Téged is vár a Párbeszéd kurzus

Téged is vár a Párbeszéd kurzus

2017 őszén újra várjuk minden érdeklődő jelentkezését a Párbeszéd kurzusra, amit Róbert Katalin író, szerkesztő tart.

Az oktatás kiscsoportos, online történik, így akkor is szívesen látunk, ha nem Budapesten élsz, ráadásul mivel nincs egy fix időpont, te magad oszthatod be az idődet, hogy mikor foglalkozol az egyes feladatokkal.

Szeretettel látunk olyan jelentkezőket, akik elvégezték a Szövegboncnok (és akár a Leírás) kurzusunkat, de ha eddig nem járták a Könyvmolyképző Írástudó Íróiskolájában, akkor is be fogsz tudni csatlakozni.

 

A Párbeszéd kurzus célja, hogy ne csak a saját hangodon szólaltasd meg a karaktereidet, hanem a különböző szereplők egyéni hangot kapjanak, érzékeltetve az egyes karakterek eltérő státuszát, helyzetét, gondolkodásmódját.

Neked való ez a kurzus, ha
– a különböző hangokat hitelesen szeretnéd megszólaltatni
– foglalkoztat, hogy mennyi minden befolyásolja egy figura stílusát (pl. nem, státusz, életkor, az adott társadalmi berendezkedés vagy kor, amiben járunk)
– kíváncsi vagy, hogyan lehet párbeszéddel ügyesen átadni információkat
– erős stílusod van, de főként leírásra építesz, és szeretnél lendületesebbé válni

„A kurzus ideje alatt nem lehet narrációval kifejezni a szereplő érzelmeit: »mondta unottan«, »kacsintott«, »lehelte rémülten«, hanem a szöveget kell úgy megfogalmazni, hogy kiderüljön, mit érez a szereplő. És nem lehet leírással elmagyarázni egy helyiség hangulatát vagy bútorzatát, hanem úgy kell beszéltetni a szereplőket, hogy – direkt kijelentések nélkül – kialakuljon az olvasóban valamilyen benyomás a környezetről is. Mindez segíthet abban, hogy később tudatosan használjuk az itt kipróbált eszközöket”, írja Róbert Katalin a Párbeszéd kurzus oktatója.

 

A tananyagot a kurzus résztvevői egy Facebook csoporton keresztül kapják meg, a házi feladatokat és a tananyaggal kapcsolatos kérdéseket az oktatóval közösen megbeszélik, mindenki személyes visszajelzést kap minden héten a munkájára, és a kurzus végén is.

A Párbeszéd kurzus tematikája:

  1. hét – írói gyakorlat + Mi is az a párbeszéd? Nők és férfiak nyelvhasználata
  2. hét – írói gyakorlat + novellatéma kiadása + Bezzeg az én időmben! Ifjak és vének nyelvhasználata
  3. hét – író gyakorlat + Szakmák, és rétegek nyelvhasználata
  4. hét – írói gyakorlat + Más kultúra, más nyelvhasználat
  5. hét – írói gyakorlat + Korhűség a történelmi, és fantasy szövegekben
  6. hét – írói gyakorlat + Teremts világokat! A sci-fi regények nyelvújítása
  7. hét – írói gyakorlat + Információ adagolása a párbeszédekben. Hogyan rejtsd el a lényeget?
  8. hét – írói gyakorlatok + A párbeszéd dramaturgiai eszközként

A kurzus novellával zárul.

 

„2017 nyarán végeztem el a párbeszéd kurzust a Könyvmolyképző Kiadónál. Nagyon sokat csiszolt a stílusomon ez a nyolc hét, el is fáradtam, csalódtam is, újraírtam, izzadtam a gép előtt, amikor mások inkább a strandot választották, de azt hiszem, megérte részese lenni ennek a kurzusnak. A társaság jó, az oktató kedves, érthetően magyaráz, segít, ha kell, és szinte rögtön válaszolt a kérdéseinkre.
Szánj rá időt, légy türelmes magaddal, és az írással is, menni fog, ebben biztos vagyok.” (Sereg Gitta)

 

Kedvet kaptál? Jelentkezz még ma!
Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 20. (befizetés: okt. 20.)
Kurzus időtartama: 2017. október 30. – december 22.
Kurzus díja:  63.500 Ft.

 

Hogyan jelentkezz?
Küldje egy e-mailt a konyvmolykepzopalyazat@gmail.com címre (tárgy mezőbe kerüljön az, hogy párbeszéd kurzus), amiben
– csatolod egy írásod ELEJÉT (prológus nélkül), max 10 ezer karakter terjedelemben
– megírod, hogy végeztél-e korábban kurzust az Írástudó Íróiskolában, benne voltál/vagy-e a Rakéta Projektben

A felvételkor előny:
– ha részt vettél más kurzusunkon
– ha Rakéta projektes vagy (ekkor 20% kedvezményt is kapsz)
– ha Aranymosás nyertes vagy (ekkor 25% a kedvezmény, és automatikusan felveszünk)

A jelentkezési határidő után egy héttel visszajelzünk, hogy sikerült-e bekerülni.

 

Szeretettel várunk, biztosan jól fogod érezni magad! 😉

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)

Leave a Comment

4 hozzászólás

  1. Kedves Szerkesztők, szeretnék érdeklődni, hogy Dramaturgia kurzus lesz-e ősszel? Köszönöm! 🙂

  2. Kedves Dori Ann,
    dramaturgiát idén mér nem fogunk tudni meghirdetni. Hamarosan kialakítjuk a jövő évi oktatási tervet, és akkor lehet majd látni, mikor indul a következő Dramaturgia kurzus 🙂

  3. Kedves Szerkesztők! Tudom, későn érdeklődöm, és lehet, hogy más nincs is hely a kurzuson, de azt szeretném kérdezni, hogy ha esetleg megpróbálnék jelentkezni az első (és eddig egyetlen) regényemmel, tudnék ugyanazzal a művel indulni az Aranymosás idei fordulóján is?
    Ha igen, mindenképpen jelentkeznék, még a határidő lejárta előtt!
    Előre is köszönöm a választ! 🙂

  4. Kedves Bodnár Bianka,

    nyugodtan jelentkezz ugyanazzal a szöveggel, nem okoz gondot 🙂
    És bátran küldd el a jelentkezésed ma, én nem vettem észre a tegnapi kérdést 😉