Lektori Hírek

Múlt héten felkerültek az utolsó kiemelt szövegrészletek is, ezzel lezárult a 9. Aranymosás Irodalmi Válogató kikerülési szakasza.

A mostani cikkben ezeknek a műveknek az elemzésébe pillanthatunk bele. 

Lakatos Dóra: Álomjáró és a Névtelen Hajó

Egyedi figurák, vagány főhős, lendületes írás. A kalózkodás és a mágia keverése izgalmas írói ígéretet tesz le; a kalózvilágot sikerül is élővé varázsolni. A karakterábrázolás jó, a nyelvi szint, és a szleng használata kiválóan árnyalja a szereplőket, a párbeszédek szórakoztatók. A dramaturgiai ív is szépen épül a tetőpont felé, ám a regény rendkívül túlírt, sajnos a kalandok sorozata és a barátságok bemutatása közepette szétfolyik a regény. A háttérvilág kapcsán a fantasy szál túl későn kezd építkezni, így ezek az elemek nem okoznak olyan dilemmákat, erős téteket, melyek kellő hangsúlyt kapnának, ráadásul az elnyújtott kalózok közti interakciók csökkentik a feszültséget. Érdemes lenne a lebegtetés helyett valódi horgokat teremteni, előbbre hozni a fantasy hangsúlyosságát, valamint Salnamhal felbukkanásai is sokkal több kifejtésre szorulnának már az elején. A kézirat ebben a formájában sajnos nem kapott kiadói ajánlatot.

Erdélyi Ágnes: Godiva

Ígéretes indítás, izgalmas téma, érdekes történelmi kor. A nyitás után azonban elveszik a fókusz, nem jó a dramaturgiai ív, a történetvezetés csapongó. A karakterábrázolás szintén csapong, nincs átgondolt karakterfejlődés. A regény állandó meghökkentésre törekszik, de túlzásokba esik és nem építi fel a fordulatokat, helyette érzelmi kitörések sorozatával próbálja bevonni az olvasót, ami hosszabb távon melodrámának érződik. A történelmi rész elnagyolt, mindössze háttér marad. Godiva meztelen lovaglása más értelmet nyer, mint a legendában, ami nem hiba, viszont az új értelmezéssel nem lett erőteljesebb a történet. A szexualitás ábrázolásában átgondolást igényel, hogy pozitívként van beállítva a burkolt nemi erőszak is. A szövegből zavarón kilógnak a mai kor szleng kifejezései. A regény ebben a formájában sajnos nem kapott kiadói ajánlatot.

Becca: Azázel, a pokol angyala

Lendületes nyitás,  érdekes alaphelyzet, és egy misztikus new adult regény ígérete. Ám a történet leül, a szereplők között hiányzik a kémia, a szerelmi háromszög nincs megalapozva, a karakterábrázolás felszínen marad. Lehetséges, hogy az író nem NA regénynek szánta, ezért nem foglalkozott a szereplők dinamikájával, hanem fantasy írásnak. Ilyen olvasatban sajnos nem igazán erős a háttérvilág, részben a sok apró logikai probléma miatt, részben, mert a szokott angyalos toposzt nem sikerült egyedien kezelni, hiába a konkrétabb bibliai alapok. A dramaturgiai ív nem jó, a cselekmény túl későn indul el, nem lesznek igazán komolyak a tétek, és nem növekednek megfelelően. A leírások hiánya nem teszi érzékletessé a világot. A nyelvi szint a NA regények alsó határát eléri, de a felnőtteknek szóló fantasy regényekét nem. A kézirat ebben a formában sajnos nem kapott kiadói ajánlatot.

Verseczy H. Réka: Észak felől fúj a szél

Érdekes mondanivaló, izgalmas társadalmi áttekintés, lendületes olvasmány. Viszont a háttérvilág valószerűtlen, a sci-fi elemek nincsenek átgondolva (személyiség átültetése emlékek alapján), vagy jól bemutatva (pl alsónegyedbeliek küzdelme). A fantasy elemek pedig meseinek érződnek (állattá váló emberek, Szigethátú), és nincsenek rendesen megmagyarázva. A karakterábrázolás nem erős, a főszereplőnek nincs igazán erős személyes motivációja, sem karakteres hangja. A cselekmény zsúfolt, ám az írói ígéret nem valósul meg, magáról a miértekről keveset tudunk meg, és a tettek nyomán nem lesz igazi társadalmi változás. A regény ebben a formában sajnos nem kapott kiadói ajánlatot.

Köszönjük a beküldött írásokat!

*

Jövő hétfőn az előszűrők gondolataival ismerkedünk meg, és ha az előszűrés kapcsán kérdésetek van, azt a hétfői cikk alá várjuk.

Szerdán a lektorok gondolataival ismerkedünk meg, kiderül, milyen általános benyomásaik voltak az idei anyagok kapcsán. Ha a lektori szakasz kapcsán kérdésetek lenne, a szerdai cikk alá várjuk.

Pénteken a vezető szerkesztői lektori következik, amiben szerepel majd a pozitív lektori véleményt kapott mű második elemzése, a Rakéta projektre javasolt regények, a Public Star, és az idei statisztikákról, és szintről pár gondolat az elmúlt évek tükrében.

Az irodalmi válogató a mai nappal véget ért mindazoknak, akiknek a műve nem jutott át az előszűrésen. Akiknek bekerült az írása a lektori szakaszba, azoknak a Rakéta projekt kihirdetésekor szabadul fel a kéziratuk.

*

Kedves Olvasók!

Az idei Public Star írásra szerda estig szavazhattok az adott szövegrészlet alatt lájkokkal.

Támogassátok kedvenceiteket! 🙂

 

 

87 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Ohó, hát ezennel vége!
    Gratulálok minden túljutónak, akár sikerült a lektori, akár nem! 🙂

    Nekünk többieknek pedig akkor hát irány vissza a tervezőasztalhoz. 😀
    Máris van jópár ötletem rá, hogy mit és miként tudnék javítani az írásomon; az előszűrési vélemények így kifejezetten érdekelni fognak hétfőn.
    Még ha idén a 10. Aranymosásról bizonyára le is fogok csúszni a hosszú tréning miatt a messzi hegyek között, a 11-re jövőre egy teljesen új erővel fogok megjelenni :3

  2. Hopp, az előbb írtam egy hozzászólást, amit nem ide szántam, de szerencsére észrevették, hogy mi a helyzet és törölték, köszönöm! 🙂

    Gratulálok minden kikerülőnek! Szuper jókat olvashattunk! Én élveztem minden betűjét! 🙂 Jövőre is jövök olvasni! Jó alkotást mindenkinek! 🙂

  3. Ezek szerint a Kimondatlan kívánságok az egyetlen beküldött kézirat, amely kiadói ajánlatot kapott.
    Gratulálok Carrie Toddnak!

  4. Nocsak, ez gyors volt tavalyhoz képest.
    Az Álomjáró esetében kicsit olyan érzésem van, hogy előbb volt a “nem” és utána a magyarázat. Erőltetettnek tűnik a dolog. De hát nem én olvastam, és nem én adnám ki. Tényleg nem gonoszból, és nem kötekedésből, sokkal inkább a szerzőnek szánt biztatásképpen írom, hogy ezek a kifogások számomra még vonzóbbá tették. Különböznek az ízlések…

  5. Az Álomjáró erős igennel indult, sokáig azt hittük, a második pozitívos lesz, majd az írás ledolgozta magát a nemig. Szerkesztéssel sajnos már nem lehet javítani a hibákat, az írónak sajnos előbb meg kell tanulnia a fókuszálást.

  6. Én is szurkoltam Dórának, a kezdés erős volt. A lektori eleje nagyon pozitív, így reménykedem abban, hogy bekerül a Rakéta Projektbe. Ugyanezt éreztem Natasa részleténél és lektorijánál is. Remélem, bejönnek a megérzéseim. Jövőhéten ki is derül. Izgalmas részhez érkeztünk.

  7. Kedves Aranymosó!

    Köszönöm a lehetőséget, nagyon felemelő volt a kiemeltek között látni az indításomat, és persze kicsit szívfájdító olvasni a végső döntést, de azt hiszem igazatok van. Agyalok az elemzésben kapottakon pár órája, és látom is a művem vérző sebeit, de azt hiszem, ezeket egyedül nem tudom összeöltögetni. Mindenesetre jó volt itt, és szerintem majd még kopogtatok nálatok írósulis kérdésekkel e-mail formájában, ha nem gond. 🙂

    Kedves mindenki, aki olvasta a kalózost és szurkolt: nagyon köszönöm nektek. Szuperek vagytok.

  8. Dóra, egyedül tényleg nehéz javítani, mert erre a szintre már nem látnak rá a béták, és nyilván, ha az író jól meg tudta volna írni, akkor úgy csinálta volna. Még meglátjuk, kik jutnak be a Rakétába. Ha nem sikerül, lesz ősszel Dramaturgia kurzus.

  9. Ja ja, gratula mindenkinek, akiknek az írása megjelent, főleg az egyetlen pozitív lektorit kapott társunknak, Carrie Toddnak.

    Külön gratulálok Kramishának, Isobel Rorynak és Lakatos Dórának.
    Ez jó móka volt.

  10. Vége. Bár miután nem kerültek ki ùj részletek, így tudható volt, hogy vége. Csupán olyan hirtelennek tűnt.
    Gratulálok mindenkinek, aki kikerült. Nagyon nagy dolog már a kikerülés is. Valamint természetesen a pozitìv lektorihoz is!
    Ha visszagondolok a részletekre, bennem, Az elátkozott hegy hagyott leginkább nyomot. A stílusa közel állt hozzám.
    A Godivában nagy lehetőséget láttam, kár, hogy nem sikerült bekerülni vele.
    Az összegzés biztos érdekes lesz.

  11. Kedves Aranymosó!

    Meglepett, hogy ilyen gyorsan véget ért a pályázat, nem ehhez vagyunk szokva. 😀 A magam részéről sajnálom.

    Vitatkoznék kicsit, bár tudom, hogy nem illik. Ha törlitek, azt is megértem de… a rutinos béták egy része nagyon is rálát erre a szintre. Más kérdés, hogy megtalálják-e az íróval a közös hangot (az a bizonyos sértett zseni szindróma ugye), rendelkeznek-e azokkal az eszközökkel, melyekkel meg tudják győzni az írót, magyarán: bétázás során az egyik leginkább sarkalatos pont maga az író személye, aki sajnálja a kéziratát, nem feltétlenül ért egyet a javaslatokkal, nem húz, nem töröl, nem javít… Néha neki van igaza, de az esetek nagy részében nem.
    Sokszor belefutottam, hogy a lektori tükrözte a véleményemet, és mások is jelezték, hogy hasonlóképpen jártak.

    Nem állítom, hogy Dóra esetében is ez a helyzet, mert az is igaz, hogy sokszor pont az a béta viszi félre az írót, aki életében elolvasott legalább három írástechnikai blogot, és valami fórumon kapott öt lájkot a hozzászólására, amitől rögvest szerkesztőnek hiszi magát. A napokban belefutottam néhány ilyen “szerkesztőbe”, és fogtam a fejem, mert még arra is lusták voltak, hogy a helyesírás és mondatszerkezeti hibákat kivegyék az írói oldalukra kitett részletekből.

    Nem ismerem Dórát, nem tudom, kikkel bétáztatott, de az illetők vagy nem ismerték a zsáner kritériumait, vagy nem figyeltek oda a kiadó elvárásaira. Ez is szempont, bármennyire is csúnyán hangzik. Van, ahová a kevés is sok, és van, ahol jó is kevés.

    Mindenképpen figyelemreméltónak tartom, ha egy író a regény elején meg tudja fogni az olvasót, és Dóra esetében úgy tűnik, hogy ez történt, hiszen a fentiek szerint még a lektorok is elismerték, hogy van benne valami… Szurkolok a rakétáért.

    Szép napot!

  12. Kedves Ildikó!
    Jól írod, a tapasztalt béták valóban rengeteg dologban tudnak segíteni.
    Nem az általános tényre reagáltam, hanem a speciális helyzetre.
    Az adminfelületen egy folyamként látom minden cikk minden hozzászólását, és az itteni beszélgetésben nem látszik, hogy időben párhuzamosan ment az író szövegrészlete alatt is egy gyors eszmecsere, ahol épp egy olyan javítási tanács hangzott el, ami az író szerint nem jó irány, a hozzászóló győzködte, majd én is reagáltam, hogy téves az irány. Utána írtam az itteni kommentet az író itteni hozzászólására.
    Általánosságban én is azt gondolom, hogy az erős béta hatalmas kincs. Pont ezért segítettem ezt a fogalmat a köztudatba bedobni, és megalapítottam az első bétázós csoportot a Fb-n. Köszönöm a kommentedet, jó volt látni a visszacsatolást, hogy a béták és lektorok gyakran hasonlóan gondolkodnak a kéziratokról.

  13. Ízlések es pofonok és bizony mennyire igaz hogy bétaként sokszor hiába beszélünk az írónak, mert ha valamit változtatna a szövegen, akkor az már nem olyan lenne “amilyennek megálmodta”. Komoly írástechnikai érv! Oké, mondanám bétaként, végül is ki vagyok én hogy az álmaidba beleszóljak, de ebben az esetben tök fölösleges elolvasnom a 350 oldalból a többi 349-et is, sok sikert a pályázathoz.
    Ezzel együtt igaz hogy leginkább azokra érdemes hallgatni akik az olvasói célcsoportba tartoznak (már amennyiben a megálmodásba beleférnek ilyen földhözragadt kifejezések), én meg eleve nem is lennék a célcsoportnak még a közelében sem, mert engem személy szerint untat ez a rengeteg E/1 elbeszélés amelyek mintha mindig ugyanannak a szeleburdi tinilánynak a hangján szólalnának meg. Csak a környezet változik. Hol fantasy, hol középkor, hol Amerika, cserfeskénk most pedig kalózkodik egyet. Több száz oldalon keresztül végképp nem bírnám, dehát nem is nekem írták.

