Lektori Hírek

Lektori Hírek

Izgalmas nap a mai, hiszen elérkeztünk a negyedik lektori bejegyzéshez, ahol megint fellebben a fátyol, és kiderül, hogyan látják a lektorok az írásokat.

Szilvássy Réka: Szél, szerelem, Veszprém I. Anna

Kortárs romantikus téma; modern alapötletre épülő, gördülékenyen megírt regény, ahol a lány beleszeret az anyja új, fiatal férjébe. Érdekesek és élők voltak az apró orvosi, egészségügyi részek (bár néhol túlzók), színesítették a sztorit. A regény elején még működik a tapogatózó kapcsolat, ám később a karakterábrázolás elcsúszik, a főhősnő szemével nézve a fiatalok túlzóan ártatlanok, egymásnak vannak teremtve, míg az anya túlzóan gonosz – csakhogy a történet cselekménye ennek ellentmond. Anna nem szereti az anyját, nincs belső konfliktusa, így önző és gyerekes szereplőnek tűnik, az olvasó nem azonosul vele. Áron idealisztikusnak van lefestve, ám érdekből vette el a húsz évvel idősebb nőt, hogy az a karrierét egyengesse. Ellenben az anya mentális betegsége érthetővé teszi a viselkedését, így az olvasó jobban megérti őt, mint a lányát. Ehhez a témához jóval bátrabb, mélyebb ábrázolás kellene. Igazi karakterdráma akkor alakul ki, ha a fiatalok nem áldozatnak vannak lefestve, hanem a negatív oldaluk is bátran megjelenik. Sajnos az írás jelenlegi formájában nem megjelentethető. 

E. P. Nick: Sárkánytánc 1. Tört szárny

Érdekes ötletre épülő portal fantasy regény, ahol a hősök két világban mozognak. A történet a felszínen marad, sajnos nincsenek a szereplőknek erős motivációik, sokszor az író ad hoc helyezi őket egy helyzetbe (pl. Valerie, aki introvertált, visszahúzódó szereplő egyes helyzetekben hirtelen indokolatlanul kockázatkeresővé válik, az életét veszélyeztető módon viselkedik). A háttérvilág nagyon érdekes, de az író nem ás mélyre, nem dolgozza ki, illetve a két világ kulturális és technikai különbsége sincs kellően kijátszva. Nem erős a dramaturgiai ív; mivel nincsenek a konfliktusok elmélyítve, minden a felszínen marad, így a történet kellemesen csordogál, de nem kelt sajnos izgalmat az olvasóban. Sajnos az írás jelenlegi formájában nem megjelentethető.

Póli Emma: Enigma

Jó stílusban megírt történet, ahol a főszereplő nem találja helyét az életben, és egy másik nő barátsága által változik meg a világa. Nagyon szép és mély téma lehetne teljesen kibontva. A kézirat eleje egy fejlődésregényt ígér, bár nehéz eldönteni, hogy vajon a narrátor lesz a főhős, aki ugyan E/1-ben mesél, de nagy narratív távolságot tart az olvasóval, vagy az igazi főszereplő a titokzatos Dahlia.  Mivel a karakterábrázolás nem elég mély, a lélektani részek nem elég kidolgozottak, hiányoznak a mélységek, az érzelmek erős ábrázolása, így az írói ígéret nem valósul meg. Ha a belső cselekmény önmagában nem elég erőteljes, akkor a külső cselekmény is segíthet “elvinni a hátán” a történetet, de itt a titkok nem elég erőteljesek, sok a logikátlanság, a kidolgozatlanság, nemcsak a történet íve, hanem a mellékszereplők kapcsán is. Sajnos az írás jelenlegi formájában nem megjelentethető.

Köcsky Rudolf: Az Elfeledettek Városa 1. – Hanyatlás

Gördülékenyen megírt, kellemes poénokkal tűzdelt, noiros hangulatú urban fantasy krimi, melyben Csizmás (kandúr) nyomozóként dolgozik a mesehősöket képviselő kormányzatnál.  Sajnos az “urban” része nem valósul meg igazán erőteljesen; nem látjuk az emberekkel, netán helyi igazságszolgáltatással, vagy városi élettel a konfliktust. A “fantasy” rész is inog, igazi, globális világépítés helyett sok kis színest jelenít meg. A mesehősök mint regényszereplők hálás téma, egy hatalmas divathullám közepén vagyunk, de ez egyben azt is jelenti, hogy egyre nehezebb valami újat kitalálni, illetve csak alaposabban kidolgozott háttérrel lehetne. A “krimi” kapcsán érződik, hogy szokott panelekből épül, és épphogy az ötletesebb fordulatokkal nem kezd semmit a történet. A karakterábrázolásban megjelenik egy túlzó naivitás, ami a felnőtteknek írt könyvekre nem jellemző. Sajnos az írás jelenlegi formájában nem megjelentethető.

Livits Réka: Tangó, Berlin

Tánc, poliamoria, szub-dom kapcsolatok Berlinben. Izgalmas téma, de a kivitelezés nem igazán sikerült, a kézirat dramaturgiai íve nem áll össze. A regény eleje erősen csapong, zavaros az írói ígéret, mintha az író ekkor még nem tudta volna, pontosan mi felé halad. A szereplők felszínesek, és gyakran antipatikusok is. A kötet második fele elmélyül, kiderülnek a fő konfliktusok, erősebbé válik a karakterábrázolás, izgalmasabbá a téma. Ám még itt is megfigyelhető a hullámzás, az erős, kiforrott jelenetek között megjelennek parodisztikus pillanatok, túlzó és túláltalánosító politizálás, vagy épp egy tömbben hagyott információk, illetve kimondott és nem megmutatott érzelmi részek.  Érdemes eldönteni, mi az írás célja, önismereti út, fejlődésregény, vagy romantikus-erotikus regény, mert nem biztos, hogy ott van a történet vége, ahol jelenleg befejeződik. Sajnos az írás jelenlegi formájában nem megjelentethető.

Megyeri Judit: Rózsakői rejtélyek – Holttest az Ambróziában

Az írás lektorálás alatt áll.

 

Köszönjük a beküldött írásokat!

-vb-

 


Kedves Írók!

Ne feledjétek, hatalmas dolog 232 pályázó közül a kiemeltek között lenni. 

Idén is lesz Rakéta Projekt, ahol szerkesztői segítséget adunk az átíráshoz, illetve kedvezményt az íróiskolába. Az irodalmi válogató végén kiderül, kik kerülnek be.  

Kedves Olvasók!

Ha szerettétek valamelyik írás, lájkoljátok, hiszen minden évben hirdetünk egy Public Star nyertest is, aki elnyerte a közönség szívét. 🙂

 

 

 

 


Leave a Comment

97 hozzászólás

  1. Sajnálom, hogy most sem lett pozitív lektori vélemény. Ugyanakkor érdekes egy kicsit belelátni abba, mi mindent vesznek észre a lektorok – akik ugyebár az egész szöveget megismerik, nem csak az elejét.
    A pályázóknak annyit üzennék, hogy ne adják fel, egy kis átírással, szerkesztéssel, vagy akár másik kézirattal még lehetnek sikereik a jövőben! 🙂

  2. Egy gondolat ötlött még fel bennem: lehetséges vajon, hogy ennek a pályázatnak nem lesz nyertese? 😮

  3. Az Elfeledettek városáért különösen vérzik a szívem (beleéltem magam hogy Karácsony-táján lecsaphatok egy jó urban fantasyra), de mindenki másnak is kitartást és sok szerencsét kívánok a jövőre.
    Remélem majd olvashatok tőletek új részleteket későbbi Aranymosásokon 🙂

  4. Zuzmó, egy pozitív lektori már volt a legelején. 🙂
    Egyébként tavaly nagyon sokáig nem volt pozitív lektori, aztán a vége felé mégis lett egy. Még sok részlet hátravan, ha előreláthatólag májusban ér majd véget a pályázat.

  5. Köszönöm az építő észrevételeket. Örülök, hogy részt vehettem a pályázaton, és a kikerültek közé kerülhettem. Legalább már aludni fogok tudni 😀

  6. Zuzmónak arról, hogy én hogy gondolom ezt a dolgot:
    1. Ezen a pályázaton csak nyertesek vannak, veszíteni itt nem lehet. Legfeljebb nem azt nyered, amire számítottál, vagy amire vártál. Kapsz egy (részleges) nyilvánosságot, ez alapján egy csomó visszajelzést, és egy nem túl részletes, sommásan rövid, de mindenképpen profi kiadói véleményt.
    2. Ezen felül lesz olyan, akinek meg is jelenik a műve. Valahol a honlapon volt, már nem emlékszem hol, hogy akár több ilyen is lehet. Gondolom ez fordítva is igaz, lehet, hogy egy ilyen se lesz.
    3. Mikor kiteszed a művedet a netre, vagy egy közösségben bemutatod, publikálod, az olyan, mintha söréttel lőnél egy csapat vadkacsára. Egészen biztos, hogy többet is eltalálsz. Vagyis ilyen helyzetben biztos, hogy elsz egy csomó rajongód, sokaknak tetszeni fog a műved, de lesz nyilván olyan is, akit “elhibázol”, akinek nem jön majd be. Csak ez kevésbé fog zavarni, mert mellette lesz találatod bőven. És megint: Nincs rajta veszteni valód. Ha a kiadót próbálod megnyerni, az olyan, mintha egy bizonyos kacsát akarnál egy darab söréttel eltalálni. Na ez már egész más. Sokkal nehezebb, sokkal felkészültebbnek, gyakorlottabbnak kell lenni hozzá, és még így is el lehet véteni.
    Kicsit sánta a hasonlat, de valami ilyesmi a szitu.

  7. Lobo Marunga: egyetértek. Remélem, hogy a pályázatnak minél több nyertese lesz, akár ilyen, akár olyan értelemben.
    És kíváncsian várom, hogy én vajon kikerülök-e 🙂

  8. Sajnálom, hogy most sem lett pozitív döntés!
    Teljesen egyetértek Lobo Marunga véleményével, itt a pályázaton csak is nyertesek vannak!!! Még azoknak is, akiket az előszűrők nem engednek át, mert megírták a saját regényüket, és ez igazán nagy dolog!
    Juditnak szurkolok, és szerintem két hét múlva a kitett részlet alapján lesz egy újabb pozitív döntés, mert az eddigiek alapján jó a történet (ha van vér benne, ha nem 🙂 )!
    Még egyszer gratulálok a kikerülteknek! 🙂
    És jövőre vagy két év múlva remélem újra hallunk majd felőlük!

