Sipos-Agg Csilla: Hó-vár-őr

Sipos-Agg Csilla: Hó-vár-őr

A napnak csak fénye van, ereje semmi. Az a fajta délután ez, mikor az egyre sápadó ég alatt még fehérebb a táj, mélyebb a csend és dermesztőbb a tél.

A mosoly is mintha az arcodra fagyott volna – bár nem emlékszel, mikor mosolyodtál el és miért. Érzed viszont, hogy fültől fülig ér a szád. Vidám látványt nyújthat (foghíjasat biztosan); ám hogy te magad mennyire vagy vidám, azt alaposabb megfontolás után sem tudod eldönteni.

Magas, csupasz fa alatt állsz egy helyen, amit dombnak hívni túlzás talán. Bucka inkább, fehér hullám a mező számtalan fehér hulláma között.

Egy erőd őre vagy, seprűvel a kezedben strázsálsz a kapujában. Először még nemes feladatnak tűnt, de kezd unalmas lenni, ellenség híján. Márpedig ellenség nem mutatkozik, és ha jönne, ugyan hogyan fékeznéd meg? Ormótlan vagy, kerek, mint a nap odafent – lassan odalent – az égen.

Szorítást érzel a homlokodon. Nem is csak ott. Körbe, egész a tarkódig. Az oka persze nem nagy talány. „Micsoda ostoba fejfedő!” – gondolod. Hiába szép, égőpiros – jól illik az orrodhoz –, ha egyszer ennyire kényelmetlen. Mert kicsi, kicsinek kell lennie, kétségtelenül. De ilyet kaptál, jobban teszed hát, ha megbarátkozol vele.

A buckáddal szemben – valódi dombon – egy ház áll. Tornyos, csúcsos tetejű, igazából várnak is inkább beillik, mint az, amit te őrzöl. És mintha saját nap világítaná be, meleg, narancsfényű, nem olyan, mint az, amelyik idekint mályvaszínűre maszatolja a nyugati eget.

A ház elég közel van ahhoz, hogy beláss az ablakán, be a virágos falú szobába, ahol varázslat folyik éppen. Liszt száll a levegőben, az asztalon dobozok és tálak sorakoznak. Hárman is sürgölődnek körülöttük, copfosan, kötényesen, tállal, fakanállal, habverővel hadonászva. Meglehet, hogy nem is csak egyféle sütemény készül.

Eddig – olyan sokáig, olyan mohón – arra vágytál, hogy a bentiek jöjjenek ki hozzád, játszani. Hiszen az erőd akkor ér valamit, ha el lehet vele dicsekedni, az őr akkor ér valamit, ha akad kivel küzdeni. Most azonban eltűnődsz…

Vajon milyen volna odabent? Felolvadni a lángok melegében? Érezni a tészta édes, tűzzel elegyedő illatát? Együtt nevetni, mikor a keverőmasina berregve életre kel, és habot vagy folyós masszát szór szerteszét? Milyen volna most rögtön kideríteni?

Elég csak gondolnod rá, hogy mozdulj. Elég volna. Mert így működik, nem igaz? Mégis hasztalan igyekszel. Talán, ha előredőlnél, és egyszerűen legurulnál a lejtőn… Ez volna a megoldás? Igen ám, de mi lesz a lejtő alján?

Hirtelen azon kapod magad, hogy haladsz. Olyan idegen. Először minden porcikád fáj és bizsereg, sok-sok egymáshoz csiszolódó jégkristály, de elszántan araszolsz a ház felé, és lépésről lépésre könnyebb, lépésről lépésre több a bizsergés és kevesebb a fájdalom.

A dombon felfelé már kész ösvény fogad. Apró csizmák és nagyobbak és magas sarkúak taposták a hóba, és úgy eljegesedett, hogy te nem is hagysz nyomot rajta.

Lassan célhoz érsz, a borostyánnal keretezett ajtó ott magasodik előtted, mikor rádöbbensz, hogy a seprűt még mindig magaddal cipeled. Mintha egy részedtől válnál meg, de azért elengeded. Ideje, hogy a vár őre letegye a szolgálatot.

Mikor megállsz a küszöbön, hó szitál a lábtörlőre. Kopogtatni akarsz, ahogy kell, de ügyetlen kezeddel csak megzörgetned sikerül az ajtót. Mögötted már se nem sápadt kék, se nem mályvaszín az ég; a téli sötétben halványan izzik a hó.

Meleg ömlik rád, ahogy egyszer csak kitárul az ajtó, és jókedvtől pirospozsgás arcok néznek vissza rád.

Döbbent arcok – miközben a tiédről lehullik a mosoly.

Aztán elhangzik egy „szent ég” kiáltás, és beterelnek a házba, egyenesen a kályha elé. Ahogy ott ülsz, egyre kisebbnek és könnyebbnek érzed magad, mintha zsugorodnál.

De nem is csoda, gondos kezek hamar lehámozták rólad a puffos dzsekit, meg a két pulóvert. A saját ujjaid pedig egy pohárra fonódnak. A tiéd – persze, hogy az –, kék autós mintával az oldalán.

Miután belekóstoltál, és a teának hála belül is kezdesz felengedni, ahelyett hogy a többieknek felelnél – arra, hogy „Miért nem jöttél be, ha fáztál?”, vagy arra: „Meg akarsz betegedni?”, esetleg a számos egyéb „miért”-re és „miért nem”-re –, felteszed a magad kérdését, a sötét ellenére, a hideg ellenére:

– Építettem egy hóvárat, megnézitek?

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)

Leave a Comment