A lektorok az elmúlt két hétben is folyamatosan dolgoztak. Az oldalon sokféle témát láthattunk, és számos izgalmas nyitás felkeltette az érdeklődést.
Lássuk, hogyan alakult a mostani művek sorsa:
Fenyő A. Natasa: Lázadó renegátok
Lendületes cselekményvezetés, ígéretes történet. A szerző mindezt jó dramaturgiai érzékkel, elégséges karakterábrázolással valósítja meg, és a szöveg gördülékenységét is megfelelő szókincs és sallangmentes mondatalkotás jellemzi. A háttérvilág viszont kidolgozatlan, a társadalmi berendezkedés és a város múltja nem megalapozott, mindez kevés egy YA disztópiához. A szövegmennyiséghez képest a leírások is kevesek, a város hangulatából alig kap az olvasó. A regény szokott toposzokat használ: fallal körülzárt város, lázadók, fiatalok kiképzése. Mindezek csak akkor válhatnának elevenné és érdekessé az olvasó számára, ha nyújtanának valami egyedi megközelítést, vagy ha egy sokkal specifikusabb háttér részeiként lennének jelen. A világteremtésben tehát az alapok megvannak egy jó konfliktushoz, de egyedibbé kellene tenni, részleteiben pedig több kidolgozottságra szorul. A szereplők érzelmei, reakciói túlsúlyba kerülnek, ami nem gond egy ilyen YA regénynél, de sajnos ugyanez nem érvényesül, amikor azt kellene érzékeltetni, hogy mennyire eltérő körülmények között élnek az osztályokra szakadt emberek. A történet sajnos ebben a formában nem kapott kiadói ajánlatot.
Nyelvileg és hangulatteremtés terén kellemesen olvasmányos. Ugyanakkor rendkívül sokszor időzik el mindennapi cselekvéseken (házimunka, ételkészítés stb.), ami hosszú távon önismétlővé és monotonná válik. A párbeszédek nem élők, hanem interjú érzetét keltik. Az információblokkok zavarók. Az írói ígéretben az erotika benne van, de csak a romantika jelenik meg. Nem erősek a konfliktusok, az élethelyzetbeli problémák könnyen megoldódnak. Szívesen elmerül a romantikus részekben és a főhős tépelődéseiben, de a konfliktusok kipattanását, a tényleges vitákat-veszekedéseket többnyire rövidre zárja. A regény aránytalanságai miatt nem működik sem az érzelmi, sem a dramaturgiai ív: a középső szakasz túl terjedelmes, túl elnyújtott, az utolsó, aminek a tetőpontot kellene tartalmaznia zsúfolt, sok részletében kifejtetlen és elsietett. A történet sajnos ebben a formában nem kapott kiadói ajánlatot.
Sci-fi történet fiatal felnőtteknek, melyben az európaikat újra gyarmatosították Afrikát. A YA toposzokon túlnyúlóan próbál a szerző korunk világára reflektálni. Emiatt viszont két korcsoport és olvasói réteg között rekedt. YA történetként a karakterek viselkedése megfelelő lenne, ám nem működik jól a kémia közöttük. A szöveget megterheli az E/1 és E/3-as váltás, az információs blokkok, a túlmagyarázott világspecifikus elemek. Viszont felnőtteknek (vagy fiatal felnőtteknek) szóló történetként a háttérvilág ad hocnak érződik, nincs átgondolt ok-okozati összefüggés a világteremtés kapcsán. Szociológiai képként esetlen, nem érződik a hatalmi távolság a különböző szereplők között. Az elnyomás ás lázadás el van mondva, de nincs megmutatva, rengeteg apró önellentmondás van. A szereplők viselkedése, tettei pedig felnőtt olvasóknak nem igazán hihetők. A történet sajnos ebben a formában nem kapott kiadói ajánlatot.
Balsay N. Orbert: A Kényszer Nagyúr
A regény egy ötletes alaphelyzettel indít, és látszik, hogy a szerző szereti és érti a műfaj követelményeit, és rendelkezik a kellő humorérzékkel. A regény túlírt cselekményileg, a konfliktus nem kíván ekkora terjedelmet, ez azt is eredményezi, hogy a közepe körül leül, vontatott lesz. A szereplők jól rátapintanak erre, csak épp az okát nem látják. A fekete humor dinamizmusa ugyanis nem valósul meg, mivel helyzetkomikumként nem fokozatosan erősödik, hanem az író végig egyforma töményen akarja adagolni, így az olvasó egy idő után elfárad nevetni. A történetet kívülről mesélő és hallgató párosa ötletes, és az írástechnikában utazó fejtegetéseik akár működhetnének is eszközként, hiszen a humor lehetővé teszi ehhez a kellő érzelmi távolságot, de dramaturgiailag egy ilyen keret csak akkor tud érdekessé válni, ha valamiféle kapcsolatot teremtünk a két történet között, netán jobban megismerhetjük a mesélő és a hallgató karakterét, motivációját. Ellenkező esetben érdemes feltenni a kérdést, hogy a szélesebb olvasóközönségnek ezek a fajta megszakítások mennyire érdekesek, valószínű, hogy csupán a szerző és az írói körök számára maradt öncélú szórakoztatás. A történet sajnos ebben a formában nem kapott kiadói ajánlatot.
Coraline Marquette: Fated to love you
Kellemesen izgalmas romantikus alapötlet a fegyelmezett balerina és a szívtipró escort szerelme. Érdekes az is, hogy betekintést nyerhetünk a balett világába. Az alapszituáció és a szereplők new adult regényt ígérnek, ám hiányzik a lendületes történetvezetés. A szöveg több értelemben is túlírt, szinte a negyede szószátyár magyarázás. Még a romantikus regények világában sem hihető, hogy a férfi karakter hajlamos pontról pontra elmesélni, hogy kin milyen ruha van, a lakás hogyan néz ki, hol milyen bútorai vannak. A női szereplő is rendszeresen elmagyaráz mindent, az olvasó kevesebből is ért. A szereplők nem megélik a helyzeteket, hanem elmagyarázzák. A történetet megakasztják, és a történet izgalmát ellaposítják az életbölcselkedések bő részletezése is, a kevesebb több lenne. A párbeszédek időnként mesterkéltnek hatnak. A dramaturgiai ív erőtlen, nincsenek erős konfliktusok, és a történet végig „elmond”, nem pedig jelenetekkel „megmutat”. A történet sajnos ebben a formában nem kapott kiadói ajánlatot.
Köszönjük a beküldött írásokat.
Kedves Aranymosó!
Személy szerint nem váltam azonnal rajongójává egyik történetnek sem, bár tény, jobbnak ígérkeztek, mint a korábban kikerültek (a legtöbben volt spiritusz, és vártam a folytatást, végre végig is olvastam párat), és most, ahogy a lektori híreket olvasom, eléggé meglepődtem. Sok helyen olyan „hibák” kerültek kiemelésre, amiket könnyű szerrel javítani lehetne (ami hiányos, ki lehet egészíteni, ami sok, azt le lehet húzni). És ez is hasonlóan egyéni vélemény, mint a lektori ajánlások, vagy éppen nem-ajánlások. – Ha írnék, ezek után az lenne az érzésem, hogy a cél az írás élvezetének elvétele, nem pedig az, hogy megszerettessük mással az alkotást, vagy éppen magát az olvasást.
Tisztában vagyok vele, hogy a lektorok az egész szöveget látják, mi pedig csak éppen egy felütést, de a Lázadó renegátokról írt észrevételek után Az út jutott eszembe. Ott is csak annyit tudni, hogy volt egy kataklizma, Amerika felrobbant és kész, lehet, hogy van, amire nem is kell magyarázat. Nekem például ez nem is hiányzott a szövegből, egyelőre legalábbis. Ráadásul ez sem olyan, amin augusztusig ne lehetne segíteni, ha nagyon akarná a kiadó, mert lát benne fantáziát. Amivel nem kell utólag dolgozni, az számítottan megírt szöveg, nem pedig a képzelet szárnyalása. Az életbölcseletek meg talán jók is lehetnek (remélhetőleg nem összeollózott oraveczi-zagyvaságok). Én például úgy gondolom, hogy egy ember lényének részei azok is, minthogy ha szembe kerül valamivel, akkor átfut az agyán egy, s más, ami lehet nem egyezik meg mások látásmódjával (én szeretem, ha nézetkülönbségek támadnak köztem és a könyv szereplői között, mert az azt jelenti, hogy pontos érvelés áll a gondolatok mögött, amit vagy elfogadok vagy nem, mint egy élő ember esetében). És talán ezek azok a gondolatok, amik megteszik a személyt azzá, aki. A Fated to love you nekem elég lassú folyású történetnek hatott, amiket meg eléggé szeretek, főleg, hogy az élet konfliktusai sem mindig világrengető dolgok. Én most már fizetnék egy olyan könyvért, amiben nem kell valakinek meghalnia azért, hogy a másik összetörjön. Vagy éppen nőverő garbage can-nek lenni, hogy valaki feleszméljen. Sőt, lehet, kicsit messzebbre megyek és azt mondom, A büszkeség és balítélet a mostani lektori döntések alapján tuti nem kerülne piacra, ahogy A gyűrűk ura sem. Előbbi azért, mert hát na, abban sincs valami sok akció, utóbbi meg… Zsáklak nagyon szép hely, de nekem lehet három mondat is elég lett volna belőle, másnak meg talán az lett volna kevés. Te jóságos ég! Mennyi hosszú leírás van az Illiászban! És kicsit kicsapongtam, de ez is azt mutatja, hogy sokféle lehet a jó írás, csak tudni kell más szemével is látni egy szöveget, nem berögzült hittel bírálni mindet. (Nem szeretem a disztópiákat, de egy-kettő most érdekelt volna.)
No, meg aztán a hozzászólásokat is átböngésztem és egy író, akit most nem nevezek nevén, de biztosan magára ismer, mikor dörzsölten kacagva idetéved, erősen emlékeztet valakire egyetemről, aki hasonlóan húzta le a diákok történeteit, mert neki nem tetszett, közben meg a csoport imádta azok minden sorát. Lehet, ez is egy age-gap most már. Ötven évesen lehet valakinek sok élettapasztalata, de nem fogja megérteni, hogyan látja egy fiatal a világot, csak, ha akarja, de lehet, nem is akarja…
Bevallom, jó ideje nem vettem KMK könyvet, a tavalyi győztesre sem emlékeztem a mosásról (a minapi facebook-megosztás segített abban, hogy a homlokomra csapjak, ja, hogy ez volt az! Bár nem olvastam végig, eluntam magam rajta. Már a leírás is tipikusan olyan volt, amiből azt veszem le, egyszer elolvasom, aztán jól van), mert nekem mind ugyanaz pepitában. És nem csak én vagyok így. Még a tőlem idősebb ismerőseim is pillognak, mert „ezt már olvasták korábban”. Reménykedtem, hogy idén lesz valami új, ami kicsit kitekint, és hozzám szól, nem egy középkorú lektor szerint jó számomra.
Nem értem, hogy mi alapján ítélnek jónak egy könyvet, de előbb veszek a kezembe egy csapongó szövegű Fable-t, amihez sokszor új magyar szótár is szükségeltetik (pedig fejfájást kapok tőle), mint egy Benina-t vagy On Sai-t, akiknek az első tíz oldala után azt kérdeztem magamtól, hogy miért ez és miért nem más? No offense, valószínű, többeknek tetszik, mint nem, de nekem nem tűnt valami nagy újdonságnak, ahogy a fentebb említett írónő munkái sem: sablonosabbnak éreztem a címválasztásai alapján, mint ezeket a részleteket az első fejezetek után, pedig ő szeretettel nevez mindent sablonosnak, közben elfelejtve megemlíteni a tényt, hogy a pályázati anyagok némelyike is olyan sablonos szöveggel került ki, hogy három napig nevettem némelyiken. A képválasztásokról nem is beszélve…
Aztán megjelent a kis gratuláció a Lázadó renegátok mellett, ami elég degradáló más pályázókra nézve, akárhonnan is szemlélem a dolgot (de megjegyzem, gratula, mert korához képest igen is jó, és megérdemelné, hogy foglalkozzanak vele). Azért hozzáteszem, értem én, hogy a leányzó kiskorú, de ez számít bármit is egy olyan versenyben, ahol nincs korhatár? Szerintem nem kellene. Utána meg eszembe jutott, hogy volt egy pozitív lektori korábban, csak megint nem tudom, melyik történethez, mert nem emlékszem arra sem, pedig nincs aranyhal memóriám.
Ezek persze csak személyes észrevételek, E/1-ből, ahol megélem az élményt és el is magyarázom, mi a helyzet az én nézőpontomból. Mert nem biztos, hogy egy rövid kijelentés alapján megtudjuk, mire gondolt a költő.
És egy reflektálás még a végére: Tudom, hogy ez egy industry, azok meg valószínűleg, vagy éppen általában, sablon alapján dolgoznak és sokszor elfelejtik, hogy ezek „első művek”, amiknek nem fizetős szervizbe kellene kerülni. Hanem itt inkább tanítónak kellene lenni, mint kritikusnak. Az lenne a fair, ha minden írónak/írni vágyónak (mert ugye nem mindeki elég tehetséges, hogy író váljon belőle) adnának egy hosszú véleményt javaslatokkal, kifejteni, hogy mivel mire gondolnak, konkrét részeket kivenni a műből és megmutatni, hogy szerintük hogyan lehetne jobb, mert én így csak piszkálódást látok (főként, hogy meglett írók műveiben is van bőven „vörös tinta”). Ebben sincsenek miértek, csupán olyan odamondások, amik elveszik a kedvet minden olyan személytől, akinek van némi önérzete. És lehetne olyan mondvacsinált badarságok mögé bújni, minthogy „de ez a könyvpiac”, ami meg olyan fejlődő gondolkodásmódra utal, hogy haha, nevetnem kell. Az irodalomban mindig az volt a szép, hogy tudott fejlődni, de én itt csak toporgást látok. Ugyan mindenki azt olvas, amit akar, de csak abból tud válogatni, amit kap/a boltok polcaira tesznek. És én személy szerint már nem kérek a KMK könyvekből jó ideje. Pedig mennyire szerettem a Jonatánt, a sok izgalmas könyvet, hogy egy rakás műfajból lehetett válogatni és gondolkodásra késztettek a művek, amiket értelmezni kellett, most meg kinyitok egy KMK által kezelt könyvet és se gondolkodni nem támad kedvem, sem pedig élvezni, amit olvasok, mert kiszámítható, sablonos, unalmas (ez alatt pedig azt értem, hogy semmi meglepő nincs egyikben sem, amire ne számítottam volna). Sorra azon kapom magam, hogy a régi könyvekhez nyúlok vissza, mert azokban volt lélek, ahogy ezekben a pályázati újdonságokban is. A pályázókat nem befolyásolta senki (kiadói szinten), nem egy bizonyos sablon alapján készültek, és beszélgetésre adnak alapot, lehet, nem éppen pozitív véleményt váltanak ki, mert idegesítőek a karakterek, de legalább nem hasonszőrűek. Szabadok, és talán úgy lépnek, mint mi, talán nem, de akkor legalább el tudom azt mondani, hogy XY-nal annyira nem értek egyet, hogy az nem igaz! És nem azt mondom, hogy nahát, még egy Katniss, még egy Nora (Csitt, csitt). Hanem, hoppá, nem csak a felszínét kapargattam egy személynek, hanem láttam, milyen csúnya, milyen szánalmas, milyen sötétek a gondolatai, de mégis, akár Katika is lehetne a szomszédból, vagy éppen nem, mert olyan gondolatvilág hatja át a szereplőt, ami nem magyar tanításokon alapszik, hanem elhiszem, hogy valóban egy külföldi karakter az, egy teljesen más nép berögződéseivel.
Mondhatnám, hogy megcsömörlöttem, de minden régit élvezettel olvasok, egy új kiadottnál meg annyit mondok, fúj, mert ismétlései egymásnak, ahogy most én önmagamnak. Meg látom a lektori hírekben, hogy azt mondják, az alapötlet jó, de ez meg az nem tetszik, de vajon haladhat-e minden egy külső személy befolyása szerint? Lehet, hogy a hosszú leírás valaki jellemzője, vagy épp az ellenkezője. Az írókat nem kérdezik meg, hogyan gondolkodtak, míg írtak, csak azt mondják nekik, hát köszi, de nem kellesz, de amúgy gratulálok, hogy írtál egy egész könyvet, és hónapokat töltöttél azzal, hogy felépíts egy világot és megalkoss egy rakás emberi lényt, én viszont elkaszállak, mert megtehetem. Miért teheted meg? Mi van, ha másnak meg egyben tetszik az egyik történet?
És azt is tudom, hogy külső szemmel is látni kell, amit alkotunk, de mikor egy oldalon nagyjából ugyanaz a három-négy ember szól hozzá az írók munkáihoz, csak arról árulkodik, hogy nagyjából senkihez nem jutnak el ezek a pályázati anyagok. Ráadásul ez a három-négy ember sem igazán kritikus, mint inkább ujjal mutogató díszm@jom, mert építőkritikával aligha tudtak szolgálni. Vagy értelmetlen dolgokba kötöttek bele, vagy szimplán fogalmuk se volt róla a végén, hogy miről is akartak vitázni…
Nem igazán szoktam ujjal mutogatni, de itt már lehet, nem a pályázókkal van gond, hanem a pályázatot meghirdető kiadóval. Olyan szinten szakosodott a kiadó egy bizonyos stílusra és nézetre, hogy hozzá se mer szagolni olyasmihez, amiről nem tud biztosat mondani, mert idegen neki. Igen, tény, kis ország vagyunk, de nem csak egy bizonyos réteget kell kiszolgálni, hanem megpróbálni elérni a lehető legtöbb emberhez, rávenni olyanokat is az olvasásra, akik eddig semmit nem voltak hajlandóak elolvasni. De olyan reklámszövegekkel nem fog menni, amiket bárhol lehet látni.
Tisztában vagyok vele, hogy a KMK egy letisztult, éteri kiadó, de mikor az új tehetségeket is elengedik, az kicsit szégyellni való, csak azért mert nem illik bele egy bizonyos képbe, főleg mikor az írás lényege a szabadság, nem bizonyos megkötések betartása (és itt most a hasonló szereplőkre gondolok). Az meg nem segítő kéz, ha felajánlják, hogy pénzért feljavítják, aztán azt mondják, jó, és újra negatív lektorit kap egy mű. Az csak pénzbevételi forrás, és a kevésbé érett gondolkodásúak kihasználása…
Csalódtam a KMK-ban többször is, de ez volt a mélypont. De azért remélem, olyan mű fog nyerni, amire most már emlékezni fogok. Egy biztos, a Lázadó renegátok megmarad, a Fated to love you is, és biztosra veszem A Kényszer Nagyúron sokat nevettem volna, ha láthatom a többi külső párbeszédet, ami sejtéseim szerint velősen kifigurázta volna magát a történetet.
Kedves Aranymosó!
Szó volt az egyik történet kapcsán a PDF formátumról. Én is így küldtem be a regényemet. Amennyiben megüti az oldalra kikerülés mércéjét, szívesen átküldöm word formátumban, a szerkesztői munka megkönnyítése végett.
Kedves János,
el lehet küldeni wordben, ha pontosan megegyezik a szöveg, és a korábban elküldött levélre „választ” nyomsz – így a kolléga össze tudja társítani, nem veszik el a levelek között.
Kedves Kerka,
köszönöm a hozzászólást. Sokféle érdekes gondolat megjelent, és bizonyára ezek másokat is foglalkoztatnak. Nézzük meg egy kicsit közelebbről.
„Sok helyen olyan “hibák” kerültek kiemelésre, amiket könnyű szerrel javítani lehetne”
„Ha írnék, ezek után az lenne az érzésem, hogy a cél az írás élvezetének elvétele, nem pedig az, hogy megszerettessük mással az alkotást, vagy éppen magát az olvasást.”
A művek hibái általában két dologból erednek. 1. Magának a kéziratnak a problémái – és ezeket valóban szerkesztői tanácsokkal javítani lehet. Az ilyen művek bekerülnek a Rakéta projektbe fejlesztésre. 2. Az írói eszköztár fehér foltjai — de ezek bizony csak az írói tudás fejlesztésével, és évek kemény munkájával javulnak. Ilyenkor hiába magyarázzuk az írónak, mi a gond, sok esetben nem érti, és ugyanazt a típushibát beteszi máshová.
Az irodalmi válogató nem arról szól, hogy az olvasást megszerettessük, hanem arról, hogy az író visszajelzést kapjon, milyen szinten van. Az országban ez az egyetlen olyan regénypályázat, ahol az írók belepillanthatnak más művekbe, kialakíthatnak egy saját véleményt és utána megnézhetik a lektori benyomásokat. Mindenhol máshol egy fekete lyuk mindez, az író nem tudja meg milyen szinten áll, vagy mi a gond az írásával.
„Ráadásul ez sem olyan, amin augusztusig ne lehetne segíteni, ha nagyon akarná a kiadó, mert lát benne fantáziát.”
„Az lenne a fair, ha minden írónak/írni vágyónak (mert ugye nem mindeki elég tehetséges, hogy író váljon belőle) adnának egy hosszú véleményt javaslatokkal, kifejteni, hogy mivel mire gondolnak, konkrét részeket kivenni a műből és megmutatni, hogy szerintük hogyan lehetne jobb”
Az összes felkerült műben látunk fantáziát, hiszen azért jutottak át az előszűrésen. De sajnos mindennek van egy gazdasági korlátja. Már maga az ingyenes pályázat is hatalmas költség, és utána az elsőkönyvesek kiadása is. Tízmilliókról beszélünk, és nem csoda, hogy a legtöbb kiadó nem vág bele egy ilyen pályázatba.
Nálunk hatalmas szerelemprojekt az új tehetségek felkutatása. Sajnos nem tudunk ennél többet tenni. A lektorok sem kérhetők arra, hogy ne a villanyszámlát fizessék be, hanem ingyen oktassanak.
„Az életbölcseletek meg talán jók is lehetnek (remélhetőleg nem összeollózott oraveczi-zagyvaságok). Én például úgy gondolom, hogy egy ember lényének részei azok is”
Igen, az élet részei. De ahogy a szomszéd néni kétórás életbölcsességeit sem hallgatja meg egy huszonéves, úgy itt is van egy határ mindebben. A szépirodalomban a könyv az íróé, igen széles skálán megtehet bármit, ha kiváló nyelvi szinten teszi. A szórakoztató irodalomban a könyv az olvasóé, és a legfőbb bűn untatni. Az író első sorban egy történetet mond el, és ha erről megfeledkezik, akkor nem lesz hallgatósága.
„A büszkeség és balítélet a mostani lektori döntések alapján tuti nem kerülne piacra, ahogy A gyűrűk ura sem. Előbbi azért, mert hát na, abban sincs valami sok akció, utóbbi meg…”
A büszkeség és balítélet megkapná a pozitív lektorit. A gyűrűk ura is, de csak ha a szerző egyetértene, hogy az elejét meghúzzuk. Ez más kor, más olvasói réteg.
„sokféle lehet a jó írás, csak tudni kell más szemével is látni egy szöveget, nem berögzült hittel bírálni mindet”
„Nem értem, hogy mi alapján ítélnek jónak egy könyvet”
„Az írókat nem kérdezik meg, hogyan gondolkodtak, míg írtak, csak azt mondják nekik, hát köszi, de nem kellesz, de amúgy gratulálok, hogy írtál egy egész könyvet, és hónapokat töltöttél azzal, hogy felépíts egy világot és megalkoss egy rakás emberi lényt, én viszont elkaszállak, mert megtehetem. Miért teheted meg? Mi van, ha másnak meg egyben tetszik az egyik történet?”
A lektorok nem a saját ízlésük szerint válogatnak, hanem mindennek van egy szakmai alapja. Mint ahogy egy épületnél is látszik, hogyha csálé a fal, nem működnek a lámpák, nem lehet becsukni az ajtót, éppígy a regényeknél is látszik, ha hiteltelen a szereplő, butaságok vannak a hátérvilágban, vagy sablonos a történet. Ahogy sokféle családi ház létezik, úgy sokféle olvasó is, és rájuk gondolva válogatnak a lektorok. A lektorok mind képzést kaptak, nem az utcáról beeső emberek. Minden írótól azt a történetet várjuk el, amit ő maga írói ígéretként letesz. Lehet ez egy barátság egy pincsikutyával, vagy épp mindenkit szétlövő csillagközi invázió, vagy a lét nagy kérdésein merengő falusi bölcsesség. Bármi lehet, amit az író megígér – ha valóra tudja váltani.
„most meg kinyitok egy KMK által kezelt könyvet és se gondolkodni nem támad kedvem, sem pedig élvezni, amit olvasok, mert kiszámítható, sablonos, unalmas (ez alatt pedig azt értem, hogy semmi meglepő nincs egyikben sem, amire ne számítottam volna)”
Az olvasási válság egy életkor után természetes. Az első 2-3 ezer könyv után az embert már nagyon nehéz meglepni, ismeri a történettípusokat, karaktereket, narrációs eszköztárat. Érdemes nem fiataloknak szóló, egyszerűbb könyveket olvasni (amik az olvasás megszerettetését tűzik ki célul), hanem felnőtteknek szóló irodalmat pl. nálunk ilyen az Arany pöttyös sorozat, de természetesen rengeteg kiadónál találhat az ember jó olvasnivalókat.
„Mondhatnám, hogy megcsömörlöttem, de minden régit élvezettel olvasok”
Az ember szívesen nyúl vissza a kamaszkori kedvenceihez, mert szereti átélni a régi élményeket. Ez is az olvasási válság egyik jellemzője.
„mikor egy oldalon nagyjából ugyanaz a három-négy ember szól hozzá az írók munkáihoz, csak arról árulkodik, hogy nagyjából senkihez nem jutnak el ezek a pályázati anyagok.”
Az oldalt meg kellett újítani, hogy mobilról is könnyen olvasható legyen. A mostani profilnál nincsen Facebook sáv, így felére esett a hozzászólások száma. Az olvasások is csökkentek, mivel sok író idén sajnos nem szól hozzá, nem köszöni meg a véleményeket, illetve nem linkeli be saját felületeire az írását.
„itt már lehet, nem a pályázókkal van gond, hanem a pályázatot meghirdető kiadóval. Olyan szinten szakosodott a kiadó egy bizonyos stílusra és nézetre, hogy hozzá se mer szagolni olyasmihez, amiről nem tud biztosat mondani, mert idegen neki”
Más kiadóknál alkiadókra oszlik a profil, így az olvasó nem is tudja, hogy a rossz fiús szűzlánycsábítós könyvet ugyanaz adja ki, mint egy szépirodalmi írást, felnőtteknek szóló fantasyt. Nálunk egy kiadói háttér van, és sok könyvcsalád, és ezért felületes szemlélőnek összemosódhat a profil. Évi 180-200 könyvet adunk ki, érdemes lenne körbenézni a felnőtteknek szóló könyvek között. Nem hiszem, hogy egy Bálint Erika regény, vagy egy Gulyás Péter mű valami sablonra szabott mintát követne.
Mindemellett fontos megérteni, hogy minden kiadónak van egy profilja, és a beleillő könyveket keresi.
Remélem, tudtam válaszolni a felmerülő kérdésekre.
KERKA.MIKOLT
Azt azért meg kell említeni, hogy az olyan írásoknak, amiből csak húzni kell, vagy hozzáírni, ott van a rakéta projekt is. (Sőt, dramaturgiai ív csúszása sem kizáró ok, én úgy vettem észre.) Tehát egy negatív lektori után nem biztos, hogy elengedik a tehetségeket. Én ezzel a kommentel megvártam volna a pályázat végét, mert egy negatív lektorival még nem vágtak el semmit. (Én azt hallottam, hogy a kiadó tényleg nagyon sokat segít a rakétásoknak a fejlesztésében.)
Gratulálok mindenkinek, aki eddig eljutott! Ne csüggedjünk, hanem várjuk ki a kiadó végső döntését. Legalábbis, én ezt teszem.
@kerka Mikolt: „Lehet, ez is egy age-gap most már. Ötven évesen lehet valakinek sok élettapasztalata, de nem fogja megérteni, hogyan látja egy fiatal a világot, csak, ha akarja, de lehet, nem is akarja…”
A kikerült részletek alapján ritkán lehet eldönteni, hogy egy szerző hogyan látja a világot. Jobb esetben. Ha ez ugyanis mindjárt az első pár oldalból világos, akkor többnyire nagyon leegyszerűsítő világképről van szó, ami sem húsz, sem hetven éves szerzőtől sem előnyös. Az viszont ennyiből is lejön, hogy valaki milyen szinten ír. A KMK egyik kedvenc zsargonjával élve: minden regénykezdet egy írói ígéret, és néha sajnos előre látszik, hogy a szerző a rendelkezésére álló eszközökkel nem fogja tudni teljesíteni. Nem is baj, hiszen jobb olyan környezetben felnőni, ahol még képzeletben is nehéz magunkat egy rabszolga vagy más, igazi elnyomásban élő ember helyébe képzelni. Mondjuk a koronavírusos művek már biztos íródgatnak, de abból sem lesz egy generációs, ihlető esemény, mert a karantén alapjában véve elképesztően unalmas téma.
Nem tisztem a KMK-t védeni, de belegondoltál már, mennyire hálátlan szerepre vállalkoznak? Magyarországon van rengeteg író-aspiráns, akik a maguk kis közegében meg vannak győződve, hogy jó, amit csinálnak, tetszik a családi-baráti körnek, a (többnyire velük egy szinten álló) bétáknak, nagy reményekkel beküldik a kéziratot mosásra, és a KMK-nak kell szembesítenie őket azzal, hogy bocs, de a műved nem annyira menő, mint gondolod. Nem hiszem, hogy ez nekik különösebb érzéki örömöt okozna. Sajnos nagyon ritka, hogy cserébe valaki legalább megköszöni a lehetőséget, inkább az a jellemző, hogy a kihullott pályázók aztán a saját kis visszhangkamráikban pityeregnek a szemét kiadó miatt, ami nem ismerte fel bennük a korszakos tehetséget.
Másfelől biztos van olyan is, akinek szöget üt a fejébe, hogyan lehetséges az hogy a mostani lektori homlokegyenest mást mond, mint amit ugyanaz a szöveg a kéziratszervizben kapott, és hogy akkor melyiknek is higgyen vagy esetleg, apokaliptikusan legrosszabb esetben, nem szemfényvesztés-e mindkettő. Mert őszintén szólva én is szervizeltettem náluk YA kéziratot, nem kevés pénzért, és eddig korrekt és kerek véleménynek tartottam, nem is pályáztam vele. Aztán Stanley North esetét látva elgondolkodtam, hogy az árából talán mégis inkább tápot kellett volna vennem az aranyhalaimnak.
Hiszen a fene tudja, hogy egy könyv olvasmányosságát le lehet-e mérni szakzsargonnal. Akad olyan KMK-s sikerszerző, akinek a könyveit molyon mindenki lehúzza, aki kicsit is megpróbálja objektíven, amúgy lektorisan értékelni, de az olvasók nagy része, akiknek csak a felkeltett érzelmek fontosak és talán még sosem hallottak konfliktusívről meg dramaturgiáról, egyenesen imádja. Szerintem egyre inkább zsákbamacska az egész, a pályázat minden érdeme és a kiadó minden igyekezete mellett, és aki most nem jutott tovább, ne kezelje tragédiaként a kiesést, mert ha az a történet tényleg benne van, akkor előbb-utóbb kitör belőle jobban és még erősebben. Ilyenkor rohadt nehéz olyat mondani, ami vigasztaló, de nem hat leereszkedő vállonveregetésként…
Egy ideje nem szólok hozzá a pályázathoz, mert nincs személyes kötődésem az írókhoz, de néha benézek az oldalra. Megmondom őszintén, eddig két írásról éreztem, hogy ott van mögötte az író, benne van a lelke. Nem akarok megbántani senkit, így nem írom le a címeket. A többi részletről sütött, hogy kínosan igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. Ez egyrészt jó, mert írástechnikailag „talán” tökéletes lesz a mű, amit én nagyra értékelek, másrészt rossz, ha agyonkombináljuk a történetet. Higgyétek el, ebből nem sül ki sok jó, inkább a sablonok mentén haladtok, olyan labdákat csapkodtok le, amit más már ezer éve a földre kényszerített, és ez nem feltétlenül szerencsés. Tizenkettő egytucatból jól állunk!
És ugye a dramaturgia… Kb. mint az egyszarvú, mindenki hallott róla, de még senki nem látta. Persze, vannak szabályai, aki nap mint nap ezzel foglalkozik, az pontosan tudja, mit jelent. Oké! Én mindent elhiszek, meghajolok a szaktudás és a lektorok tapasztalata előtt. Viszont valamit szeretnék megjegyezni.
Szinte egyik részletnél sem éreztem azt, hogy a karakter nekem fontos, tudni akarom, mi történt vele. Valahogy elvesznek a sűrűben a karakterábrázolások. Én ezt a legeslegfontosabbnak tartom, minden más utána jön! Ha a regény elején megfogja a főszereplő az olvasót, akkor jó esély van rá, hogy nem dobja a sarokba az első gyengébb vagy túlhúzott jelenetnél a könyvet. Egy kicsit emberibbé kellene tenni ezt az írásaitokat, nem sablonok mentén haladni, nem a rosszfiúból lett jófiúra koncentrálni, vagy a szűzlányból kemény és amúgy totálisan fehérmájúvá vált amazonra, hanem olyan tulajdonságokat szem előtt tartani, amire azt lehet mondani, hogy igen, ez én vagyok, egy rész belőlem, tényleg, és akkor mi is történt VELEM? Szerintem – szigorúan az én véleményem! – nem a világégésre meg a hatalmas drámákra kellene a hangsúlyt helyezni. Nagyon-nagyon fontos, az egyik legfontosabb egy regényben, de… az a hab a tortán, vagy a cseresznye fagyikehely tetején! Nem szabad csak a cselekményre irányítani a fókuszt, hiszen nem ettől érezzük a magunkénak a művet. Persze, valahol érdekel, meg eredeti ötlet, egy darabig még olvasgatom is, csak aztán… Van jobb, amit tényleg a magaménak érzek.
Az írói stílus valamennyire képes megfogni az olvasót, de az meg kétesélyes, mert van, aki pont az enyémet szereti, míg mások idegbajt kapnak tőlem.
Más téma! Fentebb feldobták a labdát, miszerint a KMK könyvei milyenek. Nem tudom, és nem is szeretnék senkiről véleményt alkotni, mert nem lenne őszinte. Több száz, ha nem ezer könyv jelenik meg évente. Az ízlés szubjektív, kinek ez tetszik, kinek az, az írókat nem ismerem, ahogy On-Sairól is csak homályos elképzelésem van, azt meg megtartom magamnak. Viszont úgy gondolom, nem túl etikus egy nyilvános pályázatnál célozgatni a kiadó milyenségére, név szerint kiemelni az amúgy sikeres és elismert írókat, valamint célozgatni rá, hogy nem feltétlenül a teljesítményük miatt értek el sikert. Kicsit, sőt, NAGYON savanyú a szőlő íze van a dolognak!
A kezdő írókat arra biztatnám, hogy legyenek nagyon büszkék arra, amit alkottak, és próbálkozzanak! Akárhogy is van, hatalmas teljesítmény egy ilyen pályázaton elérni, hogy kiemeljék a regényüket, és azt jelzi, hogy jó úton haladnak. Csak így tovább, és gratulálok mindenkinek!
Először is gratulálok mindenkinek, szerintem ez egy erős mezőny volt. Nem minden részletet olvastam végig, de inkább csak azért, mert nem mind az én világom. A Storm tetszett, A Kényszer Nagyúr is, bár utóbbinál azért sejtettem, hogy lehetnek gondok azzal, hogy fenn tudja-e tartani az érdeklődést egy egész regényen keresztül, és marad-e végig közel azonos a színvonal. A humor talán a legnehezebb kategória… de köszönjük, @Balsay N. Orbert, néhányunknak biztosan szereztél néhány vidám pillanatot (a Kastélytakarítók negyedévente megjelenő magazinjára még sokáig emlékezni fogok 🙂 ).
Továbbá, két gondolatot szeretnék hozzáfűzni az eddig elhangzottakhoz. Egyrészt, attól, hogy valaki megírt egy regényt, még nem jár neki alanyi jogon az, hogy egy kiadó foglalkozzon vele. Miért is járna? Ha elmegy az ember mondjuk egy állásinterjúra, ahol programozót keresnek (lehetőleg seniort), és ott derül ki, hogy ő amúgy nem is tud programozni, vagy csak nagyon minimálisan, akkor nem fogja a cég mégis felvenni az illetőt, és megtanítani őt a szakmára. (Ezt azért tudom ilyen jól, mert megpróbáltam, nem is sikerült. Most azon vagyok, hogy inkább megtanuljak rendesen programozni 🙂 ) Másrészt, igen, a regények értékelésének van egy erős szubjektív szempontja, ami nekem tetszik, az lehet, hogy neked nem, és fordítva. Van, aki imádja a hosszasan merengős részeket, a másik meg viszket tőlük, és azt várja, hogy mikor lesz már valami akció. De azért van egy olyan gyanúm, hogy a kiadó nem ezekre az egyéni preferenciákra alapoz (és elég szűklátókörűség is lenne ez a részükről), amikor „elkaszálja” azt a sok felfedezetlen tehetséget. Vannak objektív szempontjai a történetmesélésnek is, elmondta Bea már egy párszor, hogy banális feltételnek tűnik pl., hogy a történetnek legyen eleje, közepe és vége, de sokan ezt sem igazán értik. Ez nem egyenlő azzal, hogy sablonokban kell gondolkodni, mert úgy lesz a könyv eladható. Egyébként én is kaptam tőlük visszautasítást, azt mondták, a regény eleje jó, de a vége szétcsúszik. Néhány napja épp újraolvastam ennek a regényemnek az elejét, és megállapítottam, hogy hm, igen, ez tényleg nem is rossz… mármint, igen, az eleje. De igazuk volt, nem állta volna meg a helyét kiadásban. Emellett azt gondolom, hogy nem kell letörni egy kiesés miatt, pláne egyetlen kiesés miatt. Aki kibír néhány ilyet, és nem adja fel, abból pedig lehet, hogy előbb-utóbb még író is lesz.
„attól, hogy valaki megírt egy regényt, még nem jár neki alanyi jogon az, hogy egy kiadó foglalkozzon vele. Miért is járna?”
Ez^^.
Kedves Aranymosó/Kiadó!
Köszönöm szépen a lehetőséget, amit minden évben nyújtanak ezzel a pályázattal! Hálás vagyok, amiért idáig eljuthattam, és biztos, hogy a kiesés ellenére is jó benyomás fog bennem megmaradni, mert ez alatt a pár nap alatt is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, köszönöm 🙂
Fenyő A. Natasa
KERKA.MIKOLT:
Alig pár napja egy fórumon ugyanezen érzelmeimnek adtam hangot kevésbé intelligens, mint inkább humoros / cinikus formában. Ugyanezekre a dolgokra tértem ki, ugyanezzel a konklúzióval. Csak azért jegyeztem meg, mert jelzésértékűnek (és valahol mókásnak) találom, hogy nagyjából egy időben ugyanazon gondolataink támadtak.
ARANYMOSÓ:
Természetesen megértem, hogy a könyvek megjelentetése nyomtatott formában anyagiakkal jár, a kiadó nem jótékonysági szervezet, és az is jól hangzik, hogy az olvasói szokások megváltoztak. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az irodalommal szembeni alázat mintha hiányozna már a legtöbb emberből. Tolkien könyvének az elejét meghúzni? Ahogy nemrégiben egy zenekarral kapcsolatban mondta valaki:
” – Ne csak azt nézzétek, hogy mit tettek le az asztalra! Ők hozták az asztalt!”
Belemagyarázásnak érzem, hogy az olvasói szokások megváltoztak. Minden megváltozott, felgyorsult, fejlődött, könnyebben elérhető valóban, ettől függetlenül egy jó történet az egy jó történet, egy pocsék történet pedig pocsék. Mindenki dobálózik itt a nagy nevekkel, hogy Tolkien így, R.R. Martin úgy, na Steven King meg pláne…! Amatőr alkotók küldik be az írásaikat, akik azért írnak, mert muszáj, és nem feltétlenül azért, mert híres írók akarnak lenni. Van affinitásuk, valamilyen szintű tehetségük, stílusuk, ötleteik és mondanivalójuk. A gondolataikból, ötleteikből történetek lesznek, amiket elég jónak ítélnek ahhoz, hogy megosszák másokkal, így végül beküldik, például ide. Amatőrök, nagy valószínűséggel nem jelent még meg egyetlen könyvük sem, ezért számomra felfoghatatlan az összehasonlítás Tolkiennel, R.R. Martinnal, és egyáltalán bárkivel.
Figyelemmel követem az eseményeket a 9.Aranymosás pályázat indulása óta, elolvasom a megjelenő részleteket a hozzájuk tartozó hozzászólásokkal, és azt látom, hogy szinte mindenki szakértő. Röpködnek a szakmai kifejezések, meg a frázisok, amik egy része aztán megjelenik a lektori véleményekben is. Nekem is van véleményem, csak nem tartottam olyan fontosnak, hogy szétszedjem bármelyik mű részletét, és írástechnikai tanácsokat osztogassak, főleg, hogy szintén amatőr vagyok. Sok alkalommal fogalmazódott meg bennem konstruktív kritika, de a többi hozzászólás elvette a kedvemet, hogy írjak bármit is. Nem értünk egyet, ami abszolút nem baj, csak részemről ha nem tudok egy jó szót szólni, akkor inkább nem szólok hozzá. Egy olyan korban, ahol megjelenhet a Szürke Ötven árnyalata, eszembe nem jutna lekezelő hangnemben, vagy fölényes stílusban kritikát megfogalmazni, ahogy egyáltalán bármilyen zsánerben, ha nem ismerem, nem kedvelem, vagy nem értek hozzá. De olyat se mernék kijelenteni, hogy Tolkien művének első részét kihajítanám, még akkor se, ha Magyarország legsikeresebb kiadóját vezetném is. Minden tiszteletem mellett, úgy vélem nincs az a lektor, aki képes megítélni minden zsánert. Szakmailag persze igen, írástechnikailag igen, de az írás elsősorban művészet, és fel nem foghatom, hogy miféle mércét kellene itt megugrani ahhoz, hogy komolyan vegyék az írásainkat, ha a Gyűrűk Urából is kihúznának pár oldalt. Egyediség, eredetiség, új dolgok megírása, netán új zsáner is az elvárás, ugyanakkor mindezt helyesen központozva, tökéletesen adagolt információkkal és feszültséggel, lendületesen, nem túlírva, életszerűen megjelenítve, izgalmasan, nem untatva várják el, különben már az előszűrésen kihullik a mű. Apropó a Jurassic Park, vagy a Vasember mennyire életszerű?…
Szintén pályázó vagyok, de az eddigiek alapján meglehetősen ambivalensek az érzelmeim. A legbosszantóbb számomra már régóta, ahogy a kritikákat megfogalmazzák arra szakosodott, és amatőr emberek. Az írás, mint önkifejezési forma valaha éppolyan alkotói szabadságnak örvendett, mint minden más művészeti ág, ezt most valahogy nem érzem. Ugyanaz a problémám, mint Kerka.Mikoltnak, hogy egy ember eldönti, hogy jó-e az adott írás, vagy sem. Igen, értem, ez egy kiadó, valamiféle elvárásrendszernek meg kell felelni, de hol az alkotói szabadság?
Sok hozzászólásban látom, hogy ajánlgatják Steven King – Az írásról című művét. Olvastam, tök jó, na és most? Ez nem Amerika, mi pedig nem vagyunk Steven Kingek. De ha már S.K. – ő benne van alázat az irodalom iránt, és pont ő mondja mindig azt, hogy nem az író írja a történetet. Az író csak elmondja, ahogy látja. Írás közben gyakran veszem észre, hogy a szereplőim életre keltek, a belső univerzumba ugyan betekintést nyertem, de nem sokban vagyok rá hatással. Gyakran lepődök meg egy-egy fordulaton, és hiába volt meg az elképzelésem, hogy milyen irányban akarom vezetni a regényt, az valójában már kicsúszott a kontroll alól, és legalább akkora kíváncsisággal olvasom, mint egy másik író már megjelent regényét. Úgy vélem, ezek a jó írások. Nem a kiszámított, minden szabálynak megfelelő, korlátok közé szorított történetek, hanem azok, amelyeket hagynak megszületni, és fejlődni.
Nem azok a profik, akik minden írástechnikai követelménynek megfelelnek, hanem akik úgy írják meg a történetet, hogy benne vagyok olvasás közben, és elhiszem minden szavát. Ki meri azt mondani, hogy Hobbitok nem léteznek? Ki meri kétségbe vonni, hogy az állatok tudnak beszélni? Egy jó írót nem kötnek szabályok, bármikor ki tudja nyitni azt az ajtót, ami a gyerekkor végével többnyire végleg bezáródik a legtöbb ember számára, és el tudja mesélni mit lát, hogy mások is láthassák. A valódi mesterem a kisgyermekem, akit nem én emelek fel, hogy elmondjam neki, mit kell látnia, hanem letérdelek hozzá, hogy ő mondja el nekem, hogy mit lát.
ÖSSZES PÁLYÁZÓ ALKOTÓTÁRSAM:
Az általam eddig olvasott részletekkel kapcsolatos szubjektív véleményem az, hogy jók. Mindegyiket elolvasnám szívesen, ha szóismétlés van egy mondatban, ha nincs helyesen központozva. A gondolataitok leírására szánt idő nem vész el, odaadtátok valakinek, aki a saját idejét azzal tölti, hogy elolvassa azokat.
@Psycozajco – Szerintem itt pont nem az írói szabadságról volt szó. Mindenki azt ír, amit akar, úgy, ahogy akarja, a saját örömére. De ha elvárja, hogy mások is olvassák (márpedig ha valaki azt akarja, hogy kiadják a könyvét, akkor nyilván azt szeretné, hogy eljusson másokhoz is), akkor talán nem árt, ha úgy írja meg, hogy tényleg el is olvassák. Nem az a lényeg szerintem, hogy most megmondjuk, hogy mi a jó meg a rossz regény. Az a kérdés, hogy ha kiadják, fogja-e valaki olvasni. Ha csak az önmegvalósításról szólna a dolog, akkor tényleg mindenki regényét válogatás nélkül ki kéne adni, különben jogosan mondhatnák, hogy korlátozzuk az írói szabadságot. Mondom, mindenki írjon kedve szerint, de nem mindenki könyvét fogják mások is kézbe venni. Egy kisvárosi könyvtárban volt szerencsém egyszer részt venni egy könyvbemutatón, egy helyi szerző beszélt a magánúton kiadott novelláskötetéről. (A magánkiadás itt azt jelentette, hogy elvitte a nyomdába a szöveget, és – ha jól emlékszem – ötven példányban kinyomatta.) Beleolvastam a könyvbe, egy kusza, élvezhetetlen valami volt, és nem azért gondoltam így, mert „nekem nem tetszett”, hanem, mert tényleg sok gond volt a szöveggel. Ez nem baj önmagában. Erre pl. azt mondom, hogy szép hobbi az írás, és csinálja kedvére, csak nem biztos, hogy a műve (legalábbis az a konkrét) a nagyközönségnek való. Igen, abban egyetértek, hogy az a jó regény, ami szinte magától bontakozik ki (vagy legalábbis azt a látszatot kelti, hogy könnyedén született…), de ennek nem hinném, hogy köze lenne ahhoz, hogy írástechnikai szabályok tetten érhetőek-e benne vagy sem. (Amúgy tudtommal ezek a „szabályok” valójában megfigyelés alapján születtek – egyszerűen csak voltak mintázatok, amik érvényesültek a jó történetekben, ezek beváltak, és ezekre hivatkozunk manapság úgy, mint „írástechnikai szabályokra”. Tehát ez nem egy csinált valami, hogy valaki kitalálta, hogy így kell írni, mert így lesz trendi a mű, hanem egyszerűen tudattalanul így működtetik az emberek a mesélést. Ha megnézzük, pl. a magyar népmeséknek is nagyon hasonló a szerkezete.)
(Kezdem úgy érezni egyébként, hogy jó lenne látnunk egy konkrét példát, egy regényt, amin mindenki maga felfedezhetné, hogy mit jelent az, hogy nem tartja be az írói ígéretet/ellaposodik a történet/nem jó a dramaturgiai ív ( 🙂 ), még akkor is, ha amúgy jól kezdődött. Persze, tudom, hogy ez a személyiségi jogok, stb. miatt nem lehetséges, de azért eljátszottam a gondolattal.)
Leona – Ha csak azt akarnám, hogy elolvassák, E-bookba konvertálnám, és felraknám valahová, ahonnan ingyenesen le lehetne tölteni.
A bejegyzésedben leírtakkal egyetértek, igazad van, nem is vitatom. Én az alázat hiányáról beszéltem, leginkább ez vágott mellbe. Meg az, hogy többször is leírtam Stephen King nevét rosszul, és fel se tűnt.
Még jelen vagyok én is! ^^’
Bár eléggé megcsúsztam.
Hétvégén pótolni fogom a függőben lévő négy történet olvasását (A ‘Fated to love you’ már előző héten megvolt), de egyelőre így csak azt mondom: Gratulálok az újabb ötösnek, akik kijutottak a Lektori szakaszba! 🙂
Húsz történettel tehát már megvagyunk. Ez nyolc hét, te jóságos~~~ Hogy repül az idő! 😀
(Bár, nem bánnám, ha gyorsabban telne, csak hogy megtudjam, én is átjutottam-e az előszűrőn vagy sem. Hétről hétre szívdobogtatóbb a várakozás!)
Kedves Psycozajco, ha már felhoztad Kinget – „Az írásról” előszavában ez áll: „Amynak igaza volt: soha, senki sem kérdez a nyelvről. A DeLillo-kat és az Updike-okat és a Styrons-okat kérdezik, de nem kérdezik a lektűrírókat. Pedig szerény eszközeinkkel mi prolik is törődünk a nyelvvel, és szenvedélyesen foglalkoztat a történetek papírra vetésének művészete és tudománya. Így tehát megpróbálom leírni, hogyan kezdtem neki, mit tudok róla, és hogyan művelem. A gyakorlati részéről lesz szó – a nyelvről”. Érted? A nyelv a lényeg.
Ehhez képest itt már az is kiemelkedőnek számít, ha valami nincs tele helyesírási hibákkal. Nem csak az Aranymosáson, hanem úgy általában a magyar amatőr irodalomban, és ha nem hiszed, vállalj párszor bétázást. Garantáltan fejfájásod lesz. Mielőtt kidobjuk az összes szabályt az ablakon, mert ugye a zseninek nincs szüksége rájuk, nem ártana legalább a legalapvetőbbeket megtanulni. Hiába van tele valakinek a feje a legjobb ötletekkel, ha nem tudja azokat szabatosan, élvezhetően, érthetően kifejezni.
Tolkiennel, Martinnal meg Kinggel nem a kiadó, hanem maguk a szerzők szoktak példálózni. A kiadó „csak ha húznánk az elejéből” válaszán nagyot nevettem, ugyanis pontosan ez történt. Amikor a Hobbit után Tolkien befejezte a Szilmarilokat (amit egyébként nem a nulláról, hanem a Hobbit sikerén felbuzdult kiadó felkérésére írt), a kiadónak nem kellett, amikor meg a Gyűrűk Ura is elkészült és együtt akarta kiadni a kettőt, a kiadó azt felelte, hogy legfeljebb ha egy szerkesztő a kettőből összeollóz egy befogadható terjedelmű változatot. Tolkien megsértődve egy másik kiadóhoz fordult, ahonnan megkapta, hogy oké-oké de sokat kellene húzni belőle, mert nagyon drága volt a nyomdapapír. Két évig ment a hercehurca, aztán Tolkien visszakönyörögte magát az első kiadója kegyeibe, ahol az volt a szerencséje, hogy a tulajdonos fia rajongott érte és nagy nehezen rávette apját a kiadásra – részletekben, több mint egy év alatt. Szóval attól hogy mára egy klasszikus azzá lett, ami, neki sem volt egyszerű!
A kritikai megjegyzésekkel kapcsolatban: szerintem a maga módján és stílusában mindenki megpróbál konstruktív lenni. Ha egy-két visszajelzés karcosabbra is sikerül, jobb, ha a szerző megszokja, hogy a könyveknek nem jár safe space, ahol mindenki kímélő üzemmódban bazsalyog. Egyrészt tanulás meg visszajelzés, másrészt meg ha az itteni értékeléseket kellemetlennek találja, mit csinál ha egyszer tényleg kiadják a könyvét és elkezdik cincálni az igazi olvasók? Beperli a molyt vagy számlát kér a kritikusoktól, hogy tényleg megvették-e a könyvét?
Csikesz
Értem. Természetesen én is találkoztam a jelenséggel, a sírás kerülgetett az ilyenektől, hogy „3rom” meg „lőttek a malyi tervemnek” és hasonlók. Ezek azért már extrém esetek, én ilyesmikre gondoltam, hogy rossz helyen vannak a vesszők, vagy hiányoznak. Ez nálam például elég sűrűn előfordul, meg az egybe, és különírás is problémás. Nyilván zavaró lehet valakinek, aki a nyelvtan összes szabályát tudja, és kizökkenti a történetből. Engem a fordításokban fellelhető dolgok bosszantanak, mint például, amikor senki nem tudott simán csak nézni, mindenki tanulmányozott. A térképet, egymás arcát, a horizontot. Felteszem, a fordító kedvenc szava lehetett. Amikor feltűnt, már nem tudtam nem rá gondolni, és valahányszor belefutottam, mindig kizökkentett. Nyilván nem csak ez az egy dolog, zavart az is, hogy a főszereplő örökké „jellegzetes félmosollyal” beszélt, és bármit mondott, azt „szárazon” mondta. A helyesírás, és a nyelvtan természetesen fontos, ahogy a megfogalmazás is. Megint tudnék példákat mondani, de nyilván nem sok újat mondhatnék – te is találkoztál egy csomó ilyennel. Nem zsenikről beszéltem, hanem amatőrökről, és azt sem szorgalmaztam, hogy hajigáljuk ki a szabályokat.
Talán a hosszú hozzászólásomból nem derül ki egyértelműen, de a szerzőkre gondoltam, akik példálóznak Tolkiennel, Martinnal és Kinggel.
A kritikákkal kapcsolatban igazad van, és mint tudjuk, minden éremnek két oldala van, ha élhetek ezzel a közhellyel. Tartok mindenkit annyira intelligensnek, hogy ne kelljen minden megnyilvánulásom előtt hangsúlyozni, hogy a véleményem természetesen szubjektív, mi más is lehetne? Van az én véleményem és meglátásom a dolgokról, meg másé, részben mindkettőnknek igaza van, az igazság pedig valahol félúton lehet. Tudod, csak két fajta ember létezik.
A helyesírási szabályokkal nem a nyelvtannácik kedvéért kell tisztában, hanem hogy tudjuk, hogyan lehet megkerülni azokat a tartalom kedvéért. Például van egy akciójelenet, amiben valaki felkap egy pisztolyt és lő, ami két külön mozzanat, a leírása két mondatot vagy egy kötőszavas szerkezetet igényelne, de a gyors akció pörgős, rövid leírást kíván. Hogyan oldjuk meg, hogy egyetlen mondat legyen, ne legyen benne „, és” de az olvasó mégis lássa, amit láttatni akarunk? Hogyan használjuk a szavakat úgy, hogy ne leírjunk valamit, hanem irányítsuk az olvasó képzeletét? Minket a fordítókkal ellentétben szerencsére nem siettetnek a határidők, legalábbis addig jó írónak lenni amíg nem, és van idő addig faragni meg fejlődni amíg minőségi munkát nem adunk ki a kezünkből.
@aranymosó! Kedves Aranymosó! Az szeretném kérdezni, hogy esetleg látható – e már, hogy kb. meddig tart a pályázat? Mert, aránylag már elég sok mű kikerült, és ugye az elején írták, hogy kb. száz pályázattal (ha jól emlékszem ) kevesebb érkezett, mint tavaly.
Kedves Kristin,
a kérdésre nem tudok pontos választ adni.
Sziasztok!
Szerintem egy kiadó, aki a pénzét teszi egy ismeretlen író művébe és ezzel nem kis kockázatot vállal, nyugodtan dönthet a saját belátása szerint, hogy melyikben lát elég fantáziát. Mi, ismeretlen szerzők pedig örüljünk, hogy egyáltalán van olyan kiadó, aki hajlandó elolvasni a kéziratunkat.
Lajos
Egy pályázat keretében beküldött pályaművek még senkit nem jogosítanak fel semmire. A kiadó lehetőséget biztosít, mi pedig élünk vele. Hogy ezen a szinten ez mennyibe kerül a kiadónak, az minket nem érint. Nem csak a művek kiadása utáni százalékokból működik, nem félek, hogy csődbe megy. Ez a profiljának egy része, ebbe fektet energiát, ezt vállalta, hosszú távú befektetés részeként. Nem kényszerített, hogy írjunk, és küldjünk be műveket, mi sem kényszerítettük, hogy olvassa / véleményezze. Valamelyest függünk egymástól, hiszen ha a szerző nem ír, a kiadónak nincs mit kiadnia, de természetesen egy kiadó nem egy szerzővel köt csak szerződést, így igen, a szerzők talán hátrányban vannak. Most is százan versengünk egymással, reménykedve, hogy legalább kettőnknek sikerül, és a kettőből az egyik mi vagyunk. Ez most Magyarországra érvényes főleg, nem dúskálunk a kiadókban, és azok között is kevés az olyan, amire rábíznánk a műveinket. Ez mégsem a háláról szól egyik fél részéről sem. Ez nekik is üzlet és nekünk is, amennyiben pozitív értékelés esetén úgy döntenek, hogy megjelentetik a művet. Én nem értek a kiadáshoz, ezért szakemberekre bízom a regényemet, és majdan profitálhatunk egymásból. Nagyon keveseknek adatik meg, hogy kizárólag írásból megéljenek, ehhez túl kicsi itt a piac, így nálam például ez nem is cél igazán. Sokak álmodoznak, és gondolják úgy velem együtt, hogy csodálatos lenne ismert / elismert íróként ontani a jobbnál jobb regényeket, annyit keresve ezekkel, hogy csak ennek élhessünk, ám ennek minimális az esélye. Szomorú a tény, hogy kevesen olvasnak, a könyvek drágák, és idő sincs rá. Ezért könyveink valóban versenyezni kényszerülnek a filmekkel, a végeredmény pedig nem kétséges. Hiába van elérhető online piactér, és elektronikus könyvek, egy Stephen Kinget lefordítanak 27 másik nyelvre, egy Psycozajcot nem.
A Gyűrűk Urának elejéről az egyik ismerősöm jut eszembe, aki elvitte magával a könyvet az orvoshoz. Ott ötven percnyi olvasás után letette azzal, hogy inkább várakozik. Harmincas évei elején járt akkor. A Bombadil Tomás – Aranymagos részt Tolkien biztos nagy kedvvel írta (másképp nem lett volna olyan hosszú), de én még nem láttam olyan embert, aki nem szenvedett volna vele. Szóval nem tartom ördögtől való gondolatnak azt, hogy ma csak úgy adnák ki a könyvet, ha az író a Brí előtti tartalmat legalább felére vágja.
Szerintem meg pont hogy a buckalakós rész az egyike annak a kevésnek ami igazán félelmetesre sikerült, azzal együtt hogy a zsáklaki bevezetés merő dögunalom, persze lehet hogy csak nekünk, míg a korabeli olvasók bizonyára ráismertek az angol vidéki élet karikatúrájára.
Egyébként van egy érzésem hogy ha a mostani válság végképp bedönti a kisebb kiadókat, az Aranymosás nagyon fel fog értékelődni mert amatőr (értsd nem a kortárs szépirodalmi bölcsész-esztétika beltenyészetben kupálódó) szerzőknek lassan ez marad az egyetlen esélye a kiadásra, főleg hogy nincsenek kötelező tartalmi elvárások.
Ildikó,
„Szinte egyik részletnél sem éreztem azt, hogy a karakter nekem fontos, tudni akarom, mi történt vele. Valahogy elvesznek a sűrűben a karakterábrázolások. Én ezt a legeslegfontosabbnak tartom, minden más utána jön! Ha a regény elején megfogja a főszereplő az olvasót, akkor jó esély van rá, hogy nem dobja a sarokba az első gyengébb vagy túlhúzott jelenetnél a könyvet. Egy kicsit emberibbé kellene tenni ezt az írásaitokat, nem sablonok mentén haladni”
Ezt mi szakmai nyelven a dramaturgia egyik gondjának tartjuk, a rossz érzelmi ívnek.
És nagyon igazad van, az olvasót ez fogja meg, de a pályázók sajnos legtöbbször nem erősek benne.
„Ugyanakkor úgy érzem, hogy az irodalommal szembeni alázat mintha hiányozna már a legtöbb emberből. Tolkien könyvének az elejét meghúzni?”
A híres írók nem szent tehenek 🙂 Nekünk a kiadóban az a dolgunk, hogy profi írók kéziratainál is megmondjuk, mit kell javítani.
Másrészt pedig a tehetséges régi írók ma már nem úgy írnák meg a műveiket, mert pont ők azok, akik rezonálnak az adott korra. Jókai Vaskapu-leírása azért került bele Az arany emberbe, mert az olvasók figyelmét egy ilyen nyitás keltette fel. Ma már eszébe se jutna ezzel kezdeni a történetet.
„Egy olyan korban, ahol megjelenhet a Szürke Ötven árnyalata…”
Minden egyes sikerkönyvnek oka van. Ha ezt nem értjük, hanem lekezeljük az adott könyveket, akkor a nyitott gondolkodás és a fejlődés vész el.
Engem nem érdekelt a Szürke, de amikor íróknak adtam elő, megkérdezték, mit gondolok róla. Elolvastam, és bólintottam, igen, én értem, miért olvassák milliók. Ne az előítéletek alapján haladj, hanem gondolkozz el az okon, és máris nagy lépést tettél saját írói fejlődésed kapcsán.
„Minden tiszteletem mellett, úgy vélem nincs az a lektor, aki képes megítélni minden zsánert.”
Pont ezért képzek lektorokat és szerkesztőket. Más kiadóval ellentétben nálunk ennek is van egy szakmai háttere.
Az íróknak egy dolgot kell megtennie: meséljen el érdekesen egy történetet.
„Úgy vélem, ezek a jó írások. Nem a kiszámított, minden szabálynak megfelelő, korlátok közé szorított történetek, hanem azok, amelyeket hagynak megszületni, és fejlődni.”
Egyik író sem akar írni kiszámított, keretek közé szorított történeteket. Hallottál valaha ilyen szerzőről? Mert én nem.
És semelyik kiadó nem vár el ilyet. Ezek a gondolatok egy segítő szándék kifordításának az eredményei. Bocsánat, de fogalmazzuk meg inkább úgy a lektorikat, hogy ez a regény „olyan, mint egy döglött szamár: szürke, lapos és unalmas”? Vagy: „xy a fantasztikum megerőszakolásában a síkosító nélküli iskola híve” (copyright rpg.hu) Nem, inkább megpróbáljuk írástechnikai fogalmakkal mindezt 🙂
Tűnődtem, hogy reagáljak-e arra, hogy bekerült a beszélgetésbe az írós nevem (On Sai). De talán lehet, hogy háttérként valamit sikerül megérteni…
Én a netkorszak előtt indultam, nem voltak írós közösségek, oktatókönyvek, tanfolyamok. Egy évtizeden át mással sem kísérleteztem, csak hogy Dosztojevszkij és a kedvenceim miért olyan jók, olvastam mindent, ami a kezembe akadt, és kipróbáltam, meg tudom-e csinálni. 29 évesen 13 félkész regényem volt, és elkészült a legfontosabb, ami igazán érdekelt.
Beküldtem három kiadónak – néma csend.
Utána találtam írós közösséget, és kiderült novellázni kellene, újságokban megjelenni. Azonnal sikerrel indultam, nagy pénzdíjas pályázatokon nyertem. Bárhol, ahol nyílt pályázat volt és névtelen elbírálás, mindig az élmezőnybe kerültem. Ám a következő hét évben bele sem olvastak a különböző kiadóknál a regényeimbe. Pártfogásokat, protekciókat kellett volna kérnem – de nem voltam rá hajlandó. Nem érdekelt, hogy így működik a rendszer.
Ráadásul egy iszonyúan hímsoviniszta rétegben voltam, ahol üvegplafon volt. Számtalanszor a szemembe mondták, hogy értsem meg, nőként nem tudok írni.
Mit tettem? Azt, amit nektek is tanácsolok: írjatok tovább.
Semmi nem számít, csak az ember belső iránytűje.
Tanultam, fejlődtem, és 35 évesen már négyféle stílusban tudtam írni. Amit most írósuliban tanultok az összes kurzuson, az nekem mind nem volt gond, álmomból felébresztve meg tudtam csinálni. Ahogy szerkeszteni is tudtam. Mégis, protekció kellett volna a publikáláshoz – és ekkor sem mentem bele.
36 évesen bevállaltam egy olyan projektet, amiről minden ismerősöm azt mondta, lehetetlen, soha nem fog működni. Nemcsak én kaptam ilyen hangokat, hanem a kiadóvezető is, hogy pénzpocsékolás kezdőkkel foglalkozni, anyagilag bele fog bukni. Aranymosásnak hívták 😀 37 voltam, amikor megjelent az első regényem, majd sorra a többi. Négy könyvem ért el utánnyomást. Köztük azok, amibe bele sem akartak olvasni kiadókban.
Mit gondolok most?
Hétmillió leütés áll mögöttem, de még mindig nem értem el Dosztojevszkij szintjét. Írok tovább, gyakorlok, megnézem, híres művek miért sikeresek, mit tud más író, amit én nem.
Vannak dolgok, persze, melyek nem változtak. Mai napig rendszeresen megkapom férfi íróktól, főleg novellistáktól, hogy nem olvasták a könyveimet, de hallottak róla, és nem tudok írni, persze azért nagyon ügyi vagyok. És mindig előkerülnek olyanok, akik kapcsolatépítést várnának tőlem, de mivel nem teszem, megsértődnek, és szakmailag próbálnak ellehetetleníteni.
De na, és?
Miért írom le mindezt?
Mert író az lesz, aki ott ül szemben a szövegével, és élvezi. Ezt az élményt semmi nem tudja elvenni, Ez alkotás, igazi teremtés. Tök mindegy, ki mit mond.
Nemet kaptatok ezen a pályázaton? Na, és? Írjatok tovább, és fejlődjetek.
Másik dolog, amiért ezt leírtam, hogy megértsétek, iszonyú sok lehetőséggel rendelkeztek a régebbi írókhoz képest.
Ennek ellenére minden évben megy a nyűglődés a pályázat körül. Én már immunis vagyok rá, megszoktam, de akárhányszor találkozom más kiadók szerkesztőivel, döbbenten mondják, hogy botrányos, ami itt megy. Szerintük félrenevelünk titeket, mert túl hamar, túl nagy lehetőséget kapnak az írók, és nem becsülik meg.
A könyves szakmában évi 2-3 magyar kiadási lehetőség jut sokszor húsz profi íróra. Nincs olyan, hogy bármennyi mű megjelenhet, sem tárgyévi megjelenés. Sokszor nem kapnak honort, múlt hónapban beszéltem egy ismert szépíróval, és kiderült, sok könyve megjelent, de még egyszer sem kapott pénzt utána. Ugyanígy, a könyvbemutatók is… elsőkönyveseknek dedikálások sem szoktak lenni, egy könyvhéten csak a „nagyok” vettek részt, nem volt ilyen, ami mi csinálunk, hogy évi három rendezvényen is helyet kap az író, méghozzá egy elsőkönyves. Könyvbemutatót pedig 3-4 könyv után szoktak tartani.
Amit mi itt csinálunk ezzel a pályázattal, az egy buborék. A kiadóvezető szívügye, egy szociális projekt, amibe évente 20-30 milliókat beletol. Noha egy elsőkönyvesnél öt év, hogy megtérüljön a belefektetett összeg, és az is csak 2-3 könyv után.
De vajon fog írni még jó könyvet az író, vagy csak egy dobása volt? Akar-e íróként fejlődni, vagy hatalmas egózásokat rendez, ahogy egy csomó elsőkönyves? Nem kezd-e zsánereket váltogatni,? Nem bunkó-e az olvasókkal, és elérhetetlen a neten? Ki tudja, ez mind zsákbamacska.
Nem akarok senkit megbántani, meg igazából nekem mindegy, hogy ki min nyűglődik, pusztán csak idősebb íróként írtam le mindezt. Olvasva a kommenteket, szerintem sokaknak fogalma sincs a hazai könyves szakma realitásairól. Páran azt várják, hogy bársonyszőnyeg legyen a talpuk alatt. És nem veszik észre, hogy bizony az van.
Aranymosó
„A híres írók nem szent tehenek”
Ez igaz. Ettől még Tolkien az egyik legmeghatározóbb alakja az irodalomnak, megkockáztatom, hogy műfajteremtő, ami a fantasyt illeti, és elvitathatatlan tőle e dicsőség. Értékelem a munkáját, és felnézek rá, ahogy több íróra is egyébként.
„a tehetséges régi írók ma már nem úgy írnák meg a műveiket”
Az említett írók azonban nem most alkotnak.
A szürke árnyalatairól úgy mondtam véleményt, illetve tettem utalást a minőségére, hogy elolvastam, így előítéletről szó sincs. Én is értem, miért olvassák millióan. Jó volt a reklám. Ennek ellenére azért bukott a belőle készült film, ha jól rémlik, pont az írónő tapasztalatlansága miatt, akinek beleszólása volt a rendezésbe. No persze a negatív reklám is reklám, én is ezért olvastam el. Egy ismerősöm annyit szidta, hogy már csak azért is belefogtam, de kár volt az időért. Itt valószínűleg ki se került volna, kivéve, ha a kiadó legalább akkora pénzt lát benne, mint az, aki végül kiadta.
„Ezek a gondolatok egy segítő szándék kifordításának az eredményei.”
A kontextusból kiragadott mondat valóban erre utalhat. Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam. Nem ítélkeztem a kiadó fölött. Ez egy beszélgetés, kulturált keretek között, vélemények, ellenvélemények, a másik gondolatainak megismerésével.
„nekem mindegy, hogy ki min nyűglődik”
Ezt sajnálom. Nyilván nem haverkodni jöttünk ide, de azért érdekes beszélgetések alakulhatnának ki, ha már a technikai adottságok megvannak hozzá. Részemről örültem a bejegyzésednek, amiben személyesebb dolgokat is megfogalmaztál, így már te sem csak egy nick név vagy a sok közül. Az is érdekes volt, amit a könyvkiadásról írtál általában.
„Páran azt várják, hogy bársonyszőnyeg legyen a talpuk alatt. És nem veszik észre, hogy bizony az van.”
Ezt ismerem, egy teljesen más apropó kapcsán. Senkinek soha semmi nem elég.
A Megyéről szóló bevezetés a vidéki élet kritikájának oldaláról nézve részben ma is aktuális, ettől függetlenül egyetértek azzal, hogy dögunalmas. Mai viszonyok között vagy vágnának belőle, vagy feldobnák pár pörgős, vicces párbeszéddel, helyzetkomikummal. Vagy bevetnék mindkettőt.
A buckás rész jó lett. Bombadil Toma huszonsok versszakos monológjai viszont agyonnyomják.
Az Aranymosásról dióhéjban annyit, amit kiváló középiskolás magyartanárnőm mondott: végezzetek elemző összehasonlítást.
Bizony, az a sok dalra fakadás. De nézd a naposabbik oldalát, végül mégsem a Disney csinált belőle filmet. Egyébként szerintem túl kéne már lépni Tolkienen, mert ez most olyan mintha a sci-fiben még mindig Verne lenne az etalon. A másik, akin túl kéne lépni, az Rejtő, mert úgy tűnik hogy ha verbális humorról van szó, még mindig mindenki őt utánozza. Magánvélemény, nyilván.
Kedves Psycozajco, Csikesz és Többiek!
Na most kezd végre érdekes lenni a pályázat!
Gyűrűk ura: Én felnőttként olvastam. Tök jó, nyilván megkerülhetetlen, el kell olvasni. DE! Naponta 3-4 órát bírtam olvasni belőle, úgy, hogy félóránként aludtam közben egy kicsit. A verseket, dalokat, úgy ahogy vannak átugortam.
Híres írók: Joyce Dublini emberek-jét 22(!) kiadó utasította vissza. Mark Twain Huckleberry Finn-jét Hemingway a modern amerikai irodalom origójának tartotta, ugyanakkor rossznak ítélte a befejezését.
Csak két példa arra, hogy egy híres író híres műve is lehet kudarcos, illetve lehet jelentős irodalmárok szerint egyszerre nagyszerű és hibás.
Ki lesz író? Sokkal nagyobb kérdés, hogy minek lesz író valaki. Van a közismert netes lexikonban egy olyan, hogy 1800 utáni magyar költők-írók listája. Érdemes mondjuk elböngészgetni, hogy hány nevet ismersz belőle. Valószínűleg a felét sem, pedig ezek mind olyanok, akiket valóban íróként, költőként jegyeznek-jegyeztek, vagyis van kiadott életművük. És akkor még hány lehetett mellettük olyan, akinek volt valamilye kiadva, de ma már számon se tartják, és akkor még a rengeteg próbálkozó. Szóval jogosabb kérdés, hogy ki nem író. ha írásra adod a fejed, nem azt kell eldöntened, akarsz-e híres, ünnepelt, vagy akár csak egy ideig népszerű író lenni, hanem azt, hogy tudsz-e, akarsz-e 50-100 vagy akár 5-10 év után ismeretlen író-költő lenni. Innen kell indulni. Üstökösként berobbanó istenadta tehetségek nincsenek, ez a régiek vagy a mai írósztárok esetében is csak legenda. A realitás az, hogy 1000 „íróból” lesz 50 író, ebből háromnak fennmarad a neve, és talán egy lesz jelentős irodalmi alak.
És persze mindehhez baromi sok munka kell.
Saját kiadás: Még nem találkoztam olyan regénnyel, amit a szerző saját maga adott ki, és jó is volt. A saját kiadás önbecsapás, olyanok választják megoldásként, akik nem hajlandóak szembenézni saját magukkal, és nem hallgatnak másokra. Na de aki ilyen, az hogy akar író lenni?
Ez a pályázat a pályázók többsége esetében arra jó, hogy a munkában segítsen. Én nem vagyok író, valószínű, hogy nem is leszek, de tavaly pályáztam. Kikerültem, aztán nem kaptam kiadói ajánlást. Mondjuk meg nem lepett, de a lényeg, hogy utána átírtam a regényemet, és sokkal jobb lett. Valószínűleg most se kapnék rá ajánlást, de tovább tudtam lépni, tudtam változtatni, javítani, alakítani, majd egyszer talán lesz belőle valami. Vagy nem. Én ebben látom ennek a pályázatnak a jelentőségét.
Ó Csikesz! Bocsi, nagyon igaz, amit a helyesírásról írtál, szóval ősnagy bocsánat a „valamilye” miatt!!! 🙂
Gondolkodtam, hogy ideírjam-e, végül úgy döntöttem, ideírom. Azt látom, hogy tévút, amikor egy író csak egy rajongótábort vagy – csúnyán szólva – eltartó bázist szeretne, aki kifizeti a villanyszámláját, hogy neki ne egy irodában/gyárban kelljen robotolnia, és csak a hobbijának élhessen. Azért mondom, hogy tévút, mert eleve, aki így tekint a közönségére, az hogy akar nekik írni? Milyen jogon? Az nem beszélgetést akar kezdeményezni a közönséggel az írásaival, hanem egyfajta alá-fölérendeltséget szeretne. Szerintem az irodalom elsősorban kommunikáció. Persze, ezzel lehet vitatkozni, például, hogy a hírnévre vágyó is szeretne értéket közvetíteni az olvasóknak, nem csak a pénz érdekli, stb., és nyilván. Mégis, azt látom, hogy ez a szemlélet senkit nem tesz boldoggá. Ez alatt nem azt értem, hogy alázatoskodni kellene vagy behódolni a trendeknek. Azt sem, hogy le kellene mondani az ismertségről vagy akár az elismertségről. Csak nem célszerű hagyni, hogy ez motiválja az embert. Megint csak azért beszélek így, mert saját tapasztalatom van róla. Igen, én is valahogy így voltam ezzel. Nálam ez a „nagyszerű írónak kell lennem”-érzés végül olyan görcsöt okozott, hogy majd egy évtizedre elhallgattam, alig bírtam kipréselni magamból néhány oldalt. Akkor kezdett egy kicsit oldódni, mikor már nem is foglalkoztam az egésszel. Tegnap pedig rájöttem, hogy amúgy… most jobban érdekel, hogy elmeséljek egy történetet, mint az, hogy vajon lesz-e belőle nemzetközi bestseller. Lehet, hogy ezen csak túl kell esni, mint egy gyermekbetegségen. Illetve, nem kell, semmit sem kell. De azért kényelmesebb így 🙂 És még egy gondolat: azok a nagy emberek, akiket ismerek (szerencsére van egy pár), nem azért lettek nagyok, mert azok akartak lenni, hanem annak ellenére.
Én a wikipédiával vagyok: „az író az az ember, aki irodalmi szövegeket ír”. Ezen belül van jó meg rossz, sikeres meg sikertelen, és mivel a sikerest könnyebb definiálni, a közhiedelem szerint akkor lesz valaki jó író, ha sikeres. Sikeres pedig attól lesz, ha sokan olvassák. Ha így vesszük, korunk igazi sikerszerzői azok a wattpadosok, akiket több tíz- vagy százezrek olvasnak és olyan lelkesen aktív rajongótáboruk van amiről egy irodalmi Nobel-díjas legfeljebb csak álmodhat. Lehet fanyalogni, de ha valakit ennyien olvasnak, az valamit mégiscsak jól csinál. Ismerem persze a mondást a sokmiilliárd légy táplálekáról, csak sajnos nem mindig igaz. Szerintem ők csinálják jól (mármint a menő wattpadosak, nem a legyek). Nem azon vekengenek, hogyan fogalmazzunk hatásos leveleket a kiadóknak meg ügynökségeknek, nem rugóznak pályázatokon, nem lájkolgatnak „10 lépés, amitől jobb író leszel” jellegű posztokat, nem a pénzre meg ismertségre hajtanak (mire megy valaki egy avatár ismertségével?), egyszerűen csak írnak. Nekem ez imponál, bocs. És tény hogy egy kezdő írónak sokkal több információ áll rendelkezésére mind írástechnikailag, mind a háttérkutatást tekintve, mint mondjuk 20 éve, de kis hazánkban maradva inkább a kiadók szerencsések, amiért nálunk még mindig a papíralapú könyvek jelentik az irodalmat. Azaz hogy valaki onnantól számít írónak, ha kiadják a könyvét és megvehető a Libriben. Ezért hajt mindenki görcsösen a kiadásra, az ezzel járó teljesítménykényszer és frusztráció viszont megkeseríti az írás mint önkifejező alkotás örömét. Az is igaz hogy éppen ezért nagyobb az öröm is, ha valakinek a könyve a polcokra kerül, de azért gondoljunk bele: ha az a fontos, hogy a történetünk sokakhoz eljusson, tényleg többet ér egy 1500-2000 példányban, sok fáradtsággal és idegeskedéssel kiadott könyv, mint egy online szöveg, amit jó eséllyel sokkal többen olvasnak? Persze hogy jobb érzés a polcon látni mint a kijelzőn (már amíg nem 70 %-os engedménnyel dobálják az olvasók után), de szerintem a szerzői hiúság teszi a különbséget. És ez nem feltétlenül rossz fajta hiúság, hanem valahol hasznos motiváció, és nyilván megvan bennem is meg itt mindenkiben, de azért jobb lenne, ha csak az számítana hogy olvassák-e a munkánkat, az egész sikeresírós körítés meg egyáltalán nem. Szerintem amúgy is illúzió, mert ha valaki csak egy kicsit is igazán művész, a lelke mélyén sosem lesz elégedett azzal amit elért.
Az irodalmi ügynökségek külföldön kétféle írótípusról beszélnek. Az egyik a történetmesélő, aki azért ír, mert el akar mondani történeteket. A másik pedig a szereplős író, aki az íróság életérzése miatt ír.
A történetmesélőket a sztori élteti, és ha negatív kritikát kapnak, vagy nem sikeres a könyvük, akkor is írni fognak, mert belső motivációt követnek. Őket nógatni kell, hogy kiüljenek szerepelni, mert ezt a részt csak szükséges körnek tartják. Ha nagy írás közepette vannak, és választaniuk kell egy menő rendezvényen szereplés és az írás között, az írást fogják.
A szereplős írókat a külső visszajelzés élteti. Nekik már kezdőként is vannak profi műtermi fotóik, írói oldalaik, imádnak mindenhová menni, megélni a „valakiságot”. Várják és elvárják, hogy rendezvényeken szerepeljenek, sok dedikáló jöjjön. Viszont ha nem kapják meg az elvárt népszerűséget, akkor leállnak az írással, mert úgy érzik, nem éri meg az időt.
Idehaza én is ezt látom. Érdekes, hogy nem introvertált – extrovertált felosztásban igaz, hanem mindkét típusra jellemző mindkét viselkedés. Csillogásra vágyó író lehet introvertált is.
Ami az utókort illeti, azt látom, amikor egy író átlépi az ötvenéves kort, utána kezdi mindez érdekelni. Megváltozik a gondolkozásmód, megváltozik az írói értékrend. Ezek új utak, új lehetőségek. Van, aki mögött hosszú irodalmi pálya áll, és úgy vált. Más meg eddig élt, és ekkor ragad tollat. Ezek jó dolog.
Aztán, hogy az utókor mit kezd vele, feltűnik-e az adott mű, sőt, megmarad-e az évi sok százezer írás közepette, ez majd kiderül. De igazából a szerző úgysem éli meg. Érdemes inkább pusztán egy történetet elmondani, és a sorsra bízni a többit 🙂
„Ami az utókort illeti…”
Sok éve volt a BBC-nek egy Shakespeare életőről szóló sorozata. Az utolsó részben az öreg Shakespeare azon lamentál, hogy nem vitte semmire egész életében. Egy pártfogója azzal vigasztalja, hogy nade Vilmosom, hát annyi gyönyörű drámát írtál. Mire Shakespeare: ugyan már, a falusi patikus kotyvalékaira többen fognak emlékezni mint az én darabjaimra.
Na, hát ez van 🙂
Érdekes eszmecsere alakult ki az elmúlt napokban. A kommenteket olvasgatva volt, hogy bólogattam, máskor csak a homlokom ráncoltam. Valahol mindkét tábornak (kiadó-írók,olvasók) igaza van. Egy ilyen pályázatot kilenc éven át vinni tényleg elhivatottság. Másrészt érthető az írók csalódottsága is.
Nekem ez a harmadik próbálkozásom a mosáson, és most került ki először részlet. Meg is lepődtem. A lektori véleményből sokat tanultam, bár nem értek egyet minden mondatával, leginkább azért, mert a bétáim nem jelezték az említett hibákat. Gondolkodom, hogy van-e értelem átdolgozni a regényt a lektori útmutatások alapján, vagy engedjem el. Szerettem írni ezt a történetet, hagyni, hogy a szereplők ki-be járkáljanak a fejemben és meséljenek nekem. Írás közben nem méricskéltem le a „hozzávalókat” grammra pontosan, hiányoznak az évszázados bölcseletek és egyéb adalékanyagok. Nem stresszelt a dramaturgiai ív sem, az ujjaimat az érzéseim vezérelték. Akik olvasták a teljes regényt, élvezték. Végül is erről szól az írás, nem?
Császár Mónika
Nem tudom, kinek miről szól az írás. Sokfélék vagyunk. Részemről a folyamat olyasmi, hogy jön egy ötlet, aztán ihlet, az első mondatok utáni kíváncsiság, a varázs, a kihívás érzése, végül a kényszer, hogy mindent mondjak el, amit tudok. Rengeteg feljegyzés porosodik itt-ott, cetlik a fiókban, adathordozón, néha csak címszavak, néha jó pár fejezet, némelyik már több, mint 20 éves, gondolom többeknek ismerős. Sok mondanivalóm lenne, van olyan köztük, amiket szeretnék is elmondani, de soha nem lesz leírva, vagy ha mégis, akkor nem bétáztatom, és nem küldöm be semelyik kiadónak.
Nem vagyok elég jó, soha nem lehetek elég jó. Egész életemben ostoba álmokat kergettem, naivan azt képzelve, hogy a kitartás, és a rengeteg munka majd elvezet valahová. Van, akinek ez sikerül, képes magát managelni (utálom ezt a szót, de nem tudok jobbat) tudja kihez forduljon, merre menjen, hogy célt érjen el. Nekem ez sohasem ment, és egy idő után rájöttem, hogy tulajdonképpen mindegy. Nincs ráhatásom, akkor miért is görcsöljek rajta? De továbbra is írtam és írok persze, úgy tűnik, még nem tudatosult bennem, hogy csak az időt pazarlom vele. Páran elolvasták az éppen elkészült írásomat, tetszett nekik, szorgalmazni kezdték, hogy kezdjek vele valamit, én meg megint valami ostoba reményt éreztem, hogy ja, hát végül is miért is ne próbálhatnám meg?
Párom kollégájának egy ismerőse ismert egy írót, (aki leginkább gyerekmeséket ír, és itt is publikál) megadta az elérhetőségét, én pedig megkérdeztem, mit kezdjek a kézirattal. Arra kértem, legyen szigorú, mondja meg, hogy egyáltalán érdemes-e foglalkozni ezzel. Nagyon kedves volt, adott pár tanácsot, azt mondta lát benne fantáziát, és ő javasolta az Aranymosás pályázatot. Mivel egy több könyves íróról van szó, aki ismeretlenül nem lehet elfogult velem szemben, tényleg elhittem, hogy most nagy lépéseket tettem, láttam valamiféle jövőt. Sokadszor is korrektúráztam, átjavítottam az írást, kitöltöttem minden adatlapot, megírtam a konfliktusvázlatot, beküldtem mindent, és izgatottan vártam, hogy kezdődjön a buli. Jöttek sorban a részletek, elolvastam, és az első lektorin egy át is ment. Aztán azóta sem. Elolvastam a hozzászólásokat is, kezdtem megérteni, hogy már megint háttal ülök a moziban. Akkor levettem a rózsaszín szemüveget, feltettem a bohócsapkát, és feszes, bár nem őszinte mosollyal néztem magam elé. Önkéntelenül is hasonlítottam írásaimat az ide kikerült részletekhez, és volt jó pár, amit sokkal jobbnak éreztem. Mégis kihullottak. Ez van, idealista vagyok, nem pedig szakértő, és azt hiszem, ez így van jól. Sokat gondolkoztam azon, hogy ha valaki például filmkritikus, az vajon képes élvezni egyáltalán egy filmet? Vagy szakmai ártalomként akkor is elemez, és ízeire szedi a látványt, a zenét, az összhatást, a mondani valót, a szereplők játékát? Ugyanez a kérdés a lektorokkal kapcsolatban is felmerült bennem, és rájöttem, hogy nem baj, ha nem értek hozzá. Csak írok, és kész, abból nem lehet baj, legfeljebb majd ráfogom, hogy pihenésképpen tettem, így nem érzem kidobott időnek.
Igazad van. Én szerettem a regényt írni, és aztán átolvasni, az én szereplőim, az én látásmódom, az én mesém. Jó volt, szerettem megalkotni, még akkor is, ha valójában már az első fejezet után ment a főszereplőm a maga feje után, mindegy, mit találtam ki neki. Mindig azt hittem, hogy alapvetően azért ebben a belső világban mi istenek vagyunk, aztán rájöttem, hogy ez is tévedés, legfeljebb féltő szülőkként terelgethetjük megalkotott karaktereinket, akik aztán dacos kölyökként azért se fogadnak szót. Azért elmondhatom, hogy írásom beküldésével elmentem a végsőkig, az én személyes végső határomhoz értem, ennél többet nem tudok tenni. Éltem a lehetőséggel, kiadtam a kezemből, innentől másokon múlik, mi lesz a sorsa. Itt most azt értettem meg, hogy teljesen téves elképzelésem volt az egészről, és abba a hibába estem, hogy megpróbáltam megítélni a tulajdon írásomat, más, már kiadott művekhez képest. Úgy gondolom, az „azoknál sokkal jobb” kevés ahhoz, hogy „önmagához képest elég jó”
Még nem találkoztam vele, talán nem is fogok, de így már túlléptem azon, hogy izgatottan várjam. Ellenben van még rengeteg mások által megírt regény, amelynek részletei felkerülhetnek, és jó lenne látni, hogy lesz még kiadói ajánlat.
@Psycozajco – „Bárha engem titkos métely fölemészt: az örök kétely; s pályám bére égető, mint Nessus vére. Mily temérdek munka várt még!… Mily kevés, amit beválték félbe’-szerbe’, s hány reményem hagyott cserbe’!” Psycozajco magyar hangja: Arany János. Ha pedig egy cipőben jársz vele, hiszen téged is emészt az örök elégedetlenség, akkor nem lehetsz annyira rossz úton. Ha nagyon frappáns akarnék lenni, azt mondanám: a tehetséget az különbözteti meg a dilettánstól, hogy sosem elégedett magával. Mintha valaki egy csipet sóval született volna a bőre alatt, amitől még a legkényelmesebb fotelben sem tud nyugodtan megülni, mert valami mindig viszket valahol.
Kamaszkoromban, amikor szerencsétlen magyartanáromat állandóan a verseimmel bombáztam, hogy ugyan mondja már meg jók-e vagy nem (nem voltak azok) és van-e értelme írással foglalkoznom (pld a klasszikus baletthez képest feltétlenül), egyszer elszakadt nála a cérna és azt mondta, Kosztolányi szerint az írás ott kezdődik, ha valaki el tudja dönteni, amit ír az jó vagy rossz-e. Nem tudom, így van-e. Ismerek valakit, aki pár éve méltán sikeres generációs regényt írt. Nekem azt mondta a könyvéről, hogy baromira elégedetlen vele, nehogy pénzt adjak érte, de még így is jobb, mint az utána következő, amit konkrétan egy rakás szarnak nevezett. (Mindkettőt a Magvető adta ki.) Nem tudná eldönteni? Inkább az örök kétely esete megint. Egy másik ismerősöm már vagy egy tucatnyi könyvet írt, főszerkesztő volt, abszolút szépirodalmi felső-belső kaszt, a legutóbbi a Kalligrammnál jelent meg. Elolvashattam a kéziratot. Azt a pánikot, véleményért-tanácsokért könyörgést (hiába kérte, mert az írása meghaladta az én nyelvi szintemet), bizonytalankodást, izgulást, amit előadott – alig akartam elhinni hogy egy befutott író ennyire kételkedik a saját képességeiben. Aztán a másik oldalon akad, aki az első könyvével „fürdik a valakiségben” és büszke magára, a könyve meg erősen 70% felé tendál molyon, miközben maga a szerkesztője mondta még a kiadás előtt, hogy ami ott 80% alá megy, ott valaki valamit nagyon elrontott. Nem úgy tűnik, mintha zavarná. Szóval a kételyeidet tekintsd amolyan lelki visszajelzésnek, hogy van benned spiritusz.
Inkább ott csúszhat el a dolog, ha mások műveihez mérjük magunkat. Az objektív mércét nem nevek meg könyvsikerek jelentik, hanem a nyelv. Bodor, Krasznahorkai, Grecsó, Potozky, Tóth Kriszta meg a többi „nagy” is ugyanazt a nyelvet használja, amit mi, csak jobban. Tőlük érdemes tanulni a fogalmazást, sok olvasással (ezzel nyilván nem mondok sok újat. Bár volt olyan hogy valaki a bétázós csoportban high fantasy trilógiát tervezett és amikor megkérdezték tőle, kik a kedvenc szerzői, azt mondta hogy nem igazán szokott olvasni, mert nincs rá ideje. :D) Ha pld Bodor Ádámtól ellessük, hogyan kell egy triviális eseményt leírni úgy, hogy mégis beleremegjünk a feszültségbe, vagy Böszörményitől, hogyan tudja csont nélkül elhitetni az olvasóval hogy a századelős Budapesten jár, és ezeket az eszközöket az infóadagolással, szóhasználattal, mondatalkotással megtanuljuk a saját szövegünkben is alkalmazni, onnantól tudni fogjuk, mivel kell elérni hogy az írásunk „jó” legyen. Megüti a magamnak felállított szintet: jó, mert a nyelv objektív mércéje szerint mérem. Nem felel meg: nem jó. Ki milyen követelményt állít maga elé írás során és mennyire tudja betartani, talán így értette Kosztolányi.
Kedves Mónika,
„Gondolkodom, hogy van-e értelem átdolgozni a regényt a lektori útmutatások alapján, vagy engedjem el.”
Tanácsként azt tudom mondani, hogy az írók a mélyben érezni szokták, hogy az adott sztori „a” nagy történet-e, illetve azt is, hogy hónapokkal egy nemleges lektori után még foglalkoztatja-e őket a világ, a szereplők. Ha nagyon erősen újra és újra visszatérnek ilyen érzések, akkor lehet, érdemes átírni. Ha viszont nagyobb örömöt és kihívást okoz egy új történet, akkor nem érdemes feleslegesen beleragadni egy régibe.
Akinek dramaturgiai gondja van, és esetleg szeretne képzést, még lehet jelentkezni a Dramaturgia kurzusra. Idén egy alkalommal tartunk, és csak kis csoportnak.
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/meg-tudsz-jelentkezni-a-dramaturgia-kurzusra-12496.html
Kedves aranymosó!
Rég voltam fent, de a mostani betekintők nagyon tetszettek. Néga egy betű elírás is elég, hogy kidoják az embert, ez tény, de szerintem sokat tanulhat belőle az ember. Épp megmérettetésre készülök magam is, így jól esett, hogy ezekből a hibákból tanulhatok. A Star Wars és Star Treknél is látja az ember, ha ma adnák ki őket, nem lenne olyan népszerű, vagy el se jut a nyomdába, ha nincsenek a körülmények (hidegháború/második világháború előtti sff) és a megfelelő közeg, hogy a kiadó rábólintson és megszerkessze azt.
Várom a továbbiakat és boldog karantént! 🙂
Lily
PSYCOZAJCO
„Mindig azt hittem, hogy alapvetően azért ebben a belső világban mi istenek vagyunk, aztán rájöttem, hogy ez is tévedés, legfeljebb féltő szülőkként terelgethetjük megalkotott karaktereinket, akik aztán dacos kölyökként azért se fogadnak szót.”
Ez mennyire így van! És mivel a dacos kölykömet sem üthetem agyon, a készülő írásom is állandóan csiszolom, javítom, újra- és újra- és újraolvasom. Mert soha nem elég jó. Néha vannak röpke pillanatok, amikor hátradőlök, és megrészegült félmosollyal szemlélem a kijelzőt, mert sikerült egy különösen szép leírást vagy jelenetet megalkotnom. Pár másodperc csupán a több hetes-hónapos alkotói folyamatban. Akkor miért csinálom?
Mert örömet okoz? Mert kikapcsol? Mert írás közben bármit megtehetek, bárkinek a bőrébe belebújhatok? Igen. Ezért. Is.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem ugráltam volna örömömben, ha a Storm eljut a kiadásig. Akik itt vagyunk a mosáson, mindenkinek ez a vágya. Talán egyszer… Addig is van mit tanulni, van hová fejlődni.
ARANYMOSÓ
Köszönöm a tanácsod, megfogadom.
Csikesz
Kedves dolog a párhuzam föltételezése. A magyartanáros sztori is tetszett, főleg mert szintén átéltem, csak nem versekkel, azokhoz aztán végképp suta vagyok. Bár vannak, akik szeretik – az univerzum rejtelmei. Az zavar kissé, hogy az író személye itt hangsúlyos, ha nem értem félre teljesen a dolgokat. Részemről pont halál érdektelen, hogy az író a magánéletben szereti-e a citromos fagyit lecsóval, vagy épp amatőr lékhorgász. Ha jó a regénye, akkor érdekelni fog a következő is.
Az is érdekes volt, amit On Sai írt az első regényesekről. Nekem furcsa dolog, bár nyilván el tudom képzelni, hogy az ember kezébe veszi saját művét nyomtatott formában, aztán megy az író olvasó találkozókra ünnepeltetni magát. Ha elkerülhetetlen, valaki mást küldenék magam helyett, és ha kiderülne a turpisság, még mindig bedobhatom a dumát, hogy éppen egy regénnyel foglalatoskodtam és nem értem rá. Az igazság meg az, hogy ki a francot érdekel, ki az a Psycozajco (nyilván nem ezen a néven írtam a regényt, ez is csak camouflage) és szereti-e a pirított hógolyót káposztával? Vagy hogy megy ez? Ott állok egy íróasztal mögött, szórom az autogramokat, és széles mosollyal hatásvadászkodok? Jó, ez igazságtalan volt részemről, bizonyára vannak ilyen showmanek, akiknek kell az az életérzés. Majd elmegyek egyszer egy ilyen rendezvényre, és jól kifigyelem ezt a procedúrát, hátha tanulok valamit.
Ha megengedsz egy személyeskedést, dörzsölt alaknak tűnsz, kellő tapasztalattal. Bár eleinte úgy gondoltam jobb a három lépés távolság, kezdek rájönni, hogy te is sztorikon keresztül tanítasz, és nem kioktatsz.
Psyco, szia, az író káposztafogyasztási és egyéb szokásai meglehetősen irrelevánsak, inkább arra próbáltam utalni hogy a valódi tehetség egyik ismérve az örökös elégedetlenség a teljesítményünkkel. Ismered a viccet? Két író beszélget. Na milyen lett az új könyved?, kérdezi az egyik. Mire a másik: Nem tudom, még nem olvastam a kritikákat.
Vagy lehet hogy csak pont ez a tépelődés hozza meg az állandó fejlődést, ami a jó vagy egyre jobb könyveket eredményezi és lehet, hogy valaki a pálya elején többet kételkedik önmagában, de látod, a kesőbbi kritikai és közönségsiker sem szabadít meg tőle. Szóval ha ezt érezzük magunkon, még nem garantálja hogy valami nagyot fogunk letenni az asztalra, de egy fontos mentalitásbeli tényező már adott hozzá. Ne a szenvedős oldalát nézd, inkább örülj neki, hogy jobban fel vagy vértezve a nárcisztikus hajlamokkal szemben.
Egyébként nyilván a csikeszség is csak egy virtuális álarc, de ha már Aranymosó ismeretlenül is rám osztotta a frusztrált öreg fehér férfi író szerepét, hát miért ne játszanám? 😉 Pedig istenbizony nem vagyok csillár az üvegplafonon, sőttt…
Miért lenne rád osztva?
Tavaly többször is szúrkáltátok a mostani trendekkel mihez kezdeni nem tudó, megkeseredett öreg férfi író figuráját és az adott akkori kontextusban magamra kellett vonatkoztatnom. Persze lehet hogy félreértettem valamit. Nem baj, már egészen beleéltem magamat.
Kedves Csikesz! Visszakerestem a beszélgetést, és jól emlékeztem. Tavaly egy fiatal lány kérdezett valamit, és neki feleltem egy általános írói helyzet kapcsán.
Mindenki a saját buborékjában él. Az enyém úgy fest, hogy évente sok új ember megjelenik, és kommentel. Nem ismerem őket, ők sem engem. Nyílt kommunikációs stílem van, nem „szurkálok” vagy célozgatok, hanem ha problémám van, simán kimondom és konkrétan az adott személynek címezve. Mint most is, amikor udvariasan megkérlek, ne adj a számba olyan szavakat, amiket nem mondtam.
Ami meg a témát illeti, nemcsak az „öregedő férfi írók” frusztráltak, hanem a fiatal lányok, a fiatal fiúk, a középkorú nők mind-mind a maguk gondjával küzdenek, és ezek mind különböző gondok. Ha kérdeznek, akkor felelni fogok, merthogy az érdekem az, hogy szeressék ezt a pályázatot, fejlődni tudjanak, és jól érezzék magukat. Más is, te is. Aztán pedig ott üljek szembe a rakétásokkal vagy a nyertesekkel és élőben át tudjuk beszélni a kéziratot, az írói pálya lehetőségeit, a vágyaikat és félelmeiket.
Ez a pályázat egy fejlődési út, és aki részt vesz, érzelmileg is fejlődni fog, megtanulja a stresszt is kezelni. Publikáló íróként ennél jóval nagyobb nyomás lesz.
Affenébe. Már óvodás koromban is a két öregúr akartam lenni a Muppet Show-ban, azt hittem végre közel vagyok az álmomhoz, erre kiderül hogy nem is. 🙁
Nos hát… ^^”
Jártam már itt egy héttel ezelôtt, de akkor is, most is ugyanígy megijesztett a hozzásszólások fala.
Mármint nem terjedelemben, hanem tartalomban. Olvasván a véleményeiteket egy kicsit ráeszméltem, hogy nekem mily’ kevés mondanivalón van a témával kapcsolatban -sokkalta inkább egy „árral haladó” személy vagyok -, és ez egy olyan hatást keltett, mintha óriások lábai elôtt állnék éppen, akik a fejem felett beszélgetnek valami általam ismeretlen nyelven. Még ha közbeszólnék is valamit, a hangomat ezen óriások egy puszta lehelete is elfojtaná, oly’ kevés súlya lenne.
Szóval, most hogy egy kicsit csendesebb lett a környezet, annyit mondanék, hogy én mindössze örülök, hogy itt lehetek. Örülök, hogy tavaly nyár végén ráleltem erre a feledhetetlen lehetôségre!
Még nem láttam nyomát az írásomnak – pedig ha megengeditek és ha nem hangzok túl önteltnek miatta, szerintem az elôszûrésen átmenne (Ez a kaparó belsô hang sokkal inkább a Lektori miatt aggódik; Avagy legalábbis azért bizakodok az elôszûrésen, hogy tanúja legyek egy Lektori véleménynek és jó vagy rossz kikeretezzem azt magamnak, s végre újból nekiessek a történet szerkesztésének egy tizedik alkalommal is) – …Hol is tartottam? Jah, igen! Stressz és körömrágás! 😀
Tapasztalatlan vagyok még a könyviparban, a kiadói fortélyokban, sôt még a kritikák adásában is, mert rettentôen mindenevô vagyok.
De remélem egy nap – talán már a jövô évi Aranymosáson, avagy az után -, lesz végre némi szilárd véleményem és kellô belelátásom a dolgokba ahhoz, hogy én is részt tudják venni ilyen szakmai beszélgetésekben.
De addig is… A vetélkedônek még nincs vége, tehát visszabújok az oldalvonal csendes biztonságába, tovább várakozni az esetleges kikerülésre 😀
(Habár az idei remény kezd hétrôl hétre picivel fakulni.)
Kedves Norbert!
Hajrá! A jövőbeni Aranymosásosoknak is!! 🙂
Lily
Ui: Aranymosó! Lesz ebben az évben antológiapályázat?
Kedves Norbert,
hozzászólásként szeretettel várjuk a sima olvasói benyomásokat is. Az írók nagyon örülnek neki.
Sok sikert a pályázathoz 🙂
Kedves Steamlily,
A tavalyi antológiák szerkesztése most zárult (Az év legjobb YA és NA novellái), ezeket eredetileg karácsonyra terveztük megjelentetni.
A napokban hirdettünk egy vírussal kapcsolatos pályázatot, de ezt csak a kiadó szerzőinek, az előző antológiás szerzőknek és az íróiskolásoknak. Ha nem lesz elég anyag, akkor lehet, nyilvános pályázattá bővítjük. Ez idei megjelenés lesz.
Tervben van a következő évi antológia is, valószínűleg őszi meghirdetéssel, de ez még a vírushelyzet hatásaitól is függ. Az antológiák mindig jóval nagyobb munkát jelentenek szerkesztésileg és adminisztrációsan is, és a fogyásuk is bizonytalanabb, így nem tudom, hogy a kiadó erőforrásai most ilyen irányban lesznek-e bevetve, vagy átcsoportosításra kerülnek.
Kedves Aranymosó!
Ebéd utáni pihenőmön nézve kifele az ablakon rájöttem, hogy már kezdem unni ugyanazt a látképet, és jó lenne valami mással etetni agysejtjeimet. Erre beugrott, hogy vajon milyen alkatú, típusú írókat is keresnek valójában? 🙂
(Remélem 180 cm felettieket, mert akkor van esélyem).
Én csupán megfigyelőként vagyok itt jelen, nem indultam soha a mosáson, de muszáj nekem is megszólalnom. Kíváncsian várom mindig az új kikerülő részletet (annak ellenére, hogy sok nem az én világom), a lektorikat pedig különösen, hátha tanulok belőlük valamit, de most már kezd elmenni a kedvem az egésztől. A hozzászólásokba már épphogy csak belenézek, mert borzalmas, ami itt folyik. Pár féltékeny (igen, az…) ember okoskodása, észosztása és egymás vállának veregetése megy a kikerült részletek kommentszekciójában, mást sem csinálnak, csak fröcsögnek. A legtöbbnek még annyi sem jött össze soha, hogy ide kikerüljenek a X részlet közé, nemhogy bármi írásuk megjelenjen. És még akkor sem lenne szentírás, amit mondanak… Szerencsétlen író, akiknek kikerül a részlete, biztos alig várja, hogy valaki véleményt mondjon, erre ez… De ez ártalmas! Én is beszélhetnék atomfizikáról, mikor lövésem sincs az egészről (és hát volt fizikaórám gimnáziumban, szóval a világon mindent tudok…), de ha elég hangosan kiabálok közben, akkor lehet, hogy engem hallgatnak meg, az én véleményemet hiszik igaznak még azok is, akik sokkal többet tudnak, mint én… Nagyon remélem, hogy a nem továbbjutó írók örökre elfelejtik azt, amit ezek itt összehordtak nekik. Nem számít, hogy volt-e igazság abban, amit mondtak, mert a sok szemét közt elveszik minden. Kérlek titeket, kedves kikerült írók, hogy csak a lektoriban megjelent tanácsokat, hibákat vegyétek figyelembe, a többivel ne is törődjetek!
Kedves Aranymosó! Nem lehetne ezt valahogy leállítani? Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki egyre rosszabb érzéssel keresi fel ezt az oldalt. Ez lassan már csak cirkusz, az érték, amit adott, kezd elveszni, amit nagyon sajnálok.
Kedves Aranymosás, Kedves Lily,
Köszönöm mindkettőtöknek a biztatást! 😀 Már tucatnyi ötletem lenne rá megint, hogy miként javítsak a történetemen, de addig félek nekikezdeni, amíg nem tudom, hogy az előszűrőn átjutottam-e és lesz-e Lektori visszajelzés, jó vagy rossz. Lehet olyanba is belenyúlnék, ami valójában nem gond, ám a pillanatban túlgondoltam és csak kontárkodok. (Nem az első eset lenne 😀 Haj jaj, bizony nem…)
Mivel pedig pont ‘Lily’ a főszereplőm neve, Lily, tőled a jó szavak külön szentimentális értékkel leptek meg 😀 Nagyon egy furcsa – bár felettébb melengető – érzés volt.
Karin,
Én értem, hogy az írás elég, hogy is mondjam, „kényes” lehet egyeseknek, hiszen mégis szívünk-lelkünk beletesszük, de szerintem a legelső és legfontosabb egy írónak azt megtanulni és elfogadni, hogy Nem lehet olyan dolgot készíteni, amit mindenki csak dicsérni fog. Aki a horrort szereti, az nem szigorúbban fog értékelni egy gyerekmesét. Aki idealistább történetekbe fekteti az idejét, az természetesen kritikusabb lesz a cinikus írásokra. Ebben semmi természetellenes vagy rosszízűség nincsen.
Tud fájni mások rossz véleménye, de csak nagyon-nagyon-nagyon kevés ember az, az összes közül, akik szándékos ellenszenvvel írják ezeket. De akkor is, nem hiszem, hogy a legjobb megoldás lenne elzárkózni a világ elől csak ezért.
Ha nem tetszik nekünk valaki véleménye, márpedig szólás szabadság van, akkor mint író, a mi feladatunk venni egy mély levegőt, újra elolvasni, átgondolni, hogy Miért volt ennek az olvasónak ez a véleménye, és eldönteni, hogy mi az, amit hajlandóak vagyunk megfogadni belőle és mi az, amit kidobunk. De minden esetben megköszönjük. Nem azért írunk, hogy az olvasók Jól érezzék magukat, hanem azért, hogy Érezzenek, jót vagy rosszat; A legrosszabb dolog, ami történhet, ha Senki nem ír oda semmit. Mert csakis ez jelenti azt, hogy senkit nem érdekelt annyira, hogy akár még csak lehordja a földbe is.
Ha valaki annyit erőfeszítést sem vesz, hogy Rosszat mondjon, hát ott már tényleg nagy a gond! 😀
Az pedig, hogy csakis a Lektor véleményére hallgassunk, és ne a közönségre… Hát, tudtommal a közönségnek írunk, ők fogják megvenni a könyvet, nem pedig a Lektor. A Lektor csak egyetlen egy ember, és csak útravalót ad neked a tapasztalatával. Az a Mi feladatunk az, hogy a könyvet el is vigyünk egy célközönségnek azon az úton. Őket viszont nem fogjuk megtalálni, ha kizárjuk őket mert félünk a negativitástól.
Kedves Karin, sajnálatos hogy így látod-gondolod de két dologról megfeledkezel. Először is semmi sem akadályoz meg abban, hogy az irígy fröcsögést helyretéve te is megírd, mennyire imádsz egy kikerült részletet és miért. A Kiadó maga is írta, mennyire sajnálják, hogy idén kevés a hozzászólás. Tehát hajrá, szabad a pálya.
Másodszor, ha netán akad olyan történet ami nagyon is tetszik a sok hókuszpóknak, mert ilyen is van, de a végén mégsem kap kiadási ajánlatot, a szerző akkor is a negatív lektorival vigasztalja magát?
„Az pedig, hogy csakis a Lektor véleményére hallgassunk, és ne a közönségre… Hát, tudtommal a közönségnek írunk, ők fogják megvenni a könyvet, nem pedig a Lektor.” Mióta számít közönségnek a többi induló egy versenyen? Keserű szájízzel, fel sem vállalva, hogy melyiket is írta ő tavaly vagy x éve… Ez olyan, mintha egy főzőversenyen a többi induló (vagy egy betévedő, aki azt képzeli, hogy ő a második Gordon Ramsay /dehogy, hisz ő még nála is jobb, bár egy tésztát sem tud megfőzni!/) lenne a kóstoló… Szerinted abból jó sülne ki? Dehogy. Ez nevetséges, és nem véletlen van ennyire kevés hozzászóló. Legalábbis én magamból indulok ki, de nekem így semmi kedvem írni, de lassan az oldalt megnyitni sem. És valóban, nem kényszerít rá senki. Ha ezt a szervező csinálná, hagynám is azonnal, vissza sem néznék. De ez nem igaz. Igazán sajnálom őket, hogy ennyi időt, energiát és pénzt beleáldoznak, hogy pár ember tönkrevágja az egészet. (remélem, hogy most nagyot tévedek) Én is írok, kaptam már sok véleményt, hidd el, látszik, hogy melyiket milyen szándékból írta az ember. Hát itt is látszik. És való igaz, bármibe bele lehet kötni. A legtöbb negatív véleményt (tisztelet a kivételnek) nem olvasói csalódottság szüli, hanem szimpla rosszindulat. Nekem nem az a bajom, hogy nem rajongjátok a körül a kitett írásokat, hanem a mód, ahogy ez zajlik, aminek valójában köze sincs a részlethez. És most igazán sajnálom, hogy én is etettem a trollt, pedig nem volt szándékom.
Kedves Karin, konkrétan mi a problémád? Ha szerinted ez itt rosszindulat meg irigyseg, még nem olvastál igazán maró kritikát a molyon, nem beszélve a tortenetekről vagy a karcolatról. A Moly esetében még csak nem is a valódi sárba taposásról beszélek, mert olyan is van, és még úgy sem mindig rosszindulatú. Persze egy komoly szerzőnek nem feltétlenül számít amit ott összeírogatnak, egy irodalmi folyóiratban megjelent negatív kritika viszont tényleg össze tudja törni egy író lelkét meg a karrierjét is, szóval ők sem sebezhetetlenek. A kritikusokat mindig is félte, utálta minden szerző, de rosszindulatra hivatkozni még így is elég szánalmas kifogás. Még József Attila sem tette Babits-sal, legalábbis nem nyilvánosan, pedig az a csörte tényleg vérre ment.
És nagyon nem igaz hogy mindent csak lehúzunk. Én pld pont múlt éjjel írtam Andrásnak hogy a kiszúrt hibáknál fontosabb, hogy a dolog legnehezebbik részét nagyon eltalálta. Talán csak egyértelműbb megfogalmazáshoz vagy szokva. A rosszindulatot meg irigységet részemről egész máshol látom.
Kedves Aranymosó!
Köszönöm a választ a kérdésemre. 🙂
Lily
Kedves Karin, szerintem itt senki nem szól hozzá rosszindulatúan. Még az sem, akinek hozzászólásaiból a leginkább azt lehetne gondolni. Kommentjei alapján az illető egy összetett személyiség, aki már látott, tapasztalt egy’s mást, és ennek megfelelőek a hozzászólásai, amelyek az ő színvonalán mozognak, hozzá intézve azokat ő karcosnak, de nem sértőnek találná. Persze az kérdés, hogy mennyire gázol bele fiatal, kevésbé tapasztalt és összetett személyiségű írópalánták lelkébe? Miként az is, hogy tényleg jó-e az említett írópalántáknak, ha Lektortól kapják a legkeményebb véleményt? Szerintem jobb nem elmenni az angolszász iskolarendszerig, ahol akkor is dicsérik a diákot, ha hibás a feladat, aztán a felvételin 5%-ot ér el, és nem érti szerencsétlen, hogy őzseniségével ez hogyan történhetett. Nézzük az érme másik oldalát is. Ha rosszindulatú hozzászólást akarsz olvasni nézd meg az Aranymosó által idézett, rpg.hu oldalról származó idézeteket. Ugye, hogy az itteniek már nem is annyira sértőek?
