Alex L. Hooper – 37-es blokk

Tekintetem az energiamezőnek csapódó meteoritok vonták magukra, amik tűzijátékként robbantak szét, fel-felvillantva a hálószerű pajzsot. Teo zavartan fészkelődött mellettem.

– Olyan kihaltnak tűnik ilyenkor – mondtam. Napközben diákok százai nyüzsögtek az udvaron, de most csak Eow, a fűnyírórobot forgolódott a gyepen.

– Én így jobban szeretem. Elmenjünk?

– Ne! Azt hiszem, nekem is jobban tetszik így.

– Akkor ez eldőlt – mosolygott rám. – Mit szeretnél? Esetleg nézzünk meg egy filmet?

Már nyúlt volna a halántékához, hogy bekapcsolja a retinájába épített kijelzőt, amikor fémujjaimmal megfogtam a kezét.

– El kell mesélned, mi történt a 37-es blokkban.

Teo arca krétafehér lett.

– Szóval csak ezért jöttél el velem randizni?

– Tudod, hogy nem. És ez nem randi, csak együtt lógunk.

– Valld be, ellenállhatatlannak tartasz!

– Igen, nyilvánvalóan – nevettem fel. – Mi történt a 37-es blokkban?

– Nem beszélhetek róla. Ha megneszelik, akár ki is csaphatnak. Mindkettőnket.

– Mintha megtehetnék. Lehet, hogy neked nem tűnt fel, de itt inkább foglyok vagyunk. Ha kicsapnának, hova küldhetne a Céh?

– Kontrollközpontba.

– Ugyan már! Egy kis szabályszegésért még senkit sem ítéltek börtönre.

– Akit kicsapnak az Oktatóközpontból, alkalmatlannak bizonyul a közösségi élethez. Részletesen tájékoztattak minket erről az incidens után.

– Nem lennének képesek rá.

– Fogalmad sincs, mire képesek. Te nem jártál a…

– 37-es blokkban? Nem. Ezért szeretném tudni, mi folyik itt.

– A túlzott kíváncsiság veszélyes.

Belefúrtam az övébe a tekintetem, fémujjaimmal megszorítottam a csuklóját.

– Az is, ha nem tudsz eleget. Van köze a blokkban történteknek a múltkor elszökött diákokhoz?

– Nia… Nem beszélhetek erről!

– Ha én magam töltöm ki a hézagokat, lehet, hogy rosszabb eredmény jön ki, mint valójában. Jogom van tudni. Jogunk van tudni.

– Ne kiabálj, kérlek! Lebuktatsz minket.

– Akkor mondd meg! Van köze hozzájuk? – Hallgatott, ezért folytattam. – Nehogy azt hidd, mi ostobák vagyunk. Attól, hogy velünk végeztetik a gyakorlati munkát, még van egy kis fogalmunk a dolgokról.

– Sosem néztem le a szerelőket.

– Kombinálnak, Teo, és az veszélyes. Félünk, mert nem tudjuk, mi vár ránk. Nem tájékoztatnak minket semmiről.

– Egy év, aztán kikerülünk innen.

– Azt hiszed, a nagyvárosban jobb lesz? Ugyanolyan szabályok szerint kell élni, ugyanúgy bármit megtehetnek veled, csak tágasabb a ketrec. Jobban tartok attól, mint ettől, amit ismerek.

– Hagyd abba a faggatózást, és koncentrálj a tanulmányaidra. A tehetségesek mindig a társadalom megbecsült tagjai lesznek. Még akár főtechnikus is lehetsz. Ne foglalkozz a dolgok mögött húzódó érvekkel és indokokkal. Higgy nekem, semmi sem változik, ha megtudod az igazságot. Jobb semmiképp sem lesz.

Elfacsarodott a szívem, mert most ugyanazt a felsővezetőt láttam Teóban, mint aki a városaink sorsáról dönt, és egy fabatkát sem érdekli az emberei érdeke.

– Törődjek bele? Legyek hasznos része a társadalomnak? Látod ezt? – emeltem fel csonka fémkezem. – Akaratom ellenére lettem szerelő. A szüleim azok voltak, ezért én is az lettem. Nem számít, hogy esetleg jobb tudós vált volna belőlem. Gyerekkoromban eldöntötték, aztán levágtam a kezem.

– Nekem bejön. Ha nem lenne praktikusabb, nem tennék.

Nem tudtam eldönteni, Teo tényleg elhiszi-e, amiket mond.

– Sajnos nincs viszonyítási alapom.

– Higgadj le egy kicsit. A felügyelő be fog hívatni, ha meglátja, milyen dühös vagy.

– Egyetlen ablak sem néz a pályára.

– Ablak nem is, de látod azt a drónt odafent?

Kiélesítettem a látásom. A szemgolyómat hálószerűen körbefonó lencse émelyítő kerregések közepette találta meg a fókuszt. Ott cikázott felettünk egy gömb alakú szerkezet.

– Miért vezényelték ki az egész C-részleget a 37-es blokkoz? – fordultam ismét Teo felé.

– Nem számít. Hagyd már ezt a kérdezősködést.

Egyre jobban érdekelt az incidens.

– Ritka, hogy a komplett tudományos részleget mozgósítják.

– Gyermeki dacból követelőzöl továbbra is?

Elfintorodtam.

– Úgy beszélsz, mint ők. Barátok vagyunk Teo, és a barátok elmondják a másiknak a fontos dolgokat.

– Ki kellett gyűjtenünk a kutatás adatait.

– Hajnali kettőkor?

– Sürgős volt, hogy biztonságosan ki tudják engedni a blokkban a liturdon gázt.

Éreztem, hogy az arcomból kifut a vér.

– Hogy mi? Miért?

– Fertőtlenítés, takarítás.

– Nyomeltűntetés. – A liturdon gáz a kőfalakon és a titánium ajtókon kívül mindent feloldott odabent.

Teo szomorúan hajtotta le a fejét.

– Tudod, hol vannak most a szökött diákok, igaz?

– Felejtsd el őket!

– Bárcsak ilyen könnyen megtehetném. Mit csináltak a 37-es blokkban? Ne nézz rám ilyen bárgyún! Már a liturdon említésére is fellázadnának a többiek.

– Nem mondhatsz nekik semmit! – Őszinte rémület jelent meg az arcán.

Vállat vontam.

– Nem mindig kapjuk meg azt, amit szeretnénk. – Felálltam, de Teo megragadta a kezem.

– Nem szíthatsz felkelést, mert mind meghaltok. Fogadd el, hogy ez a sorsunk. Tedd, amit kell, hogy értékes tagja maradj a társadalmunknak.

– Hallgatok, ha te beszélsz.

Megkönnyebbülten felsóhajtott.

– A szökött diákokat elkapták, mielőtt elérték a falat. Megfeledkeztek róla, hogy a drónok látják őket sötétben is. A 37-es blokkban kísérletek folytak, és az engedetlenségük után lehetősége nyílt a tudósoknak újdonságokat kipróbálni.

– Te most emberkísérletekről beszélsz? Az még a városban is tiltott!

– Ne légy naiv, Nia. A Kontrollközpontban rendszeresen végeznek ilyesmit.

– És ezt te ilyen nyugodt hangon mondod?

– Túlléptem már azon, hogy felzaklassanak ezek a dolgok. Fontos kísérleteket végeznek, hogy mi, akik elismerésre méltó tagjai vagyunk a társadalomnak, kényelmesebb életet élhessünk.

Felfordult a gyomrom. Vajon mikor vált ilyenné? És eddig miért nem vettem észre?

– Ezt hogy érted?

– Mechanikus szervek és lélek áthelyezése egy másik testbe. Ki kell próbálni, mielőtt egy értékes gazdatestbe ültetjük ezeket.

Teljesen lesokkolt, amit Teo mondott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy képesek ilyen szörnyűséget tenni más emberekkel.

– És a diákokkal?

– Úgyis a Kontrollközpontba kerültek volna.

– Ezért inkább ti használtátok fel őket.

– A doktorok végezték a kísérleteket, nem mi. Szóval felesleges ez a szemrehányó hangnem. Valami balul sült el.

– Úgy érted, meghaltak a diákok?

– Nem, rosszabb.

– Ezek szerint más véleménnyel vagyunk a rossz dolgokról.

– Az egyik diák, aki mechanikus szervet kapott, váratlanul reagált. Próbálták keresztezni a mechanikát a szervessel.

– És?

– És elszabadult. Mindenkit lemészárolt, aki akkor a 37-es blokkban tartózkodott. Csupa vér borított mindent.

– Hol van most ez a diák?

– Reméltük, hogy a 37-es blokkban kószál valahol, de nem. Valahogy kijutott.

– Honnan veszed, hogy nem tűntette el a gáz?

– A mechanikus szerv egy része titánium volt, szóval az megmaradt volna utána. Viszont nem találtunk ilyesmit. Mintha a föld nyelte volna el.

– Ez azt jelenti, hogy közöttünk kószál… Biztosan nem juthatott át az Oktatóközpont erős falain.

Rémület fojtogatott, közben Teo teljesen nyugodt maradt.

– Hallgatnod kell róla! Megígérted!

Ez nem olyan dolog, amit titokban lehet tartani, mondtam volna legszívesebben, de lenyeltem a szavakat. Amíg az a diák szabad, nem lehetünk biztonságban. Ha igaz, amit Teo állított, hatalmas veszély leselkedik mindenkire. El kell mondanom a többieknek, bármi is legyen a következménye. Épp itt az ideje, hogy felnyíljon a szemük, és véget vessünk az emberkísérleteknek és az önkényuralomnak.

– Persze – bólintottam. – Megígértem.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.6/10 (8 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük