Büksi Zsuzsanna: A fekete macska

– Básztet nem maradhat nálam – csusszant be Lili a nyitott bejárati ajtón át Robi oldala mellett az előszobába. Letette a rózsaszínű kisállat hordozót. – Nem vihetem magammal. Ugye gondját viseled?

– Figyelj, ebbe a lakásba nem jöhet semmiféle állat!

– Básztet nem közönséges állat. Varázsmacska, egyiptomi mau.

– Ne röhögtess már! Itt akkor sem maradhat!

Robi lehajolt a hordozóért, hogy visszaadja, de mire felnézett, Lili eltűnt, csupán a cipőjének a kopogása visszhangzott a lépcsőházban. Fura egy nőszemély, amolyan világvándorfajta. Mindenesetre ennek köszönhetően kényelmes, laza kapcsolatban éltek. Most meg köszönés nélkül lépett le.

A macska felnyivákolt, Robi a hordozó résein át a fekete szőrgolyó mocorgását figyelte. Hol rejtegette Lili ezt a dögöt? Az persze igaz, hogy fél éves ismeretségük alatt Robi ragaszkodott hozzá, hogy az ő lakásában legyenek, mert gyűlölte a lány otthonában uralkodó gyászos hangulatot, a sötét kendőket, fekete gyertyákat és a fura talizmánokat, amik a plafonról lógtak.

A macska elnyújtott nyervogásba fogott, mire Robi felkapta a kisállat hordozót. Itt nem maradhat ez a büdös, nyivákoló dög, hogy széthullassa a szőrét a lakásában.

Lelkiismeret furdalás nélkül hagyta egy állatmenhelyen a macskát. Úgy ítélte, jobb, mintha kitenné az utcára, vagy autó alá hajítaná. A lehető legemberségesebben cselekedett.

Másnap kipihenten ébredt, fütyörészve készítette elő a kávéfőzőt, amikor gyenge nyávogást hallott a bejárati ajtó felől. Megrázta a fejét, bevonult a fürdőszobába, hátha a reggeli hideg zuhany elűzi a macskával kapcsolatos képzelgéseit. Elzárta a csapot és akkor újra meghallotta a nyervogást.

A dereka köré tekert törölközőben, mezítláb kislattyogott a bejárati ajtóhoz, vizes foltokat hagyott a kövezeten. Felrántotta az ajtót és lebámult a lába elé. Fekete macska ült a küszöbön felemelt fejjel, panaszosan nyivákolt. Robi hátrahőkölt és becsapta maga előtt az ajtót.

– Ez lehetetlen! Hogy a fenébe jött vissza?

Becsukta a szemét, vett három mély lélegzetet, fülelt. A felső szomszédok vágtattak lefelé a lépcsőkön két óvodáskorú gyerekükkel, majd csapódott a lépcsőházi bejárati ajtó. Ezután odakintről semmi nesz nem hallatszott.

Robi megkönnyebbülten fordult meg, csalogatta a frissen főtt kávé illata. Mi ütött belé, hogy már hallucinál? Éppen most, amikor Szendrőivel kell tárgyalnia. Az öreg biztosan megizzasztja, mielőtt aláírja a szerződést végre. Ha ma aláírja egyáltalán.

Robi felhajtotta a kávéját. Össze kell szednie magát.Frissen vasalt ingben, a kabalanyakkendőjében és a szerencsehozó öltönyében indult útnak, biztos, ami biztos alapon. Az ajtóban majdnem keresztülesett a fekete szőrpamacson, mire az szaggatott nyávogásba tört ki.

A macska Robi sípcsontjához dörgölőzött, dorombolt, táncot járt a lábai között és besurrant a lakás előterébe. A férfi utána eredet. A macska addigra már puha léptekkel egyensúlyozott a kanapé támláján, leugrott és a résnyire nyitott erkélyajtón át kiosont. Robi odaugrott, hogy kizárja. Az órájára nézett. Majd foglalkozik a problémával, ha hazaért.

