Sereg Margit: Esély

Sereg Margit: Esély

Timi lihegett, megtámaszkodott az alagsori folyosó falában, de Orsi már rángatta is tovább a hangzavar felé.

– Gyere már! Nem hagyhatjuk, hogy megelőzzenek minket!

– Úgyse mi leszünk az elsők – mondta Timi, de azért engedelmesen követte a barátnőjét az egyetemi büfébe.

Az utolsó folyosószakaszon a szék és a büféajtó között félúton Orsi is megállt. A falon ugyanaz a sárga papírlap hirdette a nyitva tartást, amit Orsiék gólyaéve alatt ragasztottak ki ferdén. Mostanra megkoptak rajta a betűk és a számok.

Orsi kívülről tudta az időpontokat, az elmosódott filcfoltok helyett a barátnőjét nézte, aki a padlón csattogott abban a borzalomszínű, magas sarkú papucsában, amit annyira szeretett hordani. Timi megállt előtte, megtámaszkodott a térdén, és hangosan lihegett. A hétvégi túrák, a rendszeres futás és jóga hatására Orsi már nem fulladt ki, elfelejtette, milyen érzés, amikor az ember tüdeje, légcsöve ég, és egyszerre nem bír annyi levegőt beszívni, hogy elég legyen. Elvörösödött a szégyentől.

Sejthette volna, hogy Timi nem fogja bírni az őrült rohanást egy hülye szendvicsért. Már az első lépcsőfordulón látszott, amikor Timi a korlátba kapaszkodott, a lépcsőház alján pedig már a lába is remegett.

Orsi a telefonjára nézett. Még bőven volt idejük a délutáni órák előtt. Megnézte az időjárást is a hétvégére. Fontos volt, hogy jó idő legyen, mert még az őszi napéjegyenlőség előtt akart harmatot gyűjteni.

Hallgatta, hogy válik Timi légzése lassabbá és nyugodtabbá.

– Alig kapok levegőt. Nem érzem a lábam, öt emeletet rohantam miattad, mert azt mondtad, hogy ne várjunk a liftre – mondta Timi.

– Múltkor is beragadtál.

– Hát, az nagyon rossz volt, ha nem érzed meg, hogy baj van, még mindig bent ücsörögnék, és már csontváz lennék.

Orsi belekarolt Timibe, és segített neki felegyenesedni. Timi puha bőre forró volt, és ragadt az izzadtságtól.

– Minden oké? Egyébként a bomlás meg még egy régi liftben sem megy ilyen gyorsan végbe – mondta Orsi. – Lehet, hogy utálni fogsz, hogy ezzel jövök, de el kéne járnod megint futni.

– Hagyjál már! Anyám is ezzel piszkál, hogy a nyáron felszedtem pár kilót. Oké, elhagytam magam kicsit, én is tudom. Majd eljárok futni, ha nem lesz ilyen meleg – mondta Timi. – Úgy ennék már egy melegszendvicset!

A pultnál Orsi hét embert számolt, de a műanyag asztalok többségénél már ültek. Beállt a sorba a csillogó felsőt viselő lány mögé. Ökölbe szorította a kezét az oldala mellett, és lehunyta a szemét. Felidézte a Timi előtt gőzölgő étel látványát, és a saját kávéját.

– Szerinted marad még nekünk valami ehető? – kérdezte Timi. – Hétfőn nagyon elszámolták magukat, mert még egy szelet csoki sem maradt.

– Ja, ez a tök tipikus büfés kóma a félév elején. Lehet, hogy arra számítanak, senki nem jár be órákra ilyenkor.

Orsi a képzeletében visszatért a képhez, ahogy esznek egy piros büféasztal mellett. Timi felnyögött mellette. Orsi hamar felmérte a helyzetet, az elsős fiú, aki befurakodott eléjük, lökhette meg, mert Timi most a falnak támaszkodott, és szitkozódott.

– Ha valaki elénk vág, szemmel verem – mondta Orsi.

A fiú rögtön kiállt a sorból, és kifutott az ajtón, közben megbotlott a saját lábában.

– Nem úgy volt, hogy nem használhatod a képességeidet arra, hogy egyéni előnyöket csikarj ki magadnak?  – kérdezte Timi.

– Csak üres fenyegetőzés volt!

– Aha, persze.

– De nem átkoztam meg, vagy ilyenek, ez a lényeg! Csak ráijesztettem kicsit, és csak azért, mert múltkor elfogyott a kávé. Képzeld, csak teát tudtam inni! Pont azzal az irodalomtörténész nővel volt órám, aki olyan monoton hangon beszél, hogy meghalsz tőle – mondta Orsi.

– Azt hittem, hogy a boszorkányok szeretik a teát.

– Persze. Szeretjük, a saját gyógynövényeinkből. Nekem ne nyomjanak le a torkomon valami filteres szart.

– Egyébként Robi is teázik. – Timi elhallgatott. – Verseket ír, éjszakánként fotózni jár. A tizenharmadik kerületben lakik, és még egy kis, keverék kutyát is örökbe akar fogadni, hogy teljes legyen a falka. Plusz minden teliholdkor a Bükkben túrázik.

– Mi van azzal a fogadalmaddal, hogy nem nézed meg a pasik adatlapját az első randi előtt? Vagy lemaradtam valamiről?

Timi vállat vont. Orsi sóhajtott egyet, aztán megpróbálta ásításnak álcázni. Timi korábbi randijai után mindig meghallgatta az aktuális panaszáradatot. Remélte, hogy végre másként lesz.

– Egyébként felvett ismerősnek, aztán néztem meg a profilját – mondta Timi. – Többször. Meg múltkor beszélgettünk is a folyosón.

Orsi hümmögött, a pénztárnál az előttük álló lány végre sorra került, kávét kért. Orsi mélyen, az orrán át szívta be a kávéillatú párát. Timi megfogta a vállát.

– Mondd, hogy nincs itt! Mondd, hogy nincs mögöttünk!

– Miért nem hívod már el valahova? Ezzel csak magadat szívatod. Jól van, látom, ráparáztál. Nincs mögöttünk. – Orsi sóhajtott. – Elvihetnéd valahova. Tudok egy tök jó helyet a Fővámnál.

– Mi van, ha nem akar, vagy ha barátnője van?

– Akkor tudni fogod, és eldöntöd, hogy békén hagyod, vagy nem. – Orsi elővette a pénztárcáját. Összehúzta a szemöldökét, ahogy számolta az aprót.

– Nem akarsz nekem jósolni? Mit várhatok Robival kapcsolatban?

Orsi beszívta a levegőt, és már nyitotta a száját. Ahogy számolta, körülbelül százszor mondta már el Timinek a nyáron, hogy nem foglalkozik jóslással. Sokkal inkább hitt a szabad akaratban, mint a kristálygömbből kifürkészhető sorsban. Aztán a torkán akadt a káromkodás és a kioktatás is. Ma már eleget bántotta akaratlanul Timit a rohanással, meg azzal a gonosz kis megjegyzéssel a futásra vonatkozóan. Nyelt egyet, és inkább csendben böngészte az árlapot.

– Szemüveg nélkül úgysem tudod elolvasni – mondta Timi. – Kiszámoltad rá a pénzt, úgyis tudod, mit kérsz. Egy dupla adag kávét feketén, aztán megkérdezed, hogy milyen szendvics maradt, és azt elviszed. Ezt átbeszéltük, szóval, mikor jósolsz nekem?

– Nézd, ezerszer megmondtam már, hogy nem jósolok senkinek. Szerintem a döntéseink sokkal több szinten befolyásolnak minket, hogy azt két mondatban összefoglalhassam.

– Igen, ezt már tényleg hallottam párszor.

*

– Sosem hittem volna, hogy sikerül megszereznem az utolsót! – Timi az egyik, háromszemélyes, üres asztalra tette az élénkrózsaszín műanyag tálcát. – Itt jó lesz?

Orsi elmosolyodott, és leült a Timivel szemben lévő székre, letette a műanyagpoharat, és kicsomagolta a szendvicsét.

– Te voltál, ugye?

Orsi hallgatott, csak megvonta a vállát, majd beleharapott a szalámis-sajtos szendvicsbe.

– Szerencsénk volt – válaszolt végül.

– Te vagy a kedvenc boszorkányom!

– Ismersz rajtam kívül mást? – kérdezte Orsi.

– Nem igazán, de olyan jól hangzott. Ugye máskor is elintézed, hogy jusson nekem melegszendvics?

– Meglátjuk. – Orsi felnézett, majd az orrához emelte az ujját. – Töröld le a majonézt az orrodról, vendégünk lesz!

– Ez valami babona? – kérdezte Timi. – Ó, szia, Robi!

– Sziasztok! Ne haragudjatok, nálatok van egyedül üres szék. – Robi két szelet csokit szorongatott, a másik kezében műanyag poharat tartott. –  Nem baj, ha leülök hozzátok?

Timi megtörölte az orrát, és beletemetkezett az ebédjébe. Robi egyik lábáról, a másikra állt.

– Ha nagyon rosszkor jöttem, akkor megehetem kint is.

– Ülj le nyugodtan, ha Timit nem zavarja. – Orsi rámosolygott a fiúra. – Te vagy Robi, igaz? Sokat hallottam már rólad.

– Tényleg? Pedig csak egy közös óránk van.

Robi meglepődött, és zavaráról árulkodott a kis, piros foltocska a nyakán a borostája alatt. Orsi Timire nézett, aki kitágult szemekkel nézett rá. Orsi tudta, mi következik. Arrébb mozdította a lábát az asztal alatt, így Timi figyelmeztető rúgásába beleremegett az asztal.

– Aha, együtt járunk nyelvészeti szemináriumra – mondta Timi. – És egyáltalán nem zavar, hogy itt ülsz velünk. Tényleg! Azaz, tök jó, hogy találtál még szabad helyet a büfében. Itt, az asztalunknál.

Robi egyenes háttal, a szék legszélére ült, és Timire nézett.

– Ne haragudj, hogy szólok, de azt hiszem, majonéz van az orrodon.

– Az enyémen? Tényleg? – Timi arca céklaszínű lett.

Felemelte a szalvétáját, és megdörgölte az orrát Robi útmutatásai alapján. Orsi hátradőlt a széken, és a kávéját kortyolgatta.

– Milyen a kávé? – kérdezte Timi.

– Zaccos. – Orsi összegyűrte saját, tiszta szalvétáját, és Robihoz fordult. – Ma estére szervezek egy szolid lakásavatót, ha szeretnél, gyere el! Most költöztem be. Még kezdetleges állapotok uralkodnak.

– Nem tudom, nem vagyok az a partizós típus.

– Mi sem. Pizzában és borban gondolkoztam. – Orsi a telefonjára nézett. – Felveszlek ismerősnek, és elküldöm a címet. Mi is a vezetékneved?

– Szász. Timi ismerősei között megtalálsz.

– Rendben, megvan. – Orsi a táskájába csúsztatta a mobilját, és kiitta a maradék kávéját. – Este hatkor kezdünk. Szívesen látunk.

– Mennünk kéne, mindjárt kezdődik az angolunk. – Timi fészkelődött a széken. Robira mosolygott. – Este találkozunk akkor, ugye?

Robi bólintott.

Orsi ráérősen kiitta az utolsó kortyokat a pohárból. Timi és Robi egymást nézték, de egyikük sem mondott semmit, míg Orsi összegyűjtötte és kidobta a szemetüket. A szemetestől visszanézett Timire, aki mosolygott, és az asztalt markolta.

A tálcák könnyűek voltak Orsi kezében, ahogy visszavitte őket a pulthoz. Visszafelé lassított a léptein, amikor látta, hogy Timi már a széke mellett toporog. Robi tanácstalanul álldogált mellette. Orsi észrevette Robi kézfején a szürke szőrszálakat.

Rögtön megállt, és beletemetkezett a telefonján a hírfolyamba, amikor meghallotta Robi hangját:

– Kéred? – kérdezte Robi. – Nagyon szívesen neked adom.

Orsi nem bírt nem odanézni, és pont látta, ahogy Robi a második szelet csokit Timinek nyújtotta.

– Eleget ettem – mondta Timi, de aztán mégiscsak elvette.

Orsi felemelte a mobilját, és csinált róluk egy képet. Remélte, egyszer majd megmutathatja nekik.

*

A nyelvvizsga-felkészítő után Orsi belvárosi lakásában, a jobb sorsra érdemes díszpárnákon ültek a padlón, és pizzát ettek dobozból.

– Te teljesen meghülyültél a szivacson alvástól? Meghívtad a lakásavatódra, ahol eredetileg csak ketten lettünk volna?

– Van mirelit pizzánk. Majd azt mondjuk, hogy a többiek nem jöttek el – mondta Orsi. – Neki nem kell tudni, hogy miért voltunk hárman. A legjobb az lenne, ha én se lennék itthon.

– Ne merészelj egyedül hagyni vele!

– Nem ezt szeretnéd?

– De mi van akkor, ha nem akarja, ha barátnője van? Vagy ha undorodik tőlem?

– Mert nyilván azoknak adsz csokit, akiket utálsz. Én is így csinálom – mondta Orsi. – Kérsz teát?

– Inkább adhatnál valami bájitalt, ami ellenállhatatlanul vonzóvá tesz. Vagy adhatnál Robinak, és utána nem tud másra nézni, csak rám – mondta Timi. – Most gondolj bele, milyen kilátásaim vannak arra, hogy normális pasit fogjak? Hallod, nulla. Múltkor is…

– Az nem a te hibád volt – mondta Orsi.

Timi beleharapott a második pizzaszeletbe is. Ugyanazt a falatot rágta és csak rágta. Orsi átölelte. Mondhatott volna valami vigasztalót, de mire elszánta magát, Timi megszólalt:

– Kövér vagyok, pattanásos. Nem szeretek bulizni, mert viszolygok a tömegtől. Plusz ahelyett, hogy a sarki konditeremben égetném a zsírt, inkább veled zabálok.

– Attól, hogy anyád azt mondja, még nem leszel túlsúlyos. Neki mindenki kövér, aki ötven kilónál többet nyom – mondta Orsi. – Megint hívott?

– Találkoztunk tegnap. – Timi papírzsebkendőért kotorászott a farmerében. Hangosan fújta ki az orrát, aztán Orsira mosolygott. – Mégiscsak kérhetek egy teát?

Orsi csendben bekapcsolta a vízforralót. Kinyitotta a pulton álló teásdobozt. Egy régen hallott dallamot dúdolgatott, miközben várta, hogy felforrjon a víz. A szekrényből kivette a két csorba szélű, fehér bögrét. Kiskanálnyit szórt az aljukra a teafűből. Néha rápillantott Timire, aki a földön ült, evett, és az ajtót bámulta.  A sírásra görbülő száj győzte meg arról, hogy valamit tennie kell.

– Mit gondolsz arról, amit mondtam? – kérdezte Timi.

Orsi elkészítette a teákat, és megvonta a vállát.

– Már megint nem válaszolsz. Szerinted tudnál nekem olyan varázsitalt gyártani, amivel megbabonázom Robit?

– A szerelmi bájitaloktól nem szerelmes leszel. Gondolj rá úgy, mintha randidrogot akarnál a választottad italába csempészni. Az sem lenne túl etikus, nem? – mondta Orsi, és Timi felé nyújtotta a bögrét.

– Hát, nem. – Timi elvette az egyik csészét Orsitól. – De én nem akarom megerőszakolni, aztán az árok szélén hagyni.

– Hát, pedig ő pont így élné meg – Orsi belekortyolt a teába. – Kérsz mézet? Tök erős mágikus hatásai vannak. Meg persze finom is.

– Sokkal jobban bírtam, amikor még meggondolatlanabb voltál.

*

Orsi a telefonján játszott, amíg Timi kifestette magát a hálószobájában a térdének támasztott zsebtükör segítségével. Csak akkor nézett fel, amikor Timi végzett a készülődéssel. Most már az ajtóban toporgott, és öt másodpercenként ellenőrizte a kukucskálón, hogy Robi nem áll-e ott.

– Már megint kinyírtak ezek a rohadékok! – mondta Orsi, és letette maga mellé a mobilját, a kiürült bögrék mellé. – Nyugi már! Előbb fel kell szólnia a kaputelefonon.

– Nem jó érzés, amikor valamire nem hat a varázserőd, mi?

– Hát, nem, és még ki kell pakolni pár cuccot.

– Nem mondod, hogy most akarsz befogni dobozokat emelgetni, amikor mindjárt ideér?

– Gondoltam, kivehetnénk három poharat, mert nincs nagy kedvem mosogatni.  Ha félted a ruhádat a portól, akkor fel is söpörhetnél helyettem.

– Megfoghatom a seprűdet? Tényleg? – kérdezte Timi. – Azzal szoktál repülni?

– Néha.

Mindketten nevettek, aztán Timi ment a fürdőszobába a takarítószerekért. Orsi meg kinyitotta a dobozt. A lakást belengte a gyógynövények álmosító illata. Az üvegcsék, megsárgult, zörgő papírzacskók az ujjai között jelentették azt számára, hogy végre itthon van. Kivette a legalul lévő, három, méretes söröskorsót, és a pultra helyezte őket. Majd lopva, a sepregető Timit folyton figyelve, tett az egyik üvegcséből két kiskanálnyit Timi bögréjébe.

Feltette melegedni a vizet. Visszafordult a dobozhoz, becsukta, és betolta a pult alá, a szemetes mellé.

– Végre kész vagyok! – mondta Timi. – Azok a varázscuccaid, igaz?

– Aha. – Orsi sóhajtott. – Figyelj, nem szoktam ilyet, de szívesen főzök neked egy bájitalt, amitől most magabiztos és sugárzó leszel. Mit szólsz hozzá?

– Megcsinálnád a kedvemért? Kérlek-kérlek! Csináld meg nekem! Cserébe majd lehetsz a tanúm az esküvőnkön.

– Hát, ne rohanjunk ennyire előre, de oké.

Fahéjrudat tört Timi bögréjébe, beleöntötte a vizet, majd három csepp mézet.

Szélcsengők csilingeltek a távolban. Orsi elmosolyodott.

– Mindjárt kész van – mondta Orsi. – Robi mindjárt itt lesz.

Timi nagyot nyelt, aztán bólintott, és az ajtó elé állt.

Orsi feltette a kotyogóst a gáztűzhely legkisebb lapjára. Az óramutató járásával megegyező irányba háromszor megkeverte a teát, megvárta, míg a tealevelek leülepszenek a bögre aljára, aztán Timi reszkető kezébe nyomta az italt.

– Nem érzek semmit – mondta Timi két korty után. – Biztos, hogy hatásos?

– Lassan hat, ne várj semmi különöset, jó? Ne kapkodj, vegyél nagy levegőt.  Mindjárt megérkezik. Majd hívd el holnap estére valahova.

– Szerinted eljönne velem egy randira?

– Miattad jön ide. Akár most is elmehettek kettesben valahova.

– Én a mirelit pizzára szavazok.

Berregett az öreg csengő, még Orsi is összerezzent, Timi ugrott egyet.

Robi egy üveg fehérborral, és széles mosollyal az arcán állított be.

– Szia, Timi! – Robi Orsihoz fordult. – Bocs, hogy így feljöttem. A lenti kapu nyitva volt. Csak ennyien?

Orsi vállat vont, elvette az üveget Robitól, és bevitte a konyhába.

– Nem jönnek. Lemondták, tudod, nem értek rá – válaszolt Timi. – Örülök, hogy te tudtál időt szakítani ránk.

– Bocs, hogy mindenhol dobozok vannak. Az a helyzet, hogy ezt az egész lakásavató cuccot kicsit elkapkodtam. Beteszem a pizzát a sütőbe, amíg Timi körbevezet, jó? – Orsi a konyhába ment, elzárta a gázt, és háromfelé osztotta a kávét.

Robi megköszönte a kávét, Timi is elvett egy csészét.

Csend telepedett rájuk. Orsi a sütőbe tette a mirelit pizzát.

– Király, hogy innen rálátsz a várra. Jók ilyenkor a színek. – Robi az ablakpárkányra támaszkodott. – A koliból én csak egy tűzfalat bámulhatok. Még a teliholdat se láthatom onnan.

– Nekem ez tetszik a legjobban – mondta Timi, letette a párkányra az üres csészét. – Az ősz a kedvenc évszakom, ilyenkor olyan jókat lehet sétálni.

– Mi van ebben a kávéban?

– Orsi mindig tesz hozzá fahéjat is, remélem nem zavar – mondta Timi.

– Amíg nincs benne sisakvirág, addig semmi gondom nincs vele.

– Ó, ezt megjegyeztem!

– Nagyon jó fotót lehetne csinálni ebből a szögből a várhegyről. Megengeditek?

– Szerintem nyugodtan lőj néhány képet – mondta Orsi, miközben tányérokkal csörömpölt.

– Mióta fotózol? – kérdezte Timi.

– Hát, érdekel egy ideje, aztán megvettem ezt a gépet. Régebbi modell – mondta Robi, és elővette a fényképezőgépét. – DSRL gép, ha itt belenézel, akkor a tükör és a prizma miatt az objektíven keresztül látod a képet. Szeretnéd kipróbálni?

– Hú, hát nem is tudom. Nem szoktam fotózni, meg nem is értek hozzá.

– Na, próbáld csak ki. – Robi óvatosan Timi tenyerébe tette a gépét. – Várj, beállítom neked a fényérzékenységet. Mit akarsz fotózni?

– Hát, nem tudom. Talán… Inkább nem – mondta Timi. – Ez itt mire jó?

– Ott tudod levenni az objektívet, és feltehetsz egy másikat, ami jobban illik a feladathoz. Az éjszakai képeimnél mindig kisebb fókusztávolságú objektívet használok. – Robi levette az objektívsapkát. – Most próbáld ki!

Timi kattintott egy párat. Idegenül állt a kezében a gép. Robi türelmesen várt, amíg befejezte első fotósorozatát a konyháról.

– Láttam a teliholdas képeidet, tök jók lettek – mondta Timi. – Az egyik lett a háttérképem a telefonomon.

– Tényleg? A farkasemberes sorozatomra elég büszke vagyok. A Bakonyban fotóztam, sok ott a jó téma – mondta Robi. – Mit szerettél volna mondani előbb?

Timi mélyen beszívta a levegőt. Orsi felnézett kezében a késsel. Visszafojtotta a lélegzetét, ahogy hallgatózott.

– Csak annyit, hogy tudok egy király helyszínt fotózáshoz. Az albérletem környékén van pár erdős rész. Egyszer elmehetnénk arra, és megmutathatnám.

– Benne vagyok. A péntekhez mit szólsz? – Robi készített néhány fotót az ablakból, aztán leengedte a fényképezőgépet. – Megengeded, hogy rólad is csináljak párat?

Timi bólintott.

– Mit szólsz, ha most elmennénk kicsit sétálni?  Itt is tudok pár menő helyet fotózáshoz.

– Tök jó ötlet! – mondta Robi, aztán Orsira nézett. – A barátnődet nem zavarja, ha a lakásavatójáról csak úgy lelépünk?

Orsi a mosogatóba dobta a kést, majd rájuk mosolygott. Timi boldog tekintetére nem mondhatott nemet, így csak megrázta a fejét.

Timi és Robi tétováztak. Orsi kiment a pult mögül, és megölelte a barátnőjét.

– Tök éhes vagyok. Egyedül is meg fogom tudni enni azt a pizzát. A szomszéd utcában meg van egy elég jó hamburgeres.

*

A kellemes, szeptemberi meleg, a rezgő, sárga levelű fák Orsit a lakásavatóra emlékeztették. Öt éve volt, hogy Robi és Timi az ablakában beszélgettek az őszről és a fotózásról. Nem csoda, hogy az őszt választották díszletnek az esküvőjükhöz.  Orsi megvárta, amíg a templom előtti lépcsőn rokonok, barátok, kollégák sorban gratulálnak az ifjú párnak, és sok boldog évet kívánnak. Timi büszkén fogta Robi kezét.

– Sok boldogságot! – Orsi puszit adott a levegőbe, Timi arca mellé, hogy ne maszatolja el a menyasszonyi sminket, majd Robival is kezet fogott. A fiú keze izzadt, és kiszőrösödött, mióta legutoljára találkoztak.

– A stressz okozza – mondta Robi, és vállat vont.

– Majd elmúlik, tudod, én javasoltam neki a nyírfaágat, de nem volt hajlandó átmászni alatta. Hányszor is? Kilencszer?

– Én háromra emlékszem.

– De legalább egyikőtök sem gyulladt meg a templomban – mondta Timi.

– Jaj, leszokhatnál már róla, hogy ilyen megjegyzéseket tegyél!

– Én már megszoktam, maximum, csak kicsit szőrösebb leszek ilyenkor.

Orsi nevetett.

– Hát nem könnyű vele. Köszönöm, hogy a tanútok lehetek – mondta végül.

– Megmondtam akkor, hogy te leszel a tanúm, ha összejövünk, ha már megitattál azzal a bájitaloddal.

– De ugye azt tudod, hogy csak sima rooibos teát kaptál?

Timi elkerekedett szemekkel nézett rá, aztán végül nagyon lassan elmosolyodott. Megszorította Robi kezét.

– Köszönöm.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.9/10 (7 votes cast)

Leave a Comment