Ludacsek Noémi: Bál az alku

Ludacsek Noémi: Bál az alku

A Főnök szerint egy démon számára nincs fontosabb a lehengerlő első benyomásnál, ezért is részesítette előnyben a teátrális belépőket fehér füsttel, szarvakkal meg patákkal. Azt vallotta, az erélyes fellépés tiszteletet parancsol. Dave-nek viszont reggeli előtt nem volt kedve ilyesmivel tökölni, úgyhogy úgy jelent meg az őt megidéző halandónak, ahogy volt: összevissza álló, fekete hajjal, spongyabobos pólóban és emberi végtagokkal. A pata lehet, hogy félelemkeltésre jónak bizonyul, de a szembefordítható hüvelykujj sokkal praktikusabb, ha a kliens esetleg teával vagy keksszel kínálná. A visszatérő vendégek tudták, hogy gyengéje az édesség.

Korábban sosem járt a szobában, ahová most megidézték, de a belső érzékelője nagyjából Budapest külvárosába tette a helyszínt. A levegőben keleti füstölő édes illata terjengett, az előtte térdelő kuncsaft pedig egy fekete lepelbe burkolózó halandó volt. A hangja alapján fiatal, nőnemű.

 A lány szorosan összezárta a szemét, és annyira belemerült a kántálásba, hogy észre sem vette, hogy már manifesztálódott.

– Ó, Hatalmas és Dicsőséges Kallax, Démonok Atyja, kérlek, hallgass meg. A hatalmadért könyörgök, segíts véghezvinni a célt, mely szívemben megfogant. Ó, Hatalmas és Dicsőséges Kallax, Démonok Atyj…

Dave halkan megköszörülte a torkát, hogy felhívja a halandó figyelmét a jelenlétére. A lány ijedtében annyira hátrahőkölt, hogy majdnem hanyatt esett. Dave tapintatosan a virágmintás csillárra szegezte a tekintetét, és úgy tett, mint aki nem látta a botlást.

A kliens láthatóan amúgy is éppen eléggé izgult, nem akarta tovább stresszelni.

– Szólítottál, s én eljöttem – zengte, még mindig a lámpának. A hangja egyelőre nem volt olyan mély és tekintélyt parancsoló, mint Kallaxé, de azért alakult. – Mi célból idéztél meg, halandó?

Azt várta, a kliens reagál majd valamit, de az nem szólt semmit, csak tátott szájjal bámult rá. Egy másodpercig farkasszemet néztek, aztán a lány lejjebb kapta a tekintetét, és a továbbiakban a Dave pólóján lévő Spongyabobhoz beszélt.

– Először is, üdvözlöm szerény hajlékomban, Nagytiszteletű Kallax…

– Dave – javította ki. – Én nem Kallax vagyok, hanem Dave, az ügyeletes asszisztense. A Főnök hétvégén nem fogad klienseket.

– Ó. – A lány meglepettnek tűnt. – Ez esetben üdvözlöm szerény hajlékomban, Nagytiszteletű… Dave. – Hátrahajtotta a fekete csuklyáját, így láthatóvá vált a laza copfba font, derékig érő, mézszőke haja. Ahogy zavartan a füle mögé simított egy kósza tincset, Dave-nek feltűnt, hogy égővörös a fülcimpája. – Kérem, nézze el nekem a tájékozatlanságomat, nem akartam megsérteni. Sajnos csak hétvégén tudtam elvégezni a szertartást, amikor nincsenek itthon a szüleim.

– Mi a neved, halandó?

– Horváth Kittinek hívnak, Démoni Őkiválósága – rebegte a lány.

Dave igyekezett kifejezéstelen arcot vágni, mintha legalábbis mindennapos lenne, hogy csinos lányok démoni őkiválóságaként hivatkoznak rá. Zsebre tett kézzel kilépett a laminált parkettára rajzolt krétakörből, és felmérte a környezetet. Látszott, hogy Kitti nagyon igyekezett, a fehér bútorokat fekete szemeteszacskókkal fedte le, és kikészített egy csomó felesleges kacatot is: tükröket, füstölőket, meg gyertyákat. A lány fel sem nézett, csak szemlesütve bámulta a köpeny alól kilógó cicás zokniját. Kezdő volt, semmi kétség.

Dave tanácstalanul a hajába túrt. Több évnyi tapasztalata volt terepen, de még sosem rémített ennyire halálra senkit. Muszáj lesz valahogy oldania a feszültséget, mielőtt a tárgyra térhetnének.

– Nahát, ez illatosított? – szagolt erőltetett vidámsággal az egyik gyertyába. – Mi ez, ópium?

– Csak ilyen volt a Tesc… Mármint, úgy értem, sajnos nehézséget okozott a megfelelő rituális kellékek beszerzése. Nem tudtam, milyet kell venni – szabadkozott Kitti.

– Ez teljesen jó, ne izgulj – váltott Dave csevegő hangra, és az egyetlen ülőhelyre, a fekete takaróval lefedett ágyra telepedett.  – Csak nem ez lesz neked az első?

– Az első…? – pillantott fel Kitti. A füle közben még egy árnyalatot vörösödött.

– Az első paktumod.

– Ja, hogy úgy. Igen, Démoni Őkiválósága.

– És hány éves vagy, halandó?

– Tizenhét.

– Tényleg? – derült fel Dave. – Én jövő hónapban töltöm majd be a tizennyolcat. Szerintem hagyjuk a formaságokat és tegeződjünk.

Barátságosnak szánt mosolyt villantott a lányra, hátha ez oldja majd a köztük feszülő zavart, de Kitti mintha még idegesebb lett volna tőle. Lehet, hogy mégis jobb lenne egyből a lényegre térni.

– Van valami kérdésed, mielőtt elkezdjük?

– Hát, nem tudom… – A lány az ajkába harapott. – Kérsz sütit, Dave?

*

Kitti egy pohár tejjel és egy nagy tál csokis keksszel tért vissza, miközben arról magyarázott, hogy mindig süt, amikor stresszes, de sajnos nincs, aki megegye. Dave ezt mondjuk nehezen tudta elképzelni, ugyanis ez volt a legfinomabb csokis keksz, amit valaha evett. Pedig a kiépült kapcsolati hálójában volt elég sok nagymama is, akik szintén szerettek sütni.

– Szóval, miben segíthetek? – A démon felhúzta a lábát az ágyra, és a kezével átkulcsolta a térdét, vágyakozó pillantásokat küldve a sütis tál felé. Nagyon szívesen evett volna még, de már három kekszet leküldött, és nem akart udvariatlannak tűnni.

Kitti törökülésben a padlóra telepedett, és az ágy elé terített rózsaszín kasmírszőnyeg rojtjait kezdte rendezgetni, pedig az ágyon is maradt még éppen elég hely. Nem mintha baj lett volna vagy ilyesmi, de azért feltűnt.

– Az exem össze akar jönni a legjobb barátnőmmel – tört elő a lányból a vallomás.

– Ó. – Dave kelletlenül elhúzta a száját. Hát persze, gondolhatta volna, hogy valami szerelmi ügy van a háttérben, a fiatal klienseknél gyakori az ilyesmi. Nem is értette, miért érezte csalódottnak magát. Mindegy, az üzlet az üzlet, neki pedig kötelessége a legjobb tudása szerint segítenie a kuncsaftokat. – Nos, én személy szerint nem nagyon bírom a vért, a kasztrálós-csonkításos ügyek inkább Ektorp és Fintorp hatáskörébe tartoznak, de ha gondolod…

– Jaj, nem, dehogy! Én nem akarom bántani a Tomit. Azt akarom, hogy sikerrel járjon.

Kitti halványan elmosolyodott. Valahogy intim volt ez a gesztus, tele volt gyengédséggel. Dave nyelt egyet, és újabb süti után nyúlt, csak hogy lekösse a kezeit, amíg a lány magyarázatba kezdett.

– Tomi, a srác, akivel még kilencedikben jártunk, szerelmes Dóriba, a legjobb barátnőmbe. És egy ideje Dóri is bele van esve a Tomiba, de a világért sem ismerné el, mert azt hiszi, hogy még mindig érzek iránta valamit, csak nem merem megmondani.

– Miért, érzel iránta valamit? – kérdezte Dave. Természetesen szigorúan az oknyomozás jegyében.

– Á, dehogy, összesen három hétig jártunk. Ősrégi ügy. Csak mivel azóta nem jártam senkivel… – Kitti feszengve nyelt egyet. – Szóval múlt héten azt hazudtam Dórinak, hogy találkoztam valakivel. De nem hitte el, képeket kért, én meg nyilván nem tudtam semmit mutatni. Tisztára bepánikoltam, és megígértem neki, hogy elhozom a srácot a szalagavatónkra, ami három hét múlva lesz. Szóval kell nekem egy partner a bálra, és eléggé szorít az idő.

A lány feszengve felpillantott. Választ várt.

– Kitti, lehetek veled őszinte? – Dave félretette a sütit, és átkozta magát azért, amit mondani készült, elvégre maga alatt vágta a fát. – Természetesen módomban állna teljesíteni a kívánságod, de… Nekem az a filozófiám, hogy minden kapcsolat alapja az egyenesség, legyen az üzleti vagy baráti. Ha Dóri tényleg a legjobb barátnőd, szerintem nem lenne valami boldog, hogy ilyen áron próbálsz segíteni neki. Egyébként is… – A tejes pohár után nyúlt, csak hogy ne kelljen Kittire néznie. – Csinos lány vagy, biztos vagyok benne, hogy bármelyik halandó fiú vagy lány boldogan menne veled a szalagavatódra.

Kitti úgy bámult rá, mintha valami nagyon meghökkentőt mondott volna, és ezúttal a fiú kapta el a tekintetét. Érezte, hogy forrósodni kezd az arca, úgyhogy a tejbe kortyolt.

– Próbáltam keresni valakit társkeresőn vagy Tinderen, de… – A lány elfintorodott. – Nos, maradjunk annyiban, hogy annál még ez is klasszisokkal jobb ötletnek tűnik. – Pillanatnyi szünet után folytatta. – Dave, lehet, hogy te démon vagy, de hidd el, jobban járnék veled, mint a korombeli srácokkal, akiket ismerek. Az interneten azt írták, hogy a démonok korrekt üzleti partnerek. Én kérek valamit, cserébe te is kérsz valamit, és kvittek vagyunk.

– A szövetségnek súlyos ára van. – A fiú próbálta elővenni a vészjósló hangját. – A halandók minden esetben visszavonhatatlanul elveszítenek valamit a lényükből, enélkül nem érvényes a paktum.

Dave nem rajongott különösebben az ilyesfajta szuvenírekért, de hát a szabály az szabály. Ő általában vért kért, amit aztán továbbpasszolt a Vöröskeresztnek, de néhány démon, mint például Celeber, sportot űzött a dologból, és büszkén mutogatta a többieknek a szemgolyó-gyűjteményét.

Kitti mintha elsápadt volna, de a tekintete tántoríthatatlan maradt.

– A lelkemet nem adom, de más dolgokra nyitott vagyok, legyen az vér, fog, vagy esetleg egy lábujj. Persze tisztában vagyok vele, hogy egy magamfajta nem sok mindent tud nyújtani, de csak egyetlen estét kérek az idődből.

Dave a padlón kuporgó lányt fürkészve némán mérlegelt. A zöld szemek reménykedve pislogtak vissza rá, a hosszú, mézszőke haj aranylóan ragyogott. Kitti érezhette, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul meggyőznie, mert hozzátette:

– Ha te nem vállalod, megidézek valaki mást, a fórumon ajánlották még Flimrát vagy Celebert…

– Oké, vállalom – vágta rá Dave, magát is meglepve.

– És mit kérsz cserébe? – kérdezte tétován a lány.

– Adj nekem egy tincset a hajadból.

Kittiből óriási, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel.

– Viheted akár az összeset! Azt se bánom, ha megkopasztasz.

A mosolya egészen a szeméig kúszott, Dave egy kicsit beleszédült.

– Elég egy tincs. De… nem úszod meg ilyen könnyedén, halandó. – Megköszörülte a torkát, és próbált erélyes hangot megütni. – A sütijeidből is kérek. Mármint, a maradékból. Ha nem fogy el.

Lapos pillantást vetett Kittire, aki még mindig szinte sugárzott a boldogságtól.

– Minden nap sütni fogok – fogadta meg ünnepélyesen a lány, és egy fiókból előszedte az órarendjét. – Hétfőnként csak hat órám van, szóval bevásárlással együtt négyre biztosan végzek, de kedden ötig tart az énekkar, tehát csak este tudok nekiállni. Muszáj mindig végigcsinálni az egész rituálét a gyertyákkal meg a takarókkal, vagy elég, ha időpontot egyeztetünk? Nem akarok akadékoskodni, csak végzősként elég sok a házim.

– Ha véglegesítjük az alkut, akkor a teljesítéséig szabad átjárást kapok a két sík között. Hallani fogom, ha hívsz. – Dave felállt. Ideje volt indulnia, mielőtt még több hülyeségre ragadtatja magát.

– És hogy véglegesítjük az alkut?

– A démonnal kötött szövetséget minden esetben a halandó csókja pecsételi meg. – Nem tudta, mitől jött zavarba, hiszen az igazat mondta. – De elég egy puszi is a homlokomra vagy a kezemre, ami kényelmesebb.

Kitti elé állt, és készségesen előrehajolt, hogy a lány felérje a homlokát. Kitti egy másodpercig habozott, aztán lábujjhegyre állt.

Az arca jobb oldalán még sokáig bizsergett a lány ajkának a nyoma.

*

Kitti tényleg élvezhette a süteménysütést, mert betartotta az ígéretét, és minden nap más desszerttel várta. És ő készségesen végigette a teljes repertoárt: a pillekönnyű brownie-t, a ropogós túrós rétest, az enyhén citromos krémest. Dave nem szívesen vallotta volna be, de ez volt a napja fénypontja: ők ketten a konyhaasztalnál. Míg ő evett, Kitti a háziját írta. Vagy az aktuális sütiről faggatta, mint például most is.

– Légy őszinte. Túl tömény lett a csokihab.

– Kitti, már mondtam. Olyan nincs, hogy túl tömény csokihab. – Egy újabb, tekintélyes adagot kanalazott a szájába. – De ha másfajta kritikát elfogadsz…

– Igen? – kérdezte Kitti síri hangon, mintha felvértezné magát a hideg zuhanyra. Olyan mókás arcot vágott, hogy Dave alig bírt elfojtani egy mosolyt.

Nada, nem algo.

– Tessék?

– A spanyol házidban. – Átnyúlt az asztalon, és a lány előtt fekvő munkafüzetre bökött. – A spanyol is kettősen tagad, mint a magyar, szóval a nem írtam semmit spanyolul no escribí nada.

Kitti teljesen ledöbbent.

– Te tanulsz spanyolul?

– Nem tanulok, csak tudok. Ez ilyen démon-dolog – vont vállat Dave.

A lány az ajkába harapott, aztán a tolla kupakjával kezdett játszani, mint aki nagyon szeretne mondani valamit, de nem meri. Végül mégis kibökte.

– Megkérdezhetem, miért lettél démon?

Dave kezében megállt a kanál.

– Miért, te miért lettél ember? – kérdezett vissza. A válasz egy fokkal csípősebbre sikerült, mint szerette volna, Kitti meg is szeppent. – Nem volt választásom, így születtem. Nem mintha szégyellném vagy ilyesmi. Ez is egy munka – tette hozzá egy fokkal nyugodtabban.

Tisztában volt vele, hogy ez pont úgy hangzik, mintha szégyellné a dolgot.

– Bocsánat, nem akartalak megbántani – mondta a lány csendesen.

– Nem bántottál meg. – Újra felemelte a kanalat, de most mintha keserűbb lett volna a szájában csokoládé.

– Dave… – A lány olyan puhán ejtette ki a nevét, hogy belesajdult a szíve. – Én ugyan nem sokat tudok a démonokról, de eléggé megingott az emberiségbe vetett hitem, mióta regisztráltam a Tinderre – próbált viccelődni. – A nyáron ráadásul éjszakai műszakban dolgoztam a Mekiben, úgyhogy abban is teljesen biztos vagyok, hogy legrémesebb ügyfeleid között is van egy csomó ember. Szóval… – A munkafüzetébe pislantott. – Lo siento por he sido un idiota. Sajnálom, hogy idiótán viselkedtem. Jól mondom?

– Jól mondod. – Összemosolyogtak, és Dave folytatta a csokihab kanalazgatását, pedig már vagy húsz perce nem is volt éhes.

– És egyébként szereted a munkádat? – Kitti szemében igazi érdeklődés tükröződött.

A démon gondolkodva hátradőlt a széken.

– Nincs gyomrom a vérhez meg a belsőségekhez, meg nem is fűt túl sok ambíció, úgyhogy nem akarok odalent dolgozni. Politikával sem szívesen foglalkozom, szóval kézenfekvőnek tűnt ez az ügyfélszolgálatos vonal. Persze az asszisztenskedés nem ideális, de a Főnökkel tulajdonképpen jól kijövünk. Üzleti ügyekben teljesen szabad kezet ad, és utazhatok. – Fogalma sem volt, miért oszt meg ennyi mindent ezzel a halandóval. Vagyis inkább nem akart rágondolni az okára. – Amúgy a legtöbb kuncsaftom nagyon jó fej. Rengeteg köztük az idős, aki igazából csak beszélgetni akar. Az egyik kliensem, egy japán néni, mindig fánkot kér a közeli boltból, amit végül nekem kell megennem. Aztán… – Leküldött még egy adag csokikrémet. – Itt van ez a lány is, aki minden nap isteni sütiket süt. Kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam.

Azért egy kis elégedettséggel töltötte el, hogy Kitti fülcimpája vörösbe borult.

– Mondd csak, a fizikához nincs véletlenül olyan kivételes érzéked, mint a spanyolhoz?

– Ennyire sajnos még én sem lehetek tökéletes – vigyorodott el.

*

Majdnem összerogyott a konyhaasztal, ahogy a meggyes pite mellé tornyozta a több kötegnyi Cosmopolitant.

– Ez meg mi? – nézett fel Kitti a matekházijából.

– Meg kell beszélnünk, mit vegyek fel a szalagavatódra.

– A legtöbb fiú öltönyben jön, ha ez segít – vont vállat a lány.

– Nem úgy. Hanem hogy milyen alakot. – Leemelte a kupac tetejéről a legfrissebb számot, amin vastag betűkkel volt szedve a Sztárpasik, akikért most minden lány epekedik és az Íme, a hollywoodi álompasi! szalagcím. – Végeztem egy kis kutatómunkát. Harry Styles haja nagyon népszerűnek tűnik, de a borosta eléggé megosztja a véleményeket. Te mit gondolsz? – Kitti értetlenül meredt vissza rá. – Jó, kezdjük talán a szemszínnel, az a legegyszerűbb. Kék, zöld vagy barna? – Dave bemutatta mindhárom változatot. – Az árnyalaton később is finomíthatunk.

– Miért, mi a baj a borostyánsárgával?

– Megtarthatom, ha szeretnéd, de gondoltam, egyszer van szalagavatód, jobb, ha a képeken az álompasid karján táncolsz. Csak mondd meg, mi tetszik. Nekem mindegy, hogy nézek ki.

– Nem értem. – Kitti szórakozottan a füle mögé simította az arcába hulló tincset, mint mindig, ha feszengett. – Azt hittem, már tudod, hogy mi tetszik.

– Mégis honnan tudnám? – Most már Dave is kezdett összezavarodni.

– Olvastam, hogy vannak olyan démonok, akik, hát… direkt az alapján választanak alakot, hogy az adott ember mit tart vonzónak. Azt hittem, hogy, érted… te is alapból a kliens ízléséhez idomulsz. – A fülcimpája céklavörös lett.

Dave pár pillanatig csak pislogott, nem akarta elhinni, hogy a lány ezt úgy értette, ahogy hangzott.

– Kitti, jól értem, hogy te inkubusznak néztél?

– Miért, az baj?

Most már az egész arca vörösbe borult. Dave lepillantott a saját nyúlánk, nem kimondottan izmos testére, a hosszú, csontos ujjaira, a fehér bőrére. A rajta lévő egyszerű, fekete farmer és a Metallica-póló sem volt kifejezetten Cosmopolitan-kompatibilis.

Prüszkölve tört elő belőle a röhögés, és hosszú percekbe telt, mire meg tudott szólalni.

– Hú, hát ez… baromi hízelgő meg minden, de általában így ébredek. Néha változik a hajszín vagy szarvaim nőnek, ha rossz a hangulatom, de elsősorban azért nézek így ki, mert kényelmes.

Kitti még mindig céklavörös volt, egészen a haja tövéig.

– A lényeg, hogy nekem tetszel úgy, ahogy vagy – morogta vissza, és kihívóan a szemébe bámult. Dave szíve kihagyott egy ütemet. – Tessék, kimondtam. Akkor kérsz a meggyes pitéből, vagy elrakhatom?

Természetesen kért.

*

Az egész este egyszerre volt tökéletes és keserédes.

Kitti álomszép volt a ruhájában, a szülei egy csomó fotót készítettek kettejükről. Dave az elsődleges küldetést is teljesítette, és találkozott Dórival, a legjobb barátnővel. Miközben bemutatkozott, mint Dávid, Kitti barátja, jelentőségteljesen átkulcsolta a lány ujjait. Aztán egész este el sem engedte a kezét.

Végigtáncolták az éjszakát, és még akkor is maradtak, amikor a szülők már leléptek. Dave persze megígérte, hogy épségben hazakíséri a lányukat. Akkor is javában lassúztak még, amikor Tomi és Dóri smárolni kezdtek a sarokban. Kitti csak mosolyogva nyugtázta a dolgot, aztán Dave vállába fúrta az arcát, a fiú pedig szorosabbra fonta körülötte a karjait.

Egyikük sem akarta, hogy véget érjen az este. Ha az alku beteljesül, a kapocs megtörik, és Dave nem tud csak úgy, egy csettintésre felbukkanni a semmiből, hogy kipróbálja a legfrissebb sütikreálmányt. Húzták az időt, ameddig csak lehetett: utolsóként hagyták el a báltermet, és gyalog indultak haza, még mindig kézenfogva. Kitti félúton levette a cipőjét, és mezítláb folytatta a sétát, gondosan kerülgetve az üvegcserepeket a járdán. Dave taxit akart hívni, de a lány nem hagyta.

Hajnalodott, mire Kittiék háza elé értek.

Dave annyi mindent szeretett volna mondani, de nem tudta, hogyan.

Az óra pedig ketyegett.

– Tudod, már egy ideje gondolkodom rajta, hogy rövid frizurára váltok. – A lány törte meg először a csendet. Dave hálás volt a témáért, legalább addig sem kellett búcsúzkodniuk.

– Hát, nem tudom, Kitti… – Az ujjaival esetlenül végigsimított a hosszú tincseken, amiket a lány ma leengedve hagyott. – Nagyon szép hajad van. Szerintem kár lenne érte.

– Évek óta növesztem, szerintem is kár lenne csak úgy eltékozolni. Főleg, hogy égető szükségem lenne egy állandó, profi desszertkóstolóra. Nem tudsz ajánlani valakit?

Dave-nek a torkában kezdett dobogni a szíve.

– Kitti…

– Tudod, szerintem egy ilyen Emma Watson-stílusú pixie-frizura nem is lenne rossz. Lehet, hogy eleinte egy kicsit hülyén néznék ki, de legalább egyszerűbb lenne karban tartani. Amúgy is mindjárt sapkaszezon, és muszáj lenne tökéletesíteni a mézeskalács-receptemet. – A lány szemébe könnyek gyűltek, hiába próbálta meg kipislogni őket. – Szóval mondd csak, mennyi időt ér, Dave? Mennyi időt tudok venni tőled az összes hajamért?

A fiúnak lövése sem volt róla, hogy ki az az Emma Watson, de abban biztos volt, hogy Kitti haj nélkül is pont ugyanolyan gyönyörű lenne.

– Amennyit csak akarsz.

Kitti ezúttal egy igazi csókkal pecsételte meg az alkut.

*

_____________________________

Figyelmeztetés: A novellában szereplő démonok megidézése nem kívánt IKEA-bútordarabok manifesztálódásához vezethet. A Szerző ezekért nem vállal felelősséget (és az összeszerelésükben sem segít).

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (10 votes cast)

Leave a Comment

5 hozzászólás

  1. Hát ez valami eszméletlen cuki volt, imádtam! 🙂

  2. Nagyon tetszett! Azt hiszem, nem véletlen, hogy végigolvastam, és kíváncsi voltam a végére! Gratulálok! 🙂

  3. De édes volt!
    Nagyon tetszett! 🙂

  4. Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy elolvastátok! 🙂

  5. Nekem is nagyon tetszett, gratulálok!