  14. Ne haragudj Csikesz, de szerintem abból a full téves feltételezésből indulsz ki, hogy a béták azok írástechnikai szakemberek, és szerintem az adott béta egyéni ízlése (ahogy neked pl neked nem jön be a “cserfeskedés” a kalózhajón) csak egy vélemény. Természetesen frusztráló, amikor az ember jó szándákkal próbál segíteni, de valahol ebben a “tök fölösleges elolvasnom a 350 oldalból a többi 349-et is” dologban mintha az lenne, hogy ha már ÉN elolvastam valamit akkor az író fogadja meg a tanácsaimat, miközben a bétázás nem egy ego polírozó gyakorlat, hanem egy kölcsönös tiszteleten alapuló folyamat 🙂
    Tök jó, hogy belefekteted az időd és energiád a részletek olvasásába, és minden vélemény értékes, de attól még csak egy vélemény a sok közül, és lehet, néha az írónak van igaza, még ha nem is érzi így ebben a pillanatban az ember.

  15. Minden zsánert lehet előítélettel nézni kívülről… Aki nem olvassa, nem szereti, annak a:
    – Ya irodalomban cserfes tinik dumálnak
    – kalandregényekben kigyúrt srácok vég nélkül mindenkit elkalapálnak
    – a sci-fiben ugyanez, csak űrhajóban
    – kortárs szépirodalomban semmi nem történik, és mindenki depressziós
    – krimiben egyforma, kiégett nyomozók isznak,
    sorolhatnám… 😀
    Egyik zsáner sem áll a másik felett. Mindegyiknek van egy belső eszköztára, belső mechanizmusa, vannak toposzai… Aki nem ismeri ezeket, az általános tanácsokat tud adni, de a specifikus – zsánerfüggő – témákban járatlan. Szerencsére az írók általában érzik, ha egy tanács nekik nem releváns, hiszen azért írnak abban a zsánerben, mert nemcsak szeretik, de ismerik is.

  16. Szeretettel gratulálok mindenkinek!
    Azoknak is, akik kikerültek és azoknak is, akik most nem.
    Hatalmas dolog, rengeteg energia megírni egy regényt, és nagy bátorság kell hozzá, hogy az ember pályázzon vele.
    Én azt javaslom, ne csüggedjen senki, bètáztatni, javítani, újraìrni és vég nélkül tanulni kell.
    Még egyszer gratulálok mindenkinek! 🙂

  17. Kedves Annamari és Aranymosó, a vélemények pluralitásával kapcsolatban teljesen igazatok van. Ha nagy ritkán vállalok is bétázást, olyan szövegen szeretek dolgozni, amihez affinitásom van. Ez azonban nem azért van, mert alapból gyűlölöm és lenézem mondjuk a YA-t vagy a fantasyt, hanem mert a korábban látott szövegek olyanok voltak, amilyenek. Erre még külön rátesz egy lapáttal ha bétaként a történet egészére nézve teszünk javaslatokat és a szerző azzal ráz le, hogy mápedig ő úgy akarja megírni, ahogy neki jólesik. Ez persze a szíve joga, cserébe ilyenkor a béta is mondhatja hogy nem fogja végignyálazni az egész +500k kéziratot, ha úgy látja hogy csak borsót hány a falra.
    Ez kicsit a hazai amatőr peer-to-peer (bocs) bétázásnak is az átka, mert tényleg igényel egy bizonyos szintű felkészültséget és alaposságot. A FB-csoportos bétázásnál viszont mindig zsákbamacska, mit tud a béta a szerzőhöz képest és annak is megvan a határa, szívességből mennyit teszünk meg egy ismeretlennek. Nem hiszem, hogy ilyen alapon hatékonyan bétáztatható egy terjedelmesebb kézirat.
    Ha nem lett volna a kavarás idén a kéziratszervizes vélemény és a lektori közti ellentmondás körül, bétázgatás helyett kapásból az előbbit választanám (ahogy egyszer igénybe is vettem, köszönet érte). Azonban most idén globálisan elbizonytalanodtam, hogy ez a sok magasröptű irodalmi elemzés, nemcsak a lektorikban hanem “en bloc”, tudományos alapon, nem csupán öncélú parasztvakítás-e, amely a sok analizálás közt csupán arra nem ad választ, hogy maga a könyv ad-e az olvasónak olvasmányélményt. Mint amikor a gimiben verselemzést tanultunk és nem értettük mi a fenéket ír Németh G. Béla meg Tüskés Tibor egy versről, ami nekünk egyszerűen csak szép volt. Nem tudom ki lesz idén a Public Star, de nagyon kíváncsi vagyok a lektorik után az olvasók véleményére is.

  18. Érdekes téma ez:
    “Azonban most idén globálisan elbizonytalanodtam, hogy ez a sok magasröptű irodalmi elemzés (…) nem csupán öncélú parasztvakítás-e, amely a sok analizálás közt csupán arra nem ad választ, hogy maga a könyv ad-e az olvasónak olvasmányélményt.+
    Azt gondolom, hogy van az adott zsánerolvasónak befogadási élménye, ami egy erős élmény, de sokszor nem tudják szavakba önteni, így amikor beszélnek a könyvről, érzéseket fejeznek ki. Van a következő szint (ez nem minőségi szint, hanem pusztán az írástechnikai fogalmak használata), ami kb egy kezdő szerkesztői szint. Itt már pontosabb megfogalmazások vannak, de mintha az olvasási élmény mellette elveszne az elemzésben.
    És van a gyakorlott szerkesztői szint, ahol egyszerre van jelen az írástechnika és az érzelmi élmény felismerése. Az egyik a másikba átfordítható. Ilyenkor a szerkesztő a saját érzelmi élményére figyel, párhuzamosan arra is, hogy a célközönség érzelmi élménye valószínűleg milyen lesz, mindeközben le tudja írni írástechnikai fogalmakkal a regényt (ami pontosabb, mintha élményről beszélne). És ugyanezt visszafelé is, harminc-negyven molyos olvasói kritika alapján vissza tudja fejteni az adott kézirat erősséget, gyengeségeit. Az írósulis oktatóink ezeket például könnyen megteszik. Azt akarom ezzel írni, hogy az elbizonytalanodásod jogos, jól érzed, hogy van olyan szint, ahol elcsúszik (még) ez a dolog. Viszont ne feledjük, a béták, kezdő szerkesztők stb szintén egy sokéves fejlődési út után lesznek gyakorlott elemzők.

  19. (OFF: Ebből most hihetetlen mémet lehetne gyártani a rookie-novice-regular-boss level szerkesztő vonalán, szinte látom is ahogy a rookie ijedten pislog az oldalakra, a boss level meg a szemeiből kilőtt lézersugárral perzseli a kéziratot.)
    Nem a lektorok/szerkesztők hozzáértését akartam megkérdőjelezni. Nyilván korrektül, tudásuk legjavát adva végzik a munkájukat. Inkább magának az írástechnika elméletének fontossága kérdőjeleződött meg bennem. Pontosabban az, hogy a szabályoknak való megfelelés fokával mérhető-e az élmény, amit az olvasónak ad. Na még egyszer nekifutok: alkothatunk-e objektív szabályrendszert valami annyira szubjektívnek a leképezésére, mint az olvasmányélmény?
    Itt van például Megyeri Judit “Holttest az Ambróziában” c. könyve, ami tavaly nem kapott pozitív lektorit, korrektül meg is lett indokolva, miért nem. Most viszont egy másik kiadó révén 26 értékelés után 96%-on áll, amihez csak gratulálni lehet (mondom mindezt úgy, hogy a szerzővel fasírtban vagyunk és inkább kiszúratnám a fél szememet minthogy romantikus krimit olvassak.)
    Mármost a kérdés: előfordulhat, hogy a konfliktus és dramaturgia patikamérlegen való lemérése során valahol elvész a lényeg? Úgy tűnik, Judit könyvében mégiscsak volt valami plusz, ami ezen a patikamérlegen nem volt kimutatható.

    A szofisztikált kiadói elvárások és a KMK-nál megjelent mű értékei közti ellentmondásra is lenne konkrét példám, de nem akarok rossz vért szülni, meg hát tudjuk hogy némely PC divattéma meglovagolása fontosabb lehet a minőségnél, akkor is ha az utóbbi bizony ELFOGADHATATLANul gagyi.

    Szóval életünket és vérünket a szerkesztőkért, mert megérdemlik, mégis akadnak aggályok az írástechnikai szabályok mindenhatóságával és alkalmazásuk következetességével kapcsolatban. Szerintem az Aranymosás egy nagyon izgalmas és egyedi jelenség. Kár lenne, ha az X-faktor fordítottja lenne belőle, amiben csak az a fontos, ki mennyire hozza a zsáner külsőségeit és nem azt, kiben van meg az a bizonyos mojo amire majd rákattan a közönség.

  20. Kedves Csikesz!

    Ezt te tényleg komolyan gondoltad? Nem az aranymosást akarom védeni, de ha egy művet több kiadó is elutasít, annak oka van. Persze, meg lehet jelenni magánkiadásban is, vagy szerzőiben, kinek hogy esik jól. Szerintem mindenki tudja, hogy van olyan kiadó, aki jó pénzért vállalja a gyengébb műveket. Oda lehet küldeni a molyra a cimborákat, hogy adjanak pozitív véleményt, csillagozzanak jó sokat. Esetleg oda lehet küldeni a cimborákat a “konkurenciához” is, hogy húzzák le a könyveiket, és így jó magas százalékon verjük a mezőnyt. De ettől az a könyv még nem lesz jó! Ez nem írástechnikai kérdés, nem a lektorok vagy szerkesztők orbitális tévedése, hanem egyszerű rafinéria, vagy ha szimpatikusabb, marketing.

  21. Amiről én beszéltem, egy általános jelenség, ami minden művészeti ágban megvan, a néző – műkedvelő – profi hármas.
    Vegyük a jégtáncot 🙂
    Nézőként azt látni, hogy egyik táncos izgalmasabb, érdekesebb a kűrje, de nehéz megragadni, miért. Műkedvelők már el is tudják magyarázni, hogy szépen kötötte össze a kötelező elemeket, vagy újító elemek voltak benne, de észreveszik a hibák nagy részét is. Viszont nem mindig értik a profi szintű versenyeken a pontozást, ahol már egyszerre nézik nemcsak a technikai elemeket, de az összhatást, az érzelmi élményt is.

    A műkorcsolya világbajnokságra nem jut el mindenki, van, aki kiesik korábbi szinten, de ettől még lehet népszerű és megbecsült jégtáncos. Később is lesz lehetősége nagyobb megmérettetésekre, ezek egymás mellett létező dolgok, nem egymást kizárók.

    A jégtáncos világon belül vannak show-műsorok, ahol a gyerekek kedvéért bohócnak öltöznek a korcsolyázók, vagy az ázsiai országokban romantikus hercegnek, akik szépen merednek a semmibe, a fiatal lányok kedvéért. Ezeket a műsorokat a nézők imádják, sokkal több embert behoznak, és segítenek megszerettetni a műkorcsolyát. Felnőtt szemmel, és felületesen nézve ezek a táncok “gagyik”, faék egyszerűségű a korcsolyatudás. Ám a valóságban piszkosul nehéz a közönségből erős érzéseket kicsalni. Okkal vannak ők, és nem mások a jégen. Az adott műfajban a legjobbak.

    Vannak olyan korcsolyázók, akik erre képesek, egy rittberger már a tudásuk vége, de populáris programokban kiugróan jók. Míg vannak korcsolyázók, akik nem tudnak ilyen showt megcsinálni, egyszerűen bénák benne, de egy tripla rittbergert könnyen megugranak, és öröm látni, hogy miket művelnek a jégen. Őket a műértők és profik rajongják körbe, de harmadannyi “sima” nézőjük lesz. (Ritka, de van olyan, hogy egy korcsolyázó mindkettőre képes, ilyenkor lehet egy világbajnokságon macikat dobáló, sikítozó kamaszlányokat látni :D)

    A legtöbb művészeti ágban az egyesületek, alapítványok akkor tudnak megélni és függetlenek maradni, ha minkét irányt értékelik és támogatják, a népszerűsítő ágat és a szakmai ágat is.

    (És amiről a jégtánc eszembe jutott, az egy abszolút off érdekesség… A 2014-es kínai kupán korcsolyával fejbe rúgták a csapatos bemelegítéskor Yuzurut, de kiment a jégre, nem adta fel a versenyt. Borzalmasan rossz kűrt csinált, ám Az operaház fantomja volt a zene, és “drámaian szépen” bukott el el, összetörve a tinilányok szívét. Utána jól megugrott a rajongótábor száma 🙂
    Két perc után indul a kűr: https://www.youtube.com/watch?v=49WXMahukJ8&t=315s)

  22. Lehetséges út a magánkiadás és a kapcsolati tőke felhasználása is a kiadáshoz, valóban. A molyos értékelések pedig, főleg ha magyar szerzőről van szó, nagyon szubjektívek. Ha egy szövegben nincsenek helyesírási hibák és súlyos technikai baklövések, csak ízlés dolga, hogy kinek, mi tetszik. Nekem is más tetszett tíz évvel ezelőtt, mint most, még ezen is múlhat. Az ordenáré barátok odacsődítése pedig magát az írót jellemzi, sajnos előfordul ilyen.
    Nemrég láttam, hogy kiadták máshol pl. Csizmás kandúrt tavalyról egy másik kiadónál. Ha a KMK-ban járható út a rakéta, miért ne lenne máshol is lehetséges az átgondolás, átírás, kiadás?

  23. Kedves Csikesz,
    Köszönöm, ez kedves tőled, de a mosás kiesésem óta azért átírtam a regényt, és szerkesztve is volt. Bízom benne, hogy sikerült kijavítani a hibáit. Egyébként én nem is vagyok fasírtban veled, csak nem mindig értek egyet a hozzászólásaiddal. De “klasszikust” idézve nem egy véleményen kell lenni, hanem egy színvonalon. 🙂

    Kedves Aranymosó,
    Ildikó hozzászólása igencsak személyeskedőre (sőt, ha jobban megnézzük rágalmazóra) sikerült. Ráadásul nem hiszem, hogy a lektori hírek alá passzolna egy olyan ember elleni kirohanás, aki idén nem is indult a pályázaton. Így kicsit meglep, hogy nem lett törölve.

