Sziács Viola – Katarzismester

Ashen felugrott a bála tetejére, és onnan nézett le ellenfelére. A tegnap óta a mellkasában őrzött szorítás enyhült, ahogy a férfit figyelte, és úgy tetszett, végre kiléphet a fekete felhők árnyékából legalább arra az időre, míg játszik.

Sintar rajongva vizsgálgatta a falakat, ujjára tekert egy pókhálót, aztán leguggolt, hogy megböködjön egy kis rakás tyúkpiszkot.

– Elképesztő – lelkendezett meszes ürülékkel az ujján.

Egy ideig még csodálta a bűzt és az olajos állagot, majd egyszerű gyapjúnadrágjába törölközött, és elkezdett összebarátkozni a közelben hűsölő kotorékebbel.

Mikor alig ezelőtt elkezdődött a műsor, és a stúdióban rákapcsolták kettejüket a gépre, gyakorlott versenyzőként a nő azonnal kizárta tudatából a zajos tömeget, és minden figyelmével Sintarra koncentrált.

Négy játékos, négyszer három kör. Minden évben válogatott illúziókkal próbálták lenyűgözni egymást, különféle meséket szőve jelenbe, múltba, jövőbe, nevenincs időkbe, miközben hatalmas felhajtás vette őket körül. Aki a legintenzívebb érzelmeket volt képes kiváltani a többiekből, az nyerte el a katarzismesteri címet.

Ashen látta kitágulni a mellette ülő férfi pupilláit, és felfigyelt az enyhe drog nyomán megjelenő verítékcseppekre is az orrnyergén, miután felhajtották a szivárványkoktélt. Úgy volt, ahogy mondták: Sintar csak pár éve játszhatott, könnyű falatnak ígérkezett. A szervezete még nem szokott hozzá a szerhez, mely segített belesimulni a játékba.

Mint nyitó fél, Ashen léphetett elsőként a virtuális térbe, és kapott néhány percnyi egérutat, a játéktér felépítéséhez. A hátuk mögött világító hatalmas képernyő még csak a reklámokat vetítette, mikor a nő munkához látott.

Műsorvezetőjük ezalatt az egyre lassabban válaszolgató Sintart faggatta karrierje kezdeteiről és példaképeiről. Beszélgetésük mindaddig átszivárgott a valóságból, míg utolsó lépésként Ashen le nem zárta az atmoszféra hangjait. Azonban félig a valóságban, félig az illúzióban saját nevén kívül más nem jutott el a tudatáig, hiába szeretett volna figyelni. Építés közben is arról győzködte magát, hogy Mae nem neheztelne rá, amiért tovább játszik. A felnőtt, megfontolt Mae legalábbis biztosan nem, de az a tizenéves lány, akivel éveket töltött együtt, talán rágót ragasztana a hajába, amiért nem vehet részt a mókában.

Ashen halványan elmosolyodott az emlékre. Mae-vel szivárványkoktél nélkül is képes volt elfeledtetni a valóságot. Évekkel ezelőtt ezt az udvart is neki mutatta meg először. A kutya számára mindig is a lány kutyája maradt. Aztán Ashen megrázta magát, és a mosoly Mae emlékével együtt elillant.

Sintar nehezebb ügynek ígérkezett, mint gondolta. Úgy tűnt, a koktél ellenére is kezdettől fogva tudta, hogy játékban van. Nem rémült meg, nem próbált hazajutni vagy ismerősöket keresni. Nem mutatta jelét összezavarodásnak, és látszólag az sem töltötte el diadallal, hogy gyakorlatilag megnyerte a kört. Parttalan naivitása egyszeriben mindenkinél esélyesebbé tette a győzelemre, mert kívülállóként volt jelen.

Ashen feszes tartása megrogyott. Négyszeres győztesként biztosra vette, hogy képes lesz kezelni egy kezdőt. Úgy hitte, Sintar legrosszabb esetben is csak félig lesz magánál, és elég sokáig álomnak fog tartani mindent, míg Ashen könnyedén begyűjti pontjait a mesterien előcsalt érzelmekért, mint mindig.

Mialatt Ashen új stratégián törte a fejét, Sintar és a foxi eljutottak a hasvakarás bűvös bizalmi fokára.