  9. Ó, nekem is vérzik a szívem Az Elfeledettek városáért! 🙁 Remélem, azért a rakéta projektbe még bekerül néhány ígéretes regény. Szóval még nincs vége teljesen az izgalmaknak akkor sem, ha egy regény negatív lektorit kapott. 🙂

  10. Miért van olyan érzésem, hogy a lektori vélemények azt tükrözik, ahogyan a lektor írna meg egy adott történetet? Néha úgy érzékelem, hogy itt nem csak írástechnikáról és dramaturgiáról van szó, hanem az írói szabadság korlátairól is. Furcsa nekem, amikor ilyeneket látok hibaként felsorolva, hogy: túlzóan ártatlanok,túlzóan gonosz, az olvasó nem azonosul vele, az olvasó jobban megérti őt, mint a lányát, vagy Valerie, aki introvertált, visszahúzódó szereplő egyes helyzetekben hirtelen indokolatlanul kockázatkeresővé válik, a két világ kulturális és technikai különbsége sincs kellően kijátszva,vagy a lélektani részek nem elég kidolgozottak, hiányoznak a mélységek, az érzelmek erős ábrázolása, a titkok nem elég erőteljesek, vagy nem látjuk az emberekkel, netán helyi igazságszolgáltatással, vagy a városi élettel a konfliktust, vagy a karakterábrázolásban megjelenik egy túlzó naivitás vagy a szereplők gyakran antipatikusok.

    Érdekes dolgot olvastam erről:

    Amikor Martin 1991-ben belekezdett az első kötet megírásába, már rutinos hollywoodi forgatókönyvírónak számított. A Trónok harca azonban hobbiprojekt volt, saját kedvére foglalkozott vele, és kizárólag regényként tartotta életképesnek. Elég fura a sorozat sikerét látva visszaolvasni, hogy Martin a regényt eredendően megfilmesíthetetlennek tartotta, mégpedig pont azért, mert kompromisszummentesen írta meg – nem volt tekintettel a tévés és a filmes műfaji kötöttségekre, a történetet úgy alakította, ahogy neki tetszett.

    „Mindig gyűlöltem, amikor meg kellett vágnom a forgatókönyveimet. Azt mondtam magamnak, ebből elég. Írok valamit, ami olyan nagy, ahogy én szeretném, a szereplőinek száma ezrekre rúg, lesznek benne hatalmas várkastélyok, csaták és sárkányok” – mesélte később. Martin úgy vélte, hogy a regényeiből mozifilmet csinálni már csak a terjedelmük miatt sem lehet, hiszen még Tolkienból is három hosszú film született, pedig a brit író trilógiája együtt tesz ki egyetlen Martin-kötetet, tévésorozat pedig azért nem lesz belőle, mert túl felnőtt. A szex és az erőszak mértéke miatt sose menne át.

    A tűz és jég dala eredettörténete is hasonlít ahhoz, ahogy Tolkien regénye megszületett: teljesen önmagáért való könyvnek indult. Tolkien megfilmesítésben végképp nem gondolkodott (nem is vágyott rá), de azt se nagyon hitte, hogy lassan hömpölygő, klasszikus nyelvezetű meseregényét bármelyik kiadó megjelentetné. Saját kedvére írta, oxfordi tudós barátait szórakoztatta a felolvasásokkal.

    És végül mindkét alkotás pont azért lett merész, eredeti és formabontó, mert szerzőik nem akartak olvasói vagy nézői elvárásoknak megfelelni, csak saját írói ösztönük után mentek.

    Tolkien és Martin regénye egyaránt a korlátok nélküli szerzői szabadságból született.

    Mindkettejüket feszítette egy történet, amit el akartak mesélni, és aminek csak az eleje volt meg a fejükben, a vége nem. Martin így mesélt arról, mi történt vele 1991 nyarán: „Egyszer csak megjelent a szemem előtt ez a jelenet, ami végül a Trónok harca első fejezete lett. Bran szemszögéből; látják egy férfi lefejezését és aztán farkaskölyköket találnak a hóban. Olyan erősen és élénken láttam ezt, hogy meg kellett írnom. Leültem írni, és úgy három nappal később kijött belőlem ez a szöveg, szinte abban a formában, ahogy aztán olvastátok” – mesélte.

    Nyilvánvaló, hogy Martinnak sem ekkor, sem jóval később nem volt arról határozott elképzelése, hova fog vezetni ez a kezdés, nem gondolkodott azon, hogy most akkor Daenerys Targaryen a vastrón jogos örököse, vagy Jon Snow, és hogy akkor hogyan lehetne úgy kanyarítani a történetet, hogy értelme legyen a háromszemű hollónak.

    Ez a folyamat nagyon hasonlít arra, ahogy a Tolkien A Gyűrűk Ura születéséről mesélt: „Ez a mese egyre nőtt mesélés közben, míg végül a Nagy Gyűrűháború története lett belőle, sok utalással a megelőző idők még régebbi történetére. […] A történet mintegy a maga akaratából a régebbi világ felé kanyarodott, ennek a végét és elmúlását foglalta magába, mielőtt az elejét és a közepét elbeszélhettem volna.” … Nagy művek olyankor születnek, amikor az írót feszíti a vágy, hogy elmeséljen egy sztorit, bármerre kanyarodik is, és az se számít, érdekelhet-e rajta kívül bárkit.

  11. Egyet kell értsek a felettem szólóval, kiegészíteném annyival, hogy véleményem szerint – mivel a lektor is emberből van – a szubjektív viszonyulásától az egyes regények kapcsán nem tud teljesen eltekinteni. Egyébként egyáltalán nem gondolom, hogy egy regény csak úgy működhet, ahogy az írástechnikai szaktudósok kitalálták. Nyilván alapvető követelményeknek meg kell felelni, de korántsem biztos, hogy egy-egy regény nem működne amiatt, mert egy ember így ítélkezik felette. De természetesen a kiadó dönti el, hogy milyen műveket és milyen szempontrendszer alapján jelentet meg.
    Én teljesen laikus vagyok, nem foglalkozom írástudománnyal, nem is mondanám, hogy túl sokat olvasok, de lett pár kedvencem a kikerült regények közül, amiket szívesen olvastam volna. Bármilyen regényt lehet értékelni megjelenésre alkalmatlannak vagy pont az ellenkezőjének, úgyhogy a negatív lektorit kapott művek szerzőinek azt javaslom, hogy ne adják fel soha, mert lehet, hogy itt adott embernek nem tetszett az írásotok, de az máshol még kiadásra alkalmas lehet.

  12. Remek témafelütés, Nelly!
    Ha szabad így hívatlanul (mégis hogy másképp), akkor beszállnék. ((Egyúttal jelzem, kezdek arra jutni, hogy az Aranymosás talán legnagyobb nyereségei ezek a kommentfolyamok. Lehet, hogy valójában ez a mosás…))
    Na szóval. Maximálisan egyetértek veled abban, hogy az írónak elsősorban a saját örömére kell írnia (ajánlom figyelmedbe az előző lektorinál az egyik bejegyzést, és az arra kapott választ). Természetesen lehet az írás célja a közönség igényeinek kielégítése is, sőt, valószínűleg ott lesz ez mindig a háttérben. Megvan ez ám a nagyoknál is, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a régi nagy írók nem éltek a marketing eszközével, és mindig csak nagy-nyagy eszméket kergettek. Ó, dehogy! Ott van ám a jól felépített imázs mondjuk egy Jókaiban, aki ha ma élne, tévés celeb lenne. Példaként képzeld csak el, micsoda összekacsintás volt a közönséggel A nagyenyedi két fűzfának ez a mondata 1854-ben: “Felbomlott a világ tisztes rende! Hát volt rá eset valaha, hogy poéták, a múzsák választottai, a szent berkek lakói, a Pieridák barátai fegyvert emelgettek volna kezeikben? – No, szóljon kend! Kend nagy histórikus, mondjon nekem erre esetet, ha tud.”
    DE! Ismétlem, igazad van. Ezért zavar engem nagyon, amikor a kommentekben (vagy a lektorikban) célközönséget emlegetnek meg ilyesmit.
    CSAKHOGY! Egyrészt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy míg a “művésznek” saját, személyes ars poeticája van, addig a kiadó nem művész, hanem piaci szereplő, aki a bőrét viszi a vásárra. Nem kárhoztatható azért, mert kerüli a kockázatot, szeretne minél inkább biztosra menni, és e tekintetben használja a korábbi tapasztalatait. Egy dolog a művészet, és egy másik dolog annak a megmutatása, a világ elé tárása. Mikszáthra pl. ma már nyilvánvaló zseniként emlékezünk, de a pályája első évei azzal teltek, hogy a kiadókkal és szerkesztőkkel csatázott, akik meghúzták a műveit, vagy éppen figyelemre se méltatták, mert nem felelt meg az akkori ízlésnek. Aztán egyszer csak sikerült áttörnie, és végül akkora sztár lett, hogy a szülőfaluja még életében fölvette a nevét. Ady két köteten volt túl, mire sikeres lett, és kellett hozzá Léda meg Párizs. Ez egy rögös út, amiben (tényleg elnézést a Kiadótól, nem sértésnek szánom) a kiadó egy mellékszereplő. A főszereplő az író, de ez azt is jelenti, hogy ha nem tudja úgymond “eladni” magát, az is az ő hibája. Nem mondhatja azt, hogy de fafejűek a kiadók, hogy nem ismerik fel az ő zsenialitását. Mikszáth idejében sem voltak azok, és most sem, csak éppen ők egészen más szerepet játszanak a történetben. Talán kicsit olyasmi ez, mint a mesebeli királyfit próba elé állító szereplő. Lehetsz te a legnagyobb jellem, és a legbrilliánsabb tehetség, nem adják ingyen a sikert, ahhoz a próbákat is ki kell állni. Hogyan? Természetesen a tehetséged révén. Ha tényleg megvan, és kitartással, kellő alázattal, akarással és tanulással párosul (ilyet is bemutat minden királyfi), akkor kiállod a próbát, és ragyogni fogsz a történet végén, nem a kiadó lesz a sztár, hanem te.
    p.s.: Ne dőlj be minden marketingnek, ez is az írói öneladás eszköze… Ó de romantikus, hogy a kirúgott J. K. Rowling leül egy kávézóban és megszületik a HP… Meg hogy a TH megfilmesíthetelen, és csak szórakozásból írta az író… Ugyan, be ne vedd már! A TH egy divathullámot lovagol meg, ez a sokadik ilyen jellegű sztori és sorozat (Camelot, Vikingek, Fekete vitorlák csak így kapásból). Lehet, hogy éppen ez a legjobb, de magában a stílusban és abban, hogy ez sikeres lett, semmi meglepő nincs. Előadja, hogy ő a lázadó, akit nem lehet megtörni, aki legyőzi a stúdiók korlátoltságát. Ezzel megerősíti a rajongóiban, hogy ha nézik a sorozatot, olvassák a könyvet, és beleássák magukat a világába, akkor részesei lesznek ennek a szabad és belevaló függetlenségnek. Nagyon ügyes húzás, pontosan ilyenekkel lehet eladni valamit. És ha nem lett volna siker, akkor 2-3 bevezető rész, vagy legkésőbb 1 évad után elkaszálták volna mint a sicc. Szóval ha Martintól akarsz tanulni, ne a felszínt kapargasd, hanem próbáld felfedezni a marketingfogásait. És ezt nem azért írom, hogy leszóljam, épp ellenkezőleg. Erre is szükség van, ezt is meg kell tanulni a sikerhez.

  13. Kedves Nelly!
    A könyvkiadók általában nem tudományos intézmények, és főképp nem jótékonysági központok, hanem üzleti vállalkozások. Ebből következik az, hogy valóban minden kiadó vezérli a szerzői ízlését, és ennek megfelelően bizony, korlátozza is a szerzőket. A sorból nem lehet kilógni, mert a kiadók nem szívesen térnek le arról a pályáról, amely már bevált és amelyhez az olvasók is hozzászoktak. A szerkesztők nem kockáztatják feleslegesen az állásukat, a vezetők nem kockáztatják feleslegesen a bevételt, mert a könyvkiadásból élnek. Mindenkinek megvan a területe, amelyen otthonosan mozog, és ezen a területen alkot. Esterházy Pétertől senki sem várhatja el, hogy balettzenét írjon, és Kovács Ákos sem fog regényeket írni, pedig talán még képesek is lennének erre. Viszont minden könyvkiadó rábólint néha olyan könyvekre, amely kissé eltér a korábbi sémáktól, hiszen a kiadó egyéni fejlődéséhez ez hozzátartozik, ez nem sűrűn esik meg, hiszen egy például évente kétszáz könyvet kiadó cég nem kockáztathat meg egy gazdasági évben három katasztrofális bukást. Ezért járt kiadótól kiadóhoz Kate Rowling, és ezért nem kerülnek azonnal a boltokba később zseniálisnak bizonyuló regények.
    Azt azonban egyetlen kiadó sem kockáztatja meg, hogy nyilvánvalóan elemi hibákat tartalmazó írásokkal kísérletezzen. A regényírás szabályai attól még érvényesek, hogy valaki nem vállalja a kockázatot egy rendhagyó regény kiadásával. Kell lenni dramaturgiai ívnek, a karaktereknek meg kell felelni az író szakma elvárásainak, és nem adhatnak ki olyan regényt sem, amelyre vállvonogatva ráhagyják. „Pocsék szakmai szinten áll, de sokan megveszik majd.” Ha valaki szándékosan így indítja a kiadványait, akkor a szakmán belül elveszíti a becsületét, és ezt senki sem akarja, mert annak számos káros következménye lehet.
    A visszautasított írások legtöbbje szakmailag tényleg vállalhatatlan, és nem csodálkozhatnánk azon sem, ha valamelyik írás pusztán a kiadó ízlése vagy más ok miatt bukik ki a versenyből.
    Ezt a kiadó így nyilván sosem fogja leírni, a szakács sem mindig mondja el a receptet, aminek az alapján főz. Nem vagyok a kiadó fogadatlan prókátora, gyakran gondolkodok másként, mint ahogy a kiadó gondolkodásáról itt bármi kiderül, de a szakma az szakma. Nem akarok a tanító bácsi szerepében sem tetszelegni, de korábbi munkáim révén megértettem ezt-azt az ilyen pályán való gondolkodásból.

  14. Kedves Lobo Marunga!
    Egyszerre írtuk a hozzászólásunkat, ezért részben feddi egymást a két szöveg. (Te nyomtad meg hamarább az Entert.) A te mondataid a marketingről egybecsengenek a véleményemmel, de nekem ez nem jutott az eszembe. Igazat adok neked.

  15. Kedves Maminti!
    Bármennyire is hadakozunk a gondolat ellen, minden művészetnek megvannak a szabályai. Zsenik próbálkozhatnak ezeknek a szabályoknak a szétzúzásával, de ők sem boldogulnak könnyen. Egy általános iskolás festőpalánta hiába próbálkozik a perspektívikus ábrázolás szabályainak fejtetőre állításával, csak legyinteni fognak rá, előbb a zsenialitást kell bebizonyítani. Az összhangzattan szabályait is meg kell tanulnia minden zeneszerzőnek még akkor is, ha később néhol(!) megkísérli ezeket a szabályokat felrúgni. Operaénekesnő sem lesz abból, aki szép, de hamisan énekel, hiába tetszik meg a külalakja a gyenge hallásúaknak. Mindez érvényes az írásra is.

  16. Kedves Lobo! Azzal, amit érzékeltetni próbáltam, nem a kiadónak a választáshoz való jogát kérdőjeleztem meg, ilyet sosem tennék. Ő a piac ismerője, ő tudja, mit akar és tud eladni. DE! Számtalan művet említhetnénk, ami az általam furcsának tartott lektori véleményeknek bizony nem felelne meg pusztán azon az alapon, hogy túlzottan ártatlan vagy túlzottan gonosz a karakter, vagy hogy a lektor innen vagy onnan hiányol egy-két plusz konfliktust, netán mélyebb érzelmeket vagy titkosabb titkot. Bocsánat a humorért. 🙂 Kíváncsi lennék a lektorok elemzésére egy-két már ismert mű esetében, legyen az A kis herceg vagy akár Suzanne de Perella könyve, A sátán fekete vére (ami a címével ellentétben véletlenül sem horror) ugyenezen szempontok alapján.

    Nos, hogy a témát még jobban körbejárjuk, arra is kíváncsi lennék, hogy egy író ezen szempontok alapján hogyan tervezze meg a regényét, mikor merjen és mennyire merjen egy karaktert naívnak vagy gonosznak beállítani,vagy mikor tudja szegény, hogy hová tegyen be plusz konfliktust, ami talán már a kiadónak is elég. Nehéz szakma ez, főleg, ha nem csak a fióknak írna az ember. 🙂

  17. Kedves Demeter Attila!

    Az olyan laikusok, mint én tesszük ki az olvasói tábor 99%-át, a maradék 1% írástechnikus pedig nem vásárlóerő. Én több regényt is olvastam volna a kitett részletek alapján, akkor is, ha valami misztikus világteremtési elvárásoknak nem felel meg, vagy a karakter túl naív, Áron meg túl idealisztikusnak van lefestve. A laikus olvasónak az apróbb hibák nem tűnnek fel. De továbbra is tartom, hogy a kiadó joga eldönteni, hogy milyen szempont vagy érdekrendszer alapján szelektálja a műveket.

  18. Kedves Maminti!
    Maradok a zenei példánál. Az embereknek egy-két százaléka tud szakmai szinten hozzászólni egy operaénekes kvalitásaihoz, a szakma szereplői mégsem engedhetik meg maguknak azt, hogy hamisan éneklő énekest alkalmazzanak. A szakma más szereplői nevetségessé tennék az ilyen zenei vezetőt. A kiadók berkeiben ugyanez a helyzet. Egy-két százaléknyi olvasó érti a mélyebb szabályokat, de tíz-húsz százalék valamilyen szinten ért az olvasáshoz – ezt megtanuljuk az iskolában. A többi kiadó nagyon gyorsan leszedné a keresztvizet a szakmaiatlan kiadóról, nem hagyná ki a lehetőséget, és az egy-két százaléknyi hozzáértő hamar felvilágosítaná a tíz-húsz százaléknyi majdnem laikus olvasót. Onnantól nincs megállás a lejtőn. Hidd ezt el egy olyan embernek, aki járt már a piac világában. Senki sem kockáztatja az állását, a cégét, a presztizsét feleslegesen. Egyébként miért is tenné. Ami tényleg rossz, az rossz. A kiadó kapacitása üzletileg mondjuk háromszázhuszonhét kötet egy évben. Miért tenne bele a szakmai véleménye alapján rossznak mondható kötetet, amikor van jobb is?

  19. Kedves Demeter Attila!

    Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a kiadó azt jelentet meg, amit akar, olyan követelményrendszer alapján, ami neki tetszik. Én a megjelent részletek közül volt olyan, amit végig olvastam, volt olyan, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és szívesen megvettem volna. Az én olvasói szűrőmön ezek átmentek. Az olvasás szubjektív dolog, ezt akarom érzékeltetni, kinek ez tetszik, kink az. Én soha nem olvasnám a Harry Pottert vagy a Trónok Harcát, mégis világsiker, az én szűrőmön ezek nem mennek keresztül. Ellenben megvenném Szilvássy Réka regényét az apró hibák ellenére is. Mert az olvasás egy kikapcsolódási forma, egy hobbi, objektív mércével nehezen mérhető. És azt gondolom, hogy minél tudományosabb szemszögből olvas valaki, annál jobban eltávolodik a valós olvasási élménytől, akár olyan szinten is, hogy a józan értékítélete veszik el.
    Célszerűbb lenne valami olyan pályázati formát kitalálni, ahol valós, potenciális olvasók ítélkeznek egy-egy írás felett. Valószínű nagyobb sikere lenne, de mivel magánérdekek mozgatják a kiadókat is, ők szabják meg a feltételeket. A kikerült írások – mivel megugranak egy nyelvi szintet – véleményem szerint objektíve nem lehetnek rosszak. De tiszteletben tartom az Ön véleményét is, és sok sikert kívánok ahhoz, hogy az Ön igényeinek megfelelő, szakmailag kifogástalan könyveket olvashasson!

  20. Kedves Nelly!
    A magam részéről nagy kedvencemre, a Száz év magányra lennék kíváncsi, gyanítom, hogy nem kapna pozitív lektorit. Csakhogy szerintem ezzel sincs semmi baj. Attól, hogy egy regény valahol valamikor megjelent, egyáltalán nem biztos, hogy itt és most is megjelenne. Vegyük ismét Mikszáthot! Ő volt meg nem értett, majd a rajongásig megértett zseni. A hatása ma is él, ma is rengetegen olvassák szívesen, filmesítik, tananyag, érettségi tétel stb. De ha ma állna elő a műveivel, könnyen lehet, hogy soha nem jelenne meg. Amit ő csinált, az akkor és ott volt nagyszerű és korszakalkotó, ma nem lenne az. Ezért bukna meg jó eséllyel egy Mikszáth epigon is. Volt itt már az idén pályázó, aki rendesen kapott hideget amiatt, hogy retrónak minősítették, míg volt akinek pont ez tetszett benne. A kiadó úgy döntött, nem száll fel erre a vágányra, és negatívat kapott. Döntés. Nem tudom, előbb van-e a döntés és utána az elemzés, de szerintem jobb is, ha ezt nem tudjuk. A lényeg, hogy a kettő szerintem nem feltétlenül függ össze, az író felől nézve semmiképpen. A döntést elfogadod, az elemzéssel meg vagy egyetértesz, vagy sem. Itt jön az, amiről te írták, hogy az író maradjon független, önálló. Ez így helyes. Mikszáth sem változtatott a koncepcióján azért, mert nem fogadta el a kiadó. Viszont új utakat, új témákat, új fejlődési utakat keresett. Aztán talált hozzá kiadót is, mert lehet, hogy ami itt és most nem működik, az máskor és máshol fog. Olyat nem mondott egy lektori sem, hogy az illető változtasson. Neki ez a véleménye, ha az író akar, változtat. És lehet, hogy akkor is negatívat kapna… Természetesen mindez nem vonatkozik a nyilvánvaló mesterségbeli és nyelvi hibákra, erről Attila írt részletesen.

  21. Kedves Nelly és Maminti!
    Az előttem szólók (Lobo és Attila) már kifejtették véleményüket, ami az enyémet is tökéletesen lefedi.
    De még hozzátennék valamit. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a lektorok véleményét és döntését kétségbe vonjuk. Ez egy egyedi lehetőségeket kínáló pályázat, aki nem így látja, ne is rugjon labdába. Mi csupán a továbbjutott művek első, ritkán második fejezetébe pillanthattunk bele, de az “elbírálóknak” teljes ismeretük volt a regényekről és ez alapján dönthettek. Hiába egy jól megírt első fejezet, hiába egy figyelemfelkeltő csavar az elején, ha a továbbiakban (előre is bocsánat a fogalmazásért) életképtelenné válnak. Arra már nincs szükség, hogy ezt kifejtsem, a lektorok megtették az értékelésben.

  22. Maminti, biztos van olyan pályázat is, ahol az olvsók döntenek. De szerintem ez így jobb. Hogy miért, ahhoz olvasd el föntebb a kacsavadászos kommentemet.

  23. *rúgjon

  24. Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de mégis. Egy kiadónak, főleg ha komolyan elkötelezte magát az ifjúsági irodalom mellett, van bizonyos pedagógiai felelőssége. Oda kell figyelnie, hogy mit ad az olvasói kezébe. Sőt arra is, hogy az írással próbálkozókat nevelje. A korábbi mosásoknál akadt egy-két bicskanyitogatóan szubjektív, elnagyolt lektori, de az idén eddig olvasottak nagyon alaposak, korrektek és igazak. Az eddigi felhozatalban még tényleg nem volt nyomdaképes kézirat, a legjobbakból is iszonyat mennyiségű munka lett volna kihozni a potenciált, márpedig a kiadó nem írhatja meg a könyvet a szerző helyett. A legrosszabbnál pedig magának a szerzőnek is ártottak volna, ha tovább engedik a kéziratát, és elhitetik vele hogy pár hét alatt összecsapott, dilettánsan megírt, írói gondosságot nyomokban sem tartalmazó fércművecskéjével jó munkát végzett. Ezt hagyjuk meg a vanity press kiadóknak.

  25. Egyébként már a vanityk is megnézik, mit adnak ki, nehogy őket is utolérje “Teddy bosszúja” 😉 …

  26. Kedves Nelly, ha már ilyen hosszan idézel valakitől, illő lenne megjelölni a forrást. A szöveged az első bekezdés kivételével egy tegnap este megjelent cikket idéz, Zsuppán András tollából. Ha más nem olvasta esetleg, te pedig nem jelzed, meddig van az idézett szöveg, és honnantól a saját gondolataid, úgy reagálnak rá, mintha te írtad volna az egészet. Én is követem a pályázatot, olvasom a részleteket, némelyik tetszett, drukkoltam érte, némelyiken érezhető volt, csiszolni kell még, de nem kérdőjelezem meg a lektorok szakmai hozzáértését. Csupán a rakétáért szorítok esetleg.

  27. Nagyon érdekes ez a beszélgetés, örülök, hogy felmerültek a gondolatok. 🙂
    Az írástechnika nem egy matek példatár, vagy egy szabályrendszer, hanem pusztán csak tanácsok. Amint elsajátítja az író, onnét kezdve bármit és bárhogy megszeghet. Sőt, a jó író mindig meg is szegi, így jönnek létre az új tanácsok…

    Rendszeresen előfordul, hogy az Aranymosáson kieső regények később megjelennek kis kiadóknál, ahol megpróbálják, hátha beválik, vagy magánkiadásban. De sajnos nem szoktak ütősek lenni.
    Okkal adunk vissza kéziratot, ezekkel egyszerűen még dolgozni kellene. Ha idejekorán megjelenik, és még nem jó, akkor egy kihagyott lehetőség marad. Nem tesz jót az írónak, amikor tucatszám olvassa a negatív véleményeket, olvasói csalódottságokat. És az olvasóknak sem, mert van egy rossz élményük magyarokkal. A kiadóknak sem, mert nem fognak több könyvet venni az írótól, hiába lenne a későbbi jobb.
    A kiadók csak akkor engednek el jó kéziratot, ha 1. nincs pénz kiadni 2. nem a profiljuk. Nálunk a kiadóvezető szívügye a magyar projekt, így van rá keret. És széles a profil, így szinte minden belefér. (Ami nem pl verseskötet vagy politikai szépirodalmi szatíra, ott meg írok az írónak, és ajánlok másik kiadót, bár ezeket általában nem is hozzánk küldik.)

    “például évente kétszáz könyvet kiadó cég nem kockáztathat meg egy gazdasági évben három katasztrofális bukást”
    De. Mi pont azért tudunk ilyen nagy volumenű, sok zsánert és korcsoportot érintő pályázatokat tartani – egyedül az országban -, mert erős sikerkönyveink vannak, és ki tudunk adni olyan írásokat, melyek szembemennek az olvasói elvárásokkal.
    Viszont a kiadói szint alatt álló írásokat nem szeretnénk megjelentetni. A műveket simán csak a saját könyveinkhez mérjük.

    A lektorik kapcsán pl az, hogy egy karakter naiv, vagy a történetben van egy hatalmas naivitás, azért gond, mert nem hitelesek a szereplők, nem így cselekszenek emberek, csak a fekete-fehér mesehősök. A meseátiratoknál amúgy jellemző probléma, hogy megmarad az írók fejében a mesék egyszerű világa, és elfelejtik, hogy ha felnőtteknek írnak, akkor ez nem működik, és a regények eszköztárával kell dolgozni, árnyaltabb döntési helyzetek és viselkedések vannak.

    A híres írók kifelé kommunikálása részben marketing, és természetes, hogy a zsenimítoszt erősíti. Részben meg egyszerűen jobban, rutinosabban tudnak írni. Nagyon sokat számít a gyakorlat.

    Ha van konkrét kérdés, szívesen felelek, csak kérlek, tegyétek bele a nevem, meg kérdőjelet a végére, onnan tudom, hogy nem egymással beszélgettek, hanem tőlem kérdeznétek 🙂

  28. Én azt tudom mondani, hogy amikor elolvastam a lektorimat, és túl voltam már az első sokkon, rájöttem, igaza van a lektornak. És verem a fejem a falba, hogy nem hallgattam azokra, akik bètázás után mondták, hogy az aurás szálat jobban ki kéne bontani. 🙂
    Így van, ahogy a kiadó mondja, a regényem jelenlegi formájában még nem jó. Szerintem ez nem azt jelenti, hogy nem lehet jó és kiadható, csak azt, hogy még lesz vele munka.
    Ezért nem is értem, akik a lektori után kérdezik/ìrják, hogy köszönik, vihetik-e a regényt máshová.
    Hisz még itt a Rakéta. Simán lehetünk Rakètások. 🙂
    Kitartást mindenkinek, a lektori alapján szépen át lehet gondolni a regènyeink hibáit.

  29. Igazból az írók a mélyben gyakran érzik a kézirat gyengeségét, csak vagy nem tudják pontosan megfogalmazni, vagy még nincs meg az az írói rutin, hogy ki tudják javítani. Nagyon érdekes mindig, amikor egy Rakétással leülök beszélgetni, és kb egy órában elmagyarázom a háromoldalas lektorit aprólékosan, akkor rengetegszer “aha-élménye” lesz, egyfajta megvilágosodás. Ő is tudja, hogy valami nem stimmel, és sokszor jó élmény mindezt kibogozni 🙂

  30. A fenti kommentsorból számomra az derül ki, hogy a pályázók egy része nincs egészen tisztában a pályázati folyamat menetével. A kiadó részéről egyelőre nincs eldöntve, hogy a fenti részletek, vagy akár a korábban kikerült, és negatív lektorit kapott írások közül végül melyik (akár többük is) kap majd lehetőséget arra, hogy szárnyaik alatt a boltok polcaira kerülhessen. A pályázat jelenlegi szakaszában mindössze annyi derült ki róluk, hogy a kéziratok jelenlegi formájukban több szerkesztésre / átírásra szorulnak annál, mint amit a nyár végi szűkös szerkesztési határidő engedne. Tehát az dőlt el, hogy a kiadó idei megjelenései közé biztosan nem férnek be. Ez véletlenül sem jelenti azt, hogy a kiadónak egyik történet sem tetszett volna. Biztos vagyok benne, hogy vannak ilyenek, amikben látják a megjelenési potenciált. A kiválasztott rakétások lehetőséget kapnak arra, hogy egy hosszabb átírási / szerkesztési periódusban olyan szintre hozzák a kéziratot, ami 2020-ban már megjelenő könyvként a kiadó palettáját gazdagíthatja. Egyébként úgy gondolom, hogy még a rakéta sem jelent feltétlen garanciát a megjelenésre, hiszen ha végül nem sikerül a javítás, a kiadó továbbra sem tud majd kockázatot vállalni a megjelentetéssel.
    Akik ebben a szakaszban pozitív lektorit kapnak, (egyelőre csak egyetlen mese) olyan kéziratot adtak le, amik csak apróbb változtatásokra szorulnak. Mert persze tökéletes kézirat nem létezik, de ezzel mindenki tisztában van, aki megnézte a mosás elején közzétett kiadóvezetői interjút.
    Úgy gondolom, ebben az első szakaszban, az első pozitív lektorinál még az eladhatóság, gazdasági érdekek sem játszanak főszerepet. Kizárólag a kézirat állapotfelméréséről van szó. A piacképesség és egyéb kiadói szempontok vizsgálatára ott a vezető szerkesztő lektorija, később pedig a kiadóvezető végső döntése. Mindezeken túl nem minden a pénz, a Végtelen térségek örök hallgatása – bízom benne, hogy jól emlékszem a címére – örök példaként marad fenn, ami bizonyítja, hogy a rétegkönyvek sem esélytelenek. Könnyen belátható, hogy az említett regény valószínűleg nem tört az eladási csúcsok felé, mégis olyan érdekes és értékes irodalmi műnek találták, ami méltán gazdagítja, és főképp szélesíti a kiadó műfaji palettáját.
    Megfelelő színvonal mellett tehát nincs olyan történet, ami esélytelen volna.

  31. Aranymosás, ezt érzem most én is. 🙂
    Hogy bennem is ott motoszkált, hogy igazuk van, hallgatni kellett volna rájuk (és magamra).
    Azóta ezerszer átgondoltam, az aurás szállal csomó dolog helyre fog billenni. 🙂
    Nagyon hasznos volt a lektori, az biztos!

  32. Bea, én szeretnék kérdezni, ha nem gond, nem közvetlenül a lektorikkal kapcsolatban, hanem erről: “Rendszeresen előfordul, hogy az Aranymosáson kieső regények később megjelennek kis kiadóknál, ahol megpróbálják, hátha beválik, vagy magánkiadásban. De sajnos nem szoktak ütősek lenni.”