    Üres vádaskodásra nem szoktam reagálni, de most az egyszer megteszem:
    1. Sosem küldtem senkit sehova kommentelni. Se magamhoz, se máshoz.
    2. Nyilván mindenkinek lehet véleménye a regényemről, de ahhoz előbb el kéne olvasni.
    3. Egy magánkiadású regény is lehet olyan színvonalú, mint egy normál kiadású, ha az író nem sajnálja a fáradtságot (és igen, a pénzt is), hogy javítsa a hibáit, találjon egy jó szerkesztőt és egy jól dolgozó magánkiadót.

    Egyébként meg szerintem inkább írásra fordítsuk a fölös energiáinkat, ne a másik iránti harag kivetítésére és dédelgetésére, mert ez nem egészséges. 🙂 (De a ma reggeli ébresztőt köszönöm! Kávét sem kellett innom, spóroltam egy kis pénzt következő könyvem kiadására. ;))

  24. Sajnálom, Judit. Csikesz hsz-jében azért nem töröltem a címet, mert pozitív példaként hozta fel. A könyved körül a molyon nem láttam semmilyen vitát, problémát, így Ildikó hozzászólását általános gondolatként értelmeztem. Moderáljak, vagy maradjon kint a gondolatsorod? (Elnézést kérek a kialakult szituációért.)

  25. Kedves Judit!

    Nem teljesen értem a kirohanásodat. Én a hozzászólásomat általánosságban írtam, rávilágítva arra tényre, hogy a molyos vélemény nem feltétlenül tükrözi a mű értékét. Én nem látom a nevedet a hozzászólásomban, nem is értem, miért vetted magadra!

  26. Csikesz, szerintem a példád azért nem jó, mert magánkiadásos könyvet hoztál fel pèldának.
    Olyat mondj, ami kiesett Mosáson, és utána megjelent “rendes” kiadásban másik “rendes” kiadónál, ne magánt.
    Asszem, egyedül Krausz Emma Osztálykèpe volt ilyen. Nem emlékszem pontosan, talán majd Aranymosó kijavít, ha nincs igazam.

  27. Emma írósulis volt, és időben úgy lett kész, hogy nem hozzánk adta be, így nem nálunk jelent meg az írás. Nagyon jól ábrázolt introvertált főhőst, én is szerettem a könyvét 🙂
    De, hogy a kérdésre is válaszoljak:
    Attól, hogy valaki itt kiesik, még javítás után be tudja adni máshová a művet, és igen, van, hogy ilyenkor kiadják. Ez természetes fejlődési folyamat, és részemről nagyon örülök neki.

  28. Csikesz mondata volt: “a szabályoknak való megfelelés fokával mérhető-e az élmény, amit az olvasónak ad. ”
    Ez egy olyan kérdés, amire egy nagy NEM a válasz. Viszont elgondolkodtatott, ami miatt leírnék pár sort. Három éve pályázom az aranymosáson. Valami sosem jött össze. Az első évben nem tudtam, hogy ennyire sok jelentkezési lapot kell csatolni, ezek miatt két nappal kicsúsztam a határidőből. Nos, hát akkor jövőre…A következő éveben, nem volt csak régebbi írásom, ami nem a KMK stílusa, de beküldtem. Idén direkt olyan regénnyel próbálkoztam, ami már inkább “friss”, ám nem tudtam, hogy van karakterszám igény is. Magyarul nem volt elég hosszú a kézirat. Erre rá is kérdeztem a vége fele, és igen…
    De! Van egy bizonyos kor, ami után valaki nem csak kergetni akarja az álmát, hanem már tesz is érte, hogy ne álom legyen. Kiemelném nem vagyok gazdag, /sőt/, és nincsenek ismeretségeim. Ám igényeim annál inkább.
    Egy kiadóhoz bekerülni egyértelműen nagyon jó, ezért próbálkozunk. Azonban ha nem sikerül, az sem tragédia. Ugye tudjuk, hogy hány nagy írót elutasítottak? Jane Austen, Bronte nővérek, Lucy Maud Montgomery, J. K. Rowling, L. Tolsztoj, stb. Szerintem nem kérdés, hogy hiba volt -e…
    A lényeg: nem tragédia ha más utat kell keresni. Nagyon sok munka, nagyon sok tanulás, nagyon sok energia. Beletörődtem, hogy én olyan írásvilágot képviselek, ami nem eme kiadó profilja. Eddig három könyvemet adtam ki. Most, miután az aranymosás jelezte, hogy “igen, ez rövid, vihetem”, délután már a lektor kezében volt a kézirat. Mert, van más út, csak tenni kell érte, nem pedig keseregni. És nem kell ismeretség…Ez csupán sztereotípia. Engem pl. több újság megkeresett, helyi tv – k. A Délmagyar , és legnagyobb meglepetésemre a Kossuth rádió is.
    Ezt pedig azért írom le, mert bosszantó, hogy mindig támadjuk a magánkiadás lehetőségét. És mindez nem az Aranymosás ellen szól, és nem is a kiadó ellen. Ez is egy szuper lehetőség, csak nagyon sok a kritérium, és ahogy Csikesz említette, elég zsáner függő is.

  29. Kristin, szerintem is sok út van, és örülök, hogy sikerült új lehetőségeket találni. A kisregényed eleje nekünk is nagyon tetszett, de sajnos ezzel a terjedelemmel nem tudtunk mit kezdeni.

  30. Szép nagyra nőtt ez a hógolyó, és fölszedett sok mindent.
    Tavaly is sokszor mondtam, az írói mesterség tanulása nagyon fontos. DE! Ez nem kőművesszakma. Tudni kell a mesterség fogásait (én nagyon nem tudom), de kreatívan használni, alkalmazni, tágítani, keverni kell őket. Van olyan, hogy “így kell falat rakni”, de nincs olyan, hogy “így kell regényt írni”. Viszont én sokszor ezt vélem felfedezni, de ha tévedek, hát én leszek a legboldogabb.

  31. Kristin véleményével értenék egyet.
    (Hú, nem voltam a hétvégén, de most pótoltam a hozzászólásokat.)

    Először jelentkeztem a Mosásra és /valamennyire/ biztos voltam benne, hogy az írásom legalább az előszűrőn átjut. Hát sajna nem ez lett; Az utolsó hetekben még azon is gondolkodtam, hogy esetleg a jelentkezést rontottam el. 😀
    Na de! Egy bizonyos szinten fellélegeztető is, hogy kiestem, mert ismerek dramaturgiai hibákat az írásban, amikre nem jutott időm, hogy javítsam vagy változtassak rajta a jelentkezés előtt. Nem is beszélve a történet ~23 szerzői ív hosszáról. A Mosás során, és a többiekkel való beszélgetéseknek hála, végre beláttam, hogy pusztán szentimentalitásból ilyen ‘dagadt’.
    Vagyis itt egy új alkalom, hogy átírjam és újra próbálkozzak, és a Mosásnak hála immár egy cél is van, amiért lehet dolgozni. Lehet, párszor beletörik a bicska, de előbb-utóbb össze fog jönni!

    Próbálkozhatnék magánkiadással, valóban semmi ártalom nincs benne, de az én fejem sajna nem jó hozzá 😀 Képtelen vagyok mindent egyedül elrendezni, ami egy ilyen bizniszhez szükséges, tehát teljes örömmel fordulok egy tradicionális kiadóhoz, ahol vannak tapasztalt szakértők, akik a munka e részét jó csapatmunkával megteszik velem.
    De ettől még jók az opciók! Akinek van hatalmas marketing és pénzügyi tudása, és szeretne a könyv-babája felett mindent felügyelni, az miért ne csinálja magánkiadással, ha úgy ezerszer kényelmesebb neki? Az ilyen soha nem egy kényszer.
    Van, aki jól dönt elsőre, van, aki többször is rosszul, de ettől még minden a mi választásunk. Ne az opciókat hibáztassuk.

  32. Szerintem egyébként már ezekből a lektorikból is rengeteget lehet tanulni – még akkor is, ha nem a miénk.
    Ha az ember figyelmesen elolvassa őket, aztán végiggondolja, az ő regényère vajon mi “illik rá” belőlük, csomó dologra fény derülhet.
    Ilyen szempontból is rendkívül hasznos szerintem, hogy nyílt ez a pályázat.

  33. Kedves Aranymosó!
    Többször elolvastam a pályázati kiírást, de nem találtam benne minimális karakterszámot. Ezek szerint rövid írásoknak esélye sincs? Elképzelhető, hogy emiatt nem kerültem ki?

  34. Kedves Anna!
    A pályázati kiírás “regényeknek” szólt. A young adult és a felnőtteknek szóló könyveknél ez minimum 320 ezer leütést jelent. A middle grade könyveknél (Bíbor pöttyös és Kaméleon könyveink) ez 150 ezer körül van, de itt nincs pontos alsó határ.
    Kisregényeket nem tudunk kiadni, a mi olvasórétegünk alapvetően regényeket keres. Ha az írás pl. Vörös pöttyös sorozatba lett szánva, de nem érte el a 320 ezer karaktert, akkor sajnos automatikusan kiesett.

  35. Igen, de nem volt pontosítva, hogy mekkora terjedelemtől számít valami regénynek (az én fejemben a kisregény valahol Az átváltozás és az Állatfarm környékén van). Nem gondoltam, hogy az enyém nem üti meg ezt a terjedelmet. Nem tartom korrektnek, hogy a kiírás pontatlansága miatt a jelentkezőket “büntetik”. Ha ez a karakterhatár benne van a kiírásban, be sem adom, hogy aztán fölöslegesen izguljak öt hónapig. Ezt az öt hónapot hasznosabban is el tudtam volna tölteni…

  36. Kedves Anna, sajnálom a felesleges izgulást.
    Minden pályázat előtt érdemes megnézni az adott kiadó könyveit (pl. nálunk egy Aranymosásos kisregény sincs), átnézni a weboldalukat (a GYIK oldalon fent van a karakterhatár), esetleg írni közvetlenül a pályázatra (bármikor válaszol a kolléga a pályázatos e-mail címen, vagy Facebook üzenetben). A kiírásokban csak a legfontosabb információk szerepelnek, terjedelmileg nem tudunk mindenre kitérni.

  37. Kedves Aranymosó!

    Érdeklődnék, hogy a pályázatra beküldött “A Főnix” című könyvvel mi volt a gond, miért nem jutott át az előszűrésen? Esetleg egy rövid indoklást, kaphatnék, mert érdekelne, hogy mi történt vele.

  38. Kedves Gábor!
    Hétfőn felkerül az előszűrők összefoglalója, és egy általános összkép az írásokról. Egyedi válaszokat sajnos kapacitás hiányában nem tudunk adni. Én a pályázati vezető vagyok, egy-egy kiugró esetre emlékszem, amiről a szerkesztőkkel szó esett, így maradt meg Kristin kapcsán a jó nyelvi szint, de alapvetően nem tudunk visszajelzést adni.

  39. Nem tartom szerencsés védekezésnek hogy nem tudnak mindenre kitérni, mert szerintem igenis ki lehetett volna. Vagy oda lehetett volna írni, hogy “itt nem szerepel minden információ, kérjük tájékozódjon a GYIKben”. Persze, átnyálazhattam volna az elmúlt 8 év pályázatait, elolvashattam volna az oldalukat A-tól Z-ig, sok mindent tehettem volna, de amikor meglátok egy pályázati kiírást, nem az az első gondolatom, hogy itt biztosan nem szerepel az összes feltétel. Ha meg nem is tudok róla, hogy kérdeznem kellene, miért és mit kérdezzek?

  40. “alkothatunk-e objektív szabályrendszert valami annyira szubjektívnek a leképezésére, mint az olvasmányélmény?” igen, alkothatunk, mert az olvasmányélmény nemcsak valami kiszámíthatatlan és varázslatos módon megteremtődik az olvasóban, hanem az író erőfeszítéseinek eredménye. A gyakorlott író ha azt szeretné, hogy az olvasó izguljon, akkor annak megfelelően írja meg a jelenetet, ha azt szeretné, hogy szomorú legyen, akkor meg úgy. Ez ugyanaz, mint a festészetben a kompozíció, a fény-árnyék használata, a színek. A festő sem csak úgy odamázol valamit a vászonra, ami varázslatos módon kelt a nézőben egy hangulatot, hanem a festő eleve egy hatás kiváltására törekszik. A regényírásnál is a szerző ki szeretne váltani egy hatást, és ha az nem igazán sikerül, akkor mondhatjuk, hogy nem működik a történet. A mezei olvasó legföljebb csalódott lesz, a szerkesztő viszont meg tudja mondani, hogy a szerző mit csinált rosszul, technikailag min lehetne javítani. Az olvasói élmény, vagy másképpen egy történet hatása nagyobb részt nem szubjektív, hanem univerzális. Különben Stephen Kingen is az olvasók fele röhögne. Egy gyakorlott lektor ezért objektíve meg tudja mondani, hogy mennyire fejlett az író eszközkészlete, és azt mennyire hatékonyan tudja használni (akkor is, ha az író nem tudatosan használja).
    Számomra hihetetlen, hogy sok évnyi Aranymosás, és a millió angolul meg magyarul elérhető kreatív írás cikk után még mindig ezeknél a kérdéseknél tartunk, hogy “vajon van-e értelme az írástechnikának?” “vajon van-e értelme megfogadni bármilyen írástechnikai tanácsot?” “vajon meg tudja-e mondani a lektor bármelyik regényről, hogy jó-e vagy sem, vagy minden szubjektív?” Ezek szerint azt sem tudja senki megítélni, hogy egy festmény vagy egy film jó-e vagy sem? Minden művészet megfoghatatlan és relatív?