Odalent az utcán cigányasszony kapta el a kezét, kisimította Robi ujjait, hogy a tenyerébe nézzen.

– A szerencse önnél kopogtat, fiatalember, jól figyeljen, mert soha többé nem lesz ilyen alkalom az életében!

Robi elrántotta a kezét.

– Hagyjon az ostobaságaival!

Bevágta magát a kocsiba. El fog késni. Mindez amiatt az átkozott macska miatt! Kikanyarodott a főútra, lassan araszolt a kocsisor. Egyenesen egy közlekedési dugóba. Az a rohadt macska! Ha nem kergeti végig a lakáson, akkor régen úton lehetne, elkerülhette volna a reggeli csúcsforgalmat. Sosem fog odaérni!

Rácsapott a kormányra. Menthetetlenül állt a sor. Villogó, szirénázó mentő húzott el mellettük, Robi alig hallotta a megszólaló telefonját.

– Hol vagy? – szólt bele Heléna, a titkárnője.

– Úton.

– Háromszor kerestelek!

– Nem hallottam! – Biztosan a macska miatt. Annyira lefoglalta az a dög, hogy másra alig tudott odafigyelni.

– Rég itt kellene lenned. Szendrői telefonált, hogy elindult, tíz perc múlva ideér. Kérdezte, bent vagy-e.

– Mit mondtál neki?

– Természetesen azt, hogy az irodádban várod. Remélem sikerül előtte ideérned!

Robi az anyósülésre dobta a telefonját és kiszállt a kocsiból, hunyorogva próbálta meg kivenni, hogy mi történt előttük. Szőke rendőrnő közeledett a kocsisor mellett. Robi felsóhajtott, Gerda. Nem emlékezett rá, mikor gabalyodtak egymásba a szőke csodával. Csak egy valamiben volt biztos, hogy a kellemes éjszakájuk után soha nem hívta fel a nőt. Álmaiban sem gondolta, hogy zsaru és egyszer akár keresztbe tehet neki.

Gerda szeme felvillant, amikor odaért hozzá. Robi nem reménykedhetett abban, hogy ezek után úgy tehet, mintha eddig sosem találkoztak volna.

– Mi történt? – kérdezte inkább.

– Baleset. – A nő szelíd hangja nem árulkodott megbántottságról.

– Sokáig tart, mire újra elindulhatunk? Késésben vagyok. Most éppen nem hiányzik, hogy feltartsanak.

– Időbe telik. Viszont ismerek arrafelé egy elkerülő utat, ha valóban annyira sürgős dolgod van – nézett Gerda egy pontra Robi háta mögött. – Jobbra, a gesztenyefánál. – A férfi megfordult, idáig látta az utca elején a kék táblát a T betűvel.

– Az zsákutca – ellenkezett.

– Nos, nem tudom, miért maradt kint a tábla, de az biztos, hogy kivezet a belváros felé.

Robi úgy gondolta, semmit nem veszít vele, ha megnézi, hova tart az az út. Annál mindenesetre sokkal jobb, mintha itt üldögélne tétlenül arra várva, hogy a rendőrök befejezzék a helyszínelést.

– Tartozom eggyel – ült vissza a kocsijába.

Gerda rákacsintott.

– Tudod a számom. – Ezzel folytatta az útját a kocsisor mellett.

Robi kifarolt a sorból és behajtott a zsákutcába. Hamarosan poros földes útra fordult egy szakaszon, majd egyenesen rá a vadonatúj aszfaltra, ami rövidesen valóban bekanyarodott a belvárosba.

– Itt van? – kérdezte izgatottan, ahogy belépett az irodájába.

Heléna kezében a szerződéssel felpattant az íróasztal mögül.

– Még nincs. Ideszólt, hogy késni fog, valami baleset miatt lezárták az egyest. Szerintem hajszálon múlott, hogy sikerült kikerülnöd. Zénó is keresett, kérte, hogy amint beértél, sürgősen hívd fel.

– Megint mit talált ki? – indult Robi az ajtó felé.

– Mindenképpen veled akart beszélni.

