér ugye értékrendbeli változást is jelent, nem csak őrlődést két ember között. Talán a másik nő egy ilyen szemléletváltásra ösztönöz majd.

JEREMY: De nincs másik nő!!!

Hirtelen meghallom Izzy közeledő papucsainak csattogását.

JEREMY: Mennem kell. Kösz, hogy meghallgattál. Fogalmam sincs, hogy bírnám nélküled ezt az egészet.

Barátnőm abban a pillanatban lép be, hogy félreteszem a mobilom.

– Hiába erőltetem, nem bírom tovább – masszírozza a halántékát –, már jojózik a szemem a rengeteg betűtől.

Hozzám sétál, az ölembe kucorodik. Citrusos illata megtölti az orromat, nyilván addig tusolt le, amíg a kocsiban ültem.

– Úgy sajnálom azt a telefon-dolgot – utal a korábbi szexre. Homlokát a homlokomhoz biccenti, majd csókolózni kezdünk. A szenvedélyek hamar magasra hágnak, barátnőm lecsusszan az ölemből, hogy a lábam közé térdeljen. – Hadd engeszteljelek ki!

Élvezettel fúrom ujjaim göndör tincsei közé, míg az ajkával kényeztet. Mi egész életünkben együtt voltunk, egy egész két feleként. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy ez megváltozzon. Nem az a kérdés, Izzyvel maradjak-e, hanem hogy miként húzzam vissza a földre, amikor elkapja őt a gépszíj. Ha valamire, erre a kártyahúzás rávilágított.

 

Hajnalban arra ébredek, hogy Izzy a nappaliban ordibál valakivel. A beálló szünetekből hamar rájövök, hogy telefonál.

– Tinédzserek voltunk! Olyan szánalmas az életed, hogy azóta is ezen pörögsz? Hogy lehetsz ilyen kicsinyes?

Kikászálódom az ágyból, és kíváncsian odasietek. Mi folyik itt? – tárom szét a kezem némajátékkal faggatva barátnőmet, amint felém fordul.

Ajkához illeszti a mutatóujját, és megnyomja a kihangosító ikont a kijelzőn. Mindössze ekkor tudatosul bennem, hogy az én mobilomon beszél.

– Te vettél el mindig mindent tőlem, erre én vagyok kicsinyes? – csattan fel egy dühtől tajtékzó női hang a vonalban. – Még a röplabda csapatba is csak azért jelentkeztél, hogy elhappold előlem az egyetlen szabad helyet!

– Allison, te hallod magad? – fakad ki Izzy. Allison?!

– Tudom, hogy Jeremy sem jött be neked soha – acsarog a másik. – Csak azért kellett elszedned tőlem, mert az enyém volt! Te sosem bírtad elviselni, hogy bármit is más nyerjen meg!

– De már nem a gimiben vagyunk!

– Ó, igen, könnyű mondani, hogy rég elmúlt, felejtsük el – kacag fel hisztérikusan Allison. – Neked azóta is ott a cuki pasid meg a csillámporos életed. Velem viszont ahányszor történik valami jó, jön egy hozzád hasonló irigy ribanc, aki mindent tönkretesz!

– Fogalmam sincs, miről beszélsz – Izzy mutatóujjával a halántékánál körözve mutatja: Ennek nincs ki mind a négy kereke.

 – Megmondom miről! Mindenről! – harsogja a másik lány. – Elhappolt előléptetésekről, meg az összes csaló pasiról, akit elragadtatok tőlem! Elegem van a fajtádból, Izzy! Abból, ahogy egész életemben üldöztök! – Egyre élesebb visításra vált: – Ti nem érdemlitek meg a hűséget, és erre Jeremy is rá fog jönni!

– Kezeltesd magad, a pasimról pedig kopj le! – vakkantja oda barátnőm, majd lendületes mozdulattal kinyomja a hívást.

Vegyes érzések tömkelege kavarog bennem. Allison Izzy ellen próbált hangolni? Ráadásul épp velem akar összejönni, csak mert fasírtban van a vőlegényével?

– Ez meg mi a fene volt? – tárom szét a kezem, tekintetem az égre emelve. – És hogy kerül hozzád a telefonom?