  41. Fiavola

    Van egy festmény, csendéletet ábrázol, aranytálon különféle gyümölcsök, mellette vázában virágok, egy pohár bor, mindez egy asztalon, egy ablak előtt, odakint a naplemente gyönyörű fényeivel, fotorealisztikus teschnikával. Az ember szinte érzi a virágok illatát, hallja az odakintről beszüremlő nyár esti hangokat, madárcsivitelés, távoli kutyaugatás, lópatkó dobogás. Gyönyörű kompozíció, színek, árnyalatok, a kép egyensúlyban van, minden a helyén.

    Csak állati unalmas.

  42. Itt jön képbe, hogy mik a műfaji, zsánerbeli elvárások. Egy csendélet sose lesz izgalmas, és nem is azért alkotják, hogy az legyen (kivéve, ha szürrealista festményről van szó, de itt már bejön rengeteg stílusirányzatbeli kérdés is, ami az irodalom terén a zsáner pl).

    Egy operának és egy musicalnek sem véletlenül mások az eszközei, a célközönsége, mások a vele szemben támasztott elvárások. Az irodalomban is mások az elvárások krimi, fantasy és sci-fi esetén, és nem kell, hogy bármelyik foglalkozzon írástechnikával, azzal, hogy miért veszi le az olvasó a polcról, de utána jönne a felháborodás, hogy adott kiadó hogyan képzelhette, hogy ilyen silány művet kiad, és a keményen megkeresett pénzünket elkéri érte. Az mondjuk biztos, hogy az ilyen eset izgalmas lesz, könyvvel kidobott ablakosan izgalmas.

    Egyébként meg itt technikáról van szó, nem egykaptafás megfogalmazásokról és ugyanúgy elmondott, ugyanolyan történetekről. Bőven van az írónak mozgástere, az meg, hogy igényesen mozog ebben a térben, nem hiszem, hogy valaha bármelyik olvasónak is fájt volna, vagy unalmassá tette volna az adott művet.
    Az, hogy jól és minőségi módon tudod elmesélni az érdekes történetedet, benne az izgalmas karaktereiddel nem ördögtől való dolog. Írhat valaki baromi érdekes és eredeti történetet, de ha tele van logikai hibákkal, hemzseg az elgépelésektől, az nemizgalmas lesz, hanem frusztráló – mert pénzt adtál ki érte, és semmilyen szinten sem elégítette ki az elvárásaidat. Ugyanakkor az is igaz, hogy fogalmazhat valaki szépen, tisztában lehet a technikai dolgokkal, ha nincs egy koherens, érdekes történet, megint csalódottan állunk fel a könyv mellől. A kettő szimbiózisban létezik egymással – optimális esteben.

  43. Helló Fiavola. Szerintem ez olyan mint a fizika, amiben minden elmélet és jelenség ugyanarra a pár alapvető törvényre épül. Az alaptörvény esetünkben az, hogy minden könyvnek van saját belső dinamizmusa, ami előre viszi az olvasót. Ezt viszont nehéz szabályokkal leírni, hiszen az olvasás pszichológiai folyamat, és az olvasó agya nem egy idomított állaté, ami a megfelelő ingerekre megfelelő cselekvéssel reagál. Az egész irodalom valahol az ősi ráolvasásokban, szómágiában gyökerezik, kezdettől fogva a pszichére gyakorolt hatás adja a lényegét. Arra pedig nincs egyedül üdvözítő aranyszabály, hogy ezt hogyan tudjuk elérni.
    A Rejtő-könyvek olvashatósága például legendás, de ha a szokásos írástechnikai fogalomtárral értékeljük, elég lesújtó lenne az eredmény. Vagy a Moby Dicket vagy Zabhegyezőt vagy bármi mást, ami nem a történetközpontúságra hanem a hangulatra, az egyedi szereplőkre, a sajátos nyelvezetre épül. A Gyűrűk Urában is hemzsegnek a fekete-fehér sablonkarakterek, a nőknek annyi a dolga higy epekedjenek a hősökért, végtelenül lebutított a világnézet (nagyon jók kontra nagyon rosszak), néhol kifejezetten vontatott, Gandalf a valaha megírt legbénább mágus akit csak a deus ex machina ment meg, aztán mégis működik.
    Hogy el ne beszéljünk egymás mellett, hozzátenném hogy bizonyos zsánerekben valóban fontosak a történetmesélés klasszikus szabályai, de simán el tudok képzelni akár egy olyan YANA romantikus történetet is ami simán megvan pöpecül dramaturgizált konfliktusív nélkül is. Ráadásul ha agyonfetisizáljuk a szabályokat, könnyen sablonos, egy kaptafára készült könyvek jöhetnek ki a végén, amiket akár egy gép is össze tudna rakni. Úgy tudom a Springer a Romanás füzetek kiadójaként próbálkozott is ilyesmivel.

  44. Shaku, pontosan, az íróknak rengeteg játéktér áll rendelkezésükre a saját zsáneren belül. Örülök, hogy behoztad az olvasó kérdését is, aki ugyebár megveszi a könyvet, és nem szeretne csalódottan felállni, hanem egy jó történetet akar, és azt, hogy elvarázsolják.

  45. Helló Csikesz! “olvasó agya nem egy idomított állaté, ami a megfelelő ingerekre megfelelő cselekvéssel reagál” – dehogynem (nem teljesen, de nagy mértékben), és pont ezt használják ki a művészek. Például Lisa Chronnak van több könyve, amiben agykutatói szemszögből nézi meg, hogy miért működnek az olyan ezerszer hallott írástechnikai szabályok, mint a mutasd, ne mondd. Ezen kívül is van jó pár írástechnikai tanács, ami célirányosan megmondja, hogy ha ezt csinálod, akkor az olvasóra az így fog hatni. Az sem véletlen, hogy a több száz meg ezer éves történetekben is ki lehet mutatni a hős útja szerkezetet. Ma is aki még életében nem hallott Cambellről, az is jó eséllyel ezt a szerkezetet fogja követni. A háromfelvonásos szerkezet meg a jó történet alapjait már az ókorban lefektették, és ezek az elvek beleágyazódtak a gondolkodásunkba. Némelyik író meg nem érti, hogy miért kérik rajta számon a dramaturgiai ívet, úgy csinálnak, mintha ez valami modern huncutság lenne, pedig arról van szó, hogy az olvasók nagyobb része, ezt a fajta mesélést várja, mert ezt szokta meg. El lehet ettől térni, de inkább szépirodalomban, meg kísérleti zsánerregényekben, ha az író tudja, mit csinál. De ha az író a cselekmény felépítésének alapjait sem ismeri, akkor inkább ne álljon neki megújítani a zsánereket meg a több ezer éves történetmesélési szokásokat.
    Oké, lehet, Moby Dickkel, Zabhegyezővel, Háború és békével példálozni, de azok szépirodalmi regények, ez meg egy szórakoztató irodalmi pályázat. Szerintem Aranymosásra nem a világirodalom halhatatlan remekműveit várják, hanem jól megírt, élvezhető zsánerregényeket. És a pályázóktól se azt várják, hogy Meleville meg Salinger szintjét ugorják meg, hanem legyen egy jó történetük és azt meséljék el jól. És amikor a lektor elmondja, hogy mit kéne ehhez kijavítani, akkor jön az ezoterikus parasztvakítás, hogy de az alkotói folyamat integritása, meg a híres művészek, akik bezzeg fittyet hánytak minden szabályra… Amelyik pályázó a Moby Dicket írta, az óvja továbbra is a művészi integritását, de aki “csak” szórakoztató fantasyket vagy romantikus regényeket akar írni, az szerintem fogadja meg a tanácsokat. Egyébként a A Gyűrűk Ura meg azért működött a lapos karaktereivel együtt is, mert azok nagyon erős archetípusok voltak.
    “de simán el tudok képzelni akár egy olyan YANA romantikus történetet is ami simán megvan pöpecül dramaturgizált konfliktusív nélkül is.” – igen, vannak ilyenek, fáradj át a wattpadre meg a fanfices oldalakra, ott bőven találsz normális konfliktusív nélküli romantikus történeteket. Ha saját bevallásod szerint te nem is olvasod, se nem szereted a zsánert, szerintem ne adj ötleteket az íróknak.
    “könnyen sablonos, egy kaptafára készült könyvek jöhetnek ki a végén” – ez a másik amatőr írós hülyeség (Saku fentebb kifejtette miért). Utoljára ezt egy 17 évestől hallottam, aki ezzel indokolta, miért nem néz utána az írástechnikai alapoknak. Kérlek, ne menjünk le erre a szintre. Millió könyv épül hasonló szerkezetre, és millió követ hasonló szabályokat, és nem mindegyik kaptafa. Mielőtt bárki félreértené, én se gondolom azt, hogy az íróknak patikamérlegen kéne kimérni az összetevőket a történethez, meg az író tehetsége nem számít, viszont az írástechnikai szabályok meg a zsánerelvárások mögött van egy logika, ezek nem csak valakinek a mániái.

  46. Kedves Fiavola,
    Nem kell a wattpadig menni. Ha tényleg értene is az agykutatáshoz, Lisa Cron akkor sem tudná megmondani, hogy az Utas és Holdvilág, ami kb bottal sem piszkálja a klasszikus történetmesélési szabályokat, mitől lesz mégis elég combos misztikus-romantikus lektűr (mert ugye máig vitatott hogy a hájpon túl egyáltalán szépirodalomnak lehet-e tekinteni). Szerintem azért nem tudná, mert nem tud mihez kezdeni azzal, amit Szerb nyelvi zsenialitása adott a szöveghez, és amit képtelenség áttenni más nyelvre. Mindenkinek megvan a privát elképzelése arról, milyen könyvet szeretne írni, miben látja a fejlődés útját és hogyan kívánja azt elérni. Nekem vonzóbb, hogy egyszer olyat produkáljak, amiben meg tudok szabadulni a történetközpontúságtól és nem az a fontos, milyen szép ívben jutunk el A-tól B-ig, hanem hogy például kinek a zabigyereke volt a csontváz a konfliktusívről a folyóba esett autóroncsban. Ebből talán kiderül, mit gondolok a szabályokról, de ha mégsem, hozzáteszem, hogy csak az tud megszabadulni a szabályoktól, aki ismeri őket.

    Egyébként is, a Wattpaddal mi bajod? Hogy sok ott a [sípszó]? Sok. A Libri polcain is sok a [hosszú, elnyújtott sípszó]. Én bevallom, örülnék ha akármelyik, az irodalmi sznobok által lenézett ottani zsánerben olyat tudnék írni, aminek több millió olvasója van. Tudom, légy meg a szar, meg nem elég szarnak lenni, hanem jó szarnak kell lenni, de mégis úgy tűnik, a sok creative writing self-help TED for dummies okosságokat egyesek több sikerrel forgatják, mint mások, vajon mit és miért tudnak kihozni akár egy tök sztereotip démonos-romantikus alaphelyzetből, amit mások nem?

    A sablonos-egy kaptafás könyvek tömegét illetően majd egyszer elviszlek a nagymamámhoz teázni, és ha a förtelmes Earl Grey-jétől megszabadulni akarván a vécében végignézel a harminc évfolyamnyi női regényfüzeten, szerintem le fog esni, mire gondoltam.

    Ami végül a 17 évesek hozzállását illeti – vedd már elő a pedagógiai készségeidet. Természetes, hogy mindent erőből, azonnal, helyből akarnak megoldani, és hiába mondod nekik, hogy okosabb a mások által már kitaposott ösvényt követni. Úgysem fogják, éppen mert 17 évesek. Aztán a kódorgás után többnyire visszatérnek az ösvényre. Persze lehet hogy találnak egy rövidebb utat az erdők keresztül, de többnyire nem szoktak. Ami nem is baj, mert szerintem egy fiatal inkább éljen, hogy majd később legyen miről írnia.

  47. Beszállnék a csendélet-témába!
    Van Gogh napraforgói igenis izgalmasak! De ahhoz, hogy ő idáig eljusson, rengeteget kellett tanulnia kompozícióról, a színekről az ecsetkezelésről meg mit tudom én még miről.
    Más párhuzam: Tornában a legnagyobb menőség, ha valakiről új elemet neveznek el. Ez ugyebár azt jelenti, hogy az illető olyat csinált, amit előtte még senki, vagyis csinált valamit, ami nem szabályos. De ha odaállsz a ló elé, fölugrasz rá, és topogsz kettőt, nem fognak elemet elnevezni rólad, hanem elhajtanak a fenébe. Ráadásul az új elemedben is kell lennie ritmusnak, spiccben kell állni a lábfejnek, és be kell tudni építeni egy rakás hagyományos elemet tartalmazó gyakorlatba. Ha ez megvan aranyat kapsz, és híres leszel, akit addig másolna, amíg unalmas nem lesz, és akkor jön valaki más egy másik új elemmel.
    Na és akkor itt jön az edző, a tanár a mester felelőssége. Ha ő nem tanítja meg a szabályokat, akkor nagy bűnt követ el, de ha csak a szabályokra tanít, akkor is. Csakhogy a tanítványok sem egyformák. Van, aki tökéletesen megtanul minden szabályt, de sose lesz semmi egyedi a csendéletében, gyakorlatában, regényében. Na ő lesz az “iparos”. Iparosok márpedig kellenek, kellenek az irodalomban is. Van olyan, aki megtanulja a szabályokat, de sose fog beleférni, sose tud benne maradni. Belőle lehet meg nem értett zseni, lehet félresiklott tehetség, lehet egy réteg által kedvelt művész, vagy lehet sztár. Van olyan is, aki miután elérte az iparos szintet, képes lesz ezt megújítani, és túllépni rajta. Ő a megfontolt és profi művész. Vannak ösztönös tehetségek is, akik ráéreznek a szabályokra, és vannak remek gondolataik. Ők a csiszolatlan gyémántok, akikben meg kell látni a formát, és kicsiszolni belőlük. Ők nem tanulják és fejlesztik a művészetet, hanem hozzák magukban, de a csiszolás nekik is kell. A mester legnagyobb felelőssége, hogy felismerje a tehetséget, és azt is, hogy melyik tehetség melyik típus, és ennek mire van szüksége. A legnagyobb bűne meg az, ha minden tehetséget egy sablonba akar begyömöszölni, mondhatnám úgy is, hogy az iparosmunkát tekinti művészetnek.
    És hát persze ott vannak az arányok. Iparosból mindig több lesz, mint tehetségből.

