AsineD J. Lady Izabella és a skót – 7-9. fejezet

AsineD J.  Lady Izabella és a skót – 7-9. fejezet

7. fejezet

Izabella sikolya egészen addig visszhangozott, míg a víz el nem nyelte őket.  Mint egy ostorcsapás, úgy csípte bőrét, ahogy elmerült benne. Izabella, hangosan köhögni kezdett, amikor a felszínre küzdötte magát. Sietve a híd egyik törött deszkájába kapaszkodott, ami ott lebegett mellette.  Kétségbeesve nézett körbe maga körül.

– Rogner? – Felkiáltott, amint a hullámok a férfi felé sodorták őt. Istenem, add, hogy életben maradjon!

– Rogner, hallasz engem?

A férje teste egy farönk mellett lebegett, miközben arcát a víz csapkodta. Izabella belé kapaszkodott és nehézkesen úszni kezdett vele. Az áramlat egy kicsike part felé sodorta őket, ami szerencsére nem volt olyan messze. Bella csak akkor állt meg, miután a lába már földet ért. Karját hátulról Rogner karja alá támasztotta, úgy húzta ki őt a köves partra. Izabella a fenekére esett. Gyorsan kimasszírozta a görcsöt a lábából és sietve a férfihoz mászott.

– Nehogy meghalj nekem, te hegylakó! – utasította őt Bella, majd gyorsan megszabadította Rogner felsőtestét a ruháitól. – Igen, így hívtalak megint, hallod? Gyerünk, javíts ki!

Izabella nem törődött azzal, ahogy a hideg a nedves ruháin keresztül a csontjaiba hatol. Ujjaival ellenőrizte a férfi pulzusát a nyakán. Remegő kézzel próbált visszaemlékezni a szívmasszás technikájára, amire apja orvosa tanította meg. Felemelte az állát, tenyerét pedig Rogner mellkasa alá helyezte. Közepes erősséggel harmincszor megnyomta, utána szájába fújta a levegőt.

– Gyerünk… lélegezz! – utasította a férfit, majd ellenőrizte a pulzusát. Addig nem hagyta abba a szívmasszást, míg a Rogner a tüdejébe szorult vizet fel nem köhögte.

A nap előbújt egy pillanatra a szürke felhők mögül és a férfi nedves arcára ragyogott.

– Hála Istennek! – Bella szemébe könnyek gyűltek.

Dr. Parker csupán csak elméletben mesélt neki az újraélesztés folyamatáról, ezért rettegett attól, hogy valamit rosszul csinált.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva, mert Rogner még mindig köhögött.

– Üdvözlöm, Lady Izabella!

Bella a hang irányába fordította a fejét. Annyira el volt foglalva a férje megmentésével, hogy még csak meg sem hallotta a három lovast, akik a fák előtt álltak, nem messze tőlük. Izabella megkönnyebbült, miután felfedezte, a harcosok a McBrideok színeit viselik.

– Nyugodj meg, itt a segítség! – simogatta meg Rogner fejét kedvesen, mire az megragadta a kezét.

– Ne bízz bennük, Bella! – utasította a férje halkan, majd gyűlölködve a katonák felé pillantott.

– Kiáltásra lettünk figyelmesek, ezért ide siettünk, minden rendben önnel, kisasszony?

Bellának nem tetszett, ahogy a vörös hajú, nagydarab harcos a tekintetét kéjesen végighúzta az alakján. Gyorsan lejjebb húzta felcsúszott, vizes szoknyáját, ami második bőreként tapadt rá. Izabellának hirtelen eszébe jutott, miért tűnt számára annyira ismerősnek a vörös hajú férfi.

– Owen… McBride?

A harcos sárga fogait felvillantva mosolygott rá. Miatta lett a húgom öngyilkos – jutott eszébe a férje szavai.

– Személyesen, hölgyem! – hajtott fejet a férfi. – Visszavihetem a kastélyba, Lady Izabella?

– Hozzá ne merj érni! – fenyegette meg őt Rogner.

Owen hangosan elnevette magát.

– Nézz magadra, te szánalmas féreg! Van merszed ilyen állapotban fenyegetni engem?

Bellának nem tetszett Owen lekezelő stílusa.

– A férjem nélkül nem megyek sehová!

  Gúnyos vigyor jelent a férfi arcán.

– Ezen könnyen segíthetünk. Öljétek meg! – utasított az embereit a harcos, akik kardjukkal a kezükben leszálltak a lovaikról.

– Ne! – kiáltotta Bella.  – Rendben, beleegyezem, hogy önökkel tartsak, csak hagyják őt életben. Kérem!

– Megállni! – parancsolta meg az embereinek Owen.

– Mit csinálsz, asszony?!

– Megmentem az életed! – jelentette ki Bella.

– Az az én dolgom! – morogta a férje, és nehézkesen felült.

– Akkor ajánlom, hamar találj meg… te hegylakó! – mondta halkan Bella.

 Keserű szívvel állt meg a harcos előtt, akinek volt mersze mosolyogni rá. Közelebbről sokkal idősebbnek nézett ki.

– Ha bántani mered őt, kitépem a szíved! – fenyegette a Rogner a McBride harcost.

A férfi az embereire pillantott, majd fejével Rogner felé biccentett.

 Izabella ledöbbent, amikor a McBrideok karddal a kezükben a férjéhez léptek.

– Mit művelnek?  Azt ígérte, nem bántja! – nézett kétségbeesetten Bella Owenra.

– Nem ígértem semmit!  Most pedig, szálljon fel a lóra! – utasította őt a férfi.

Izabella a férjére pillantott, aki imbolyogva felállt. Felvidult, amikor észrevette, hogy Rognernek sikerült kirúgnia az egyik barna hajú harcost a lábai alól, de az öröme csupán addig tartott, míg a másik hátulról kardja markolatával fejbe nem vágta a férfit. Rogner a földre esett.

– Ne! Hagyják őt békén! – ordította Bella, mire Owen a hajánál fogva hátrahúzta a fejét és közelebb hajolt hozzá.

– Fogadjon szót, Izabella, máskülönben meghal!

Izabella addig figyelte férje eszméletlen testét, míg Owen a derekánál fogva a lovára nem emelte. Könnyek nedvesítették az arcát, ahogy a férfi ellovagolt vele. Bella imádkozott, mert úgy gondolta, most már csak egy isteni csoda mentheti meg őket.

*

A hűvös szél apránként szárazra fújta Bella hosszú nedves haját. Kísérletet sem tett rá, hogy megigazítsa a kósza fürtöket, mert gondolatai folyton Vasököl Rogner körül forogtak.  Ekkor döbbent rá, hogy beleszeretett a felföldibe. A nap már nyugodni kezdett, amikor egy elhagyatott kunyhóhoz értek. Owen megállította a lovat, majd utasította az embereit, hogy készítsék elő a csónakokat.

– Hol vagyunk?

– Ott, ahol lennünk kell! – jegyezte meg Owen a lóról leszálva.

– Nem fél a McPhersonok haragjától? – kérdezte Bella.

– Nem! – mondta a férfi, majd leemelte őt is.

– És Brodericktól?

Owen grimaszolt egyet.

– Tudja, Broderick hajdanán egy rideg, kemény harcos volt, akivel együtt vívtuk meg a csatáinkat, de mióta megházasodott és gyereke lett… elpuhult – Az utolsó szót úgy ejtette ki, mintha bűn lenne.

– Ezért árulta el? Át akarja venni a helyét? – faggatta őt Bella. – A McPhersonokat is maga bérelte fel, hogy elrabolják Leont, ugye?

– Erre a krokodilkönnyek hullajtása közben jött rá? – gúnyolódott rajta a férfi.

Izabella csípőjére tette a kezét.

– Ha annyira tudni akarja, először a kölyköt akartam eltüntetni az útból, majd Lady Margaretet. Minden tökéletesen elterveztem, míg az ön rohadék férje egy nyomra nem bukkant, ami elvezette a kis szaroshoz és magához is. Mikor az a senkiházi félholtan a kastélyba cipelte önt, még nem voltam biztos benne mennyit tud.

Izabella megdöbbent Owen szavain, a kép kezdett összeállni a fejében.

– Ezért a közelembe kellett férkőznie, de elkésett. Rogner már feleségül vett, ami gondolom kegyetlenül feldühítette.

A férfi elnevette magát.

– Ellenkezőleg, megkönnyebbültem, hogy nem kell egy angol kutyát elvennem – tette keresztbe a kezét a mellkasa előtt.

–  Egyszerűbb lett volna a halálba kergetni, ahogy Rogner húgával tette, nincs igazam?! – vágott vissza Bella, mire Owen arca vörössé vált a dühtől. Pillanatok alatt előtte termett, és az ujjait a torkára tapasztotta.

Bella ekkor döbbent rá, Rogner húga sokkal többet jelentett a férfinak, mint ahogy azt gondolta.

– Ön egy okos asszony, Izabella, de fogalma sincs, mire vagyok képes, ezért jobb, ha vigyáz a nyelvére.

– Mert különben megöl? – nyöszörögte Bella.

Owen megrázta a fejét, majd enyhített a szorításán.

– Élve sokkal értékesebb!

– Kinek?

– Az legyen meglepetés.

– Jönnek, Owen úr! – jelentette be az egyik fiatal harcos nem messze tőlük.

– Remek! – mondta, és elengedte Izabellát.

Bellának hirtelen rossz érzése támadt. A közelgő lovasokra tekintett, akik kezdtek egyre ismerőssebbé válni a számára. Hátrapördült, de Owen elkapta a kezét.

– Ne szaladjon el, hölgyem, hiszen az ön kedvéért jöttek ide!

– Inkább halok meg itt helyben!

– Élve kell nekik! – morogta Owen, s szólt az embereinek, hogy kötözzék meg.

Izabella lába remegni kezdett, amikor a lovasok megálltak előttük.  A banditák vezére, gúnyosan vigyorgott rá, amint megpillantotta őt.

 – Üdvözlöm, szépségem, hiányoztam?

*

8. fejezet

Izabella egy farönkön ülve figyelte Owent és a banditavezért, ahogy rajta vitatkoztak. A hangulatuk úgy hullámzott, mint a Loch Ness, ami a nap lenyugvó sugaraitól csillogott. Bella teste remegni kezdett, ahogy egyre hűvösebb lett. Az egyik McBride harcos megsajnálta őt, neki adta a plédjét, mire a másik gúnyolódni kezdett a férfin, amiért ilyen puhány lett. A banditavezér megunta, hogy nem jutottak dűlőre Owennel, hátat fordított neki, és feléjük indult. Izabella soha nem fogja elfelejteni a banditavezér arcát, amikor Owen kardja hátulról átszúrta a testét. A két másik bandita döbbentem nézte végig, ahogy a vezérük holtan a mellkasára esik. Kardjukkal a kezükben szaladtak felé, aki vigyorogva harcolni kezdett velük.

– Nem kellene segítenünk neki?  – kérdezte a barna hajú harcos, akitől a plédet kapta.

– Nem. Azt a parancsot kaptuk, hogy vigyázzunk a nőre! – mondta a másik.

Izabella kíváncsian Owenre nézett, aki a térdre esett. Gyorsan kihajolt az egyik a bandita csapása elől, majd kirúgta a másikat a lábai alól. Izabella már nem csodálkozott azon, hogy ő volt Broderick egyik legjobb harcosa.

– Ha megölik, fizetség nélkül maradunk – kezdte újra a barna harcos.

 A sziklaszirtről egy fehér ló nyerített fel, ami odavonzotta a figyelmüket. A magasból öt McPherson harcos tekintett le rájuk Rognerrel az élen. A fehér mén két lábra ágaskodott, s a lovasával egy közeli lejtőhöz lovagolt, mely a partra vezetett.

– El kell tűnünk innen, Finn!

– A fenébe, Calum, pénz nélkül épp olyan tehetetlenek leszünk, mintha a McPhersonokkal harcolnánk.

– Engedjenek szabadon, cserébe elintézem, hogy a férjem ne ölje meg önöket! – ígérte nekik Bella, de a harcosok nem hittek neki, csupán szótlanul néztek rá, míg Calum meg nem szólalt.

– Vigyük magunkkal, úgy talán túléljük!

– Más se hiányzik, mint egy hisztis hárpia! – húzta el undorodva a száját Finn.

– Talán váltságdíjat kérhetnénk érte. No, mit szólsz?

Izabella elsápadt, elege lett a raboskodásból. Látta, amint Finn arcán eluralkodik a mohóság.

– Fogd Lady Izabellát, én pedig hozom az egyik csónakot! – utasította őt Calum, mielőtt elszaladt.

Izabella Owen irányába nézett, aki még mindig a banditákkal harcolt. Remélte, Rogner hamar ide ér, mert esze ágában sem volt távozni innét.

– Jöjjön! – Finn a karjánál fogva durván felhúzta.

– Engedjen el, ez fáj! – tiltakozott Bella, ahogy a tóhoz igyekeztek.

 A fiatal harcos türelme végleg elfogyott, elengedte a kezét, majd a hajánál fogva ráncigálta őt a csónakhoz.

– Maga vadbarom! – kiabálta Finn szemébe, miután a férfi felemelte és a csónakba dobta.

– Bánhatnál vele kedvesebben! – jelentette ki Calum. – Jól van, Lady Izabella?

Finn még egy utolsót vitatkozott a kedves McBride harcossal, amikor felültette Bellát a csónakban. A két férfi meglökte a csónakot, beleszálltak és evezni kezdtek.

– Legalább oldozzanak el, kérem!

– Nem! – vágta rá Finn.

– Sötétedik, ha beleesek a vízbe, hogyan húznak ki?

– Ha még egy szót szól… sehogy! – fenyegette meg Finn. – Te meg mi a francot csinálsz? – elképedt, amikor Calum tőrével kiszabadította Bella kezét.

– Megkönnyítem a dolgunkat, mielőtt még hisztizni kezdene.

– Teljesen elvette az eszed ez a liba?

Izabella a part felé pillantott, ahol a McPherson harcosok hangos csatakiáltással megérkeztek.

– Evezz gyorsabban! – buzdította a társát a harcos.

Izabella boldog volt, amikor megpillantotta férjét, míg az a banditákhoz és Owenhez nem lovagolt. Istenem segíts, hogy ne legyen semmi baja!

– Vissza kellene fordulnunk, azt se látjuk hova evezünk – jegyezte meg Calum.

– Ne aggódj, a felhők mindjárt elvonulnak, a Hold nemsokára újra elég fényt ad nekünk.

– Ha addig nem fordulunk fel! – aggódott Bella.

– Fogja be azt a lepcses száját!

Izabella felháborodott volna Finn szavain, ha a tó nem kezd erőteljesebben hullámozni alattuk. A hold fénye ismét a vízen csillogott, amikor Calum megszólalt:

– Mi volt az?

– Mire gondolsz? – nézett a háta mögé Finn.

– Valami volt a vízben!

– Biztos egy hal ugrott fel. Evezz tovább!

Izabella egyre idegesebb lett, ahogy a hullámok az arcát nedvesítették.

– Jóságos Isten! – sápadt el Calum. – Miféle teremtmény ez?

Izabella átérezte a férfi aggodalmát, amikor egy hatalmas kígyószerű lény úszott feléjük, hol elmerülve, hol pedig felbukkanva a víz alól.

– A Loch Ness-i szörny! – hűlt el Finn.

– Evezzenek a part felé, most! – utasította őket Bella.

Kivételesen senki sem tiltakozott. Izabella sejtette, hogy csupán azért, mert egyikőjük sem szeretett volna a szörny vacsorája lenni. Szerencsére még nem voltak olyan messze a parttól, ami kis reménnyel töltötte el őket. Bella szíve a torkában dobogott, amikor a víz örvényleni kezdett körülöttük. Mindkét kezével a csónakba kapaszkodott, ami végül megadta magát, és a vízbe estek.

– Izabella! – hallotta meg a férje hangját, mielőtt a víz elnyelte volna.

 Miután Bella a felszínre küzdötte magát, rettegett a gondolattól, hogy a szörny a mélybe rántja. A hullámok épphogy csak csillapodni kezdtek, amikor Rogner sietve odaúszott hozzá.

– Jól vagy?

– Megbolondultál? Minek jöttél ide?

– Hogy megmentselek!

– Most mindkettőnket meg fog enni!

– Miről beszélsz? Várj, rossz irányba úszol! – Férje a segítségére sietett és átölelte a derekát.

– Hát Nessie-ről, mégis másról? Mi volt ez?

– Hozzád ért a lábam, nyugodj meg!

– Azonnal vigyél ki innen!

A férfi úszni kezdett vele.

Bellának fogalma sem volt mennyit kellett úszniuk, mire a lábuk leért a vízben.  Rogner karjaiba kapva vitte ki a partra.

A talpát kavicsok szúrták, ahogy a lábára állt.

– Mi a helyzet Owennel és a banditákkal?– kérdezte Bella vacogva.

– Végük!

A harcosok eléjük siettek és plédjükkel takarták be őket.

– A két McBride még vízben van – jelentette ki Rogner.

– Értettük! – bólintott Arran, majd Bellához fordult.

– Hogy van, Lady Izabella?

Bella hisztérikusan felnevetett.

– Volna szíves valaki felvilágosítani, még milyen szörny felbukkanására számíthatok?  – Koboldok, óriások meg miegymás? – fakadt ki.

 Mindenki síri csendben maradt és őt nézte. Izabella zavarba jött a harcosok értetlenkedő pillantásaitól. A hullámzó tóra nézett, mely a hold fényétől csillogott, majd a harcosokhoz fordult.

– Önök nem látták?

– Mit kellett volna látnunk? – kíváncsiskodott Shane.

– A Loch Ness-i szörnyet!

A férfiak egyesével rázták meg a fejüket, ahogy rájuk nézett.

– Lehet, víz ment az agyába szegénynek! – jegyezte meg Kian, nem elég halkan, mire Shane fejbe vágta a harcost, s lökdösődni kezdtek.

– Biztos benne, hogy nem egy harcsa volt? Erre nagyon gyakoriak – érdeklődött Donald.

– Egy hatalmas kígyószerű lényt láttam, nem egy halat! – háborodott fel Bella.

Izabella a férjére nézett.

– Te sem hiszel nekem!

– Dehogynem.

– Akkor miért mosolyogsz? – kérdezte Bella, a világ hirtelen forogni kezdett vele.

– Mert az enyém vagy, asszony, még Nessie sem vehet el tőlem!

Izabella életében először hallotta a McPhersonokat hangosan felnevetni, mielőtt minden elsötétült volna előtte és elájult.

*

9. fejezet

Két héttel később

Izabella, miután az új otthonába ért, nem csak az árulókat azonosította, hanem sikerült leküzdenie a tüdőgyulladást is, amit az utazása során szerzett. A tizennegyedik napon Bella mosolyogva ébredt fel. Éjszaka a férje, hosszú idő után, újra szerelmeskedett vele. Izabella repesett a boldogságtól, amikor meghallotta Rognert álmában beszélni, aki gyengéden átölelte őt, és elmondta mennyire szereti. Az orvos újra meglátogatta délután, és a hogyléte felől érdeklődött. Izabella kijelentette, hogy jól van, de soha többé nem akarja látni a Loch Nesst, mire a szobalányok az orvossal együtt kuncogni kezdtek. Bella ezt nem viccnek szánta, de végül nem javította ki magát. Rogner komor arccal lépett a szobájukba, a cselédlányok sietve a dolgukra mentek.

– Nos, mi a véleménye? – érdeklődött a férfi orvosra nézve.

– Lady Izabella újra egészséges.

Bella egy pillanatra mosolyt látott átsuhanni a férje arcán. Megköszönték az orvos segítségét, aki közölte, hogy még sok munkája van, majd távozott.

–   Szeretnél pihenni? Magadra hagyjalak? – kérdezte kíváncsian Rogner.

Izabella, megrázta a fejét.

– Látni akarom népem, és az új otthonom. Körbevezethetnél, ha lesz időd? – mosolygott rá Bella, mire a férfi bólintott.

– Nem szeretnék csalódást okozni senkinek.

Izabella remélte, hamarosan sikerül beilleszkednie a McPherson klán közé.

Rogner felnevetett.

– Nem fogsz, tudod, van itt valaki, aki mindennél jobban védte az erényed.

Izabella fürkésző tekintettel nézett a férjére, míg az ajtó ki nem csapódott. Meglepődött, amikor egy ismerős arc rontott be a szobájába.

– Izabella!

Leon az ágyához futott, majd átölelte őt.

– Hát te, hogy kerültél ide? – kérdezte kedvesen Bella.

– A McBride harcosok hozták el két napja – morogta Rogner, majd az emberére pillantott, aki a nyitott ajtóban állt. – Mennem kell, este találkozunk! – mondta és elsietett.

– Hogy vagy, Izabella?

– Köszönöm, már sokkal jobban.

– És te? – érdeklődött, és Leon részletezni kezdte, mi minden történt, miután távozott a McBride birtokról.

– Anya fülébe jutott, hogy majdnem meghaltál, ő is aggódott miattad. Szeretné, ha meglátogatnád, miután meggyógyultál.

– Rendben. Mesélj róla, hogy érzi magát?

– Rosszul. Nagyon sokszor felidegesítettem, ami miatt apa úgy gondolta, pár napig itt maradhatnék, míg a kisöcsém meg nem születik.  Ugye nem haragszol? – kérdezte szerényen a kis kölyök.

Bella megrázta a fejét.

– Örülök, hogy látlak, rosszcsont, de ugye nem azért voltál olyan rossz, hogy eljöhess ide? – faggatta Bella, mire a kisfiú lehajtotta a fejét.

– Talán egy kicsit azért is, de ha láttad volna anyát, te is megértenéd. Egyre nehezebben lehet elviselni, néha egyszerre kiabál és sír.

– Szegényke. Biztos nehéz lehet számára, viszont biztosra veszem, hogy hiányzol neki – simogatta meg a fiú fejét, mire Leon édesen rámosolygott.

– Mondd csak, Bella, tényleg láttad a Loch Ness-i szörnyet?

Izabella hangosan felnevetett, ahogy a kisfiú kíváncsi tekintetébe nézett.  Bólintott, majd elmesélte, a kalandját azzal a szörnnyel, akit mindenki csupán egy mítosznak hitt.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.8/10 (4 votes cast)

Leave a Comment

6 hozzászólás

  1. Kedves Szerző!

    Az egyes részek végigolvasása közben nem tudtam eldönteni, hogy tetszik vagy nem tetszik a történet; gondoltam megvárom a végét. Most is vegyes érzéseim vannak, mert romantikus történet lévén, annak szerintem jó (bár már “kinőttem” abból a korból, amikor kedveltem ezt a műfajt): van benne kaland, veszély, feszültség, családi viszály, a férfi és a nő közötti ellentét, ami vonzalommal párosul és végül a szerelem győz… Viszi tovább az embert olvasás közben, érdekelt, hogy mi lesz a folytatás.
    A korábbi véleményezőkkel egyetértek viszont abban, hogy nincs eléggé beleültetve a történelmi háttérbe a novella. A pestisjárványt valahol érdemes lett volna beleszőni, illetve gyakoriak az elírások, mintha nem lett volna elég idő átnézni a szöveget. (Pl. “McPherson klán közé” – itt “tagjai közé” kellene, “jutott eszébe a férje szavai” helyett “jutottak”, vesszőhibák, stb.)
    Néha találkoztam számomra furcsa, vagy nem korhű szóhasználattal. Pl.: “kicsike part”, “tekintetét végighúzta”, “ledöbbent”, “mi a francot csinálsz?”
    Bár én nem éltem ebben a korban, és történész sem vagyok, de ahogy azt korábban már valaki említette, én is túlságosan modern korinak érzem a szöveg stílusát, és csoda, hogy Izabellát nem képelték fel a sok beszólásáért. 🙂

  2. Elérve idáig most megpróbálok megfogalmazni valami kerek véleményt, ami nekem nem mindig sikerül, de ígérem, hogy most igyekezni fogok.
    Mi az, ami tetszett? Ezt még egyszerűbb elmondani: először is Lady Izabella (egyébként utólag is elnézést kérek, most vettem csak észre, hogy a legelső kommentemben Isabellát írtam) és Rogner kapcsolata, sőt, maga Rogner karaktere. Nem volt az a tipikus ,,egyik percben kemény vagyok aztán átváltok nyálas pasassá”-szereplő és épp emiatt volt ennyire szimpatikus. Kicsit nyers, de pont annyira, amennyi egy harcostól elvárható.
    Tetszettek még a cselszövések és Owen ármánykodása, meg a szörny rejtélye és a kis Leon is. Gyorsan olvasható, izgalmas és jól felépített.
    Mi nem tetszett annyira? Ezt már bonyolultabb megmagyarázni…
    Az, hogy történelmileg nem biztos, hogy mindig hiteles volt, igazából nem zavart különösképpen, hisz amihez én sem értek (a középkori Skócia és Anglia világáról például elég keveset tudok), azt nem kritizálom.
    Volt viszont valami más is: egyszerűen nem kedveltem meg Lady Izabellát, nem éreztem azt, hogy miatta olvasom a novellát. Lehet, hogy ez csak azért van, mert szeretem ismerni a karakterek múltját (vagy legalábbis egy részét) és ezáltal jobban kötődni hozzájuk. Ilyesmi Izabellánál nem igazán volt meg, persze, tényleg lehet, hogy csak nálam nem jött össze és más tudott azonosulni vele.
    Ezen kívül csak apró kis hibákat találtam (egy-két vesszőhiba, meg pár rész, amit én máshogy fogalmaztam volna meg), de összességében jó kis történet, érdemes volt megírni. Gratulálok hozzá!

  3. Kedves kommentelők, köszönöm a véleményeiteket, és hogy figyelemmel kísértétek ezt a novellát, ami már majdnem kisregénynek mondható. Tény, hogy előnyére vált volna a szövegnek még egy kis idő és finomítás, de a határidő sürgetett, így ennyire tellett. Bízom benne, hogy a történet megtalálta a maga olvasóit. Köszönöm a bíztatás és az epítő jellegű kritikákat, igyekszem a történet előnyére fordítani. Köszönöm az Aranymosásnak, hogy segítettek a publikálásban, amivel teljesült az álmom! 🙂

  4. GYORS! Bocsánat, de nagyon gyorsan mennek a dolgok. Lehet csak engem zavar, de az egyik pillanatban még fogoly, majd megmenekül. Utálja Rogner-t, majd szereti. Újra fogoly, megmenekül és már 9 fejezetnél járunk! Szörnyen gyorsan haladsz. Nincsen jelentősége egyes történeteknek. Csak ugrasz egyikről a másikra. Észre kellett vennem, hogy csak egy egy fejezet elején írsz te, utána szinte csak beszélgetnek a szereplők. Nagyon rövid számomra minden és még mindig zavaros, hogy mikor ki beszél. Egymás után beszél ugyan az a személy és te új kötőjellel jelzed a beszédét, pedig nem kellene, főként, hogy nincs közte semmilyen leírás. Javaslom, hogy mindig nézd át, amit legépelsz. Én már vagy ötször átolvastam a saját írásomat, hogy minden hibát kijavítsak. A gyorsaságával és rövidségével nekem nem tetszik. Nagyjából 2 oldal egy fejezet? Most már kíváncsi lennék a végére, de nem fogott meg annak ellenére, hogy úgy kezdtem neki, hogy nem rossz és még tetszhet is jobban. Sajnos tévedtem, de gratulálok a publikáláshoz! 🙂

  5. Pont került a történet végére, a szálak elvarródtak. Igazából tényleg tetszett ez a rövid kis történet, örültem, hogy Leon is újból felbukkan a legvégén. A szereplők nem olyan mélyek, de ez egy novellánál nem is elvárható, sőt ahhoz képest nekem tetszettek a karakter ábrázolások. Bella és Rogner kapcsolata nekem tényleg elég sietősre sikeredett, ezért nem kedveltem meg annyira, de ez legyen a legnagyobb hibája a történetnek.
    Gratulálok hozzá, örülök, hogy olvashattam! 🙂

  6. Köszönöm a további véleményeket! Én is úgy gondolom, hogy a történet hosszabban megírva előnyösebb lett volna, mind a szereplők, mind a történet szempontjából. Ez egy olyan téma, amit nehéz röviden megírni, pláne egy novellánál. Nem lehetett sokaig húzni, halasztani a történéseket, mint a regények többségénél. Lady Izabella és a skót, életem második novellája… boldog vagyok, hogy vannak akik úgy gondolják, nem sikerült rosszul. A humor és az izgalom, talán nagyobb szerepet játszott, mint a kor, amibem élnek, erre majd legközelebb jobban odafigyelek. Köszönöm nektek, hogy olvastátok és az Aranymosásnak a megjelenéshez!:)