Bálint Erika: Ecce homo

Bálint Erika: Ecce homo

Amikor négykézláb állsz a vizsgálóasztalon és az orvos a alfeledben turkál, és te tudod, ebből a perspektívából úgy nézel ki, mint egy pávián, mert a fenekedből vörös béldarabok türemlenek ki az erőlködéstől, attól, hogy nem tudsz rendesen kakálni, mert a te emésztőrendszered száz évvel ezelőtti táplálékok feldolgozására kalibrálódott; amikor már csak gyógyszerekkel vagy képes valamennyire is jól érezni magad; amikor a bőröd nem tud alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, és kenőcsök nélkül folyamatosan ég és hámlik; amikor reggel már sosem ébredsz az új nap örömével, mert csak a végeláthatatlan unalom lebeg a szemed előtt; amikor már nincs semmi, aminek örülni tudnál; amikor nem emlékszel, mikor voltál utoljára boldog, akkor, nos, akkor itt az ideje, hogy elgondolkozz azon, érdemes-e tovább élned…

Mert, ha egyáltalán vannak még, az emlékeid egyre homályosabbak, a szüleidre már nem emlékszel, a házat, ahol gyerek voltál, már régen lebontották. Nem emlékszel az első szerelmedre, de a többiekre se, és amikor egy napon megjelenik egy öregember, és azt mondja neked, te vagy az apja, és egy szemét vagy, mert otthagytad őket a mocsokban, és neki apa nélkül kellett felnőnie, te nem tudod felidézni, mi az, apának lenni, bár ködösen rémlik, hogy valamikor az idők kezdetén volt családod, de már elfelejtetted, milyen volt, a szó is idegenül hangzik a fülednek, család, olyan, mintha egy kódexben olvasnád, isa por és homu vogymuk, érted a szót, de már nem jelent neked semmit.

Nem maradt számodra más, csak azok az apró bűntudat bombák, melyeket a szíved a vérárammal együtt folyamatosan pumpál az agyad felé, hogy aztán ott robbanjanak, kínozva téged, mire használtad kivételes képességedet és az életedet?

Ma is jó karban lévő ötvenesnek nézel ki, de mindenki tudja, valami nem stimmel veled, mert az új generációk alkalmazkodtak a klímaváltozáshoz, a globális felmelegedés feleslegessé tett minden szőrzetet, egy cseppnyi zsír sincs a testükön, valahogy nyúlánkabbak. A szőrzetedtől te is igyekszel minden nap megszabadulni, de a sötét serték árulkodnak, a fiatalok undorodva húzódnak el mellőled, mert hiába használsz bármilyen parfümöt, azt mondják, büdös vagy, szőrszagod van, mint egy állatnak.

Pedig te nem vagy állat, te homo sapiens vagy, igaz?

Nagyon is az, egyike a legkiváltságosabbaknak, akiket a természet kivételes intelligenciával áldott meg, az IQ-d százötven volt fénykorodban.

És te mire használtad?

Gyilkoló robotokat készítettél a hadseregnek, aztán úgy tettél, mintha nem tudnád, mire fogják ezeket használni. Csak bólogattál, amikor azt mondták neked, humanitárius cselekedet a gyilkolászás, mert a Föld túlnépesedett, nem tud eltartani ennyi embert, és meg kell óvni az emberiség legjavát, hát pusztuljon a férgese.

Bólogattál, és zsebre gyűrted a sok pénzt, amit zseniális találmányaidért kaptál, és elfogadtad a legnagyobb kitüntetést is, bekerültél a kiváltságosok közt is legkiváltságosabbak kasztjába, a titkos százba, a Szív Rendbe, azok közé, akik elhitették magukkal, hogy nélkülük a világ romlásba dőlne, és szedni kezdtétek a szert, amit egy másik kivételes homo sapiens fedezett fel, és azt ígérte, számotokra meg fog állni az idő, testetek nem öregszik tovább, és szívetek sosem szűnik meg dobogni az emberiségért.

Az emberiségért?

Ugye, milyen vicces ez, így, visszatekintve? Mit érdekeltek benneteket a többiek? Ti végtelen elbizakodottságotokban a bibliai kert másik fájának a gyümölcsére sóvárogtatok, mert a Tudásét születésetekkel együtt automatikusan megkaptátok, de ti akartátok az Élet fájának gyümölcsét is. Elvakult önhittséggel le is szakítottátok. Te is. És mostanra tudod, hogy ez volt az eredendő bűn, nem pedig az a másik, a Tudás almájának a megszerzése. De már késő.

Nem tudtátok, hogy mérgező gyümölcsöt szakítottatok, mert a testetek nem öregedett ugyan, de képtelen volt az evolúcióra, nem tudott alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és végül mindazt a funkcióját elvesztette, amiért érdemes volt élni, először nem állt már fel a farkatok, aztán ízetlenné vált az étel, majd elvesztette illatát a virág, és végül nem daloltak már a madarak sem nektek.

Pedig sokáig milyen jól mentek a dolgok, ugye?

Volt idő mindenre, nem kellett a haláltól félni, a törvényeket ti szabtátok, a genetika segítségével ti válogattatok, ki mire viheti az életben, ha egyáltalán megajándékoztátok az élet lehetőségével.

Azt hittétek, ti mindent megkaphattok. Meg is kaptatok.

De neked mára elvesztek a szép emlékek, csak a bűntudat apró bombái maradtak.

Már nem akarsz élni.

Mégsem tudsz meghalni. Pedig szeretnél.

Öngyilkos akarsz lenni.

Gyógyszereket veszel be, máshoz gyáva vagy. De hiába. Hosszú ideig eszméletlenül fekszel, nem tudod, meddig, aztán saját ürülékedben és vizeletedben ébredsz.

Undorodsz magadtól.

Szaporán ver a pulzusod, dolgozik a szíved. És most rájössz, mi a teendő.

Meg kell szabadulni a szívedtől.

Az orvos megdöbbenve néz rád.

– Nem tehetem – mondja. – Köt a hippokratészi eskü.

Felnevetsz.

– A huszonkettedik század elején? Annyi népirtás után? Van pénzem. Sok.

– Nem érdekel.

Irigyled. Egy ember, aki hisz valamiben. Aztán jobban megnézed. Az arca feltűnően sima.

Szilikon.

Ja, egy actdroid, gondolod.

Neked egy ember kell. Aki megvesztegethető, aki megvásárolható. Erre építed a tervedet.

Mert egy valamit biztosan tudsz, nem az actdroidoktól kell itt félni, vagy az állítólagos alienektől, hanem tőletek, emberektől. Mert hiába volt a technológiai forradalom, a genetikai tökéletesedés. Az ősi bűnök megmaradtak.

Homo homini Lupus est. Ember embernek farkasa.

Még mindig.

Az ajtó hangtalanul nyílik előtted, kilépsz a rendelőből.

Nem vághatod ki a saját szívedet.

Valaki kell. Eszedbe jut Jonas. Valamikor neked dolgozott, úgy harminc évvel ezelőtt. A kertészed volt, és gyűlölt téged mindazért, ami ő sosem lehetett, és szemében sokszor láttál fenyegető tüzet, ezért lecserélted egy problémamentes actdroidra.

Útra kelsz.

Beülsz az elektromos autódba, és átmész a folyó túlpartjára. Homályosan rémlik, hogy valamikor, a múlt században, ennek a városnak két neve volt, Buda és Pest. Most egyszerűen ez az 512-es számú metropolisz, ahol a folyó hegyekkel borított oldala az A szektor, itt élnek a kiváltságosok, az első osztályú genetikai állománnyal rendelkezők, együtt az ő actdroidjaikkal, akiknek nincs lelke. Így nem kell szemükben nap, mint nap látni a vádat, mit tettetek velem, miért száműztetek az élet napos oldaláról, és akik szó nélkül és engedelmesen kényelmessé és gondtalanná teszik mindennapi életet.

Te most átmész a B szektorba, ahol a nyomorultak laknak, akik még éppen átmentek a genetikai szűrésen, de csak azért, hogy a szennyes munkát elvégezzék, mert olcsóbbak, mint egy actdroid előállítása.

Felismered Jonas házát. Itt semmi sem változik. Becsöngetsz.

Fiatalember nyit ajtót. Szürke kezeslábast visel, szíve fölött kék háromszöggel. Ebből tudod, harmadosztályú ember. Valahol mocskos munkát végez, nem nősülhet, nem lehet gyereke.

– Jonast keresem – lököd oda neki.

– Meghalt. Baleset.

Dühöt érzel. Akkor most mi lesz? Ki segít neked?

– Te ki vagy? – kérdezed.

– A fia.– Gyanakodva méreget. – És maga kicsoda?

– Apád ismerőse.

– Az A szektorból jött?

Bólintasz.

– Akkor tűnjön el. Nem szeretjük erre a magafélét.

Figyelmen kívül hagyod harapós kedvét.

– Menjünk beljebb – mondod.

Asztal, ágy, szekrény. Ennyi a berendezés. Álltok egymással szemben, nem kínál hellyel.

Elmondod miért jöttél. Azt akarod, öljön meg, és vágja ki a szívedet.

Meredten néz rád.

– Most viccel?

– Nem. Üzletet ajánlok. Sok pénzt. Nagyon sok pénzt.

A fiatalember szemében egy pillanatra mohóság villan, de aztán fénytelenné válik tekintete.

– És mit kezdjek a pénzzel? Itt a B szektorban?

– Nem itt. Szerezhetsz magadnak új személyazonosságot, átköltözhetsz a folyó másik oldalára. Új életet kezdhetsz.

– Nem vagyok gyilkos.

– Nem is. Csak segítesz nekem.

Látod a fiatal férfi arcán a visszautasítást. De nem hátrálsz.

– Az apád megtette volna.

Csendben álltok, szinte hallod a másik gondolatainak sebes száguldását.

– Keresni fogják magát. Nagy erőkkel. Elkapnak – néz rád.

Okos fiú, gondolod. De te készültél.

– Majd a folyóparton hagyom a kocsimat. Azt fogják hinni, baleset volt, elnyelt a víz.

– Miért nem öli meg saját magát?

– Hosszú történet.

– És mégis, hogy képzeli?

– Lelő, leszúr, mindegy. A lényeg, hogy vágja ki a szívemet, és hajítsa a folyóba.

Látod a szemén, ahogy a józan érveket, az erkölcsi megfontolásokat fokozatosan elsepri a mohóság. Túl nagy a kísértés. Tudod, már csak idő kérdése.

Kilépsz az ajtón.

– Gondolkozzon. Egy hét múlva visszajövök.

Meg se kérdezted, hogy hívják. Magadban csak Megváltóként gondolsz rá.

Egy hét múlva visszamész. Az asztalra teszed a pénzzel teli táskát, kinyitod. A fiatalember tekintetében most megint megvillan a mohóság. Megnyugszol. Nem tévedtél. Pénzért mindent. A világ nem változott.

Alea iacta est. A kocka el van vetve.

Álltok. Te az asztal egyik oldalán, ő a másikon, keze szürke kezeslábasa zsebében. Nem esik szó.

Aztán ő megkerüli az asztalt, a kezét kihúzza a zsebéből, eléd áll.

Érzed mellkasodon a fegyver csövét.

Nem emlékszel, mikor voltál utoljára ilyen boldog.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.7/10 (12 votes cast)

Leave a Comment

5 hozzászólás

  1. Gratulálok, ez nagyon tetszik! Kétszer is el kellett olvasom egymás után, annyira jó. A Tudás- és Életfa bekezdését ki is írtam magamnak Nagyon szép kép. Tetszett Budapest benne. Olvastam volna még.

  2. Szia!

    Újabb E/2! 🙂 Nagyon nyomasztó írás, az eleje kifejezetten undorkeltő, így nem az én világom, de félretéve ezt az egyéni szempontot, teljesen rendben van. A fogalmazás gördülékeny, és ügyesen építetted fel a történetet, szóval megyek és eltüntetem ennek a rendszeresen kísértő egy csillagnak a nyomát 😛

    Üdv,
    Judit

  3. Nekem nagyon tetszett az írás. A szöveg gördülékeny, hamar beszippantott. Olvastam volna még tovább is. Érdekes az alaphelyzet és az E/2 is különlegessé teszi. Jól vannak tálalva az örök életrárnyoldalai, a technológiai fejlettség visszásságai. Elgondolkodtató. Gratulálok a szerzőnek!

  4. Elnézést, elgépeltem. Az “örök élet árnyoldalai” akart lenni. 🙂

  5. Ez nagyon bejön! Minden a helyén. Gondolatokat ébreszt. Tetszik.