Megyeri Judit: Rózsakői rejtélyek – Holttest az Ambróziában (részlet)

Megyeri Judit: Rózsakői rejtélyek – Holttest az Ambróziában (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

1.

Neked én, nekem te, egymásnak teremtve… – szólt a telefonból egyre hangosabban. Flóra a takaróval viaskodva tapogatózott a készülék után, mire nagy nehezen sikerült leállítania az ébresztőt. Nyögve visszafúrta arcát a párnába. Miért is használja még mindig ezt az átkozott zenét?!

Kimászott az ágyból, és megborzongott, amikor csupasz talpa a hűvös parkettához ért. Május végéhez képest meglepően zimankós volt az idő, ő pedig nyitva felejtette éjszakára az ablakot. A takaró alatt fel sem tűnt, mennyire kihűlt a szoba, a pizsama helyett használt férfipólóban viszont annál inkább. Dideregve ment a fürdőszobába, hogy felmelegedjen a forró zuhany alatt.

Elhagyatottnak érezte a konyhát az apja nélkül, amikor immár felöltözve belépett. A pulton nem illatoztak friss péksütemények, és a tévé sem zümmögött. Levett egy bögrét a mosogató feletti polcról, majd bekapcsolta a kávéfőzőt. Amíg a kávéra várt, kibámult az ablakon; a fák ágait zöld levelek borították, a kerítés mellett sorakozó orgonabokrokon a lila virágok kezdtek megbarnulni. A hűs tavasz észrevétlenül fordult át a nyárba. Hová a fenébe tűnt az elmúlt néhány hónap? Mintha csak tegnap ért volna véget az a borzalmas december…

Megcsörrent a mobilja, és Flóra fellélegzett. Nem kellett a kijelzőre néznie, anélkül is tudta, hogy Liza keresi. Csipkelődve szólt bele a telefonba. – Ilyen korán, ráadásul szombat reggel? Ennyire pocsék volt a tegnap esti buli?

– Épp ellenkezőleg – válaszolt Liza kásás hangon. – Beveszek egy aszpirint, és megyek vissza aludni, de addig beszélhetünk. Legfeljebb elfelejtem, miről dumáltunk.

Flóra a füle és a válla közé ékelte a mobilt, és kivette a tejet a hűtőből. – Később is hívhattál volna, ugye tudod? Nem hinném, hogy túl elfoglalt leszek.

– Akkor meg minek rendelt haza az apád?

– Fogalmam sincs – vallotta be Flóra, és leült az asztalhoz a poharával. – Szerintem tudja, hogy a kávézó flottul működik nélküle is, és nem lesz rám semmi szükség. De ha azt akarja, hogy itt legyek, amíg elutazik, akkor rajtam ne múljon. Végül is baromira ráérek.

Azt már nem tette hozzá, hiszen Liza is pontosan tisztában volt vele, hogy Flóra sosem mondott nemet az apjának. Régebben sem sűrűn fordult elő, az anyja halála óta pedig egyáltalán nem.

– Már el is utazott? – kérdezte Liza.

– Tegnap délután vittem fel Pestre, ma hajnalban indult a gépe.

– Még mindig nem bírom elképzelni egy lappföldi gyalogtúrárán a faterodat…

– Én se nagyon, főleg hogy a szomszéd utcába is mindig autóval megy.

– Akkor nem árt neki egy kis testmozgás. – A vonalból susogó hang hallatszott, Liza valószínűleg visszafeküdt az ágyba, és betakarózott. – Egyébként beugorhattál volna hozzám tegnap, ha már Pesten jártál.

– Bocs, nem volt kedvem bulizni.

– Nem mondod?! Mikor is volt hozzá kedved utoljára? Olyan rég, hogy már nem is emlékszem.

Flóra kortyolt a kávéjából, majd kényszeredetten megszólalt. – Ismersz, vagy szórakoztató társaság vagyok, vagy a sebeimet nyalogatom. A kettő egyszerre nem megy.

– Te, drágám, nem a sebeidet nyalogatod, hanem dagonyázol az önsajnálatban.

– Miért, minek kellene annyira örülnöm? – kérdezte Flóra hirtelen feltörő keserűséggel. – Annak, hogy elváltam, vagy annak, hogy nincs munkám?

– Ismered a véleményemet mindkét témáról. Az előbbinek épp ideje volt, az utóbbit pedig csakis a saját hülyeségednek köszönheted. Egyébként beszéltél már Leonórával? Szerintem simán visszavenne, ha megkérnéd.

– Fél év után? Nem hinném.

– Honnan tudod, ha meg sem próbálod? Elő akart léptetni.

– Na igen, ahhoz elég jó újságírónak tart, hogy rúzsokról és ruhákról írjak. – Flóra grimaszolva rakta bele a poharát a mosogatógépbe. – Mi van, ha vissza se akarok menni?

– Akkor esetleg eldönthetnéd, mit akarsz. És ha már itt tartunk, ahelyett, hogy még mindig Márkot siratod, kereshetnél egy másik pasit. Olyat, aki a minimálisnál hosszabb ideig képes a nadrágjában tartani a farkát.

– Miért? Létezik ilyen? – morogta Flóra, és elment a kedve a további beszélgetéstől. – Indulnom kell, majd hívlak később, jó?

Rosszkedvűen pakolt be a táskájába, aztán kilépett az ajtón. A ház melletti garázsban terpeszkedett az apja terepjárója. A fekete szörnyeteg egy második világháborús tankra emlékeztette Flórát, hiányzott neki kis, égszínkék Hondája, amit nemrég kénytelen volt eladni. Fél év munkanélküliség sajnos marha rossz hatással van az ember bankszámlájára.

Rózsakő lagymatag, reggeli forgalmát össze sem lehetett hasonlítani a fővárosi dugókkal. Flóra felhangosította a rádiót, miközben a kávézó felé hajtott, tekintete olykor elidőzött egy-egy utcarészleten. A lakóparkok és a hipermarketek alaposan megszaporodtak az utóbbi időben, a város szebb arcát mutatta, mint valaha, és a fejlődés legnagyobb mérföldköve – a jövő hétvégi reptéravató – még csak ezután következett. Az összes plakát ezt reklámozta. A kávézó keskeny, kanyargós utcájának az elejére is kifeszítettek egy molinót. A képen az új terminál és egy WizzAir utasszállító látszott, mellettük a polgármester pózolt. Flóra vetett egy pillantást a plakátra, majd behajtott az utcába, és megállt a kávézó előtt.

A kávézó karamellaszínűre festett falai és jókora ablakai ugyanolyan makulátlanul tiszták voltak, mint mindig. Flóra kinyitotta az ajtót, belépett, és jólesően belélegezte a kávéillatú levegőt, bár ezúttal valami más, furcsa szag is keveredett a szokásos egyvelegbe. Lekapcsolta a riasztót, és az órájára pillantott. Szokás szerint túl korán érkezett. Felakasztotta a kardigánját a fogasra, és elindult, hogy körülnézzen. Minden tökéletesen elő volt készítve az aznapi nyitásra, épp ahogy várta. Csak annyi dolga akadt, hogy megigazítson néhány széket, és felszedje a földről azokat az étlapokat, amik még előző este pottyanhattak le a pultról.

A hátsó fal mentén sorakozó bokszokra is ránézett, hátha ott talál valami tennivalót. A fapadok magas háttámlája tökéletesen elszeparálta egymástól az asztalokat, Flóra talán emiatt nem vette észre eddig az utolsó bokszban bóbiskoló alakot.

– Hát persze… – morogta, és most már sejtette, honnan jött a korábban érzett odor.

Az apja gyakran megvendégelte a hátsó bejáratnál felbukkanó csavargókat, és az egyik bizonyára úgy gondolta, hogy külön meghívás nélkül is bejöhet. De mi történt a zárral és a riasztóval? A mozgásérzékelőnek jeleznie kellett volna, amikor valaki belépett a vendégtérbe.

Flóra odament az asztalhoz. A korábbi szag itt még erőteljesebben érződött, és nem hasonlított ahhoz a bűzhöz, amit a csövesekhez társított. Inkább édeskés, kicsit émelyítő volt, mint gyomorforgató. Flóra vonakodva hajolt közelebb. A férfi mozdulatlanul szunyókált az asztalra dőlve, az arca nem, csupán sűrű, hullámos haja látszott. Kifogástalan fekete dzsekit viselt, és közelről egyáltalán nem tűnt hajléktalannak.

– Uram, ébredjen! – szólt neki Flóra, de semmi sem történt. – Uram! – próbálkozott hangosabban, ám a férfi meg sem rezzent.

Közelebbről nézve a testhelyzete egészen természetellenes volt. Lehet, hogy nem is alszik? Flórában nyomban felmerült egy jóval rémisztőbb lehetőség. Dübörgött a szíve, ahogy az ismeretlen vállához nyúlt, és óvatosan megrázta. A férfi erre sem reagált, viszont valami tompán az asztalnak koppant.

