Oroszi Barbara: Kell egy kis áramszünet

Oroszi Barbara: Kell egy kis áramszünet

Szegény Reni, tegnap óta csak harmincegy lájkot kapott a képére. Belehalnék a szégyenbe, ha az én posztjaimra nem gyűlne össze legalább ötven egy óra alatt. Mondjuk nem csoda, amilyen előnytelen ez a beállítás. Az árnyékolástól tökre karikásnak tűnnek a szemei és ez a fejtartás is kiemeli a tokáját. Pedig Kitti azt mondta, másfél órát szenvedtek a fotózkodással a Duna parton, és még ez lett a legjobb közülük. Nyomok neki egy szívecskét, hadd örüljön szerencsétlen.

Azta, micsoda gyöngyszem! Sírva röhögök. Reninek szerencséje van, mert tuti, hogy holnap inkább erről fog csámcsogni az osztály. Peti meg lett jelölve egy kék műanyagkádban pancsolós babaképen, mint Az én kis bögyörőm. Már a sulicsoportban is megosztották, hogy éghet csórikám. Ha az én anyám egyszer kitalálja, hogy regisztrál a fészre, tutira lefektetek vele jó pár alapszabályt.

De nézzük inkább, kik jelöltek ismerősnek. Az egyik Mezős Kálmán, valami öregebb faszi. Nem tudom, ki lehet, az ilyeneket inkább gyorsan letiltom, mert mindig a perverzségeikkel zaklatnak. A másik csávó már jobbnak tűnik. Egész helyes a szőkésbarna felnyírt sérójával. Az ELTE BTK-ra jár, Bonyhád Lilla az egyetlen közös ismerősünk. Visszaigazolom, hátha egyszer elhív randira vagy bulizni. A tizennyolc pluszosokban az a jó, hogy gond nélkül tudnak piát szerezni.

Megszokásból ellenőrzöm magam a kamerában, és ha már úgy van, tolok néhány selfiet. Nagyon bejött az új kondicionáló, a hajam olyan dús tőle, mint egy samponreklám modellé. Sosem bízom a képeimet a véletlenre, egy rakás tutorialt megnéztem és kielemeztem a youtube-on, mielőtt akár egyet is feltöltöttem volna. Mostanra az összes beállítást csípőből vágom fényekkel, háttérrel, mindennel. Nem véletlenül jár hozzám az összes csaj tanácsért.

– Nelli, gyere le, vacsora!

Nem értem, minek kell ezeket a közös étkezéseket erőltetni. A legtöbb barátnőm a monitor előtt kajál, és tudnak egymással chatelni. Nekem bezzeg a mobilomat is le kell némítani az asztalnál, pedig nincs sok hozzáfűznivalóm a beszélgetésekhez. Általában öcsém meséli az uncsi alsós élményeit.

– Vedd le a rezgést is, megállás nélkül bizzeg ez a vacak.

– A népszerűség átka.

Fancsali képpel teszek eleget az utasításnak, bár titkon örülök, hogy gyorsan csekkolhatom, mi a helyzet. Szépen gyűlnek a reakciók és a kommentek az új képemre, a messengeren pedig beindultak a csajok, és sürgetnek, hogy mikor végzek már. Gyorsabban kanalazom a krumplipürét, hogy mihamarabb szabadulhassak.

– Képzeld, anya! A tanítónéni azt mesélte, hogy ma van a Föld órája és ilyenkor mindenkinek le kell kapcsolnia az áramot, hogy védjük a környezetet.

– Ez nagyon kedves ötlet. Ugye, Nelli?

– Nem ez fogja megváltani a világot.

– Szerintem meg vágjunk bele – erősködik anya. – Sok kicsi sokra megy.

– Felőlem. A telóm reggelig kibírja a külső aksival.

– Nem, ha már belefogunk, csináljuk rendesen. Zárjunk ki minden elektromosságot, és töltsük együtt az estét.

– Azt felejtsd el!

– Légyszi, Nelli! A kedvemért – kérlel Beni is.

– Belemegyek, ha megkapom cserébe az iPhone 8-at.

– Tudod, hogy nem engedhetjük meg magunknak. Különben is mi baja a mostaninak?

– Már négy éves, annyi. Elavult, lassú és baromi égő. Nagyfelbontású kamerát akarok.

– Akkor dolgozz meg érte. Vannak lehetőségek diákmunkára.

– Nincs rá időm.

– Tényleg? Nem tűnt fel, hogy bármi hasznosat csinálnál.

– Ja, mintha bármit tudnál rólam – csattanok fel.

