Ezen a héten Beninával beszélgettünk, akinek már hat regénye jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál. Szóba kerültek az írásai, megtudtuk, szerinte mitől jó egy regény, milyen témákban alkot(na) szívesen és a készülő műveiből is kiderültek információk.
– Kérlek, mesélj el egy kedves történetet, egy jó élményt, ami a könyveiddel kapcsolatban ért téged.
– Amikor ehhez hasonló kérdést kapok, sosem tudom, mit is vár tőlem a kérdező, milyen válaszra számít. Borzasztóan zárkózott személyiség vagyok, nem szívesen nyitok az emberek felé, ezért ilyen jellegű történettel sajnos nem szolgálhatok.
Számomra az a legnagyobb élmény, amikor visszajelzést kapok az Olvasóimtól. Mindegy, hogy személyesen vagy írásban. Amikor leírják vagy elmesélik nekem, hogy hatással volt rájuk az egyik könyvem, az hihetetlen jó érzés. Ez azt jelenti, hogy ők is rákaptak erre a világra, amire én, így kitűnő okom van arra, hogy tovább írhassam. Nem csak az írás a fontos, hanem az is, hogy mindezt meg tudjam osztani a hozzám hasonlókkal.
Kifejezett büszkeséggel tölt el, amikor a fiatalabb korosztály elmeséli nekem, hogy a Bíborhajú volt az első könyv, amit a kezébe fogott, és azóta fanatikus könyvmoly lett belőle.
– Úgy hiszem ezek is jó élménynek számítanak 🙂 Adott is a kérdés:szerinted milyen a jó regény? Olvasóként mennyire figyeled írói szemmel az adott olvasmányt?
Szerintem a jó regény az, aminek az olvasása közben eltűnnek a szürke hétköznapok, megszűnnek a gondok, feledésbe merülnek a kötelezettségek. Egy jó könyv végére érve szomorú vagyok (mert vége), elégedett vagyok (mert tetszett a végkifejlet), és szükségem van néhány percre, míg újra visszazökkenek a valóságba.
Írás közben nem esik nehezemre egyik vagy másik karakter szemszöge között váltani. A gonoszokat éppúgy megértem, mint a lesarkított értelemben vett jókat. A valóságban nem tudom elkülöníteni magamban az olvasót, az írót, az anyát, a rajzolót, vagy bárkit, akire szükség van az adott helyzetben. Ha egy könyv igazán jól meg van írva, a karaktereket csípem, a történet magával ragad, akkor nem tör a felszínre az írói énem. Amikor egy könyv nem ennyire tetszik, akkor némiképp öntudatlanul feljegyzem, hogy én ezt így soha ne csináljam írás közben. Igyekszem kerülni az írásaimban mindazt, ami nekem sem tetszik olvasás közben más regényeknél. Azt hiszem, ez a tanulási folyamat része. Mert mit mondunk mindig az írópalántáknak? Olvassanak sokat. Nem azért, mert nem tudunk jobbat kitalálni, hanem mert tisztában vagyunk vele, hogy többek között így lehet tanulni, és kialakítani a saját stílusunkat.
– A Bíborhajú sorozatod ötödik kötetet kap. Mire számíthatnak az olvasók? Elárulsz egy-két kulisszatitkot?
Ennél a történetnél nem nagyon szeretnék elárulni semmi információt. A Bíborhajú sorozat Olvasói már tudják, hogy Claire és Kellan kisfia, Gideon áll a történet középpontjában, és visszatér egy régi ismerős, Vulcan is. Amikor elkezdtem írni ezt a sorozatot, akkoriban még nem írtam olyan tudatosan, mint ma. Olyan történéseket kell megmagyaráznom, aminek akkoriban még nem volt semmi alapja. Ennek ellenére vagy éppen ezért az eddigi legnagyobb kihívás lezárni ezt a sorozatot.
Annyit mindenesetre elárulhatok, hogy a kis Gideon élete messze nem lesz olyan békés és biztonságos, mint amilyennek azt bárki gondolná.
– A Könyvfesztiválon már kapható volt a Tükör c. regényed, amiben ismét egy különleges világot teremtettél. Miért pont Magyarországot választottad helyszínnek?
Egyetlen regényem jelent meg eddig, amiben konkrétan megneveztem helyszínt, ez pedig a Farkasok nemzetségének az első része. Itt Böröczky Blanka, a történelmi szerkesztőm segédkezett a helyszíneknél, valamint azok leírásánál. Ennél a történetnél fontos volt a hely.
A Tükörnél, valamint a többi történetemnél legfeljebb iránymutatást adok a helyszínekről, de nagyon ritkán nevezem nevén a dolgokat. Ennek túlnyomórészt az az oka, hogy nem szeretném az olvasóra erőltetni azt a helyet, ahol talán soha nem járt. Így talán sejti, hol vagyunk éppen, mégis megmaradhat a saját fantáziájának elképzelésénél. (Sokan nem tudják, de a Bíborhajú első részében a Grand Canyont írtam le, mint helyszínt.)
A másik indok csupán annyi, hogy én sem jártam a legtöbb helyszínen, és nem szerettem volna hiteltelenné válni.
A Tükör esetében budapesti és környékbeli ismerősök segítségét kértem, hogy meséljenek arról a területről, amit érinteni szerettem volna. A nevek, amiket beírtam a történetbe, csupán kitalációk, és minden a valósággal való egyezés a véletlen műve. Ez a sablonszöveg, de ez esetben igaz. 🙂
A neveknél viszont nem variáltam. Olyan magyar neveket kerestem, amik Magyarországon anyakönyveztethetőek, és a legtöbben megtalálhatóak a környezetemben. Ez alól két kivétel van a történetben, Ethon és Zuriel.
– Fontos szerepet kap a Tükör első kötetében az autizmus. Miért döntöttél eme téma mellett?
Az autizmus számomra a legvarázslatosabb, legtitokzatosabb betegség. Egy szülő vagy más családtag számára borzasztóan nehéz lehet megélni, hogy a szeretted ilyen szinten képes kirekeszteni magából. Tiszteletreméltóak azok, akik végtelen türelemmel viseltetnek az autista családtagjuk iránt. Lenyűgöznek az ilyen emberi kapcsolatok.
A történetben szereplő lány esetében egy mágikus magyarázatot adok arra, mi történhet egy autista fejében egy fantasy világban. Persze nem lehetséges, köze sincs a valósághoz, mégis kedves ötletnek tartottam, hogy egy traumát átélt kislány, aki nem kommunikál a külvilággal, és az orvosok autizmussal bélyegezték meg, igazából egy különleges teremtmény, akit felsőbb hatalmak korlátoznak. Hiszek abban, hogy az autisták képesek a szeretetre, és vágynak is rá. Ennek az egész szemléletmódomnak az alapja szolgált Zorka karakterének megalkotásához.
– Az olvasók már most nagyon várják a Tükör második kötetét. Terveid szerint merre halad tovább Neszta és Damien szerelmének a története?
Neszta és Damien története ezek után az első nagy megpróbáltatáson megy keresztül: bizalom. Korábban mindketten hazudtak a másiknak, és most először fognak egymással szemben állni, úgymond teljesen lecsupaszítva. Igen érdekes és heves jeleneteket hoz magával a történet, amikor megindul közöttük a tisztázás.
A Tükör második részében azonban nem csak a főpáros problémáira keresek megoldást, hanem Zorka esetére is. Különleges kapcsolata Remetével egy külön kis történetté nőtte ki magát a fejemben az első rész írása közben. Rengeteg kötöttség és szabály lehetetleníti el a szerelmüket, ráadásul Ethon sem tűnt el véglegesen az események folyamából.
A Damient érintő kérdésekre is válaszokat adok. Ez persze nem jelenti azt, hogy a könyv végén nem nyílnak meg újabb kérdések.
– Van olyan téma, amiről már régóta szeretnél írni, de még nem sikerült? Ha igen, mi az?
A legnagyobb gyerkőcöm, Nina, októberben lesz tizenegy éves, és arra kért, hogy írjak neki egy történetet. Már elkezdtem rajta dolgozni, illusztrálni is megpróbálom, de ez valóban olyan világ, ahol még nem jártam. Olyan könyvet szeretnék írni, ami leköti a figyelmét, és megszereti a karaktereket. Nina imádja az állatokat, így azok biztosan főszerepet kapnak majd. 🙂
– Az olvasók nem csak az írásaid, hanem a gyönyörű rajzaid is nagyon szeretik. Mikor kezdtél el rajzolni? Mennyiben jelent más kifejezési formát számodra a rajzolás, mint az írás?
A rajzolás az írással együtt jött még a középiskolában. Amikor az anyám kijelentette, hogy nincs tehetségem egyikhez sem, akkor döntöttem el, hogy sosem mutatom meg senkinek az alkotásaimat. Aztán új otthonom lett, ahonnan sikerült belém pumpálni némi önbizalmat, így meg mertem mutatni a blogomon előbb az írásaimat, majd később a rajzaimat.
Nekem az írás az első. Jobban szeretem, könnyebben megy, úgy érzem, jobban értek hozzá, mint a rajzoláshoz. Minden, ami belülről feszít érzelmileg, írás formájában jön ki belőlem. A rajzolás kezdetben csak egy olyan hobbi volt, amiben mutattam egy kis tehetséget. Amikor Katona Ildikó úgy döntött, hogy ez elég ahhoz, hogy illusztráljam a saját könyveimet, akkor döntöttem úgy, hogy ideje komolyabban is nekilátnom ennek a dolognak.
Amennyire tehetem, folyton képzem magam, nálam ügyesebbeket figyelek rajzolás közben, technikákat lesek el tőlük. Szabó Enikőt tartom az egyik legjobbnak a grafit, szén és kávé-rajzolásban. Amikor egy rajz túlságosan aprólékos, sok figyelmet igényel, mindig tőle kérek tanácsot.
Éjjelente, amikor már túlságosan fáradt vagyok egy értelmes mondatot összerakni, akkor szoktam váltani. Elindítok egy filmet, amit hallgatok, miközben rajzolok. Pihentető.
– A kevés szabadidőd mivel töltöd? Van valamilyen hobbid még ezeken kívül?
Sütés. Három gyerek mellett elkerülhetetlen. Nem annyira hobbi, és néhanapján meglennék nélküle, de nagyon szeretem csinálni. Imádom a kelt tésztás kalácsokat, kakaós csigákat, sós pereceket, és minden ehhez hasonlót csinálni. Olyan finom, cukros illat van olyankor a lakásban.
– Szerencsés gyerkőcök 🙂 Végezetül, melyik volt az utolsó könyv, amit elolvastál?
Palásthy Ágnes Elrabolták a siklót című mesekönyvét végeztük kis a legkisebb gyerkőcömmel, Hannával, éppen tegnap. Tüneményes élmény volt.
Mindig több könyvet olvasok egyszerre, egy soha nem elég. Vannak konyhában olvasott könyveim, vannak a dolgozószobámban olvasottak, még a gyerekkönyveket is szeretem, és akadnak buszos könyvek is. Mindenhová kell egy, persze a jegyzettömbjeim mellé. Azt hiszem, soha nem lehet elég a könyvekből, akár írásról, akár olvasásról is van szó.
– Köszönöm a beszélgetést.
– Az interjút készítette: Rácz Tibor –