    Abban az esetben sem műkdköhet ez, ha a szerző veszi a fáradtságot, belegondol a lektori véleményben adott tanácsokba, utánaolvas, segítséget kér, képzi magát, majd átírja a regényt? Mert azzal teljesen egyetértek, hogy borzasztóan rossz taktika máshol, változatlanul kiadatni az innen kiesett regényt, mert nyilván van oka, hogy kiesett, és valószínűleg pofára esés lesz a vége. De javítva és átírva?

  33. Kedves Aranymosó!

    Akkor most neked címezném, amit az előbb írtam 🙂 Egy író(palánta)ezen szempontok alapján hogyan tervezze meg a regényét, mikor merjen és mennyire merjen egy karaktert naívnak vagy gonosznak beállítani, vagy mikor tudja szegény, hogy hová tegyen be plusz konfliktust, ami talán már a kiadónak is elég? Honnan tudható, hogy egy titok szerintetek elég erőteljes-e? Néha úgy érzem, azt várjátok el, hogy az ember szinte túlfeszítse a húrt, máskor pedig “túlzóan ártatlan”, “túlzóan gonosz” a karakter. Félre ne értse senki, nem az adott művekről beszélek (sajnos mem az enyém került ki), a lektori véleményekre kérdeznék rá általánosságban. Csak az tudhatja ezeket, aki beiratkozik hozzátok? Az emberi természet nem típusokból áll, minden ember egyedi, tehát egy karakter is lehet szerintem egyszerre visszahúzódó, és olyan is, aki adott helyzetben megembereli magát, és kockáztat. Hogy értitek, hogy mindezt indokolatlanul teszi?

  34. Judit,
    az írásoknak van egy teljesen normális érési folyamata. Igen, azt is szoktam látni, amikor átírva, kidolgozva megjelenik valami máshol, és megnézem a molyos értékeléseket, és egyértelmű, hogy kijavította azt a dramaturgiai vagy egyéb hibát. Meg gyakran az író eljön írósuliba, és hozzánk hozza később is a művet. Mi is megjelentettünk több ilyen regényt, ami egyszerűen beért, átgondoltabb lett. Szerintem minden “nem” pusztán csak az igenhez vezető lépcső egyik foka.

  35. Kedves Vanadis! Valóban, a téma felvetésében az általad említett cikket idéztem, de világosan elkülöníthetők a saját godolataim, mert azok a komment elején találhatók, egészen addig, ahol azt írtam, hogy: “Érdekes dolgot olvastam erről:” Ett5ől kezdve tisztán látszik, hogy nem a saját gondolataim következtek. Nem hiszem, hogy a forrást fel kellett volna tüntetnem,akit érdekel, rákeres, ahogy te tetted.

  36. Bocsánat, kedves Vanadis, én írtam választ neked, csak elfelejtettem kitölteni az első sort 🙂 De ha így adódott, akkor javítanám is: az “Ettől” szóból kéretik az 5-ös kigondoltatni. 🙂

  37. Egy rövid megjegyzés a semmiből befutó zsenikkel kapcsolatban. Egyszer youtubeon néztem egy részt a Twilight Zoneból, a kora 80as évekből. Iróniával teli, hihetetlenül eredeti sztori volt Merlinről és Artúr királyról. Néztem a stáblistát, és a végén teljesen eldugva és apró betűkkel a szerző neve: GRR Martin. A tanulság: azért nem jó a nagy nevekkel jönni mert többnyire fogalmunk sincs arról a munkáról és tanulási görbéről ami a sokszor késői siker mögött áll.

  38. Nelly,
    az nem igazán jó elgondolás, hogy az író vesz egy írástechnikai könyvet, és patikamérlegen kiméri a cselekményt, szereplőket, betesz plusz konfliktust stb. Így képtelenség írni, és erősen kétséges, hogy élő dolog születik belőle.
    A jó út az, ha író nagyon ismeri a saját szereplőjét (mert akkor nem rángatja), és nagyon mélyen ismeri a saját témáját, mert akkor pontosan tudja, mi a világ és szereplő, illetve a szereplő és szereplő közti ütközőpont. Le kell menni a sztori mélyére. Mi, szerkesztők is azt szoktuk megkérdezni, “miért?”

    Miért megy át egy introvertált, nem kockázatkereső lány egy olyan portálon – erőszakkal – ami amúgy taszítja az átkelőt? Miért megy vissza egyedül olyan helyre, ahol korábban támadás érte? Vannak olyan emberek akik lazán megteszik mindezt, de a szereplő nem így volt bemutatva, ez ellentétes a viselkedésével.
    Nem tudom, mennyire érteni, hogy mire gondolok. Nem külső elvárást kell teljesíteni, hanem az adott szereplők és adott történet belső dinamikájában hitelesnek lenni.

  39. Aranymosó, egy kérdés, ami eszembe jutott a “naiv szereplő” és “az életszerűtlen viselkedés vagy regénybeli szituáció” kapcsán: nem akarnál Te, esetleg Kozma Réka (vagy valamelyik másik kollégád) írni egyszer erről a kérdéskörről a blogján egy posztot? Nem csupán azért kérdem, mert egy fantasy kapcsán én is nyakig ülök egy hasonló problémában, amely regényszitu nélkül az egész regény értelmét veszíti, hanem, gondolom, nem csupán engem érint és foglalkoztat ez a “mikor hiteles egy szereplő vagy egy regénybeli szituáció”-problémakör, hanem több kollégát/kolleginát is. Előre is köszönöm, ha valamelyikőtök szakmabeliként gondolkodik effélének a kiposztolásán; mindig tanulok Tőletek valami újat. SzM

  40. A szereplő akkor lesz hiteles, ha 1. énazonos 2. motivált a cselekvésre 3. reagál a világra 4. visszahat rá a világ.
    Ha egy visszahúzódóbb, passzívabb szereplő van, akkor emelni kell a tétet (pl egy macska után nem ugrasz be a tengerbe, de a húgod után igen). Vagy nem valami felé kell mozdulnia, hanem valami elől (pl. a hajón szörny van).
    A világra reagálás az, hogy ha külső körülmény van pl. cápa, akkor máris máshogy fest a kép.
    A világ visszahatása… ha a cápa megette a húgod, mert nem ugrottál be, akkor utána nincs naplementés csók a pasival, hanem bűntudat jön.
    Most ezek nagyon-nagyon leegyszerűsített példák, de ez a négy dolog a kulcs.
    (Majd szólok Rékának, írjon bővebb, én inkább írós-lélektani blogot tervezek, csak jó ideje nem jutok el az új bejegyzésig :))

  41. Kedves Nelly,
    Nem kerestem rá, de nem volt még két órája, hogy olvastam… Bizonyára kukacoskodás, csak alaposan beleverték a fejembe annak idején, hogy forrásmegjelölés mindenek felett. Inkább pontosítás volt a cél, hogy ne keveredjenek a dolgok a kommentelők szemében.
    Amúgy ez érdekes téma, hogy ki hogyan áll neki az írásnak, és meddig viszi az alkotói kedve – csak vicces, mert épp arra fut ki a cikk, hogy Martin alkotói válsággal küzd, kb kimerítette az eszköztárát a harmadik könyv végére, és a rá nehezedő nyomás, meg az életkora miatt talán nem is fogja befejezni. Szóval ez a példa kissé sántít, mert Tolkien összehozta, Martin viszont eddig nem egészen. Hogy álljunk a dologhoz mi, hobbiírók? Alapvetően mindenki önmaga kedvéért ír, ez nem is lehetne másként, én is át tudtam érezni a nevezett belső kényszert, ami rávesz, hogy munka, edzés után még pötyögni is nekiálljak. De nem véletlenül léteznek írástechnikai könyvek, kurzusok. Lehet bármilyen klassz egy sztori, vagy magával ragadó a stílus, ha bizonyos dolgokon bukik a hitelesség, vagy az érzete. Egyik ilyen pont például amit fel is hoztál, hogy a karakterek mennyire viselkednek eltúlzottan. Ez tényleg csak az egész mű ismeretében állapítható meg – és sajnos túl gyakran köszön rám már megjelent (külföldi bestseller) könyvek lapjairól. Ha nem a saját személyiségének megfelelően viselkedik a karakter, arra gondolok, hogy az író rángatja ide-oda az egyszerűség kedvéért. A túlzott gonoszság, túlzott naivság is ide tartozik, hisz nem érzem már valós reakciónak. A lektor dolga, hogy ezekre felhívja a figyelmet. Az, hogy összeollóztak Martin nyilatkozataiból pár részletet, mely szerint senkinek nem akart megfelelni soha, még nem azt jelenti, hogy csak írt bele a vakvilágba ösztönből, aztán a végére valahogy kijött belőle a Tűz és jég dala. Minden író mögött hosszú út, és temérdek javítás, újraírás, újratervezés áll. Az, hogy valaki elindul ezen a pályázaton, esetleg tovább is jut, már önmagában dicséretes. Sok sikert kívánok mindenkinek a továbbiakhoz, legyen az javítás vagy Rakéta 🙂

  42. Aranymosó, köszönöm a választ, el is mentem a kis írós cuccaim közé; és azt is, ha jelzed Rékának – nagyon szeretem olvasni a blogját (ja, ezt inkább Neki kéne írnom, mindegy).

  43. Pusztán lábjegyzetben 🙂
    Martin azt mondja, a forgatókönyv után a regény szabadabb dolog – és ez valóban így van.
    Rendkívül kötött a forgatókönyvírás dramaturgiailag, és eszköztárban pl nem lehet bármennyi visszaemlékezés és mellékszál.
    Ráadásul a költségvetés is megszabja, mekkora volumenű lehet egy jelenet pl belefér egy tízezer fős támadás, vagy inkább lopózzanak be a várba, az olcsóbb. Ugyanígy a mellékszereplők száma, a szálak mennyisége… ez mind, mind pénz. Martin emiatt nem filmre csinálta a témát.

    Martin fejére most ráomlik, hogy több szálat mozgat már, mint amennyit átlát, és ez annyira bonyolult, hogy nem tudja összerendezni, valószínűleg ez blokkolja. Ez a komplexebb sorozatot íróknál mind előjön.

  44. Kedves Aranymosó!

    Én arra lennék leginkább kíváncsi, vajon hol húzódik a javíthatóság és a kiadhatóság határa. Azt ugye már sokszor leszögeztük, hogy az írás tanulható, nem valami misztikus dolog, de ezeket a határvonalakat mégis mintha némi homály fedné, az egyszeri író számára nehezen megfoghatóak.

    Nyilván az elvárások kiadóról kiadóra változnak, mindenkinek megvannak a saját preferenciái, de mégis, valamilyen szempontrendszer csak létezik itt, a Könyvmolyképzőnél, amivel elősegítik, hogy a lektorok minél objektívebben meg tudják ítélni az adott írást. Erről megtudhatunk esetleg valamivel többet? 🙂

    Remélem, sikerült érthetően megfogalmaznom a kérdést, azt persze tudom én is, hogy dramaturgiailag, az érzelmi ív tekintetében, a szereplők hitelessége szempontjából, stb. működnie kell a kéziratnak, csak a pontos határvonalakat nem látom. Honnantól számítva lesz valami javítható?

    Tudom, nem egyszerű a kérdés, és nehezen szabályszerűsíthető, de azért reménykedem, hátha… 😀

  45. Bocsánat, még annyival kiegészíteném, hogy javítható alatt például egy Rakéta projektet értek, tehát hogy a kiadó azt tudja mondani, hogy ez a mi szempontunkból javítható, szívesen segítünk rajta dolgozni.

  46. A rövid válaszom erre az, hogy ha hibák az alapokat érintik, akkor az sajnos átírást jelent. (Egy logikai hibára épülő írást egyszerűen csak átírással lehet javítani.) Ha nem az alapokat érinti, akkor javítható. De csak akkor, ha az írónak megvan hozzá az eszköztára. Ha nincs, akkor az szenvedés, és a végére se igazán sikerül.
    Minden kézirat egyedi, így ennél pontosabb recept nincs rá. Az adott írás kapcsán derül ki.
    Amúgy A siker tintája könyvben leírtam hosszabban az Aranymosás tapasztalatait, például azt is, mit néznek a lektorok. Esetleg nézd meg egy könyvtárban. Tudom, hogy támpontok kellenek, pont ezért próbálunk minél tisztábban, egyértelműbben kommunikálni, hogy minél több jó kéziratot kapjunk.

  47. Köszönöm a választ, akkor innentől kezdve tényleg egyedi már a dolog.
    A siker tintája megvan, olvastam is. 🙂

  48. Kedves Aranymosó! Természetesen értem, mire gondolsz. Azzal pedig teljesen egyetértek, hogy nem lehet ezt előre kipatikamérlegezni (:)). Az ember csak ír, mert kibuggyan belőle valami, s talán az a jó, ha eszébe sem jut, hogy innen hiányzik még egy kis konfliktus. Amikor kijön a lektori, akkor szembesül csak ezzel a problémával, de akkor már késő. Milyen jó lenne egy mondjuk egy olyan felolvasókört szervezni, ahol szakmai szempontok alapján ki lehetne vesézni egymás írásait, mielőtt pályázatra kerül a sor, persze ehhez kellene egy szakmai tag is, aki szívesen részt venne ebben. Ez segíthetné az amúgy tehetséges palántákat, hiszen a lektori vélemények olyanokat is tartalmaznak, hogy gördülékeny, jó stílusban megírt, vagy kellemes poénokkal tűzdelt, érdekes ötlet, izgalmas téma, hogy csak a mostani lektoriból idézzek. Talán több jó, kiadható mű születhetne. Persze lehetséges, hogy megint csak az én személyes naívságom beszél belőlem, a világ nem erről szól. Azért a választ köszönöm.

  49. Bocsánat az elírásokért, de a kommentmező világosszürke betűi olyan olvashatatlanok, hogy szinte vakon ír az ember, s hiába próbálja benyújtás előtt átolvasni, be-becsúszik egy két rossz betű 🙂

  50. Kedves Aranymosó! 🙂

    Érdeklődve olvasom az itt kialakult párbeszédet, számomra is igen tanulságos 🙂 Az a – talán kissé butácska – kérdés merült fel bennem, hogy melyik hibakategóriába (gyorsan/lassan javítható, netán kizáró ok) esik az, ha egy alapvetően jó írás túl hosszú, és erősen meg kell húzni? (Tehát a dramaturgiai ív, szerzői ígéret nem vall kudarcot, viszont például egyes jelenetek túlrészletezők, vagy “csak” hangulat/világépítők, de elhagyhatók.) 🙂

  51. Nelly, megértem a problémát. Sajnos, ha az arányokat nézzük, minden profi szerkesztőre kb ezer író jut. Aki jó a szakmában az iszonyatosan leterhelt, és este, ha egy kis pihenője van, már a családjával szeretne foglalkozni.
    Én annyit tudtam tenni, hogy anno csináltam egy Világ bétái egyesüljetek fb csoportot, a kiadónál írósulit és kéziratszervizt. Meg tartok külső előadásokat, májusban pont szövegelemzés lesz.
    De igazából ezekkel a lehetőségekkel sem élnek az írók. Idén vicces kör volt, hogy nagyon sokan kérték, hogy a meseírásról és korcsoportokról legyen előadás. Majd eljött mindössze tizenkét ember. És nem azok, akik kérték 🙂 Utána meg szabályos követelőzést kaptam, hogy de miért nem tartok újabb mese előadást. Miért? Mert nincs időm. A lehetőségek egyszer adódnak, azután elmennek.
    Azért írom le mindezt, mert nem azt kell nézni, hogy mi nincs, hanem azt érdemes, mi van, és megragadni. pl igénybe venni az írósulit. Ott a csoportok a kurzus után írókörökké alakulhatnak, vagy három-négy ember baráti bétakörré. Kellenek ezek, az Aranymosás legnagyobb ereje ebben van – az írók megtalálják egymást, irodalmi barátságok köttetnek.
    A világ olyan, amilyenné formáljuk. Alakíts a helyi könyvtárban amatőr írókört. Biztosan van a lakhelyeden más is, aki ír. 🙂

  52. Kedves Idun,
    sajnos az a tapasztalat, hogy ha egy írás túlírt, annál nagyon gyakran gond akad az írói ígérettel is, mert nem tudja a saját írói ígéretét, vagy ha tudja, akkor is a kézirat második fele új író ígéretet tesz le. Gyakran nem jó a dramaturgia sem, mert nincs fókusz. Nem a dramaturgiai ív épül, hanem kis színesekben kalandozik az író.
    Nagyon ritka az, hogy tényleg csak mennyiségi túlírás van. Az ilyen kézirat azonnal igent kap, mert ez könnyen javítható probléma. Kis metszés itt-ott, egyeztetések az íróval, és kész. De ez annyira ritka, hogy a pályám alatt két vagy három esetben találkoztam ilyesmivel, a többi mind az első kategóriába esett.

  53. Kedves Aranymosó,
    fentebb a túlírásról kérdeztek, engem éppen az alulírás érdekelne. Évekig novellákat írtam, és most látom magamon, hogy regényírásnál jobban sűrítek, mint egy kellene. A kérdésem, hogy ha tegyük fel a dramaturgiai ív és az érzelmi ív rendben van, akkor ez könnyebben vagy nehezebben javítható hibának számít?

  54. Kedves Kata,
    A sűrítés jól javítható. Ha jó a szerkezet és a konfliktusok, akkor ez nem gond. A szerkesztő – ha az író ezt szeretné – pontosan megjelöli, hogy ide kér 5 mondatot, amoda kettőt stb, ami kibontja a meglévő gondolatot. A novellistáknál inkább az a kérdés, hogy a regény íve tartalmaz-e annyi cselekményt, amennyi kell, vagy kisregény inkább.

  55. Kedves Aranymosó, regényben gondolkodva mennyi nálatok a terjedelem alsó határa? Pld mennyi leütésre mondjátok azt, hogy túl rövid?

  56. Nagyon szépen köszönöm a választ! 🙂

  57. Kedves Csikesz
    Fenti kérdésedre az oldalon található kommentek között egy korábbi alkalommal már láttam választ, így bátorkodom megosztani veled. 9 szerzői ívre emlékszem, azaz 9*40 000 karakter, tehát 360 000 leütés szóközökkel együtt.

  58. Köszi János, tehát azt mondod hogy 360000 leütéstől számít regénynek?

  59. Kedves Csikesz
    Igen, én határozottan arra emlékszem, hogy volt egyszer egy olyan kérdés, nagyságrendileg hol a kisregény és regény határa, milyen terjedelemtől tekinthető regénynek egy írás. Erre érkezett a 9 szerzői íves válasz. Mivel azonban ez az én emlékem, és rövid kutatásom során nem találtam meg ezt a konkrét állásfoglalást, mutatok egy másik hasonlót, ami viszont az utamba akadt:

    Magazin / 2017. október 12. csütörtök
    Kedves Luca,
    Nem szabtuk meg a karakterszámot, de fontos tudni, hogy amikor a kiadásról döntés születik, akkor bizony számítani fog a mű hossza.
    A kézirat hosszának általánosan a korcsoporthoz illeszkednie, például egy ovis mesekönyv más, mint egy regény.
    A regényeknél az ideális terjedelem 12-3 ív. De jó még a 10-11 és a 14-15 ív is.
    (Egy szerzői ív 40 ezer karakter szóközökkel.

  60. Szerintem ez a terjedelem-dolog nem probléma. Aranymosó majd kijavít, ha rosszul emlékeznék, de egyrészt nincs mennyiségi megkötés, másrészt lehet kisregénnyel is indulni.
    Ami a műfajokat illeti, a terjedelem csak egy szempont, és nem is a legfontosabb. Értem ezalatt azt, hogy a kisregény nem attól lesz kisregény, hogy rövidebb a regénynél, hanem azért rövidebb, mert kisregény. Kevesebb cselekmény, és általában nem szerteágazó, kevesebb szereplő, kevesebb jellemfejlődés, vagy ha ugyanannyi, akkor sűrítettebb. Tömörebb szerkezet, nem annyira részletezett ábrázolásmód. Elég nehezen megfogható műfaj, azt is nehéz megmondani, miben különbözik az elbeszééstől. De a lényeg: Ha kisregény stílusban írsz egy nagyregénnyi terjedelmű művet, akkor nem a terjedelemmel van a gond, és fordítva sem, hanem hiányzik az üzenet és a terjedelem közötti összefüggés, amit pusztán a terjedelem csökkentésével vagy növelésével nem biztos, hogy leghet orvosolni.

  61. Korcsoporttól függ, mi a regény határa. Egy szerzői ív 40 ezer karakter szóközökkel.
    A Cool selection, Bíbor pöttyös és egyéb sorozatunkban 4-5 íves regények is vannak.
    A Vörös pöttyösöknél 8 ív az alsó határ.
    A felnőtteknél (Rubin, Zafír, Arany pötty, Hard Selection) is előfordulhat 8 íves kézirat, de nagyon-nagyon ritka, inkább 10 ívesek a legrövidebb sztorik. Az “ideális” regény 12-13 ív. Alatta az olvasók nehezebben veszik meg, vékonynak találják. Felette a nyomdaköltség és az összefűzés kezd problémás lenni. Természetesen, ha a sztori igényli, lehet több a szöveg. (Nekem is jelent meg már 19 íves regényem.)

  62. A “túl rövid” téma viszont nem teljesen függ össze a karakterszámmal. Akkor túl rövid valami, ha nincs kibontva egy adott szál, nincs elmélyítve és feloldva a konfliktus. tehát egy 10 íves regény is lehet túl rövid, és olyankor még plusz jeleneteket kérhetünk az írótól.

    Ami a kisregényeket illeti, ezeket megnézzük, ha beküldik az írók, hátha zseniálisak, de alapvetően regényeket jelentetünk meg, mert a mi olvasórétegünk főleg ezeket olvassa. Persze, próbáljuk bővíteni az ízlést, ismertebb íróktól pl Böszörményi Gyula jelent meg már kisregény. Illetve novellásköteteket is elkezdünk kiadni, de ezek lassú változások.

  63. Köszönöm a választ. Kicsit meglepett hogy mennyire a hosszú szövegeket preferáljátok, hiszen pld Joseph Conradtól a Sötétség szívében is csak maximum 6 ívre jönne ki 🙂

  64. Kedves Csikesz, engedj meg egy gondolatot, ami több kommentet olvasva is megfogalmazódott már bennem! 🙂 Szerintem nem érdemes egy több mint száz évvel ezelőtti, szépirodalmi művet összehasonlítani azzal, hogy mi az, ami jelenleg a szórakoztató irodalmi piacon, Magyarországon a kiadók megítélése szerint eladható. Rengeteget változnak az olvasói szokások már néhány évtized alatt is, hát még évszázadok alatt! És persze a magyar piacnak is megvannak a saját specifikus olvasói igényei jelenleg (abba most ne menjünk bele inkább, hogy ki és mennyiben tudna ezen változtatni, bárcsak tudnék valami tökéletes, minden aspektust lefedő okosságot ezzel kapcsolatban 🙂 ). Aztán erre még rájön az, hogy melyik kiadó mit tart fontosnak, milyen olvasóközönséget tud könnyedén megszólítani, nekik milyen igényeik vannak, stb.
    Egyébként több kiadótól is hallottam, hogy próbáltak nyitni a kisregény irányába, de nem volt olyan pozitív a fogadtatás, mint amiben reménykedtek. Azért bízom benne, hátha idővel őszintén megkedveli a magyar olvasóközönség a novellákat, kisregényeket is, én a magam részéről nagyon szeretem őket.

  65. Helló mysteria! Ebben tökéletesen igazad van. Bevallom azért érdekelt a dolog mert van egy kb 6 íves kéziratom amivel egyelőre nem tudom mit csináljak, csak abban vagyok biztos hogy nem lehet a duplájára bővíteni.

  66. Tisztelt Kiadó!
    Köszönöm a lehetőséget és a véleményt. Vártam néhány napot, míg ülepedik az élmény. Hogy ne keveredjek bele a mondandómba, pontokba szedtem.
    1. A negatív lektori véleménnyel nincs mit vitázni, nem is fogok.
    2. Az indoklás egy részét értem, és gondolkozom rajta, másik részét nem is értem, mintha nem ugyanarról a regényről beszélnénk. Valószínűleg a konfliktusvázlatom nem terjedt ki eléggé a részletekre, ez tanulság.
    3. Egyik kedves ismerősöm kérdezett rá, hogy mi történt, nem szokták így elspoilerezni a regényeket, és valóban, mind a végkifejlet, mind a legfontosabb történés napvilágra került. Gondolom, cselekményközpontú írások esetében erre jobban ügyeltek. Számomra nincs jelentősége, más kiadókhoz nem akarom beadni, a wattpadra fogom hamarosan feltöltögetni.
    4. Az iskolákról. A magyar szerzők szeretnének tanulni. Én az utóbbi egy évben négy KMK-s kurzusra jelentkeztem, egyre se vettek fel. A legutóbbi dramaturgia például talán nem fulladt volna kudarcba, ha egyenesebb és nyíltabb a kommunikáció. Azt megértem, hogy a „Meddig tart az aranymosás?” kérdésre a „Talán májusban lesz vége” a sztenderd válasz, de a „dramaturgia kurzus indul” reklámban, ha megemlítitek, hogy még van két hely, hajrá, a sok, korábban elutasított, elfásult szerző – hisz az a hír járja, úgyis a saját íróikat veszik fel –, újra próbálkozik. Nem mindenki akar az alapozókon részt venni, én sem szerettem volna se párbeszédet, se leírást tanulni, inkább dramaturgiát és NA írást.
    5. Az Aranymosás remek ötlet, jó lehetőség, izgalmas esemény, ahol szórakozhatunk, és barátokra lelünk. Sokszor persze felmerül a kettős mérce fogalma, hogy a külföldieknek se jó a világépítése, vagy rémesen sematikusak a karakterei, de azt hiszem, összességében a kiadott művek jók, jobbak és mindenképpen sikeresebbek, eladhatóbbak, mint az itt kiesettek.
    6. Tavaly kosztümös romantikussal indultam, avítt narráció és rossz dramaturgia volt a hibám, megráztam magam, írtam egy mai magyart közeli narrációban. Ez sem sikerült elég jóra. Nem mindenkiből lesz KMK-s író, aki wordbe történeteket pötyög, sőt író sem. Én most befejeztem, nem az írást, a kiadókeresést. Ha valakit érdekel a történet és a folytatás, a wattpadon megtalálja. Köszönöm.

  67. Kedves Réka,
    ha esetleg van olyan pont, ami nem világos az indoklásban, szívesen válaszolok a kérdésekre.
    A kurzusokra a kiadónk íróit mindig felvesszük, sőt, szívjuk a vérüket, hogy menjenek, ha valamiben fejlődniük kéne. Nekik előjelentkezésük van. Viszont ha sok a jó jelentkező, akkor még egy csoportot indítunk, mint a most záruló New Adult kurzus kapcsán is történt. Ez is két csoporttal futott.
    A Dramaturgia kurzust sokan szeretnék elvégezni, de ha egy szövegben az alapszintűbb dolgokkal gond van pl. párbeszédek, leírások, narrációs távolság, akkor sajnos az a tapasztalat, hogy az illető nem fogja tudni értelmezni a tananyagot, sem megoldani a feladatokat. Ez a legnehezebb kurzusunk. Ez kicsit olyan, mintha valaki a megyei úszóversenyen sem győzött még, de olimpiára szeretne menni. Idén bevezettük, hogy úgy is lehet kurzusra jelentkezni, hogy megkérdezi az ember, az oktatók mit javasolnak a szövege alapján. Ez hátha segítség a szint eldöntésekor.
    Ami a kiadókeresést illeti, nem szabad feladni. Úgy vélem, minden “nem ” egy fejlődési lépcső, út az igenhez. Az idő megérleli a dolgokat, kéziratokat.

  68. Ha lehet egy személyes megjegyzésem… Ez a téma nagyon jó. És nagyon erősen behozza a mai kor problémáját, félelmeit, kapcsolati dinamikáját is több szempontból. Foglalkozni kéne vele, belemenni mélyebben, és egy egy igazán ütős felnőtteknek szóló (Arany pöttyös) regény lehetne belőle.

  69. Szilvássy Réka, ha ez jelent némi vigaszt, nekem eddig a te részleted tetszett a legjobban (azok közül legalábbis, amiket olvastam), csak nem jutottam még odáig, hogy kommentet írjak hozzá. Ugyan nem ismerem az egész regényt, de tényleg jónak tűnik a témája, foglalkozz még vele, mert ígéretes!

  70. Köszönöm a választ és a biztatást. Egyelőre érlelek.

  71. Miután többször is meg lettem szólítva a kommentfolyamban, Valerie és a kockázatkerülés témájában, egyetlen gondolatot szeretnék csak hozzátenni. 🙂
    Talán hiba volt Valeriet introvertáltnak neveznem, mert ezzel egy olyan skatulyát képzel köré az olvasó, amibe csak részben illik bele.

    A saját példámat tudom felhozni, mivel én is introvertáltnak gondolom magam, ugyanakkor életem során többször is kerültem olyan helyzetekbe, amikor valamit nagyon el akartam érni, és ezért képes voltam a komfortzónámból messze-messze kilépni. (Időnként eléggé meggondolatlanul.) Lehet, persze, hogy nem vagyok “eléggé” introvertált. 😛
    *Spoiler* Azonkívül, ha egy mágikus dobozt kell visszaszereznem, amiben a varázslat _követeli_, hogy az enyém legyen, akkor muszáj érte menni, akármennyire is kockázatos. Mivel ezt felrótta a lektor, ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóan nem húztam alá eléggé ezt a tényt, de hát ez van. 🙂

  72. Sziasztok!
    Nekem sem volt könnyű megemészteni a “nem”-et nyilván, de ne feledjétek a Rakéta Projektet. Tudom, tudom, olcsó vígasz, mert egy “nem” mellbevág, de a remény hal meg utoljára. Felesleges magyarázkodni az írásokkal kapcsolatban. Nálam pl azon csúszott el a dolog, hogy nem hangsúlyoztam ki eléggé, hogy ez egy első rész, na és? Nem érdekel senkit. A vesztesektől visszásnak tetszik a magyarázkodás. Ez most nem jött be, el kell fogadni, és tudom, nehéz szó nélkül hagyni, de ez van, a kiadó döntött, pont 🙂
    Nekem nem is a lektorikkal van bajom, hanem néhány kommentelő bántó keserűségével, ami a beharangozott moderálás ellenére úgy tűnik, mégis megengedett. Nem, itt most nem arról beszélek, ha valaki leírja nem tetszését, hanem arról, amikor fröcsögve, gusztustalan és gerinctelen módon pocskondiázik és ostoba, agyatlan módon általánosít. Személy szerint hála az égnek ezek közül egy komment sem érintett meg, de belegondoltam, hogy a jelentkezők közül nem mindenki olyan rinocéroszbőrű 34 éves medveállat, mint én 😀
    Akinek nem inge, ezt a kommentet úgyse veszi magára, viszont akinek szól, attól megérdeklődném egyszer privátban, hogy milyen lelki trauma vezetett odáig, hogy úgy érzi megteheti, hovy az internet mögé bújva ordenáré módon fröcsögjön belőle az epe?

  73. A kiadós vitához két idézet:
    “A probléma: a döntés.” (Mátrix:Újratöltve)

    “Egy álmot álmodék, de álmom eltávozott tőlem.” (Mátrix:Újratöltve)

    A másodikhoz, hogy néha feladni kell mindent; akkor kudarc sem ér. 🙂

  74. Lily ezt kifejtenéd, kérlek 🙂

  75. Kedves Ran!

    Kifejtem akkor, hogy mire gondoltam. Ha például nem írnank le egy betűt se; vagy alkotnánk verset; fordítást stb., akkor nem lenne mondjuk mit megítélni, tehát nem lenne az, hogy jó vagy rossz valami, mivel nincs semmi, mit megítelhetnénk, így nem leszünk szomorúak se, mivel nincs min szomorkodni. Szerintem ezért nehez túltennie magát az embernek azon, ha nem sikerül valami, de ha nincs egy betűd se, akkor nem szomorkodsz, hogy bekerült-e a “mű”, vagy nem, mivel 0=0. Végülis, minden vita forrása az ihlet és az abból fakadó csalódottság vagy túlzott öröm. Ha közömbösen nézed a dolgokat, úgy könnyebb elviselni azokat. Csak gondoltam felvetem, hogy a sztoikus közöny néha jobb, és a mű összetépése, mint rossz vagy épp elmegyet leadni. Ezt éreztem a pályázatnál.

    Remélem sikerült kellően kifejtenem, ha nem csak szólj. 🙂

    Lily

  76. Ne haragudj, Lily, de ha mindenki így gondolkodna, nem írnánk semmit.
    Ha a kudarctól félve nem is próbálkoznánk, az mitől jobb, mint hogy beküldjük a nem tökéletes művünket, ami kikerülhet, kaphatunk róla hozzáértő véleményt, kedvelhetik az olvasók?
    Persze, senki se mondta, hogy ezek tökéletes írások. Szerintem senki nem úgy áll föl a gép elől, mikor befejezte a regényét, hogy “Aha, ez király, megírtam az új Gyűrűk urát, vagy jobb vagyok, mint Rowling”.
    De miért ne érezhetnènk úgy, hogy “Aha, szerintem ez nem olyan rossz, van a sztoriban kakaó, ha kapok szakértő segítséget, ebből talán lehet könyv.”?
    A próbálkozások viszik előre a világot, minden téren, nem csak az írásban.
    Igenis próbálkozni kell, írni kell, tanulni kell, fejlődni kell!

  77. Anita megelőztél 😀
    Lily te ezt nem gondoltad át eléggé. Ha nem akarsz semmilyen csalódást az élettől, akkor ne is alkoss semmit? Komolyan ezt mondod? Bocs, de inkább ezerszer csalódok, mert nem jön össze valami, minthogy ne is próbálkozzak. Inkább essek pofára milliószor, de nem hagyom abba a próbálkozást, és ez nem csak az írásra igaz, hanem mindenre.
    Reméltem, hogy félreértettelek, de sajnos rájöttem, hogy mégse. Ha a világ úgy gondolkozna, mint te, akkor az emberiség nem tartana sehol 😀

  78. Lesz, majd felelet.
    Kérdésedre választ kapsz,
    Ha, majd ragyog ég.

    Lily

  79. Haikut írni
    Kedves dolog, de figyu:
    Tök értelmetlen. 😀

  80. Igaz lehet ez,
    Ha nincs haszna minek is.
    Cégtől is függ az? 😀

  81. Zárjuk hát le azt,
    Most más érdekel, fogas
    És mechanikus. 😉

  82. Kérlek, magyarázzátok már el nekem, mit jelent az, hogy tökéletes regény? Milyen értelemben? Kinek milyen szempontjából? Van-e abszolút tökéletes regény? És ha nincs, minek kell vele példálózni? 😀 Értem én, mit akartok mondani, de miért mindig arra fut ki a dolog, hogy hát, lehet, hogy a miénk nem tökéletes (tehát van olyan, csak az a más regénye), de azért próbálkozunk? Hogy egy klasszikust idézzek: “Tedd vagy ne tedd, de sohase próbáld!” (Egyébként Anita, Ran, egyetértek veletek, és hajrá! Csak ez a kis szőrszálhasogatás most kikívánkozott :D)

    Lily, úgy emlékszem, korábban pont te biztattad mindig a népet, most meg ez a sok kiábrándultság… remélem, minden oké.

  83. Leona, a hozzászólásomban a “tökéletest” úgy értem (Mosásra lefordítva): abban az állapotában kiadható, ahogy beküldtük. 🙂
    És dehogynem kell próbálkozni. Minden egyes regénnyel fejlődsz, javulsz. Az írás is egy tanulási folyamat.
    🙂

  84. Minden alkotói lét hullámzó dolog, és ez majd profi szinten is így lesz. Mindig lesz egy díj, amit nem nyer meg az ember, egy könyv, ami mégse fogy olyan jól, egy szomszédos dedikálóasztal, ahol a másik írónál ötször több dedikáló vár… Sokan, amikor összehasonlítják magukat mással, azt nem veszik észre, hogy hány ember van, aki meg az ő képességeit, elért eredményeit becsüli. Meg kell tanulni ezt is észrevenni, vagy a depressziós érzés folyamatos lesz…

    Ami a pályázatot illeti, azt is érdemes tudatosítani, hogy ez ugyan nyitott pályázat, de nem amatőr. Az, hogy valaki pénzt kapjon az írásáért, országos terjesztésbe kerüljön a mű, évente többször dedikálni menjen, lelkesen olvassák az olvasók, ez mind-mind tudást igényel. Egy nagy kiadóhoz próbáltok bejutni. Nehéz? Igen. De ez így van jól.
    A mi korunk mániája, hogy azt sugallja, csettintésre sikeresnek lehet lenni, pedig ez nem így van. Legföljebb nem látjuk a munkát a másik ember mögött.

    Tökéletes regény nincs, nem is kell, hogy legyen. Annyira van szükség, hogy az író váltsa be a saját maga által letett írói ígéretet. Igazából ennyi a titok.

  85. Közben jött kérdés magánban, de ide is kiírom: májusban még felkerülnek részletek 🙂

  86. Anita, így már világos, köszönöm. Bár én még mindig azt mondom, hogy nem mindegy, hogyan fogalmazunk. Én egy irracionális ember vagyok, tehát szeretem a matematikai logikát 😀 Ha azt mondom, hogy a regényem nem tökéletes, akkor azzal egyúttal azt is kinyilvánítom, hogy VAN olyan, ami viszont tökéletes, mert nem létezhet valaminek csak a tagadása. Apróságnak tűnhet, mert hát értjük, mit szeretett volna mondani a másik, és mégis – azt hiszem, ezek a (főleg tudat alatti) gondolatok sok (főleg kezdő) író önképére vannak negatív hatással. De én amúgy a kollégáimat is nyösztetem ezzel. A világból kiszaladok, amikor valaki azt mondja, hogy “én csak egy senki vagyok itt” (értve ezalatt, hogy nem ő hozza a döntéseket). Mondom, figyelj már… ha most mindenki, aki itt “senkinek” gondolja magát, felállna, hogy ő akkor nem dolgozik tovább, akkor borulna össze az egész intézmény. Arról nem is beszélve, hogy ember vagy, tehát már csak önmagad miatt is vagy valaki… na, szóval, ez messzire vivő vesszőparipám (és éljen a képzavar :D).

    Az alkotói létről: aznap, amikor a regényem több év alatt átírt verzióját is visszautasították, én is úgy köszöntem el a barátaimtól, hogy na, akkor megyek, sajnálom magam még egy kicsit. Erre ők: jaj, azt nem szabad, meg nem éri meg. Én meg csak pislogtam, hiszen miért ne hagyhatná az ember kifutni az érzéseit? Nem lehet egyik pillanatról a másikra a gondtalan optimizmusba ugrani. Majd egy-két nap múlva elkezdek gondolkodni azon, hogy hogyan tovább. És tartottam is az egy-két napot, pedig nekem aztán van zsenikomplexusom bőven (és, ugye, ami nem sikerül azonnal, arra jobb, ha rögtön földet húzunk, stb. stb.). Tizennégy évesen amiatt aggódtam, hogy lassan kiöregszem, és nem lehetek gyerekzseni író, talán, ha tizenhét éves koromig kiadok egy regényt, akkor még van rá esély (ez röhejesnek tűnik, de így volt 😀 ). Ma már több, mint kétszer tizennégy vagyok, és még mindig nincs kiadott könyvem. Ma már inkább arra gondolok, nehogy idő előtt kiadjak a kezemből olyat, amire később esetleg nem lennék túl büszke.

  87. Csak melankólia + szomorkodás, hogy nem sikerült a pontos számítás, ha egy mechanikus csillag körül kieringő bolygó palyája megegyezik a Földével, de holdja ellentetesen forog és fele akkora a keringesi ideje, mennyi ott egy év (clockpunk kisregenyemhez vilagot tervezek épp, nehez meló,plusz novellapalyázat angolul méghozzá) + vitaban egyensúlyozni eközben, fáradtan. De van pozitivum is, legalább jót vitaztunk. Megvagyok, köszi mindenkinek. 🙂

    Kitartast mindenkinek, szurkoljatok, hogy ne őrüljek bele.:D 😉

    Lily

  88. (Ha nem hard sff-t írsz, nem kell ilyesmit kiszámítani. Amúgy a mi Holdunk sem a Föld körül kering, hanem a Nap körül. A Föld csak mindig kibillenti a keringési úton. Nem hiszem, hogy egy ellentétes és kéthetes keringési idő működne.)

  89. Kedves aranymosó!

    Ok akkor azt kihagyom. Mazli “nagy levegő”, vegem lett volna. Megkönnyebbüles. Néha túlbonyolítok dolgokat. 🙁

    További szépeket.

    Lily

  90. Bocsi, Kedves Aranymosó!
    Ezt a “mi körül kering a Hold” dolgot átgondolnám egy kicsit még. Igaz, hogy a Hold a Földdel együtt a Nap körül is kering, de alapvetően a Föld körül járja az utat, csaknem körpályán. (Lényegesen közelebb van a pályája a kőrhöz, min az ellipszishez.)És, mint tudjuk egy keringési ciklus alatt egyet fordul a saját tengelye körül. Azt meg nem tudom hová tenni, hogy a Föld kibillentené. Vagy ez valami álcázott példabeszéd akart lenni?

  91. Nem példabeszéd, csak eszembe jutott, mert tavaly levezette nekem valaki matematikailag. De amúgy keress rá a neten 🙂

  92. Így már érthető. Mégiscsak példa, a bármit bizonyítani tudás torz példája. Köszönöm!

  93. Kedves Aranymosó!

    Most, hogy már kezd körvonalazódni, mikor zárul le a pályázat jelenlegi szakasza, számíthatunk a közeljövőben statisztikára?

    Előre is köszönöm a választ! 🙂

  94. Igen, májusban.

  95. Attila, izé, ez nem a”bármit bizonyítani tudás torz példája”. A Föld és Hold egymás körül kering, plusz közös tömegpontjuk a Nap körül. Csak a gyerekek oktatásában egyszerűsítik le arra, hogy a cukkancs Hold körbejárja a Földet. 😀 Átírni egy ellentétesen forgó, fele ciklus alatt mozgó holdra ezt a rendszert, hát gimis fizikatudással biztos nem fog sikerülni. És tök felesleges is, az irodalom egy fikció, nem kell számolgatni, hanem elhisszük az írónak. Ahogy a több holddal, vagy két nappal rendelkező fantasy világokat is. 😀

  96. Kedves Aranymosó,

    szerdán az eredményhirdetés mellett új részlet is kikerül majd?
    Illetve idén is jelzitek majd, ha közeleg a mosás vége?

    Kellemes Húsvéti ünnepeket! 🙂

  97. Kedves Kata,
    hétfőn kikerül egy részlet, szerdán az eredményhirdetés, pénteken a lektori, jövő hétfőn megint részlet 🙂
    Az irodalmi válogató most futó szakaszának várhatóan májusban lesz vége.