Belépünk a faházba, magamba szívom az ismerős illatot. Hazatértem. Csomagjaink hangosan koppannak a padlón, ahogy Ed leteszi őket mögöttem. – Nos, hogy tetszik? – kérdezem. – Nagyon… klassz. – Hazug! Mosolyogva fordulok felé. Sötétbarna haja kócos, néhánynapos borosta terül el kisfiús arcán. – Ez az én titkos helyem. Néha úgy érzem, csak ez a ház…
A terem elcsöndesült, a lámpákat hangos kattanással oltották le. A közönség halkan suttogó, alaktalan feketeséggé tömörült. A színpadon álló régi zongora hívogatta a fiút, mint hideg téli estéken a kandalló melege. Mikor leült elé, és ujjaival puhán végigsimított a billentyűzeten, úgy érezte, hazaérkezett. A kotta szintén ismerősként üdvözölte. Friss illata volt, mint amit most hoztak…
– Bátyó, ugye megvédsz a medvéktől? – Hatalmas barna szeméből őszinte aggodalom áradt, az a fajta gyermeteg riadalom, mely jellegzetesen az ötévesek sajátja. – Persze, pupák! – dörgöltem bele hibátlanra fésült hajába, és rávillantottam legmegbízhatóbb mosolyom. – De azért, remélem, tudod, hogy ahova megyünk, ott nem nagyon lesznek macik. Hatalmas hibát vétettem. – Azok nem…
1. „…Ott álltam a Csodálatos Életnek nevezett szakadék szélén. Ha ugranék, nekem könnyebb lenne, azonban cserbenhagynám azt a pár szerencsétlent, akik fejbe lőnék magukat értem. Visszalépni már nem tudok, mindent felégettem magam körül. Hogy mit tehetek? Táncolok azon a néhány kiálló tömbön, ami megadatott. Táncolok a semmin, addig amíg nem rohad el a lábam, és…