Fráter Zsuzsanna: Levél nagymamámhoz

Fráter Zsuzsanna: Levél nagymamámhoz

Drága Mamó!

Rég elmentél már. Galambszín hajad, hajlott hátad törékeny íve lassan kikopik emlékeimből, mint ahogy a régi fényképek is megfakulnak a hosszú évek alatt.

Pedig álmodom veled. Ilyenkor újra látom kis madártested, ahogy fázósan bújik a sparhelt mellé.

Kint hideg szél fúj, hangosan süvít az ablak alatt, egy-egy erősebb roham megrezegteti az üvegtáblákat, de idebent a tűz vidáman pattog.  A kályha jó meleget ad, én is azonnal a platni felé tartom elgémberedett ujjaimat, amint bemenekülök hozzád a konyhán túli, zord világból. Elmosolyodsz, örülsz, hogy meglátogattalak. Hívsz, hallgassam meg az egyik históriádat, hisz oly rég mesélhettél már. Én lelkesen bólintok, melléd telepszem a sámlira, és csüngök minden szavadon.

 Aztán felébredek. Kint most is viharos szél veri az ablakot, csak te nem vagy itt.

Az álmok csalfák. Szeszélyesen jönnek, aztán a reggel könnyedén szétoszlatja őket, mint a hajnali ködöt.

Pedig szükségem van rád. Hiányzik csendes bölcsességed, mindentudó hallgatásod, és az ezernyi ősi rege, amit csak te ismersz.

De amikor nem jön az ihlet, a fehér lap szemrehányón üvölt rám, akkor te óvatosan leülsz mellém, végigsimítod forró homlokom, s halkan suttogod fülembe a vágyott szavakat, miket addig hiába kerestem. Lassan lehunyom szemem, kezed vezeti kezem, és hamarosan megtelik a papír. A történeteim a te történeteid, hőseid bennem élnek tovább, és általuk újra élsz te is.

Minden leírt szavamat, minden mesémet tőled kaptam. Te duruzsoltad őket esténként az ágyam mellett ülve, te színezted ki álmaimat, általad nyílt meg előttem a múlt, és egy rég elveszett világ. Életre keltetted az erdők, mezők rejtett lakóit, az éjszaka árnyait, a falu félve suttogott, rettegett titkait. Megismertem a lólábú legényt, meg a hajnalpelikát, kedves barátom lett Bátori Klára és sárkányölő Opos. Láttalak magam előtt, mint pendelyes gyermeket, ahogy hajas csuhébabát törsz magadnak, és mezítláb szaladsz a nővéreid után.

Drága Mamó! Már nem kell a fakó fénykép, nem kellenek az illanó álmok, mert ha írok, újra itt vagy. Minden mesém rólad beszél, minden szavam téged idéz. Általuk alkotlak újra, általuk velem maradsz örökre.

Sosem feledlek.

Szerető unokád: Zsuzsa

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)

Leave a Comment