Erion Kay: Burjánzás

Erion Kay: Burjánzás

– Kapitány, megvan a jelforrás!

– Vetítse ki!

A képernyő felvillant, és megjelent a buja vegetációval borított világ.

– Nagyítást kérek.

Markra szédítő zuhanásként hatott, ahogy a kép ráközelített a villogó jelre.

– Ezen nem látszik semmi. Hol van a roncs?

– Benőtte a növényzet. – Tanja előrelépett és rábökött egy fekete foltra. – Gerard, ráközelítene erre a pontra?

A kép látómezeje oldalra siklott, és még jobban kinagyította a dzsungelt.

– Maguk szerint ez mi?

– Talán a roncs.

– Menjen rá, Gerard, ne aprózza!

A képernyő fokozatosan élesedni kezdett, majd láthatóvá vált egy sötét, nehezen kivehető tárgy.

– Tanja, életjelek?

– Semmi, ami emberre utalna.

Mark rápillantott, de a fiatal nő arca rezzenetlen volt.

– Harris őrmester! Készüljenek az indulásra! – Elfordult a parancsnoki székkel együtt, és egyenesen ránézett a lányra. – Jól meggondolta? Biztos, hogy le akar menni?

Tanja elszántan a kapitány szemébe nézett.

– Igen!

– Ugye, felkészült arra – kezdte óvatosan a férfi –, hogy az apja esetleg már…

– Nem él? – Tanja elgondolkodott. – Egy év telt el, mióta leszálltak. Igen. Azt hiszem, felkészültem. Tudja, valahogy érzem, hogy ő… már nincs ott. Mégis le kell mennem oda. Ugye, érti?

Mark hátradőlt a székén, és szeme a képernyőre tapadt. Szerette volna hátratekerni az idő kerekét és látni, mi történt itt egy évvel ezelőtt. Most csak az egybefüggő növénytakaró, és a roncs valószínűsíthető helye látszott. A leszállóegység indulását monitoron követte.

A kommunikációs tiszt hangja töltötte be a vezérlőt.

– Kapitány, külső hívás. Egy palmíriai hajó.

Mark kimérten nyúlt a kommunikátor felé.

– Kapcsolja.

– Kapitány?! – A megjelenő palmíriai hangja elképesztően arrogáns volt. Mark egy pillanatig kivárt, majd megérintette a panelt.

– Itt Mark Develon, a Föld Föderáció Robust kutatóhajójának kapitánya. Kivel beszélek?

– Lex Rampas, palmíriai flotta, határőrség, őfelsége 40. számú rombolója. Tiltott zónában tartózkodik. Felszólítom, hogy azonnal távozzon!

– Nem tehetem. Éppen mentést végzünk a bolygón.

Egy pillanat csend következett.

– Maguk lementek oda?

– Egy évvel ezelőtt eltűnt egy kutatócsoportunk. Őket próbáljuk megtalálni.

– Milyen egy év?

– Föderációs év, természetesen. Kapitány, tud valamit, amit én nem? Sokat jelentene a segítsége.

– Nincs felhatalmazásom, hogy segítsek önnek, kapitány. Az a dolgom, hogy biztosítsam a zóna határát.

– Emberéletről van szó. Szeretnénk megtalálni őket.

– Egy föderációs év? Esélytelen. Hagyjon fel a kereséssel és távozzon a zónából!

– Nem érti, Rampas kapitány? Már leküldtem az egységet! Nélkülük nem megyek sehova!

– Arra a bolygóra csak külön engedéllyel lehet lemenni!

– A kutatócsoport rendelkezett a szükséges engedéllyel.

– De maguk nem, különben tudnék róla!

– Kapitány, világosítson fel, mi van odalent?

A hirtelen beállt csend semmi jót nem ígért.

– Nem adhatok felvilágosítást.

Marknak támadt egy ötlete.

– Honorálnám a segítségét.

– Mit képzel, Develon kapitány! Minket nem lehet megvesztegetni! Átmegyek, hogy távozásuk előtt kitöltsük a jegyzőkönyveket. Készüljenek a fogadásomra.

A vonal megszakadt. A legénység tagjai egyként néztek a kapitányra.

– Miféle jegyzőkönyv? – érdeklődött gyanakvóan a fedélzeti tiszt.

– Semmilyen. Bekapta a horgot.

A leszállás első percében Harris őrmester hangja csattant.

– Emberek, ellenőrzési lista! Rádió, IPS, kézifegyver, jeladó, detektorok. – A parancsnok maga is ellenőrzött. – Alex és Devon a gépen marad, felszállásra készen. A többiek párban indulnak el, egymást fedezik. A kiszállást Gordon és Max kezdi. Kérdés van?

– Néhány növény és rovarmintát gyűjtenék – szólalt meg Tanja. – Remélem, nincs kifogása.

– Maga a biológus, csak gyűjtögessen! – nézett rá Harris, miközben felállt. – Alex, nyisd a zsilipet!

A helyiséget elöntötte a forróság, az első páros már kint volt.

– Kurva meleg van itt, főnök!

– Koncentráljatok a feladatra.

Az aljnövényzettel borított, nedves talaj puhán nyelte el lépteik zaját. A párás levegőben enyészet, és intenzív növényi kipárolgás szaga terjengett. Az erdő némán és ellenségesen gubbasztott körülöttük.

– Észrevette, hogy nincsenek rovarok? – szólalt meg Tanja kis idő múlva. Hangját ösztönösen lehalkította a csendben. – Ez nem normális. Hemzsegniük kellene ilyen nedves környezetben.

Harris ránézett, de láthatóan nem ez a kérdés foglalkoztatta. Kezével fegyverének markolatát simogatta, miközben az IPS kijelzőjére pillantott. Fejük felett összeborult lombsátort itt-ott áttörte a napsugár, és fénylő függönyként zuhant a talajra. Odébb, a súlyos lombozat mélyén baljós félhomály ült. Tanja serényen gyűjtötte a növénymintákat, miközben próbált lépést tartani Harrisszel. A parancsnok hátrafordult.

– Ha telerakja a zsákját azzal a sok gazzal, nem fog tudni szaladni!

Tanja utolérte és dacosan ránézett.

– Miért kellene szaladni?

– Tudom is én! Valami oka van, hogy emberek tűntek el itt!

– Dongó hívja Hangya-1-et!

– Itt hangya-1! – válaszolt Harris.

– Főnök, esküszöm, hogy a tisztás, ahová leszálltunk, kisebb lett.

– Mi az, hogy kisebb lett?!

– Közelebb jöttek a fák, vagy mit tudom én!

Harris gondterhelten nézett előre. A kommunikátor újra felzizzent.

– Főnök, itt Ramirez! Megvan a leszállóegység! Itt állok előtte. Jöjjön ide, ezt látnia kell!

Harris az IPS kijelzőjére pillantott. Két pont jelezte Ramirez és Oven helyét. Úgy megindult, hogy Tanja alig bírta követni.

– Maradjon mellettem!

– Akkor ne rohanjon!

– Tele a zsák gazzal, mi? Én megmondtam!

A henger alakú roncs úgy állt ott, mint valami sötét mementó. Ramirez elhűlve vizsgálta.

– Nézze, uram! Valami szabályosan szétszakította!

Tanja közelebb húzódott Harrishez. Az arca sápadt volt.

– Letépték a tetejét – intett Ramirez döbbenten.

Mialatt átvizsgálták a roncsot, Tanja lekuporodott a földre. Próbálta felkészíteni magát a legrosszabbra. Lelki szemeivel látta, ahogy apja és a társai bemenekülnek a hajóba, de az a valami cafattá tépte a fémburkolatot és leválasztotta a leszállóegység felső részét csak azért, hogy hozzáférjen az emberekhez…

– Ramirez, találtatok valamit? – kiáltott Harris. Ez végre kizökkentette Tanját a rémképekből.

– Csak romok! Holttest nincs!

Tanja felállt, arcán zavart megkönnyebbülés látszott. Tekintete a jókora űrkabin rojtosra szaggatott szélét pásztázta. Alatta hosszú, vízszintes csíkok látszottak. Pillantása a környező fákra tévedt. Vastag lelógó indáik mozdulni látszottak a fenti sűrűben…

– A fák… – nyögte erőtlenül. – A fák voltak!

A hátuk mögül, amerre Dante és Frank járt, impulzusfegyverek lövései hallatszottak.

– Frank, jelentést! – kiáltotta Harris.

– Főnök, valami a bokámra tekeredett! Kijött a talajból!

– Tűnjetek onnan! Harris a csapatnak! Viperákat készenlétbe! Használjátok, ha kell!

Harris vevője újra harsant.

– Főnök, halljátok ott is? – kiabált Gordon. – A zúgó hangot! Atyaisten, ezek…

Most Gordonék felől hangzott fel a lövöldözés. Tanja újra lekuporodott. Látta, hogy Harris megkövülten mered az egybefüggő növénytakaróra. Keze a vipera markolatát szorította.

– Rovarok! Óriásiak! ­– hallatszott Gordon kétségbeesett kiáltása. A lövések hangja betöltötte az erdőt. Egy pillanat múlva megjelent Gordon és Max. Kézifegyvereikkel hátrafelé tüzeltek.

Harris Tanjára pillantott.

– Hiányolta a bogarait!

Felemelte a viperáját és tüzelni kezdett. Ramirez és Oven úgyszintén. A méternyi, repülő rovarok egymás után hullottak a dzsungel talajára, ahol csápok nyúltak ki a talaj menti növényzetből, körbefonták a tetemeket, és Tanja döbbent szeme láttára lehúzták a gyökerek közé.

A Dongó felől a fedélzeti ágyú lövései hallatszottak, de a katonák figyelmét más vonta el. A balról közeledő Dante ordítozását rádió nélkül is hallották.

– Úristen, elkapta Franket!

Szűnni nem akaró lövések zaja hallatszott. Az egész csapat megindult a hangok irányába. Átcsörtettek a bozóton. Dante egy fa mellett állt és ordítozva lőtte a törzsét. Az emeletnyi magas lombkorona vonaglott, szinte hallani lehetett, ahogy kínjában nyög. Aztán valami lehullott a földre. Dante odapillantott. Frank holtteste volt. Hiányzott a feje.

Egy pillanatnyi döbbent csend után Harris józan hangja hallatszott.

– Dante, gyere el a fa alól! Mi történt?

A férfi megrendülten felnézett.

– Valami elkapta a nyakát és felhúzta!

– Szedjétek fel! – intett Harris a holttest felé. Dante és Ramirez elindult, de megtorpantak. A talajból nyersszínű csápok kígyóztak elő, és lassan, kimérten körbefonták a testet. Először Dante, majd az egész csapat tüzelni kezdett. A megpörkölődött csápok helyett újabbak kúsztak elő. Harris intett.

– Hagyd! Nincs értelme! Húzzunk innen a picsába!

– Dongó hívja Hangyát. Dongó hívja…

– Itt Hangya-1. Mi van?

– Csakhogy elértem főnök, a fedélzeti ágyú nem ér semmit! Nem hallotta, hogy hívtam?

– Volt egy kis zűr. Frank halott. Mi történt? Izzítsa a hajtóműveket, hazamegyünk!

Egy pillanat csend után Alex hangja súlyosan koppant az éterben.

– Lesz azzal egy kis gond! A Dongót körbefonta az erdő.

Mark Develon sokadszor pillantott az órájára. Tizenöt perce ingázott a vezérlő és a trambulin között, arra várva, hogy a palmíriai kapitány végre átteleportáljon. Annyit tudott, hogy a Dongó leszállt, és az emberei kutatni kezdtek. A kapcsolat akadozott, és a friss hírek hiánya tovább növelte nyugtalanságát. Újabb öt hosszú percet kellett várnia, hogy Lex Rampas végre megjelenjen. Egy intéssel a tárgyalóba invitálta. Megvárta, míg helyére siklik az ajtó, majd szembefordult a palmíriaival.

– Jól megváratott, kapitány!

– Milyen tipikus a Föderációra ez a modortalan fogadtatás, uram!

– Megbocsásson, de a célozgatásaiból arra kell következtetnem, hogy odalent az embereim ismeretlen veszéllyel néznek szembe. Lenne szíves tájékoztatni?!

– Csak lassan a testtel, kapitány! – emelte fel kövérkés kezét a palmíriai. – Korábban valami honoráriumot emlegetett.

– Mennyit akar?

– Föderációs pénz nem érdekel. Nehéz átváltani. Ellenben, ha lenne valami különlegesség…

– Mire gondol?

– Cigaretta, szivar. Egy kis gyümölcs, tengeri hal, kaviár, pár láda francia bor vagy portói…

– Cigarettát és szivart nem tartunk a hajón, de az ellátó tisztem összeállít önnek egy rakományt. Most mondja a lényeget! Mi van odalent?

Lex Rampas fontoskodva összeillesztette az ujjait.

– Amit közölni fogok önnel, az bizalmas! Számíthatok a diszkréciójára?

– Köztünk marad! – bólintott Mark türelmetlenül.

Rampas cinkos mosolyába leplezetlen mohóság vegyült.

– Mekkora lesz az a csomag?

– Jó nagy! – Mark pillantása fenyegetővé vált, de Rampas könnyedén elsiklott felette. Fontoskodva kezdett a mondandójába.

– Nos, egy generációval korábban ezen a bolygón génmódosító vegyszerkísérletek folytak. Az eljárás túlnőtt a keretein, és elszabadult valami… burjánzás. Már nem tudták kordában tartani. Húsevő növények, óriás rovarok, mutálódott ragadozók. Ki kellett üríteni a bolygót, túl veszélyessé vált az ember számára.

Mark hüledezve hallgatta.

– De azért engedélyt kapott egy kutatócsoport, hogy leszálljon!

– Azt remélték, találnak megoldást a problémára.

– A problémára!

– Higgye el, nincs azon a bolygón életben már senki.

– Ezt korábban is közölhette volna velem! Ott kutat egy csapatom abban a pokolban!

– Rádión ilyesmit nem kürtölhetek világgá! Abból botrány lenne!

Mark elfordult és megérintette a gallérján lévő kommunikátort.

– Erik, ha helyreállt a kapcsolat, szóljon le Harriséknak, hogy azonnal térjenek vissza!

A trambulin platformja bejövő teleportációt jelzett. A műszaki tiszt káromkodott, már nem volt ideje lerakatni a ráhordott ládákat. A palmíriai hajóra szánt rakomány tetején Tanja jelent meg. Szeme könnytől csillogott. Bukdácsolva elesett, miközben a kezében tartott mintagyűjtő zsák hangtalanul begurult a ládák közé. Mindeddig az apja eltűnése nem érintette testközelből. Csak a hiányát érezte. Végig ott lebegett a lehetőség… várt a csodára. Most azonban már nem voltak illúziói.

Fülében ott csengett Harris utolsó mondata:

– Tanja, egyvalakit fel tudunk teleportálni a hajóra. Magára gondoltam. Ez a biztos. Mi megvárjuk a mentést.

Ott kellett hagynia a bolygót! Az apja nélkül! Alvajáróként támolygott a vezérlőterem felé. Rádöbbent, hogy a többiek még lent vannak. Harris megmentette őt azzal, hogy felküldte a hajóra, míg az ő sorsuk bizonytalan maradt.

A kapitány sietett elé, és karon ragadta. Nem kérdezett semmit. Látszott, hogy Tanja szeméből mindent kiolvas.

– A Dongó? – nézett rá Tanja. – Ugye, kihozza őket!

– Már leküldtem egy vadászrajt. Felperzselik az erdőt a Dongó körül. De ha kell, a Robusttal megyek le értük!

A leszállóegység jó félóra múlva érkezett meg. Harris hevesen kopogott Tanja kabinjának ajtaján.

– Tanja? Örülök, hogy jól van. A gazzal teli zsákját ugye, nem hozta fel a hajóra?!

– Úristen, a zsák!

– Meg kell keresnünk!

– Várjon! A trambulin! Ott ejtettem el! A ládák között!

Végigrohantak a folyosón, és bevágódtak a teleportációs helyiség ajtaján. A trambulin üres volt.

– Hol vannak a ládák?! – kiáltott Harris az ügyeletes tisztre.

– Átküldtük a palmíriai hajóra.

Harrisban benne rekedt a levegő, aztán megkönnyebbülten kifújta. Tanja ernyedten meredt maga elé.

– Nem kellene figyelmeztetnünk őket? – nézett fel az őrmesterre.

– Még mit nem? Ők főzték, egyék is meg!

A Kepler 438b katalógusszámú bolygót Mark Develon kapitány karantén alá helyezte, és a Föld Föderáció részéről is tiltott zónává minősítette. Őfelsége 40. számú rombolójával megszakadt a kapcsolat, a palmíriai flottaparancsnokság naszádokat indított a felkutatására. A Robust kutatóhajón minden rendben volt. Mindössze egyetlen, apró palánta bújt meg a trambulin platformja tövében, mely Tanja mintagyűjtő zsákjának oldalzsebéből esett ki. A szellőztető észrevétlenül magával sodorta, az elszívó pedig beszippantotta a hajó klímarendszerébe, ahol puhán megpihent egy párás, porral telített szűrőn.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.3/10 (3 votes cast)

Leave a Comment

4 hozzászólás

  1. Arra a pár percre – amíg olvastam – teljesen lekötött és magával ragadott.
    Izgalmas, akciódús és jól megfogalmazott.
    Számomra nagyon átjött.

  2. Köszönöm, Agatha, örülök, hogy tetszett! 🙂

  3. Már a tanfolyamon is nagyon szerettem ezt a novellát. Most pedig még jobban összeáll 🙂 Lekötött, kíváncsivá tett, pedig nem vagyok egy nagy sci-fi olvasó. Gratulálok hozzá 🙂

  4. Ó, nagyon köszönöm, Szabina!:) Jó érzés ilyesmit olvasni egy olyan írótól, mint amilyen te vagy.