– Az enyém lemerült – vonogatja a vállát barátnőm. – Gondoltam szétnézek a tiédről, mert túl korán felébredtem, és nem bírtam visszaaludni. Épp bejelentkeztem, amikor Allison rád írt. – Csípőre teszi a kezét, átható tekintettel mér végig.

– Végigolvastad a beszélgetéseink? – kérdezem óvatosan. Úristen, írtam Izzyről bármi sértőt?

– Mind a kéthetit. Pedig bele sem néztem volna, ha Allison az üzenetében nem említi a nevemet. – A konyha felé biccent. – Beszéljük meg reggeli közben, különben elkésem a munkából.

Elhiszem, hogy nem kémkedett utánam. Sosem csinált ilyesmit, most sincs rá semmi oka. Úgy kerülgetjük egymást a konyhapultnál, mintha egy jól begyakorolt tánckoreográfiát követnénk. Barátnőm vizet tölt a forralóba, én kenyeret kenek, ő zabpelyhet vesz elő, én bögréket. Közben arról mesél, hogyan rivalizáltak Allisonnal a gimiben. Valami rémlik nekem is, de mivel jobbára srácokkal lógtam, lemaradtam a tyúkháborúk nagyjáról.

– Tényleg szándékosan csábítottalak el tőle, és direkt buktattam le magunkat azon a házibulin.– Helyet foglalunk az apró asztalnál, Izzy a tányérjára szögezi a tekintetét. – A barátnőim nem véletlenül kotyogták el neki, hogy együtt láttak minket felmenni az emeletre. De nem azért csináltam, mert utáltam őt, hanem mert annyira tetszettél! Szerelmes voltam beléd gólya korunk óta. Igaz, Allison is, ugyanúgy.

– Ezekről én miért nem tudtam? – csóválom a fejem, döbbenten széttárt kézzel. Izzy szeretettel rám hunyorog, meleg szikrák táncolnak íriszében.

– Te annyi mindent nem veszel észre, e téren közmondásos pasi vagy. – Bosszúsan felfortyanok, erre átcsusszan az ölembe, a nyakam köré fonja a karját. – Imádtam, hogy fel sem tűnt neked, ahogy Allison rád nyomult. Pedig annyira pedálozott!

– Azért az nem olyan egyértelmű. – Izzy csilingelve felkacag, majd megharapdálja a vállamat.

Töprengve ráncolom a szemöldököm. Én nem bírok egy vállvonással túllendülni egy ekkora hátba szúráson. Arról nem is szólva, hogy úgy tűnik, a tinédzserkori szerelmi háromszögünk sem tekinthető lezárt ügynek. – Muszáj beszélnem Allisonnal, tisztáznunk kell a helyzetet.

Izzy eltolja magát tőlem, megütközve fürkészi az arcomat.

– Azok után, amiket a telefonban mondott, még szóba állnál vele?

– Te csak bízz bennem, kicsim – lehelek csókot az ajkára. – Eddig talán manipulált, de mostantól esélye sincs.

– Ühüm… – Izzy kétkedő fintora már-már sértő. – Pontosan milyen tisztáznivalótok is maradt?

Mire megvitatjuk az egészet, már lefelé tartunk a kocsihoz. Barátnőm munkaideje korábban kezdődik az enyémnél. Általában én viszem be dolgozni, hazajövök, aztán megint ingázok vissza. Ezúttal viszont maradok a stúdió parkolójában, miután kiteszem őt, és ráírok Allisonra:

„Durván összevesztünk Izzyvel, lehet, hogy szakítunk. Felhívhatlak? ” A vírushelyzet miatt otthonról melózik, így nem hiszem, hogy soká váratna.

Nem is csalódom, tíz percen belül befut tőle egy videóhívás válaszként. Naná, hogy lecsap egy ilyen hírre.

– Mi történt? – faggat azonnal, amint megnyomom a hívásfogadó ikont. Ezúttal jelmeznek nyoma sincs, csinos felsőrészt visel, szőke haja lazán feltűzve. Igaz, mintha sebtében vitte volna föl üde sminkjét.