A férfi nem tűnt elég gyakorlottnak ahhoz, hogy hűvösen tartsa a szívét, de hétköznapi lelkesedése pajzsként óvta a mélyebb érzelmektől – és ezzel attól is, hogy túl sok pontot lehessen keresni rajta.

Az Illúzió Liga kupáját nem lehetett olcsó fogásokkal megszerezni. Garázsversenyeken talán megengedett volt a horror vagy az erotika, de itt a szponzorok kínosan ügyeltek rá, hogy reklámjaik a családokhoz is biztosan eljussanak.

A kedvező idősáv érdekében tilos volt az erőszak, a szexuális aktus vagy nemzeti jelképek felhasználása. Tilos volt továbbá más játékosok családtagjainak vagy olyan holt személyeknek a megjelenítése, akik nem távoztak el legalább ötven éve. Néhány precedenst teremtő per az évek során kijelölte a kupa határait. Aki pedig átlépte ezeket, az kezdhette a karrierjét újból garázsmeccsekkel.

Egy kis megrendültség, egy kis feloldozás.

Nem bonyolult recept, de garantált a siker. Igazi katarzismesterként Ashennek csak arra volt szüksége, hogy legalább egyszer megpillanthassa az ellenfele személyiségét mozgató rugókat.

Sintar neve valójában Paul volt, és a többiekkel ellentétben nem poloskázta be más játékosok szobáját. Minden nap hosszan beszélt telefonon az anyjával, imádta a macskákat meg az ódivatú, papírernyős koktélokat. Hol zsebre dugott kézzel, hol esetlenül lengő karokkal mászkált, és kínosan feszengett, ha valaki hozzáért.

Ashen egyszer véletlenül észrevette, hogy a bárban Sintar jobbjával húzta félre bal kezét, nehogy szomszédja odacsípje egy székkel. A nő erre tett fel mindent, de mielőtt a titkot egyáltalán felhasználhatta volna, elillant a lehetőség.

– Akkor már ne is kezdjek bele a három kívánságos blablába? – lépett elő a pajta homályából Ashen.

Alakja körül káprázat-színes, aranyszállal szegett kendők örvénylettek, miközben puhán lebegve leereszkedett az udvar porába, akár egy mesebeli tündér.

– Ez igazán remekül áll! – ámult el Sintar. – Itt minden olyan elképesztő!

Hogy ezt sértésnek szánta-e vagy ügyetlen bóknak, nehéz lett volna megmondani. Ashen eleinte álcaként gondolt alaktalan pulcsijaira és bő nadrágjaira, de idővel tagadhatatlanul összenőtt velük.

– Szeretnék még maradni – folytatta sietve Sintar. – Sajnálom, hogy elrontottam a játékod, de annyiszor elképzeltem már, hogy egyszer közelről látom a munkádat, és most, hogy itt vagyok, képtelen voltam megállni…

A nő elmosolyodott. Egyidősek voltak, de ellenfele frissen került a Ligában. Számára Ashen valóban egy lehetett a régi legendák közül.

– Kérlek! Elég híres emberrel és szépségkirálynővel találkoztam az előző két körben – fűzte hozzá szinte esengve Sintar, aki már sokkal inkább csak Paul volt, ahogy ott állt, szorongva a visszautasítás lehetőségétől, mintha nem figyelnék őket több millióan.

– Tiéd a hely, ajándékba adom – vonta meg a vállát Ashen, akárcsak azok a vesztesek, akik egyedül a szponzoraik kedvéért folytatják.

Tegnap Dezra állt ki Paul ellen, előtte pedig Kirros. Mindketten elbuktak. A feszes ruhákban járó fitnesz-istennő az eszményi széppel dolgozott, az öreg professzor pedig a dicsőség mámorával.  Ashen mélységesen unalmasnak találta mindkettejük stratégiáját. Izgalmasabb ellenfelekre vágyott.

Talán akaratán kívül, talán nem, Paul hízelgett neki azzal, hogy sáros-büdös mesevilágát jobban szerette volna látni, mint a valószerűtlenné manikűrözött illúziókat. Ugyanakkor ő sem tűnt annak a várva várt, zseniális játékosnak, akire Ashen várt, és a nő nem tudott szabadulni a gyanútól, hogy ez talán csak egy kisstílű fogás, hogy általa a férfi még több támogatót szerezzen, vagy ellessen egy-két trükköt. Egyvalami volt biztos: amíg nincs vége, addig bárki saját javára fordíthatja a játékot.

– Tessék, kívánj hármat! – mondta Ashen bátorításképpen, látva Paul tétovázását.

– Bármit kívánhatok?

– Olvastad Izzeron Árnyvégi Balladáit? Onnan bármit.

Paul örömében ugrálni kezdett, és jobb karjával a levegőbe boxolt, miközben balja élettelenül himbálódzott mellette.

Ashen egy pillanatra megrökönyödött, de aztán eszébe jutott, hogy ez a férfi utolsó köre, és őt is ugyanúgy leleplezte, mint a többieket. Már nincs, aki felhasználhatná ellene a gyengeségét. Ha következő héten illúzióépítésben is éppen olyan jó lesz, mint a felfedésükben, övé a kupa.

– Szeretném látni Odvas banya házát! – mondta Paul, mikor végre megállt, és ragyogó tekintetétől Ashen már-már valódi tündérnek érezte magát.

Így hát megnyitott egy látványos portált körbe forgó, kéken izzó rúnasorokkal és fénytengelyekkel, középütt ragyogó spirálba foglalt képpel úticéljukról, az odúba vájt házikóról. Paul felnyögött letaglózottságában, de a nő ezt már nem hallotta, mert az udvar túlsó felén egy vizes vödröt hurcolva feltűnt Mae, és a láthatatlan marok újra szorosra zárt Ashen mellkasában. Egy szívdobbanásnyi ideig azt kívánta bár lenne lehetősége jóvá tenni a múlt döntéseit, a következő pillanatban azonban már ismét a jelen problémáival foglalkozott.

– Gyerünk! – hamar áttuszkolta majd két méteres vendégét a portálon, és már el is tűnt az udvar képe a mesterien élethű sárral, pókhálóval, meg a csalódott foxival.

Egy mocsaras erdőbe érkeztek, ahol a pocsolyányinak tűnő víztükrök meg-megcsobbantak a portyázó ragadozó halak nyomán. Ashen számára még a kellemetlen részletek is jelentőséggel bírtak, ezért szakadatlanul csapkodhatták a veszettül zúgó szúnyogokat, míg el nem értek a gyógynövény szagú kunyhóig.

– A banya is érdekel? – ragadta meg Paul karját a nő, mielőtt kopogtathatott volna.

– Valójában csak a főzetei.

– Akkor milyen szerencse, hogy éppen nincs itthon – mondta Ashen, és az ajtó mögül mindeddig kihallatszódó motoszkálás abbamaradt. Ekkor elengedte a férfi csuklóját és jó házigazdaként intett: – Kerülj beljebb!

Paul hosszan babrált az üvegekkel. Minden főzetbe beleszagolt, maga is készített néhány keveréket egy kis üstben.

– Gyerekkoromban ez volt a kedvenc történetem. Farkas vérben megforgatja, gőte zsírban pirongatja, csontot bök a közepébe, így lesz neki esernyője – idézte a gyerekverssé átírt balladát.

– Hát ezért a papírernyők? – kérdezte Ashen leesett állal, mert korábban el se tudta képzelni, miért akarhat valaki fogpiszkálóra ragasztott giccset a poharába.

– Csak nekem hozták őket – mosolyodott el Paul. – Az ügynököm azt mondta, találjak ki valami rigolyát, úgyhogy kértem papírernyőket.

Erre Ashen is elmosolyodott. Ő megértette Paul ügynökét. Dezra egy őzet vezetett pórázon, Kirros nosztalgikus mániái miatt választották eleve a szervezők a hotelt helyszínnek, ő pedig régi, szikráztatós öngyújtókat gyűjtött a világ minden tájáról.

Paulnak maradtak a papírernyők meg a macskák. Ha Ashen még ezt a kevés különcséget is levonta volna a férfiból, semmi érdekes nem maradt volna belőle.

– Ez a fiatalkori Odvas lehet? – pörgette meg az állványom álló ovális tükröt Paul, és a hátulján máris félig kibontakozott a fából egy fiatal nő képe.

Mae.

Ashen gyorsan egy újabbat pördített a kereten, és a másik oldali tükörben egy újabb portré kezdett feltűnni, jóval gyorsabban és tisztábban.

– Ő, Odvas. Ha kinézegetted magad, mondd a második kívánságot! – siettette a férfit.

Nem szerette volna, ha Paul Mae képével kezd foglalkozni. A kupa negyedik szabálya szerint frissen elhunyt személyek megjelenítése akkor is azonnali kizárást jelentett, ha nem volt szándékos.

Ashen úgy érezte, kiszúrt vele a tudattalanja. Tisztában volt vele, hogy ha sokáig rejteget ott valamit, az előbb-utóbb felszínre tör a játékában, ezért nem is ragaszkodott a bonyodalmat okozó emberi kapcsolatokhoz, de Mae gyerekkori barát volt. Mit sem számítottak a felnőttkori elhatározások, mikor róla volt szó.

Talán ha kevesebbszer jutott volna Ashen eszébe a világ felépítésekor…

–  Szeretnék sárkánytojást lopni! – felelte ekkor Paul, és nem volt más hátra, mint hogy egy újabb nagyszabású portál jelenjen meg.

Ashen végig árgus szemekkel figyelte a férfit. Ellenszenvet akart érezni, de ha mindazt félretette, ami eddig a tudomására jutott Paulról, még Sintarként, akkor egy olyan embernek sejtette, aki minden bizonnyal nagyszerű illúziókeltő, ha a ma született bárányokéval rokon ártatlanságával idáig eljutott, és még sehol nem dobták ki azért, mert az éles szemével élvezhetetlenné tette a játékot. Kellett, hogy legyen valami, ami miatt megéri hagyni játszani.

A nap szinte perzselte a szirtfokot, de Paul fél karral kapaszkodva is rendületlenül mászott a fészek felé, hátán egy frissen kitalált batyuval.

A nő egy szikla mellett ülve hallgatta a lent tátongó hasadékból felzúgó forró szél dalát, miközben az Árnyvégi Balladák ide való versét dúdolta a százévente elérkező egyetlen napról, mely alkalmas a sárkánytojások ellopására.

Szerette a fantáziájára bízni a világok kiötlését. Hacsak nem igényelt mindenképpen valószerű díszletet az ellenfele, akkor ehhez hasonlókat alkalmazott. Az emberek lelkének úgy hiányzott a végtelen utakkal teleszőtt csodák és mítoszok földje, akár egy korty hűs víz. Ashen úgy látta, nem csak érzékeik hevültek túl a nagyvárosok nyüzsgésében, de örömmel fogadtak bármit, miben hinni lehetett, ami egy kicsit nagyobb volt, mint ők és levette vállukról a mindenhatóság terhét.

– Mi árult el? – kérdezte Pault, mikor a férfi izzadtan, és tetőtől talpig porosan leült mellé, ölében a rezes tojással.

– A karom. Eddig ezt használtam talizmánnak, de már úgyis tudsz róla. Ha egészségesen működött, tudtam, hogy illúzióban vagyok.

Ashennek is volt talizmánja, egy nemzeti lobogóval ellátott öngyújtó. Minden pulóvere zsebében tartott egyet. Ha kétségei támadtak, rögtön tapogatózni kezdett utánuk. Szakasztott úgy, mint mikor tegnap reggel felhívták, hogy Mae meghalt. Csak akkor hitte el, mikor megtalálta az ismerős kis puklit.

– Számoltam a karoddal, mi buktatott le mégis? – firtatta tovább Ashen.

– Azt még te sem tudhattad, hogy hetek óta hasogat a vállam, amiért nem használom az orvosi drónt, hogy hordozza mellettem a karomat. Nevetséges eszköz… – túrt a hajába Paul.

Ashen már nem is gondolkodott új stratégián. A nap végére legyűrte az a szörnyű érzés, hogy a kupa elvesztése számára mindenképpen a kisebbik rossz ezen a héten. Hála a karrierjének, már csak az utolsó barátja távozását vette észre, azt is alig.

Túl magától értetődőnek tekintette Mae eleven jelenlétét a világban. Biztos volt benne, hogy mindig megtalálja majd, mint a szülői házban őrzött gyerekkori kacatokat, vagy az öngyújtókat a régiségpiacon. Irigyelte Pault, amiért a kupa nem vakítja el, és soha egy beszélgetést el nem mulaszt az anyjával.

A hőségtől aztán Ashen csak még ólmosabbnak érezte a tagjait, és mivel a napszúrást is valódinak álmodta meg, akárcsak a szúnyogokat, a feje egyre jobban lüktetett. Képtelen volt gyorsan cselekedni, mikor a következő szikla mögül szamárháton előkerült Mae. Arcán egy szívdobbanásnyi időre keveredett egymással a mellőzött felnőtt udvarias mosolya a sértődött tizenéves grimaszával. Ashen mondani akart valamit, de szavait elnyelte az atmoszféra nyugalmába betörő hangzavar.

A játék leállt.

Mikor a gép elengedte őket, vakon hunyorogtak a reflektorokba Paullal, mintha mély álomból ébredtek volna. A műsorvezető már sajnálkozó hangon magyarázta, hogy a verseny szabályzata szerint ki kell zárniuk a Ligából Ashent.

Nem volt értelme magyarázkodni, több millióan látták, hogy belecsempészte Mae-t a játékba.

A kommentátorok hosszan boncolgatták, hogy valószínűleg a bűntudattal terhelt gyász eluralta a józan eszét, és magától működésbe lépett. Az a hír járta, hogy nem szakított időt látogatásra a verseny alatt, amíg még lehetett volna.

Ashen korábban azt hitte, hogy a megaláztatás elviselhetetlen lenne számára, ha kizárnák, és címlapon foglalkoznának a bukásával, de még egy jeges marokkal több vagy kevesebb a szívén már igazán nem számított. Kicsi a rakás – sóhajtotta, és pakolni kezdett.

Mikor mindenét összeszedte, még utoljára lement a bárba. Paul egymaga iszogatott a pultnál, úgyhogy mellételepedett. Mindenki más kárörvendőn sajnálkozott Ashen felett, csak ő nem. Már-már olyan volt, mint egy barát.

– Mi lett volna a harmadik kívánságod? – kérdezte a nő.

– Pirron mezeje. Nem ismerek szebb dalt az újrakezdésről, mint azt a balladát, amiben egy város száz csapás után százszor újjáépül.

– Sajnálom, hogy már nem jutott rá időnk – mondta csendesen Ashen, és éppen indult volna, de mikor Paulra nézett, torkára forrtak a búcsú szavai.

– Ami azt illeti, jutott rá időnk – vigyorgott a férfi talányosan, papírernyővel a szájzugában. – Még előző héten. És teljesen hasra estem tőle, még úgy is, hogy tudtam, illúzió.

– Tessék? – Ashen pár pillanatig ostobán bámulta a báránybőrbe bújt farkast, aztán derengeni kezdett egy derűsebb forgatókönyv a mai napról.

– Látogasd meg a barátnődet a kórházban, és legközelebb nézd meg, mit teszel zsebre a szendvicseddel.

Ezzel Paul, aki most már sokkal inkább Sintar volt, nyitott magának egy a korábbiaknál is nagyobb portált a bár közepén.

– Holnap együtt vacsorázhatnánk! – mondta még, aztán eltűnt.

Ashen a zsebébe kotort, és rátalált a kis lapított hengerre. Hitetlenkedve forgatta ujjai közt a vákuumcsomagolt törölközőt, melyet tegnap reggel óta öngyújtónak gondolt. Sintar tökéletesen lemásolta korábbi játszmájukat, hibátlanul újrateremtett egy fals virtuális teret, megfigyelte, mi a talizmán, és elfeledtette vele a valóságot. Már rég a férfi körei mentek, ez is egy volt közülük: illúzió az illúzióban.

Egy kis megrendültség, egy kis feloldozás.

Ashen visszarogyott a székre és képtelen volt türtőztetni magát. A megkönnyebbülés meleg hullámként öntötte el, és tudta, hogy a kivetítőn csak úgy pörögnek a számok.