Lovranits Júlia Villő: Tündérkert Óbudán

Lovranits Júlia Villő: Tündérkert Óbudán

– Margitka, félsz a sötétben? – kérdezte csodálkozva édesanya.

És ezt úgy tudta kérdezni, olyan játékra hívón és gunyorosan, hogy az ember sokkal könnyebb szívvel vallotta be:

– Bizony, édesanyám, félek! Nagyon is!

Pedig ez nem igazi nagyleányság. Hogy valaki tíz esztendősen még mindig féljen a sötétségtől. Maholnap hosszú szoknyát kapok, hozzá kérők egész sorát – legalábbis Leopold nagybácsi szerint. És én még mindig babával alszom, és félek esténként.

– Na, gyere, kis leánykám! – kacag édesanya, és már vonszol kifelé. Hálóingben, az ablakon át az éjszakai kertbe. Ha ezt apuska megtudja! Édesanyának csupa ilyen dolgai vannak. Csuda, hogy a kémény füstjét meg nem lovagolta még, mint a mesebeli boszorkányok! Édesanya mindent mer. Édesanya erős. Hosszú, fekete haja nagy loknikba van göndörítve, sötétkék szeme és erős szemöldöke van. Én épp a fordítottja vagyok, vézna leányka, szállós, szőke hajjal és sötétbarna szemekkel. Apámra ütöttem.

És most félek. És nevetek. Félek apuskától, a nagymamától (mi lesz, ha meglátnak?), a sötétben bujkáló, szőrös és hosszú körmű ki tudja miktől… Nem tudom. Csak azt tudom, hogy beharapom a szám, hogy ne sikítsak, se ne buggyanjon ki belőlem a kitörni készülő kacagás. Anyám szaporán kiugrik a sötétbe, és átemel engem is az ablak párkányán, mint valami babát. Ott botladozunk már a nedves, holdsütötte fűben. Langyos éjszaka van, valahol egy madár szól: és olyan szívet tépően, fájdalmasan gyönyörű az éneke!

– Tessék, a csalogány se fél! – sustorogja édesanya. – Még dalolni sem átall! Ne félj te sem! És nézd azt a rózsabokrot, az a tündérkirályné palotája éjszakánként! Ott mulatnak a tündérek.

– Mekkora egy tündér, édesanyám?

– Mint a tenyered, babuskám! – simít végig a tenyeremen. – Így ni, kényelmesen beleférne épp ide a közepére, bármelyik kis tündér elüldögélne benne Dália királyné kíséretéből. Ők Tündérország királya és királynéja: Rózsa és Dália! Vedd megtiszteltetésnek, hogy épp itt van a nyári palotájuk, a mi kertünkben! Minden éjjel itt táncolnak, süttetik a holdfényben az ezüst szárnyaikat, és tündéri nótákat dalolnak, hogy az Ungerék leánykája szebbeket álmodjon.

Láttam, belőle is kitörni készül a nevetés, azután elkomolyodott.

– Nekem elhiheted, nem kell félni a sötétben. A sötét azért van, hogy az álomtündérek elő merjenek jönni.

– Mert nem mernek előjönni máskülönben?

– Hogy is mernének? Amikor máskor Lidi néni csörömpöl az udvaron a fazekaival?

És valóban. Ha olyan apró, épp tenyérbe illő, ezüst szárnyú tündérke volnék, alighanem én is félnék a Lidi néni-féléktől.

– De ilyenkor, éjjel, megindul a tündérsereg. Ott laknak nappal, a Kiscelli erdőben, a fák gyökerei között. De éjjel előveszik az ezüst hintókat, pici ezüst lovacskákat, kocsis is ül a bakon – annak is szárnya van, de mégis a bakon ül! És így kocsikáznak, lovagolnak, esetleg repülnek az erdőtől egészen idáig, a San Marco utcáig. A rózsabokor tövében aztán felékszerezik magukat a harmat gyöngyeivel, pókhálón hárfáznak és énekelnek is hozzá.

– És ha megéheznek?

– Berepülnek Lidike néni konyhájába és kiszolgálják magukat! Mert sötétben bátrak ám a tündérek! Hallgatják a csalogány nótáját, és fenékig nyalják a lekváros bödönöket. Alig férnek be az ezüst hintóikba hajnalra! Nem hiszed, babuskám? Itt ez a medalion, ez épp a királyné személyes ajándéka volt, most már a tied! Ha félsz az éjszakától, csak vedd a markodba, meglátod, segít!

Nyakamba kapcsolja a kis ezüst érmét. A kerti úton csepp fény villan: a tündérek! – nagyot dobban a szívem. De jaj, apuska az, a szivarja vége parázslik!

– Hát maguk meg…? – Majd’ elejti a szivart, és a holdfényben is látszik, hogy elkomorult az arca. Befele terel minket – az ajtón.

– Félsz-e még a sötétben? – súgja édesanya.

– Nem bizony! – felelem büszkén.

Haj, de hányszor lett volna jó még, csupán az éjjeli kerttől, Lidike nénitől riadozni! Mert azután volt mitől. De nem féltem. Arra az éjszakára gondoltam, a táncoló tündérekre. Május volt Óbudán, édes, langyos május. 1914-et írtunk.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.4/10 (8 votes cast)

Leave a Comment

One Comment

  1. Szia!

    Kedves, szép novella, de különösen a nyelvezete tetszik. 🙂

    Üdv:
    Lia