Rozenbach Titanilla: FanTaZma 2. részlet

Rozenbach Titanilla: FanTaZma 2. részlet

Első részlet

Murenkó Olívia
Szombat, 08:50. Teapolisz, Szavarka körzet

Alighogy a folyosó szinte beszippantotta a távozó Liparotti hátát és az ajtó becsukódott, Murenkó Olívia teste egy hatalmas sóhaj kíséretében megadta magát és a heverőre hullott. Hevesen dobogó szívvel feküdt ott, majd lassan kinyújtotta jobb kezét a mennyezet felé. Megfogta volna az isten lábát? Ha csak a lábujját fogta meg, már akkor is nyert ügye van. Most már csak meg kell tudni kapaszkodni benne és szertartásosan feltornászni magát a vállára. A rémülettel vegyes izgatottság testének minden sejtjét átjárta. Ez a Liparotti nevű tag alig tizenöt percet töltött el a lakásában, ő meg kis híján bepisilt, úgy megijedt tőle, amikor meglátta az igazolványát és idegességében összevissza beszélt mindenféle hülyeséget.

Semmi kétség, ez az hűvös, cseppet sem kedves arcú idős bácsi a szigorú stílusban nyírt ősz hajával egy Soox-ügynök, egy felbérelt vállalati vadász. Ezer százalék, hogy a makulátlan öltöny alatt valami spéci fegyver is rejtegetett, gondolta Olívia. Akárki becsokizna félelmében, ha egy ilyen pacák egyszer csak felbukkanna az otthonában, még akkor is, ha az ajánlata kimeríti a csábító jelző fogalmát. Liparotti felkínálta neki az aranytojást tojó tyúkot. Ötmillió korvona, hogy pontot tegyen egy arisztokrata tinédzser kissé elfajult kiruccanására. Túl szép, hogy igaz legyen, morfondírozott, miközben újra és újra végigolvasta mobilján szerződése saját példányát. Az első betűtől az utolsóig átnyálazta, de semmi kivetnivalót nem talált benne. Ráadásul az előleg – az összeg tizede – már ott kuporog a bankszámláján. Ha minden simán megy, annak az ötszázezer forintnak nem kell sokáig egyedül szomorkodnia.

– Ötmillió – suttogta bele fülig érő szájjal a párnájába, a nyelve hegyén ízlelgetve a nyolcbetűs szócska mögött rejlő zsozsózuhatag jelentését, majd izgatottan felpattant és elkezdett körözni a pici szobában. Mindig ezt csinálta, ha valami felzaklatta.

Jó döntést hoztam, bizonygatta magának. A kómás küldetés ejtve, de nem kell ebből lelkiismereti kérdés csinálni. Száz emberből kilencvenkilenc ezt tette volna. Ahogyan Liparotti is mondta, az a kislány már jó ideje öntudatlan állapotban fekszik. Pár nap ide vagy oda nem oszt, nem szoroz.

– És ha két legyet ütnék egy csapásra? – mormolta, miközben turbófokozatra kapcsolva rótta a szédületes köröket. – Nem, ez fizikai képtelenség lenne. Mármint meg lehetne csinálni, de nagyon kockázatos ráhangolódni egy kómásnak az agyára, aztán egy fizikailag aktív emberére, annyira más rezgésszámon futnak az álmaik. Túl nagy ugrások lennének ezek. Ráadásul különböző neműek, ami szintén megnöveli az esélyt arra, hogy odakozmáljon a tejbepapink. Ha túlfeszítem a húrt, én is kómába eshetek, amiből vagy ki tudnak hozni, vagy nem.

Olívia sietve lekuporodott őskori számítógépének monitorja elé és megírta a bocsánatkérő e-mailt a Kiszikó házaspárnak. Kicsit bántotta, hogy így cserben hagyja őket, de ha nagyon sürgős nekik, majd keresnek valaki mást, ő nem fog megsértődni. Mielőtt rányomott a küldés gombra, lopva a kilincsen lógó csirkés táskára pillantott. A fényes fekete gombszemekből mintha némi szemrehányás áradt volna.

– Gondolj, amit akarsz, Csibefalat. Az üzlet az üzlet. Honda Akhi ügyének prioritása van, ahogyan a kívánságlistámnak is. Ha tíz év tapasztalattal rendelkező veteránnak mondhatnám magam, esküszöm, belecsapnék a lecsóba és bevállalnám mindkét delikvenst. Kiszikó Karolina egy héttel később ébred majd fel. Az ügyét nem dobtuk, csak hátrasoroltuk a naptárban, ami óriási különbség, úgyhogy ne nézz rám ilyen morcosan, különben beduglak a szekrénybe.

Olívia, miután így megdorgálta a csirkéjét, útjára indította az emailt, majd a blogjára vezető linkre kattintott. Az interneten való mókolás ugyanúgy a napi rutin része volt, mint az evés vagy az alvás. Nagyjából fél éve kezdett el blogolni, oldala, a Cseresznyéskert pedig szépen gyarapodott. A sablonok között talált egy igen kellemes, babarózsaszín hátteret, a fejlécről pedig aranyos, rizsfelfújtakat imitáló figurák kis csapata mosolygott rá első körben a látogatókra. Sajátos csáberejük és a bejegyzések tartalma eddig ötvenhét követőt hozott a konyhára. Persze léteztek olyanok is, akiket szabályosan elrettentett az übercuki dizájn. Olíviának eszébe jutott az apja arckifejezése, amikor először (és reményei szerint utoljára) megpillantotta ezt a virtuális cukorszirupba burkolt ámokfutást. Az egyetemi vizsgák okozta stressznek tudta be a dolgot, bár valószínűleg a mai napig sem emésztette meg teljesen, hogy egyetlen gyermekének miért pont egy Sugária ruhákat népszerűsítő internetes naplóra van szüksége.

– Szegény apu, tisztára sokkot kapott – motyogta magában Olívia. – A blog témáról szerencsére azóta sem esett szó. Úgy tűnik, belenyugodott. Legalábbis azóta sem küldött pszichológushoz, sőt nem is tagadott ki. Továbbra is büszkén viselhetem a Murenkó vezetéknevet, és remélhetőleg hamarosan egy újabb Sugária ruhát.

Olívia annak idején, amikor megismerkedett a Sugária termékekkel, nyitott egy „Kívánságlista” rovatot. Itt aztán nyugodtan lehetett álmodozni mindenről, ami szem szájnak ingere. Ruhák, masnik, plüssök, táskák, esernyők és ékszerek – limitált példányszámban gyártott, kiváló minőségű anyagokból készült, halálosan cuki, ugyanakkor nevetségesen drága termékek. A listán szereplő cuccok zöme ábránd maradt csupán, ám néhányat sikerült megkaparintania.

Olívia ruhatára jelenleg négy kötényruhából, három szoknyából, hat pár zokniból, három pár teaparti cipőből, két blúzból és két táskából állt. Többségük használt, de jó állapotban landolt parányi lakása küszöbén. Legújabb szerzeményét, a csirkét mintázó pihepuha táskacsodára hathónapnyi évődés után a múlt héten sikerült lecsapnia egy adok-veszek fórumon barangolva. Olíviát elfogta a világfájdalom, amikor arra gondolt, hogy a birodalomban összesen csupán három Sugária bolt van: természetesen mindegyik tőle több ezer kilométerre, Teapolisz vonzáskörzetén kívül helyezkedik el.  De talán jobb is ez így, sóhajtotta, miközben végigsimított a ruháján díszelgő cukorszíveken.

Ez a stílusos cukiság volt az, ami ezt a márkát olyan vonzóvá tette a hozzá hasonló fiatal lányok körében, a szüleik bankszámláját jócskán megcsapolva. Olívia természetesen gondosan ügyelt az édesapja egészségi állapotára. Az apjának fogalma sem volt róla, hogy az ócska gardrób mélyén egy félmillió korvonát érő kollekció lapul. És amit nem tud, az nem is fájhat neki, okoskodott magában Olívia. Alapjában véve elvetette a sumákolást mint taktikát, ha családi kapcsolatokról volt szó, de ez egy kivételes eset volt, mely ilyen szomorúan kivitelezhető megoldásokat kívánt. Olívia betegesen rettegett attól, hogy az apját a mentő viszi el, ha bevallja neki, hogy egy eredeti Sugária ruha még másodkézből is ötvenezerbe kerül.

Olívia csillogó szemmel böngészte végig a kívánságlistáját. A szerződés aláírása után valamiféle morbid izgalom kerítette hatalmába, mely most itt, a monitort bámulva érte el a tetőpontját. A lista legtetején ott diadalmaskodott a legfrissebb Sugária-darab, a Kocsi Karneválnak elkeresztelt ruha fotója. Olívia tüneményesnek találta a mintáját: színpompás játékautó kavalkád, a járművek mégsem vesznek el a hagyományosan cukinak tartott motívumok, szalagok, masnik, érmek forgatagában. A ruhát többféle színben is piacra dobták és a menta verzió szerelem volt első látásra. Elképzelte, amint a tükör előtt illegeti magát a teljes Kocsi Karnevál-szettben: pulcsi, szoknya, autókkal telehímzett térdzokni, megkoronázva egy verda alakú táskával. Az autós nyakláncról és gyűrűről még az elején lemondott. A ruhákkal ellentétben a Sugária ékszereket cseppet sem tartotta minőséginek, mert műanyagból készültek és viszonylag könnyen törtek. Olívia ismert egy lányt, aki süthető gyurmából nagyon szép, élethű replikákat készített, neki majd leadja a rendelést, ha Hondát épségben hazajuttatta.

Mert akárhogyan is malmozott, a karneválosdi csak azután következhet, hogy Liparotti megbízója teljesen kifizette őt. Ennek a kis lyuknak havi félmillió korvona a bérleti díja, vagyis pont az előleg összege. Ha ebből itt és most nem fizeti ki a jövő hónapra szóló lakbért, menthetetlenül elkölti a pénzt, és akkor bizony az apjához kell fordulnia segítségért. Lelki szeme előtt megjelent a döbbent, kissé csalódott szakállas arc, a magyarázkodást olyan kelletlenül tűrő, búzakék tekintet. Elég egyetlen szó, egyetlen aprócska, árulkodó mondat, és a csontváz kibukik a szekrényből. Márpedig a gardrób titka nem derülhet ki, az apja semmilyen körülmények között nem tudhatja meg, hogy a lakbér és egyéb kiadások fedezésére szolgáló zsebpénzt beáldozta a Cukorszív szettre meg a csirkére, a többi meg elment kajára.

– Erre mondják, hogy könnyen jött, könnyen ment – sóhajtott fel Olívia keserűen, miközben felpuffasztott arccal figyelte, hogyan nullázódik le az utalás következtében ismét a bankszámlája. – Elszontyolító állapotok uralkodnak szerény hajlékunkban, Csibefalat. És hogy ez ne sokáig maradjon így, itt az ideje munkához látni.

Olívia gyorsan rákeresett Honda Szakió nevére az interneten. A kereső meglehetősen kellemetes fotókat dobált ki a monitorra.

– Étvágygerjesztő – vigyorodott el, majd öt perc nyálcsorgatás után végre észbe kapott. A heverőre ültette a plüss csibét, elővett az íróasztala fiókjából egy rózsaszín fedelű, virágokkal díszített, műanyag fedelű naplót, majd ő is leheveredett a kitömött gyümölcsök közé.

– Farmaci – mondta ki hangosan, artikulálva. A hangjelzésre a titkos naplóra emlékeztető mini laptop kinyílt. Olívia tudta, hogy a titkai valójában csak azért vannak biztonságban, mert egyedül él. A napló egy beépített hangrögzítőt tartalmazott, és elvileg csak a gazdájának nyílt ki. Valójában egy csillagcsavarhúzó segítségével bárki átjuthatott ezen a kissé hézagos biztonsági rendszeren: csak ki kellett csavarozni az elemtartót, majd kivenni és visszailleszteni az elemeket a helyükre, mire a szerkezet kért egy teljesen új jelszót.

Olíviának eszébe jutott gyerekkori kedvenc meséje, a táncoló bocsok, amint bolyhos szőrzetű feneküket rázva énekelnek (innen származott ez a rettenetesen kreatív jelszó), és a főcímdalt halkan dúdolgatva írni kezdett.

Helló, Naplopó!

Murenkó Olívia közlegény (álruhás hercegnő) szolgálatra jelentkezik!

Helyzetjelentés: a Kiszikó projekt jegelve, sajnálom, de nem koncentrálhatok mindig a dolgok emberi oldalára, amikor ennyire kell a lóvé. A bankszámlám olyan, mint egy kifacsart citrom. Lássuk csak, miből élünk, íme az új küldetés: a nagy Honda-mentőakció!

Kliens neve: Honda Akhillész
Becenév: Akhi (kábé mint egy cuki tüsszentés)
Életkor: 17 éves
Foglalkozása: tanuló ( zsenimócsing, elsőéves teológiahallgató a Teapüli Egyetemen)
Jelenlegi tartózkodási helye: Csukiwi Csúszdapark

Megbízó neve: Honda Szakió, Akhi bátyja, 27 éves, ügyvezető igazgatóként dolgozik a Soox-nál. Rohadt jóképű, rohadt gazdag, és rohadtul el tudnám képzelni jövendőbelimnek. Ki tudná visszautasítani, ha egy ilyen jóvágású ember kérné, hogy mentse meg az öccsét? Liparottinak ezzel (vagyis a lényeggel) kellett volna kezdenie, nem az idegtépő köntörfalazással. De neeem, ő első körben stílusosan átküldi a nyeszlett kis sügér Akhi fotóját és csodálkozik, hogy húzódozom elvállalni a küldetést. Ha helyette Szakió fényképét dobja át, már előbbre lennénk. Létezik szerelem első látásra? Ó, igen! Ő a 17-es számú férjjelöltem – nem árt, ha az ember többet tart talonban, elvégre sosem lehet tudni.

Kliens kontakt: Liparotti Henrik. Ez az ember szerintem egy vállalati szekus, egy könyörtelen, hidegvérű mesterlövész, XYZ ügynök a hatszázezer fényévnyire elhelyezkedő Pirupiru bolygóról. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre elég ijesztő ahhoz, hogy tartózkodjak további véleményt alkotni róla, mert még az is lehet, hogy titokban miniatűr kamerákat helyezett el a lakásomban és most látja, amit róla irkálok. Száz szónak is egy a vége: ezzel a fazonnal NEM érdemes kukoricázni.

Szerződéses összeg: 5 millió korvona

Előleg: 500 ezer korvona (ez el is ment a lakbérre, búúú)

Jelenlegi bankszámlaegyenlegem: nulla, zéró, sovány O betű, nevezzük, ahogy akarjuk. Le vagyok égve. Kétszeres búúú!

Megoldás: belépni Akhi testébe és a MILÁSZ-t kijátszva turbósebességgel kislisszolni a kijáratig, fel az expresszhajóra, és irány a Szomatossi állomás, ahol Liparotti vár rám.

Kütyü, amivel operálok: Vindigo (CX623-as modell). Még mindig úgy néz ki, mint egy száz évvel ezelőtt gyártott mp3 lejátszó prototípusa. Még mindig nem tudtam megbarátkozni a színével (bántja a szemem ez a fekete, főleg, ha egyszer a magentára fájt a fogam). Még mindig nem tudtam beállítani rajta az álomfogó funkciót. Még mindig le akarom cserélni egy újra, mert egyre macerásabb dolgozni egy ilyen kezdetleges modellel. 

 Használati utasítás:

A csatlakozáshoz szükséges álomvektorok száma: nyolcvankettő. A rezgésszám mint mindig, a bűvös 432 Hertz, összhangban az univerzummal. A megfelelő zeneszám segítségével állítsuk át az agyat egy harmonikus rezonanciára, aztán már csak annyi a dolgunk, hogy a különböző amplitúdójú szinusz hullámok viselkedéséből kiszámoljuk azt a frekvenciát, amelyiken mindkettőnk álmai rezegnek. Az amplitúdó az álomfonalak harmonikus rezgőmozgásának egyensúlyi helyzetétől való legnagyobb kitérést jelenti, esetünkben ez 542,25.

Fú, de szofisztikáltan fogalmaztam! A lényeg, hogy ez egy baromi magas érték, szóval nem lesz könnyű dolgom Akhival. Ilyen böhöm kilengéseknél tankönyvi előírás, hogy használjuk az álomfogó funkciót. Szívesen megtenném, ha ez a CX623 elnevezésű hulladék engedné beállítani. A múltkor emiatt a kliens majdnem felébredt, egy hajszálon múlt, hogy nem csúsztam ki a testéből. Na mindegy, majd imádkozom.

Viszont az jó hír, hogy a szinusz hullámaink íve és vastagsága megegyezik. Liparotti bizonyára ezért választott engem.

A múltkor apa megkérdezte, mi is ez a Vindigo, és hogyan csinálom. Nem akartam túlcifrázni, ezért csak annyit feleltem, hogy bárányokat számolok, és hogy a módszer még hatásosabb legyen, gyapjútakarón alszom, mire ő csak nagyvonalúan bólintott. Annyira szeretném elhitetni magammal, hogy bevette. Köztünk szólva, szerintem csak nem akart belekeveredni.

Amikor először említettem neki a munkám, csak annyit kérdezett, legális-e. Nem sért-e emberi jogokat, hogy csak úgy beleugrálok mások testébe. Mert ha akarok egy kis zsebpénzt suli mellé, ő a Mukkert javasolja, ő is ott kezdte diákként (ott utálta meg egy életre a hamburgert és a sült krumplit). Megnyugtattam őt, hogy nem, apa, nem ugrálok bele csak úgy senkinek a testébe, szerződés és előleg nélkül semmiképp. Ezzel segítek másoknak, plusz én is jól járok, és közben még a gyorskaját sem utálom meg.

De kicsit eltértünk a tárgytól. Nos, a lényeg, hogy az emberi agy 1-20 Hertz közötti elektromágneses hullámokat termel, amiket a tudósdoktor bácsik négy tartományra osztanak. A delta hullámok (1-3 Hertz) a komatózus állapotban dominálnak, illetve az álom nélküli mélyalvásra jellemzők. A théta hullámok (4-7 Hertz) akkor jönnek, amikor álmodunk. A 8 és 12 Hertz között mozgó alfa hullámok a nyugalmas ébrenlét védjegyei, elalvás előtt, ébredés után, vagy meditáció közben szorgoskodnak. Én most jelenleg béta hullámokon működök, 13 és 20 Hertz közt egyensúlyozva.

A théta és az alfa, vagyis az álom és az ébrenlét határán jelentkezik a Schoki-Srundell-frekvencia, értéke 7,8 Hertz.  Ez a furcsa név egy lelkes tudóspárostól ered, aki rájöttek, hogy ez a kiindulópontja az önkívületi állapotnak, a hipnózisnak és az álmok megélésének. Schoki és Srundell tíz éven át tanulmányozta az egész Birodalmat körülölelő elektromos kék energiamezőt, mely pontosan ilyen értékű rezgéseket bocsát ki. A földfelszín és a kék energiapajzs közötti mágneses kölcsönhatások eredményeképpen mindenütt egy rendkívül alacsony, 7,8 Hertz frekvenciájú rezgés mérhető. Ennek a természetes elektromágneses rezgésnek sokáig nem is tulajdonítottak jelentőséget, ám a két tudós nyomban reflektorfénybe került, amikor kiderült, hogy Schoki-Srundell-hullámok megegyeznek az emberi agy 7-10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával, melyek az álom és ébrenlét határán jelentkeznek a hippocampusban.

Mielőtt az ölemben pihenő kiscsibe ijedtében visszaszalad a gyártóhoz (Sugária örökké!), és külön kérvényt nyújt be, hogy visszakéredzkedjen a tojásába, mert sokkot kapott az információdömpingtől, kijelentem, hogy a Honda-mentőakció keretében hamarosan kapcsolatba lépek Akhival és szinkronizálom az agyhullámait a sajátjaimmal 7,8 Hertzen. Erre való ez az általam sokat szidott Vindigo nevű játékszer. A segítségével rácsatlakozom a Schumann-hullámokra, vagyis az energetikai mezőre, és lehetőségem nyílik arra, hogy ebből az óriási energiaforrásból én is elcsípjek valamennyit. Ez az energiatöbblet ahhoz kell, hogy kiléphessek a saját testemből, és átvegyem az irányítást Honda Akhi tudata felett.  Tulajdonképpen beleálmodom magam a testébe (az nem számít, hogy ő közben alszik-e vagy sem). A Vindigo biztosítja, hogy a jobb és bal agyféltekém egyensúlyba kerüljön, ezáltal felismerem, hogy ez egy megváltozott tudatállapot és képes leszek tudatosan, ébren álmodni. És mivel ez az én álmom, azt csinálhatok Akhival, amit akarok. Jelen esetben megmentem, előtte viszont beszabadulok valamelyik cukrászdába és telezabálom magam süteménnyel a csúszdaparkban. Muhahahaha!

Olívia vigyori arccal becsukta a naplót, és betáplálta az adatokat a Vindigóba. Az előrejelzés szerint az első kapcsolódásra 11:11-kor kerülhet sor. Ekkor vibrálnak legnagyobb intenzitással az álomfaktorok, ideális környezetet teremtve a biztonságos kapcsolódásra. Ha elszalasztja az időpontot, várnia kell a következőig. Addig talán nem ártana elmosogatni, és utánaolvasni a Csukiwi Csúszdapark felépítésének az interneten. Na meg persze szurkolni, hogy Akhi addig sértetlenül átvészelje a délelőttöt.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.8/10 (8 votes cast)

Leave a Comment

3 hozzászólás

  1. Most látom, hogy én sem úsztam meg a második részt 🙂 Előre is elnézést kérek mindenkitől az elütésekért és az apróbb bakikért, amiket elkövettem a szövegben.

  2. Miért úsztad volna meg, drága Titanilla ? 🙂 Egyébként ne aggódj, az én második fejezetemnél nagyobb katasztrófa nem létezik!

    Nagyon különleges hangulata van ennek az írásnak. Már az első fejezetnél is éreztem, de engem igazából itt nyertél meg vele. Az első fejezet eleje sok volt a számomra. Most viszont egyáltalán nem éreztem ezt. Kicsit meghúzni a szöveget, rövidíteni egy-két mondatot és nem lesz itt baj. Érdekesnek találom az egészet, engem nagyon izgat a rejtély is. Szurkolok neked, és remélem a későbbiekben is összefutok még itt, vagy akár máshol is a neveddel.

    (egyébként a neved… nagyon tetszik 😀 )

  3. Kedves Nolien!

    Köszönöm a kritikát és a jókívánságokat is. Én is úgy érzem, hogy ez a fejezet jobban sikerült, mint az első. Most egy régebbi kézirat újraírásán dolgozom, amit majd következő alkalommal szeretnék beküldeni, ezt addig félreraktam, hadd pihenjen 🙂