Nympha Tonks: Nyáron visszajövök

Nympha Tonks: Nyáron visszajövök

– Ha már itt a nyár, akkor… – És anyu lepisszegi, mire a nagymama elhallgat. Mindig így van ez. Anyu pisszeg, nagyi hallgat, én rájuk bámulok. Nyár. A legszebb szó, amit valaha hallottam, és a legigazságtalanabb ígéret.

– Tudom, hogy itt a nyár. – Tudtam, mindig tudtam, mindig vártam, mindig kint voltam, és vártam. Hogy jöjjön. A nyár. A nyár, a nyár, a nyár nyárnyárnyárnyár… Anyu is tudta, hiszen titokban ő is kiült a teraszra, kávét ivott, sírt, sírt, olyan sokat! Mert hamarosan itt a nyár, és az a leggyönyörűbb évszak. Ezt mondta. Ezért sírt. Ígéretért, hazugságokért, mindenért. Értem. Most pedig itt van, megérkezett a várva várt nyár, és senki nem örül. Én se, a nagyi se, anyu se. Senki.

Sárga, piros és barna a kezem. De hiszen ezek az ősz színei. Tessék, itt van, anyu, lerajzoltam a nyarat, mert végre megérkezett, gyere, nézd meg, ne pisszegd le a nagyit, ne gyűrögesd az asztal alatt a zsebkendőt, tudom, hogy sírsz, hát sírj, anyu, gyere, nézd meg a rajzomat, zsírkrétával rajzoltam, csakis neked, anyu, kérlek tedd ki a falra, ne dobd a szemétbe, mint a múltkor, anyu, kérlek…

– Nagyon szép. – A nagyi mondja ezt. Hát persze, hogy szép! Hiszen én rajzoltam. És téged is odarajzoltalak, gyere, nézd meg, nagyi, te is itt vagy. Anyu mellett. Anyu mellett én. Mellettem pedig… Ó, de hát alig emlékszek rá. Az arcára. A kezére. A szívére. Jajj, nagyi, nézd meg a rajzot, kérlek. Virágokat rajzoltam, zöld fákat, hőséget, levegőt, meleget, napot, sok, sok, sok napot, mert nyáron mindig meleg van, és mert mindig megolvadnak a zsírkréták a kezemben, nagyi, gyere, nézd meg, kérlek, mondd, hogy jól emlékszem az arcára, hogy érzed a rajzom finom nyári illatát, nézd, kérlek. Nézd meg, kérlek. Kérlek.

– Te is itt vagy. Itt, ni! – Rábökök a rajzra, pont a nagyira. A zsírkrétás ujjam nyomot hagy a nagyi fehérnek szánt ruhájára. Á, nem baj, majd kiszínezem. Szépen. Zöldre. Vagy kékre, mert nem tudom, mi a nagyi kedvenc színe. – És téged is iderajzoltalak, anyu.

Anyu sír. Istenem, bár ne sírna! Bár ne látnám a könnyeit, bár ne hallanám folyton az elfojtott zokogást. Ó, anyu, de hát ez vidám rajz. Nézd, nézd, nézd! Vidám, érted? Vidám, vidám, vidám! De te most sem mosolyogsz. Tudom, hogy ha elmegyek, te felállsz, és amikor a nagyi nem figyel, összegyűröd a lapot, és eldobod. Mert nem bírsz ránézni, mert nem akarod látni őt, ahogy lerajzoltam, ahogy emlékszem rá, ahogy… megígérte, hogy visszajön. Bizony, megígérte! Nyáron. Hogy visszajön nyáron hozzánk, anyu, kérlek, értsd meg, hogy visszajön. Hát miért nem örülsz, hogy itt a nyár? Visszajön. Nemsokára itt lesz! Várjuk együtt őt!

Hát ha nem mosolyogsz, összegyűröm a lapot én magam. És eldobom. Mert nem tetszik se neked, se nekem, se a nagyinak, és akkor ronda, csúnya, elvetni való, nem szép, nem jó… De hát apu is rajta van! Anyu, nézd már, hát nem hiszem, hogy ne akarnád látni!

– Szeretnél még rajzolni? – Anyu sír, elfordul, és a nagyi kérdez. Elkezdi összeszedni a zsírkrétákat. Ez azt jelenti, hogy ha akarok, ha nem is, mennem kell játszani az udvarra. Ahol meleg van, ahol süt a nap, ahol nyílnak a virágok, ahol szép zöld minden. – Mikor akarod elmondani neki?

Hallgatózok. A nagyi kérdez. Mostanában folyton ezt kérdezi, anyu pedig folyton a fejét rázza. Nem tudja. Én sem tudom, mit kéne elmondjon. Hogy szeret? Jó volna, ha mondaná, hiszen rég nem mondta. De nem szólok neki. Anyu, szeretsz még? Mondd, hogy szeretsz! A kisfiad vagyok, anyu mondd, hogy szeretsz, kérlek… Tudom, hogy anyu szomorú. Nagyon szomorú. És Istenem, hát megint sír! Mintha a könnyei sosem fogynának el.

Nyáron mindig kiül a teraszra, nézi a tájat, virágokat, a szelet, a napot, az esőt, a leveleket, a zöld színt, engem, a nagyit, várja őt, őt, őt… várja őt. Aput. Nyáron visszajövök. Várja őt, hogy visszajöjjön. A jókedvét is várja. És a nagyi ilyenkor folyton vigasztalja. Szedd össze magad végre! Van egy bizonyos idő, amikor az embernek össze kell szednie magát. Szegény fiúnak pedig mondd el az igazat. Tudnia kell, hogy ne várjon többet.

Nagyi nem akarja, hogy a napon játsszak, ezért behúzódok az árnyékba. A fűbe törlöm a zsírkrétás kezemet, hallgatom, ahogy a szomszéd gyerekek vidáman visítozva készülődnek, szaladnak a strand felé, ahogy a víz csobban, ahogy nevetnek… Engem sosem visznek sehová, engem bezártak ide, és azt parancsolták: várd aput! Várd, mert nyár van, várd, mert visszajön!

És én várom. Minden porcikámmal azt várom. Nyáron visszajövök. A mozdulataim is azt várják. Nyáron visszajövök. A beszédem, a kezem, a lábam, a szemem, az orrom, a rajzaim. Nyáron visszajövök. Apu, hát hol vagy? Várlak, apu, azt mondtad, hazajössz, hogy várjalak meg, hogy visszajössz, amikor újra kinő a hajad, amikor már nem lesznek vörös foltok a testeden, amikor nem leszel beteg, azt mondtad várjam a nyarat, nézzem az utcát, hogy mikor jelensz meg vidáman nevetve. Azt ígérted, veszel nekem egy biciklit, elviszel biciklizni, hogy várjam a nyarat, mert akkor megtanítasz biciklizni, mert akkor jó lesz az idő. Apu, én várom! Már mióta. És megérkezett. Itt a nyár, itt van június, igen, apu, június, nyárnyárnyár! Süt a nap, apu, nyár van. De te hol vagy? Sehol. Hazudtál, igen, apu, hazudtál. Nem jössz vissza többé. Hazug vagy, hazughazughazughazug… Hazudj, amennyit akarsz, csak gyere már haza.

Délutánra elered az eső. Júniusban folyton esik. Nagyi azt mondta, hogy nem kell sok, és itt a nagy vakáció, nem kell többet oviba menni, nem kell többször azt mondani, hogy köszönöm, mikor valaki azt mondja, hogy részvétem. Buta szavak ezek, mert nem tudom, miért mondja mindenki nekünk, és másnak nem. Én is akarom mondani másnak. Én is tudni akarom, mit jelentenek ezek a szavak.

– Gyere be, édesem, megfázol. – Anyu mondja. Istenem, hát nem sír. Megszólalt! Milyen rég nem beszélt, elfelejtettem a hangját is.

De megrázom a fejemet. Nem, nem megyek. Anyu, látod? Várom aput, megígérte, hogy jön. Anyu, gyere ide, várd te is! Azt akarom, hogy te is várj velem! Velem. Aput, aki megígérte, hogy visszajön. Nyáron visszajövök. Mert itt a nyár. Kiolvastam a naptáron, hogy június. És az nyár. Mert még a nap is süt, minden növény zöld, elolvadt a hó, kinőttek a virágok, érkezik apu is nemsokára, biciklivel, a pázsiton teker végig, te pedig majd nevetni fogsz, leszidod, és azt mondod: tudod jól, hogy nem szabad a frissen nyírt pázsitra lépni! De nevetve fogod ezt mondani. Tudom én. Mindent tudok, mert okos vagyok.

Anyu megölel. Most, először, amióta apu elment. A ruháink lassan áznak el a kitartó esőben. Anyu nem beszél. A szeme vörös, az esőcseppek a könnyei.
– Idén nem lesz nyár, kisfiam.

Nem lesz nyár. Nem lesz, nem lesz, nem lesz, nem, nem, nem, nem… De hát a naptáron kiolvastam! Anyu, hogy mondhattál ekkora hazugságot? Hiszen sütött a nap az előbb! Nézd, hó sincs sehol, és… és… színesek a virágok! Anyu, nem hiszek neked, ne hazudj már te is ne hazudjon mindenki nekem, anyu, kérlek, hát nem érzed, hogy milyen meleg van? Nem érzed, hogy az arcomra cseppennek a forró esőcseppek? A könnyeid.
– És jövőben? – Kérdezek, mert a nagyi is kérdez. Mindig.

– Akkor sem. Többé nem lesz nyár. – Megölel. Most már értem én. Nem lesz nyár. Anyu egyszer azt mondta, okos vagyok. Tehát most is az vagyok, mert megértem. Hogy nem lesz se jó idő többet, se bicikli, se ígéret, se nyár, se semmi. Se kinőtt haj, se sima bőr, se friss föld, se szép virágok. Semmi sem lesz. Csak lecsiszolt márványlap, belevésett szavakkal és rajzok. Elkopott, csúnya, ragadós zsírkrétával lerajzolt halvány vonások, ragasztóval a falra ragasztott papírral, amin arcok vannak, felismerhetetlen vonásokkal, fák, csupasz ágakkal, virágok, szirmok nélkül, nap, napsugarak nélkül, és család, apa nélkül. Nyáron visszajövök. Nem, apu, nem fogsz visszajönni. Tudom én. Elmentél. Örökre.

Nyáron visszajövök

*

A novella először a Merengőn jelent meg

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.9/10 (8 votes cast)

Leave a Comment

One Comment

  1. Kedves Nympha!

    Nagyon tetszett a részlet; és feldobta a napomat. Kissé szomorúnak éreztem, de ősszességében egy élvezhető történet volt.

    Szépeket! Szia.

    Lily