Tom Dilinger: IOmega – Vérbosszú (részlet)

Tom Dilinger: IOmega – Vérbosszú (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

Nem a tudásvágy adott elég erőt ahhoz, hogy magamba fogadjam az Ión talált sejteket, és emberfelettivé váljak. Hanem a végső elkeseredettség, apám meggyilkolása és húgom, Jelena keserű sorsa miatt. Így felemelkedésem krónikája az ő történetével kezdődik.

A holnap népe

I like to fight
I kill global oppression
(Tomorrow people)
When I quit, new hope for redemption
(Tomorrow people)[i]

(Részlet Billy Idol: Tomorrow People című számából)

Jelena nem először járt a kínai negyedben, alapvetően kedvelte a lakóit. Azonban még mindig idegennek érezte magát. Bár az emberiség elvileg már csak egyetlen, mesterségesen létrehozott nyelvet beszélt, a sok különböző akcentus és tájszó miatt szükség volt fordítóprogramokra. Egyes fényreklámok olyan írásjeleket mutattak, amiket a mindennapi kommunikációban nem használtak, de tekintélyt kölcsönöztek.

A főutca tízemeletes, régi, de jó állapotú tömbházak között húzódott. Emberek tömege nyüzsgött a járdákon, a hideg és a szemerkélő hó ellen élénk színű, csillogó mintákkal díszített kabátokkal védekeztek, a sötétséget neonfények és holoreklámok tömege űzte el. Jelena úgy gondolta, ez a város egyik legélettelibb része, szívesen járt erre. A lampionfüzérekkel dekorált kirakatokban és standokon javarészt olcsó, újrahasznosított anyagokból készült portékákat árultak.

A nő egy pillanatra elgondolkozott azon, vajon hány ember élhet a felső tízezer szemetének a feldolgozásából? Arra jutott, hogy milliók köszönhetik a létüket a kidobott ételmaradéknak, ruháknak, lejárt szavatosságú gyógyszereknek és alkatrészeknek. A bátyja, István az egész társadalmi rendet szerette volna megváltoztatni, ő maga irigykedett, de nem akarta felforgatni a világot. Csak egyetlen ember halálára vágyott mindenáron.

Letért a főutcáról, és kisvártatva nyomasztó környéken találta magát: szűk sikátorok és kipárolgó csatornáktól bűzlő, sötét alagutak labirintusa ékelődött lakókapszula tömbök közé. A nő megborzongott a gondolatra, hogy egy-két régi ismerőse már ilyen, börtönszerű épületekben kénytelen meghúzni magát. Immár nem sok embert látott, a néptelenség megkönnyíthette, hogy felfedezze a prédáját, viszont maga is kevésbé maradhatott észrevétlen. A rejtőzés érdekében állszakállt és férfi ruhát viselt, a magasságával és széles vállával kirítt volna a helyi nők közül. Ezen kívül átfestette az arcát, a haját, és színes fényerősítő szemüveggel takarta kék szemét, hogy minél kevésbé különbözzön az átlag járókelőtől.

A városrész jó búvóhelyet biztosított a vadnak. Alig akadtak kamerák, és a lakosság vehemensen tiltakozott újabbak telepítése ellen, mondván nem azért hagyták el Kínát, hogy az új helyen is totális megfigyelés várjon rájuk. Jelena egyetértett velük, részben azért, mert nem akarta elveszíteni a munkáját, és maga sem szerette, ha minden lépését szemmel tartják.

Eljutott arra az utcasarokra, amelyikről az informátora, Li beszélt. Jelena két nőt látott, hőmérséklethez egyáltalán nem illő, harsányan fénylő csíkokkal átszőtt ruházatuk egyértelművé tette a foglalkozásukat, amelyet ő megvetett. Li elmondása szerint hamarosan itt kéne felbukkannia a gyilkos Szungnak, hogy beszedje a jussát az általa futtatott lányoktól.

Jelena kivetítette a szemüvege belső oldalára a környék térképét, és újra alaposan átnézte. Aztán úgy tett, mintha elmerülne egy kirakat látványában, közben a tükröződő üveg segítségével alaposan felmérte a terepet. Az utca két oldala közt jelentős különbséget látott: a kirakattól balra barátságos külsejű, fűzöldre festett épület, jobbra harsányan villogó holoreklámmal hívogató szórakozóhely húzódott. Szemben ocsmány, szürke raktárépület, és egymásra helyezett konténerekből épített lakások éktelenkedtek. A magasban levő konténerekhez rozsdásodó lépcsősor vezetett fel, amellett állt a két utcalány egy eldobált csikkekkel pettyezett sikátorban. Jelena nem fedezett fel sem mesterlövészt, sem egyéb gyanús alakot, de sosem érezhette magát biztonságban, ha veszélyes vadra lesett.

Cigarettára gyújtott, miközben szemmel tartotta a prostituáltakat. A füstölés jó stresszoldó volt számára, és nem járt olyan durva utóhatásokkal, mint a harci drogok. Egyesek elmondásuk szerint élvezték a vadászatot, ő igyekezett hidegen, érzelemmentesen felkészülni. A feszült várakozás és az életveszélyes helyzetek viszont minden épeszű embernek megviselték az idegeit. A nő a bosszúvágyból, haragból, az emberi kártevők iránti gyűlöletéből merített erőt.

Görkorcsolyás kínai srác suhant el mellette, aztán lefékezett és megfordult.

– Tudod, a gyengéim az olyan nők, akik szeretik a szerepjátékot – szólította meg Jelenát, aki megdöbbent. Hogy látott át ilyen könnyen az álcámon?

– Szakállt viselhetsz, de az én szaglásom nem téveszted meg. Az öregem a Marson szolgál – dicsekedett –, így hozzájuthattam a legjobb biomodokhoz.

Jelena idegesen körbenézett, remélte, hogy a srác még nem buktatta le őt. Nincs elég veszély a Földön, még a marslakók találmányaival is szembe kell néznie?

– Légy szíves, hagyj magamra, fontos dolgom van! – kérte halkan, de határozottan.

– Én segíthetek.

– Nem tudsz! – Jelena egyre nehezebben tudta féken tartani a dühét.

– Miért vagy ilyen elutasító? Talán elhiszed, hogy a mi szerszámunk apró? Az enyém akkorára nyúlik, hogy egy elefántbika megirigyelné! Semmi implant, csak bio…

Jelena elkapta a torkát.

– Én megoldom azt is, hogy földig érjen! – sziszegte.

A földre lökte a fickót, aki rémülten feltápászkodott, és sietve távozott. A nő megkönnyebbülten látta, hogy a prostituáltak nem figyeltek fel rá, nyugodtan beszélgetnek egy kuncsafttal. Jelena elpöckölte leégett cigarettáját, keze máris az újabb szál felé nyúlt, de megfékezte a mozdulatot. Le akarta küzdeni a vágyat, elvégre a feladatára kellett összpontosítania. Alsó ajkába harapott, és az öngyújtón matatott idegességében, aztán a szája elé emelt egy apró mikrofont, és úgy tett, mint aki telefonálással múlatja az időt. Aggódott, amiért a prédája még nem bukkant fel. Bár az éjjeli pillangók – akik ismét kettesben várakoztak – nem tűntek figyelmes őrszemeknek, de előbb-utóbb ők is gyanút fognak, ha túl sokat várakozik a közelükben.

Újabb férfi lépett a lányokhoz, kihúzott testtartása és fellépése tekintélyt parancsolt, vágynak azonban nyoma sem volt az arcán. Jelena alaposan végigmérte a szemüvege mögül. Ő lenne Szung? A testalkat stimmelt, errefelé kevés ilyen nagydarab ember akadt. A fejforma is nagyjából rendben volt, az arc viszont nem. Lít megbízható informátornak találta, főleg mióta lekötelezte: a maga eszközeivel megbeszélte egy dílerrel, hogy engedje el Li tartozását. Viszont a legjobb informátor is tévedhet. Másrészről korántsem lehetetlen elváltoztatni az arcvonásokat, több feketén dolgozó plasztikai sebész is akadt a városban, de egyszerű maszkokkal is sok mindent el lehetett érni.

Miután a termetes alak útnak indult, a nő követte a sikátoron keresztül, és megmarkolta a kabátja alá rejtett, kis méretű, elektromos nyilakat kilövő fegyvert, amely az egészséges embert csak megbénította, de nem ölte meg. A férfi egy sarokra érve hirtelen megpördült és szembenézett vele. Jelenán végigfutott a feszültség, látva, hogy a célpontja milyen éber. Aztán úgy gondolta, hogy a javára fordíthatja a helyzetet.

– Wang Szung – mondta vádlón a férfi szemébe nézve.

Valójában még korántsem bizonyosodott meg arról, hogy a megfelelő embert találta meg, talán csak egy paranoid stricivel állt szemben. Szungot azonban nem a hidegvére tette félelmetessé, döbbenettől eltorzult arca elűzte a nő kétségeit. Tüzelt, a férfi azonban bevetődött a sarok mögé, így a nyíl nem talált.

Jelena két szökkenéssel a sarkon termett, oldalra hajolva kilesett, és azonnal vissza is kapta a fejét, miután golyó csapódott be a közelében a falba, szilánkokat repítve a szeme elé. Még három lövés robaja sújtott le a dobhártyájára, a fülében érezte saját, hevesen dobogó szívét. Félelmét leküzdve ismét kihajolt a fal mögül. Szung újra rálőtt, és eltűnt a legközelebbi sikátorban. Jelena az ügyesebb, bal kezével fogta a négylövetű nyílvetőt, a jobbjával kiskaliberű tűzfegyvert ragadott. Nagy levegőt vett, és a pisztollyal folyamatosan tüzelve átrohant a szűk utcán – csak megijeszteni akarta az ellenfelét, nem eltalálni –, aztán egy szemeteskonténer fedezékébe húzódott. A konténer feletti tűzlétrát meglátva eszébe jutott, hogy felülről is támadhatna, valószínűleg meglepné a férfit. Időveszteség felmászni az egyemeletes épület tetejére, ugyanakkor a térkép szerint Szung csak egy úton menekülhetett.

Jelena a foga közé vette a nyílvetőt, felugrott a konténer tetejére, pisztolyt tartó kezét az egyik létrafokba akasztotta, a másikkal felrántotta magát. Nem kímélte az izmait, a tüdejéből mindent kisajtolt, így gyorsan felért a tetőre. Áthajolt a pereme felett, és látta, hogy ellenfele egy stand fedezékébe bújva figyel. Szerencsére nem nézett fel, viszont nem nyújtott tiszta célpontot. A nő arra jutott, hogy kihasználva a férfi várakozását, eléje kerülhet, úgy biztos a találat. Egy felbőszült kutya ugatásának hála bízhatott abban, hogy észrevétlenül végigsprintelhet a tetőn. Amint az épület másik sarkára ért, lenézett. Szung gyorsan futott, de Jelena könnyen bemérte, és egy jól célzott nyíllal leterítette.

Egy fényreklámot tartó állvány rácsába kapaszkodva leereszkedett, az alant húzódó bádogtetőre huppant, majd leugrott két kukára. Fájdalmasan landolt az utca aszfaltján, de nem tört el, nem ficamodott ki semmije. Szung nem volt híján az akaraterőnek, kitépte a vállából a nyilat, és felemelkedett a földről. A nő szíve nagyot dobbant, látva, hogy a pisztoly csöve felé fordul. Egy nagy ugrással a férfi mellett termett, messzire repítette a fegyvert, aztán megtaposta és megbilincselte a prédáját.

– Te is az ő bábjuk vagy! – nyögte Szung. – Az űrdémonoké!

– Neked kilazult az agyad. Helyre rakom! – Jelena fejbe rúgta a férfit, aztán a szemébe nyúlt, és eltávolította a kontaktlencsét, amit talált. Szirénázás zaját hallotta, és kisvártatva fel is bukkant egy fekete páncélos motorosrendőr, akinek arcát sisak takarta.

– Ez Wang Szung, körözött gyilkos – fordult szembe a rendőrrel a nő. Felemelte a férfi fejét, hogy szembenézzen a rendőr vizorjával, ami több méter távolságból is képes volt retinaazonosításra.

– Valóban – mondta a rendőr. Bár hangját eltorzította a sisakhangszóró, de Jelena felismerte, ki beszél hozzá. Igor korántsem tartozott a legkedveltebb ismerősei közé, viszont tudta, mire számíthat tőle.

– Szerencséd, hogy a megfelelő embert kaptad el. Különben le kéne tartóztatnom téged súlyos testi sértésért – folytatta Igor.

– El is várom a jutalmat érte! – mondta határozottan a nő. – Különben megvitathatjuk, mi a rosszabb, az önbíráskodás, vagy ha a hatóság embere rendszeresen félrenéz – tette hozzá, megengedve magának egy kis pimaszságot.

Pár perc múlva Jelena hazafelé tartott, a sikeres vadászat és a jóleső fáradtság örömével eltelve. A mágnesvasút megállójában várakozva a fülhallgatójából érkező sípolás tudatta, hogy megérkezett egy átutalás. A vérdíjból újabb gyémántot vehetett. A legtöbb bűnöző jobban bízott a kézzel fogható vagyontárgyakban – papírpénzt már csak régi filmeken láthattak –, mint az elektronikus számlákban. Az adóhatóság minden pénzmozgást gondosan nyomon követett, a legális számlákat akármikor zárolhatták, és többnyire az illegális bankok, vagy a számlákat feltörő hackerek sem húzták sokáig. A nő úgy gondolta, az összegyűjtött gyémántkészletének már elégnek kell lennie egy komoly fegyverhez, ami hozzásegíti őt az igazi nagyvad elkapásához. Az odújában esélytelen lett volna végezni vele, ha valahogy sikerül is a közelébe jutnia, a kamerák és drónok segítségével percek alatt elkapják. Előbb-utóbb azonban a célpontjának is ki kell mozdulnia, elhagynia a tornyát. Erős védelemmel fog utazni, de megfelelő eszközzel minden páncélt át lehet törni.

Végezni fogok apám gyilkosával! – gondolta.

Felriadt a rémálomból. A lidércnyomás utolsó képei még mindig kísértették, apja holttestét és a gúnyosan röhögő Borisz Gurkint látta maga előtt. A fájdalmas emlékek öt éve mérgezték álmait és napjait.

Az ágya melletti műanyag fiókos szekrényhez lépett, és elővett egy holoalbumot. Végignézett apja képein, erőteljes állkapcsán és sasorrán, az arcvonásai igencsak hasonlítottak a sajátjaihoz. Megrohanták az emlékek. Andrei kérges volt, időnként durvább a kelleténél, főleg amikor felöntött a garatra, viszont Jelena azon kevesek közé tartozott, akik megismerték a másik oldalát is. Emlékezett rá, hogy amikor focizás közben elesett és csúnyán lehorzsolta a térdét, apja odarohant hozzá, szerető gonddal bekötözte a sebét, és megkérdezte, nincs-e komoly baja. Izmoktól duzzadó karját félték a bűnözők, azonban a lányával gyengéd volt. A nő felidézte a szúrós szakállát, az öblös nevetését, ahogy kissé hamisan, de lelkesen énekelt neki.

Apja jó ember volt, aki elkövette azt a hibát, hogy rossz helyen volt, rossz időben, és találkozott Borisz Gurkinnal. Jelena érezte, hogy arca elvörösödik a dühtől. Lehúzta meleg, kezeslábas pizsamájának cipzárját, azután edzőruhába öltözött. Bár tudta, hogy az automata hőfokszabályozó lépett működésbe, miután felkelt, mégis úgy tűnt neki, mintha izzó haragja melegítené fel a levegőt. Összefogta hosszú, barna haját, és egy kicsi, hangszigetelt szobába lépett, hogy jobb híján a bokszzsákon töltse ki a haragját.

Az ütések és rúgások közben Borisz fejét képzelte a zsák helyére. A bankárfiúnak kellett volna ott lennie, hogy az arca felrepedjen, a fogai kirepüljenek, vért köpve könyörögjön a nyomorult életéért. Jelena azonban nem kegyelmezett volna neki, bárhogy rimánkodik.

A testéről folyt az izzadság, úgy érezte, a karjai ólomsúllyá változnak, de tovább hajtotta magát, végül pihegve, levegőért kapkodva lerogyott egy szőnyegre. Nagy nehezen összeszedte magát, feltápászkodott, levetkőzött, és alaposan lezuhanyozott. Azt kívánta, bár csak a keserűséget is úgy el lehetne tüntetni, mint az izzadtságot és koszt. Tisztítótűzzé akart változni, ami leperzseli a Föld színéről Boriszt és a fajtáját.

Miután végzett a tusolással, magára kapta a melegítőjét és a szobakonyhában összeütött egy gyors reggelit. Szüksége volt rá, hogy legalább időnként minőségi ételt egyen olcsó, íztelen tápanyagrudak helyett. Étkezés után cigarettára gyújtott, az ízesített dohány édeskés füstjének letüdőzése már régóta hozzátartozott a reggeli rutinjához. Az első szál elszívása után rágyújtott a másodikra, és ledőlt egy heverőre.

Ismét az apjára gondolt. Andreit egykor a város egyik legkeményebb rendőreként ismerték. Ezután Borisz Gurkin önelégült, húsos arca tolakodott lelki szeme elé. Borisz apja, Vlagyimir a Destiny bankárszövetség oszlopos tagja volt. A fia megkaphatott mindent amit csak akart, beleértve a legjobb örömlányokat is. Azonban ez sem volt elég a számára, úgy gondolta, senki sem utasíthatja vissza őt. Az első nemi erőszak ügyét Vlagyimir jelentős mennyiségű pénzzel elsikálta, Borisz azonban újra lecsapott. Andrei rajtakapta és alaposan helybenhagyta őt. Ezután elbocsátották a testülettől, és nem sokkal később holtan találták egy kocsma mögötti sikátorban. A közelben tanyázó csövesből Jelena kiszedte, hogy Borisz testőrét látta a közelben a végzetes éjszakán, de egy ilyen közvetett bizonyíték ahhoz is kevés volt, hogy a bankárcsemetét hazugságvizsgálatra kötelezzék. A rendőrségi vizsgálatot gyorsan lezárták, és megállapították, hogy Andrei öngyilkos lett. Jelena napokig sírt és őrjöngött a dühtől. Megfogadta, hogy ha addig is él, bosszút áll.

*

*

[i] Első dalrészlet (Tomorrow People) fordítása:
Harcolni akarok
csapást mérni az elnyomásra
(A holnap népe)
új esélyt adni a megváltásra
(A holnap népe)

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 5.7/10 (14 votes cast)

Leave a Comment

53 hozzászólás

  1. Gratulálok a kikerülèshez!
    Az első verziót olvastam anno, de tudom, hogy azóta sokat dolgoztál rajta.

  2. Kár hogy nem a cselekmémy mondja el a történetet, hanem a mindentudó elbeszélő. Írástechnikai közhellyel élve: elmondod, nem mutatod. Emiatt aztán nem is vonz be a részlet, olvasóként végig külső szemlélő maradtam. Pedig a noir disztópia a szokásos klisék ellenére ígéretes volt.

  3. A háttér, amelyet a kelleténél aprólékosabban fest a szerző, nem koherens. Bocsánat az idegen kifejezésért, most nem jut eszembe jobb szó. Pár évszázad múlva senki sem emelget apró mikrofonokat a szája elé telefonálás közben, az okos szemüveget viselőknek erre ma sincs szüksége. A hivatásos gyilkológép nem fogja cigarettázással nyugtatni magát, ez most sem lehetséges, továbbá kétségeim vannak afelől, hogy a dohányzás pár évszázad, esetleg egy-két évezred múlva nem teszi-e éppen a tömegből kirívóvá az oda belesimulni igyekvő titkos ügynököt. A Mars kolonizálása, terraformálása olyan időtávra tolja ki a regény idejét, amelyben sokkal megdöbbentőbb hátteret kellene rajzolni, a huszonegyedik (de inkább huszadiknak tűnő) század kissé felturbózott változata ehhez használhatatlan. Az univerzális, közös nyelvet beszélő népről szóló történetben csaknem az összes szereplőnek orosz neve van, ez ugyancsak komolytalan.
    A háttér hiteltelensége mellett is, az írásban vannak egyéb, a belső látás gondjaira utaló zavarok. A létramászás részletezése fizikaórán elbukna, ilyen esetben inkább nem kellene részletezni. Nehezen hihető, hogy az üldöző valamilyen módon az üldözött elé kerülhet a tetőn, miközben a férfi viszonylag tiszta terepen menekül a vadász elől. Aztán, ha a férfi erőszakos gengszter, miért menekül, miért nem ő üldözi a vadászt? Akciójelenetet rendkívül nehéz írni, ha nem sikerül, ezt érdemes belátni, és mással elkapni az olvasó figyelmét.
    „A nő szíve nagyot dobbant, látva, hogy a pisztoly csöve felé fordul.” Ha a pisztoly csöve „feléje” fordulna, tudnám, hogy a gengszter vette célba a nőt, és nem fordítva, így el kell gondolkodnom az értelmezésen, viszont egy akcióban az olvasót ne engedjük gondolkodni, arra más részletet kell felhasználni. A hivatásos embervadász szíve a szimpla maroklőfegyver láttán ne kezdjen gyorsabban dobogni! A harmincötödik században arra képezték ki, hogy elbánjon a gépi segédletet is használó androidokkal, egy amatőr drogdealer vagy strici kezében látható stukker legfeljebb elnéző fintort váltson ki a nőből.
    „Az adóhatóság minden pénzmozgást gondosan nyomon követett, a legális számlákat akármikor zárolhatták, és többnyire az illegális bankok, vagy a számlákat feltörő hackerek sem húzták sokáig.” Ez a mondat egy napjainkban játszódó történetben is felesleges, a közölt tényt mindenki tudja. Az pedig igazán lényegtelen, hogy a legális számlákat is zárolhatják. Tudjuk, de azt is tudjuk, hogy az illegális számlákat szokták zárolni – ámbár ez a közeljövőre vonatkoztatva, a BitCoin történetét ismerve azért közel sem annyira bizonyos. A harmincvalahányadik századot egészen másképp kellene leírni.
    A nem különösebben igényes nyelvezettel, de mégis viszonylag csekély számú nyelvtani hibával megírt szöveg nem fogott meg eléggé ahhoz, hogy a nyomtatott példányt megvenném a regényből. Sok a klisé, ráadásul gyengén összerakva.

  4. Felkeltetted az érdeklődésemet.
    Kaptam egy alapos kibontásra váró, érdekesnek tűnő világot.(sajnos ehhez túlságosan rövid a részlet)
    Megismertem egy izgalmasnak tűnő karaktert.(egy női fejvadász mindig az)
    Kaptam egy itt-ott döcögő akciójelenetet, és végül megtudtam a főhős motivációját, fő mozgatórugóját.
    Vannak benne hibák, de ennél többet nem kívánhatok egy kezdéstől.

    Gratulálok a kikerüléshez!

  5. A kitartó, céltudatos munka végül meghozza gyümölcsét, íme a követendő példa! Gratulálok Tomi! 🙂 Akár kiadják, akár nem, ez már egy mérföldkő. Ha pedig végül könyv lesz belőle, én már biztos, hogy megveszem! 🙂

    Üdv: Anita

  6. Milyen jó, hogy férfi író és Sci-fi részlet! Ráadásul a főszereplő nő. Nagyon érdekes kezdet. Gratulálok a kikerüléshez.

  7. hmm

  8. Köszönöm Demeter Attilának, hogy felhívta a figyelmemet egy bizonyos nyelvi tévedésre.
    Viszont úgy érzem, a kritika kissé beleesik abba, hogy sci-fiben nem lehet simán kést, vagy esernyőt használni, hanem okvetlenül valami plazmavágó, vagy erőtér kell. Jelena nem egy harci kiborg (még), és nem is robotok ellen harcol, hanem egyelőre sima ember, egy alvilági környezetben. Attól, hogy manapság drónokkal le lehet bombázni egy kisebb országot, még nem azt jelenti, hogy egy átlag bűnöző, vagy átlag rendőr ilyeneket alkalmazna, de még azt sem, hogy emberek többségét lőfegyverrel ölik meg. A Föld jelentős része számára az angol most is közös nyelv, attól még nem vesz fel angolszász neveket, és nem is olyan világot akarok felvázolni, ahol mindenki amerikai. Az adóhatóságra vonatkozó dolgot azért írtam le, hogy érzékeltessem, ebben a világban nem túl szerencsés BitCoinra meg hasonlókra alapozni.

  9. Kedves TSW!
    Nem szeretek a szerzővel vitázni, de megszólítottál. Ha úgy érzékeled, hogy egyedül a nyelvi tévedésre utaló jelzésem a lényeges, akkor szívesen tettem. Én ezt tartottam a legkevésbé lényegesnek, sőt, megjegyeztem, hogy csekély számú nyelvi gondot találtam a szövegben.
    A továbbiakhoz jó munkát kívánok!

  10. Bocsánat! Melléütöttem, természetesen TDW a címzett. Nehéz a dolgom ezzel a halvány szövegmezővel.

  11. Nagyon de nagyon nem értek a scifihez, ezért ebbe a vonulatba nem ásnám bele magam. Annyit csak, hogy bár soha életemben nem láttam a Szárnyas fejvadászt (tudom, tudom, nagy bűn, ott van a pótolandók listáján), mégis az jutott eszembe pár sor után. Na és akkor itt a mérce: Van olyan jó, vagy jobb, vagy más? De ezt én a fenti okokból nem tudom eldönteni.
    Úgyhogy mivel Attila most nem a nyelvezettel foglalkozott, gondoltam megpróbálkozom én vele. A felütést azért Attila megadta: “nem különösebben igényes nyelvezettel, de mégis viszonylag csekély számú nyelvtani hibával”
    Na lássuk:
    Elhatároztam, hogy végigolvasom a szöveget, de az “állszakáll” és a “férfi ruha” egymás után annyira szétütött, hogy nem bírtam tovább. Na jó, nem igaz, ment még pár bekezdés. Állszakáll: Valójában helyes, ezért nem húzza alá szövegszerkesztő, és az Akadémia online helyesírás-ellenőrzője is helyesnek ítéli. Feltéve, ha azt jelenti, hogy “állon növesztett szakáll”. De nem. Amit te keresel, az az álszakáll. Férfi ruha: Ez azt jelentené, hogy a ruha neme férfi. Amiről itt szó lenne, az a férfiruha, ami jelentéstömörítő szóösszetétel: férfiak által használt ruha. Valahol a helyesírás és a nyelvhelyesség határán mozog mindkettő. Persze, hogy a szerkesztő majd javítja, de egy írónak ennél magasabb szinten kell birtokolnia a nyelvet.
    Máshol is tapasztaltam már, hogy sokan ütősnek, hangulatteremtőnek tartják a rövid mondatokat. A megfelelő helyen és mértékben ez igaz is lehet. Ahogy az is lehet, hogy egy bonyolult körmondat (és pláne több bonyolult körmondat) nagyon fárasztó tud lenni, de sokkal bátrabban kellene többazörösen összetett mondatokat használni. Példa a szöveg elejéről: “Jelena nem először járt a kínai negyedben, alapvetően kedvelte a lakóit. Azonban még mindig idegennek érezte magát.” Az “azonban”-nal kezdett mondat egyesek szerint eleve nyelvhelyességi hiba. Ez így ebben a formában szerintem nem teljesen igaz, de itt valóban problémásnak tűnik. Ugyanakkor (ez is majdnem azonban 🙂 ) nekem inkább az a fő gondom vele, hogy a rossz heyre tett pont megtöri a gondolatmenetet. Szerintem így lenne jó: “Jelena nem először járt a kínai negyedben, alapvetően kedvelte a lakóit, azonban még mindig idegennek érezte magát.” Kicsit tuningolva: “Jelena nem először járt a kínai negyedben, és bár alapvetően kedvelte a lakóit, még mindig idegennek érezte magát.” A lényeg: Egy nagyon szorosan összefüggő gondolatsor: egy mondat. De még ez is jobb lenne: “Jelena nem először járt a kínai negyedben. Alapvetően kedvelte a lakóit, azonban még mindig idegennek érezte magát.” Mert a szorosabb összefüggés igazából a második és harmadik tagmondat között van. A szöveg ettől lenne – az itt sokak által szerintem könnyelműen használt jelzővel élve – gördülékeny. A sok rövid, tulajdonképpen szétdarabolt mondattól viszont darabos lesz. És sajnos sok az ilyen benne.
    Tapasztalatból tudom, hogy a jól szerkesztett mondatokért nagyon meg kell küzdeni. Sokszor és még többször újra kell olvasni a szöveget, javítgatni, csiszolgatni, és még így is benne van a kockázat, hogy inkább rontasz mint javítasz. Nehéz. Anita írja, hogy sokat dolgoztál rajta, én amondó vagyok, még mindig van tennivalód. A történetről, műfajról, zsánerről én most nem nyilatkoznék, de ha (ha!) megvan a történet, és azt már befejezettnek érzed, javaslom, a nyelvezeten dolgozz még.
    Amúgy gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert! (Lám, korábbi aggodalmad az idézetek miatt nem teljesedett be, ez már biztató. 🙂 )

  12. Kedves Lobo Marunga!
    Igazad van, a két durva hiba nagyon elkerülte a figyelmemet, a tartalom érdekelt. Általában az szokott érdekelni, de többnyire leállok a nyelvtannál. Ez a sci-fi vonzana, ha a háttér rendezett lenne. Amikor viszonylag kevés nyelvi bajról írtam, komolyan gondoltam. Sokkal elképesztőbb hibákkal találkozom olykor, ám ezen kívül bizonyára változatlanul eltérítette a gondolataimat a tartalom és annak a hibái, ezért a nagyobbik bajjal foglalkoztam. Köszönöm a kiegészítésedet, pótoltál pár fontos gondolatot!

  13. Kedves Attila! Csak félve merek ellentmondani egy gyakorlott scifi-írónak, de a világépítés nekem működött. Az 1982-es Szárnyas Fejvadásznak is elhittük, hogy alig 30 éven belül replikánsok lesznek meg (hogy mondják magyarul, hogy “off-world colonies”?), az eredeti 1968-as Dick-novellához képest is csak 50 évet ugrottunk az időben, tehát nem hiszem hogy muszáj lenne évszázadok távlatában gondolkodnunk – HA az írónak sikerül rögtön hihetővé tennie a leírt világot. Végül is nem hard scifiről van szó, ahol a tudományosan pontos részletek adják a sztori gerincét, hanem nagyon is ősi emberi dráma a kiindulópont (bosszú). Talán annyi a baj a világépítéssel hogy a szerző mintha túlságosan is a Szárnyas Fejvadász hangulatára és vizualitására hagyatkozna mint referencia-univerzumra, és kevés egyedi, saját ötletet tett hozzá (a futurisztikus tazer mondjuk nem rossz ötlet). (Egyébként a kínai vonal miatt Csepregi Tamás “Szintetikus Álom” c könyve is eszembe jutott a részlet olvasása közben, meg persze Judge Dredd! \…/ )de nem akarok belemagyarázni dolgokat.) A nyelvezet tényleg nem korszakalkotó de a “biomod” zseniális, szerintem.

  14. Kedves Csikesz!
    A gyakorlatom nem tesz kiemelkedővé, tehát kérlek, mondj csak ellent! A Szárnyas fejvadászt – bevallom hősiesen – kihagytam, nem ismerem. A bajom azonban nem az, hogy a háttér leírása nagyon előreszaladna a történettel, épp az ellenkezője. A Mars kolonizálásának ideje annyira messze van, hogy az erősen földhözragadt leírások teljesen hiteltelenek a történetben. Ez pár deletével kiküszöbölhető lenne, csak ki kéne törölni a megjegyzést erről, viszont a sztori részletei önmagával is hadilábon állnak. Csak a legszembeötlőbbet említem most: a tetőre felmászni, ott rohanni sosem lesz gyorsabb még a teljesen varázslatos James Bond esetében sem, mint a földön menekülni. Csakhogy hemzsegnek a bajok.

  15. https://youtu.be/IBVDp5-AEFY
    Profi kb 4-5 másodperc alatt felmászik egy emeletet létrán.
    Azalatt másik nyilván messzebbre jut, de az nem baj, ha nem kerül ki látótérből. És nem folyamatosan futott, hanem fedezékbe bújt.

  16. Kedves TDW!
    Oké! Csakhogy azt írtad, a nő nem profi. Aztán most: felmászik egy emeletet. Elhiszem. Az írásodban, a végén meg leugrik a bádogtetőre. Az a pince teteje? mert ha egy emeletet mászott…
    A széttartó történet, kusza, hibás háttér volt a bajom, és tényleg nem szeretném részletesen bizonygatni az igazamat.

  17. Kedves Attila, mivel már a legeslegelső mindatban is a Jupiter holdján talált sejtekről van szó, az általad nagyon szabatosan megnevezett terraformálás valószinűleg szerves része a történetnek, és egy-két delete nem segítene rajta. (Persze ez csak feltevés, hiszen az is lehet hogy egyáltalán nem is kellett eljutni az Ióra azokért a sejtekért, de ne spekuláljunk és nem is releváns a kikerült részlet szempontjából). Ha valamiért nincs szükség a Mars emlegetésére, akkor talán azért, hogy önállóbb legyen a történet és ne kerüljön bele mankóként egy újabb referencia-univerzum (Total Recall – Emlékmás).
    A történettel kapcsolatban főleg a filmek vizualitása jutott eszünkbe Lobóval. Úgy érzem, a szerző fantáziájában nagyon elevenen éltek az ilyen a képsorok, hiszen még így is felidéződnek, de nem igazán sikerült úgy szavakba öntenie, hogy leírva is működjön.
    Akadnak javítandó dolgok (igen, az állszakáll, különben is furcsa ötlet egy nőn), meg javítható dolgok (akciórész), de a szerkesztők szempontjából azt hiszem a terjedelem fogja majd eldönteni hogy érdemes-e nekiülni. Ha novella lenne, simán.

  18. Kedves Csikesz!
    Igazad van, az Ioról is megfeledkeztem. Ez valóban nehezíti a javítást. Sajnos sok ilyet látunk, ez a baj.

  19. @TDW – az álmoskönyvek szerint nem veszi jól ki magát, ha kötöd az ebet a karóhoz és alapjában véve lényegtelen részletek fölött nekiállsz vitatkozni az értékelőkkel. Csak szólok…

  20. Csikesz, nem is tudtam, hogy “értékelők” vagyunk… 🙂
    A terraformálásról valaha írt legjobb történet szerintem a Világok harca, ami látszólag nem is arról szól.

  21. Találj ki rá valami jó szót, Attilával úgyis benne vagytok 🙂 A Világok Harcával kapcsolatban remek a gondolat!

  22. Hirtelen a fogadatlan prókátor jutott eszembe, de talán a kibic se lenne rossz, esetleg a kéretlen megmondóember… 😉

  23. Kibic csak én lehetek, mert te pályáztál is 😀
    Namindegy, elég off, inkább sok sikert kívánok a szerzőnek és még sok véleményt a kibicektől, mert sejtem ki az és a kéziratba fektetett munka megérdemli a visszajelzést.

  24. Gratulálok! 🙂
    Mindig öröm, ha olyan kerül ki, amit bétáztam.
    Kíváncsian várom a lektori véleményt!

  25. Kedves Tom!

    Nem vagyok otthon a sci-fi műfajban, így nem is tudok a történethez túl sokat hozzátenni.

    Különösebben nem akadtam el az olvasásban, de sajnálom, engem nem vonzott be ennyi alapján a sztori. Nekem vhogy kilógott az István név a többi közül, főleg, hogy Kínában játszódó történetről van szó. Bár ha jobban belegondolok, miért is ne lehetne ott magyar? Csak olyan furi volt.
    A Jelena név anyakönyvezhető Magyarországon (névnap: augusztus 18., bár az én naptáram nem jelzi), gyorsan megnéztem a google-ban.

    Érdekes és egyben bátor vállalkozás is E/3 narrátorral és női főszereplővel férfiként regényt írni.
    De a narrátorok majd úgyis eldöntik, hogy sikerült-e, és megüti a mércéjüket vagy sem.

    Most lehet, hogy tudatlan vagyok, de kíváncsiságból had kérdezzem meg, mit jelent az IOmega a címben?
    Mert én egy céget találtam, amit Iomegának hívnak, és ez egy informatikai cég, ha jól néztem.

    Lehet, hogy csiszolgatni kell még a művedet, de Te már megütöttél egy szintet, ami nagy dolog!
    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  26. Kedves Sylvia Anthony

    Köszönöm az elismerést.
    Az Iomega az Alfára és Omegára rímel. Ioval kezdődik, mert Io nevü holdon találnak valamit, ami kulcsfontosságú.
    Nem Kínában játszódik, csak kínai negyed az első helyszín. (Amúgy kolonizálás sem azonos a terraformálással, nem vagyok jós, hogy tudjam, ez reális e következő évszázadban, vagy nem.)

  27. 9-es, kifejezetten tetszett

  28. Gratulálok a kikerüléshez. Az olvasottak alapján úgy gondolom, hogy az elmesélni kívánt történetből ebben a részletben csupán pár sornyit láthattunk, ami István szemszögéből, E/1-ben íródott. Ez számomra – az író következetességét feltételezve – azt jelenti, hogy a regény nagy részét E/1-ben követhetjük majd. Előző szubjektív feltételezésemből az is következik, hogy az elénk tárt néhány oldal egy a fő történethez szervesen kapcsolódó novellarészlet, ami Jelena életének – István soraiból kikövetkeztethetően – végjátékát mutatja be. Funkcióját tekintve meglátásom szerint igyekszik lefektetni a majdani történet főhősének motivációs alapjait, illetve némi világépítést is kapunk. Az E/3 használata ily módon abszolút jogosnak tekinthető. Itt jegyezném meg, hogy a használt E/3 nem mindent tudó, a folyamatosan követett Jelena gondolatain kívül más fejébe nem nyerünk betekintést. Ezzel tehát nincs gond, számomra inkább az jelentett némi következetlenséget, hogy a narrátor úgymond mindenhatónak tűnik, holott az első mondatokból kiindulva talán szerencsésebb lett volna, ha István maga narrálja ezt a részt. Ez viszonylag könnyen elérhető, mindössze a rá vonatkozó mondatot kell átírni, vagy kivenni, illetve a közös apára vonatkozó részeket picit átfogalmazni. Nekem az akciójelenettel sem volt problémám, végig következetes, és jól elmagyarázott. (Miközben a lány felmászik a létrán, és végigfut a tetőn, a gonosz egy stand mögött figyeli az utcát, ahonnan érkezését reméli, így előzi meg.)
    A pozitívumok ellenére sajnos akad néhány negatívum is, ami alapvetően mind tökéletesen objektíven értelmezhető probléma. Rögtön az elején István szavaiban az első két mondat hibás. Szerkezetileg is, értelmileg is. Nem részletezem különösebben, a két mondatot össze kell vonni, és átfogalmazni. Újra felmerült bennem az előolvasások, béták munkájának kérdése. Sajnos az a helyzet, hogy valóban nem várható el egy ismerőstől – aki mondjuk még csak nem is közeli barát, és abszolút szívességi alapon foglalkozik a szövegünkkel – hogy teljes figyelmét összpontosítva olvassa a kéziratunkat. Az a jobbik eset, ha a béta nagy általánosságban észreveszi a cselekményben ragadt főbb logikai bukfenceket. ez is hatalmas segítség. Az azonban az eddig kikerült részletek alapján jól látható, hogy a ‘beragadt szavakra’, szóismétlésekre, mondatszerkezeti hibákra nem terjed ki a legtöbb előolvasó figyelme. Jelen esetben a szöveg vége felé beragadó szó az azonban, illetve az utolsó mondatok egyikében van egy mondaton belüli szóismétlés is, az apa halálának ecsetelésekor a ‘közelben’.
    Nyilván ezek nem elsődleges szempontok a regény lektorijának elkészültekor, mégis, a szerzőknek érdemes önerőből is még kétszer, háromszor, ha kell többször is átolvasni a beküldeni kívánt kéziratokat, hogy a szöveg minősége ebben a tekintetben is az átlag fölé nőhessen. A végére eszembe jutott még egy-két szó, ami sci-fi esetében műfajidegennek mondható. Tipikusan ilyen a pettyezték, vagy pettyezik, nem emlékszem milyen időben van használva. Írói képnek szép és bravúros, de ha létezik olyan, hogy sci-fi ‘szókészlet’, annak biztosan nem tagja.
    Pozitívumokat és negatívumokat egyaránt soroltam, egyéni ízlésem palettáján elhelyezve középre tenném. Találkoztam már nála jobb és rosszabb részlettel is. Jól emlékszem, hogy ez az első sci-fi? Ha igen, akkor mindenképp üdítő színfoltja a kikerült ízelítők népesedő táborának.
    Sok sikert a lektorihoz.

  29. Kedves Szandra

    Nagyon szépen köszönöm.

  30. Kedves Gorzó János.

    Köszönöm a megjegyzéseket. Nincs feltétlenül kőbe vésve, de István csak legelején és legvégén narrál, amúgy ez a történet Jelenáról és a Földről szól.
    István nem kapott főszerepet, mert űrutazás hónapokig tart. Majd később, amikor már forradalmat tervezi.

  31. Bátor vállalás ellenkező nemű narrációba fogni. Vajon végig hiteles tud maradni az elbeszélő?
    Én inkább azokat a sci-fiket szeretem, amelyek a jövőbeli problémákat elemzik, esetleg megoldási javaslatokat vázolnak fel, vagy ma is aktuális dilemmákra keresnek alternatív válaszokat. Ebben az írásban a jövő egyelőre csak háttérnek tűnik egy bosszúállós történethez.

  32. Kedves TDW!

    Ez esetben véleményem szerint erős a valószínűsége, hogy gond lesz a szerzői ígérettel és a dramaturgiai ívvel is. István E/1-es sorai azt ígérik, hogy az ő felemelkedésének krónikája kerül majd előtérbe, Jelena története csupán ennek indítója/előzménye. Ha Jelena a regény főszereplője, akkor mindaz, amit többszáz oldalon róla olvasunk, bizonyos szempontból – nem tudok jobb szót – ‘értelmetlen’. Ha ez egy színtiszta bosszútörténet, akkor ezen belül Jelena története egy sikertelen bosszú története. Alapvetően ezzel még nem volna gond, viszont a cselekményíve végére ígért, és minden bizonnyal bekövetkező tragédia – legyen az halál, vagy akár harcképtelenné válás – őt a történet margójára küldi, hogy aztán a hátralévő X oldalon István vegye át a stafétát, a lázadás élére álljon, és elérje a fő célt. Ez olyan dramaturgiai törés, amit az olvasó valószínűleg nem tud feldolgozni, pláne azt is figyelembe véve, hogy szavaid alapján István karaktere nem is lesz igazán felvezetve, nem része Jelena történetének. Egyszerűen csak betoppan egy űrutazásból, hogy megmentse a napot, ehhez pedig az Ión talált ‘csodafegyver’, az ‘isteni részecske’ segíti.
    Mindaz, amit írtam csupán feltételezéseken, és az általad említetteken alapszik, jogossága ilyen kontextusban értelmezendő.

  33. Kedves Hajnali Pacsirta

    Az első szint a bosszú, ebből bomlik ki a következő szint, milyen korrupt vagy diktatórikus a világ, miket művelnek a Marson, és milyen jogos forradalomban gondolkodni.

  34. Utóbbi hozzászólás részben válasz Gorzó Jánosnak is.
    Elismerem, kifogásolható megoldás, hogy István kívülről jelenik meg a történet folyamán,e téren (meg jópár más téren is) nyitott vagyok a változtatásra.

    A koncepció az, hogy először fel kell építeni a főhősnőt, és a világot, ami ellen lázadni akarnak.
    Utána az a rész, ahol István már az egyik főszereplő.

  35. Kedves TDW!

    A további információk ismeretében több lehetőséget is látok.
    1, Jelena meghal a saját szálának végén, a második részt István viszi főszereplőként. Ebben a formában biztosan nem nyerő, ha István csak a regény kb. felénél vagy még később lép be.
    2, Jelena ‘csak’ olyan mértékű sérülést szenved a beteljesített bosszú során, aminek következtében már nem tud a lázadás élére állni. Ez valamilyen szinten indokolná István előrelépését, de így is nagyon rezeg a léc, valami nagy dramaturgiai bravúr kellene, hogy azért Jelena is jelen legyen a második történeti egységben is.
    3, Ha van elég ötlet, a leginkább járható út az volna, ha ezt két kötetben mesélnéd el. Jelen formájában inkább tűnik egy kötetben elmesélt két kapcsolódó novellának. Nem tudom emlékszel-e az egyik első kikerültre. K. Simonyi: Az élet íze, a szerelem illata (ha rosszul emlékszem a címre, elnézést a szerzőtől). Az ő írásában kísértetiesen hasonló hiba lépett fel, ajánlom a lektoriját.

  36. Jelena azért nem léphet lázadás élére, mert sima harcos, nem stratéga. Persze akkor is fontos szerepet töltene be.

  37. És két kötetet terveztem.

  38. Kedves előolvasók!

    Szeretnék elnézést kérni egy megállapításomért, ami az egyéni naiv hozzáállásom eredményeként született.
    “Az azonban az eddig kikerült részletek alapján jól látható, hogy a ‘beragadt szavakra’, szóismétlésekre, mondatszerkezeti hibákra nem terjed ki a legtöbb előolvasó figyelme.”
    Hibás tézisem alapját a következő egyértelműnek hitt gondolat képezte: Ha a béta objektív hibákról tájékoztatja az írót, ahol véleménykülönbségnek helye nincs, a szerző azonnal javítja az említett problémát. Saját alapelvemet minden írótársra érvényesnek tekintettem, ezzel megkérdőjelezve a béták lelkiismeretes munkáját.
    Az előolvasást a szerzők többnyire egymás között szokták megoldani. Kimondatlan szabály, hogy előolvasást előolvasással illik meghálálni. Ezen felül azonban az író nem csupán a viszonzással tartozik az előolvasónak! Azzal is, hogy a fáradságos munkája során felszínre kerülő egyértelmű hibákat javítsa. Ez alapvetően az író jól felfogott saját érdeke, illetve a bétája munkája iránt tanúsítandó tisztelet is egyben. Gondoljuk végig picit a dolgot. Egy 500 ezer karakteres regény elolvasása nagyságrendileg 10 órát vesz igénybe. Ha ezt figyelmesen, minden apróságra ügyelve teszi a béta, akár 20-25 órába is telhet. Az olvasás mellett pedig kiírja a talált nyelvtani, szóismétlési, akár stilisztikai hibákat, véleményt fogalmaz az esetleges logikátlanságokról, dramaturgiai csúszkálásokról. Minderre számoljunk plusz 5 órát. Tehát összesen egy átlagos hosszúságú regényre fordított lelkiismeretes bétaidő akár a 30 munkaórát is elérheti. Mindenki által jól ismert elcsépelt megállapítás: az idő pénz. 30 óra pedig viszonylag sok pénz, közel egy heti munka 8 órában… 30 óra, amit az előolvasó saját szabadidejéből áldozott a kézirat szerzőjére. Tölthette volna a családjával, elmehetett volna sportolni, de akár alvással is tölthette volna, vagy a saját kéziratán is dolgozhatott volna. Ennyi volna után pedig csak azt írhatom: ha az a volna ott nem volna. Nem volt ott, mert más kéziratával foglalkozott. Olyan szerző kéziratával, aki a temérdek befektetett munkát nem becsülve a saját művének csiszolgatása érdekében nem tett meg annyit, hogy az elé tálcán letett hibákat javítsa. Számomra ez megdöbbentő felismerés, sajnálom hogy létezik ilyen. Egyúttal nem is igazán értem, de ez már maradjon az én gyenge felfogásom anomáliája. Utolsó kérdés: ilyen hozzáállással mit várnak a szerzők a szerkesztési szakasztól? A szerkesztő és a korrektor majd mindent elvégez?
    A saját kéziratunk kapcsán tanúsított maximalista hozzáállás csak a kezdet az írói alázat útján… Ennél csak keményebb dolgok következnek, mikor a tökéletes – vagy annak hitt – szövegedből kihúznak 30 oldalt. Mintha a karod tépnék, nem igaz?
    A végére egy utolsó gondolat. Az írás nem az utolsó írásjel leütésével zárul. Ott kezdődik az igazi munka, ami a sikeres írót kiemeli a puszta ígéret kategóriából. Aki ezt a munkát nem hajlandó elvégezni, sosem ébred rá sikertelenségének valós okára.

  39. Kedves DDW! Olvasva a válaszaidat, amikben szépen csöpögteted az információkat, eszembe jutott egy dolog. Nem tudom, hogy állsz a háttérmunkával, de mindenképpen javasolnék pár dolgot, mert úgy tűnik, komoly erkölcsi kérdéseket is szeretnél majd érinteni, vagy érintettél már. Ilyen a bosszú és a forradalom jogossága. Javaslom, végezz e tekintetben etikai és történelmi háttérkutatást, tanulmányokat, mert mindkettő elég húzós téma. A bosszúnak nagyon komoly története és irodalma van, mindenképpen szükséges lenne ismerned, hogyan viszonyultak-viszonyulnak hozzá az egyes kultúrák, vallások, filozófiák. Mivel azonosul kimondva, kimondatlanul a te hősöd, milyen lelkiismereti problémái, belső vívódása vannak esetleg emiatt. A forradalom szintén nagyon komoly kérdés, itt a történelem is fontos, és a politika is. Mit lehet egyáltalán forradalomnak nevezni? Mi a különbség a forradalom, a puccs és a hazaárulás között? Mikor legitim egy erőszakos hatalomátvétel? Ezekkel tisztában kell lenned ahhoz, hogy majdani hőseid ne bűnözők és/vagy huligánok, hanem valódi hősök legyenek, még akkor is, ha nem lélektani regényt írsz. És mivel “megteremtetted” őket, most már felelős is vagy értük. Jó kis meló, de megéri.

  40. Sorry, TDW, nem DDW

  41. Kedves Lobo.

    Minden erkölcsi kérdést nem vizsgálhatok meg, de tervem szerint, míg első könyv annak alapoz meg, hogy igen, jogos lázadni egy ilyen korrupt, igazságtalan világban, addig folytatások már egy nagy kérdőjelet tesznek erre.

  42. Na alakul ez. Remélem érted is a szavak közti különbséget. A lázadás pl. sokkal inkább negatív szó, általában a hatalom illeti ezzel a jelzővel a forradalmárokat. De persze ennél sokkal árnyaltabb a dolog. És csiszolandó lesz még olyan szavak jelentése is, mint fegyveres-harcos-katona, lázadó-felkelő-forradalmár, mártír-terrorista, vezető-parancsnok, hatalomátvétel-átmenet-puccs-forradalom-lázadás-zendülés-demonstráció-tüntetés, rezsim-rendszer-kormányzat… Lehetne még sorolni. Jó kis feladat, komoly belső fejlődést követel meg az írótól is, és akkor jó igazán, ha bemutat több nézőpontot, álláspontot is, semmi sem fekete és fehér benn, és jól megdolgoztatja az olvasót. Javaslom, ne siesd el.

  43. Csikesz, szerintem nyugodtan nevezhetsz kibicnek. Írtam egy regényt, beküldtem ide, de ettől még nem tartom magam írónak. Elég erős nagyképűség lenne. 🙂 De pályázó az vagyok, ez tény.

  44. Lobo, én sem tudom honnantól nevezheti magát valaki joggal írónak (már a pártucatnyi követős “Vikikeh Insertrandomenglishname író” nevű FB-oldalakon túl), szerintem egy kiadott könyv sem elég, az inkább olyan mintha valaki könyvvizsgálónak mondaná magát csak mert egyszer sikerült kitöltenie egy adóbevallást…

  45. Ez jó kérdés, Csikesz. Az az érdekes, hogy színművészt képeznek egyetemen, és képzőművészt meg zeneművészt is, de az irodalomnak mint művészeti ágnak nincs hivatalos felsőfokú képzése, és persze az előbbiekre sem igaz, hogy minden elismert művésznek van papírja is róla. Ami még tovább bonyolítja a dolgot, hogy attól, hogy valakinek papírja van róla, még nem feltétlenül művész, sokkal inkább jártas az adott művészetben (na ezért majd biztos kapok…). Megint más megközelítés: Az hogy valaki képzett zenész, még nem teszi zeneművésszé. És itt elérünk az íróhoz: A kérdés kettős: Mikortól számít valaki írónak, és mikortól lesz egy író művész? Lehet, hogy van ennek szakirodalma valahol, én nem tudom a választ. Mondhatnánk azt, hogy onnantól, hogy ebből él, de ez se áll meg. Lehet egyébként, hogy az “író” szó nem is egészen megfelelő, sokkal korrektebb a “szerző”. Ezt használja a kiadó is.

  46. Idézet a Magyar Írószövetség Alapszabályából: “A szövetség tagja lehet az a magyar, vagy más nyelven alkotó író, aki a szövetség céljaival egyetért, és akit a Tagfelvételi Bizottság a szövetség tagjainak sorába felvesz, és ezzel szemben a jelen pont szerint a Választmány vétót nem emel. A tagsági viszony támogatottság esetén a soron következő Választmányi ülés lezártával jön létre.
    A felvételt írásban kell kérni, a kérelemben a jelentkezőnek ismertetnie kell munkásságát, és csatolnia kell két írószövetségi tag ajánlását, továbbá megjelent kötetét vagy válogatást a már megjelent műveiből.
    A tagfelvételi kérelmek elfogadásáról vagy elutasításáról a Tagfelvételi Bizottság dönt, döntését a Választmány soron következő ülése elé tárja, amelynek az előterjesztést tárgyaló ülésén vétójoga van. A tagfelvételt elutasító választmányi döntéstől számított 1 éves türelmi időt követően van mód az elutasított személy újbóli tagfelvételi kérelmének kezdeményezésére.”
    Ebben a megközelítésben író az, akit a többi író írónak ismer el. Persze ez is sántít, mert nyilván nem attól lesz valaki író, hogy felveszik a szövetségbe, hanem azért veszik fel, mert író. És persze nem minden író tagja a szövetségnek. Ugyanakkor ez annyiban támpont, hogy akit felvesznek, az biztos, hogy író.

  47. Ha nagyon le akarnálak fárasztani most leírnám hogy igazi írót a jobb áruházak tejtermékes polcain kell keresni, de inkább nem teszem.

  48. Vagy: voltál már az Írott-kőn? Olyan tehetséges vagyok hogy azt is én írtam. Hogyan szakítunk egy nagytestű partnerrel? Nem, nem írok rád, mert nincs időm nagyregényre. Egyik író a másiknak: nagyin durva az új könyved, hogy találtad ki? Á sehogy, csak megnéztem a pszicháterem jegyzeteit.

  49. Ha! Szóval te is rágugliztál az “író” szóra! 🙂

  50. Amúgy meg ne hazudozz, az Írott-kőt Chuck Norris írta. 😉

  51. Érdekes ez a ‘Mikortól számít valaki írónak?’ kérdés. Bessenyei Gábor, a KMK 4 kötetes szerzője nemrégiben készített erről egy videót.

    Szerintem erre a kérdésre nem feltétlenül létezik egzakt válasz. Az mindenképp visszatetsző, ha valaki eredmények nélkül hivatkozik magára íróként. Talán abban az esetben nem túlzó íróként bemutatkozni, ha az illető valóban az írással kapcsolatos tevékenységekből keresi a kenyerét. Ez nem feltétlenül csak regényírás lehet, léteznek arról szépen kifejtett cikkek, manapság mikkel kell pluszban foglalkoznia egy írónak, hogy pusztán ebből a tevékenységből meg tudjon élni.
    A beszélgetésben részt vevők köre is befolyásolja a jelentés kontextusát. Amatőr írók egymás között nem fognak minden egyes alkalommal figyelni arra, hogy magukat szigorúan amatőr írónak, írópalántának, vagy ezek bármilyen más szinonimájának titulálják. Ettől még nem válik valaki nagyképűvé, hiszen minden író ír, ebben az értelemben tehát a fórumot olvasók túlnyomó része írónak minősül. Hangsúlyozom, szigorúan ebben az értelemben, és megfelelő kontextusban.
    Személyes meglátásom szerint az a legszerencsésebb, ha valakit írónak neveznek. Nem szűk 10-20 fős csoport, aki egyben az ismerősi kör tagja is, hanem egy tágabb, marketing szempontból is mérhető kör, akivel az írónak nem alakul ki mély, személyes kapcsolata, csak és kizárólag a munkássága okán szeretik és tisztelik.

  52. Akkor egyrészt hogy Tomnak is meglegyen az 52, meg valamennyire a művére visszatérve is: Kosztolányi szerint az az igazi író, aki el tudja dönteni, hogy amit éppen leírt az jó-e vagy rossz. Mert van egy biztos, félig tanult, félig intuitív belső mércéje. Mint minden axiómát, ezt is ki lehet egészíteni. Egy író tisztában van azzal, hogy a könyvet az olvasó is alkotja: a könyv az olvasó képzelete nélkül csak holt betűk halmaza. Az író megírja, az olvasó kelti életre. Az író akkor végez jó munkát, ha az olvasónak ez az alkotás könnyű és élvezetes. Ezért az olvasókkal nem ajánlatos vitatkozni, hanem el kell gondolkodni, hogy esetleg mégiscsak a szövegben van hiba az író részéről. Ha ketten csinálnak valamit együtt, és az egyik azt mondja: ez így szerintem nem lesz jó, akkor a másik kötheti ugyan az ebet a karóhoz meg erőltetheti a dolgot, de ez többnyire nem a minőség javításához vezet, hanem a hiúságról szól. Vannak persze hülye vélemények, felszínesek megbtudatlanok, de az okos író tudja mikor kire érdemes hallgatnia.

  53. A jó írónak meg kell válogatnia, kire hallgat és kire nem, mert mindenkinek úgy sem lehet megfelelni. A szerkesztőre hallgat mindenképp. Nyelvtani dolgok is elég objektívek.
    Az már kevésbé, ki mit gondol sci-fi világ következetességéről, ha nem Nobel díjas jós. Nekem pl nem jön be Dűne, de meg lehet indokolni akár azt is, és sokan elfogadják, hogy űrhajók vannak, de számítógépek nincsenek, és kardoznak.