A férfi letelepedett az íróasztala elé. Először átnézte újra a szerződést, hogy biztos lehessen, nem maradt benne hiba, csak azután hívta fel Zénót a tőzsdén. Gyerekkori barátja azonnal felvette a telefont.

– Figyelj, Robi! Baj van, nagy baj van! Esik a búza – hadarta köszönés helyett, egy szuszra.

Robi felmordult.

– Vegyél már, te szerencsétlen, levegőt, mert nem értek egy árva szót sem. – De a vonal megszakadt valahol a mondat közepénél, így Zénó már nem hallhatta.

Odakintről Szendrői hangja szűrődött be. Robi lecsapta a telefonkagylót. Majd a tárgyalás után visszahívja Zénót. Ez most fontosabb. Felugrott, kisietett, hogy méltóképpen fogadhassa tárgyalópartnerét.

Az öreg meglazított nyakkendőben érkezett, zakóját hanyagul ledobta az egyik szék karfájára, miközben leült végigsimította csapzott haját.

– Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam – szabadkozott. – A kocsimba csúszott egy Transporter. Ráadásul nem is a sofőröm hibázott. Mindennek a tetejébe, ha mindez nem lett volna éppen elegendő probléma, a Transporterben embereket csempésztek az osztrák határ felé. Gondolhatja, alig szabadultam meg a rendőröktől. – Szendrői elmélázva nyitotta ki a szerződést, ráncolta a szemöldökét. – Még mindig nem vagyok teljesen meggyőzve.

– Megértem az aggodalmait, de ha körbeérdeklődik a piacon, megbizonyosodhat afelől, hogy ennél jobb ajánlatot nem talál. Nekem pedig megtiszteltetés lenne önnel üzletet kötni, hiszen ezek után ön voltaképpen egy hős, aki megállította a gonoszt. – Szendrői felemelte a fejét és érdeklődés csillant a szemében. Robi elmosolyodott. – Megkínálhatom egy kávéval, vagy ásványvízzel a nagy ijedtségre?

– Elfogadom, köszönöm, habár rendkívül sietek! Valóban úgy gondolja, az én érdemem, hogy lekapcsoltak egy embercsempészbandát?

– Bizonyos körökben úgy tartják, nincsenek véletlenek.

– Érdekes, hogy ön hisz az ilyesmiben.

Robi ugyan kételkedett a szerencsés véletlenek létezésében, de ezt bölcsen magában tartotta és sejtelmesen mosolyogva nézte végig, ahogy Szendrői három hét után végre aláírja a szerződést, amivel így a következő néhány évre bebiztosította a befektetésit. Miután Szendrői távozott, Robi felugrott a székből, körbetáncolta az irodát, bár inkább indián harci ugrálásnak lehetett mondani, miközben hatalmasakat kurjongatott örömében. El sem hitte, hogy ilyen elképesztő szerencséje lehet.

Heléna lépett be karján egy köteg papírral, éppen akkor, amikor Robi az ajtó előtt rótta győzelmi táncát. Felkapta a nőt, megforgatta, a papírok szanaszét hullottak a parkettán. A titkárnő zavarodottan, kipirult arccal igazította meg a frizuráját, amikor földet ért.

Robi késő délután indult haza az irodából, az augusztusi melegben a betondzsungel visszaverte a forróságot. A férfi beindította a klímát a kocsiban, a nyakkendőjét a kesztyűtartóba dobta, mielőtt kifarolt volna az útra.

Otthonában csend és végre nyugalom fogadta. Készített egy kávét és kiment az erkélyre, hogy nyugodtan elszívhasson egy szál cigarettát. A macska összegömbölyödve aludt a székre helyezett pléden. Robi teljesen elfeledkezett róla.

– Hé! – szólította esetlenül.

Az állat lustán felnézett. Kinyújtóztatta az első két lábát, homorította a hátát, majd egy puha mozdulattal leugrott a székről és odadörgölőzött Robi vádlijához.