Flóra két ujja közé csippentve húzta félre a dzsekit, és döbbenten meredt az idegen mellkasára, amiből egy kés markolata állt ki.

*

– Mi a franc?! – mordult fel Ben meglepetten, miután nagy puffanással elterült a padlón.

Sajgó oldalát tapogatva tápászkodott fel, és hunyorogva nézett körül. Nem a saját hálószobájában volt, hanem egy elegáns nappaliban. Ezek szerint megint Alexnél töltötte az éjszakát.

Leroskadt a keskeny heverőre, amiről az imént legurult, és szorosan lehunyta a szemét. Nem vágyott másra, csak még néhány óra zavartalan alvásra, de az emlékek kezdtek visszaszivárogni. Mégis mit képzelt, amikor beállt pókerezni?!

Kicsoszogott a fürdőbe, és megmosta az arcát hideg vízzel. Hosszan öblögetett, de így sem sikerült teljesen eltüntetnie az alkohol savanykás utóízét a szájából. Fintorogva meredt a tükörképére – a látvány nem volt túl szívderítő. Vörös haja, ami miatt gyerekkorában fantáziátlanul hol répának, hol bohócnak csúfolták, kócosan meredezett minden irányba. Sötétkék szemét az a kábult tompaság felhőzte, amit leginkább gyűlölt a másnaposságban. Nem mintha ez meggátolná abban, hogy újra igyon, bár már nem olyan sűrűn, mint régen, de még mindig gyakrabban, mint szeretné.

Töltött magának egy pohár vizet, és felhajtotta. Az asztalon a tömérdek üres üveg és zacskó között még árválkodott fél tányér chips, de a gondolattól, hogy egyen belőle, kavarogni kezdett a gyomra. Inkább visszament a nappaliba felöltözni. Farmerját a kanapé mellett, pólóját az egyik fotelbe hajítva találta. Felvette mindkettőt, és a mobilja keresésére indult. A telefon egy színültig telt hamutartó társaságában a kandallópárkányon hevert. Ben homlokráncolva meredt a készülékre, de nem kapott új üzenetet, és hívása sem érkezett.

Épp zsebre vágta a mobilt, amikor Alex lépett ki a hálószobából, szorosabbra húzva a derekán köntöse övét. – Minek keltél fel ilyen korán?

– Korán? Már rég elmúlt dél.

– Reggel nyolckor feküdtünk le – jegyezte meg Alex. – Ha onnan számítjuk, még javában hajnal van. – Egy doboz cigarettát húzott elő a zsebéből, és körülnézett. – Nem láttad az öngyújtómat?

Ben elvigyorodott barátja érvelésén. – Ott van – mutatott a kártyalapokkal és zsetonokkal borított asztalra. – Egyébként meg van egy kis elintéznivalóm.

Alex felmarkolta az öngyújtót, meggyújtotta a cigit, és elterült az egyik fotelben. – Miféle elintéznivalód lehet szombat délután?

– Elmegyek az Arslanba, hátha hallok valamit.

Alex komótosan kifújta a füstöt, csak utána válaszolt. – Ezek szerint még mindig nem adtad fel?

– Miért kéne feladnom? Eddig minden remekül ment.

– Hát persze… Olyan remekül, mint az a pár héttel ezelőtti ügyed.

Ben nem felelt. El akarta felejteni azt a szerencsétlen megbízást. Sőt, eleve el sem kellett volna vállalnia! De bármennyire is szeretné visszaforgatni az időt, és semmissé tenni összes rossz döntését, ez sajnos nem lehetséges.

Zsebre rakta telefonját, és körülnézett a szobában. Az egyik polcon megtalálta, amit keresett: a fényes, fekete bukósisakot.

– Később beszélünk! – fordult vissza Alex felé. Barátja lustán biccentett, és tovább eregette a füstkarikákat.

Ben motorja, egy fekete BMW Roadster, az épület előtt állt. Abból az időből maradt meg, amikor még nem kellett olyan dolgok miatt aggódnia, mint fogyasztás és fenntarthatóság. Momentán nem engedhette meg magának, főleg úgy, hogy Chevrolet-je ott állt a garázsban, mégis habozott megválni tőle. Talán azért, mert a motor a régi, gondtalan évekre emlékeztette.

Amerikai apja, aki nem sokat törődött vele, amíg élt, a végrendeletében azért megemlékezett róla, és szép summát hagyott rá. Arra viszont sosem tanította meg Bent, hogy ne verje el a pénzt gondolkozás nélkül, így húszas évei elejéig minden a folyamatos bulikról és rosszul végződő üzleti vállalkozásokról szólt. Aztán az örökség nagyja elfogyott, Ben pedig rádöbbent, sürgősen tennie kell valamit, ha nem akarja az életét végleg lehúzni a vécén.

Valahogy kievickélt a gödörből, de pár hete még annál is mélyebbre zuhant. Kurvára nincs igazság a földön! Ben egy pillanatig rosszkedvűen kémlelte a reptérmegnyitó plakátját a szemközti hirdetőoszlopon, majd félresöpörte a komor gondolatokat, és felszállt a motorra. A BMW dübörgése felverte a takarosan rendben tartott környék csendjét, ahogy kiszáguldott az utcából.

Negyedóra múlva leparkolt a csupa üveg falú épület mellett. Az étkezdét Arslannak hívták, épp szemben állt az őrssel, és a rendőrök gyakran jártak át ebédelni, közben pedig kitárgyalták a folyamatban lévő ügyeket. Ben ezért választotta ezt a helyet.

Belépett a kebab és sült zöldségek illatát árasztó helyiségbe, és intett Juszufnak. A török aprót biccentett, majd visszafordult a pult előtt álló vendégekhez. Ben leült az egyik félreeső asztalhoz, és várta, hogy a férfi végezzen a felszolgálással.

– Ben! Engem keresel? – lépett oda hozzá néhány perc múlva Juszuf.

– Van valami híred?

 A török leült a szomszédos székre, és lehalkította a hangját. – Megöltek egy férfit.

– Itt, a városban?

– Igen, az összes rendőr, aki ma bejött kajáért, erről beszélt. – Juszuf közelebb hajolt. – Leszúrták a fickót, egy kávézóban találták meg a hulláját. Abban a Barát utcai hogyishívjákban…

– Ambrózia?

– Ja, ja, abban.

Ben előszedte a pénztárcáját, kivett egy ötezrest, és Juszuf elé csúsztatta. – Hívj, ha megtudsz még valamit!

A török bólintott, és eltette a bankjegyet. – Mit akarsz csinálni?

– Körbeszaglászok egy kicsit – felelte Ben, és a kijárathoz sietett.

Egy terv körvonalazódott a fejében, amivel nem csak a tönk szélére sodródott magánnyomozó irodáját menthetné meg, de jóvátehetné a hibát is, amit azzal a rohadt megbízással elkövetett.

***

A szokásosnál is nehezebben indult a hétfő reggel. Gréta előző éjjel sokáig dolgozott, és majdnem átaludta az ébresztőt, aztán öltözés közben Pipi minden ok nélkül elkezdett hisztizni. Grétának külön kellett ráimádkoznia az összes ruhát, ami a december eleji fagyban elég sok darabot jelentett. Reggelit készíteni és sminkelni már nem maradt ideje. Gréta nem is vesződött azzal, hogy belenézzen a tükörbe, anélkül is tudta, hogy az arca megviselt és néhol bizony már ráncos. Megszokta, hogy idősebbnek néz ki huszonnégy événél.

A barátságtalanul szürke égből hó szálingózott, amikor kapkodva beültette a gyerekülésbe Pipit. Egy Sport szeletet nyomott a kislány kezébe, és azon imádkozott, hogy Pipi ne kenje össze a ruháját csokival. Közben még a szokásosnál is szarabb anyának érezte magát. Még jó, hogy a szülei nem látják ezt! Így is folyamatosan arról papoltak, hogy költözzön hozzájuk Pipivel, de Grétának esze ágában sem volt visszatérni abba a házba, ahonnan annak idején elmenekült.

Végül fél órát késtek az óvodából, és Pipi fülig csokis lett. Az óvónőn látszott, majd’ szétrobban a méregtől, de nem mert szólni. Sosem mert, és ez rosszabb volt, mintha leteremtette volna, ahogy a többi anyukát. Gréta utálta ezt a különleges bánásmódot, ahogy Rózsakövön kezelték. Az emberek képébe akarta vágni, hogy felejtsék már el a nevét. Persze egyszer sem tette meg, de azért a gondolattal jólesett eljátszani.

A hó egyre nagyobb pelyhekben hullott, és a Volkswagen kereke meg-megcsúszott az úton, míg Gréta az iroda felé hajtott. Megkönnyebbült, amikor feltűnt előtte az ismerős, rózsaszínre mázolt épület. Bekanyarodott a parkolóba, és gondolatai a nagy csésze kávén jártak, amit első dolga lesz meginni… aztán a szeme sarkából mozgásra lett figyelmes.