– Ne veszekedjetek, kérlek! – szól közbe Beni megszeppenve. – Inkább hagyjuk az egészet…

Szíven üt, hogy a legkisebb viselkedik a legérettebben közülünk. Ha csak anya hülyesége lenne, lelkiismeret-furdalás nélkül leráznám, de Benit nem bírom szomorúnak látni. Eleget sírt apa elvesztése miatt, nem kell, hogy az önzőségünknek is ő igya meg a levét.

– Legyen, de kizárólag ma este. Nem kezdjük el feszegetni a határokat, mígnem egy jurtában kötünk ki.

Anya megkönnyebbülve neveti el magát a hasonlaton. Megrémiszt, ahogy egy pillanatra el tud bennünket képzelni visszavadult buckalakókként. Aztán mielőtt meggondolhatnám magam, felölti az őrmester üzemmódot. Hóna alá kapja Beni autós játéktartó dobozát, és kikapcsolva belegyűjt minden vezeték nélküli kütyüt. Még csak annyit sem írhatok a többieknek, hogy ne várjanak. Holnapra tuti halottnak leszek nyilvánítva.

– Vegyetek ki mindent a hűtőből, amire szükségetek lehet, mert lekapcsolom a biztosítékot.

Meglep, hogy ilyen végletekig elmegy. Az összes készülékünk elsötétül, sehol egy digitális óra vagy készenléti jelzőfény. Ilyen lehet az apokalipszis, gondolom, ahogy üres kezeim céltalanul lógnak a levegőbe.

Gyertyákat és gyufát keresünk, mielőtt teljesen ránk sötétedne. Az öngyújtómat inkább nem veszem elő, nehogy véletlenül a dugicigimre terelődjön a szó.

Gátlástalanul kihasználják kiszolgáltatott helyzetemet, és feltornyozzák az összes létező társasjátékunkat. Sikítva menekülnék el, ha a legkisebb remény is felcsillanna valami kevésbé unalmas programra. De sajnos nincs ilyen. Vágyakozva nézek a mobilom felé, miközben elém kerül az asztalra a Kígyók és Létrák táblája. Végtelenül egyszerű játék, ha a létrára lépsz, feljebb ugrasz, ha pedig a kígyóra, lecsúszol.  Mégis ez Beni kedvence. Kidugott nyelvvel koncentrál, ahogy eldobja a kockát, és boldogan kiáltozik, ha sikerül feljebb kapaszkodnia. Nem ejtették a fejére, mert ha véletlenül a kígyós mezőre kellene lépnie, addig alkudozik, hogy rossz volt a dobás, míg meg nem engedjük neki az ismétlést.

Én azonban nem bírom élvezni a játékot. Ha nem nálam van a kocka, állandóan viszket a tenyerem a telóm után. Az anyán való kárörvendés is hamar elveszti az élét, és unalmamban elkezdek rájárni a nassolnivalóra. Nagyszerű, egy hétig edzhetek, mire legyűröm a felesleges kalóriákat.

– Nelli, ne nyitogasd folyton azt a hűtőt! Most vacsoráztál, és már megettél egy joghurtot meg egy pudingot. Mit akarsz még?

– Csinálok kakaót. Kértek?

– Hideget vagy meleget?

– Meleget.

– Mikró nélkül?

Forgatom a szemem, amiért direkt idegesít. Nagyon büszke magára, amiért az ő gyerekkorában még ritkaság számba mentek az elektromos készülékek, és gond nélkül alkalmazkodik az új helyzethez. Én viszont nem a mamutok korában nevelkedtem, és ezen nem is akarok változtatni.

– Akkor hideget.

– Én szívószállal kérem – szól közbe Beni.

Kiviszem a csészéket, mindenki a kedvenc színű szívószálát kapja, és belefogunk az ősrégi kiadású Gazdálkodj okosanba. Anya választása, mert hosszú, és kitölti az időt az esti fürdésig. Azonban öcskössel nem igazán szeretjük. A harmadik körnél már a kakaómba fújok buborékokat, hogy elszórakoztassam magam. Persze Beni is rögtön utánozni kezd, csak velem ellentétben az ő bögréje majdnem teljesen tele van. Egy szempillantás alatt megnyitja a saját játékpénzmosóját.

– Ezt most muszáj volt? – korhol anya, miközben próbálja enyhíteni a károkat. – Úgy látom, meguntátok a társast. Beni, inkább hozd ide a furulyád, hogy gyakoroljunk a koncertre.

Ez figyelmeztetőjel a menekülésre. Itt már a testvéri szeretet ereje sem bírna maradásra, olyan hamisan sipít ez az átkozott lyukacsos bot.

– Pisilnem kell – szabadkozok, és rohanok is fel az emeletre.

Magamra zárom az ajtót, és a sötétben botorkálva előkeresem a gyújtómat meg néhány illatgyertyát. Négy-öt már elég fényt ad, hogy olvasgathassak, így leheveredem az ágyba néhány magazinnal. Unottan lapozgatom őket, az érdekes cikkeket már mind átnyálaztam. Az AVON katalógusban is bejelöltem, ami feltétlen kell, csak egy fukszia színű rúzson vacillálok, miközben a meddőn lógó fülhallgatómat rágcsálom. Nyomasztó a csend és a sötét, hogy nincs mit csinálni, és csigatempóban vánszorog az idő. Végső elkeseredésemben már a kötelezőbe is beleolvasok, bár nem értem, mi jót vártam egy olyan könyvtől, aminek a címe Bűn és bűnhődés. Egyáltalán minek kell erőltetni ezeket az érvágós oroszokat? Mindegy is, ha egyszer végre visszatérünk a civilizációba, majd letöltöm a netről a rövidítettet.

Behunyom a szemem, hátha rábírom magam az alvásra, és hamarabb túlesek ezen az egészen, de hamar átmegy a dolog az üres plafon bámulásába. Aztán meghallom csörögni a telefonom. Esküdni mernék, hogy kikapcsoltam, mégis tisztán hallom Taylor Swift Bad Bloodját. Kimegyek a folyosóra, ám csak a képzeletem játszik velem. Közben odalent megszűnt a macskazene, helyette anya duruzsolása verődik vissza a falakról. Először azt hiszem, mesét olvas, de hiányzik belőle a szokásos túlzó artikulálás, sőt inkább csendesen visszafogott a hangja. Óvatosan lejjebb lépek pár lépcsőfokot, és fülelek, miről lehet szó.

– A kecskéket simogattuk az állatkertben. Te nagyon megijedtél, mert próbálták kilopni a kezedből a zoocsemegét, ezért apa felültetett a nyakába, és onnan dobáltad meg a szemtelen piszkokat.

Az utolsó közös kirándulásunkról mesél, mielőtt apa autóbalesetet szenvedett volna. Összeszorul a szívem. Olyan ritkán bírjuk rávenni magunkat, hogy szóbahozzuk, és múlt időben beszéljünk róla. Pedig Beni alig emlékezik rá. Teljesen ránk van utalva, hogy ne egy idegenként tekintsen az apjára.

A lábaim maguktól elindulnak, hangtalanul visznek a kanapéban kuporgó csonkacsaládhoz. Beni anya mellének dőlve ül, én pedig letelepedek a másik oldalához. Nem szakad meg a mese, egyikük sem néz fel rám, csupán anya fekteti combomra a kezét, jelezve, örül, hogy itt vagyok.

Engem is magába szippant a varázslat, ahogy a gyertyák meleg fénye táncol a fényképeken. Egy egészséges, életvidám apa mosolyog ránk kockás ingben és világosbarna deltában. Karjaiban a még totyogós Beni, aki nagyon komolyan néz piros sirtes sapkájában. Mellettük anya áll, arcán kevesebb ránccal és rémes fazonú festett szőke hajával, ahogy gyanakodva méri a közelünkben kíváncsiskodó zsiráfokat. Végül a kicsi Nelli, aki imádott pipacsos ruhájában pózol, aminek csak úgy sereg-forog a szoknyája, és szülei kezébe csimpaszkodva el sem tudja képzelni, hogy lehet másképp. Pedig lehet, bújok én is anyához, és átnyúlva az ölén tenyerembe fogom Beni kezét.

Azon az estén már nem hiányzik többet a telefonom.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.8/10 (5 votes cast)

Leave a Comment

One Comment

  1. Frappáns a cím. 🙂 És kedves volt hozzá a történet.

    A novella semmi meglepőt nem hozott, pont az történt, amire az ember az első bekezdések és a cím alapján számított, de ez nem is baj, furcsa is lett volna, ha valami nagyon más történik (pölö a lány még inkább hallucinálni kezd és átváltunk horrorba vagy hasonló :D). A történet elején néhány részt az olvasónak, kifelé dumálósnak éreztem, egyébként viszont szépen tartottad a stílust, illett a narráció egy tinilányhoz. A kedvencem egyébként ez a mondat volt: „Holnapra tuti halottnak leszek nyilvánítva.” Itt hangosan felnevettem.

    Köszönöm, hogy olvashattalak, remek volt! 🙂