– Vissza kell, vigyelek a menhelyre – morogta az orra alatt, mélyet szívott a cigarettájába. A macska láthatóan nem sejtette a jövőjét, mert hangos dorombolással törleszkedett Robi lábához, amíg a férfi elmélázva elszívta a cigarettáját.

A konyhában kivett egy tonhalkonzervet a szekrényből, kipattintotta a fedelét és letette a macska elé. Az állat lefetyelve nekilátott. Robi elfordult tőle.

– Ízlik, mi? De ne hidd, hogy ez azt jelenti, megtartalak. Menned kell!

Ledobta a zakóját a fotelre, levetette magát a kanapéra, az asztalra tette a lábát és nyúlt a távirányító felé, hogy megnézze, mik a hírek a nagyvilágban.

Básztet megjelent az ajtóban. Összeakadt a tekintetük. Az állat hunyorgott, megnyalogatta a szája szélét és puha léptekkel átvágott a szőnyegen. Odasimult Robi vádlijához.

A legjobb lesz, ha még ma este elviszi.

A mobil felcsörrent az asztalon.

– Honnan tudtad? – támadta le Zénó.

– Mit?

– Valami bennfentes infó?

– Nem értelek!

– Tudod mit, nem érdekes! Vettem húsz tonnát.

Robi a hajába túrt.

– Miből?

– Búzából – vágta rá Zénó gondolkodás nélkül.

A macska felugrott a kanapéra és odamászott Robi ölébe. Nem hessegette el. Alig vette észre a zavaró tényezőt.

– Mit csináltál? – ordított bele a telefonba.

– Vettem, ahogy mondtad!

– Húsz tonnát? Az engedélyem nélkül?

– Te mondtad, ember! Szó szerint azt mondtad, idézlek: „Vegyél már, te szerencsétlen!”. Hihetetlen, de délután az egekig kúszott az ára.

Robi torka összeszorult, azután is sokáig csak kapkodott a levegő után, hogy letette a telefont. Ilyen szerencséje nem lehet! Básztet dorombolása kissé megnyugtatta. Automatikusan végigsimította a selymes macskafejet. Az állat odasimult a tenyerébe.

Dörömbölésre riadt fel. Slattyogva kivonult a bejárathoz, de előtte, maga sem értette, miért, a macskára csukta a nappali ajtaját.

Kisírt szemű kislány és az anyukája állt odakint.

– Bácsi, kérem, nem látta a kiscicámat? – kérdezte a gyerek szipogva. – Reggel kiszökött, és azóta sem találjuk sehol.

– Odalent lakunk a földszinten – mutatta a nő. – Talán a lépcsőházban kószált. Fekete. Közönséges házimacska.

Robi torka kiszáradt, nyelt egyet, mielőtt megszólalt.

– Sajnálom, nem találkoztam vele.

Miután visszatért a kanapéjára elgondolkodva mélyesztette az ujjait a macska bundájába.

– Közönséges házimacska – dünnyögte, mire halk dorombolás válaszolt.

Kétségtelenül távol állt tőle a macskafajták megkülönböztetése, és korának megállapítása. Neki az egyik fekete macska éppen olyan volt, mint a másik huszonkettő. Felhívta az állatmenhelyet.

– Jól van – közölte egy rekedtes női hang. – Sajnos kétséges, hogy örökbe tudjuk adni. Kifejlett macskáknak nehéz gazdit találni.

– Meggondoltam magam, érte megyek! – hadarta Robi a telefonba.

– Ennek rendkívül örülök.

Hamarosan a rózsaszín kisállat hordozó, benne a jóllakottan elnyújtózott egyiptomi mauval ott landolt a földszinti folyosón. Robi becsengetett, majd – mint egy rosszalkodó kölyök – kiszaladt a lépcsőház bejáratán. A vastag üvegablakon át figyelte, ahogy Básztet új otthonra talált.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.7/10 (7 votes cast)
2 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves, olvasmányos írás, külön tetszik, hogy hős nem lovag fehér lovon, és van jellemfejlődése. (A kockahasáról meg szó sem esett, sőt, a külsejéről úgy összességében semmi.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük