Jassó Judit: Játszani, mint a gyermek

Az óriásmaci – valamivel több, mint egy méteres magasságával – december harmadikán érkezett meg Juliékhoz. Olivér cipelte haza a város túlsó felén lévő hipermarketből, ahol sales-esként dolgozott. Barátjuk, Feri a kislányát, Borókát szerette volna meglepni vele, így a méretes ajándék karácsonyig átmeneti otthon kapott.

Juli eleinte azt gondolta, miután tudomást szerzett a tervről, hogy értelmesebb ajándék is van egy hatéves gyerek számára egy plüssnél. Különben is, hipermarketben azok vesznek ajándékot, akik lusták arra, hogy körülnézzenek máshol, és beérik az egyszerű, egy kaptafára készült megoldással, amit mások kínálnak számukra.

De a maci tényleg aranyosan nézett ki. A tágas nappaliban is látszott tekintélyt parancsoló mérete. Csokoládébarna, puha szőr borította, ormótlan, mégis cuki mancsaival és mosolygós szájával, amit hatalmas orra alá varrtak, gyorsan belopta magát Juli szívébe, akinek elkelt egy kis jókedv, mert egyszerre dolgozott első kisregényén, és lábadozott egy gyomorrontásból. Nyűgös napok álltak a háta mögött. Olivér széles vigyorral az arcán lépett be az ajtón, kezében a hatalmas játékkal. Elhelyezték a nappaliban a kanapén, és két oldalról leültek mellé.

– Na, mit szólsz?

Juli megölelgette a selymes bundát, és elismerte, hogy így, élőben neki is tetszik a nagydarab jószág. Olivér levette a szekrény tetejéről Juli szalmakalapját és a maci fejére tette.

– Egész jól áll neki – mondta Juli és nevetett. A maci nugát színű selyem masnit viselt a nyakában, és a kalapban úgy festett, mint egy kedves, kövér kisfiú a rokonságból, akit mindenki nagyon szeret, és soha nem jutna eszükbe csúfolni a testsúlya miatt. Egyszerűen imádják, mert annyira aranyos, jószívű és kedves a többiekkel.

A maci – még nem adtak neki nevet – egyedül töltötte az éjszakát a nappaliban, bár Juli gondolkodott rajta, hogy átviszi magukhoz a hálóba, persze nem rakja az ágyba, de a sarokban jól elfért volna. Másnap, péntek lévén Olivér lazábban öltözött fel. Juli a konyhából jött vissza, kezében a szokásos reggeli borsmenta teával, és benézett a nappaliba. A masnit nyakkendő takarta el.

– Látom, szocializáltad az új lakót – mondta Juli és besétált, hogy közelebbről is szemügyre vegye.

– Jobb helye van ott, mint eddig, a zoknik között.

– Sokkal.

– Amíg Mackó urat nem zavarja…

– Már neve is van?

Jókedvűen indult a nap. Olivér bement az irodába, Juli pedig kontrollra a háziorvoshoz. Hazafelé vásárolt a hétvégére tervezett, gyomorkímélő menüjéhez. Bepakolt a hűtőbe, utána eszébe jutott, hogy még nem is reggelizett. Kétszersült és mindenmentes sonka mellett döntött, és kezében a tálcával beült a nappaliba, amit dolgozószobának használt az íráshoz.

– Végre ízeket érzek a számban – mondta ki hangosan az első falat után. – Annyira borzalmas volt ez a koplalás. Alig várom, hogy holnap párolt csirkemellet együnk rizzsel és salátával. Egyébként Olivérre is ráfér egy kis diéta. – Szájához emelte a szendvicset, és ekkor rájött, hogy az előbb magában beszélt. Azaz mégsem, hiszen pár méterrel arrébb ott ült a maci. Juli sóhajtott. Annyira valóságos egy ekkora játék! Az ember szinte várja, hogy megszólaljon. – Különben nem szoktam ilyet csinálni, ez csak úgy jött. – Micsoda, gondolta, most komolyan, egy macinak magyarázkodom? – Hát jó, beismerem, néha, amikor dühös vagyok, akkor elvonulok a fürdőszobába vagy a vécébe, és ott füstölgök egy sort. De ez viszonylag ritkán fordul elő, és szerintem a legtöbb emberrel megesik, és igen, ha egyedül vagyok itthon, felolvasom a történetet, amit írok, sírok vagy nevetek rajta, meg hangosan gondolkodom, hogyan következzenek egymás után a mondataim… Ezek mennek mostanában velem, kedves Mackó úr, meg a bárányfelhők. – Letette a tányért a dohányzóasztalra és a kanapéra húzódott. – Különben, ha már itt tartunk, akkor segíthetnél nekem. Elkezdtem írni egy kisregényt, de valahogy nem akar összeállni a történet, ami arról szól, hogy… Néha Olivérrel is megosztom ezeket a problémákat, és bár érdemben nem szokott hozzászólni, nekem sokat jelent, ha csak úgy elmondom valakinek a dilemmáimat. Várj, az lesz a legjobb, ha megmutatom, amit eddig írtam.

Juli ölébe vette a laptopját, és megnyitotta a first draftot.

– Egyébként ez egy tök jó terápiás módszer lehet elakadásban szenvedő íróknak – mondta Mackó úrnak, mielőtt hozzáfogott a felolvasásnak.

A maci nem válaszolt, viszont továbbra is rendületlenül mosolygott.

– Nagyszerű, meg is van. Egy pillanat, elöljáróban elmondanám, alapvető problémámnak tartom, hogy menet közben változnak a főszereplőim. Kiválasztom az egyiket, és akkor a másik elkezd előtérbe tolakodni. Jaj, utálom a tolakodó embereket, ezért hagyom, hogy egy harmadik, addig passzív karakterem megszólaljon és más életre keljen, mint amit eredetileg szántam neki. Közben fogalmam sincs róla, jól csinálom-e. Na, akkor kezdem…

Másnap, az ebéd vége felé Juli óvatosan megemlítette Olivérnek a mackó-terápiát.

– Mit gondolsz, használt az írásodnak?

– Igen, egész sokat. Figyelj, ha szépen megkérlek, akkor bemész filmet nézni a hálóba? Jó lenne, ha ma is tudnánk egy kicsit beszélgetni vele. – Juli hüvelykujjával a nappali felé mutatott.

– Komolyan? Hát jó, nem kell kétszer mondanod. Találkozom a haverokkal és valahova beülünk együtt meccset nézni.

– Szuper! –Juli nem is bírta palástolni örömét, amit az írással eltölthető órák miatt érzett.

Olivér a meghökkenés és a gyanakvás elegyével nézett rá.

– Ezt még sohasem mondtad, ha hétvégén elmentem itthonról.

– Most eljött a perc – mondta Juli és könnyedén vállat vont. Összeszedte a tányérokat és sietett a konyhába, ahonnan még visszakiáltott:

– Desszert a hűtőben!

Nagyon jól haladt a történettel, amit végül kér nézőpontkarakterrel írt. A következő hetekben karácsonyig mindennap dolgozott rajta munka után és konzultált Mackó úrral a fejleményekről. Esténként hangosan felolvasta az aznapi adagot, és terveket szőtt a folytatásra vonatkozóan. Mackó úr kitartóan mosolygott és figyelt.

December tizenkilencedikén, az év legnyűgösebb és egyben utolsó munkanapján este már az ágyban feküdtek, Olivér bóbiskolt, pedig még csak fél tízre járt az idő, korábban el akart aludni, hogy felkészüljön a másnapi nagy ajándékbeszerző rohamra, Juli viszont a kisregénye címén töprengett, ízlelgette a variációkat, majd rövid hallgatás után Olivér felé fordult.

– Szerinted beleírjam a könyvem ajánlójába, hogy „köszönettel M. úrnak a sok segítségért?”

– Mi… micsoda? Ne haragudj, majd holnap… megbeszéljük – motyogta Olivér és röviddel utána hangos szuszogással elaludt.

– Úgysem gondolná senki, hogy M. úr egy maci. Szóval, szerintem simán belefér – zárta le okfejtését Juli magamagának a jóleső esti csöndben.

December huszonötödikén délelőtt Feri, Olivér barátja eljött a maciért. Juli köszönt neki, megkínálta mézeskaláccsal, majd visszasietett a konyhába, ahol vidáman pirultak a pulykamell szeletek és a krumplihoz való hagyma. A megszokott időben asztalhoz ültek, Olivér ünnepélyesen kimerte a levest, ahogy szokta, mindkettejüknek, ám Juli kedvetlenül evett és ráadásul a barackos csatnival megégette a nyelvét. Megadóan letette az evőeszközöket.

– Hiányzik az aranyos maciterapeutám – mondta és nagyot sóhajtott. – Hogy fogok ezután bármit is megírni?

– Szóltam az elején, hogy nem lesz mindig itt, gondolhattál volna erre, mielőtt beleéled magad – válaszolta csendesen Olivér és jóízűen tovább evett.

 – Azért lehetnél egy kicsit kedvesebb legalább karácsonykor.

Olivér megérintette Juli karját.

– Miért, nem ez a helyzet? A te elved, hogy mindig mondjuk ki az igazságot.

– Oké, igazad van, volt és lesz – azzal Juli ismét kezébe vette a villáját, hogy némi turkálás és tologatás után legyűrje a második fogást, amit közös kedvencükként főzött meg.

Ebéd után nem volt türelme a hosszas sminkeléshez. Csak felkente arcára a BB-krémet, sietősen tusvonalat húzott a szemhéjára lesz-ami-lesz alapon, és kifestette a szempilláját, a rúzsozásról is lemondott egy legyintéssel, ami kifejezte rosszabbodó kedvét. Legalább a fekete alkalmi ruhát, amit újonnan vásárolt a karácsonyi családi süteményezésre és a két ünnep között a barátokkal tervezett programokhoz, ugyanolyan csinosnak találta magán, mint pár napja az üzlet próbafülkéjében.

Indulás előtt még a fülbevalóját keresgélte, ez az egyik gyengeségének számított, mert általában különböző helyekre rakta le a lakásban. Az éjjeliszekrénye fiókjában nem volt, sem a fürdőszobában a polcon, és az idő egyre fogyott.

– Mit keresel, legkedvesebb író páciensem? – hallotta a háta mögött Olivér elváltoztatott hangját, amikor a nappali bútorai előtt mászkált lábujjhegyen. Juli arca kipirosodott az idegeskedéstől, bőre egyszerre feszült és zsibbadt.

– Nagyon vicces vagy. Ha már elkészültél, akkor igazán segíthetnél megtalálni a fekete köves fülbevalómat. – Juli tovább tapogatta a polcok szélét, benézett a terítők alá, újra átvizsgálta az ékszeres dobozát, de hiába.

– Boldog karácsonyt, legkedvesebb író páciensem – hangzott el ismét az előbbi brummogós hang.

– Jaj, Olivér, hagyd már abba, egyáltalán nem vagy vicces! – Juli dühösen megfordult, hogy kiabálással adja ki magából a felgyülemlett bosszúságot. Csakhogy elakadt a szava, amikor a kanapén megpillantotta Olivért, ahogy lezserül, karját a támlán nyugtatva ült, persze nem ez volt a meglepetés, hanem az óriásmaci, mert ott ült mellette – vagyis Olivér a mackó mellett, de ez igazán részletkérdés -, kettejük között pedig egy piros, bársonyborítású dobozka feküdt.

– Mackó úr! – kiáltotta Juli, és sietett magához ölelni azt a sok puha szőrmét. Néhány könnycseppet is elmorzsolt, és óvatosan felitatott az ujjával, nehogy lehozza a sminkjét.

– Azt a kis valamit is nézd meg, mielőtt ráülsz. – Olivér nevetve mutatott a dobozkára.

– Ajándékmasni-fülbevalók! – Juli szája elé kapta a kezét, mert a kiáltás túl hangosra sikerült. – Nem is tudom, melyiket vegyem fel! Szerinted? Vagy az egyik fülembe a pirosat, a másikba az aranyszínűt?

– Nem ’tom – mondta tettetett lazasággal Olivér. – Szerintem kérdezd meg a terapeutádat.

– Most komolyan, vettél nekem egy másik Mackó urat?

– Na, szép, mondhatom, meg sem ismered a bizalmasodat! Egy szép napon majd engem is elfelejtesz?!

– De… ő nem egy új…Mackó úr?

– Teljesen a régi. Szagolgasd meg. A sok ölelgetéssel meg odabújással teljesen átvette a parfümöd illatát. Így nem adhattam oda. Ezért amikor egyik reggel jógára mentél, gyorsan vettem egy másikat, és elrejtettem a hálóban az ágy alatt.

Juli pukkadozott a nevetéstől, majd egy ponton már nem bírta tovább és teljes hangerővel kirobbant belőle.

– Mit gondolsz, különben miért vállaltam el a napokban a porszívózást? Biztosan azt hitted, hogy annyira meghatott a közelgő karácsony, mi?

Ekkor már együtt nevettek. Mielőtt elindultak a családjaikhoz, Juli gondolkodott rajta, hogy elmondja Olivérnek, milyen ajándék várja este az e-book olvasóján. Végül úgy döntött, inkább nem szól. Kíváncsi volt rá, vajon felnevet-e, amikor megpillantja feltöltései között az ő kisregényét, hát még akkor, ha belelapoz, és az ajánlásban ott lesz, amit végül meghagyott, hogy „köszönettel M. úrnak a sok segítségért”.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.2/10 (6 votes cast)
1 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Nagyon kedves történet, nem igazán igényesen megírva. Az elején némi dramaturgiai zavar a mackó megjelenése körül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük