Nyírő Szabina: Időtlenül

Nyírő Szabina: Időtlenül

(Már tart az előszűrés, de még nincs kikerülő írás. Olvassunk addig egy kedves novellát, amit az Alapozó kurzuson írtak.

Ez egy írástechnikai oldal, vagyis nyugodtan véleményezzetek minden írást, mondjátok el a benyomásokat. Nem baj, ha nem “szakmai”, nyugodtan tegyétek meg, hadd alakuljanak ki irodalmi beszélgetések. Később az Aranymosásra beküldött anyagoknál is örömmel vesszük az aktivitást. :))

Nyírő Szabina: Időtlenül

Lesz majd egy nap a világ folyásában, amikor az idő mérhetetlenné válik.
Legalábbis azokkal az eszközökkel és technikákkal, melyekkel az emberek akkortájt mérik. A naptárak, kalendáriumok, naplók és persze az órák: analógok, digitálisak, rádióvezérlésűek, internetesek, elemesek és a régi korokat idéző mechanikusak is mind haszontalanná válnak. Nem lesz ketyegés, ritmikus villogás, csipogás, csörgés, de még csak kakukkolás sem. Nem tudni, mikor kerül rá sor, sőt, akkor sem lesz képes senki megmondani, melyik nap volt, miután már megtörtént, és a világ a megszokott rendben folyik tovább.
Béla bácsi aznap is a kakasokkal kel, ahogy minden reggel. Lábát mamuszba bújtatja, és csíkos pizsamájában kiballag a hosszú ház folyosójára. Betér a kamrába az agyonkarcolódott műanyag tejtartóért, amelyben a zacskós tejet megaludni hagyta. A konyhába érve elővesz egy öblös alumínium kanalat, és leteszi az aludttej mellé. Kérges tenyerével végigsimít a vágásnyomokkal teli viaszkosvásznon, amely sok éve fedi már az asztalt. Újat kellene venni, tudja jól. Aztán a nagykéssel keresztet rajzol a cipó aljára, kanyarít belőle egy jókora karéjjal, és odakészíti mellé a bicskát is. Hiszen nem mehet kárba az a jó kenyér, meg kell szelni, hogy ne morzsálljon a töréstől.
A reggelihez bekapcsolja a régi Sokol rádiót, és komolyzene tölti be a szűk konyhát. Valami jó hosszú darab lehet, talán a felesége, Isten nyugosztalja, ismerte volna. Sebaj, nemsokára biztosan jönnek a hírek. A foltos macska Béla bácsi lába köré tekeredik, aztán felugrik az ölébe, kezét meglöki, és a kamrahideg aludttej lecseppen a viaszkosvászonra. Ő játékosan bosszankodik, mert ez is a reggelek része, de már nyúl is a csészealjért, és kanalaz egy kis csemegét az éhenkórásznak. Közben a kakukkos órára pillant, csak hogy tudja, mikor következnek a hírek, ám hiába nézi. A csontfehér számlapon nincsen mutató. Egy sem.
– Ej, ej… – csóválja a fejét tanácstalanul. – Hát ezt meg mi lelte? Csak nem te vótál, Mirci?
Hiába néz a macskára, az nem foglalkozik vele, elégedetten tisztogatja hosszú bajuszáról az aludttejet. A bácsi vállat von, és nekikezd a dolgos napnak.
Nem tudni, milyen nap lesz ez. Téli-e vagy nyári, esős vagy napsütéses, barackfametszős vagy kukoricakapálós. Az biztos, hogy Béla bácsi reggeli után felöltözik, leforrázza a darát a disznóknak, és az ellátásuk után hozzáfog a többi tennivalóhoz. No meg az is biztos, hogy a szomszéd Erzsi néni hamarosan a kapuban kiabál neki, itthon van-e. Béla bácsi csak sokára hallja meg, hiszen csengője nincsen, a kutyaugatással meg nem nagyon törődik, mindent megugat az a jószág, még egy arra repülő falevelet is. Erzsi néni már messziről sopánkodik:
– Jaj, Béla, hát képzelje, mi történt, nem jött a postás, pedig aszittem, hozza ma a nyugdíjat! Maga se látta?
– Nem én, nem járt az itten se.
– Magának is most köllene megkapni, nem? – Erzsi néni megigazgatja keleti mintás fejkendőjét, aztán a kiskapura könyököl.
– Tudja a fene – vonja meg a vállát Béla bácsi, aztán gondolkodóba esik, és megvakargatja őszes borostáját. – Lássa, azt se tudom, milyen nap van.
– Na, ez itt a baj, hogy én se. – Akkor Erzsi néni hangja pityergősre változik, közelebb hajol Béla bácsihoz, és odasuttogja: – Ott van az újságból kivett naptár a véce falán, aztán hiába nézem, nem tudom, hol tartunk. Attól félek, valami baj van az agyammal, tudja…
– No, no… nem köll azér má rögtön kétségbeesni. Menjen szépen haza, csinálja a dógát, a nyugdíja meg majd úgyis megjön. Ha meg valami köll, akkó csak szóljon.
Béla bácsi még megvárja, míg a néni visszacsoszog a szomszéd kapuhoz. Indulna újra a dolgára, ám akkor meg a telefon türelmetlen csörgése parancsolja vissza a házba. A lánya hívja, és sürgetőn szegezi neki a kérdést:
– Apa, te tudod, hány óra van?
– Szevasz, lányom. Tán olyan tíz fele járhat.
– Nem, apa, nekem pontosan kell! Mondd meg, mennyi az idő! Hány óra, hány perc!
Béla bácsi akkor a kakukkos órára néz, de rögtön eszébe jut, hogy már reggel sem volt mutatója.
– Nem tudom, kislányom. Valami baj van a faliórával, szólok is a Pistának, hogy nézze meg. Tán a Mirci játszotta el a mutatóját.
A lánya nagyot sóhajt, és megadóan közli:
– Nem, apa, nem a Mirci volt. Mindenhol ez van. Senki sem tudja, hány óra. – Aztán újra pánik költözik a hangjába: – Én nem tudom, apa, mi történik! Nem szólt reggel az ébresztő, azt hittem, csak a telefonom merült le, de egyik óra sem mutatott semmit! A gyerekeknek iskolába kellett volna menni, én meg nem találom azt a rohadt határidőnaplómat, tudom, hogy lett volna valami tárgyalásom, de fogalmam sincs, hova kell mennem és mikorra, és az már teljesen biztos, hogy ki fognak rúgni! – A végén már sírva kiabál, Béla bácsi hirtelen nem is tudja, hogyan fékezhetné meg. Ám azt tudja, hogy a kétkezi munka megnyugtatja az embert.
– No, hagyjad azt a naptárt, aztán gyertek el a gyerekekkel. Ha nem tudod, hova köll menned, úgyis mindegy – mondja neki, és hozzátesz valami olyasmit, hogy legalább segítenek neki a dologban, ami éppen van. Bár most még senki sem tudja előre, hogy az kukoricafattyozás, borsópirgálás vagy valami egészen más lesz.
– Jól van, majd meglátom – hangzik szipogva a válasz.
Ebben maradnak, Béla bácsi pedig folytatja, amit elkezdett. Aztán eszébe jut, hogy ha a gyerekek végül eljönnek, mégiscsak meg kellene borotválkoznia, ne legyen szúrós a puszi. Az állatokat ellátta, a tojásokat összeszedte, a többi munka meg nem szalad el, így hát betér a fürdőszobába.
Éppen végez, mire a két kis lurkó visítva, kergetőzve beront a konyhába. Az arcszesztől illatozó Béla bácsi hirtelen kihajol a fürdő ajtaja mögül, a gyerekek ijedtséget színlelnek, majd kacagva csapódnak nagyapjuk ölelésébe. Egymást túlharsogva újságolják:
– Papa, papa, képzeld, ma nem mentünk iskolába! Anya elaludt! – Egyikük egészen közel hajol Béla bácsi arcához, és döbbent arccal suttogja: – És képzeld, anya nem tudja, milyen nap van.
– Jóvan, jóvan, csibészek, nyugalom. Puszit nem kapok? Anyátokat hol hagytátok?
A lánya éppen akkor lép be a konyhába egy nagy szatyorral.
– Szia, apa. Tiszta őrület, ami van… Na de hoztam ebédet.
Leülnek az asztalhoz, hiszen a nap már jócskán delelőn jár addigra, és a gyomruk is jelez. Evés közben Béla bácsi lánya elmeséli, mekkora zavar támadt aznap a világban. Az utak tele vannak autókkal, céltalanul indulnak neki a népek, mert senki sem tudja, mit tervezett aznapra. Sokan nem is mentek el munkába. A buszok összevissza járnak: a sofőrök csak úgy elindulnak, amikor úgy érzik, már ideje volna. Nehezebb a vonatok és a repülők esete, még éjszaka eltörölték az összes járatot, nehogy baleset történjen. Az asztalon hagyott újságból nem tudják megállapítani, milyen nap lehet a mai, mert minden dátum eltűnt belőle. A tévé és a rádió sem segít, a hírekben csak annyit mondanak, hogy valami eddig megmagyarázhatatlan okból minden időmérő eszköz felmondta a szolgálatot.
Mikor a gyerekek jóllaknak, a lánya pedig kibeszéli magát és megnyugszik, Béla bácsi az aktuális tennivaló irányába tereli őket. Négyesben látnak hozzá annak, amit el kell végezni. Mindenkinek megvan a maga dolga, még a kicsiket is befogják, de csak úgy módjával. Közben be-bekiabál a kapun néhány ismerős, akivel pár szót váltanak elromlott órákról, egy számláról, amin nincsen fizetési határidő, arról, vajon nyitva van-e még a gázos, és hogy elmarad-e a tévében Kati néni kedvenc vetélkedője. Mindent egybevetve békésen és szorgosan telik el a délután, elvégzik a feladatot, legyen az meggymagozás, kukoricamorzsolás vagy akár szőlőkötözés. Már a nap is rég lemegy, mire Béla bácsi lánya és az unokák elbúcsúznak.
Az este csendben telik el a vidéki házban. A tyúkokat Béla bácsi bezárja, a disznókat elrendezi, és ha téli napra esik, a cserépkályhát is biztosan megrakja már addigra. Így hát belebújik csíkos pizsamájába, bekapcsolja a tévét, és keres egy olyan adót, ahol nem a hírolvasók és riporterek váltják egymást. Talál is valami régi játékfilmet, de nem sokáig követi a történetet; hamarosan elalszik, ölében a doromboló Mircivel.
Másnap megint a kakasokkal kel, ahogy minden reggel. Amikor kezében a tejtartóval belép a konyhába, tekintete a kakukkos órára téved. A szerkezet hűségesen mutatja a hajnali órát.
– Na… Azér! – mordul Béla bácsi elégedetten. Előveszi a csészealjat, és dupla adag aludttejet kanalaz a lába körül tekergőző Mircinek.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.6/10 (11 votes cast)

Leave a Comment

11 hozzászólás

  1. Az alapötlet aranyos, a cím azonnal felkeltette a kíváncsiságoma(lehet, ezért csalódtam ilyen nagyot). A kivitelezés nem fogott meg. Nekem nagyon fontos a felütés, és itt már az első mondat végén unatkoztam,pedig érdekes hírt közölt, de előre vetítette a stílust, ami rettenetesen unalmassá tette a történetet. Mintha valami falusi újság hírmondóját olvastam volna. Ez részben illik a történethez és ahhoz a környezethez, amelybe a szerző helyezte az eseményeket, de az olvasás élményét határozottan elrontotta. A mondatok szépen meg vannak szerkesztve. Érződik az írásra fordított idő. De többször éreztem úgy, hogy elalszom olvasás közben. Ez inkább valamiféle fura eseményleírás, nem novella.

  2. Nagyon cuki kis történet, legalábbis nekem a cuki szó jutott róla eszembe.

    A cím alapján hagyományos fantasyra számítottam. Az első bekezdés után már modernre, aztán kaptam Béla bácsit.
    Nincs semmi baj Béla bácsival, nehogy azt hidd. Egyedül a tájszólásával voltak problémáim, nekem nem tűnt egységesnek, kicsit erőltetett volt.

    A történet maga kicsit olyan, mint a hozzászólásom. Olyan se eleje, se vége. Nekem legalábbis végig az pattogott a fejemben, hogy MIÉRT. Miért időtlen az a nap, miért pont az a nap, és miért pont Béla bácsival mászkálunk, aki semmit nem tesz azért, hogy bármelyik miértre választ adjon. Ő csak végzi a napi teendőit, és tesz rá, hogy mit csinálok a miértjeimmel 😀

  3. Szerintem nagyon jó gondolatok vannak ebben a novellában, nekem néhol az “infoadagolás” nem tetszik. Van itt az idő, ami egyik napról a másikra megszűnik, és ez ugye teljesen más hatást gyakorol attól függően, ki találkozik a jelenséggel. Béla bácsit pl hidegen hagyja. Ő eddig is felkelt, tette a napi rutinját, megkapálta a csirkéit, és ment aludni. Erzsi néni már kevésbé veszi ilyen könnyen a dolgot, mivel a nyugdíjfolyósítás dátumhoz kötött (idő=pénz?).
    Ezalatt a városban egész máshogy állnak a kialakult helyzethez. Káosz, és anarchis, céltalanul keresi mindenki a helyét, a rohanó világ elveszítette a legfontosabb határozót. Itt ezen a ponton én kicsit kevésnek éreztem a kifejtést, nem nagyon lett szemléltetve a modern világ összezuhanása, sem a teljes városra, sem az indivídumra (Béla bácsi lánya) vonatkoztatva. Még kapunk egy új aspektust, a gyerekeket, akik számára az idő a szabály, ami véget vet a játéknak, elhozza a reggelt, és a kötelezettségeket (iskolát), de rajtuk is csak átrobogunk.
    Nekem a Kafkai Átváltozás jutott eszembe, egy adott helyzet, senki nem tudja honnan jött, hová tart, vége lesz-e valaha, de együtt kell élni a változással (ahogy lehet).
    Aztán elértem a végére, és értetlenül álltam előtte. Felkelnek, azt se tudják, hohy ehyáltalán Krisztus előtt, vagy után vannak, majd másnap vége, minden vissza. Az időtlenseg mérhetővé válik? Hisz ezek szerint nem hosszabb egy durva másnapnál, kialusszák, ennyi. Én ezt a lezárást lehagytam volna…
    BTW: Egy erősebb, kortárs irodalmi stílussal nagyobbat ütne – számomra –
    Örülök, hogy olvashattam! 🙂

  4. Igazából ami még kérdéseket vet fel, az a nappal-éjszaka, illetve az időérzékelés. Az emberek belső időérzéke zavartalanul működik tovább, nem? Meg a kakas is kukorékol. Tulajdonképpen ez csak egy nap, amikor nem áll rendelkezésre semmiféle ESZKÖZ, amivel mérjük az időt.

  5. Nagyon jó gondolatokat írtok, örülök a sokféle véleménynek. 🙂

  6. Igen, én is így gondolom (Sütiszörny). Abból, hogy 1 napra nincs a vekkereken mutató, még nem következik káosz sehol. Ahhoz kicsit több időnek el kellene telnie, és át kell az embereknek esnie egy olyan ponton, amikor már tényleg képtelen felmérni hány óra. Egyébként meg, ha süt a Nap, nincs semmi baj, ott a napóra. 🙂

  7. Nekem az aranyszabály jutott az eszembe: a novellának (de a regénynek is) minden sora, minden szava a mondanivalóját (a premisszát) köteles szolgálni. Ahogy én ebben az esetben értelmezem a lényeg a következő: néha jó, ha elveszítjük az időt.
    Mostanában azon gondolkodom, nem szentírás, hogy egy írásnak csak egyetlen premisszája lehetséges. Olvasónként és időnként (Püff neki! Megjelent az idő) változhat a mondanivaló. Mindenkinek mást mond egy írás, és néha nekem is mást mond ma, mint amit tegnap sugallt.
    Úgy gondolom, hogy ha valaki elmerül a történet bizonyos technikai vonatkozásaiban, akkor biztosan elment a mondanivaló mellett, ami persze korántsem konstans.
    Nekem tetszett a novella. Finom, hangulatos, érzékletes írás, és nem unatkoztam rajta semennyit. Azt hiszem, ez abszolút olvasófüggő. Olyan írás nincs, ami mindenkinek tetszik. A minőség viszont nem a tetszési index alapján jelenik meg. Az kizárólag szakmai szemmel mérhető.

  8. Attila hozzászólásához és kicsit továbbgondolva: Az írásnak nyilván megvan a maga technikája, szabályai, amelyek szakmai szemmel mérhetőek, csakhogy engem, mint olvasót, ez hidegen hagy, nekem vagy élvezetes olvasmány egy novella, vagy sem. A kötött pulóver apró, rafinált hurkokból áll, és ezek lehetnek csodálatosan kivitelezettek, de engem mégis a pulóver érdekel, az hogy milyen az összhatása, elég meleg és kényelmes-e. 🙂
    Konstans… Premissza… 😀 Ne érts félre! Teljes mértékben értem a hozzászólásodat, és sok mindenben egyet is értek veled. Valóban máshogyan olvasom ugyanazt az írást ma, mint tegnap (már ha újra el szándékozom olvasni.:))Most csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az olvasót nem érdeklik az aranyszabályok. Engem a történet érdekel és a stílus. Ha ez a kettő megfog, akkor tőlem lehetnek benne ilyen-olyan technikai hibák, vagy érvényesülhetnek aranyszabályok, észre sem veszem őket – az a szakma dolga, az enyém az olvasás. 😉
    Lehet, hogy szakmailag tökéletes ez az írás, de számomra nem élmény. És itt az élményt hangsúlyozom ki, nem az írás minőségét kritizálom.

  9. Kedves Cl!
    Egy szóval sem említettem, hogy tökéletes lenne az írás. Nem az, első látásra is van mit javítani rajta. Csak azt említettem, hogy nekem tetszik. Meg azt írtam még, hogy olyan írás nincs, amelyik mindenkinek tetszik. Erre utal a régi, népi bölcsesség: kinek a pap, kinek a paplak. 🙂
    Szakmailag nem elemeztem, mert nem vagyok hivatott az elemzésre.

  10. Á, szakmailag kevés írás “tökéletes”. 🙂 De vannak “jók”, ahol vagy a nyelv, vagy az ötlet, vagy a történet íve figyelemre méltó, és ezeket kitesszük az oldalra. 🙂

  11. Sziasztok!

    Bocsánat, csak most jutottam el odáig, hogy mindenkinek válaszoljak 🙂

    Először is köszönöm, hogy időt szántatok az olvasásra. Ez életem kb. negyedik novellája, szóval tudom, hogy messze nem tökéletes, és köszönök minden észrevételt, mert mindegyikből lehet tanulni 🙂

    Cl.
    Hát igen, nem egy sodró lendületű thrillernek terveztem 🙂 A lassú ritmus szándékos volt, de lehet, hogy túlzásba vittem. Köszönöm, hogy leírtad a véleményed!

    Sütiszörny
    Igazad van a tájszólással, egyszerűen nem tudtam, hogyan mutassam meg úgy, hogy ne legyen túl sok. De azóta olvastam egy könyvet, ahol az író a tájszólást végig pontosan úgy írta, ahogy a szereplő kiejtette, és bár az olvasást megnehezítette, de legalább következetes volt. Talán az jobb megoldás volna.
    Jaj, de jól megfogalmaztad Béla bácsi attitűdjét! “Ő csak végzi a napi teendőit, és tesz rá, mit csinálok a miértjeimmel” Igen, ez volt az egyik szándékom 🙂

    Sade Lia
    Köszönöm szépen, hogy ilyen alaposan foglalkoztál az írásommal, és örülök, hogy részletesen leírtad, mert ez jó visszajelzés arra, mennyi ment át a “papírra” a gondolataimból, és milyen gondolatokat keltett Benned 🙂 A modern világ összezuhanását pont azért nem akartam kifejteni, mert Béla bácsi volt a nézőpontom, és úgy éreztem, a mondanivalómhoz nem szükséges. De az, hogy a helyzet ekkora kíváncsiságot kelt mindenkiben, arra ösztönöz, hogy egyszer talán más nézőpontból is írjak róla 🙂

    Sütiszörny, Kati
    Igen, a kakas is kukorékol, a nap is felkel, és a napórák is működnek 🙂 De arra jutottam, egyik sem alkalmas arra, hogy pl. a légiforgalmat lehessen a segítségével irányítani. Idővel biztosan kitalálnának valamit, amivel így is mérni lehet a pontos időt (pl. égitestek állásából számított helyi idő, korrigálva az időzónának megfelelően), de az első hajnal/reggel káoszában idáig talán nem jutnának el, csak odáig, hogy leállítják a közlekedést.

    Demeter Attila
    Nagyon örülök, hogy tetszett az a mondanivaló, amit Neked jelentett. Szerintem is így lehet, minden írás, az életünk minden pillanatában mást jelent, átitatva a személyes élményeinkkel, élettapasztalatainkkal. Rájöttem, hogy folyamatosan ezeket szeretném mélyen megérinteni másokban. (Cl.-nek is, és mindenkinek:) Tudom, hogy még rengeteget kell tanulnom, hogy ezt technikailag meg is tudjam valósítani. És minden vélemény egy tanulság, ezért nagyon köszönöm mindet! 🙂