  48. Kedves Csikesz, Az utas és a holdvilág szerintem simán szépirodalom, a kortárs irodalom felől nézve meg főleg, úgyhogy szerintem nem azzal kéne összehasonlítani a mai szexi vámpíros meg angyalos romantikus regényeket. Azt sem értem nálad meg némelyik másik kommentelőnél, hogy amikor véleményeztek valamit, akkor nem a saját kategóriájával méritek össze a pályázó szövegét, hanem valami elképzelt ideális könyvvel, ami persze Dosztojevszkijnél kezdődik. Az írással kapcsolatban is te nem azzal példálozol, ahogy a legtöbb sikeres szórakoztató író ténylegesen dolgozik, vagyis összerakja a tudását és a gyakorlatát, és értő iparos módjára kidolgozza a történetet (plusz ehhez jön a fantázia meg a tehetség), hanem jössz a kiemelkedő szépírókkal, akiket zseninek tartunk. Ha Az utas és a holdvilágot meg a Zabhegyezőt dobod be vonatkoztatási pontnak, miközben szórakoztató regényekről beszélünk, sajnálom, de onnantól a véleményed elvesztette számomra hitelét. Főleg, mert mai történetmesélési technikákat keresel egy több mint 100 éves könyvben.
    Amúgy értem, amit mondasz, és egyet is értek azzal, hogy az író az írástechnikával csak egy bizonyos szintig juthat, de ettől még nem lesz belőle művész. Azt te is elismered, hogy az tud eltérni a szabályoktól, aki ismeri őket. Nagy vonalakban szerintem hasonlóan gondolkozunk. Egyedül az a problémám ezzel a hozzáállással, hogy a kezdő írók ebből nem azt fogják levenni, hogy először meg kéne tanulni írni, megismerkedni a szabályokkal, aztán majd ha olyan szinten vannak, simán kijátszhatják a szabályokat, hanem hogy az igazi művészek aztán nem hallgatnak senkire, és aki írástechnikai tanácsokat ad, azt el kell küldeni melegebb éghajlatra. Ellentmondasz magadnak, mert egyrészt az problémának látod, hogy az ember hiába ad tanácsot, a kezdők nem fogadják meg, mert az ő művük úgy tökéletes, ahogy van, másrészt meg kifejted, hogy egy igazi zseni nem követ semmiféle szabályt.
    A Wattpaddel nincs bajom, viszont az általános színvonal a Librinél jóval lejjebb van. De ismerek publikáló szerzőket, akik írnak oda is meg fanfic oldalakra is, szóval simán vannak ott is jó történetek. Amúgy semmilyen mágikus titok nincsen amögött, hogy némelyik wattpad sztorit miért olvassák millióan, van olyan, hogy az író jól tud érzelmeket ábrázolni, és akkor az olvasónak kevésbé tűnik fel, hogy közben nem történik semmi. Azért a könyvkiadók egyelőre még ennél magasabb szintet várnak el.
    A nagymamád füzetei éppen igazolják, amiről beszéltem. Egészen biztos vagyok benne, hogy ezeknek a füzeteknek a szerzői hírből sem ismernek semmilyen dramaturgiai ívet meg háromfelvonásos szerkezetet, és mégis tök egyforma mindegyik. Éppen ezért ostobaság, hogy aki ismeri az írástechnikai szabályokat, meg részben alkalmazza is őket, pont attól lesz kaptafa az írása. Évszázadokkal ezelőtt is, amikor éppen a lovagi románc volt menő, akkor mindenki azt írt, amikor a rémtörténet, akkor azt, amikor Doyle-féle krimi, akkor azt. Ezeknek a kaptafa történeteknek a szerzői sem hallottak semmilyen dramaturgiai ívről meg mutasd ne monddról. Semmi köze nincs egymáshoz, hogy ki mennyire van otthon az írástechnikában, meg hogy mennyire eredeti, amit ír. Akinek nincs fantáziája, kaptafa történetet ír, akinek meg van, akkor is valami eredetit fog írni, ha az összes dramaturgiai szabályt betartja.
    A 17 évesnek nyilván nem mondom, hogy butaság, amit gondol, de őket nem is kell tömni írástechnikával. A kamaszok írjanak csak ösztönösen, de az már gáz, ha a felnőtt író, akinek féltucat ember elmondta, hogy amit ír, az technikailag nem jó, még mindig ahhoz ragaszkodik, hogy ő ugyan utána se néz az alapoknak sem, mert akkor olyan lesz a története, mint mindenki másé.

    Lobo, egyetértek. Először meg kell tanulni írni, utána lehet művésznek meg zseninek lenni.

  49. Lobo, mert te ebből indultál ki: “Van Gogh napraforgói igenis izgalmasak! De ahhoz, hogy ő idáig eljusson, rengeteget kellett tanulnia kompozícióról, a színekről az ecsetkezelésről meg mit tudom én még miről.” Egyetértek, hogy a nagy művészek is általában megtanulják az alapokat, a “szabályokat”, de éppen azért, mert különleges tehetségek, ezeken aztán túllépnek, és valami teljesen egyedit alkotnak.
    Csikesz azt kérdőjelezte meg, hogy egyáltalán vannak-e objektív szempontok, amik alapján eldönthető, hogy valami jó-e vagy nem, meg technikai tudás segít-e az olvasói élmény kiváltásában. Te annyit mondtál, hogy a technika nem minden, és vannak ösztönös tehetségek, ami tök jogos. Csikesz megidézte az amatőr írók népszerű demagóg butaságait, amikkel általában önigazolni szoktak.

  50. Akkor azért nem értesz egyet, mert nem értesz. En nem a szabályokkal szemben vagyok szkeptikus (na jó, egy kicsit az vagyok) hanem azzal hogy egy könyv lehet-e automatikusan jó és élvezetes ha megfelel ezeknek a szabályoknak, illetve – és ez volt a vita igazi kiindulópontja – le lehet-e mérni egy könyv értékét arra szorítkozva, mennyiben tesz eleget ezeknek a szabályoknak. Ahogy van az X faktor, és van az Elvis-hasonmások versenye. És akkor íme az anathéma: az íróiskoláknál sosem szabadulok a gondolattól hogy a Nagy Író a saját hasonmásait igyekszik kinevelni. Mint abban az ovis játekban amikor a négyzetes lyukba a kockát kell beletenni, a kerekbe a golyót, ami meg mondjuk háromszög és nem illik bele egy lyukba sem, azt félredobjuk. Mert my way or the highway.

  51. Ööö… mármint én vagyok az a nagy író, aki a saját képére akar formálni mindenkit? 😀
    Csikesz, akkor ez nagyon rosszul megy nekem, mert ötven írónk közül senki sem hajlandó humoros űroperát írni… 😀 Az íróiskolában egy ideje nem oktatok, és amúgy is csak a kurzusok harmadát dolgoztam ki, a kétharmadot más.
    De köszönöm, hogy le lettem nagyírózva, ezen most jót nevettem 😀 😀 😀

  52. Fiavola behozott egy érdekes gondolatot.
    “Azt sem értem nálad meg némelyik másik kommentelőnél, hogy amikor véleményeztek valamit, akkor nem a saját kategóriájával méritek össze a pályázó szövegét”

    Kb 120 magyar kötet jelent meg az Aranymosás műhelymunkája során. Javaslom, minden pályázónak, hogy nézze meg a SAJÁT kategóriájában milyen magyarokat adtunk ki. Pl aki felnőtteknek szeretne írni, annak ajánlom kortárs kötetként Bálint Erika vagy Istók Anna műveit. Filozófiai thrillerként Gulyás Pétert. Sci-fi esetében Bakti Viktort, humoros sf Szőllősi Kristóf, felnőtt fantasy Bellone, történelmi Szélesi Sándor, Cselenyák Imre stb
    Itt meg lehet találni minden kiadott magyart, és bele lehet olvasni a kötetekbe.
    https://konyvmolykepzo.hu/cimke/magyar-szerzo

  53. Csikesz, te azt hiszed, hogy a lektorok vagy a kiadókban a szerkesztők úgy vizsgálgatják a kéziratokat, mint a minőségellenőr a gyártósor mellett, hogy ha x szabványnak megfelel, akkor jöhet, ha valamilye nem szabályszerű, akkor kuka? Szerinted amikor én azt mondom, hogy ha az író ismeri a technikai alapokat meg trükköket, akkor sokkal hatásosabb történeteket tud írni, akkor én arról beszélek, hogy meg kéne tanulniuk pontról pontra követni egy szabványt?
    “le lehet-e mérni egy könyv értékét arra szorítkozva, mennyiben tesz eleget ezeknek a szabályoknak” – nem a szabálykövetést mérik egy könyv értékelésénél, hanem hogy egy írónak mennyire fejlett az eszközkészlete. Aki teljesen ösztönös író, az általában bekötött szemmel puffogtat, aztán vagy eltalálja a célt, vagy nem (van egy kis százalék, aki így is általában célba talál). Nekik kezdetleges az eszközkészletük, és ha hibáznak, nem is ismerik fel, mit kellett volna máshogy csinálni. Aki ismeri az írástechnikai alapokat, annak fejlettebb lesz az eszközkészlete, sőt, azt is tudja, hogy a saját zsáneréhez milyen eszközöket használjon. Ezeket a tapasztaltabb lektorok meg szerkesztők objektíve le tudják mérni. Te az érvelésed arra alapozod, hogy mindenki dilettáns, és az alapján válogatnak, hogy melyik regény hasonlít a legjobban az Alkonyathoz meg Harry Potterhez, mert az tuti siker lesz. Az íróiskolákkal kapcsolatban is arra alapozod a véleményed, hogy azt is biztos mind korlátolt agyú dilettánsok tartják (van ilyen is bőven), és olyan véletlenül sem fordulhat elő, hogy egy sok éve a piacon lévő szakember esetleg személyre szabottan tud értelmes tanácsokat adni. Mondom, amatőr gondolkozás, önigazolás.

  54. “azt hiszed, hogy a lektorok vagy a kiadókban a szerkesztők úgy vizsgálgatják a kéziratokat, mint a minőségellenőr a gyártósor mellett, hogy ha x szabványnak megfelel, akkor jöhet, ha valamilye nem szabályszerű, akkor kuka?”

    Őszintén? A lektorikat olvasva néha igen, és az “írói eszközkészlet fejlettsége” fordulat néha kifejezetten úgy hat, mint a fentiek eufemizmusa. Kapzsibb versenyzők még azt is hozzácsapják, hogy “Ne csüggedj! Itt a megoldás a problémáidra – vedd meg a könyvemet, amiben 100 pontban leírom, hogyan kell tuti NYT bestsellert írni!” Hatásos szöveg, csak el ne olvassuk az illető kisokosának értékeléseit a Goodreads-en, mert még kiderül hogy parasztvakítás az egész.

    “Te az érvelésed arra alapozod, hogy mindenki dilettáns, és az alapján válogatnak, hogy melyik regény hasonlít a legjobban az Alkonyathoz meg Harry Potterhez, mert az tuti siker lesz.” – ez így ebben a formában ostobaság is meg nem is, mert nem ezt mondtam, másrészt viszont igaz, mert egy kifejezetten piaci szemléletű kiadó igenis nézni fogja, hogy egy kézirat témája és stílusa mennyiben illik az aktuális trendbe. Főleg Magyarországon, ahol sajnos nem a hazai írók szabják meg a trendeket, sőt még az aspiráló szerzők fantáziáját és az olvasók álmait sem. Vitánk szempontjából irreleváns, de neked amúgy nem tűnt fel, mennyire ijesztően amerikanizálódott az ízlésünk? És még csak nem is könyvek hanem sorozatok és filmek révén.

    “Az íróiskolákkal kapcsolatban is arra alapozod a véleményed, hogy azt is biztos mind korlátolt agyú dilettánsok tartják (van ilyen is bőven), és olyan véletlenül sem fordulhat elő, hogy egy sok éve a piacon lévő szakember esetleg személyre szabottan tud értelmes tanácsokat adni”

    Ha a személyre szabott értelmes tanács a lényeg, akkor ne keverjük az íróiskolákat a mentorálással. Hogy mondjam… szerintem az íróiskola olyan mint párszor elmenni az anonim depressziósok gyűlésére, a mentorálás pedig mint évekig járni egy pszichiáterhez. Az íróiskola nem a személyre szabott fejlődési útról szól, legfeljebb segít eldönteni, kinek mi a személyes fejlődési útja.

    Mondjuk kizárva a lehetőséget hogy a kötözködés kedvéért kötözködsz, szerintem egész másképp látjuk az írói fejlődés útját és talán még az irodalomhoz is máshogy állunk hozzá. Vagy ha pld azt írom, én újabban pantser vagyok, le fogsz dilettánsozni mert csakis a plotter az igazi, ha azt mondom Nádasdy, te azt mondod Peer, ha szerintem vámpír, neked tutira vérfarkas, és felőlem el is vitatkozhatunk még egy darabig, szeretek csörtézni, csak hát nem biztos hogy kettőnkön kívül itt még bárkit is érdekel.

  55. Én távolról figyeltem az idei mosást, és szeretnék gratulálni minden előszűrésen továbbjutott szerzőnek.
    Külön gratulálok Carrie Toddnak, hogy idén az első lektorija során továbbjutott. 🙂
    És mindenkinek gratulálok, akinek sikerült befejeznie a történetét, mert ez nagyon nagy dolog! És senki kedvét ne vegye el, hogy most nem sikerült megvalósítani az álmát, amit titkon dédelgetett magában!

    Nem akartam belefolyni a beszélgetésekbe, de itt a hozzászólásoknál volt 2 olyan téma, amire én is reagálnék:

    Kedves Erdélyi Anna! Érthető, ha csalódott vagy, és sajnálom, hogy nem jutottál tovább, de szerintem a pályázati kiírás és az ahhoz kapcsolódó hozzászólásoknál a válaszok egyértelműek voltak.
    Az Aranymosó többször is megírta, hogy milyen hosszúságú történeteket vár.
    Pl. ha a 2019. október 24. csütörtök – 20:09 -es bejegyzést megnézed a Válogató meghirdetésénél, akkor a kérdésedre megtalálod a választ, nekem legalábbis egyértelműnek tűnik! Ott leírja a KMK, hogy milyen regényt vár, mi az ajánlott karakterszám.
    (bemásolom egy részét “….az ideális terjedelem a zsánertől is függ, átlagosan 12-13 ív ajánlott a regények esetében. De jó még a 10-11 és a 14-15 ív is. (Egy szerzői ív 40 ezer karakter szóközökkel.) A kiadó kisregényeket csak nagyon ritkán jelentet meg…”)
    Ezek alapján szerintem nem jogos a KMK-t hibáztatnod. Ettől függetlenül lehet jó a kéziratod, csak más pályázatot kell keresned, vagy kiadót, akinek beleillik a profiljába.

    A másik dolog, amin fennakadtam az itteni hozzászólásoknál, az a magánkiadás kérdése volt.
    Én úgy gondolom, ha van egy történeted, ami lehet, hogy a KMK-nál kiesett, de kaptál hozzá iránymutatást ami segítségével sikerült átírnod, és egy újabb lehetőséget találtál, akkor élned kell vele! Ha ez magánkiadás, akkor a magánkiadónál.
    És úgy gondolom, hogy a magánkiadónál is meg kell ütni egy bizonyos szintet, nem fognak csak úgy kiadni egy regényt, még a belefektetett pénzért cserében sem. Nekik is az az érdekük, hogy megvásárolják és pozitív visszajelzéseket kapjanak az általuk kiadott könyvekről. És jó könyvek kerülnek ki az ő kezükből is, amik közül volt szerencsém olvasni jó néhányat (biztos találnánk ellenpéldát is, de a nagy kiadóknál szintén van “félrecsúszott” kézirat, mégis átjut a rostán és megjelentetik).
    És már számos alkalommal bebizonyosodott, hogy nem egy világot bejárt történetet elutasítottak első körben. De nem adta fel az író, és megtalálta a történetét befogadó és segítő kiadót, és világhírű, óriási példányszámban eladott regény lett belőle (akár addig egy kicsi, szinte ismeretlen kiadónál).
    Én sosem a kiadó alapján döntök, ha elolvasok egy regényt. Ha nem fog meg maga a történet, a fülszöveg (és bevallom a borító is sokszor befolyásol), akkor lehet a legnagyobb kiadó által kiadott történet, akkor sem fogom megvenni. Ha pedig egy magánkiadó által kiadott könyvön akad meg a szemem, engem különösebben nem érdekel, megveszem.

  56. Részben igazad van, Sylvia, megnéztem, és tényleg ott vannak a kommentek között ezek az információk. Nyilván átnyálazhattam volna mindent, sajnos amellett, hogy erre se időm, sem energiám nem volt, eszembe se jutott. Ezt nyilvánvalóan elszúrtam. De továbbra sem tartom korrektnek, ha a pályázat részleteit a kommentek közül kell kikukázni (és aki addigra beküldte?), kivéve persze, ha erre külön felhívták a figyelmet a szövegben 🙂 Talán a szakmámból is adódik, de ennél nagyobb precizitáshoz vagyok szokva.
    Mondjuk pont ott, ahonnan te idéztél, nem azt írták, hogy soha nem jelentetnek meg “kisregényeket”, hanem azt, hogy nagyon ritkán, és ez nagyon nem ugyanaz…
    Azt viszont még fontosabbnak tartom leszögezni, hogy nem azért hibáztatom a kiadót, mert nem rajonganak körül, és emelik ki az írásomat. Nem a szőlő savanyú. Viszont ha hamarabb nyilvánvalóvá válik, hogy eleve nem is nekem szól ez a pályázat, akkor nem húzom az időt, és mostanra beküldtem volna a kéziratot máshová. Egyedül emiatt vagyok csalódott.
    Ettől függetlenül szórakoztató volt mások írásait olvasni, kár, hogy az írók nem mindig voltak túl kommunikatívak 🙂

  57. Kedves Aranymosó!
    Mielőtt a részemről lezárnám a témát, még annyit szeretnék mondani, hogy bár úgy tűnik, “mindenkivel” ellentétben még mindig nem tudom, mi a regény definíciója, és saját művemet bár rövid regénynek, de regénynek tartom (valamint számomra a kisregényekről mindig 80 éves szatírák fognak először eszembe jutni :), mégis úgy érzem, egy picike (?) értelme mégis volt a részvételnek.
    Számomra ugyanis az alkotás mindig egy magányos folyamat volt. Persze, az elkészült írásokat sok emberrel osztottam meg, és a szintén író ismerőseimmel rendszeresen csereberéltünk írásokat, mégis itt döbbentem rá, hogy az egyébként ismeretlen írótársakkal való eszmecserék és viták révén micsoda közösségi élményt lehet varázsolni egy alapvetően egyszemélyes valamiből.
    Ezért viszont köszönet 🙂

  58. Csikesz

    Részemről élvezem a beszélgetéseteket, meg úgy általában a többiekét is. Elég sok mindenre rávilágít számomra, bár tény, hogy néha szinte csak arról szól, hogy kinek van igaza. Erre írtam neked az első beszélgetésünk alkalmával, hogy kétféle ember létezik. Ez az egész igazából személyesen lenne érdekes, gyakran érzem ezt, amikor egy-egy fórumon passzív szemlélődőként, vagy beszélgetések aktív részeseként vagyok jelen. Érdekes látni, hogy egy beszélgetés merre halad, megmarad-e kulturált vitának, vagy személyeskedés lesz belőle.

  59. Kedves Csikesz, már csak annyit árulj el, hogy fér az neked össze, hogy az első kommentedben még a konok írókra panaszkodtál, akiknek hiába bétázod a regényét és adsz nekik tanácsot, egyszerűen nem hallgatnak rád, mondván, ők azt a történtet ilyennek képzelték el, a következő lélegzettel pedig azt magyarázod, hogy az írástechnikai szabályokra nem kell hallgatni, mert kaptafa történeteket eredményeznek?
    Az első kommentedben még józanul azt mondod, hogy lehetőleg az író olyantól fogadjon el tanácsot, aki beletartozik célcsoportjába. Majd pedig kijelented, hogy ugyan te nem olvasol se YA, se NA regényeket, de amúgy miért is kéne egy romantikus regénybe konfliktusív?
    Folyamatosan az írástechnikát magyarázod a szerzőknek, olyan zsánereket kommentálsz, amikre nem látsz rá, miközben az írók felé megkérdőjelezed a technikai alapok szükségességét, és építed lefelé a lektorok szaktekintélyét. Egyik percben ízekre szeded némelyik pályázati anyagot, mert szerinted technikailag nem jó, a másikban pedig az elutasított írók védőszentjeként lépsz fel, amikor azt sugallod, hogy a lektor téved, nem ért hozzá, és amúgy is gonosz kapitalista érdekek vezetik. Biztos tudsz valamit, amit a kiadók nem, hol lehet nálad mentorálásra jelentkezni?

  60. Drága Fiavola, nem tudom te hogyan bétázol ha bétázol, de biztos hallottál már olyan esetről, amikor nem írástechnikai szabályokon ment a vita szerző és béta között, hanem világépítésen vagy bizonyos részek realitásán. Van 2-3 szerző, akikről már tudom hogy nem a gonosz elől menekülve az erdőben kardozós fantasykkal jönnek meg a Marty Stu után epekedő Mary Sue-val, és ha nekik van valami új írásuk, szívesen vállalom. Mivel ők is szívesen bétáztatnak velem, annyira rosszul nem csinálhatom. Könyvet viszont sosem vállalnék, mert egyszerűen nincs rá kapacitásom sem időben sem energiában, ezért aztán teljes konfliktusíveket sem kell aládúcolnom. Nemrég viszont tettem egy kivételt. Tündöklően tehetséges, 17 éves szerző, romantikus-arisztokratás-alternatív történelmes, kicsit olyan mint a tavalyi Arany és Ónix csak más előjellel, és a koncepció, a világépítés annyira ragyogónak tűnt, hogy az első fejezet után elvállaltam a többit is. Ekkor sajnos kiderült, hogy a szerző egész másképp képzeli el a koncepciót, mint amit az első fejezet sugallt, amiben viszont már nem láttam annyi fantáziát. Meg is írtam neki, hogy írói, olvasói és marketing szempontból szerintem mi a baj vele, erre jött a “márpedig én ezt ilyenre álmodtam meg”. Úgyhogy el is váltak az útjaink. Máig nagyon sajnálom. Tessék, most kisírtam magam a válladon, adj egy pézsét.

    A további személyeskedő vitát elkerülendő, röviden leírom, konkrétan mit gondolok, mert vagy én vagyok inkoherens (előfordul, amióta egy II. világháborús novella bétázása közben fejlövést kaptam), vagy te nem értelmezel helyesen.

    Tehát: az írástechnikai szabályok fontosak, de nem mindenhatók, és betartásuk nem garantálja az élvezetes olvasás élményt. Ez az olvasói élmény a nálunk érvényes írástechnikai szabályok nélkül is elérhető. (Azért hangsúlyozom, hogy “nálunk érvényes”, mert kicsit elfelejtettük milyen nagy a világ. Kínában, ahol hírből sem ismerték Arisztotelész Poétikáját, már a 13. században írtak mind a mai napig olvasott regényeket egész más elvárások alapján. Egy európai számára bizonyára konfúz és dögunalom, de Kínában mégsem azért olvassák hétszáz éve a Három Királyságot, hogy idő előtt megvakuljanak. A lényeg: ha kizárólag a mi klasszikus dráma alapú technikánk működne, akkor a nyugati világon kívül elvileg nem is létezhetne regény, vagy mégis?) Vice versa, a szabályok figyelmen kívül hagyása sem vezet minden esetben jó alkotáshoz, és a szabálsok is csak akkor érnek valamit, ha következetesen alkalmazzuk őket.
    Azt hiszem, ez elég evidens, és szerintem sokban egyet is értünk, nem?

    “kijelented, hogy ugyan te nem olvasol se YA, se NA regényeket, de amúgy miért is kéne egy romantikus regénybe konfliktusív?”
    A manapság menő E/1 Mary Sue vs Marty Stu sztorikat, amiken téma- és helyszínválasztásban még némi sznobéria is rejlik és ráadásul olyan az elbeszélői hang mintha mindegyiket ugyanaz a kamaszlány írná, valóban nem. Ennek semmi köze ahhoz, hogy lehetségesnek tartom, hogy egy NA történet elvarázsoljon úgy is, ha a szerző nem úgy írta meg, hogy jobb kézzel gépelt, bal kézzel meg valamelyik írástechnikai bibliát tartotta maga előtt. Mert mondjuk olyan a hangulata, a leírásai, az alaphelyzet, csupa ilyen lektorilag objektíven nem véleményezhető, de olvasóilag szubjektíven megélhető dolog. Tessék, két konkrét példa: tavalyról Szakál F. Páltól a Fekete Tőr, ami kihullott a rostán, mégis máig emlékszem mennyire brutálerős hangulati töltete volt. A másik a legendás Végtelen térségek örök hallgatása, amit szerintem szintén elsősorban a hangulat és az intellektuális többlettartalom visz el a hátán, mert a történet fókuszáltsága, a konfliktusok feloldása nem éppen írástechnikai tankönyvbe való példa. Mondhatnék negatív példát is, amikor győztes könyv legfeljebb “így ne” fejezetként kerülhetne írástechnikai tankönyvbe, de elég annyi, hogy van olyan is. Ezért mondtam korábban, hogy a szabály akkor ér valamit, ha következetesen alkalmazzák.

    Az meg, hogy szerint minden negatív lektoris mű igenis csodás volt és a lektor tévedett meg nincs szíve, egyszerűen ostobaság, már bocsika.

    Nyugodtan keress meg priviben, de mostanában sajnos teljesen leköt egy romantikus sorozatgyilkosos bétázás, amiben egy Annabelle Lektor nevű new york-i bölcsészlány éjjelente átváltozik kéjfarkassá és cinikus, besavanyodott öreg fehér férfi írókat kerget a halálba a wattpados daddy-sztorijának felolvasásával.

  61. Kedves Csikesz,
    a világépítés és a logikai hiba szintén írástechnikai téma. Rengeteg kreatív írás könyv taglalja, de Kozma Réka írástechnikai blogján is lehet róla olvasni. Ő az egyik íróiskolai mentorunk. http://igyneveldaregenyedet.blogspot.com/search/label/vil%C3%A1g%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s
    Szintúgy a keleti történeti ívek is témája a kreatív írásnak: http://igyneveldaregenyedet.blogspot.com/2017/05/kishotenketsu-konfliktus-nelkuli.html
    A Mary Sue fogalmat nem használod jól, ez a túl tökéletes karaktert jelöli.
    A YA könyvek hangját úgy tűnik, nem hallod, ezek mind különbözőek, és ezt a kamaszok pontosan észlelik. Aki nem olvas egy adott zsánert, annál előfordul, hogy hasonlónak érez stílusra műveket, pl a kardozós fantasy kalandregények is különböznek, csak felületes szemlélőnek egy kaptafák.
    Pusztán érdekesség, de a YA hangok kapcsán nagyon szép írói teljesítmény egy 16-17 éves karakter bőrébe bújni, miközben az író tíz-húsz évvel idősebb. Nagyon kevesen tudják hitelesen megtenni, úgy, hogy a kamaszok ne érezzék meg a felnőtt gondolkozásmódot és stílust. A felhozott példádban például nem sikerült, ez átütő hangulatú csak számodra volt, a fiatalokat, akiknek elvileg íródott, sajnos nem köti le.
    Remélem, tudtam segíteni a tájékozódásban.

  62. Kedves Mindenki!

    Kicsit kezdem úgy érezni, hogy mindenkivel elszaladt a ló. Szerintem teljesen felesleges ujjal mutogatni egymásra, és lassan már egymásban keresni a hibákat (vagy már megtörtént…), mert a nagy vita hevében elfelejtettünk valamit, mégpedig azt, hogy egy mű “jósága” vagy “rosszasága” teljesen relatív, ha magát az olvashatóságot vesszük alapul (soha nem lesz számomra az Egri csillagok epic, holott másnak a 130. oldaltól a történet etalon, vagy, hogy “újabb” példával éljek, imádom A végzet ereklyéit, a Pokoli szerkezeteket is, de Clare harmadik ilyen csokorkája már nem köt le, mert nem érzem benne a régi lendületet, sőt a fejlődést sem, más viszont jobban szereti a sorozat újabb részeit, mint a régebbieket, de ezért nem fogok massacre-t rendezni, főleg, hogy ha azt veszem, hogy mindegyik ugyanazon a kunfliktustérképen mozog, csak a körítés más. Gaiman például ezért szeretem). Természetes, hogy egy kiadó a dramaturgiai ívet is figyeli, ez a feladata, és ha néha “elcsúsznak” rajta, akkor az azért van, mert az adott zsánerben az oly’ sokat emlegetett, kifejezett ív nélkül is megállja a helyét a történet, ritkán, de előfordul. És nagyon azt veszem észre, hogy leginkább a YA/NA kerül terítékre, ami tulajdonképpen már a legnehezebben megírható zsáner, mert a felnövésről, első erről és arról mi újat lehet írni, nem (és akkor azt még nem vettem számításba, hogy nagyjából mindenki ebben a témában akar írni, csak néha egy épkézláb mondatot nem tudnak megfogalmazni)? Igenis, abba is nagyon sok energiát kell fektetni, ha “újat” akar alkotni az író, és ez legfőképp a hihető, érthető, de mindenképp önmagunkkal azonosítható és magával ragadó karaktereken alapszik, legalábbis szerintem. (Én bevallom, nem erőltettem meg magam, a Ftly inkább volt számomra kedvtelés [go with the flow], mint pályázati anyagnak való alkotás, de beküldtem, “biztos, ami hátha” alapon, tőlem nekem szülinapomra. Ezért megragadom az alkalmat, és megköszönöm, hogy részt vehettem az Aranymosáson és kikerülhetett a művem egy részlete.) Vissza a szó eredeti fonalához: Szerintem ma már eljutottunk arra a pontra, hogy a romantikus történetek inkább sci-fik, mert valljuk be, nem igazán van valóságalapjuk, a szereplők rendszerint abszurd helyzetekbe kerülnek és nagyon sok esetben sok a sarkítás, a kérdés tehát a zsáneren belül az, hogy valami elrugaszkodott ötlet vagy szélekre szorítkozás nélkül megállja-e a helyét a többi között? Talán. De ahhoz mindennek nagyon kell stimmelni, azaz a két oldalnak, ami nem létezik egymás nélkül, bármennyire is esne jól, ha nem kellene tankönyvet a kezünkben tartani hozzá. Igen, vannak kiváltságos írók, akik fittyet hányhatnak ezekre a kimondott és ki nem mondott szabályokra, de belőlük van a legkevesebb. És ez a legkevésbé sem számít, ha valakinek van hátszele, tehetsége viszont közelazonos a nullával, de ehhez hozzájön, hogy nagyon beletenyerelt valamibe, amit el lehet adni.
    Lehet szapulni a másikat ezért és azért, de szerintem vagyunk olyan olvasottak és tanultak, hogy tudjuk elfogadni mások álláspontját anélkül, hogy kígyót-békát kiabálnánk vissza. Nem a békítő szerepét szerettem volna ezzel magamra ölteni, csak résztvevőként kicsit másként látom a helyzetet, és furcsának tartom, hogy olyasmi felett ment a vita, amire elég kevés személynek van valódi rálátása, tisztelet a kivételnek. Mielőtt a keménymag rám ugrik és ízekre szedi minden szavam: Igen, nehezményeztem egyesek stílusát a történetem alatt, és másoké alatt egyaránt, mert szerintem senki nem érdemli meg, hogy olyan stílusban alázzák meg, ahogy tették (főleg nem egy ilyen pályázati kiírásnál) – sok esetben nem igazán láttam érdemi kritikát, csak erőszakkal történő lehúzást és személyeskedést, amire mondhatjuk, hát el kell viselni, ha író akarsz lenni, el kell fogadni, hogy másoknak nem biztos, hogy tetszik, amit csinálsz. Viszont! Lehet szépen is mondani, hogy nekem ez a kép vagy a szófordulat nem tiszta, de ettől eltekintve látom, hogy… És egy kritika ilyen. Pro és kontrák sora, nem pedig emberpusztító fikázás alpári Puzsér-módon (sajnos kifinomultabb kifejezést nem tudok erre a stílusra használni). És ez volt az, ami elvette a kedvem az egésztől. (Az írástól nagyon nem, azóta, hogy beadtam a pályázatot, majdnem befejeztem egy újabb történetet [igen, YA, mert ez az egyik jamem], de a pályázattól sajnos mindenképp, mert szerintem senki nem érdemli az ilyen bánásmódot, ha kezdő író, ha nem.) Igazából tényleg azt fájlalom a leginkább, hogy csalódást okoztam önmagamnak, és nem azért, mert nem kaptam pozitív lektorit (az zavar a legkevésbé, no offense, elvégre a ftly minden hibájával együtt is szerethető valamilyen szinten, és aki a leginkább számít, úgy szereti, ahogy van), hanem, mert hagytam, hogy néhány ember személyeskedő véleménye felhúzzon (mikor szavakba kötnek bele és az összképet egyáltalán nem vizsgálják, az kukacoskodás, nem kritika). Na de! Ezt meg nem nyilvános sebnyalogatásnak szántam , csak pályázói szempontból is megközelítettem egy picit a dolgokat.
    Végeredményben annyit tudok mondani, hogy tökéletes könyv nincs, ha évekig szerkesztgetném, akkor sem lenne az, ha valamiért dramaturgiai szempontból végül mégis minden klappolna, maga a történet elavulttá válna. Ördögi kör. Arról nem is beszélve, hogy kezdőként idáig eljutni elég nagy teljesítmény, főleg, hogy meglett írók is szenvednek eleget a saját történetükkel, mire kiadásra kerülhetnek. Szóval nagy gratula minden kikerült íráshoz, gratula a pozitív lektorihoz, és sok sikert a Rakéta projekthez!

    Kszi, Coraline

  63. Caroline, aki nem bírja a kritikát (stílusosat, bunkót, igazságosat, igazságtalant, szakszerűt, szakszerűtlent, jobbítót, ártót, bármilyet, bármilyet is) az tényleg ne pályázzon. De felmerül a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e olyasmibe fognia, amivel bármilyen formában közönség elé kell állni, merthogy az ilyesmivel a kritika is együtt jár.
    Értem én, hogy azt magyarázod, milyen lenne a jó kritika, még az is lehet, hogy igazad van. A jó kritikát fogadni kell, a rosszat pedig bírni.

  64. Kedves Aranymosó, nem 🙂 nem tudtál segíteni a tájékozódásban (hogy jön egy japán lírai forma a kínai nagyregényhez?) de szerintem te is tudod, mert most már tényleg csak arról szól ez az egész hogy kinek van igaza. Ezzel kapcsolatban pedig megválaszolom a ki nem mondott kérdésedet: nem, senki sem vonja kétségbe, hogy Ti vagytok a hazai YA/NA irodalom legnagyobb szakértői, tovább lehet menni, nincs itt semmi látnivaló.
    🙂

  65. Kedves Coraline, bár nem nekem címezted a kommentet, részben megszólítva éreztem magam, remélem, nem gond, ha reagálok. Először is sajnálom, hogy negatív élményeid voltak, és ezek letörtek. Tényleg elvárhatják az írók, hogy ne kapjanak sértő, gúnyos meg személyeskedő kommenteket.
    A tisztaság kedvéért, nekem Csikesszel a világon semmi személyes problémám nincsen (miért is lenne, amikor nem ismerjük egymást?). Most a kommentelők között ő volt az, akinek nem személyes gondja volt valamivel (pl. nem értette, miért esett ki a szövege), hanem általánosságban kérdőjelezte meg a pályázat szakmai hátterét. De még csak nem is kifejezetten a pályázatról volt szó, hanem hogy egyáltalán vannak-e objektív szempontok, ami alapján meg lehet ítélni, hogy egy szöveg jó-e, és ez az objektív szempont lehet-e az írástechnika. Az ilyen elméleti vitáknak szerintem simán helye van az Aranymosáson. A gondom csak annyi volt a kommentelők egy részével (és Csikesz csak az egyikük), hogy írástechnikai szempontokat csak akkor vesznek elő, amikor az ő céljaik úgy kívánják, és a privát véleményüket meg tudják velük támogatni. Addig érdekes a dramaturgia, konfliktusív meg a célközönség. Ha viszont a lektori döntés ellentétes az ő véleményükkel, akkor már az írástechnikai szabályok csak arra jók, hogy unalmas,kaptafa történeteket eredményezzenek. Hellyel-közzel követtem a pályázatot, és nekem sem tetszett, amilyen hangnemben páran kommenteltek. Addig szerintem semmi gond, ha a kommentelő elmondja, hogy “bocs, nem az én világom, nem tetszett”. Ízléssel ugye nem vitatkozunk. Viszont amikor olyan kommentelő megy oda, aki nem is olvassa a zsánert, sőt, valamikor kifejezetten nem szereti, és elkezdi magyarázni, hogy ez a történet mennyire egy gagyi ***, az már gáz. Nem akarom megint Csikeszt elővenni, de ő elmondta, hogy amúgy nem olvas sem YA-t sem NA-t, mert ezekben csupa idegesítő Mary Sue szaladgál, de azért simán odamegy ezekhez a szövegekhez kritizálni. Az imént elmondta, hogy nem szokott regényt bétázni, mert túl sok meló a konfliktusívet rendbe tenni (ami érthető), aztán megkérdőjelezi az NA-knál a konfliktusív szükségességét, meg kétségbe vonja, hogy a lektor miért ejt ki dramaturgia miatt kéziratokat. Nekem nem egyes kommentelőkkel van bajom, hanem azzal a hozzáállással, hogy emberek a szubjektív véleményüket becsomagolják egy ilyen félig-meddig szakmainak tűnő csillámpapírba, aztán nekiállnak szétcincálni pályázókat meg a lektori döntéseket. Ez elkeserítő, és az íróknak se tesz jót.

  66. Lobo Marunga szerintem az a stílus, amiben egyesek megnyilvánulnak, nem éppen illik a KMK-hoz, nem véletlenül emlegették a moderációt korábban egyesek nevével összefüggésben.
    Tényleg nem arról van szó, hogy nem bírnám a kritikát, hanem arról, hogy kritika címszó alatt miket meg nem engednek maguknak emberek, anélkül, hogy komolyabb tudás lenne a hátuk mögött. Szerintem ebben a közösségben azért elvárható lenne, hogy valaki kulturált módon fejezze ki a nemtetszését, még, ha nehezére esik is.
    De, ha a szavaimból azt szűrted le, hogy picsogok vagy hasonló finomságok, megnyugtatlak, nem ez a helyzet. Örülök, hogy kikerült a történetem egy részlete, mert azt jelenti, valamit mégis jól csinálok. Nem várom el, hogy hátba veregessenek, mert megírtam egy 250 oldalas “könyvet”, de azért egy tisztességes hozzászólás, még, ha negatív is, sokkal jobb, mint egy kukacoskodó valami, ami egyébként a Moly süllyedő tendenciáját is okozta. Ha valaki b7nkó akar lenni, hát legyen b7nkó, de miért egy olyan oldalon teszi, ami Magyarországon jelent valamicskét is? Szerintem ennek a pályázatnak arról kellene szólnia, hogy bátorítsa a kagylóban rejtőző gyöngyöket, hogy mutassák meg magukat, de így senki nem fog pályázni, és nem azért, mert nem bírná a kritikát, hanem azért, mert felmerül a kérdés: “Kell-e neki ez az életébe?”. És megint mondhatod, hogy akkor hagyja figyelmen kívül, de nem fogja, mert ilyen az emberi természet, meg aztán, ha már egy neves pályázatra adta be a munkáját, akkor legyenek szívesek ahhoz mérten megnyilvánulni, elvégre ez nem az Anikó-show.

    De, ha sokat várok el, akkor én kérek elnézést.

  67. Coraline, a lényeg, hogy ne keseredj el, csak vedd lazán! Olvastam a részleted, és van benne potenciál. Bár nyilván az én véleményem nem mérvadó, nagyjából zéró írástechnikai tudással, a zsáneredben is ismeretlenként tapogatózva. De kikerült a történeted, és ez már nagy dolog. Azt jelenti, hogy az előszűrőknek is tetszett. Persze van hová fejlődni, mint mindig mindenben. A kritikatűrésben is, mert bizony nem könnyű, valószínűleg soha és senkinek. Én néha extranehéznek érzem, főleg ha olyasmit kapok, amire csak pislogni tudok. De ez sokszor csak kommunikációs baki. Mindig mindenki a saját elképzelései, tudása és – naivan szeretem azt feltételezik – legjobb indulata szerint nyilvánít véleményt. És szerencsére nagyon különbözőek vagyunk különböző életkorral, céllal, előképzettséggel, etc. Ezért születhetett idén is ilyen sok színes mű, és izgalmas eszmecsere. De az is tény, hogy a magyar vitakultúra napjainkban nincs éppen a toppon, és ez sajnos itt is érződik. Lehetne (kellene) ezt is fejleszteni, de hát az oktatás is sok sebből vérzik. Azzal kell gazdálkodnunk, ami van. Pech. Ennek ellenére fel a fejjel, és ne hagyj fel a pályázással egy-két negatívabb hangvételű hozzászólás miatt! Emberek vagyunk. Tévedünk, elbukunk, de azért mindig lehet szépíteni. És ha néha át is csúszunk mind személyeskededőbe vagy sértett macskába, mégis mennyire király már, hogy itt ez a pályázat és nyílt és ennyien követik és kommentálják a partvonalról is. Ahogy a kis részleteinket is.

  68. Kedves Fiavola, jó – maradjunk annyiban hogy akinek az az álma, hogy egyszer olyan könyvet írjon, ami megfelel a KMK ízlésének, az valóban jól teszi, ha kívülről fújja a Siker tintáját és Kozma Réka összes posztját.

  69. Sziasztok! Egyéb elfoglaltságok miatt nem kommenteltem mostanában, de azért figyeltem, mi zajlik. Ami a kritikákat illeti, erről van egy – szerintem tanulságos – személyes történetem, én ezen keresztül értettem meg, hogy mindenki csak a saját fejéből lát ki. Még régebben olvasta valaki a regényem első kb. két fejezetét, és, igencsak nagy meglepetésemre, a véleménye egyik első pontja az volt, hogy kiragadott egy mondatot, amiben nem is a szó szerint elhangzott dolog volt a lényeg, és annak alapján hosszasan elkezdte nekem ecsetelni egy személyes sérelmét, majd egy olyan végső konklúzióra jutott, aminek persze semmi köze nem volt a regényhez. Először én is csak pislogtam, hogy ez most mi, aztán próbáltam árnyalni az illető – elég makacs – nézeteit, hogy azért az nem mindig teljesen úgy van, ahogy ő gondolja. Igen, igen, mondta ő, de azért ő mégis csak ragaszkodik a véleményéhez. És persze tudtam, honnan fúj a szél, hogy ez az ő belső drámája, amin keresztül a szövegemet is nézte, és amihez nekem vagy a regényemnek semmi közünk nincsen, és ezt csak annyiban kell hagyni. Szóval, végül írástechnikai tudással nem, de egy “aha”-élménnyel gazdagabb lettem, miszerint ez így működik, lehetsz te nagyon körültekintő a tekintetben, hogy mit írsz le, bármikor előfordulhat, hogy valakinek éppen te fogod megnyomni a piros gombját. Ezzel nem a szándékosan támadó hangnemben kommunikálókat akarom védeni, csak azt mondom, tudni kell (vagyis inkább: érdemes tudni) különválasztani, hogy mi az, ami az elhangzottakból rám vonatkozik, és mi az, ami a beszélő (vagy beszóló) saját privát sztorija. Lobóval kell egyetértenem, attól, hogy nem szép dolog a lehúzós kritika, attól még mindig lesznek olyanok, akik művelni fogják.

  70. Coraline, most visszaolvasva az akkoriakat már látom, hogy tényleg nem kellett volna annyit rugóznom a Michael Kors órán 😉

  71. És egy vallomás a “másik oldalról” is: sajnos van, hogy én sem érzem, mikor vagyok túl szőrszálhasogató. Alapból hajlamos vagyok szétcincálni egy írást, nem rosszindulatból (ha érzem, hogy az lenne, inkább nem szólalok meg), de általában sok észrevételem és mondandóm van, amit lehet, hogy egy-egy író már túl soknak érez, és úgy veszi, hogy kritizálom. Szóval, kedves Szerzők, türelem – az is lehet, hogy nem csak én vagyok így ezzel 🙂

  72. Én is beszállnék a beszélgetésbe, mert nekem is van egy sztorim a “kritikával” kapcsolatban. Amikor tizenhárom éves voltam, akkor kezdtem el feltenni az internetre az írásaimat (azt sem tudtam még, hogy létezik blog, valami ingyenes weboldalt csináltam.) Pár hete nosztalgiázni támadt kedvem, ezért rákerestem erre a weboldalra. Szerencsére megvolt még, és akkor láttam meg azt a régi kommentet… Hirtelen minden beugrott, mi történt akkor. Egy kitartó emberke folyton el akarta venni a kedvemet az írástól. “Értsd már meg, az írás nem neked való!” Ez volt az a komment, ami akkor majdnem teljesen elbizonytalanított. Egy befolyásolható gyerek voltam, és máig sem értem, hogy egy gyereknek miért írta ezt egy felnőtt. Hiába tört le nagyon, szerencsére nem adtam fel. Elkezdtem érdeklődni aziránt, hogy képezzem magam, találtam egy bétát, akivel sokat beszélgettem, majd elkezdtem egy új regényt. Olyan gyorsan töltöttem fel az első fejezetet, hogy nem is bétáztattam előtte. Persze, jött a “kedves ismerősöm” azzal a dumával, hogy ő nem hiszi el, hogy ez az én szellemi tulajdonom/egyedül írtam, mert egyszerűen nem lehetséges, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit fejlődjön valaki (azt hiszem, pár hét telhetett el). Emlékszem, mennyire sértett engem ez is, bizonygattam neki, hogy igenis én írtam. Nem hitte el. De most, hogy visszaolvastam, azt hiszem, talán bóknak is vehetem.
    Rossz dolognak tartom azt, hogy egy lelkileg fejlődésben lévő gyereknek ilyet írtak, de talán, ha nem bántott volna, később tudom meg, mi az a béta, van olyan, hogy írástechnika. Talán elég furcsa tanulsága van ennek a történetnek, mert végül a legjobban sült el, de történhetett volna máshogy is. Emlékszem, hogy engem akkor tényleg majdnem befolyásolt. Itt a pályázaton főként felnőtt emberek vannak, és nem olyan befolyásolhatóak, mint egy gyermek, de attól még fájhat. És, igen, át kell vészelni ezt is, meg kell erősödni, ha írók szeretnénk lenni, mert ezzel jár, de aki leír egy bántó kommentet, az remélem tudja, hogy azzal fájdalmat okozhat egy másik embernek, és én tényleg nem értem, hogy neki az miért jó érzés, vagy ha mégsem az, akkor miért teszi. Talán el kellene azon gondolkodni, hogy ha többször is szabadkoznia kell valakinek, hogy ő nem rossz indulatból írta, akkor valamit nem úgy csinál, ahogy kellene. Egyszer-kétszer egyébként tényleg előfordulhat, hogy félreértik a szándékainkat, de ha ez folyamatos, akkor már csak kifogás a “nem ez volt a szándékom”, és önmagunk becsapása is.

  73. Oh, azt elfelejtettem hozzátni, hogy nem utaltam senkire. Nem nagyon emlékszem, ki mit írt a részletekhez, csak látom a hozzászólásokból, hogy van, akinek rosszul estek, valamint nem kifejezetten csak az oldalon történtekről írom ezt, mert a Facebookon lévő csoportokban ez sajnos mindennapos, leginkább ott tapasztaltam ilyen megnyilvánulásokat. Ott előfordul, hogy gyermekeket is megbántanak (sőt, főként őket), ami az egyik szívügyem (pedagógusnak tanulok). Talán ezért némi feldúltság is érződhet abban, amit leírtam, de érzékenyen érint ez a téma.

  74. Ramóna, ez most szörnyen fog hangzani, sorry: de jó, hogy neked is van ilyen emléked! Üdv a táborban. És annak tényleg örülök, hogy nálad ez így sült el. Kemény vagy. Én mikor hasonló korban hasonló kritikát kaptam, három-négy évig nem írtam egy betűt sem a házifeladatokon és a bevásárlólistán kívül.

  75. Bárkinek is ilyet írni, hogy az írás nem neked való, függetlenül attól, hogy az illető gyerek vagy felnőtt, főleg egy netes nicknév álcája mögé bújva, az bunkóság, ezzel teljesen egyetértek, és azzal is, hogy ne tegyünk ilyet. Alapból senkinek sem lenne szabad olyat mondani, hogy ne írj, mert – miért is ne, ha a lehető legsablonosabb is a történet, amit ír, suták a mondatok, Mary Sue-k a szereplők (ha már szóba került…), kinek árt vele, ha ő élvezi, amit csinál? De én most itt azokra gondoltam inkább, akik a közeljövőben publikáló íróvá akarnak válni, tehát vélhetően az előtt állnak, hogy a műveiket közönség olvassa majd. És igen, nekik sem lenne szabad szándékosan bántó dolgokat írni. De lehet, hogy mégis fognak. Mondjuk, én pl. sokszor gondolkodom azon, amikor leírok egy kommentet, hogy nem estem-e túlzásba, nem úgy írtam-e meg, hogy bántónak tűnhet. Erre mondom, hogy kinek-kinek az egyéni érzékenységétől függ, ezt nem tudhatom. Az egyik ember örül a részletes kivesézésnek, a másiknak meg néhány “ezen és ezen még lehetne javítani”-típusú mondattól is elmegy a kedve az írástól (mert mondjuk már sokat kritizálták, vagy eleve érzékenyebb lelki alkat). Sosem tudhatjuk, hogy az adott szerző hogyan fog reagálni, és talán nem is mindig a kritikusok “vétke”, ha rosszul (már feltéve, hogy a hozzászóló jóindulattal írta azt, amit, semmiképpen sem az értelmetlen trollkodásra gondolok). Egyébként az is igaz, hogy az én “kritikusomat” nem volt annyira nehéz kezelni, mert egyértelműen láttam, hogy egyéni problémái vannak, és amit mond, az nem rám vonatkozik.

  76. Kissé komolytalan olyan ellenérvet hozni, amiről messzire lerí, hogy az azt megelőző érvet el sem olvastuk rendesen. Akinek inge, vegye magára.

  77. Kedves Dóra!
    Nagyon sajnálom, hogy nálad az ellenkezője sűlt el. De a lényeg, hogy most itt vagyunk, mégis elértünk valamit. És persze, még nem a maximumot (a maximum ebben a szakmában nagyon relatív, és nagyon változó, de mindenkinek van egy pillanatnyi sajátja. Gondolom, neked is az a jelenlegi maximumod, hogy kiadják a regényedet), de az, hogy bekerültünk, megerősítés, hogy “de, mégis nekünk való az írás”. Bárcsak tudná az az ember, aki négy évet elvett tőled, hogy nem volt igaza. De talán, már nem is számít. A lényeg tényleg az, hogy most itt vagyunk, és persze, hogy a jövőben hol leszünk. És azt kívánom neked, hogy pontosan ott legyél majd, ahol lenni akarsz.

  78. Nagyon örülök, hogy ezeket leírtátok, az ilyen élmények megosztása nagy segítség másoknak.

    Én is azt látom, hogy az írók a kritika kapcsán két nehéz dologgal szembesülnek, és igazából ez soha nem fog elmúlni. Az egyik, amikor a lehúzó véleménynek nem az íráshoz van köze, hanem a véleményező életéhez, problémáihoz. Ezt szerencsére idővel egyre könnyebb felismerni, de attól még igazságtalan és fájdalmas marad. Az ilyen helyzeteket nagyon jól leírtátok.

    A másik, amikor szakmai, félszakmai formába van csomagolva a vélemény, és az illető tényleg valamennyit tud is, ám nem tudja, hol van a tudása határa, és hatalmas önbizalommal tévedéseket magyaráz. Kezdő íróként is érzi az ember, hogy a dolog nem stimmel. Az esetek 95%-ban az író egója a gond, ám ott van az a kis 5%, amikor az elemző valóban hülyeséget mond.
    Már voltam mindkét oldalon, kezdő íróként próbálták a humort kivenni az írásomból. Kezdő szerkesztőként meg egyszer én beszéltem marhaságot, és az író, mondta, hogy nem, ez így tévedés. Megkérdeztem tapasztaltabb szerkesztőt, aki az írónak adott igazat, és elmagyarázta, miért. Ez hatalmas tanulság volt, és nagyon izgalmas fejődési út. Azóta már szerkesztőket oktatok, és őket is arra tanítom, hogy kérjenek másodvéleményt. Nálunk, ha szerkesztés alatt bármi gond van, akkor a szerkesztők megtanácskozzák, vagy nagyobb dolgoknál a kiadóvezető is jön és segít, hiszen soha nem a tekintély a lényeg, hanem az ütős kézirat.
    Ha olyasmibe futtok bele, hogy biztosan érzitek egy javítási irány nem jó, akkor: 1. Nézzétek meg, hogy az elemző az adott területen valóban tájékozott-e. 2. Kérdezzetek vissza, hogy “miért?” Ugyanis egy jó szakember el tudja magyarázni, és pontosan a kérdésre felel, nem beszél mellé.
    Íróként egész életetekben találkozni fogtok ezekkel, eleinte molyos véleményként, bétázás során, később nagyobb oldalakon kritikaként, vagy egy-egy szerkesztőváltáskor. Sajnos meg kell tanulni különbséget tenni, és figyelmen kívül hagyni mindazt, ami nem a jó út.

  79. Kedves Leona!
    Értem, amit írtál. Nem kifejezetten arra szerettem volna reagálni, amit te írtál. Csak láttam, hogy ez most a téma, és szerettem volna megosztani a tapasztalatomat ezzel (vagyis részben ezzel) kapcsolatban. És a másik oldalt is megértem, tudom, hogy van olyan, amikor a segítő szándékot máshogy értelmezi az, aki kapta, velem is előfordult már ilyesmi, azóta én is átgondolom, mit hogyan írok le. Én a szándékos sértésre tértem ki, ami eltér azért az alap témától, de kapcsolódik is hozzá valamilyen szinten, a tiédet megelőző kommentek tükrében is. Szóval, nem ellenérvet szerettem volna megfogalmazni (ha Krill esetleg rám utalt volna), hanem csak eszembe jutott egy történet, és a végén a saját sztorimra reagáltam, hogyan élem meg most a helyzetet, és mit tapasztalok mostanában.

  80. Kedves Aranymosó!
    Felmerült, hogy milyen könyveket ajánl támpontként a KMK az egyes témakörökben az önjelölt íróknak. Úgy gondolom, hogy természetes, ha ilyenkor a kiadó keze önmaga felé hajlik, a hétvégén beszerzem Bellone könyvét. Emellett felmerült bennem, hogy az általam olvasott utolsó fantasy történetet, Adrzej Sapkowsi Vaják sorozatát mennyire ajánlaná támpontnak? Természetesen a könyvekre gondolok. Amennyiben nem szeretné más kiadó munkáját középpontba állítani, kérem tekintse a kérdést tárgytalannak.

  81. Kedves János,
    jó ötlet, hogy állítsunk össze egy listát, majd a kollégákkal megírjuk, és cikk formájában kikerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük