Gabriel Timar: A halál angyala

István a bal oldalára fordult.  Az ágyrács pontosan felvette testének formáját. Ez az igazi kényelem, gondolta. Csak az a baj, hogy ilyenkor hátat kell fordítanom Évának.  Lehunyta a szemét.

Váratlanul úgy érezte, mintha langyos szódavízbe mártották volna. Az egész teste kellemesen bizsergett. Önkéntelenül kinyitotta a szemét.

Legnagyobb meglepetésére egy simára fésült, fekete hajú, világos bőrű férfi állt az ajtófélfához támaszkodva fekete szmokingban, fehér szegfűvel a gomblyukában. Úgy nézett ki, mint egy spanyol gigoló vagy parkett-táncos.

Bár nem látszott agresszívnak, István az ágya fejénél lógó tőr markolatához kapott.

— Nem kell megijednie, barátom — mondta az idegen. — Jöjjön velem.

— Maga kicsoda? Hogy került ide és mit akar tőlem?

— Szolgálatára Azrael 27209 vagyok, és mindenhova szabad bejárásom van. Ne ellenkezzen, jöjjön velem. A túlvilágon már várják.

— Nem megyek!

— Ne toljon ki velem! Ha nem jön, a Kiszerelő csapatot kell hívnom, annak az adminisztrációja pedig legalább fél nap. Jöjjön!

— Miféle kiszerelő csapatról beszél? — kérdezte István gyanakodva.

— Akik a lelkét kiszerelik a testéből.

— Meg akarnak ölni! — hördült fel István riadtan, és kihúzta a tőrt. Leesett a tantusz. Azrael a halál angyala, gondolta keserűen.

— Nem megyek veled, Azrael! Élni akarok! — csattant fel haragosan.

— Először is — kezdte a látogató hidegen —, én nem Azrael vagyok, hanem a 24206 számú ügyintézője. Hívhatsz Azzinak. Másodszor, én csat a starter vagyok. Velem senki sem vitatkozik, mindenki jön békésen. Meghaltál! Gyere!

Istvánt elöntötte a pulykaméreg. Kipattant az ágyából és érezte a talpa alatt a hűvös padlót.

— Hazudsz, Azzi! — morogta. — Élek! A padló hideg!

— Néha hivatalból kissé lakkoznom kell az igazságot ― vont vállat a kísértet.

István alig tudta türtőztetni magát. Odalépett az idegenhez és a fülébe sziszegte:

― Idefigyelj, te himpellér! Betörsz a házamba, halálra rémítesz, és még neked áll följebb. Eltűnsz innen a bús, bánatos rézveretes…

— Moderáld magad! — vágott közbe Azzi sértődötten.― Utálom a trágárságot.

— Mars ki! — mordult el István kissé lehiggadva és a tőrével az ajtóra mutatott. — Ha nem tűnsz el, Istenuccse kiheréllek!

— Semmi tettlegesség, barátom — kérlelte Azzi idegesen.— Bár néhány évszázada feladtam a szexelést, fogalmam sincs, a te tőröd mi kárt tenne a kocsonyás asztrál testemben. Beszéljük meg ezt a kényes ügyet, mint két úriember.

István szíve megesett a szerencsétlen kísérteten.

― Menjünk át a másik szobába, nehogy Éva felébredjen ― javasolta István, miután teljesen visszanyerte az önbizalmát. — Gyerünk! — mondta barátságtalanul.

A nappaliban István leült a bőrdíványra és a fotelre mutatott.

— Foglalj helyet, Azzi! Kérsz valamit inni?

— A magamfajta kísértetek sajnos nem tudnak semmit fogyasztani, bár egy jeges vodka bizony jól esne. No, de fontos megbeszélni valónk van.

István feltette a lábát a puffra.

— Hallgatlak.

— A Kizmet könyve szerint neked ma meg kell halnod. Nincs mese!

— Nem megyek! — csattant fel István szenvedélyesen. —Nem hagyom itt Évát! Harcolok veled, és ha kell, szembe szállok egy egész kiszerelő brigáddal. Évikémet nem hagyom.  Értsd meg, nyolcvankét évig kóvályogtam a nagyvilágban, kerestem otthont, szeretetet és a páromat. Két elhibázott házasság után végre megtaláltam az igazit. Három éve teljesen boldog vagyok. Vigyázok magamra, egészséges vagyok, és most te csak úgy ukk-mukk-fukk megjelensz, és el akarsz hurcolni az örök vadászmezőkre. Vannak ott elegen! Nem fogok hiányozni senkinek se. Hadd maradjak Évikémmel!

Váratlanul megjelent Éva az ajtóban. A hatvan körüli, sikkes, jó alakú nő rövid fehér pizsamát viselt.

— Megértelek! Gyönyörű lábai vannak! — mondta Azzi elismerőem.

— Miért kiabáltál, drágám? Rosszat álmodtál? Meg fogsz fázni, gyere vissza az ágyba.

— Baj van kicsikém! Ez az úr itt Azrael…

— Nincs itt senki — felelte Éva és Istvánhoz lépett.

— Foglaljon helyet, nagyságos asszony — szólt Azzi udvariasan.

Mint akit a kígyó csípett meg, Éva megperdült, és szembe találta magát Azzival. Hirtelen szóhoz se jutott.

— Engedje meg, Azrael 27206 vagyok, a halál angyalának az ügyintézője. Istvánért jöttem, de nem akar velem jönni a túlvilágra. Beszéljen már a fejével!

Éva válasz helyett felkapott egy nehéz, ebonit, nigériai fafaragást.

— Majd ezzel beszélek a fejeddel, ha nem tűnsz el gyorsan! — mondta, és meglóbálta a szobrot. — Hagyd az én Pistikémet békén! Kifelé! — kiáltotta az előszoba felé mutatva.

— Vajon ha fejbe vágna, mi lenne a kocsonyás asztrál testeddel? — gúnyolódott István.

Azzi előrántotta a mobilját. Egy kicsit bigyulázta. Félve nézett a harcias Évára, aztán megköszörülte a torkát.

— Van megoldás! ― jelentette ki diadalmasan. ― Istvánnak jönnie kell, mese nincs! Azonban Évát is elvihetem, és akkor maradhattok együtt.

— Pompás! — vágta rá Éva. — Mit csomagoljak?

— Semmit — szólt közbe István. — Te nem halhatsz meg…

— Ne hülyéskedj! — torkolta le Éva. — Ahova te mész, oda én is megyek. Mi lenne velem, ha itt maradok? Épp eleget voltam egyedül. Most végre találtam valakit, aki szeret, és képes boldoggá tenni. Ott nem kell félnem, hogy jön ez a kísértet és elvisz. Nem fogom elhagyni. Gyerünk, Azrael!

— De drágám… — próbálkozott István.

— Hallgass, Pista! Gyerünk!

— Szolgálatára, asszonyom! — felelte megkönnyebbülten Azzi.

Hiába minden, a nő akarata Isten akarata, de a végén mégis a férfi jár jól — sóhajtotta István.

A vitrin helyén szétnyílt a fal, megjelent a fellegek közé vezető fehér, márvány lépcső.

— Erre menjetek! — szólt Azzi mosolyogva. — Ha felértek, jobbra a második ajtón menjetek be. Pietro 906 már vár benneteket.

A két öreg asztrál teste kézen fogva elindult a lépcsőn felfelé.

***

― Végre! ― sóhajtott fel Azzi. Mehetek a következő kuncsaftért.

A Szent Bacillius szuperkórház 1. Bel-osztályán Teri, az éjszakás főnővér, végignézett a fényárban fürdő folyosón.  A segédápolónője, Marika, kijött az egyik szobából, és ágytállal a kezében elviharzott. Néhány perc múlva visszajött.

—  Minden rendben van — jelentette.

— Kata nénihez benéztél?

— Igen. Még él, de nem hiszem, hogy megéri a reggelt.

Teri az órájára pillantott. Öt óra, gondolta. Mielőtt végig gondolhatta volna, hogy mi mindent kell elintéznie, a hármas szoba ajtaja felett kigyulladt a villogó kék lámpa. Teri felpattant, és Marikával együtt futásnak eredtek. Scholl papucsaik hangosan klaffogtak a visszhangos folyosón.

Amint beléptek a szobába, meglepve látták, hogy Kata néni ágya üres.

Teri akkorát káromkodott, amekkorát egy jólnevelt főnővér megengedhet magának. A héten ez már a második, gondolta.

— Hova mehetett? — tűnődött hangosan. — Hiszen nem tudott járni.

― Amikor kijöttem a mosdóból, mintha láttam volna, hogy becsukódik a lépcsőház ajtaja — szólt Marika bizonytalanul.

— Nézd meg! — parancsolta Teri, majd végigszáguldott az osztályon, de az elveszett beteget nem találta.

Kisvártatva Marika visszajött.

— Lementem a portáig — jelentette lihegve. — Csak egy idősebb ápolónő ment el Lajos bácsi előtt, senki más.

Teri elgondolkozott. Ha riasztom a biztonságiakat, itt ragadok estig. Nem tudom Terikét elhozni az oviból, Imrét az iskolából, és délután nem vihetem el angol órára. Valamit tennem kell, gondolta elszántan.

Hirtelen elhatározással felvette a telefont és tárcsázott.

— Jó reggelt! Itt a hullaház, Bauer vagyok.

Teri a legédesebb hangján folytatta.

— Szia, Zolikám, itt Teri.

— Szia. Mi van? Le tudsz jönni?

— Nem tudom. Elvesztettem egy hullát.

― Már megint?

― Sajnos, igen.

— Probléma egy szál se. Nekem mindig van tartalékom. Milyen kell?

— Hatvan körüli nő. Nem mehetett messze, de ha a biztonságiakat riasztom, estig itt tartanak.

— Rendben! Milyen névre hallgat?

Teri lediktálta Kata néni adatait, majd megkapta az azonosítót.

― Lejössz egy kicsit pajzánkodni? ― kérdezte Zoli.

― Egy órán belül ott leszek ― felelte Teri lemondóan. ― De a boncasztalra nem fekszek!

― Nem kell, megoldjuk másképp! Várlak. Szia!

Teri letette a kagylót. Perverz pasi, gondolta, és egy mély sóhajjal előkészítette Kata néni halotti bizonyítványát, hogy a főorvos alá tudja írni. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, átadta az osztályt, ezután betért a hullaházba.

***

Beke főorvos nehézkesen szállt ki a liftből. Fia szerint már régen nyugdíjba kellett volna vonulnia, de az öregúr rettegett a tétlenségtől. Valósággal leroskadt az íróasztalához. Rendszerint először az adminisztratív dolgokat intézte el, és csak azután tért vissza élete nagy szerelméhez, a gyógyításhoz.

Megpillantotta Kata néni halotti bizonyítványát. Régi ismerősök, egykori szomszédok voltak. A néhány évvel idősebb Kata gyakran vigyázott a három Beke gyerekre. A fiúk egymás közt csak anyósnak hívták a lelkiismeretes, szigorú Katát.

— Ő is elment — mondta Beke szomorúan. ― Már le is vitték a hullaházba.

Egy nagy sóhajjal elővette a  telefonját. Hívta Andrást, Kata legidősebb fiát, aki divatos belvárosi ügyvédként kereste a kenyerét.

— Szervusz, Béla bácsi — jött a gyors válasz.

— Andriskám, szomorú hírem van. Édesanyád ma hajnalban meghalt. Csendben elaludt, nem szenvedett.

Pár másodperces csend után András megszólalt.

— Ez nagyon rossz vicc, Béla bácsi. Anyu itt ül, velem szemben és kávézik. Teljesen meggyógyítottad.

Az orvosnak elakadt a lélegzete, furcsa szorítást érzett a mellében. A kagyló kiesett a kezéből. Úgy érezte, mintha langyos szódavízbe mártották volna. Az egész teste kellemesen bizsergett. Felnézett.

Egy simára fésült, fekete hajú, világos bőrű férfi állt vele szemben fekete szmokingban, fehér szegfűvel a gomblyukában.

— Nem kell megijedni, főorvos úr — mondta az idegen. — Azrael 27209 vagyok. Kérem, jöjjön velem. Az orvos fellélegzett. Azzi szemébe nézett.

― Mehetünk, barátom — szólt dr. Beke megértően. — Eljött az időm.

A vizsgáló asztal mellett szétnyílt a fal, megjelent a fellegek közé vezető fehér márványlépcső.

— Ha felér, jobbra a második ajtó. Pietro 906 már árja.

Beke főorvos asztrál teste szótlanul elindult a lépcsőn.

Azzi előkapta a mobilját.

— Petikém ― kezdte baráti hangon ―, saját hatáskörben két nőnél programot módosítottam. A szívemre hallgatva Évát elindítottam hozzád, pedig még harmincöt évig kellett volna élnie. Ezt az időt áthelyeztem Kata nénihez, aki majd csak százhét éves korában fog meghalni. Teljesen kikészültem, holnapra szabadnapot kérek!

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.5/10 (4 votes cast)
10 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Nagyon tetszett a történet, izgalmas, fordulatos és vicces! Imádtam. Nagyon sajnálom, hogy nem jelenhetett meg, bár értem az okát. Pályázatra erotikus tartalmú novellát vártak, de örülök, hogy olvashattam.

  2. A pályázati felhívás ekképp szólt:

    Hogyan lehet szavakba önteni a csodát, mely két ember lélekemelő szerelmi kapcsolatát jellemzi?

    A Könyvmolyképző Kiadó novellapályázatot hirdet. Szeretettel várjuk a felnőtteknek szóló, valóságban játszódó erotikus történeteket, melyeket a Rubin pöttyös sorozatunkba szánunk.

    Olyan írásokat várunk, melyek túlmutatnak a sablonos nyelvi szinten, igényesen megírtak, és pozitív életérzést adnak.

    Itt az a kérdés, hogy hol az erotika, illetve a realista vonal a kikerült novellában? (a többit már meg se említem)

  3. Iriana, szerintem itt most nem a pályázat nyertes novelláit közlik. Azok egy antológiában fognak megjelenni. Ha nem tévedek.

  4. Kedves Zuzmó! Elnézést, hogy reagálok arra, amit írtál, de ezen a novellán én is csodálkoztam. Nagyon nem illik abba, amit kértek, ennyi erővel bármit be lehetett volna küldeni.:) Ez kb olyan, mintha egy forgatáson a tündérlány szerepére kiírnák, hogy egy törékeny alkatú, lehetőleg alacsony és szőke lányt keresnek, erre beállít egy két méter magas, kigyúrt, fekete hajú férfi, hogy megjött a szerepre, ő lesz a szexi pincérnő. 😀

  5. Ez a novella valóban a pályázatra készült, hiszen szerepel az eredményhirdetésben. Valószínű, hogy ide a megvágott, kevésbé erotikus változata került a műnek. 🙂

    Szerintem egyébként jópofa írás, de elég kusza. Néhol nem érthető, hogy ki-kicsoda és mi történik. Az író gazdag fantáziával rendelkezik, de írástechnikailag kezdő szinten áll. Ezen persze a legkönnyebb javítani kurzusokkal, tanulással, ha már a tehetség megvan.
    Gratula!

  6. Felüdítette a nyaralásomat a novella – bár kissé kidolgozatlannak találtam a csattanót. Ettől függetlenül látok benne spirituszt. Noná! A spirituális világból jött az írás. 🙂 Azt én sem értem, mit keresett egy erotikus pályázaton, viszont itt nem is a pályázat anyaagát kerestem. Köszönöm a szerzőnek és a szerkesztőnek!

  7. Maga a történet ötlete tetszett. A magyar nevek használata, a becézgetések, megszólítások kihasználása (bár leírásban nem Azziztam volna le Azraelt)
    Viszont a megírás módja jobban hasonlított számomra egy forgatókönyvre. Talán emiatt is érzem összecsapottnak és hiteltelennek a párbeszédeket és végén logikátlannak tűnik az egész (kezdjük ott, hogy miképpen döntheti el Azrael, hogy kinek adja tovább az életet amit mástól elvett. Aznap annak a másiknak nem kellett volna úgy elhunynia mint Istvánnak?)
    Én az író helyében jobban rámennék az írás gyakorlására.
    De az ötlet tényleg nagyon tetszett, bármennyire is érződik benne a sablon mégis megvan a maga egyedi bája.

  8. Jópofa történet, tetszik. De amennyiben az NA pályázatra íródott, én is hangot adnék az értetlenségemnek. Nem úgy volt kedves Könyvmolyképző, hogy csak realista novellákat vártok?! Mostanában érdekes dolgok történnek a pályázatok terén, úgy érzem, és úgy látom.

  9. Igazából rendszeresen megtörténik, hogy érkezik olyan novella a pályázatra, ami ilyen-olyan okokból nem felel meg a kiírásnak. A kötetbe ezek természetesen nem tudnak bekerülni.

    Máskor is volt olyan, hogy az oldalra kikerült ilyen szöveg, igaz, korábban egyik pályázat végén sem írtuk le az eredményhirdetésben, hogy melyikek ezek a novellák, ezért bármilyen előzetes elvárás nélkül olvasta őket mindenki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük