Dorogi Lívia: Szemtől szemben

Dorogi Lívia: Szemtől szemben

Figyelmeztetés: erotikus tartalom

*

– Nem ér! Szándékosan elgáncsolta! – kiabálta Ági a pálya széléről. Farmerben és copfba fogott hajjal úgy nézett ki, mint egy egyetemista, pedig már régen nem volt az. Nyolcéves fiát, Botit figyelte, aki fürgén felpattant a fűből és száguldott a labda után. Meg sem hallotta anyja hangját, ahogy a bíró sem, aki a barátságos mérkőzést vezette.

– Miért lett volna szándékos? – kérdezte az Ági mellett álló magas férfi. – Csak a labdát akarta megszerezni. A bíró sem fújta le.

– Mert nem vette észre – vitatkozott Ági.

– Ugyan már, ilyen a foci. A srácok fel sem veszik.

Ági erre már nem felelt, de magában morgott még, miközben lopva végigmérte a férfit. Öltönyben jön egy focimeccsre, ámult, micsoda piperkőc!

A meccs döntetlenre végződött. Ági a faliújság hirdetéseit olvasgatta, amíg a fiára várt. Boti kilépett az öltözőből és mosolyogva elköszönt a mögötte jövő fiútól. Éppen attól, aki a meccsen elgáncsolta őt. Ági döbbenten nézte, majd azt is, ahogy a srác odaszalad az öltönyös fickóhoz, és elindulnak a kapu felé.

Otthon éppen vacsorához készülődtek, sercegett az olaj, sült a bundás kenyér, amikor felcsendült a skype zenéje. Ági elhúzta a száját, mert Boti felpattant az étkezőasztaltól és rohant a géphez, hogy elújságolja apjának a délutáni meccset. Persze örülnie kellett volna, hogy a volt férje törődik a gyerekkel, de bosszantotta, hogy mindig akkor jelentkezik, amikor ők enni, játszani vagy beszélgetni kezdenek. Tudta, hogy ez nem lesz rövid, Boti minden cselt, passzt, gólt el fog mesélni.

Sóhajtva töltött magának egy pohárt bort, és leült az asztalhoz. Tibornak könnyű, töprengett az enyhén epres ízű rozét kortyolgatva. Heti háromszor skypolni a fiával és drága ajándékokat küldeni egyszerű. Közben éli a világát a fiatal barátnőjével, és fogalma sincs, mit jelent a huszonnégy órás szolgálat a gyerek mellett. Ő meg itt van közel negyvenévesen, magánélete nincs, pasi sehol a közelben, sőt a távolban sem. Pedig hiányzik a társ, a törődés, na és a szex. Tiborral mindig jó volt az ágyban, értett ahhoz, hogy még a legfárasztóbb napokon is életre keltse őt. Amikor a konyhapultnál sürgölődött, Tibor gyakran mögé lépett, és megharapta a nyaka és a válla találkozásánál, vagy előrenyúlva végighúzta a kezét a combja belső oldalán. Ha a gyerek nem figyelt, ott is hagyta a lába között, s bár meg sem mozdult, Ági megremegett. Ilyenkor alig várták, hogy Boti ágyba kerüljön, és siettek a hálószobába. Tibort nem zavarta a ruha, néha csak annyival rántotta lejjebb Ági nadrágját és bugyiját, hogy hozzáférjen. Előfordult, hogy Ági az ágy mellett állva előrehajolt a pizsamájáért, és Tibor hátulról már benne is volt, erősen markolva a csípőjét és mélyre hatolva. Ági ilyenkor összeszorította a száját, hogy fel ne sikoltson, mert félt, hogy Boti felébred. Végül mégis felnyögött, amikor szinte egyszerre elélveztek.

Felocsúdva összerezzent, amikor Boti visszacsörtetett az asztalhoz.

– Apa vesz nekem egy Real Madridos pólót! – jelentette be, s ezzel visszarángatta Ágit a valóságba. Tibor emléke azonban tovább rontotta az amúgy is kihűlt vacsora ízét.

 

– Töltsd ki gyorsan! – hallotta néhány nappal később a kolléganője, Ada sürgetését Ági. – Mindjárt kezdődik a megbeszélés, és nem árt némi élénkítő a főnök mellé.

– Vajon mi lehet az a fontos dolog, amiért összehív bennünket? – kérdezte Gellért, és előkészítette a jegyzetfüzetét.

– Mit akarsz felírni, öcsi? – nézett rá Frankie, aki a rangidős volt közöttük, ám gyakran a legfiatalabbnak tűnt lazaságával és nyegle beszólásaival. Ági nem bírta a stílusát, de azt elismerte, hogy a munkáját kiválóan végzi, és sok jó megrendeléshez segítette hozzá őket.

– Biztosan a fizetésemelés mértékét – jegyezte meg Bence, miközben felállt az asztalától. Ági nem tudta, hogy a gúnyos hangsúly a bérüknek vagy Gellértnek szól, esetleg mindkettőnek egyszerre. Tiszta szerencse, hogy ezek ketten nem egy projekten dolgoznak, gondolta.

– Kezdjük! – szólt ki irodája ajtaján Géza, a főnök.

– Hát akkor gyerünk! – rikkantott Frankie, és csattanósat csapott Ada feszes fenekére. A lány felkacagott és a csészéjét szorongatva belépett a főnökhöz. A kávé kesernyés illata elkísérte, parfümjének édességével keveredve lassan betöltötte a tágas irodát. Frankie követte és letelepedett mellé.

– Gyere a jobbomra, Cicababa! – szólt oda Áginak, aki utálta ezt a nevet, de nem volt kedve vitatkozni, ezért szó nélkül leült.

Gellért is sietve elfoglalta a helyét. Bence viszont olyan lazán sétált be, mintha nem is rá várnának, majd hátradőlt a székén.

– Itt vagyok – vetette oda a többieknek.

– Kaptunk egy felkérést jövő péntekre – tért rögtön a tárgyra Géza. – Jelentkezett egy cég, akik workshopot szeretnének a dolgozóiknak, és tőlünk rendelik meg. Mivel hosszútávú együttműködést terveznek, meghívnak bennünket egy borkóstolós vacsorára és természetesen szállást is kapunk.

– Ottalvós? Király! – Frankie átkarolta a két lány vállát. – Végre együtt leszünk éjjel és nappal! Főleg éjjel – tette hozzá vigyorogva. Ági háta megfeszült, de Ada lazán Frankie-hez hajtotta a fejét.

– Koncentrálj a nappalra! – intette le Frankie-t Géza. – Hétfőre kérem mindenkitől a témát, amiből előadást tart majd, szerda délelőtt pedig egyeztetjük a részleteket.

– Muszáj ott aludni? – kérdezte Ági.

– Igen, fontos a kapcsolatépítés. Bízd a gyereket a nagyszülőkre! – ezzel Géza lezártnak tekintette a témát.

– A francba – szólalt meg Ági, amikor becsukódott a főnöki iroda ajtaja. – Más nem is hiányzott, mint egy hajnalig tartó jópofizás.

– Fogd fel úgy, mint egy jó bulit! Végre kimozdulsz a gyerek mellől. Mikor táncoltál utoljára? – kérdezte Ada.

– Ez az! – helyeselt Frankie. – Kaja, pia, nők, mi kell még?

– Nem mondta, hány ágyas szobák lesznek – vetette közbe Gellért. – Én nem tudok aludni, ha valaki horkol mellettem.

– Többet kell inni! – legyintett Bence. – Hajnalra mindegy lesz, kivel kerülsz egy szobába – folytatta, a mondat végén Ágira nézve.

– Utálom, hogy menni kell – fordult el Ági és zavartan rakosgatni kezdte a papírokat az asztalán.

 

Este felhívta a barátnőjét, Julit, hogy megkérdezze, vigyázna-e Botira a következő pénteken, na meg hogy elpanaszolja a kötelező csapatépítés várható kínjait.

– Jaj, drágám! Most nem tudok segíteni neked – sajnálkozott Juli. – Én is elutazom jövő hétvégén. A szüleid nem vállalják az unokájukat?

– Nem akartam megkérni őket – felelte Ági. – Semmi kedvem századszor is meghallgatni anyámtól, hogy nem kellett volna elengednem Tibort, meg hogy ha már így döntöttem, oldjam meg az életem, és hogy úgysem találok még egy ilyen pasit. Ami persze igaz is, hiszen egyáltalán semmilyen pasit nem találok – tette hozzá fintorogva.

– Pedig csak keresned kéne. Szép vagy, kedves és okos, sok pasi örülne, ha ilyen nője lenne.

– Hol van az a sok pasi? Vagy legalább egy? Az otthon-munkahely-iskola Bermuda-háromszöge elnyelt minden épkézláb fickót. Amíg ezen az útvonalon cirkálok, nem jön velem szembe egy sem.

– Oké, az otthon kiesik, de mi a helyzet az iskolával? Nincs egyetlen jóvágású apuka sem?

– Nem tudom. Az apukák mellett többnyire anyukák is vannak, ezért meg sem nézem őket. Meg aztán mit is kezdenék vele? Megmondanám a fiamnak, hogy Botikám, keverek egy kicsit az osztálytársad apukájával?

– Ja, ez tényleg morbid. Bár nem is annyira. Ha mégis lenne jelölted, csak kitalálnád, hogyan tálald a fiadnak.

– Aha – értett egyet Ági –, az osztálytársak és a szüleik meg csámcsoghatnának rajta, hogy X apukája és Boti anyukája szexel.

– Ha csak szexről van szó, körülnézhetnél a munkahelyeden is. Több a fickó, mint a nő, nem?

– Darabra igen. De Gellért már attól is elpirulna, ha ki kellene mondania azt a szót, hogy szex, Frankie meg egy elefántot is az ágyába vinne, ha beférne.

– Ez kettő – jegyezte meg Juli, és várakozva elhallgatott.

– És? – kérdezett vissza Ági könnyednek szánt hangon.

– Mi van a harmadikkal?

– Bencével?

– Igen, igen, Bencével.

– Hát – sóhajtott Ági –, ő olyan fura. Mint az inox: elegáns, de hűvös. Az életemet nem bíznám rá, viszont a teste… És néha úgy néz rám, mintha érdekelném.

– Na, akkor hajts rá! Itt lesz ez a céges buli, nem is kell jobb alkalom!

– Jaj, Juli, én már nem tudok ráhajtani senkire. Elfelejtettem, hogyan kell. Meg aztán ott lesz Ada is, aki viszont nagyon is tudja. Meglehet, ő ébred majd Bence ágyában. – Felidézte magában a délelőtti jelenetet, és megrázta a fejét. – Nem, inkább Frankie-ében. Hallottad volna, amikor jó hangosan megkérdezte tőlem, mikor táncoltam utoljára!

– Jó, hogy nem azt, mikor dugtál utoljára!

– Kitelne tőle. Mindegy, a munkahelyet is kihúztuk. Megyek anyámhoz segítséget kérni, és bólogatni, amikor azt mondja, hogy úgyis egyedül maradok.

 

Kedden hamarabb véget ért az edzés. A gyerekek a saját örömükre rúghatták a bőrt a pályán, míg az edző tájékoztatta a szüleiket a következő héten esedékes meccsről, amire a csapat elutazik majd egy kisbusszal.

– Mehetnek szülők is? – a kicsit karcos hangban Ági felismerte a múltkori öltönyös fickót.

– Nem szükséges – felelte az edző. – Jót tesz a csapatnak, ha maguk között vannak a srácok. Szombat reggel hétkor indulunk, hozzanak szendvicset, innivalót.

– Mikor érnek haza? – Ági nem örült, hogy a fia nélküle utazik el.

– Fél kilenckor várhatnak bennünket a parkolóban – hangzott a válasz.

– Mi mást tehetnénk? Várni fogunk – mosolygott az öltönyös Ágira, majd elindult, hogy hazavigye a fiát.

Szép a fogsora, állapította meg Ági. És nem skype-on követi a gyereke focimeccseit.

 

Pénteken Ági remekelt. Rövid, izgalmas előadást tartott, a prezentációja lélegzetelállító képekből állt, aztán pedig olyan aktivitásra sarkallta a résztvevőket, hogy még a kávészünetet is be akarták áldozni a további feladatokért, csak Géza nem engedte. Az ebédnél többen megdicsérték, ő pedig ragyogott az elismeréstől. Végre ismét felnőtt embernek érezte magát, és nem anyának! Sőt, felnőtt nőnek. Ehhez persze hozzájárult a kosztüm, a magas sarkú cipő és a halvány smink is.

– Igazad volt, tényleg jó kimozdulni a megszokottból – mondta Adának, miközben elfoglalta a mellette levő helyet az asztalnál.

– És a java még ezután jön! – kacsintott rá Ada, aki mélyen kivágott fölsőjével aznap sem hazudtolta meg önmagát. Pillantása végigsiklott a többi asztaltársaságon. – Érdemes a pasikat is számba venned, van egy-két belevaló köztük.

– Úgy érted, az ágyadba? – kockáztatott meg egy sikamlós kérdést Ági.

– Akár – felelte Ada, ragyogó mosolyt villantva a szemközt ülő fiatal srácra.

Ági remélte, hogy ezt a kolléganője nem gondolta komolyan, hiszen egy szobába kerültek. Csak lesz annyi esze, hogy ő menjen a pasihoz, bizakodott, de a makulátlan délelőtti boldogságán megjelent egy apró aggodalomfolt. Hallgatagon kanalazta az ínycsiklandozó illatú galamblevest.

A délutánt Frankie blokkja zárta, aki szokása szerint brillírozott. Ági mindig csodálta, milyen lazán vonja be a résztvevőket a programba, és belátta, hogy a férfi humora, pajzánsága sokaknak bejön. Mire a vacsorára került a sor, olyanok lettek, mint egy házibulikon már jól összeszokott társaság. Ennek köszönhetően Ági is rövidebb szoknyában, kibontott hajjal jelent meg, bár a bőröndjében ott lapult a farmer és a hozzá választott szűk fazonú, ám mindent takaró blúz. Lábán maradt a tűsarkú, ajkára csillogó vörös rúzs került.

– Látom, lesz mit lenyalni! – vigyorgott rá Frankie.

– De nem neked! – vágott vissza Ági, aztán békítőleg rámosolygott. Van itt más, aki lenyalhatná, tette hozzá magában.

Az este már hétvégének számított, és egy sikeres tréning zárásának, így nem korlátozták az együtt tölthető időt, sem az elfogyasztható alkohol mennyiségét. Ági mámorosan és felszabadultan ropta a táncot, élvezte a gyomrában dübörgő ritmust, a férfiak vágyteli pillantásait. Aztán felcsendült a Most múlik pontosan, ami Tiborral közös daluk volt. Nem, nem akarok Tiborra gondolni, engedem, hadd menjen, határozta el. Élni akarok, újra élni! Mintha valami égi hatalom meghallotta volna a kérését, Bence lépett hozzá, és szó nélkül magához húzta. Lassan lépkedtek, semmi figura vagy pörgés, Áginak hirtelen mégis kevés lett a levegő. Blúzának vékony anyagán át érezte Bence forró kezét a hátán, hasával pedig a férfi kemény ágyékának feszült. Mielőtt azonban egészen beleveszett volna a közelségébe, Frankie egy pördítéssel melléjük kormányozta Adát.

– De jó, hogy együtt vagytok! – harsogta túl a lány a zenét. – Éppen szólni akartunk, hogy éjszakára szobát cserélünk. Én alszom Frankie-vel. Nem baj, ugye?

– De baj! – akarta kiáltani Ági, de Adáék már odébb imbolyogtak. Ági elhűlve látta, hogy Frankie jobb keze csuklóig eltűnt Ada nadrágjában.

– Ne törődj velük – súgta Bence, feljebb csúsztatta a kezét a hátán, és a vállára vonta a fejét. Ági hozzásimult, most már a nyakától a combjáig bizsergett, a fejében ijedt gondolatok és vibráló vágyak vívtak csatát. A lassú szám végén kimenekült a mosdóba, Bence pedig visszaült a söröskorsója mellé.

– Mit akarsz? – kérdezte a tükörképétől Ági kézmosás közben. – Most még megkeresheted Adát, és megmondhatod neki, hogy nem. Döntsd el végre!

Pillantása szájának vörösére tévedt.

– Le akarok feküdni vele! – mondta ki hangosan. De kezdeményezni nem fogok, tette hozzá némán. Mit tegyen? Nem távozhat Bencével együtt a buliból, nem kell mindenkinek tudnia, mire készül.

Végül úgy döntött, hogy lezuhanyozik és ágyba bújik, de a szoba ajtaját nem zárja be. A fenébe, miért pizsamát hoztam, dohogott magában, miközben elővette a szexinek nem mondható ruhadarabot. Az egyetlen csipkés hálóingét Tibor egypercesnek nevezte, és az esetek nagy részében valóban le is került róla ennyi idő alatt. Most viszont se hálóing, se Tibor. Az utóbbi szerencsére.

A vizet olyan forróra állította, hogy a bőre éppen csak elbírta, aztán kábán állt alatta. A zuhanyfülkét betöltő gőzben szédülni kezdett, és rájött, hogy az este folyamán jóval több alkoholt fogyasztott, mint az elmúlt hónapban összesen. Nem hallotta meg a fürdőszobába belépő férfi lépteit, így a fülke ajtajának zörrenése megriasztotta. Szemét összeszorította, nem mert megfordulni. Mi van, ha nem is Bence az? És ha ő? Egy teljesen felöltözött test simult hozzá hátulról, és a fenekével megérezte ugyanazt a keménységet, mint tánc közben a hasával. Aztán két kéz csúszott előre a csípőjén át. Az egyik a köldökét vette célba, hüvelykujját belemélyesztve, és szinte odaszegezte a férfihez. Mint lepke a gombostűn, jutott eszébe, de elhessentette a gondolatot. Most csak érezni akart. A másik kéz lefelé haladt, ujjai utat találtak a szeméremajkai közé és lassú, kéjes körzésbe kezdtek. Kihagyott a lélegzete. Szinte észrevétlenül kijjebb csúsztatta a jobb lábát, majd a balt is, nagyobb teret engedve a simogató ujjaknak. Bence azonban elvette a kezét, gyors mozdulattal lerántotta a sliccét, majd előredöntötte Ágit és beléhatolt. A korábbi finomság helyét átvette az erő, ha nem is durva, de kemény mozdulatokkal mozgott benne. Ági tenyerével a csempének támaszkodott, hátára záporozott a forró víz, arcán pedig könnycseppek gördültek le. Teste megrándult, ívben megfeszült, aztán megérezte magában, hogy Bence is elélvezett. Kívül-belül elárasztotta a forróság és a világ megszűnni készült.

Légzése és szívverése lassult, halkult. Bence ellépett mögüle, és néhány perc múlva csukódott az ajtó. Csak a permetező víz hangja hallatszott. Amíg Ági megmosakodott és megtörölközött, végig azon töprengett, mit fog mondani, ha kilép a fürdőből. Bence vizes ruháit felvette a padlóról, kicsavarta és kiteregette. A szétfolyt smink maradékát letörölte az arcáról, lábujjhegyre állva megnézte a tükörben az uniszex pizsit. Végül remegő kézzel lenyomta a kilincset és kilépett a fürdőből. A szoba üresen állt. Csak a fal mellett álló márkás, szürke bőrönd tanúskodott arról, hogy Bence valóban itt járt. Ági sóhajtva engedte ki az eddig visszatartott levegőt, hogy a megkönnyebbüléstől vagy a csalódottságtól, először maga sem tudta. Ám a magányos éjszaka megszokott érzése terpeszkedni kezdett, és Ági keservesen sírva fakadt.

A másnap valóban másnap volt: zúgó fejjel és keserű szájízzel. Ági gyengének és piszkosnak érezte magát, de sem zuhanyozni, sem a többiekkel reggelizni nem volt kedve. Azt még bedagadt szemével is látta, hogy a mellette levő ágy érintetlen, Bence csomagja pedig eltűnt. Hát ennyi volt, állapította meg magában. Az esti érzéki öltözékét meg a tűsarkú cipőt gyors mozdulattal behajította a bőröndjébe, és rácsapta a tetőt. Kávé azért kell, sóhajtott, és összeszorult gyomorral lebotorkált a presszóba, remélve, hogy minél kevesebb emberrel találkozik. Nem volt szerencséje.

– Itt a cicababa! – üdvözölte harsányan Frankie. – Kicsit gyűröttnek tűnsz, bébi – tette hozzá egy árnyalattal halkabban.

– Nem találtam a vasalót – próbálta humorral elütni a dolgot Ági. – Jobb reggelt! – fordult a többiek felé.

– Neked is – felelte Bence rezzenéstelenül.

Ági szinte érezte a szavak csattanását az arcán. Tudja, hogy pocsék reggelem van, azt is, hogy miért, mégis úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Érzéketlen tapló, én meg tiszta hülye vagyok, dühöngött. Mégis mit képzeltem? Csak egy lepke a gombostűn, villant be neki az éjszakai kép.

 

– Hogy érti, hogy nincs kész? – Ági szinte kiabált. – Megígérték, hogy a hét végére meglesz. Nem érdekel, hogy mi jött közbe! – dühösen letette a telefont.

– Nincs kész a kocsi? – kérdezte Boti az anyját figyelve.

– Nincs. Muszáj lesz busszal mennünk holnap.

– Nem baj, szeretek buszozni.

– Fogsz buszozni eleget. Két óra oda, kettő vissza, aztán még haza a pályaudvarról. Meg fogod unni, meglátod!

– Dehogy! Marci mellett fogok ülni, és majd hülyéskedünk.

– Azért csak okosan, jó? A meccs miatt mentek, nem a hülyéskedésért. Melyik fiú a Marci?

– Hát az új, aki olyan jól tud gólt lőni.

Ági összehúzott szemöldökkel töprengett, de hirtelen egy új gyereket sem tudott felidézni az edzésekről. Kérdőn nézett a fiára.

– Akiért mindig az apukája jön – segített Boti, és Ági már látta is maga előtt a jól szabott öltönyt és a hófehér fogakat. Nem akarok több pasit látni, rázta meg a fejét.

– Még így sem tudod? – kérdezte Boti.

– De, már emlékszem rá. Remélem, nem fogtok eszetlenkedni!

Másnap este ott ácsorgott Marci apukája mellett a buszpályaudvaron a fiára várva. Sportos cuccban sem néz ki rosszul, állapította meg Ági. Az edző fél kilencet mondott, de a szülők már negyedkor izgatottan toporogtak, várták a csemetéiket.

– Micsoda? Hol? – hördült fel az egyik férfi, mobilját a füléhez szorítva. Hosszan hallgatta a választ, majd egy gyors “Megyünk!”-kel lezárta a beszélgetést.

– Lerobbant a busz – fordult a többiek felé. – Senkinek nincs baja, de az út szélén vesztegelnek negyven kilométerre innen.

– Hol? Miért? Meddig? – záporoztak a kérdések, majd a szülők sietve elindultak a parkolóhoz.

– A francba! – fakadt ki Ági.

– Mi a gond? Elvigyelek? – ajánlotta fel a segítségét Marci apukája. Az autó felé menet elmondta, hogy Andrásnak hívják, és már nyitotta is a fehér Mazda ajtaját. Ági beszállt a tiszta, finoman vaníliaillatú autóba. A biztonsági öv kattanásának hangjára azonban hatalmába kerítette a kiszolgáltatottság érzése. Még ahhoz is kell egy férfi, hogy segítsek a fiamon, kesergett. Összeszorított térdekkel ült, pillantását előreszegezte. Pedig András nem volt kellemetlen útitárs, a fiáról mesélt és Ágit is Botiról kérdezgette.

– Minden rendben lesz – mondta, és biztatóan Ági térdére tette a kezét. Ő mereven bámulta tovább az utat, de a leheletfinom érintést még akkor is érezte, amikor András már újra a kormányt markolta.

– Anya! – ugrott a nyakába Boti, amikor végre odaértek az elakadt busz mellé. Ági átölelte, és megborzolta tarkóján a homokszőke hajat, ahogy kicsi korában szokta.

– Ugrás befelé! – terelte András a fiúkat az autóhoz.

A visszaúton a két gyerek egymás szavába vágva mesélte a meccset, az utat, a lerobbanást, a felnőttek pedig megnyugodva hallgatták őket. Ági most már érzékelte azt is, hogy András könnyedén, de biztonságosan vezet, és a gyerekzsivajjal megtelt autót buroknak érezte, nem börtönnek.

– Megmutathatom a szobámat Marcinak? – kérdezte Boti, amikor András leparkolt a házuk előtt.

– Menjünk be, Apa, jó? – próbálkozott Marci is.

– Persze, gyertek! – hívta őket Ági, és a két fiú már száguldott is a gyerekszoba felé. – Főzök egy teát.

– Hálás vagyok, hogy segítettél – szólt Andráshoz, miután elkészítette és a kis asztalra tette a gőzölgő, rumosmeggy-illatú italt.

– Semmiség. A fiúk úgyis összebarátkoztak – felelte András, és a cukorért nyúlt. Ahogy előredőlt, térde hozzáért Ágiéhoz, és ott is maradt. Lehet, hogy véletlen, gondolta Ági, és nem húzta el a lábát. Vonakodva vallotta be magának, hogy a szinte észrevétlen érintés megbizsergette. Zavartan kevergette a teáját, majd hirtelen felnézett. Pillantása találkozott Andráséval.

– Szép vagy! – szólalt meg a férfi, és még közelebb hajolva végigsimított az arcán.

Ági megérintette a cirógató kezet. András arca egyre közeledett, miközben a tekintetük egymásba fonódott, végül Ági lehunyta a szemét és kalapáló szívvel várta a csókot, ami meg is érkezett. Lágy volt, mint a tengerpart homokját dédelgető hullám, és ugyanúgy vissza is vonult. Még, kívánta magában Ági, ám ekkor meghallotta a viháncolást a gyerekszobából, és hirtelen visszatért az örökkévalóságból a jelenbe. Mit művelek már megint? Egyszer nem volt elég? Dühös lett magára.

– Késő van – pattant fel –, biztosan mennetek kell.

– Persze, megyünk – mosolygott rá András, Ági pedig kisietett a tálcával a konyhába. Éppen a csészéket készült a mosogatóba tenni, amikor András hátulról megérintette a derekát. Összerándult a mozdulattól, és mereven odébb lépett.

– Valami baj van? – kérdezte András értetlen arccal.

– Semmi, csak fáradt vagyok.

– Igen, hosszú volt a nap. Marci, gyere már! – hívta András a fiát, majd jó éjszakát kívánva hazaindultak.

– Anya, nem is figyelsz! – kiáltott fel Boti. – Most mondom, kiket szeretnék meghívni a szülinapi bulimra.

– Ne haragudj kisfiam, nehéz napom volt. Elsorolod még egyszer?

– Hát persze. Dávid, Peti, Dani, Zsolti, Marci, Márk és Zsombi.

– Csupa fiúk? Lili vagy Aliz?

– Jaj, Anya! A lányok olyan unalmasak.

– Oké, oké, lehet csupa fiú. De várj csak, Marci? Csak nem a focicsapatból? – Ági gyomra zsugorodni kezdett.

– Dehogynem. Nincs másik Marci a barátaim között.

– Jó, tudom. Csak az jutott eszembe, hogy a többiek mind az osztálytársaid. Marcinak jó lesz ennyi ismeretlen között? – érezte, hogy ez gyenge kifogás, de hirtelen nem talált jobbat.

– Tud focizni! – érvelt Boti, és Ági belátta, hogy nyolcévesen ennyi elég.

– Rendben, jöhet – adta meg magát, és ellenállt a kísértésnek, hogy hozzátegye: de csak az anyjával.

 

– Ne felejtsd el odaadni a meghívót Marcinak! – kiáltott Ági Boti után.

– Oké, anya! – válaszolta a fia, és beszaladt az öltözőbe.

Ági elővette a mobilját, hogy elintézzen egy-két hívást, ám néhány perc múlva kilépett az öltözőből András.

– Köszönjük a meghívást! Marci meglepődött, de nagyon örül!

– El tudtok jönni? – kérdezte Ági.

– Megoldjuk. Boti milyen ajándéknak örülne?

– Hát, nem is tudom. Mindene a foci, de az apja úgy elhalmozza focis cuccokkal, hogy nehéz neki olyat találni, ami még nincs. Minden hónapban érkezik egy csomag Bécsből.

– A férjed ott dolgozik?

– A volt férjem – javította ki Ági, és rövid csend ereszkedett közéjük.

– Legó? – terelte vissza a beszélgetést András a szülinapra. – Kártya, könyv, társasjáték, fakard?

– Játékboltod van? – kuncogott Ági.

– Majdnem. Tervezőiroda. De ajándékot nem ott szoktam venni.

– Hozzatok olyasmit, amivel Marci szívesen játszik, legfeljebb együtt használják majd.

Megőrültem, kapott észbe Ági. Jó, hogy nem hívtam meg őket egy egész hétvégére!  Legszívesebben visszaszívta volna, amit mondott, de András csak ennyit felelt:

– Oké, kitalálunk valamit.

 

Mindennel elkészült. A nappaliba színes papírfüzérek kerültek, a csillárról lufik lógtak “Boldog szülinapot!” felirattal. A focilabda formájú torta a hűtőben pihent, a papírtálcákról Villám McQueen vigyorgott a világba. Ági mégis feszült volt. Az sem kis feladat, hogy nyolc gyereket gardírozzon egész délután, és ehhez jön még András.

Tévedett, András nem jött. Helyette egy göndör fekete hajú, hibátlan alakú nő érkezett Marcival.

– Detti vagyok – nyújtott kezet, és Ági látta, hogy a körmei ugyanolyan trendik, mint a sminkje meg az öltözéke. – Hatra jövök Marciért.

– Nem kell sietned, anyu! – köszönt el tőle Marci és már szaladt is Boti után.

A gyerekek még javában játszottak, amikor sorra befutottak a szülők. Ági kávéval, teával kínálta őket és beszélgetni kezdtek, hiszen jól ismerték egymást az iskolából. Fél hétkor már mindenki ott volt, csak Detti nem. Ági tanácstalanul pislantott a faliórára. Most mi lesz, hívja fel Andrást?

– Ne aggódj, előbb-utóbb ideér – biztatta Zsolti anyukája, Éva, megértve az el sem hangzó kérdést. – Bár már az is csoda, hogy ő hozta el a gyereket.

– Ismered? – csodálkozott Ági.

– Igen, régóta. A fiúk egy oviba jártak. Marcit szinte mindig az apja hozta-vitte, Dettit csak ritkán láttuk. De az outfitje mindig hibátlan volt – húzta el a száját Éva. – Középsőben aztán kiderült, hogy lelépett, talált magának egy menőbb pasit.

Ági elképedt.

– Andrásnál menőbbet?

– Szerintem nem, de ő biztosan úgy véli. A fickó egy felfújt hólyag, díszcsomagolásban. Persze Detti a gyerekre nem tartott igényt, így Marci Andrásnál maradt. Hála Istennek!

Csöngettek. Ági a hallottakat emésztgetve indult ajtót nyitni.

– Bocsika, kicsit elkéstem – Detti idegesen vihorászott.

– Semmi baj! – felelte Ági. Bárcsak ne is jöttél volna, kívánta. – Marci, gyere, jöttek érted! – Nem tudta azt mondani, hogy itt az anyukád.

 

András egy óra múlva felhívta, hogy Marci nevében megköszönje a bulit.

– Remekül érezte magát, ragyog a boldogságtól. Most hozta haza az anyja.

– Csinos nő – terelte a szót az exfeleségre Ági.

– Az. A külsejére mindig nagyon adott – a mondat folytatása a levegőben maradt. Ági csendben bólintott. – Annyira, hogy a buli után még be kellett ugraniuk a plázába hajlakkot venni. Pedig csak ebéd után vitte el Marcit.

– Tudom, mit érzel – sóhajtott Ági. – Volna kedved meginni egy kávét a jövő héten valahol?

– Örömmel! Kedden az edzés alatt? Leléphetnénk, míg a fiúk fociznak.

– Rendben – felelte Ági, és képzeletben vállon veregette önmagát.

 

Hétfő este izgatottan állt a szekrény előtt. Tudta, hogy a szexi és a visszafogott közé kell céloznia, de pontosan vajon hova? András mindig elegáns, neki is annak kell lennie. Meg persze nőiesnek is. A tűsarkú csizma és a karcsúsított kabát nem volt kérdés, de közé is kellene valami. Végül egy rövid, fényes zöld szoknyát választott – hátha megint kerül a combjára egy simogató kéz –, és zárt nyakú, de testhez álló fekete fölsőt. Kikészítette, hogy másnap munka után csak föl kelljen kapnia. Bordó rúzs (a pirosat kidobta a céges buli után), és kibontott haj. Nem, inkább copf, hogy a fia ne fogjon gyanút.

– Hurrá, hurrá! – közeledett Boti száguldva.

Újabb póló, stoplis cipő, jegy egy VB meccsre, tippelt Ági. Mivel tudta Tibor így feldobni?

– Anya! Apa hazajön!

– Hova? Ide? – Ági megrémült.

– Nem, csak Magyarországra. De azt mondta, hogy kedden reggel értem jön, és ő visz el délután edzésre is! Király, ugye? – a gyerek ujjongott.

– Az – felelte Ági szárazon. Nem akarta elrontani a fia örömét, de alig várta, hogy Boti aludni menjen, és ő beolvashasson a volt férjének.

– Úgy mégis, mit képzelsz? – kérdezte tőle. Visszafogta a hangját, de a fortyogó harag feltartóztathatatlanul kitörni készült.

– Neked is jó estét! – válaszolta Tibor.

– Nincs jó estém! Szörnyű estém van, mint mindig, ha felhívod a gyereket! Nem elég, hogy a nagy külföldi nyugalmadból hetente játszod a Mikulást, most még van képed úgy idejönni, mintha csak átugranál a szomszédból?

– Mi van?

– Az van, hogy ugyanolyan önző vagy, mint mindig is voltál. Eszedbe sem jutott először velem megbeszélni a holnapot, rögtön a gyereket izzítottad. Miért nem kérdezted meg, hogy nekem milyen programom van holnap?

– De hiszen az edzés a programod, nem? És örülhetnél, hogy felszabadulsz és lesz egy üres órád. Úgyis mindig azon rinyálsz, hogy neked minden idődet leköti a munka meg a gyerek.

– Nem rinyálok!

– Dehogynem. Mit terveztél holnapra, ami miatt Boti nem jöhet velem?

– Semmit – felelte Ági a halántékát nyomkodva –, csupán elegem van abból, hogy úgy táncoljak, ahogy te fütyülsz!

– Akkor szerdán jövök érte. De te mondod meg neki.

Csend lett a vonal két végén, más-más csend. Ági látni vélte, ahogy Tibor kajánul vigyorog: megint győzött.

– Vidd kedden, de itthon alszik – mondta rekedten, és letette a telefont. Aztán gépies mozdulatokkal elpakolta a szoknyát és a fekete garbót. Nem volt ereje Andrással beszélni, ezért csak egy sms-t küldött, amiben lemondta a keddi randit. Ha ez randi lett volna egyáltalán.

 

Napjában százszor is megnézte a telefonját, de hiába: András nem válaszolt, nem is telefonált. Csütörtökön Marci nem volt ott az edzésen. Ági dermedten szobrozott a faliújság előtt, míg a fia öltözött, de semmit nem látott a kifüggesztett hirdetésekből. A szeme sarkából észrevett egy villanásnyi mozgást a plafon közelében. Odanézve döbbenten látta, hogy egy káposztalepke tévedt be a folyosóra, és szárnyát rezegtetve keresi a kifelé vezető utat. Hogy kerül ez ide ilyenkor, ámult el Ági. Követte a szemével, míg a mobilja meg nem csörrent. Csak András lehet, dobbant meg a szíve, de csalódnia kellett, a képernyőn az anyja arca virított. Máskor sem örült neki túlságosan, most meg egyenesen a pokolba kívánta. Mindegy, legyintett, visszahívni sem jobb, essünk túl rajta!

– Mit terveztél a jövő hétvégére? – jött a váratlan kérdés. Az anyját nem szokta érdekelni a programja.

– Semmit. Tele vagyok munkával, nem látok még el odáig. Mit kéne csinálnom?

– Amihez kedved van.

Ági értetlenül összehúzta a szemöldökét.

– Befizettünk egy wellness hétvégére, és apád javasolta, hogy vigyük el Botit, hadd pancsoljon, te meg lazíthass egy kicsit.

Ágit elöntötte a hála az apja iránt.

– De aranyosak vagytok, köszönjük! Megbeszélem Botival, de biztos, hogy örömmel megy veletek. Tudod, milyen vízicsibe!

– Igen, ezért is gondoltunk rá. Az indulást még megbeszéljük, te meg találj ki magadnak valami értelmes elfoglaltságot arra a két napra!

– Igenis, őrmester asszony! – vágta rá Ági.

A labda gurult a pályán ide-oda a két kapu között, ahogy Ági gondolatai is oda-vissza jártak. Végre addig alszom, amíg akarok, senki nem nyaggat, és lesz időm elolvasni egy jó könyvet, döntötte el. Vagy csinálhatnék programot Andrással, tervezett mást. De ahhoz fel kéne hívnom, bizonytalankodott. Inkább maradjon a pihenés és a boldog magány, táncolt vissza. Boldog magány?

– Ez az! – kiáltott fel Boti, amikor megtudta, hogy a nagyszülei magukkal viszik, ám huncut pofija hirtelen elkomorult.

– Mit fogsz csinálni nélkülem? – kérdezte, és arcán olyan őszinte aggodalom ült, hogy Ági teljesen elérzékenyült.

– Kipihenem magam és várlak haza, kicsim!

– Jó lenne valami klassz program neked is – tanácsolta a gyerek, és a mondat sokáig visszhangzott Ági fülében. Elmosolyodott és előkapta a mobilját. “Meghívhatlak jövő szombaton vacsira?” pötyögte be, majd megnyomta a küldés gombot. Fél perc múlva megérkezett a válasz.

 

Újra előkerült a zöld szoknya, ám a fekete garbó helyét egy kivágottabb blúz vette át. Mellettük középmagas sarkú papucs várakozott, hiszen az ember nem mászkál utcai cipőben a lakásában, de nem is húzhat mamuszt a nőcis cucchoz. A lasagna a sütőben várta, hogy jól befűtsenek neki, a borospoharak pedig meglepődtek, hogy ők ugyan tiszták, a háziasszony mégis eltörli őket. Ági harmadszor indult a fürdőbe ellenőrizni a sminkjét, amikor felberregett a csengő. Nyugi, nyugi, biztatta magát, és nagy levegőt véve szélesre tárta az ajtót. András egy elegáns csokorral állt előtte. A virágokat fehér tűpettyes bordó papír ölelte körül, a szélén egy apró, fehér csipkéből készült lepke csücsült.

– De gyönyörű! – vette át Ági a csokrot és mélyen beszívta a bódító rózsaillatot.

– Mint te! – András elismerő pillantással mérte végig.

– Ne haragudj, hogy lemondtam a múlt keddet! – kérte Ági, miután belekortyoltak az aranysárga Chardonnay-be. – A volt férjem bejelentette, hogy hazajön és ő viszi edzésre Botit. Persze neki szólt először, nem nekem, és nem volt szívem elrontani a gyerek kedvét.

– Azért jó lett volna, ha felhívsz. Az ötszavas üzenet után meglátni a férjedet az edzésen olyan volt, mint egy gyomorlövés. Ezért nem is válaszoltam.

– Sajnálom! Dühített, hogy megint manipulál, és szégyelltem, hogy hagyom. Úgy éreztem, képtelen vagyok beszélni róla. Később aztán összeszedtem magam és írtam neki egy e-mailt, hogy rendezzük az ügyet és szabályozzuk valahogy a láthatást.

– Mit válaszolt?

– Még semmit, de elhatároztam, hogy egyszer végre kiállok magamért. Le kell szoktatnom arról, hogy ide-oda rángasson bennünket.

– Jó döntés! – felelte András. – Mindenkinek joga van a saját életéhez, neked is.

Mire végeztek a vacsorával, Ági egészen elfeledkezett Tiborról. Az asztalra könyökölve, előrehajolva hallgatta Andrást, aki a munkájáról mesélt. Szavai nyomán szebbnél szebb házak rajzolódtak köréjük.

– Túl sokat beszélek, mesélj most te!

Ági azonban nem akart az irodáról beszélni, a kollégáira meg gondolni sem, ezért inkább összeszedte a tányérokat és elindult a konyhába a desszertért. András utánasietett, megvárta, hogy lepakoljon és megforduljon, aztán a derekát átölelve magához húzta. Nem tétovázott, vadul megcsókolta, nyelve azonnal utat talált Ági fogai közé, és úgy mozgott a szájában, hogy az szinte felért egy szeretkezéssel. Ági ajkával megszorította és magába szívta. András bal kezével megmarkolta a combját, és a csípőjére húzta, majd a jobbjával megemelte a fenekénél és felültette a pultra. Ági a dereka köré kulcsolta a lábait, és úgy préselte magát hozzá, mintha ruhán keresztül is eggyé lehetnének. András ajka lejjebb siklott a nyakán át a dekoltázsa felé, nyelve bekukkantott a blúz kivágásába, aztán a melltartója alá. Mint egy görkorcsolya, gondolta Ági, és majdnem felnevetett. Milyen hülye ötlet! Mégis úgy érezte, András nyelve úgy gördül egyre beljebb, egyre közelebb a mellbimbójához, mint egy görkori. Érj már oda, sürgette magában, és felnyögött, amikor a kívánsága teljesült. András nyelve tett még néhány tiszteletkört, mialatt keze Ági blúza alá nyúlva kikapcsolta a melltartóját, aztán ajka rátapadt a mellbimbóra és szívni kezdte. Ágit olyan forróság öntötte el, hogy attól tartott, a pult is kigyullad alatta. Magához húzta András fejét és próbálta még mélyebben a szájába tolni a mellét, bár ez már nem volt lehetséges.

– Vigyél ágyba! – lihegte András fülébe, mert az ágyéka már lüktetett a vágytól.

András felkapta és a fenekénél tartva besietett vele a hálóba, majd talpára állítva lerángatta róla a szoknyát. Ági remegő kézzel gombolta ki a blúzát, majd András ingével folytatta. Bajlódott egy kicsit az övével, aztán András nadrágja is a szőnyegen landolt. Ledobták magukról a fehérneműt. Ági megdöbbent, mert András nem döntötte a hátára, hanem hanyatt fekve magára vonta őt. Amikor felhúzott térdekkel ráült, úgy érezte, tágas csarnokot kínál magában a férfinek. Tágasat és nedveset. Záróizmaival megszorította András kemény hímvesszőjét, és fejét lehajtva, csukott szemmel mozogni kezdett rajta. András tenyere a mellére tapadt, és egyre jobban szorította, ahogy Ági fokozta a tempót. Vad vágtával, sikítva érkezett a célba, néhány lökés múlva András is csatlakozott hozzá. Lassú, érzéki mozdulatokkal nyújtották a gyönyört.

Végül Ági kinyitotta a szemét és ellágyulva nézte András kisimult arcát. Megvárta, míg a férfi felnézett. A barna szempárban örömöt, elfogadást látott, és remélni kezdte a közös jövőt. A szíve táncra perdült, mint egy szabadon szálló pillangó.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.8/10 (12 votes cast)

Leave a Comment

3 hozzászólás

  1. Nagyon jó novella! (Nem értem a csillagozás állását…) El tudtam képzelni, hogy tényleg ilyen nehézségekkel küzd egy elvált anya. A léha céges csapatépítők is valahogy így zajlanak az életben…
    Talán csak annyit tudok felhozni ellene, hogy a végén kicsit gyorsnak ítéltem a tempót Andrással, főleg a Bence fiaskó után, de a fránya karakterszám limit, ugyebár… Gratulálok:)

  2. Nekem is az jutott eszembe, hogy hiteles. El tudtad hitetni, hogy Ági, az egyedülálló anyuka létezik. De az elsőre átlagosnak tűnő életét mégis szórakoztatóan tudtad tálalni. Apró csavarokkal, időhúzással (felbukkanó exek) úgy tudtál izgalmat vinni a történetbe, hogy egy percig sem unatkoztam olvasás közben. És azt is elhittem, hogy van egy ilyen szemét kollégája, mint a Bence. Azon szurkoltam, hogy Áginak legyen alkalma egyszer jól pofon vágnia. De talán pont Bence volt az oka, hogy Andrásra már kevesebb idő maradt. Tetszett a novella, szívből gratulálok!

  3. Kedves Leniko, Petra és a többiek, akik olvasták! Köszönöm szépen a csillagos és szöveges visszajelzéseket! Leniko, Petra, igazatok van: jó lett volna Andrást kibontani, és nemcsak kicsomagolni a ruhájából! 😛 Legközelebb igyekszem erre is odafigyelni.