– Nem fogod kitalálni – harangozom be, szájsarkam örömtelenül fölfelé rándul. – Izzy kihangosította a reggeli hívásotokat, így aztán mindent hallottam.

Aggodalmas kifejezése ráfagy az arcára. Eleve kerek szeme még inkább kitágul. Szóra nyitja a száját, becsukja, majd megint megpróbálkozik, ám csak egy nyekergésre futja tőle.

– Allison, te eleve azért írtál rám, hogy bosszút állj Izzyn, vagy pedig csak így alakult?

Talán másvalami kéne a legmélyebben foglalkoztasson, nekem viszont ez a legfőbb kérdésem. Ha tudatosan kezdett zaklatni, akkor Allison az ellenségünk, ha nem, akkor csak szerencsétlen. Így vagy úgy, ráférne egy kiadós pszichoterápia.

Tétován bámul rám, majd rázogatni kezdi a fejét. Kénytelen vagyok én megtörni a csendet:

– Ha hiszed, ha nem, eszemben sincs vádaskodni. Persze össze-vissza hazudoztál nekem, és megpróbáltad tönkretenni a párkapcsolatom. De egyrészt ez nem sikerült, másrészt rájöttem egy másik fontos dologra is.

– Mire? – leheli alig hallhatóan.

– Arra, hogy annak idején komolyan megsebeztelek, fel sem fogtam mennyire. – Gondterhelten dörgölöm meg a halántékom. – Ráadásul úgy tűnik, ez a csalódás az egész életedre rányomta a bélyegét.

– Te most bocsánatot kérsz? – hápogja hitetlenkedve. Majd a hangja feljebb ugrik egy oktávval. – Te most kérsz bocsánatot?! – Könnyek fátyolozzák el világos pillákkal szegett szempárját.

– Ha megkésve is, de muszáj – csóválom meg a fejem. – Akkor nem nyílt módom rá. Nem álltál szóba velem, én pedig túl könnyen beletörődtem ebbe.

– Mert ott volt neked Izzy – vonaglik meg Allison arca. Szavaiban magmaként bugyborog a gyűlölet. Egy pillanatra lehunyom a szemem, tagadhatatlanul így történt.

– Szóval én nem neheztelek rád – ütöm tovább a vasat. – Csak meg szeretnélek érteni. Mi zajlott köztünk igazából az elmúlt két hétben?

A lány válla előre roskad, vonásain immár patakzanak a könnyek. Akadozva, kéztördelve kezdi fejtegetni, hogy amit a vőlegényéről, Brianről mesélt, kivétel nélkül igaz. Pont akkor jutott mélypontra az eljegyzésük, és állapodtak meg, hogy szünetet tartanak, amikor berobbantam a köztudatba koronavírus-mémként.

– Úgy éreztem, ez egy jel – ecseteli elcsukló hangon. – Biztosra vettem, hogy az Univerzum azért hívja fel rád a figyelmem, mert mégis minket szán egymásnak.

Igyekszem semleges arccal hallgatni, pedig az ezoterikus képzelgése eléggé aggasztó. Hirtelen belém villan, hogy korábban azt mesélte, egy szakítás után talált rá a jóslásra pár éve. Akkor úgy értelmeztem, ezzel az új hobbival terelte el a figyelmét arról, hogy az exe csalta őt, most viszont felismerem, hogy sokkal komolyabb fordulatról lehetett szó. A mágia a széthulló személyisége habarcsává vált.

– Teljesen megdöbbentem, mikor beszélgetni kezdtünk, és az derült ki, hogy foglalt vagy. –  Gesztusai megélénkülnek, átszellemülten magyarázza: – Aztán elmondtad, hogy Izzy a barátnőd, és ezzel minden értelmet nyert! A világban az ellentétes energiák mindig kiegyenlítik egymást. Úgy tűnt, akkor áll helyre az egyensúly, hogyha visszaszerezlek.

Csak nézem ezt a helyes lányt az elkenődött szemfestékével. Képes volt úgy viccelődni velem arról a gimiskori megcsalásról, mintha rég túljutott volna rajta? Holott azóta is a múltban él? Megborzongok. Azt mondta, „csaló pasik” és „irigy ribancok” üldözik egész életében. Talán az exei nem is hűtlenkedtek, mindössze beképzelte.

– Szerintem az Univerzum csak annyit akart, hogy végre megkapd ezt a bocsánatkérést – találom fel magam. És ki tudja, talán így is van. Igyekszem a történteket minél pozitívabb színben feltüntetni, hogy kilendítsem a holtpontról. – Az alapján gondolom, hogy nem is tetszem neked igazán.

– Ezt honnan veszed? – hüppögi. Előkerít egy csomag zsebkendőt az asztalából, majd csöppet sem nőiesen trombitál.

– Meg akarsz javítani – szándékosan választom ezt a szót „megváltoztatni” helyett. – Bár első pillanattól hangsúlyozod, hogy nem ítélkezel a mém-botrány miatt, azért mégiscsak utálod a foglalkozásom. Arra bíztatsz, hogy szolgáljak valami nemesebb célt, viszont én mindössze eladni imádok. Ahogy fogalmaztál, tök öncélúan.

– Talán igazad van. – Mélyeket lélegezve törölgeti az arcát. –  Talán nem tennénk egymást boldoggá. Talán mégis meg kéne oldanom a dolgokat Briannel.

Sikerül lebeszélnem magamról, nyugtázom megkönnyebbülten. A vőlegény említése akár egy alagút végén felcsillanó fénysugár. Rárepülök a témára, rábírom a lányt, hogy beszélgessünk róla. Minden egyes reakciómmal próbálom meggyőzni, hogy igenis akarja Briant. Tulajdonképpen most is értékesítek. A felhők fokozatosan oszlanak el sírástól kipirult vonásairól, a végén már fehér mosolya is fölsejlik.

Mikor bő félóra múlva kifogyunk a témákból, a beálló, meghitt hallgatás azt jelzi, hogy ideje elbúcsúznunk.

– Ugye tudod, hogy többé nem beszélgethetünk? – kérdezem torkomban gombóccá gyűlő, furcsán keserédes érzéssel.

– Helytelen volna, hiszen mindketten foglaltak vagyunk – csavargatja egyik tincsét zavartan. Más okokat fogalmaznék meg, de a lényeg, hogy egyetértsünk. – Hálás vagyok neked, amiért rávilágítottál, hogy nincs veszve az eljegyzésem – fúrja az enyémbe már alig pirosló tekintetét.

– Én pedig hálás vagyok, amiért megerősítettél abban, hogy Izzy életem párja, minden nehézségünk ellenére. – Tétovázom kicsit, mielőtt folytatnám. – Tudod, nem azért csábított el tőled, mert örök vetélytársak voltatok. Egyszerűen csak megérezte, hogy mi ketten összetartozunk. Ha valaki, akkor te ugye megérted? – igyekszem a spirituális beállítottságára apellálni.

– Persze – hajtja meg a fejét szomorkás beletörődéssel. – Tévedtem, most már belátom. „Amit az ég egybekötött, ember szét ne válassza” – idézi, azt hiszem, a Bibliát.

– Akkor minden jót neked, Allison.

– Minden jót neked, Jeremy.

Merengve nézegetem a kihunyt kijelzőt még jóval azután is, hogy bontottuk a vonalat. Tényleg hiszem, hogy szeretik egymást Briannel, az alapján, amiket mesélt. Ráadásul ez a srác meg sem csalta őt, simán csak egy seggfej. A visszapillantóra emelem a tekintetem. Végül is melyikünk nem az?

Enyhén megmacskásodva szállok ki a kocsiból, hogy bemenjek a stúdióba. Ugyan még maradt időm munkakezdésig, mit árthat, ha hamarabb tudom meg, levesznek-e a képernyőről, másik műsorba raknak, esetleg elbocsátanak?

Bármi történjék is, akár a Gift-ADdel, akár a mém-botránnyal, egy valamit biztosan tudok: Izzyvel mindvégig egymás mellett állunk majd – és sosem adjuk föl, hogy eladjuk az álmainkat a világnak.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.6/10 (5 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük