Sipos Szabina: Vergődő

Sipos Szabina: Vergődő

Anne szeme felpattant. Úgy érezte, megsüketül az ereiben száguldó vér lüktetésétől.  Megint Róla álmodott. Még érezte testén a férfi súlyát, és bőre égett az elképzelt érintések nyomán. Levetette magáról a takarót. Mocorgás támadt mellette, és egy ismerős kéz fonódott az övébe.

− Nem tudsz aludni? – kérdezte Alain.

− Minden rendben, csak rosszat álmodtam – hazudta, hiszen ennél édesebb álmot elképzelni sem tudott volna.

Férje egyenletesen szuszogott mellette, és egy pillanatra sem engedte el a kezét. A meghitt mozdulat bűntudatot ébresztett a nőben. Miért nem róla álmodom? – kérdezte magától immáron sokadszor.

A szeme alatti karikák egész nap őrizték a zaklatott éjszaka emlékét. Anne hallgatag volt. Gondolatai egyre-másra visszatértek álmához és Davidhoz. Újra hallotta a gyöngyfülbevalójának koccanó fogakat, és érezte a férfi övcsatjának hűvös érintését a combján. A forróság hullámokban öntötte el a testét. A keze egy ideje már csak lebegett a billentyűzet fölött, fogalma sem volt róla, mikor hagyta abba a munkát. Micsoda ostobaság! – korholta magát és folytatta beszámolója elkészítését. Lazításképpen átfutotta közösségi oldala üzenőfalát. David természetesen most is elérhető volt. Tekintete elidőzött az apró képen, és a férfi alig kivehető, sármos mosolyán. A szíve kihagyott egy ütemet, amikor éles pittyenéssel felugrott a bámult chat ablak.

− Szia! – szólt az egyszerű üzenet.

Anne tudta, hogy nem szabadna válaszolni, ujjai mégis önálló életre keltek a klaviatúrán.

− Szia!

− Nincs kedved egy kis pajkos csevejhez?

Anne szája kiszáradt, szíve pedig a bordáit ostromolta, ahogy felrémlettek benne a korábbi beszélgetések. A fejében egymást kergették a pikáns üzenetek, kihívó képek, és azon néhány alkalom emléke, amikor mindez valóra vált. David alakja, amint fölé magasodik, kerek vállai, amiket karmolás nyomok díszítenek. Az ő körmének nyomai… De ennek már vége.

− Nincs! Mennem kell!

− Ne menj még! Csak dumáljunk. Hiányzol!

Te is nekem! – gondolta Anne.

A kurzor türelmetlenül pislogott a beszélgetés alján, de a nő nem akart válaszolni. Nincs értelme kínozni magam. Egy ideig még szomorúan meredt a nyitott chat ablakra, majd egy kattintással bezárta, és David pimasz mosolya eltűnt a képernyőről. Annyit azonban megengedett magának, hogy felidézze az első találkozásuk emlékét. A férfi a telefonjába merülve állt a buszmegállóban. Hosszú szempillái árnyékot vetettek ívelt járomcsontjára, ahogyan lefelé szegezve pillantását a készüléket leste. Fehér pólója sejtelmesen kirajzolta mellkasa domborulatát és lapos hasának körvonalait. Anne azonnal megbánta, hogy aznap a farmer pulcsi kombó mellett döntött. Egy ilyen pasinál nincs esélyem – gondolta, de tévedett. Igaz, csak hónapokkal később, de bizonytalan mosolya végre viszonzásra lelt. A zöld szemek megtalálták az övét, és onnantól kezdve nem volt megállás.

Az emlékek kellemes hangulatba hozták, de Alain szokás szerint fáradtan ért haza. Anne nem hibáztatta, hiszen kettejükért dolgozott, mégis csalódottan bújt be az ágyba alvó férje mellé. Ahogy a férfi szuszogását hallgatta, azon kapta magát, hogy megint Davidra gondol. Kezébe vette a mobilját. Nem, Alain nem ezt érdemli. Mielőtt visszatehette volna a készüléket az éjjeliszekrényre, az gyengéden megrezdült a kezében.

− Nem tudsz aludni? – kérdezte David.

Most mi a fenét írjak erre?

Miért kerülsz engem? Megbántottalak?

Nem, csak nincs miről beszélnünk.

Olyan rövid ez a sor, Anne-nek mégis olyan fájdalmas volt leírnia. Annyi mindent szeretett volna mondani.

− Talán igazad van. Eltelt az idő, de még mindig olyan sokat gondolok rád. Én is eszedbe jutok néha.

Mindig – gondolta Anne.

− Ritkán – pötyögte.

− Hát persze, hiszen tovább léptél, férjhez mentél. Alain piszok nagy mázlista, remélem, tudja.

Anne rápillantott a mellette horkoló Alainre. A férfi az oldalán feküdt összegömbölyödve. Az ajka elnyílt, a homlokán kisimultak a ráncok. Olyan békés – gondolta Anne, és gyengéden megpuszilta férje feje búbját.

− Én vagyok a mázlista – írta végül.

− Remélem, boldoggá tesz, és mindent megad, amire szükséged van.

A visszautasítás emléke fájdalmasan hasított a nőbe. Alain mostanában sokat dolgozott, több műszakot vállalt, hogy legyen pénzük befejezni a felújítást. Anne nem akart panaszkodni amiatt, hogy kevés időt töltenek együtt. A helyzeten úgysem tud változtatni, és csak megnehezítené férje dolgát. Magában mégis számon tartotta a napokat, hogy mikor voltak utoljára együtt. Túlságosan régen − sóhajtott magában.

− Természetesen.

− Tényleg? Én a helyében most sem hagynám, hogy a telefont nyomkodd. Inkább valami mást adnék a kezedbe…

− Ugyan már. Hagyjuk ezt!

Azzal mérgesen fújt egyet, és választ sem várva az éjjeliszekrényre dobta a telefont. Mekkora bunkó. Mégis igaza volt. Fáradtság ide vagy oda, időt kell szakítaniuk egymásra. Anne máris tervezgetni kezdte miként fogja újra és újra elcsábítani a férjét.

Másnap munka után forró, illatos fürdőt vett, és a szekrény mélyéről előhalászta a legszemérmetlenebb fehérneműjét. A fekete corset tökéletesen állt rajta. Nem hiába gyötörte magát hétről hétre az edzőteremben. Elégedetten méregette magát a tükörben. A bőre sima volt és feszes, a feneke tökéletesen kerek, és mellei épp olyan hetykén álltak, mint húszéves korában. A hálószobában várt Alainre, amikor megszólalt a telefon.

„Szia Édesem! Őrült egy nap volt. A srácokkal elmegyünk steaket enni. Megérdemeljük. J Majd megyek. Csókollak!” – szólt Alain üzenete.

Hát ez remek. – gondolta Anne. – Ha haza is ér éjfél előtt, bűzlik majd a hagymától meg marhahústól. A francba az egésszel! Az ágyra dobta telefont, és csalódottan bontotta fel a behűtött pezsgőt. Néhány pohár után úgy érezte, nem hagyhatja kárba veszi a készülődéssel töltött időt, és készített magáról néhány pikáns fotót. Majd megbánja Alain, hogy nem jött haza időben. Már éppen elküldte volna a képet, amikor David üzenete elfoglalta a képernyőt.

− Hogy telik a szombat este?

− Szánalmasan!

− Felvidíthatlak?

Anne tudta, hogy a csalódottság és a pezsgő rossz tanácsadók, mégis úgy döntött, hogy ma este nem fogja vissza magát.

− Tehetsz egy próbát. 😉

Forró flört bontakozott ki a beszélgetésből, és az Alainnek szánt fotók végül Davidnál kötöttek ki. Cserébe Anne is kapott néhány kihívó képet. Izgatottan futtatta végig ujjait a képernyőn, mintha kitapogathatta volna a kockákat a férfi hasán.

Alain a várnál hamarabb hazaért. Anne felismerte a kocsi zümmögését a felhajtón, és még időben kikapcsolta a laptopot. Gyorsan megigazította a harisnyakötőt, és alig várta, hogy férje karjába vethesse magát, vagy inkább alá vethesse magát, vagy fölé, mindegy.

− Szia, Édesem! Siettem, ahogy csak tudtam, és kihagytam a hagymát, tudom, hogy nem szereted. Oh, hát te mire készülsz?

− Téged vártalak – mondta Anne pajkos mosollyal.

− És tudsz várni még tíz percet, hogy lezuhanyozzak?

− Attól tartok, nem.

− Akkor csak egy dolgot tehetek, magammal viszlek a fürdőszobába.

Alain felkapta feleségét, és meg sem állt vele a zuhanykabinig.

Anne másnap kisimultan, és kellemes izomlázzal a tagjaiban ébredt. Mosolyogva gondolt vissza az előző esti vizes akrobata mutatványukra.

− Gyönyörű a mosolyod – suttogta Alain egészen közelről.

Anne szó nélkül átbújt férje takarója alá, és kényelmesen befészkelte magát elé. Háta hibátlanul illeszkedett a férfi mellkasához, Alain pedig átkarolta és magához húzta feleségét. Annyira tökéletes. A pillanat varázsát Alain gyomrának kordulása törte meg. Mindketten felnevettek.

− Készítek reggelit – ajánlkozott a férfi.

Anne jólesően hevert végig az ágyon, és már nyúlt is a telefon után. A képernyőn egy üzenet villogott.

− Hogy telt az estéd, édes?

David üzenete kijózanította, és az idilli reggel képe egy szempillantás alatt összetört. Az esti beszélgetés emléke szinte letaglózta, a sok erotikus üzenet és a képek. Te jó ég, a képek. Félredobta a telefont, de hiába, a szégyen és a bűntudat rátelepedett, és súlyos teherként nyomta a mellkasát.

A rossz érzés még napokig kitartott, ezalatt elszántan kerülte a közösségi oldalakat, és az üzenetküldő alkalmazásokat. Minél inkább próbált nem gondolni rá, David annál többször az eszébe jutott. Azon kapta magát, hogy a kapott képeket nézegeti sóvárogva. Gyorsan tovább is lapozott, de újfent megállapította magában, hogy David remek formában van. Alain is remek formában volt, amikor megismerkedtek. Anne férje egyre növekvő pocakjára gondolt. Nekem így is ő a legszebb.

A lelkiismeret-furdalás idővel csillapodott. Anne elhitette magával, hogy egy kis elektronikus flört még nem jelent semmit. Elvégre David egy ujjal sem ért hozzá, még csak nem is találkoztak. Ez az egész nem jelent semmit. De ha nem jelent semmit, akkor miért hiányzik? David néhány napja már nem ostromolta az üzeneteivel, és ez valamiért rossz érzéssel töltötte el. Hát nem azt akartam, hogy békén hagyjon? Időről időre szuggerálni kezdte a chat ablakot. Írj valamit! Írj valamit!

− Szia! Próbáltam uralkodni magamon, és nem zaklatni, de nem bírtam tovább. Nem tudlak kiverni a fejemből.

Anne kis híján hanyatt esett a székkel, amikor meglátta az üzenetet. A lélegzete elakadt ugyanakkor ismerős bizsergés járta át a testét. Nem tudott parancsolni az ujjainak.

− Nekem is eszembe jutottál.

− A legutóbbi beszélgetésünk nagyon beindított. Arra gondoltam, élőben is össze kellene hoznunk valami hasonlót.

− Megbolondultál? Nem csalom meg a férjemet.

− Ugyan. Ez olyan rosszul hangzik. Csak fussunk össze valahol, aztán majd látjuk, mi alakul.

− Én már most is látom. Ebből nem alakulhat ki semmi. Ennek itt van vége.

− Mondd, hogy nem szeretnéd, és békén hagylak.

− Viszlát, David!

− Tudtam, hogy szeretnéd! 🙂

Anne magába roskadva ült az íróasztalánál. Tényleg szeretné? Képes lenne ágyba bújni Daviddal? A teste válaszolt helyette. A dekoltázsa kipirult, és még a lélegzetvétele is szaporábbá vált, amikor elképzelte a jelenetet. A pikáns részlet önálló életre kelt a fejében, új helyszínek, új pozitúrák cikáztak át az agyán. Az ábrándozásnak ezúttal nem akart véget vetni.

Egész nap ezen őrlődött. Ha nem lenne Alain, gondolkodás nélkül belemenne a dologba. A kapcsolata Daviddal rövid volt, mégis teljes. Nem terhelték kétségek, vagy megfelelni akarás. Egyet akartak, és meg is kapták. Többször. Akár naponta többször. De Alain megmásíthatatlanul része a képletnek, és ezt nem hagyhatja figyelmen kívül. Vagy mégis? Ha nem tudná meg? Nem, ez borzalmas!

Fáradtan és kétségektől gyötörve ért haza. Az ajtó alatt fény szűrődött ki a lépcsőházba, és Alain hamis énekhangja, ahogy megpróbált együtt kántálni kedvenc bandájával. Belépve az előszobába kellemes meleg és fűszeres illat fogadta.

− Kicsit elszámítottam magam. A tészta túl lassan kelt meg, az első adag szósz pedig leragadt – szabadkozott Alain lisztes pulóverben, és paradicsomszósszal a szája sarkában.

− Csináltál vacsorát?

− Legalábbis megpróbáltam. Hamarabb végeztünk, és gondoltam megleplek.

Anne szemébe könnyek gyűltek. Leejtette a táskáját, férje álla alá fúrta magát, és szorosan átölelte.

− Annyira szeretlek.

− Én is szeretlek, Édesem.

Alain nyugtázta magában, hogy a vacsorakészítés remek ötletnek bizonyult. Anne majdnem sírt az örömtől, és a meghatottságtól. A nő azonban tudta, hogy a megbánás könnyei mardosták a szemét. Szégyellte magát, amiért egész nap Davidról fantáziált, miközben Alain a konyhában szorgoskodott, hogy a kedvében járjon. Alain a legfantasztikusabb férj a világon.

A kellemes hangulatú este megalapozta a hét további részét. Anne boldog volt, és néha egész órákra meg tudott feledkezni Davidról. A férfi is csendben volt, ami ezúttal nem nyugtalanította Annet. A szíve annyira tele volt az Alain iránt érzett szerelmével, hogy nem maradt benne másnak hely. Remélte, hamarosan elfelejti Davidot, vagy legalább megszabadul a kísértéstől.

Bárcsak ilyen egyszerű lett volna. Noha a messenger konokul hallgatott, az e-mailjei között felbukkant egy új levél.

„Drága Anne!

Évekkel ezelőtt nem ismertem fel a csodát, amit a sors az utamba vezérelt. Elvakított a vágy és sóvárgás. Csak most jöttem rá, hogy amit éreztem és érzek az több ennél. Szeretlek! Szeretlek és veled akarok lenni. Várlak ma délután az állomáson.”

Anne szinte sokkot kapott. Újra és újra elolvasta a levelet, némán formázva ajkaival a szavakat majd hangosan, és egyre hangosabban, de sehogy sem volt értelme. Ennek nincs semmi értelme! A falon lévő órára nézett, mintha pillantásával megállíthatta volna az időt. A mutató azonban kérlelhetetlenül araszolt előre. Közeledett a munkaidő vége. Össze kell pakolnia, bezárnia az irodát, és felszállni a villamosra. David a templomnál várja majd, mindig ott találkoztak, Alain pedig egy megállóval odébb. Hol szálljak le? Úgy érezte, ha tovább pörgeti magában a kérdést, kettéhasad az elméje. Úgy tett, mint mindig, amikor rátört a szorongás. Csak a következő lépésre koncentrált. Rendben. Most megírom ezt a számlát, és elküldöm a megrendelést. Ez így ment, egészen addig még fel nem szállt a villamosra. Úgy érezte a gépezet felfalja a távolságot, sohasem látott sebességgel suhantak el mellette a megállók, egyik a másik után. A szíve kis híján eltörte a bordáját, amikor meglátta Davidot a peronon. A férfi sötét nadrágot és fehér pólót viselt. Az idő kegyes volt hozzá. Az álla karakteresebb lett, és sötétlő borosta keretezte az arcát. Milyen gyönyörű. Anne gépiesen felemelkedett az ülésről és megindult az ajtó felé, közben le sem vette a szemét Davidról. A zöld szempár betöltötte a látóterét és a gondolatait, az egész világa a ragyogó levélszín szemekre zsugorodott. Valahogy lebotorkált a lépcsőn, és keresztülvágta magát a tömegen. Egyszer csak ott találta magát a férfi előtt. David olyan hevesen csókolta meg, hogy a fogaik egymáshoz koccantak. Ajkai úgy kaptak az övé után, mint a fuldokló egy korty levegő után. Anne szédülni kezdett, a lábai mintha elolvadtak volna alatta. Olyan könnyűnek és boldognak érezte magát, mint még soha. Az illékony boldogság, tovaszállt, mielőtt átadhatta volna magát neki. Az ajkait David csókja égette, a lelkét pedig a bűntudat. Hogy tehettem ezt Alainnel?

Hirtelen felocsúdott. A hűtlenség gondolata kijózanította, épp mikor a villamos hangos csikorgással lefékezett a megállóban. A szíve kis híján eltörte a bordáját, amikor meglátta Davidot a peronon. A férfi sötét nadrágot és fehér pólót viselt. Az idő kegyes volt hozzá. Az álla karakteresebb lett, és sötétlő borosta keretezte az arcát. Milyen gyönyörű. Mintha napba nézett volna, égni kezdett a szeme, és kénytelen volt elfordítani a tekintetét. Nem mert felnézni, ölébe ejtett kezeit bámulta és azt, miként szaladnak szét rajtuk a könnyek, amikkel az elszalasztott lehetőséget siratta. A szerelvény lassan továbbgördült a következő állomás felé. Hogy tehettem ezt Daviddal?

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 5.5/10 (2 votes cast)

Leave a Comment