Jassó Judit: Megúszni

Jassó Judit: Megúszni

Nyári éjjeleken kivirágzik az ég. Ha meglátok egy hullócsillagot, a hűlt helyét is percekig nézem. Vajon mit kívánnál, ha itt állnál mellettem, gyümölcsöktől roskadozó fák alatt, virágoskertem ölelésében?

Anya vitt le először az uszodába. A szomszéd javasolta, akinek ugyanolyan örökmozgó gyerek volt az unokája, mint én. Az öltözőben anya őrült tempóban cibálta le rólam a ruhát és sürgetett, hogy bújjak bele a dresszembe, majd irány a medence.

– Ha bevizezed a sapkád, könnyebb felhúzni – mondta az edzőm, Anikó. Anya kint várt, végre jutott neki egy óra nyugalom. Kiderült, épp jókor jött nekünk ez az úszósdi, mert a szüleim házassága sosem volt fáklyás menet és mire iskolába mentem, a válás szélére sodródtak. Finoman szólva amolyan olaszos családot alkottunk, és nemcsak azért, mert anya csekély főzőtudománya miatt gyakran került az asztalunkra tészta. Ha anyáék összekaptak, ami sűrűn megesett, akkor apa beült a kocsijába, feltekerte a hangerőt és elporzott. Rendben, lépj csak le, szemétláda! – kiabálta utána anya, és sírva fakadt, vagy csak kidobálta apám ruháit az ablakon.

Imádtam a vizet, jó érzést adott uralni a mélységet. Csodáltam a nagyokat, akik óriási szintidőket úsztak és mindenki őket ünnepelte. Inspirált a közelségük. Az egyik edzés után felsorakoztunk és Anikó beszélt az eredményeinkről. A legjobbak közé kerültem. Átöltözés, hajszárítás után kimentem az uszoda elé, ahol anya szokott várni. Megkérdeztem a portástól, látta-e őt. Mire válaszolhatott volna, megpillantottam, ahogy az edzők irodájából sietett felém.

– Nagy hírem van! – Anya megölelt és boldogan forgott velem, már azt hittem, a levegőbe is feldob, szerencsére nem voltam annyira kicsi. – Versenyezni fogsz! – Bámultam rá, mint borjú az újkapura. Sőt eléggé letörtem, mert elmentünk anya fodrászához, aki még rövidebb fazonra nyírta a hajam. A tükörből egy rókaszemű kisfiú nézett vissza rám.

– Tudod, mit, kicsim, kapsz egy új fülbevalót! – Átmentünk a kozmetikába, ahol két pici aranycsillagot vettünk. – Bajnok leszel – mondta anya és letörölte a könnyeimet.

Másnap reggel korán keltett, ami szokatlannak tűnt, mert mindig magamtól ébredtem. Addig hetente háromszor edzettem az uszodában és bár titkoltam, idővel szerettem volna átnyergelni ritmikus sportgimnasztikára. Tetszett a csillogó dressz, a látványos smink és talán a versenyeknél is jobban a hosszú haj.

– Hova megyünk? – Álmosan támasztottam az ajtófélfát a konyhában és a szememet dörzsöltem. Az asztalon két főre állt teríték, szalonnás rántotta, a kedvencem és meleg tea, ami nélkül el sem indultam otthonról.

– Gyere és egyél, mert megyünk az uszodába. – Anya egy ragyogó mosolyt küldött felém. Akkor ma reggel van edzés, hát jó, gondoltam. Az odafelé tartó úton elszenderedtem az autóban.

Anikó nénit hiába kerestem. Átvágtunk az uszoda kihalt előterén és az öltözőkhöz érve megélénkült a forgalom. Elsőre furcsa érzés fogott el, hogy reggel fél hétkor csobbanunk. Jött egy bajuszos férfi, bemutatkozott, hogy ő Tibó bá’, az új edző és részéről indulhat is a felkészülés. Két hónap múlva verseny!

Úszóbajnoknak lenni csodálatos életforma. Egyszer csak arra eszméltem, hogy már egyedül jártam iskolába és edzésre is, és az osztálytársaim eljöttek a versenyeimre. Az életem mókuskerekén egy pillanatra sem állhattam le a taposással, akkor sem, ha minden hajvágás alkalmával befelé nyeltem a könnyeim. Viszont összebarátkoztam a tornászokkal, akik az uszoda mellett edzettek. Amíg én a hajukat csodáltam, amiből egy szál sem állt ki a formagyakorlatokat követően, ők a lazaságomat és a szintidőimet.

Angyalarcot Tibó bá’ mutatta be nekünk, mint a helyettesét, amíg idős edzőnk térdsérülését követően talpra állt. Ekkor hetedikbe jártam, és bár érdekeltek a fiúk, aligha szoríthattam helyet nekik a naptáramban. A lányok elkezdtek sugdolózni az új trénerről, és az edzések előtti kellemes izgalom az öltözőben rám is átragadt. Angyalarc, a huszonhárom éves félisten egy-nyolcvanötös magasságával simán a hóna alá kaphatta volna Tibó bát és tényleg csak a szárnyak hiányoztak a hátáról. Alaposan megjegyeztem magamnak: göndör, szőke haj, acélkék szem, rózsás árnyalatú arcbőr, kőkemény izomzat. Fél évig edzette a szakosztályt, és ha nyertem egy versenyen, nemcsak a himnusz hallatán lettem libabőrös, hanem Angyalarc kézfogásától és attól, ahogy átölelt a fotózásokon.

Nyáron sokat bandáztunk a Palatinuson. Anya kérésére elkerültem a város szélén álló bányatavakat. A szünetre külön spórolt, hogy minden napra jusson zsebpénzem. A csapatunk egész évben fegyelmezetten edzett, így a nyári szünetben az összes szerelembomba felrobbant. Időhiányos, félénk típus révén tizenhat éves koromra sem jártam együtt senkivel. A fiúk rám untak, ha nem viselkedtem elég csábítóan, vagy egyszerre több vasat tartottak a tűzben, és amelyik csajt előbb beizzították, azzal gyűrték a lepedőt egész nyáron.

Röviddel a tizenhatodik születésnapom után a szüleim elutaztak, és a barátaim nagy része is Tenerifén vagy Mallorcán hódított. Lesz, ami lesz, gondoltam, kinézek a Palára, este pedig beülök egy moziba, jól fog esni a hűvös félhomály a kánikulában.

Bikinire vetkőztem, bezártam a szekrényemet és kiléptem az öltözőből. Rögtön meg is torpantam. A placcon egyenesen Angyalarcba botlottam, szerencsére nem vett észre, aki egy jóval alacsonyabb, Kleopátra-hajú, teltkarcsú nőt karolt át. Látványuktól idegesség szorította össze a gyomromat… Mégsem tudtam ellenállni a kíváncsiságnak, ezért követtem őket és a közelükben telepedtem le. Sőt, valami homályos oknál fogva szemmel tartottam a párost, néztem, ahogy fürödtek, napoztak, nevetgéltek. Kleopátra teltkarcsú alakja előnyösnek tűnt a dresszében. Angyalarc szívdöglesztően festett napsütötte bőrrel, haját nullással lenyíratta, és szerintem sokkal izmosabb is volt, mint amikor legutóbb láttam. Az uszodában sokszor merev arccal járkált, hóna alatt a mappájával, szájában síppal. Itt pedig csak kapkodtam a levegőt, ahogy kavart a barátnőjével.

Kicsit felforrt az agyvizem, amit magamnak köszönhettem. Elővettem a scifi regényemet, hogy eltereljem a figyelmem. Ebédidőben elmerészkedtem lángost vettem, és amíg a rendelésre várakoztam, egy ismerős hang ütötte meg a fülem.

– Két sajtos-tejfölöset kérek. – Reflexből odakaptam a fejem és belenéztem a rég látott acélkék szemekbe. – Szia – mondta az én cuki exedzőm. –  Te Boda Réka vagy, ugye? – Körülnézett, hátha megpillant egy csapat lányt, akikhez tartozhattam. – Jó az arcmemóriám, edzettelek a Zöldhegyiben.  Csak így, egyedül?

– Aha – mondtam lángoló arccal, és letelepedtem az egyik asztalhoz. Ő velem szemben ült le és némán ettünk. Jobbnak láttam, ha nem állok szóba vele, mert azt hittem, hogy hamarosan megjelenik a barátnője.

– Hogy telik a szünet? – kérdezte, míg percek alatt eltüntette a két lángost. – Ja, te biztosan nem tudod. Már nem foglalkozom úszással, földrajzot tanítok egy gimnáziumban. – Két üveg kólát is vett és az egyiket odatolta elém, hozzákoccintva a sajátját. – Azért figyelem a szakma eseményeit, úgyhogy gratulálok az országos eredményedhez.

– Köszi – mondtam és rögtön félrenyeltem, így jól jött néhány korty az üdítőből.

– Este buli? – Angyalarc felemelte a kóláját, rám kacsintott, majd egy húzásra megitta.

Megpróbáltam mosolyogni. A következő pillanatban árnyék vetült az asztalra. Strandkendővel gondosan bebugyolálva megjelent a barátnő. Jobb mellei voltak, mint nekem és az arcát egyetlen pattanás sem csúfította el. Angyalarc bemutatott Adele-nek, mint egy régi tanítványát, és utána angolul beszélgettünk. Kedves nőnek tűnt és nagyon szerelmesnek.

A múlt érzései, az egykori tizenhárom éves énem plátói szerelme úgy sodortak el, ahogy gyanútlan turistát a thai paradicsomban egy cunami. A cuki strandoló gimnazista helyét egy pillanat alatt átvette a versenysportban edzett, kősziklaszívű másik énem. Rádöbbentem, hogy tarolni akarok. A magánéletben addig jól tűrtem a visszautasítást, könnyen túlléptem azon, ha mégsem én kellettem egy fiúnak. A lángossütő bódéja mellett befejeztem a saját magamnak szóló szánalmas magyarázkodást. Nagyon közel éreztem magamhoz egy lehetőséget, így nem volt más hátra, mint lecsapni.

Vesztemre a délután hátralevő részét hármasban töltöttünk. Adele direkt lefröcskölte, élete szerelmének szólította Angyalarcot, és a nyakába csimpaszkodott. Ám ő mereven engem bámult, mikor fülig szerelmes barátnőjét csókolta. Keményen álltam a pillantását.

Egyre közelebb jött az én időm. Persze igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy a kijárattól kétfelé indulunk haza. A valóságban iszonyúan beindultam, vad éberálom-képek váltakoztak a fejemben. Jól jött, hogy a legkényelmetlenebb, egyben a legszexibb magas sarkú szandálomat választottam ki erre a napra. A pasik alaposan megnéztek a strandon és az utcán, ami tovább szította szereleméhségemet. Kibillegtem a kapun és elindultam a fenyőillatú sétaúton.

Elhúzott mellettem a busz. Futólag megpillantottam rajta Adele-t, aki szerencsére nem vett észre engem. Egyenesen Melbourne-ből érkezett Budapestre, de abban a pillanatban legszívesebben a szeme közé vágtam volna, hogy teljesen feleslegesen. Mindig megszereztem, amit akartam. Egy bringa fékezett mellettem, erre magabiztosságom ellenére bedobogott a szívem. A nyeregben Angyalarc ült, pillantása bekúszott a bőröm alá. Felkészületlenül ért, hogy megfogta a karom, mégis szinte vártam, hogy magához húzzon.

– Tényleg nincs programod ma estére? – Megráztam a fejem. Éreztem, hogy így akarok maradni örökre, de nem volt időm kielemezni az érzéseimet. Sokkal jobb volt átélni, engedni a pillanat csábításának. Az ajkunk egy vonalba került, úgy néztünk farkasszemet, mintha egy romantikus film zárójelenetében lennénk.

– Attól függ – mondtam. Akkor először eszeltem ki hazugságot, mert rám ez egyáltalán nem volt jellemző. – Még lemondhatom a bulit, ha tudsz egy jobbat.

– És elengednek a szüleid felnőttek közé?

– Nincsenek itthon – mondtam és finoman lefejtettem magamról a karját. Megfogtam a vállát és a fülébe súgtam:

– Úgyhogy igen.

Amíg a villamoson ültem, az ablakból láttam, ahogy végig mellettünk tekert. Nem tudtam pontosan, mit csinálok, hova tartok, meddig fogok elmenni. Behatoltunk egymás intim zónájába, úgyhogy nem volt visszaút. Az egyik oldalról egy kisangyal védelmezett, míg a másikról egy kisördög ingerelt. Amíg lezuhanyoztam és átöltöztem, Angyalarc a hintaágyban ült a teraszon. Meztelenebbnek éreztem magam, mint a strandon, mert csak ketten voltunk. Kőszívű énem gyorsan feltalálta magát.

– Érezd magad otthon. Kérsz valamit inni?

– Ha nem bánod – mondta Angyalarc és felállt -, összeütök egy kis vacsorát.

– Később süthetünk szalonnát – biccentettem a tűzgyújtó hely felé.

Néztem, ahogy könnyed mozdulatokkal felszeleteli a húst, fűszerezi, megforgatja a serpenyőben. Borospoharakba töltött ásványvízzel koccintottunk. Csörgött a telefonja és gond nélkül felvette, beszélt Adele-lel, aki elmondta, hogy kiment egy napra Bécsbe, Angyalarc pedig azt válaszolta, hogy barátaival tölti az estét. Kérdezősködtem, miért hagyta abba az úszást, de szűkszavúan válaszolt.

Nem is gondoltam volna, hogy fülledt nyári estén mennyire romantikus a ropogó tűz mellett üldögélni egy pasival. Az eget néztem, hogy elkapjak egy hullócsillagot. Angyalarc megkérdezte, lemegyek-e vele a városba. Kizökkentem és elbizonytalanodtam. Fáradtnak, nyűgösnek éreztem magam, ezért megint hazudtam, hogy másnapra várom a szüleimet, reggel takarítok, délelőtt füvet nyírok… Látszott rajta, hogy nem hitte el.

– Megértem, amiért szokatlan neked ez a helyzet, de más régi tanítványaimmal is szoktam együtt bulizni. Ígérem, hogy hazahoz egy taxi.

Nemet mondtam. Ahogy telt az este, egyre inkább úgy éreztem, Adele ide fog jönni. Valahogy kiszagolja és becsönget. Angyalarc láthatta rajtam a kétségeket.

– Ne aggódj miatta, semmi komoly nincs közöttünk. A bátyja révén ismertem meg egy londoni versenyen. Mindig ígérgette, hogy meglátogat és egy hete beállított, de egy hotelban lakik, semmi közöm hozzá… Kérlek. Gyere velem.

Felálltam, a kapukulcsot csörgettem. Tiszta bolondnak éreztem magam. Kibotorkáltunk a sötétben és a kisördög várta, hogy átölel hátulról, nekidönt a házfalnak, aztán addig csókol, amíg teljesen el nem lágyulok. De a kisangyal azt súgta, hogy köszönjem meg a társaságát, zárjam be a kaput és aludjak egy jó nagyot erre az estére.

Belefúrtam az arcomat a párnába, zokogtam, dobáltam magam az ágyon. Egy hang azt üvöltötte a fejemben: Kellettél volna! Még most is kellesz! Beálltam a zuhany alá, hideg vizet engedtem, fogvacogásig álltam alatta. Volt anyának egy iszonyú jó, kék koktélruhája, elöl aszimmetrikus szabással, amiből így az egyik oldalon kivillant a combom. Ellenállhatatlannak éreztem magam benne. Míg vad mozdulatokkal vonaglottam a nappaliban, a hifiből rockzene szólt, amit felhangosítottam, hogy elnémuljanak fejemben a gondolataim. Füstösre sminkeltem a szemem, a magas talpú szandálomba bújtam és kisiettem a házból. Akkora csattanással húztam be a kaput, hogy a környékbeli kutyák egymás után felugattak.

Angyalarc a kerítésünknél állt. Először észre sem vettem, csak miután megmozdult.

– Hát te? – szipogtam, és elnevettem magam. Angyalarc átölelt, a nyakamat szimatolta, míg a tarkóját cirógattam.

– És te?

 Felajánlottam, hogy hagyja nálunk a biciklijét, aztán kézen fogva elindultunk.

Angyalarc barátai nála is idősebbek voltak, ezért a poénjaik felét nem értettem. Bár ez egy idő után alig érdekelt, mert együtt voltunk és csak ez számított. Elfeledkeztem Adele-ról, sokat táncoltunk és fehérbort ittam, ami észrevétlenül került a poharamba, miután elfogyott a kólám. Már világosodott, amikor Angyalarc taxit hívott, és fogalmam sem volt, merre kanyargunk az ébredező Budapest utcáin, mert alighogy beültünk, elaludtam.

Valaki túl erősen nyomta a csengőt. Kinyitottam a szemem, körbenéztem, megpróbáltam kitalálni, hol vagyok. A zaj abbamaradt. A szobából egy ajtó nyílt a fürdőre, ahol az ujjammal kimostam a számból az elmúlt éjszaka ízét és hajat is mostam. Lábujjhegyen átlopakodtam a folyosón, ahonnan további szobák nyíltak. Kisvártatva a konyhában kötöttem ki. Az ablak előtt Angyalarc állt. Rám nézett, mint egy ijedt kisfiú, akit rajtakapott az anyukája. Kávét töltött egy bögrébe és a kezembe nyomta. Belekortyoltam, hagytam, hogy az erős aroma elvonja a figyelmemet. A csöndbe újra belehasított a csengő hangja, és az álompasim ment ajtót nyitni.

– Azt hittem, elvitted magaddal a kulcsot, de nem találtam a postaládában. Mindent összepakoltál, ami még… itt maradt? – Ideges női hang vibrált a levegőben. Fájt a fejem, az éhségtől pedig felkavarodott a gyomrom. Másnapos voltam, idegen egy idegen lakásban, és ha ez nem lett volna elég, a másik nő a hátam mögé ért, és olyan idegességet árasztott, hogy csak félig mertem megfordulni.

– Ez ki? – Vártam, hogy kirobbanjon a veszekedés, ehelyett pattanásig feszült a csönd. Amikor már nem bírtam tovább, megfordultam és nyújtottam a kezem.

– Boda Réka. – Cérnamosolyomat sűrű pislogással kísértem. A nő, anélkül, hogy rám nézett volna, összeszorított szájjal mélyet sóhajtott és rápillantott az órájára.

– Öt perc és nem vagytok itt.

Angyalarc egykedvűen, mellkasán összefont karral állt a konyhaajtóban. Már jó néhányszor átélhette ezt a jelenetet. Letettem a bögrét és beviharzottam alkalmi hálószobámba. Az ágy lábánál megtaláltam a táskámat.

Angyalarc a kapuban ért utol. Az utcán várt még egy meglepetés, Adele, aki egy taxi hátsó ülésén várakozott. Meglátott minket, letekerte az ablakot és idegesítő akcentussal kiabált:

– Dzsuri! Dzsuri!

Az ugrás pillanatában lehunytam a szemem és a győzelemre gondoltam, ahogy ott állok a dobogó tetején, nyakamban az aranyéremmel és az én himnuszomra tombol a nézőtér.  Nők és férfiak egyforma intenzitással köpülik a vizet, az úszásban is az dönt, hogy ki milyen ember, például én mindig magam előtt jártam egy lépéssel. Ez a lendület lökött felkészülésről versenyre, majd át a következő akadályokon egy újabb cél felé.

A tornász barátnőimmel tartott nyári tivornyák lassan lecsengtek. Végére értünk a lánybúcsúknak, ritkultak a telefonhívások, az évek láthatatlanná váltak, mint a közös nyarak hullócsillagai. Sokszor kívántam, ám úgy látszott, a szerencsém cserbenhagyott. Egyedül jártam a nyaralómba és a virágaimmal vigasztalódtam, mintha túl lettem volna az életen.  Ritkán engedtem a szerelem csábításának, és ha elmentem egy randevúra, csak azért, mert elhitettem magammal, hogy az étteremben vagy a moziban Angyalarc fog várni, nem pedig egy idegen.

Egyszer majdnem elutaztam Melbourne-be. Gondolkodási időt kértem, úgysem nem álltam volna meg, hogy felkeressem Angyalarcot. A döntés előtt váratlanul belázasodtam, amit jelnek vettem, és barátnőm meg is haragudott rám. Élhetetlennek nevezett, aki besavanyodott öregasszonyként fogja végezni és halála után felfalják a macskái.

Azt mondtam magamnak, hogy elégedett vagyok. Végső soron megúsztam, hiszen komoly sporteredményeket értem el és fiatalon a saját lábamra álltam, az egy lépéssel magam előtt attitűd pedig harmincéves koromra is megmaradt. Jártam az utam és néha lehunytam a szemem, mint régen, versenyek előtt.

A Palán tartottunk úszásoktatást, de ez csak véletlen volt. Tíz év alatt akkor először tettem be a lábam arra a jó kis régi helyre. Egészen estig kint maradtam és élveztem a szabadságot. Igazán megérdemeltem, mert a gyerekek dupla figyelmet követeltek és rendesen lekötötték az energiáimat.

– Réka?

Valahol, a kisagyam rejtett zugában vagy a lelkem mélyén azonnal tudtam, ki szólított meg, anélkül, hogy felnéztem volna. Felálltam a törölközőről és fázósan húztam össze magamon áttetsző ingemet, amit minden vizes helyen viseltem, ha esteledett vagy már nem volt kedvem többet mutatni magamból.

– Te vagy az?

Nehezemre esett a keresztnevén szólítani őt, túl közvetlen lett volna. Szűk egy napot kaptunk egymás életéből és ez aligha jelentette azt, hogy akárhány év után azonnal a nyakába boruljak.

Magasabbnak tűnt annál, ahogyan emlékeztem rá. A haja még göndör volt, de már sokkal őszebb, és nagyon lefogyott. Egy botot tartott a kezében, később láttam, hogy nem minden lépésnél használta, de ha állt, akkor arra támaszkodott.

Megöleltem. A mozdulat túl erősre sikerült és Angyalarc köhögött.

– Nem csalódtam benned – mondta, és a kerítésen túlra mutatott. – Van kedved sétálni?

Azóta mindig elfog a szomorúság, ha nyáron tuják vagy fenyők illatát érzem. Lassan lépkedtünk egymás mellett, szótlanul, talán a másiktól vártuk, hogy erőt vegyen magán és elkezdjen beszélni.

– Tanítasz még? – Kérdésemre felém fordította a fejét, elmosolyodott, és ahogy mesélt, éreztem hangján az erőlködést, hogy valamitől megkopott, Angyalarc még nyomokban sem emlékeztetett egy ereje teljében lévő, negyvenes férfira. Féltem, nehogy miattam essen össze az utcán, hátha túl megerőltető neki ez a séta és csak a kedvemért csinálja. Lehet, hogy egy nagyobb betegségből lábadozik, futott át bennem, de abban a pillanatban éreztem, nem erről van szó.

– Már nem tanítok. Talán el sem hinnéd, hogy évek óta uszoda közelébe sem mentem. Túl sok minden… változott az életemben, és…ne haragudj… – Angyalarc sírt. A gyerekkorom emlékezetének ege elfelhősödött, olyan érzés kerített hatalmába, mintha valami rosszat tettem volna. Mutattam, hogy menjünk át a túloldalra, ahol padok sorakoztak, hátha eggyel kevesebb ma a szerelmespár a Szigeten és akkor leülhetünk, hogy nyugodt körülmények között beszélgessünk. – Azt gondoltam, képes leszek pókerarcot vágni, ha összefutok egy régi ismerőssel.

– Itt ez csak én lehetek – mondtam és megsimogattam a hátát, hogy lelket öntsek belé. Éreztem, hogy a háta csupa veríték az inge alatt. Találtunk egy helyet és segítettem neki, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. Ügy ült, mint egy idősebb ember, akitől megszokott látvány, hogy a botján nyugtatja a kezét.

– Hazajöttél egy kicsit a kenguruk földjéről? Ha van kedved, holnap korábban végzek. Foglalhatok helyet egy longue-ban, felmehetünk a Várba…

A kezével intett, hogy maradjak csöndben. Teljesen beleéltem magam a saját terveimbe. Ez jellemző volt rám, pedig egy kezemen megszámolhattam volna, hány bulit szerveztem az utóbbi években.

– Sajnos nem tudok megint találkozni veled.

– Oké, akkor beülhetünk egy moziba, sétálhatunk valamelyik plázában, senki nem fog rád furcsán nézni, ez a város is változott, amióta elmentél.

– Réka, én HIV-pozitív vagyok.

A szavaitól mintha rám vágták volna egy légmentesen lezárt szoba ajtaját. Felugrottam, ökölbe szorult a kezem, vigyáznom kellett, nehogy felordítsak.

– És te most így egyedül vagy itt, vagy vigyáz rád valaki? Szólalj meg, kérlek! – Visszaültem mellé, zakatolt a szívem, és kiabáltam magamban, hogy minek kérdezősködöm annyit, fogjam be végre a számat!

Elmesélte, hogy külföldön betegedett meg. A nagy szabadságban elveszítette az ítélőképességét, ráadásul Adele, aki valójában a második felesége volt, túl sokat engedett neki. Őt is megfertőzte. Két éve különváltak, és Angyalarc elhatározta, hogy ameddig bírja, évente kétszer haza fog jönni, méghozzá nyáron és karácsonykor.

– Ígérd meg nekem, hogy legközelebb is összefutunk itt valahol – mondta és botjával kis kört írt le a levegőben. – Iszunk forralt bort a Vörösmarty téren, utána felsétálunk a Normafához.

Hiába próbálok csak ritkán gondolni rá, álmatlan éjjeleken Angyalarc régi vonásait idézem fel. Félek, hogy érezni fogom, amikor majd megkönnyebbül. Úgy képzelem, abban a pillanatban új csillagkép rajzolódik ki az égen, és ahogy felragyog, azzal örökre eltűnik az augusztusi éjszaka fenyőillatú sötétjében.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.5/10 (8 votes cast)

Leave a Comment