Sárközi Erika Nilla: Hallani százszor

Sárközi Erika Nilla: Hallani százszor

Drága kicsikém!

Szeretném tudatni veletek, hogy épségben megérkeztem, és már most hiányoztok. Mondd meg anyádnak, hogy ne aggódjon énmiattam! Az utazás nehezén már túl vagyok, innentől a pihenésé a főszerep, csak ne kellene nélkületek átélnem!

Bárcsak láthatnád te is, amit én! A tenger még kobaltabb és mélyebb, mint hittem. A hegyek úgy nyújtóznak felfelé, mint a fenyvesek otthon, ám az erdő illata tréfából sem hasonlítható ahhoz a vécéillatosítóhoz, amit húsz éven keresztül vásároltam. Milyen pocsékolás volt!

Tegnap a piramisoknál jártunk. Képzeld csak el, én a sivatagban, a frontérzékenységemmel! A homok látványa viszont olyan pompás volt, hogy egyből el is felejtettem a gondjaimat, el tudod ezt hinni? Rögtön eszembe jutott Bazsi cica, a vén lókötő is szerette, ha istenként tiszteltük. Tudom, hogy jól gondját fogod viselni, de ne feledkezz meg a sűrű fogú fésűjéről sem, a harmadik konyhafiókban tartom. Imádja, ha azzal fésülik, és kevesebb szőr is marad a lakásban, nektek sem kell majd annyit takarítani.

Úgy hallottam, holnap a vulkánokhoz megyünk, hát, kíváncsi leszek. Nem biztos, hogy tudok majd mesélni róla, úgyhogy locsogok most még egy kicsit, amíg bírok. Nem zavarlak vele, ugye? Nem késel el a főiskoláról? A szívemre venném, ha miattam maradnál ki valamiből. Nem akarom ám elvenni az idődet.

Máskülönben remélem, hogy idén is ügyes leszel, és szurkolni fogok a vizsgák előtt. Nem kell téged félteni, megoldod ügyesen. Emlékszel még, mennyire féltél az érettségi vagy a sakkverseny előtt? Aztán olyan könnyen ment, mint a karikacsapás. Látod, alig jöttem el, de máris a sírás kerülget! Szinte látom magam előtt, ahogy rám nézel, és azt mondod: jaj, mama, pedig nem kéne szégyellned magadat. Én büszke vagyok arra, hogy melletted lehettem, miközben felnőttél, és valamicskét sikerült tanítanom is. No, ugye azért nem vagy nagyon szomorú? Inkább mesélek az útról, ha szeretnéd. Biztosan, amilyen kíváncsi vagy.

Így, rövidke idő távlatából is mondhatom, hogy jobb volt, mint amire számítottam. No, azért nem nevettem végig, de fájdalmasnak sem mondhatnám. Ha nyelsz egy nagyot, és megpróbálod legyőzni a félelmedet, könnyebb lesz majd. De nem voltam végig ilyen bátor, ne gondold. Annyi mindent szerettem volna kérdezni, választ sajnos semmire sem kaptam, azt mondták, majd megértem, ha eljön az ideje. Nem ezt várná az ember, annyit mondhatok.

Nem hittem volna, hogy ilyen lesz. Féltem, amikor elindultam, hisz mióta az eszemet tudom, fontos helyre sosem mentem egyedül, valaki mindig elkísért. Bocsásd meg, hogy fecsegek, de mindent el akarok még mesélni, akkor is, ha már hallottad százszor.

Valamiért az jár a fejemben, amikor megszülettél. Anyád dél előtt pár perccel telefonált, rekkenő volt a hőség. A hangja rémült volt, azt hittük, nagy a baj, pedig csak ki akartál jönni. A szomszéd vitt be a kórházba, anyád hófehéren ült hátul, tizenkilenc éve összes törékenységével. Az én szememben még ő is gyermek volt, és abban a pillanatban, tudod, meghasadt érte a szívem. Annyira félt, úgy érezte, egyedül van, és talán még attól is rettegett, hogy miattad kiteszik a szűrét a jogi egyetemről. Ám amikor megszülettél, és jött a nővérke, hogy elmondja a jó hírt, amit mi vigyázban állva vártunk, minden megváltozott.

Anyád zokogott a boldogságtól és a megkönnyebbüléstől, és már tudta, ahogy a leányok olyan idős fejjel tudják, hogy nem fog összedőlni a világ. Mindenki azt mondta, és mi tudtuk is, hogy te voltál a leggyönyörűbb baba az osztályon. Emlékszem, sűrű, sötét hajad volt, és még a szülésznő is azt állította valamivel később, meg sem lehet mondani rólad, hogy éppen csak világra jöttél. Ezt viszem magammal, még akkor is, ha már nem jutok messzire.

Ugye, iszol még hársfateát? Ott van az egész őszi készlet a kamrában. Kár lenne érte.

Vigasztald meg anyádat. Mondd neki, hogy az utazás nem fog örökké tartani. Tudom, hogy milyen nehéz vele, de azért próbáld meg. Nem annyira acélos, mint amennyire mutatni igyekszik. A vele való jó kapcsolatnak az a titka, hogy engedni kell, mert ő aztán nem fog. Makacs egy teremtés.

Megtennél valamit a kedvemért? Ne utáld az életet. Ne nézz a testedre máshogy ezután, én sem tettem. Megöregedtem, mégis, a tükörben csak azt láttam, ami kijutott. És abban nem kevés jó volt. A mellemről nem a csomók, hanem a gyermekeim jutottak eszembe, és azt hiszem, ez így is van rendjén.

Ne sajnáld magadtól azt a szelet csokit vagy egy szép ruhát, amit meglátsz, és rögtön beleszeretsz. Nem éri meg, hogy utána fájjon a szíved, mert nem vetted meg. Mindig vezess óvatosan, még akkor is, ha sietsz! A táskádban legyen plusz kardigán és könyv. És ne felejtsd el a legfontosabbat: megoldod majd. Bármi történjék is, túljutsz rajta, mert a leányok ilyen idős fejjel tudják, hogy nem fog összedőlni a világ.

Nagy ölelés,

Mama

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.6/10 (20 votes cast)

Leave a Comment

14 hozzászólás

  1. Felüdített Sárközi Erika írása, köszönöm! Talán azért történt, mert korban sokkal közelebb állok a főhőshöz, mint a legutóbbi kisregény időörvények között vergődő tiniéhez, de ez mégsem lehet igazán meghatározó. Ha így lenne, még izgalmasabb és értékesebb lenne a szellemi kaland, hiszen akkor a – nyilvánvalóan nem az én generációmhoz tartozó – szerző többszörösen épített hidat a nemzedékek között. Összekapcsolódott a saját nagyszüleinek korosztályával, és a nagyit remélhetőleg összekapcsolja a jelenkor fiataljaival.
    Dicséretes a stílus, amelyben csak látszólag mond ellent a hegycsúcsok és a sivatag egymás melletti emlegetése. Az olvasóban azonnal felébred a gyanú, ez nem véletlen, nem tudatlanság, hanem szándékos utalás valamire, és a megfejtés hamar beigazolódik, a messzire tett “utazás” valóban cifrább a Nílus partjára tett kirándulásnál. A nagymama gondolatvilága érzékletes, a második, harmadik mondatnál érezhető volt, hogy a nagyi üzen az utódoknak, és a “levél” szépen kapcsolja össze a kezdetet és a véget.
    Röviden megismétlem a gondolatomat. Köszönöm az érzékletes, szép írást!

  2. Hihetetlen, milyen sok érzelemmel sikerült megtöltened ezt a bő egy oldalt. Megérintett. Köszönöm!

  3. Kedves Szerző!
    Nagyon szép írás, meghatott. Láttam magam előtt, ahogy a nagymama fogja kezében a tollat, hogy leírja az élményeit az unokájának, és írás közben néha elmélázik a kedves emlékeken, majd gyorsan lekörmöli az éppen eszébe jutó gyakorlati jó tanácsot.:) Gyönyörű egységet alkot múlt-jelen-jövő, születés-élet-elmúlás.

  4. Drága Nilla!
    Örülök, hogy rászántad magad, és elküldted az írásod.

    Mi az amit a legjobban szeretek benne? Azt, hogy hatalmas mennyiségű érzelmet és mondanivalót tudsz úgy belesűríteni akár egy oldalba is, hogy közben ne érezzük túl soknak.
    Figyelemfelkeltő, érdekes, magával ragadó, amivel eléred, hogy még többet akarjunk belőle.

    Köszönöm, hogy olvashattam.
    “Könyvszörnyecske”

  5. Csodás kis írás! Meghatott, a saját nagymamámra emlékeztetett. Tetszettek a tanácsok és a kis kitérők is (például a cicafésülős rész), semmit sem éreztem feleslegesnek vagy épp hiányosnak.
    Hihetetlen, hogy a kedves szerző ennyire röviden ennyire jót tudott alkotni.
    Őszinte gratulációm, nagyon tetszett. Köszönöm, hogy olvashattam!

  6. fantasztikusan szép és megható

  7. Igazán tetszett, jó kis írás ez. Gratulálok! 🙂

  8. Szia!

    Én is adok neked egy tíz csillagost, amiért “megsimogattad a lelkemet” ezzel a levéllel. Finom, szeretetteljes, jóleső írás, gratulálok hozzá!

  9. Lélekmelengető, könnyfakasztó, érzelmes, anélkül, hogy érzelgős lenne. Köszönöm az élményt!

  10. Az jutott eszembe, ez biztosan egy igazi levél, nem is novella, de hát a túlvilágon megírt levelek nem jutnak el hozzánk… Nagyon szép, tisztalelkű írás. 🙂

  11. Kedves Helga!
    Azt hiszem, te vagy itt az első, aki le merted írni ezt a gondolatot, mi néhányan csak utaltunk rá. Most, elolvasva a hozzászólásod eszembe jutott a legutolsó elképzelésem a novelláról. Talán nem is a nagyi írta ezt a levelet, hanem az unoka képzeletében született meg. Pont azért, mert a túlvilágról nem jöhet levél, viszont az unoka szükségét érezte a búcsúnak, és a saját képzeletében így búcsúzott a nagyitól.
    Mindig azt tartottam jó írásnak, ami még napok múltán is gondolkodásra késztet. Ez a novella sok gondolatot kelt bennem, de látom, hogy másban is.

  12. Élmény volt olvasni ezt az írást. Nagyon tetszett. Mindenkinek szüksége lenne egy ilyen nagymamára és minden megnyugtató szavára. Ebben a rövid szövegbe mindent belefoglalt az író! Én csak gratulálni tudok! 🙂

  13. Magával ragadóak a sorok, már az elsőtől kezdve. Az érzelmek utat törnek maguknak a szavakon keresztül, megható és egészen egyedi. Az első tájleírásoknál pedig szinte a helyszíneken voltak, nagyon elvarázsolt. Gördülékeny, olvasmányos stílus. Nagyon tetszett!

  14. Köszönöm mindenkinek a kedves sorokat és az olvasásra szánt időt!