Odakapta a tekintetét. Egy nagykabátba öltözött alak lépett ki az autók közül, behúzott nyakkal, körül sem nézve, és a Volkswagen elé lépett.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.8/10 (32 votes cast)

Leave a Comment

68 hozzászólás

  1. Nekem ez bejött, úgy ahogy van.
    Remek, figyelemfelkeltő hatást értél el.
    A megfelelően visszafogottan elszórt morzsákkal kellően sejtelmessé tetted, de azért kaptunk is információkat.
    Nagyon-nagyon ígéretes kezdés, és nagyon-nagyon érdekelne a folytatás.
    Gratulálok!

  2. Szabadságos internetelérésem csak rövid hozzászólást enged, de ezt a részletet annyira szeretem, hogy most muszáj. Ismerem az egész történetet, és pontosan olyan jó, mint ez a részlet 🙂 Nagyon drukkolok Juditnak és várom a dedikált példányt! (igen, ennyire biztos vagyok benne:)

  3. Az egyik első részlet, ami felkeltette az érdeklődésemet, és az első, amit azonnal tovább olvasnék, ha lenne folytatása.
    Gratulálok!

  4. Kedves Judit! Nem szokás így direktben, de muszáj kérdeznem a részletek számozásával-elkülönítésével kapcsolatban: Először van egy 1-es, aztán egy csillag, utána három csillag, és onnantól dőlt betű. Kaphatnék erre némi magyarázatot, vagy az már szpojleres lenne?

  5. Bájosan amatőr. 🙂 Érződik, hogy a szerző inkább a nyelvhelyességre és az írástechnikára figyelt (kínosan), mint magára a történetre. Ezzel azt érte el nálam, hogy a modoros szóhasználat szórakoztasson, ne a cselekmény kössön le. Az “odor” különösen megmosolyogtatott. A leírások unalmasak és hosszúak, túl töményen van adagolva az információ, de lehet, hogy csak a fogalmazásmód teszi vontatottá őket. Nem éreztem izgalmat. Még a mellkasból kiálló kés sem lepett meg, valahogy lehetett tudni, hogy na akkor most jön a mellkasból kiálló kés. De a gyengeségei mellett kedves kis írás, olyan “Kisvárosi gyilkosságok” hangulatú. (Rengeteg profi krimi van a könyvpiacon, amelyekkel ez a történet – ilyen formában megírva – nem veszi fel a versenyt.)

  6. Valaki végre komolyan vette az írást. Talán az első, amitől szerkesztőként nem kapnék szívrohamot már az első mondat felénél. Sajnos Liliomnak igaza van, kriminek nagyon vontatott és az amúgy inkább romantikus sztorit ígérő felvezetésben sincs a műfajhoz illő feszültség, aztán túl hirtelen az első nézőpont- és idősíkváltás, a második pedig hirtelen is, zavaró is. A mellből kiálló kés nem kicsit P. Howardos, igazi krimiben azért tessék legalább minimálisan realistának lenni és belevenni a vértócsát. Ben és Alex neve is megakasztotta az olvasás flow-ját, mert az első rész még magyar környezetre utalt, az idegen nevek azonban nem. Ezeket viszont könnyebb javítani, mint egy pongyolán megfogalmazott, rossz helyesírással írt szöveget. Ha ez így kész szöveg lenne a könyvesboltban, nem venném meg, de kéziratként, a szerző nyelvi igényessége alapján szívesen olvasnám tovább. Meg kell becsülni az ilyet (sajnos, az eddigi felhozatal alapján ítélve). Remélem átmegy a szűrésen, mert messze nem menthetetlen.

  7. Ebből könyv lesz karácsonykor. Végre egy részlet, ami jó helyen kezdődik. Itt a hősnő, a barátnője, mindent megtudunk, ami fontos, az információ adagol példás, elkap a hangulat. A mondatok rendben vannak, gördülékenyek, nem érezem magam távfeszültségű vezeték több ezer voltja alatt. Nincs köd, és misztikum, hajnalban a mozdulatlan, kissé bűzös férfi halott. Ez egy krimi. A leírás nagyon ütős, a kissé édeskés szagtól majdnem felfordult a gyomrom, mert sejtettem, mi okozza.
    A nyomozó meg máris kedvenc, esendő.

  8. Gratulálok a kikerüléshez. 🙂 A szöveg gördülékeny, olvastatja magát. Itt is csak a dramaturgia maradt kérdés, ami persze csak a részletet ismerve kérdés is marad számunkra. A lektoriig legalábbis mindenképp, kitartást a hosszú várakozáshoz. A harmadik szál bevezetésekor picit felvontam a szemöldököm a hirtelen jött decemberen, egyelőre ugye az sem derül ki a múltba vagy a jövőbe ugrunk-e? A későbbi szövegből ez nyilván világossá válik, amikor a szál becsatlakozik a fősodorba. Egyelőre olvasnám tovább, bár ez nem meglepő, hisz a zsáner mindig rejtéllyel indul. Igazából a történet dereka a vízválasztó.

  9. Csikesz, a Benre kapunk magyarázatot (amerikai az apja), ami nem baj, hogy nem rögtön jön, sőt szerintem még bőven ráért volna, hadd agyaljunk kicsit ezen a furcsaságon. Az Alex meg csak a Bennel együtt tűnik külföldinek, amúgy simán elmegy.

  10. Gyorsan beugrottam a válasszal Lobonak: Ez az egész, ami kikerült, az első fejezet, ezt jelöli az 1-es. Ezen belül egy csillaggal vannak elválasztva a jelenben játszódó részek. Három csillaggal és dőlt betűvel a múltbeli szál. Egyébként nagyon örülök, hogy kikerültem, és később még jövök, nézem a kommenteket részletesebben is. 🙂

  11. Köszönöm az információt. Erre nyilván rájön az olvasó, de itt most kellett ez a kis infó, sokat segít az értelmezésben. 🙂

  12. Szia Lobo, szerintem a Ben + Chevrolet inkább amolyan wtf most mivaaaan? jellegű fennakadást kelthet mint az olvasó érdeklődését felkeltő részlet. Ezzal kapcsolatban még valami: főleg a Chevy kavar be, mert az nálunk és Európában ugye egy átcímkézett Daewoo, ha amerikai batárra kéne gondolni akkor tessék már pontosítani hogy pld 59-es Chevrolet Impala (ami még inkább megkavarná a helyszínt de mindegy). Aztán, a roadster sem típus hanem fajta, a szerző legyen szíves elvégezni a házi feladatát és pld “S 1000 Roadster”-t írni. Nem, ez nem szőrszálhasogatás. Van egy minimális realizmus amit a műfaj megkíván. Az viszont még fontosabb hogy rendőrőrsök jellemzően kisebb helyiségekben vannak, ha Budapest a színhely akkor kapitányságokról beszélünk. Oda kell figyelni a részletekre, különben egy igényes olvasó rögtön elkönyvel amatőrnek 🙂

  13. A címből ítélve egy sorozat darabját látjuk magunk előtt, az elutazott apás szál alapján még az is lehet, hogy nem is az elsőt, de semmiképpen sem az utolsót. Jöjjön hát egy kis leltár:
    Helyszín: Rózsakő (Az író szóhasználatával: “Rózsakövön” vagyunk. ((Rózsakőn, esedezem! 🙂 )) (Badacsonyban van ilyen, de itt nyilván nem erről van szó, ez feltehetően valamilyen kisváros Magyarországon, talán a budapesti agglomerációban, de nem biztos.)
    Szereplők: Flóra (Valószínűleg szingli csaj, aki az apjával él. A családi tulajdonban levő Ambrózia nevű kávézóban dolgozik, amit az apja már csak alig-alig vezet.)
    Flóra apja (Afféle vagány csávó, özvegy vagy elvált, nagy kalandor, ugyanakkor gondoskodó, házias, vajszívű… Rajongásig szeretett apuci… Most épp elutazott, amiből majd nyilván lesznek kérdések, még az is lehet, hogy eltűnik.)
    Liza (Flóra barátnője, afféle bulikázós csaj. Még az sem kizárt, hogy a következő áldozat…)
    Ben (Lecsúszott magánnyomozó, barbáran romantikus, fekete bukósisakos motoros, aki nagy kanállal tolja az életet, pókerezik (persze veszít), iszik, cigizik, biztos csajozik is, ráadásul félig amerikai és vörös. Összefoglalva: Nagyjából mint Jack Cates.)
    Alex (Ben nagyvilági haverja, aki ugyanúgy él mint ő, azzal a különbséggel, hogy befutott, sikeres, (talán meleg is),és mindezt megengedheti magának. Afféle handout de még áldozat is lehet, sőt, akár a gyilkos is.)
    Juszuf (A rendőrséggel szemközt dolgozó török giroszos, vélhetően többfelé is dolgozó informátor.)
    Gréta (Kiégett családanya a múltból, aki valószínűleg idegen (volt) Rózsakőn (vagy “Rózsakövön”, bocs de ez nagyon tetszik… 🙂 )Még nem tudjuk, hol ér be a sztoriba, de valószínűleg ő tud valamit, vagy vele történt valami (esetleg bujkál), ami majd magyarázatot ad valamire.)
    A hulla! (Roppant őszintén megölt 🙂 hajléktalan. Nyilván nem hajléktalan, vagy nem volt mindig az, valami múltja van itt, ami talán majd Grétához vezet, de lehet köze a reptérépítéssel kapcsolatos korrupcióhoz is. Most tért vissza, és a gyilkos megijedt tőle, netalán megzsarolta valami régi üggyel.)
    Gondolom még egy tökfej felügyelőt azért kapunk, meg sok jó szomszédot, szemtanút ilyesmit mellékesbe.
    Szóval jó kis közhelyes, klisés kriminek nézünk elébe. De ahogy ezt már máshol is írtam, ez egyáltalán nem baj. Jók a klisék, kellenek, sőt várjuk, kérjük őket. Szépen elrendezve pontosan azt nyújtják, amit várunk, és ez szórakoztató, kellemes kikapcsolódássá teszi az olvasást. Ehhez azért szerintem a fogalmazáson még van mit javítani. Sokan írták, hogy gördülékeny a szöveg, de szerintem most sem az. A mozdulatok részletezésénél már szinte vártam egy olyan mondatot, hogy a kezével megvakarta az orra tövét, vagy hogy a szemével nézett végig magán a tükörben. Sokkal lazább is lehetne a szöveg, hagyhatna több teret a képzeletnek. Ugyanez vonatkozik a szereplőkkel kapcsolatos információk adagolására, pláne hogy várhatóan sorozatról van szó. Ráérünk még az amerikai apára, a BMW Roadsterre, Chevrolet-re, a hova utazott apára és sok mindenre, szépen elhintve a sztori hézagaiba, zsebeibe, zugaiba. Nem véletlenül írtam a leltárt, kicsit leltárszerű lett a bevezetés a sok információval.
    Egyet értek, ez még nem éri el a sok-sok forgalomban lévő krimi színvonalát, de lesz ebből valami, az biztos, különösen, ha jó a történet.
    És még valami: Úgy tűnik, nem keveredik bele semmi misztikum, nincs benne direkt aktuálpolitika, nem akar tanítani, nem akar “sokkolni”, szép tisztán szerethetők vagy utálhatók a szereplők. Valahogy megnyugtató, mert nem akar többnek látszani, mint ami.

  14. Egyetértek, Csikesz, ezeken még kicsit csiszolni kell. Szerintem legjobb lenne egyszerűen elhagyni a márkaneveket, a Wizzair-t is. Valahogy kirínak a szövegből. De ezek könnyen orvosolhatók.

  15. Kedves Szerző!
    Gratulálok a kikerüléshez! Számomra ez az első részlet, ami tényleg tetszik. Finoman elcsöpögtetett információk, gördülékeny szöveg, igényes leírások. Egyetlen dolog, amibe bele tudnék kötni, hogy az egyéjszakás hullának nincs annyira erőteljes szaga, mint ahogy ki lett emelve a szövegben. A gyanú miatt szükséges valami, hogy az olvasó érezze a feszültséget. Lehet inkább a vért emelném ki, ami egy mellkasi leszúrtnál nem kevés lehet a földön. Az még ijesztőbbé teheti a részletet. A szagokat sokan jobban bírják, boncoláskor a vér látványától ájulnak be többen. (első bonctermi látogatásomkor velem is ez történt, addig semmi bajom nem volt, amíg csak a büdöset éreztem)
    Ez csak egy apró észrevétel, mielőtt valaki nekem ugrana, hogy megint a kákán is csomót keresek.
    Az idegen nevek nálam semmilyen megakadást nem okoztak. Az Alex itthon is egyre népszerűbb név, a Ben pedig lehet a Benjámin becézése, szóval amíg nem is említették, hogy külföldi eszembe se jutott.
    Remélem pozitív elbírálást kapsz. Az eddigi tendencia szerint csak két hét múlva, amit sajnálok. Sok türelmet és kitartást kívánok addig is!

  16. No, olvastam kommenteket is. Említették a helyszínt. Nekem rögtön leesett, hogy ez egy kitalált város, elcsöpögtetett infókkal pedig jól elképzelhetővé tette. Először Rózsadomb jutott a névről eszembe. Mindenki tudja, hogy egy gazdag környék, így Rózsakövet is annak gondolom. A repteres, Pestre utazós részlet miatt el is helyeztem valahol Gödöllő, Solymár körvonalba. Ügyes választás volt a kitalált helyszín, mert így senkinek nincs helyismerete és nem fog kizökkeni, ha Pécsett megbotlik a főszereplő a villamossineken,vagy a boldogi űrállomáson dolgozik biztonsági őrként.

  17. Kedves Lobo, a márkanevek szerintem hasznosak mert megfoghatóbbá tesznek egy amúgy kitalált történetet, és asszociációs hívószóként is jók (mennyire mást idéz pld a Wizzair mint az Emirates). Közben rájöttem hogy a rendőrőrsöt benéztem, ez nem nagyvárosban játszódik, bocsika… amiről viszont az jutott eszembe hogy furcsán hat egy ilyen kis helyiségben a félig amerikai magánnyomozó jelenléte, legalábbis ha magánnyomozó lennék nem faluban vagy kisvárosban nyitnék irodát). És igen, a kliséket majd purgálni kell, bétaként a tükörbe nézős személyleírást pld rögtön kiszúrtam volna, vagy a sisak keresését, ami egy masszív, focilabda méretű dolog és nem teló vagy kulcscsomó amit egy polcon lehet felejteni).

    Ezzel együtt még mindig azt mondom hogy a stílusbeli, írástechnikai hibákat még mindig könnyebb javítani mint a nyelvi igénytelenséget. A másik tanulság az, hogy sokan nem végzik el a házi feladatukat és csak írnak, anélkül hogy figyelmet fordítanának a cselekmények és helyszínek reális, pontosabban hihető ábrázolására. Sokszor láttuk hogy valaki tehetségesen ír de még nincs annyi élettapasztalata és emberismerete, ami a cselekmény és a szereplők hiteles ábrázolásához, motivációjuk leírásához, a konfliktusok felvázolásához és hihető feloldásához kellene. Itt ez a tehetséges amatőrség a részletek irrealitásában nyilvánul meg. Nem azt mondom, hogy csak nyugdíjas gyilkossági nyomozóként lehet krimit írni, hanem hogy minden részletnél el kell gondolkodni, ez így hiteles-e. Konkrét példa egy anachronisztikus klisére: ez a 21. század, magánnyomozó már nem a sarki vendéglő/kocsma pultosától kapja a fülest, hanem az internetről, a rendőrség hullámhosszára hangolt rádióból, nem beszélve arról hogy ilyen kisvárosban vagy faluban másnap már mindenki a gyilkosságról beszélne. Ezektől még lehet érdekes a történet, de azért az nem jó hogy sokan már az első fejezetből rögtön arra jutottak, hogy ez így jó, de nagyon nem profi munka.

  18. Kedves Szerző!

    Igyekszem nem elolvasni a véleményeket hozzászólás előtt, nehogy befolyásoljanak, most kivételesen mégis megtettem. Érdekes, hogy mennyi kérdést vetett fel az aprócska részlet, szerintem ez jó, sikerült kíváncsiságot ébresztened az olvasókban, lehet találgatni.

    A magam részéről egy jól olvasható, gördülékenyen megfogalmazott kezdést látok, ahol a karakterek szépen el lettek indítva a maguk rögös útján. Az alapfelállást tisztáztad, a bakik könnyen orvosolhatóak.

    Hogy mi bontakozik ki a későbbiekben a történetből, azt még nem tudjuk, én egyelőre számítok egy krimi és egy romantikus szálra. Ez a párosítás nekem nagy kedvencem, úgyhogy engem már megfogtál. Grétánál csak tippelni tudok, talán ő lesz a kulcsfigura, akinek köze van a hajléktalannak gondolt áldozathoz.

    Ezt a klisé szöveget sosem tudtam hová tenni, mert lehet akármekkora újítás is egy regény, ha nem fog meg az író stílusa, nem tudom élvezni a könyvet. Egy viccet el lehet mesélni úgy, hogy csak vonogatom a szemöldökömet, de úgy is, hogy fetrengek a röhögéstől. Attól függ, ki és hogy meséli, és talán ez a legnehezebb feladat egy író számára, hogy egyéni hangja legyen, ami miatt az olvasó a századik elolvasott Rómeó és Júlia feldolgozást sem tartja unalmasnak. Hiszen ott van mögötte valaki, egy egyéniség, aki beleteszi azt a pluszt, ami miatt szívesen olvasom a sztorit. Itt az írás stílusa és a hangulata egyelőre remek, ennél a műnél – a kitett részlet alapján – a hölgyeket gondolom célközönségnek.

    Látszik, hogy komolyan vetted a pályázatot, odafigyeltél az apró részletekre és az írástechnikára, igényesen megalkotott kéziratot adtál le, nem csak odavágtad a lektoroknak, hadd ámuljanak a zsenialitásodon. Nyilván ebben benne van az is, hogy már aránylag rutinos író vagy, ennek ellenére a szöveg jólfésültsége szerintem pozitív, így kell hozzáállni az íráshoz! Illik a tőled telhető legnagyobb teljesítményt nyújtani egy pályázaton, ezzel tisztelni az olvasókat és a szerkesztőt, még ha utóbbinak az is a dolga, hogy rávilágítson a kézirat hibáira.

    Gratulálok a kikerüléshez!

  19. Elfogult vagyok, olvastam és bétáztam ezt az írást, ahogy Judit minden írását. 🙂
    Nagyon szeretem, ahogy ír (tudod, Judit, bj és AC 😀 ), amikor ő bétáz nekem, meglát olyan dolgokat, amiket sose vettem volna észre a sajátomban, mindig nagyon hasznos tanácsokat ad. Szerintem ez legalább olyan fontos, segíteni a másikat, mint jól írni.

    Szóval hajrá! 🙂
    Hátha jövőre már együtt dedikálhatunk! 🙂 🙂 (Merjünk nagyot álmodni!)

    Gratulálok a kikerüléshez, azt az egyet sajnálom, hogy sokat kell majd várni a lektorira.

  20. Szépen megfogalmazott,összeszedett, jól átgondolt kezdés.
    Egyedül a repteret tudom nehezen összekapcsolni egy kisvárossal. Persze ez egy fikció, ráadásul egy rövid részlet, úgyhogy később még meg is győzhetsz a létjogosultságáról.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  21. Többen írják, hogy soká lesz lektori. Nem most pénteken lesz? Vagy az soká van?

  22. Lobo, eddig a szerdán kikerült részletek pènteken mèg lektorálás alatt voltak.
    Szóval ha így marad, akkor valószínűleg Judit lektorija két hét múlva pénteken kerül majd ki.
    Így értettük, hogy többet kell várni. 🙂

  23. Ja igaz, tényleg!

  24. 6-os, szeretnék belőle még többet

  25. Gratulálok a kikerüléshez Judit! 🙂
    Örülök, hogy olvashattam az egészet, mert a történet izgalmakkal teli, a szöveg gördülékeny, a szereplőket hamar megszerettem, így könnyű volt együtt izgulni velük egy-egy szorult helyzetben!
    Szurkolok a pozitív lektoriért!

  26. Tetszik ez a krimi, azonnal magával ragadott a hangulata, ötvözi a chick lit regények fiatalos hangvételét a könnyedebb krimikével, ahol se gyomorforgató részletek – bár a hulla a kávézóban nem volt gusztusos –, se például gyerekkereskedelem nem várható. Remélek viszont jó karaktereket, mindjárt meg is ismerünk négyet, csipetnyi, vagy maroknyi – remélem – szerelmet, izgalmat, nyomozást, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését. A romantikus kriminek van hagyománya és hatalmas piaca. Mi, nők szeretjük az ilyet és mivel jóval többet olvasunk, számít az ízlésünk.
    Mindez jó nyelvi szinten megvalósítva, ami illeszkedik a zsánerhez, rendezett, tiszta mondatok, melyek a történet szolgálják, azt viszont ügyesen.
    Ebben a mondatban például milyen jól elhelyezett az átkozott szó, mint információ morzsa. Ohó, történt valami a múltban. Máris jelentősége és magyarázata lesz a szirupos kezdősornak.
    Miért is használja még mindig ezt az átkozott zenét?!
    Ez egy remek krimi indítás, amit nem én írtam. Ha én tettem volna, Ben szőke lenne, nem vörös, és minden bizonnyal kihagyom a motort, és autóba ültetem a hőst, mert az autóknak legalább a nevét ismerem. De nem én írtam, hanem Judit. Szívből gratulálok.

  27. Kedves Judit!

    Tetszett a kitett részlet, nem tűnt hosszúnak, még tovább olvastam volna. 🙂

    A nevek alapján először én is külföldi helyszínen játszódó történetre gondoltam, de a pesti résznél leesett :), hogy egy magyar, kitalált helyszínen vagyunk.
    Ráadásul egy falunak is lehet reptere (lásd Sármellék, Pér), szóval szerintem ez teljesen rendben van így.
    A magánnyomozó meg miért ne lehetne egy kisvárosban? Hisz előtte volt pénze, nem kellett túlzottan a megélhetésén aggódnia. És lehet, hogy egy vagány srác, de a nyomozásai során a régi módszereket jobban szereti (a rendőrök is számtalanszor olyan személyektől kérnek infót, akik ott vannak a hétköznapjainkban, de mégsem tűnik fel senkinek, hogy mindent tudnak rólunk). Meg biztos szeretnek fecsegni, ami említésre is került. Szerintem ez is rendben van.

    Az első részben viszont zavart, hogy amikor Flóra belépett a kávézóba és megtalálta a hullát, nem jött át a feszültség, hogy egy zárt, riasztóval ellátott (bekapcsolt) helyiségben még más is van rajta kívül. Ezt lényegében egy mondattal elintézte a szerző, de szerintem kicsit bővíteni kellene. És abban igaza van az előttem szólóknak is, hogy a késszúráshoz vér is társul… Ezt leszámítva minden a helyén volt.
    A második egységben egy megkedvelhető magánnyomozó srácról olvashattunk. És lehet, hogy az egész kisváros a gyilkosságról beszélt, de Ben csak most ébredt fel és még mindig félig-meddig kómás, nem hallott a történtekről. Ezért kérdezi Juszufot, hogy:
    „– Van valami híred?
    A török leült a szomszédos székre, és lehalkította a hangját. – Megöltek egy férfit.
    – Itt, a városban?
    – Igen, az összes rendőr, aki ma bejött kajáért, erről beszélt. – Juszuf közelebb hajolt. – Leszúrták a fickót, egy kávézóban találták meg a hulláját. Abban a Barát utcai hogyishívjákban…”
    A harmadik blokk kicsit megakasztott, de ahogy olvastam, kapásból a múltba helyeztem a jelenetet, és úgy éreztem, hogy ezek a részek Flórához fognak kapcsolódni, csak az a kérdés, hogy hogyan. „Hová a fenébe tűnt az elmúlt néhány hónap? Mintha csak tegnap ért volna véget az a borzalmas december…” –> ez a félmondat utal rá, ha jól sejtem.

    Szépen felépített kezdés! És ha nincs gond a dramaturgiai ívvel, akkor ez pozitív lektori lesz! 🙂
    Az eddigiek alapján jó kis történet, amit érdemes elolvasni!
    Gratulálok a kikerüléshez és kitartást a döntésig!

  28. Kedves Judit!

    Végre egy összeszedett kezdés! Ahogyan fentebb is említették, én is úgy érzem, hogy pont jó helyen lépünk be a történetbe, a zsánerirodalomra jellemzően nincs mélázás, merengés, bonyolult ide-oda ugrálás. Egyébként elképeszt némely kritika, különösen az, aki ezt amatőr írásnak nevezi, mert akkor felmerül bennem, mégis mi az elvárás, és mégis minek nevezhetők az ez előtt kikerült fókusz nélküli írások, ahol az olvasó képtelen meghatározni, merre is haladunk, mert az író csapong. Attól még, hogy valami könnyed hangvételű, nem kevésbé jó, ahogy a melankolikus, szenvedő vagy sötét szöveg se válik jobbá, ha nincs megfelelően megírva. A véleményekben erősen keveredni érzem az ízlésbeli különbségeket és a valós kritikát. Alapjaiban véve jó dolog, hogy a részlet tartalmát vitatjuk, és nem az írástechnikai vagy helyesírási hibákat.
    Felmerült bennem, hogy egy késszúrás talán jobban vérzik, ha kihúzzák a kést, tehát megértem, hogy nem fröcsögött mindenhová a vér. Szerencsére a kocsi- és motormárkák nem érintenek mélyen, mint itt egyeseket. 😀 De nekem könnyű, mert tetszik ez a részlet, szeretem a kényelmesen hömpölygő, nem thriller izgalmas krimiket, könnyed romantikus történeteket.
    Gratulálok a kikerüléshez, én itt bizony erősen pozitív lektorit érzek!

  29. Kedves Judit, Számomra ez magasan a legjobb az összes eddig kiderült írás közül. Nem érdekelnek az apróbb hibák, amiket az előttem szólok említettek. Élvezetes volt, olvastatta magát, látszik, hogy van benne meló, és nem csak egy összecsapott akármivel futottál be a pályázatra. Nagyon szépen, lendületesen írsz. Az első részlet, amit elejétől a végéig, egy szuszra elolvastam. Várom a regény polcokra kerülését. Egy olvasód már egészen biztosan van. Drukkolok a pozitív lektoriért!!! 🙂

  30. Bocsi: előttem szólók… 🙂

  31. Bocsi, korrigálnék, szólók, nem szólok. 😀

  32. Már a lektori hétnél járunk? Pénteken vártam volna a következő részletet.

    Az íráshoz gratulálok! A párbeszédek tetszettek a legjobban! Jól egymásra épülnek.

    A három szállal kapcsolatban azonban kérdések merültek fel bennem. Hova ez a nagy sietség? Nem ismerem a regényt, de valóban szükséges már az első fejezetben három történettel megismerkednem? Olvasóként én biztosan nem morognék, ha az utolsó egység már a második fejezet elején szerepelne, végtére is az egész regénynek kell egy egészet kiadnia. Biztosan van rá magyarázat – a már ezerszer ismételt olvasói elvárásokon kívül.

  33. Drága Kommentelő Kollégák!
    Sokan tanakodnak azon, hogy nem kéne-e vér, miért nem vérzett a leszúrt csávó. Na kérem:
    “- Kérem… A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
    – Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem…
    – Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem.”
    Na ennyit erről, nincs itt kérem semmi látnivaló… 🙂

  34. Lobo, ha valakit úgy szúrtak le hogy még a székről lefordulni sem maradt ideje, akkor a szúrás feltehetően az aortát érte ami perceken belüli elvérzést okoz, ráadásul erős sugárban spriccel mindenhova. Ha “csak” a szívet, akkor pláne ömlik a vér. A megoldás pofonegyszerű: mivel a külső vérzés mértéke a szúrás által nyitott seb nagyságától függ, legyen a gyilkos fegyver egy nagyon hosszú és nagyon vékony pengéjű tőr, ami a késsel ellentétben szúrásra való és máris hitelesebb a haláleset. Bocsi, de kriminél jobban oda kell figyelni az ilyen részletekre. Bónusz: a különleges fegyver fokozza a rejtélyességet.
    Mindenesetre szerintem az írás egyik haszna az, hogy a világépítés során mindennek utána nézunk, és ennek kapcsán rengeteget tanulunk, nem?

  35. Kedves Judit!

    Gratulálok a kikerüléshez, szurkolok a lektorihoz!

    Üdv,
    Pp

  36. Kedves Csikesz! Biztosan ismered Columbo hadnagyot, aki mindig visszafordul az ajtóból, hogy ez meg ez még eszébe jutott. És akkor mond valami okosat.
    Ez az aortás már nem tartozna az okosságok közé. Ha a férfit mellkason szúrták, a kés nagy valószínűséggel áthaladt a bőrön, a tüdőn, és úgy érte el az aortát, ami a gerinc mellett fut. Ha a kés benn marad, eszébe sincs spriccelni. De akár még spiccelhet is, én elhiszem, ha olyan mondja, aki látott mellkason szúrt férfit aortáig érő sérüléssel, amint sugárban dől belőle a vér.
    Hogy mindezt miért nem tartottam magamban? Mert nem bírom csendben tovább nézni Judit kioktatását, aki írt egy jó krimit. Nyilvánvaló, te nem ilyen krimit írnál. Írd meg kérlek, lássuk!

  37. Csikesz, lazíts már! 🙂 Segítek kicsit megint egy klasszikussal:
    “- Várjon!
    – Nincs időm. Sietek!
    – Nézze meg, hogy nem kell-e kés a sebbe. Az ilyen szúrást nem szabad elhanyagolni. Lehet, hogy befelé vérzik.
    – Onnan nem szúrhatták meg. Csak várjon az orvosra, az majd segít magán, ha lehet. Ha nem, akkor nyugodjék békével.”
    Sőt, itt van még egy:
    “Connor reflektorfényben nézte meg a halottat. Kabátja alatt szúrás nyoma látszott, amely valami vékony eszköztől, valószínűleg tőrtől származott. Korát nem lehetett meghatározni. Átnézték a zsebeit, de sem tárgyat, sem írást nem találtak nála. A szúrásnak kimeneti nyílása is volt, hátul a lapocka alatt.”
    Amiket meg az aortáról írsz, még a CSI-ban is csak a boncolás után szoktak mondani.
    De a lényeg: Lazíts, Csikesz, lazíts! 🙂

  38. Amúgy meg:
    – Mi van, ha aludt, mikor leszúrták?
    – Nem ott ölték meg.
    – De a legvalószínűbb: Halott volt, mikor leszúrták, a kés csak elterelés. Lehet, hogy lesz majd rajta kamu ujjlenyomat is, hogy másra terelje a gyanút.
    De a tanulság megint: Lazíts, dőlj hátra, és élvezd, amit csinálsz, ha nem megy, akkor meg hagyd abba.

  39. Sajnálom ezt a részletet 🙁 Őszintén szólva, mivel, most fejeztem be egy fantasztikus krimi sorozatot, ez nekem most kevés. Csupán azért olvasnám tovább, mert arra lennék kíváncsi érdekessé válik-e. Ez alapján tuti nem válogatnám a kedvencek közé. Nem a stílussal van a gond, mert jó és olvastatja magát. Egyszerűen nekem túl lapos a kezdés… Lehet, hogy a végén van egy nagyon jó csavar, de ez nekem elsőre kevés. Lehet az a baj, hogy túl sok krimit olvasok és nekem már ez a csendes, “vér nélküli” történet kevés. Bevallom az első bekezdéseket olvasva azt hittem ez valami romantikus történet lesz. És félre ne értsetek semmi baj nincs a jól adagolt romantikával egy krimiben, csak nekem kell már az elején valami fejbekólintás, hogy élvezzem a történetet.
    Azért sok szerencsét kívánok és gratulálok, hogy kikerültél. 🙂

  40. (Kedves kommentelők, miközben a részletről beszélgettek, vagy akár annak kapcsán arról, hogyan nézhet ki egy leszúrt holttest, ne feledjétek a kérésünket. Személyeskedés vagy erősebb hangnem nem elfogadott az oldalon.)

  41. Kedves Kommentelők!

    Köszönöm szépen, hogy elolvastátok és véleményeztétek a részletet! Nagyon örülök, hogy a többségeteknek tetszett, és szívesen olvasnátok tovább. Ennél nagyobb dicséretre nincs is szükségem! 🙂

    Néhány megjegyzés csak: Ez egy könnyed, romantikus krimi, rituális gyilkosság, szanaszét szóródott testrészek és hasonlók nem lesznek benne (bár olvasni szeretem én is az ilyet :D). A BMW Roadster pontos márkáját valóban beleírhattam volna, csak annyival jobban hangzik a Roadster, mint az F800R, hogy eltekintettem tőle. Viszont a Chevrolet márkája ki fog derülni a későbbi fejezetekben. Köszönöm a leltározást Lobonak (egyébként imádom a Szerelem Harley Davidsonon érkezik filmet! :)), olyan alapos lett, hogy még vázlat helyett is használhatnám. A kés és a gyilkosság kapcsán nem szeretnék spoilerezni, csak annyit, hogy az orvos végzettségű bétám nem talált benne kivetnivalót. 🙂

    Egyébként én örültem neki, hogy kialakult egy eszmecsere a részletem alatt, még akkor is, ha kritikákat fogalmaztatok meg benne. Ez azt jelenti, hogy érdekelt annyira titeket a történet, hogy foglalkozzatok vele. 🙂 Szóval köszönök még egyszer minden megjegyzést, és a drukkolást is a lektorihoz! Szép napont mindenkinek! 🙂

  42. Lobo, igazad van! Mindenhol, ahol a pályatársak egymás műveiről beszélnek, mindenki hajlamos a saját alkotói hozzáállását érvényesíteni és a kritika gyakran szubjektívvé válik, arról kezd szólni hogy a véleményező hogyan oldotta volna meg az adott feladatot akár írásműről van szó vagy ikebanáról vagy virágfotóról. Én nyomozó vagyok, bár nem életellenis, krimiket írok, de ha azt mondom hogy a hiteles részletek kidolgozása a könyvet is jobbá teszi és intellektuálisan is ozgalmas a szerző részére, a szubjektivitásom talán valanelyest átfedésben van a műfaji kellékekre vonatkozó objektív követelményekkel. Sőt azt gondolom hogy ez akkor is igaz, ha amúgy romantikus műben van krimiszál.
    (Egyébként megkérdeztem egy szakértő kollégát, ő is azt mondta hogy a mellkasi szúrás bizony a patakvér esete :))

  43. Na ha nyomozó vagy, akkor azért más egy kicsit a helyzet. Én is fölkapom a fejem, ha valahol irodalmi műben, filmben, sorozatban stb. a saját szakmámmal (amit egyelőre fedjen a tudatlanság jótékony homálya) találkozom, és érzékeny vagyok rá nagyon. Az én szakmám (amit még mindig borítson a tudatlanság jótékony homálya) is gyakran szerepel, tapasztalatból tudom, milyen nehéz az ilyesmivel megbirkózni. A magam részéről kerülöm is a szakmámról (melyet továbbra is takarjon a tudatlanság jótékony homálya) szóló műveket.
    No ami a szakértői véleményt illeti, akkor én már kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy a kés csak elterelés, és már halott volt, mikor beleszúrták. De akárhogy is van, Judit nyert, mert még ki sem adták a regényét, de máris különféle elméleteket szövünk a sztoriról. És ez bizony nem kis dolog! 🙂

  44. Kedves Csikesz!

    Tényleg nyomozó vagy?! Már ezeréve próbálok becserkészni egy nyomozót, hogy nézze át a regényeimben a krimi szálat, és akit kérdésekkel bombázhatok, de eddig mindig leráztak. (Azt hiszem, a romantikus szál tántorítja el őket. :D) Szóval ha szoktál bétázni, és nem gond, hogy én mindig romantikus krimit írok, akkor nagy örömmel kérném a segítségedet a jövőre nézve. 🙂

    Szúrt seb: az én dokim és a te kollégád ezek szerint teljesen ellentétes véleményen állnak. Na, ilyenkor kire hallgasson szegény író? 😛

  45. A krimifanatikusként erősebbet vártam, a hulla felfedezésénél nem éreztem azt a borzongást, amit sok kommentben olvashattam. Erősebb jelenettel való indítás, sokkal több vérrel megnyerőbb lenne, mint egy langymeleg romantikus sztori. Sejteni lehet Flóra és Ben kapcsolatát, nem várunk nagy drámát. De határozott előny, hogy a szöveg gördülékeny, olvastatja magát.
    A vér és a kés a mellkasban hiba. Igazat kell adnom a fentebb kommentelőknek. Vér, még akkor is szivárog a sebből, ha elzárja valami az utját. Lehetetlen tiszta bőrfelület/ruházat nélkül megúszni. Gondolj arra, ha kiöntesz egy kis tejet az asztalra, legyen a pohár űrtartalma 2 dl, máris minden elázott az asztalon. Hacsak nem az aorta sérül meg, akkor azonnal elönt mindent a vér. HA a gyilkos mellé szúrt, mert sokkal könnyebb mellé, mint bele, akkor a halál beállta lassabban jön el, a szív pumpál, az áldozat fetreng fájdalmában, hidd el, nem fogja szépen megvárni, míg leáll a szíve. A vérnyomok, a vércseppek helyzete, a vércseppek kis farka, az elmaszatolások egy tapasztaltabb nyomozónak nagyszerű iránymutatók. Hiba kihagyni a vért, és lerendezni koppanó hanggal. Cuppan, hacsak nem alvadt meg (a szagából ítélve nem egy friss hulla, ezekhez a folymatokhoz is idő kell, nem lesz egyből minden hullaillatú, legalább nyolc-tíz óra), mert akkor odaszáradt kabátostól, ruhástól az áldozat az asztalhoz. HA ezetket az apró részleteket kihagyod, de helyette telepakolsz mindent márkanevekkel, mintha szponzoroknak akarnál megfelelni, akkor ez nem krimi, hanem elsikkadó háttértörténet Ben és Flóra találkozásához.

  46. Ebben a véres vitában az a vicces, hogy egy sorral sem írja a részletben, hogy sehol sincs vér. 😀 Pont ott szakadunk el Flórától, ahol meglátja a kést, a többi látnivalóval szerintem a következő részben találkozhatnánk, ha feltennék az oldalra, de nincs ilyen szerencsénk. 😀 Elképesztő és egyben ijesztő a véleményezők vérmes csatája egy olyan dologról, ami NEM szerepel az írásban.
    Amit tudunk, hogy kiáll egy kés a mellkasból, ami Rejtő szerint is tamponál. 😀 A mellkas üreg olyan, mint egy kamra, ha egy kamrában megeresszük a vizet, akkor előbb kitölti a kamrát, és esetleg kiszivárog a résen, ha van rés. Közben a vér alvadni is kezd. Tehát a kedves áldozatunk tüdejét, mindenét elárasztotta a vér. Ha szerencsétlent szíven szúrták, leáll az az átkozott izomcsomó (gyengébbek kedvéért: szív), nem pumpál tovább, nincs vérniagara, csak csordogál kifelé az élet, az asztal alá, amit szegény Flóra még nem figyelt meg, mert épp most talált egy HULLÁT.

  47. Agnes, a “véres vita” is tetszett, de a “vérniagara” a csúcs! Kellett pár másodperc, míg felfogtam egyáltalán. Ez a kommented nálam már simán pozitív lektorit kapott… 🙂 Összegezve: Szerintem ez volt eddig a legszórakoztatóbb hozzászólás-folyamunk. Tényleg köszönet érte!

  48. Hadd álljak be Epstein Ágnes kommentje mögé én is (nevettem!). Plusz hadd gratuláljak Juditnak, hogy a regénye kezdete ennyire bevonta az olvasókat. Bízom benne, ha esetleg kikerülök, majd nálam is csak olyan részleteket lehet vitatni, amik azért kétségesek, mert nem novella ez az első 10e karakter, hogy minden szál elvarródjon 🙂
    Továbbra is szorítok Juditnak és kitartást a következő két héthez!

  49. Csak hogy részemről lezárjam a késhegyig menő vitát: Flórának már messziről lárnia kellett volna az asztalra borulva szunnyókáló alak széke alatti vértócsát. Legalábbis én inkább a kollégánál hiszek aki szó szerint ezt mondta: “hmmm két hónapja voltunk kint egy ilyennél és ha nem lett volna megalvadva a vére, tocsogott volna a bakancsom.” Munkailag szerencsére maximum erkölcsi hullákat látok, ami mondjuk néha még gyomoforgatóbb is de ez van, nem csak a gyilkosok bűnözők. Mindegy, a lényeg hogy ha olyasmiről írunk amit csak filmekből és elméletből ismerünk, jobb ha megkérdezünk egy profit. A Homo Impius is részben az ilyen pontatlanságok miatt vérzett el nálam.
    Az “amatőr” jelző nem pejoratív. Számomra a profi írónak három ismérve van: az írásból él, ihlet és kedv nélkül is tud technikailag tökéletesen írni akár olyan témában is ami egyáltalán nem érdekli, és ha nem tényirodalmat ír, alapjáraton hozza azt a bizonyos “suspension of disbelief”-t. Minden logikai vagy ténybeli hiba ez ellen dolgozik. L.L. Lawrence is azáltal teszi hihetővé a jobb könyveit, hogy tökéletesen adja vissza a kulturális-földrajzi közeget, Kötter Tamás maga is gazdag ügyvéd, Kondor Vilmos is sokáig kutatta a 30as évekbeli Budapestet mielőtt megírta volna (igaz, van könyve amiben így is akad pár szarvashiba). Olvasója válogatja persze ki mennyire akad fent az ilyen bakikon.
    Amúgy kedves Judit, ha bétát keresel szerintem egy kolléganőmnél kellene érdeklődnöd valamelyik rendvédelmis FB-csopiban, mert akkor a romantikus és a bűnügyi vonal is le lenne fedve.

  50. Drága tettestársak, 😛 ha Juditnak elfogadják a könyvét, – szurkolok neked Judit! 🙂 – akkor majd beleír néhány szót, “alatta vértócsa a kövön…”. Vagy cifrázhatja is, de a lényeg ennyi. És kész. 😀

  51. Ah, nem olvastam vissza elég figyelmesen, és elkerülte a figyelmemet Judit kommentje, amiben azt írja, nem akar spoilerezni. Ezek szerint a későbbiekben lesz magyarázat a vértelen hullára.

  52. De mi lehet Lobo Marunga foglalkozása??

  53. Kedves Csikesz!

    Maximálisan igazat adok neked, de… Ez a megmérettetés KEZDŐ íróknak szól, akik még egyáltalán nem profik.

    Az iránymutatás mindenesetre jó, én értem miről beszélsz. Aki túlrágta magát az írástechnika útvesztőjén, átvergődött a kezdő író blokkon, és képes odaképzelni magát egy-egy jelenetbe, az már szintet ugrott, mert valóban, a helyszínt “látnia” kell az írónak, hogy meg tudja mutatni az olvasónak is. És egy kriminél különösen fontos, hogy minden apró részlet meg legyen mutatva.

    Szerencsére az ilyen apró tévedéseket egy jó szemű szerkesztő azonnal kiszúrja, és kb. fél mondattal orvosolni lehet a bakit.

  54. Hát, Csikesz, így lektorira várva azt hiszem csak nem tudjuk mi ezt abbahagyni. De végre adtál egy új irányt a vitának, úgyhogy (ismét hangsúlyozva, hogy szerintem nem ott ölték meg) most más tekintetben vitatkoznék veled. Nagyon sokféle író van, de még ennél is sokkal többféle olvasó. A magam részéről pont a keleti kultúra fenenagy ismerete, és ennek bekezdésenként való már-már nagyképű pozőr módján való fitogtatása miatt nem olvasom szívesen LLL könyveit. És az említett Homo impius (miért is ismét gratula a kikerüléshez!) esetében is jobban zavart a nikábot viselő nők említése, mint az, hog yhitelesen ábrázol-e egy katonai akciót. Engem nem érdekelnek Rejtő nyilvánvaló földrajzi pontatlanságai, nem érdekel, hogy Csukás gyerekfigurái nem reálisak, nem érdekel, hogy Egerben nem volt szurok, de még a világépítés olyan problematikus elemei sem, hogy pontosan ki kinek a kije a 100 év magányban, vagy hogy hol tanulnak írni-olvasni a varázslógyerekek, viszont iszonyúan zavar, mondhatni irritál, ha az író felülről kezel, és villogtatja a szakértelmét, profizmusát, tájékozottságát. Azt várom, hogy jó sztori legyen, nyelvileg igényes, nem árt némi ügyes nyelvi lelemény, szépen összefűzött párbeszédek, átvezetések … stb. Teszek rá, hogy van-e vér, meg hogy mit neveznek rendőrőrsnek, de kellemetlennek érzem a BMW Roadstert. DE! Ez nem a te hibád, és nem is akarlak semmiről meggyőzni, és ami még fontosabb, egyáltalán nem az író hibája. Én ilyen befogadó vagyok, és van ilyen író, illetve meg tudom találni ezt bizonyos művekben. A lényeg, hogy bár van írói mesterség, ami tanulható és fejleszthető, de nincs olyan, hogy “így kell könyvet írni”. Ha van, akkor meghalt az irodalom.

  55. Köszönöm szépen az újabb véleményeket! 🙂

    Csikesz, ajánlhatnál egy konkrét rendvédelmis csoportot, ahol nem lepődnek meg, hogy civilként furákat kérdezek (és nem küldik rám azon nyomban a TEK-et :D)

    Egyébként szerintem nem véletlenül kérdezik az adatlapon, hogy milyen olvasóknak szánjuk a regényt. Ismerni kell a célközönséget, és az ő igényeiknek kell megfelelni. Én romantikus krimiket írók női olvasóknak, akik elsősorban a románcot szeretik, és csak másodsorban a krimit. Szívesebben olvasnak érzelmekről, szenvedélyről, némi rejtéllyel körítve, mint felkoncolt hullákról és a helyszínelés pontos menetéről. Ezért nyílván a hardcore krimi rajongóknak nem fog megfelelni a regényem, mert unalmasnak találják azokat a részeket, amikben a karakterek kapcsolatát, a románcot alapozom meg. És ez nem baj, sőt tök jó, mert minél többféle olvasói igény létezik, annál több regény fog a polcokra kerülni. 🙂 (Persze ezzel nem azt mondtom, hogy nem kell a részletekre ügyelni, csak azt, hogy min van a hangsúly.)

  56. Engem is érdekelni kezdett Lobo Marunga foglakozása:)))

  57. Izgi, mi? Majd megkérem Juditot, hogy írjon bele az egyik krimijébe… 🙂

  58. Oké, benne vagyok! De akkor nekem el kell árulnod! 😀

  59. Megóggyuk okosba…

  60. Sem olvasnivaló,sem lektori vélemény. Péntek van ma egyáltalán?

  61. Kedves Attila!
    Már kint van a lektori értékelés 🙂

  62. Őszintén szólva nem értem mi tetszik ebben a részletben másoknak. Unalmas, lapos, mire kezdene érdekes lenni, azonnal megint számomra érdektelen részre váltunk. A szerző egyszerűen nem ad időt hogy felkeltse a figyelmemet valamelyik szereplő. Így lényegtelenek, sőt mi több irritálóak maradtak számomra. A csaj, aki teljesen életképtelennek tűnik, a balfék csávó, aki ostoba ahhoz hogy éljen a szerencséjével (ez esetben az örökségével…) Finoman szólva: Nem fogott meg, kényszeríteni kellett magamat hogy végigolvassam. Ha könyv lenne, nagyon gyorsan dobnám.

  63. Kedves Lina!

    Az ízlés szubjektív, ez rendben van. Nem vagyunk egyformák, és ez így jó, mert mindenki tud olyat írni, amire valaki kíváncsi lesz. A vélemények tükrözik a hozzászóló lelkiállapotát, ez is rendben van. Mindenki a saját stílusában kommentel, oké. Van kedves ember, van harapósabb, kritikusabb, maximalizmusra törekvő, ebbe nemigen lehet belekötni. Az EQ szint is változatos, simán elfogadom, ha másé alacsony, ő ilyen, így kell szeretni. De egyetlen dolgot nem értek, és ez tényleg nagyon érdekelne, részint a saját okulásomra, mert magam is író volnék (vagy majd egyszer leszek, ha eljutok odáig). Honnan a csodából jött ez az életképtelen főhősnő? A másik, hogy ha a hősnőt már az elején, a legeslegelső fejezetben Mary Jane-nek ábrázoljuk, vagy legalábbis közelében vagyunk ennek a típusú karakternek, hogy tudunk egy erős karakterfejlődést felvonultatni a regény folyamán, amire esetleg még a nagyobb ingerküszöbbel bíró olvasók is elégedetten csettintenek? És ezt nem kötözködésből kérdezem, szimplán szakmai szempontból érdekel.

  64. Szia Judit. Szerintem nagyon egyszerűen csinálhatsz Flórából erős karaktert: amikor megtalálja a véres(!!! :)) hullát, írd azt hogy megrémülve a szívéhez kap – mert arra gondol hogy ez mennyire rossz lesz az üzletnek. 😉
    A Rwndőrök Katonák vele-TEK vagyunk vagy a Zsaruellátó csopik adminját javaslom megkeresni, de ha nagyon komoly vagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán is kereshetsz valakit. Konkrétan egy oktatót ismerek aki vállal ilyesmit de ő inkább fegyvertechnikával és hírszerzési ügyekkel foglalkozik.
    Viszont elolvastam a tavalyi pályázatodat és a lektoriját is (amit nem teljesen tartottam fairnek de hagyjuk), és gondoltam megkérdezem, egész biztos vagy-e abban hogy a krimi összekombinálható-e a romantikával? Hiszen a kettő annyira ellentétes elemekből épül fel, annyira más indíttatásból olvassák, hogy nagyon nehéz eltalálni azt az egyensúlyt ami egyik olvasótábort sem hagyja kielégítetlenül.

  65. Csikesz, köszönöm, megpróbálkozom ezekkel a csoportokkal! 🙂

    Ami a krimi és a romantika összekombinálását illeti, előttem már sokan írtak romantikus krimit, nem csak én próbálkozom ilyennel. (Jó is lenne, ha én találtam volna fel!) 😀 És nyilván ennek is vannak fajtái. Az északi jellegű krimik, amikben a románc minimális, inkább a komor, realistább hangulaton és a bűntett felderítésén van a hangsúly, plusz adva van hozzá egy erőteljes társadalomkritika (pl. Camilla Läckberg, Paula Hawkins). A véresebb gyilkosságokkal és már-már erotikába hajló románccal vegyített romantic suspense regények (pl. Karen Rose, Nora Roberts). És vannak a kisvárosi hangulattal operáló, inkább a karakterekre és a közöttük szövődő érzelmekre hangsúlyt helyező cosy mistery kötetek (Joanne Fluke vagy M.C. Beaton például). Meg még biztos akad más is, de én főleg ilyeneket szoktam olvasni. 🙂 Mindegyiknek van olvasótábora, és szerintem az a lényeg, hogy a regény elejéből, a fülszövegből plusz a címből és a borítóból kiderüljön, melyik fajtára számíthat az olvasó. Mert akkor megtalálja a könyv az olvasóit, akik nem fognak benne csalódni. 🙂

    Köszi, hogy elolvastad a tavalyi részletemet, bár elég borzalmasra sikerült. 😀 Egyébként a lektori bármennyire is rövid volt, sokat segített az átírásnál, mert jó támpontokat adott. 🙂

  66. Tiszta sor, kedves Ildikó, de ahogy a sós karamellás tejcsokit sem bírom megszeretni, ez a műfaj is igen távol áll tőlem. (De elfogadom hogy sokak szerint a sós karamella is igazi ínyencség, persze.)

  67. Kedves Csikesz (gondolom az előbb nekem válaszoltál, csak a nevet tévesztetted el :)), épp ezért mondtam korábban, hogy a célközönség igényeinek kell megfelelni, nem annak, aki eleve nem is szereti a romantikus krimi zsánert, mert ez utóbbi nyilván lehetetlen küldetés. 🙂

  68. Igen, neked szántam, bocsika. Sajnos 56ban ellőtték az agyamat, aztán Vietnamban elkaptam az Alzheimer-kórt és már az óvodában is kevertem a jeleket. Ó amikor nagycsoportban véletlenül a Zsuzsika táskájával mentem haza és otthon kiesett belőle a Kedvencek temetője, minden akkor kezdődött.