Kedves János! Szóval, ha valaki nevelő célzattal megüti a gyerekét, az oké, mert más szíjjal veri a sajátját? Tudod ebben a nézetben ott a hiba, hogy nem másoknál kell kicsit jobbnak lenni (ezért az érzésért itt sokan vért izzadnak), hanem saját magunknál. Nem is a negatív véleményekkel van gondom, hanem azokkal, amiken látszik, hogy az írója csak a saját sérült egóját próbálja pátyolgatni vele. Ezek kicsit elszaporodtak. A fiatalság pedig fogalmam sincs, hogy miért van ennyire kiemelve, mert a bölcsességet nem a kor adja, hanem az élettapasztalat és az ÉSZ, ami mögötte van. Könnyedén lehet bölcsebb egy tizenhat éves, mint egy hatvan… És ha már ebből kiindulunk, az általad emlegetett „összetett személyiségek” még arra sem képesek, hogy figyelembe vegyék a szervező kérését, és a kikerült részleteket ne offolják szét. Nehéz megérteni, hogy ami nem tartozik az íráshoz, az ne menjen oda? Nem is olyan rég töröltek ki ezért kommenteket. Erre ezek az „összetett személyiségek”, akikről akkor is szó volt, most ugyanazt csinálják. Gondolom ezek holnap megint törlésre kerülnek, de én őszintén sajnálom szegény írót, akinek az írása alatt kiélik magukat. Szerintem ez az egész nagyon nincs rendben, de akikről szó van, azok úgysem látják… De nem is az én feladatom küzdeni ezért, szóval részemről ennyi volt. Az íróknak sok sikert kívánok!
Kedves Mindenki (általánosan szólok)!
Azt tapasztaltam, nem csak Molyon, de Wattpadon is, hogy a leggyengébb művek kapják a legtöbb olvastam-ot és csillagot, vagyis nem a szinvonal a fontos, hanem a csillagok száma, a lájkvadászat izgalma. Ezzel szemben, itt és más „értelmesebb, szakmaibb” pályázatnál, vagy fórumon, ha a társaság olyan, akkor lehet öreg vagy fiatal, tud kompromisszumra törekedni. A béta meg segít, nem árt. Lehet pl. húsz Piroska és a farkas adaptáció (ált.), de mondjuk abból ha egy jó, a többi kuka, akkor nem vinnyogni kell, hogy neki miért van 8millió olvasása, pedig egy összedobott vmi, még a jónak csak mondjuk 6ezer. Ezt tapasztaltam, és ez SZÉGYEN!! 🙁
Lily
Ui: Lehet úgy is írni, hogy kikeresed, ha kiírják a zsűri tagjainak nevét, hogy ki, mit szeret és abból egy zsűrinek tetszőt alkotni, persze nem plagizálva, hanem rendesen megírva, csak a műfajoka átvéve és megf. keverve (nem ajánlom, de segíthet győzni, mert a GYŐZELEM fontosabb, mint a neked tetszés). 😉
Az utóirat ironikusan és szomorúan értendő. 🙂
Köszönök mindent! (:
Lily
Ui: Az írások gyönyörűek… elég nagy káosz lehet az írók fejében!
Karin
Van, amiben igazad van, másban nem értünk egyet, de még nem hallottunk tőled építő jellegű javaslatot.
Kedves Karin, érdekes ez az asszociáció a verésre… vajon honnan jön? Elég érthetően elmagyaráztam egy példán keresztül, hogy mire gondolok. Az, hogy te annak ellenére szándékosan félre akarod érteni, hidegen hagy.
Az tény, hogy előfordul, hogy egy 16 éves érettebb, mint egy nyakas hatvanas. Az is, hogy ilyen hatvanasok közül egy se írkál erre a fórumra. Ahogy a hozzászólások számát nézem, egyik kikerült részletnél, valamint a lektorinál sem csökkentek, szóval az utóbbi hetekben aligha lehetett tömeges törlés.
Ha érzelmileg kötődsz valamelyik íróhoz, megértem, hogy rosszul esik néhány hozzászólás. Különösen, ha vele is beszéltél, és esetleg átvettél bánatából. Erre az esetre javaslom, hogy lépj hátra, és gondold át, biztos hogy jó lenne, ha a legkeményebb bírálatot a Lektortól kapná? Vagy esetleg jobban érzi magát, ha pár hozzászólásra rá tudja sütni, hogy az írója egy bunkó, és azután kap egy lektori kritikát?
János, rajtad már csak nevetni tudok. 😀 Gyanítom, hogy egy vagy az itt trollkodók közül, csak másik álnéven. Legyen, nekem mindegy. Nem én szólítottalak meg, hanem te engem, nem én személyeskedek, hanem te velem… célozgatsz, belém kötsz. Oké, most erre mit mondjak? Semmit, mert lényegtelen. Csupán azért reagálok, mert nem akarom, hogy szegény kikerült írók miattam kapjanak még többet a nyakukba: nem, nincs közöm egyikhez sem, azt sem tudom, hogy kicsodák ők. Sajnáltam/sajnálom őket, ezért írtam, de részemről ennyi, majd az oldal üzemeltetői megoldják (ha akarják) az itt kialakult helyzetet.
Irigyellek a türelmedért, János. Állítólag jön a sarkvideki levegő, biztos az sodort erre egy ilyen hópelyhet.
Kedves Csikesz,
az adott regényrészletet nem akartam jobban szétoffolni, így ide írom mindezt.
A pályázat elején többször moderálnunk kellett a hozzászólásaidat, de reméltük, hogy kialakul egy normális kommunikáció. Azonban a mostani szövegrészletek alatt is – hiába szólt a kolléga – újra kioktató és mást megalázó stílust veszel fel. Ez az utolsó moderátori felszólítás, utána bannolunk.
Köszönöm a megértést.
Kedves Mindenki!
Ez a pályázat a tehetségek felkarolásáról, és nem lezúzásáról szól. Nagy öröm, amikor valaki átjut az előszűrésen, nemcsak az írónak, de nekünk, szerkesztőknek is. A szövegrészlete nem véletlenül ki, hanem azért, mert az író tehetséges, és potenciális lehetőség lapul benne, hogy – sok munkával – átlépjen az amatőrt a profitól elválasztó határon.
A szűrés számunkra dupla költség azzal, hogy nyilvános. De azért vállaljuk fel, mert egyrészt az írók fejlődését segíti, másrészt lehetőséget ad az olvasóknak, hogy új kedvenceket megismerhessenek.
Szeretettel várjuk az olvasói véleményeket.
Szeretettel várjuk a többi pályázó írótól is a félszakmai véleményeket, gondolatokat a megfelelő stílusban, és a másik emberi mivoltát tiszteletben tartva.
Viszont nem várunk álszakmai véleményeket. A szerkesztés egy szakma, sok-sok év tudás, tapasztalat kell hozzá, és egy magunkfajta nagy kiadónál sokféle zsáner ismerete is. Hiába javít szövegeket valaki bétázáskor, vagy kis kiadói közegben, nem fog tudni szakmai véleményt adni ennyi zsáner kapcsán. Főleg úgy, hogy láthatóan nem is olvassa a kiadó könyveit.
Az amatőrt a profi szerkesztőtől az különbözteti meg, hogy előbbi egy úthenger, megy és legyalul minden kiugró részt, míg szájíze szerint nem formál valamit. Míg utóbbi a pozitív és negatív véleményt is visszatükrözi, nemcsak a negatívot. Illetve a súlyozással is tisztában van, nem nagyítja fel a könnyen javítható, kis problémákat, hosszas sorokban ecsetelve, hanem helyén kezeli.
Arra kérnék mindenkit, ne próbáljon olyan szerepet felvenni, amihez nem ért, és amivel kárt okoz.
Másik kérésem az emberi tisztelet. Az írás öröm, a publikálás is az. Engedjétek meg, hogy ezt az örömöt az ide felkerült szövegek írói is megéljék.
Köszönöm.
(Varga Bea)
Kedves János!
Nem tudtam eldönteni, hogy az írók alkata kapcsán feltett kérdésed a puszta szórakoztatást szolgálja-e, vagy valós kíváncsiság. Amennyiben utóbbi, kérlek, fogalmazd meg pontosabban, mire szeretnél rákérdezni, így sajnos túl általános, és nem értem.
Kedves Aranymosó!
Magazin felhasználó Kali András: Hazatalál a hontalan című részlete alatt megjelent hozzászólására – jelen pillanatban az utolsó a folyamban – reagáltam a kérdéssel, idézve az ő mondanivalójának lényegét. Tekintettel arra, hogy korábban már elhangzott, hogy a KMK a pályázat elbírálása során nem szelektál írói életkor vagy regény műfaj szerint, nem igazán értettem a hozzászólást apropóját. Tekintettel arra, hogy Magazin már több alkalommal is hivatalos személyként szólt hozzá az Aranymosáshoz, gondoltam, hogy kiugrasztom a nyulat a bokorból, és feltettem itt a kérdést, hogy kiderüljön valaki trollkodott-e Magazin nevében, vagy ő fogalmazott meg valamit túl általánosan.
Kedves János,
Magazin néven az oldalt kezelő kolléga ír, aki moderátorként szól hozzá.
Úgy látom, azoknál a kommenteknél fentebb volt Csikesztől valami célzás, miszerint a kiadó a fiatal, „formálható” írókat keres, és erre reagált a kolléga.
Ha ez a kérdés, akkor a válasz: nem. Mindenféle író bejut hozzánk, volt 17 éves és hatvan feletti elsőkönyvesünk is. Profi írók is átjönnek mind a szépirodalom felől, mind a szórakoztató irodalomból. Profikkal természetesen könnyebb dolgozni, van kialakult hangjuk, két mondatból is megértik az átírást, és hatalmas rutinnal meg is valósítják. Az elsőkönyvesekkel nehezebb, de ez minden szakágban így van, idő kell, mire elsajátítják az ismereteket.
Az írók jellemre is mások, de elég sok szerkesztőnk van, tudunk a különböző temperamentumokhoz alkalmazkodni.
Kedves Varga Bea, alig páran vagyunk, akik bokrosabb teendőiket félretéve figyelemmel kíserjük a kikerült részleteket. Most Karintól megkaptuk hogy fröcsögő, irigy, rosszindulatú trollok vagyunk, Tőled pedig azt, hogy mivel nem vagyunk a KMK szerkesztői, nincs meg a tudásunk ahhoz, hogy megfelelő véleményt alkothassunk ezekről a részletekről. Mert az a fontos, hogy a szerző örülhessen, mert tehetséges és nagyon ígéretes, amit beküldött. Igaz hogy aztán 10-ből 9 negatív lektorit kap, vigaszdíjul esetleg engedményt az íróiskolátok árából, aminek elvégzése után esetleg még tehetségesebb és ígéretesebb lehet.
Jó.
Amennyit én ehhez hozzátennék, hogy személyes vélemény szerint, mint amatőr író, sokkalta többre értékelnék az írásomnál egy őszinte Csikesz véleményt, mintsem vállveregető ‘dícséretet’.
Ha szabad így kifejeznem magam, én „tudom, hogy a történetem jó”. De viszont az, hogy én szentimentalitásból mit látok, az nem feltétlenül fogja tükrözni a valóságot. Tudom, hogy van fejlődni valóm, tudom, hogy vannak hibáim, de bármennyire szerekték dolgozni rajtuk, látni nehezem látom őket a személyes értékek miatt.
Ha csakis azt kapnám vissza, hogy ‘Jó vagy’, ‘Hajrá’, avagy egyebek, azzal csak ugyanazt kapnám vissza, amit naponta próbálok elhitetni saját magammal is. De azzal nem lépek előbbre.
Én kifejeztten örülnék annak, ha valaki lenne olyan bátor avagy őszinte, hogy darabokra szedjen, akár jogosan akár rosszindulatból, és megmutassa, ő szerinte miben Nem vagyok jó. Mert úgy érzem, ezeket a pontokat kéne látnom ahhoz, hogy előre lépjek.
Nyálamat csorgatnám, ha esetleg nálam is egy 40-50 hozzászólásos vita alakulna ki, mint az utóbbi napok során egyes szerencsés történeteknél, ami során több ember különböző szemszögéből is megismerheti mások véleményét.
Persze, jól esik a dicséret, az egekben is röpködnék tőle, de úgy érzem, hogy pusztán csak azzal a minimumot lehetlen lenne feljebb húzni, hogy az is utolérje a képzelgéseimet.
Már csak félve merek ide írni, mivel lövésem nincs, hol is osszam meg általam érdekesnek tartott gondolataimat ezek után, tekintve, hogy nincs egy erre való fórum ezen az oldalon. Mivel ez a lektori összefoglaló, nem egy oldalra kikerült mű hozzászólási szekciója, veszem a bátorságot, hogy idekapirgáljak, elvileg ez semleges terület.
A most következő sorok mellőznek minden cinizmust:
Szeretnék sűrű elnézéseket kérni, az egyike voltam azoknak, akik nehezményezték író / olvasó társaim szókimondó stílusát egy-egy kritikában, valamint szóvá tettem ugye, hogy a lektorok is sablonokban beszélnek, de ezt baromira nem egy komment háború kirobbantásának szándékával tettem. Hogy ki mit vett magára, mit értett félre, azon segíteni nem tudok, a szövegértés általános tananyag, a belemagyarázás meg emberi dolog. Mivel aktív résztvevője voltam a beszélgetéseknek, és követem a hozzászólásokat, pontosan tudom, hogy azért ment félre egy csomó dolog, mert nem nevesített senki semmit, ezért alakulhattak ki a félreértések. Viszont sajnálom, hogy az egész úgy lett elkönyvelve, mint valami hőbörgés, meg botrány, úgy vélem, semmi olyasmi nem hangzott el (lett leírva) ami miatt bárkit is meg kellene lincselni.
Aranymosó elnézést kért Kramishától a műve alatt kialakult beszélgetésért, és nem akarom, hogy ebből is félreértés legyen, bárki is azt gondolja, hogy ezt most azért írom, mert engedetlen kölyök vagyok, meg troll, aminek itt beakart állítani egyik olvasó társunk, és szándékosan szembemegyek az oldal szabályzatával:
– Mivel maximálisan egyetértek Ócsai Norberttel, az a tiszteletteljes kérésem, hogy ha az előszűrőn átjut az írásom, ne fogjátok vissza magatokat. Mint említettem, egyáltalán nem bírom a kritikát, ez pedig jellemhiba, szükségem van rálátásra, más szemszögek megismerésére, hogy kellően el tudjak távolodni az írásomtól, hogy én is kritikusan tekinthessek rá. Ez esélyt ad, hogy tanulhassak a hibáimból – már ha egyáltalán szembesítenek vele.
Elfogulatlan kritikát szeretnék, véleményt, hogy ne képzeljek többet, se kevesebbet az írásomról, mint ami. Én is ehhez tartom magam természetesen a továbbiakban. Bár elhangzott, hogy ez a magunkfajta, botrányhős, összetett trolloknak lehetetlen, szerintem megtudjuk oldani kulturáltan. Ha meg beszóltok, legfeljebb nem válaszolok rá. (smiley)
Csikesz örök (és indokolatlan) optimizmusom miatt azt gondolom, hogy az emberek észérvekkel meggyőzhetők. Szerencsére nem csalódok mindig.
Kedves Aranymosó!
Itt sokan sokféleképp kritizálnak, és bírják vagy várják el a kritikát. Ilyen viszonyok között, amikor nem csak a kommentelők, de az írók elvárásai is másak az egyes kikerült részletek véleményezését illetően, kell rendet tartaniuk. Nagyon remélem, hogy sikerül bizonyos keretek között megfogniuk és együtt tartaniuk a teljes hozzászólói közösséget, ha már felpörgött az oldal.
—–
(A szöveg részlegesen moderálva lett.)
Csak, hogy árnyaljam a képet, a háttérben több író jelezte, hogy mennyire negatív élmény ez a közeg. Olvasók is írtak, hogy botrányos ami megy, és ők nem akarnak beleszólni, de be kéne vezetni a teljes moderációt. A szerkesztők, akik benéztek, szakmaiatlannak tartják a tanácsokat.
A negatív véleményekkel nincs gond, ezeket azonban mind meg lehet fogalmazni 1. jó szándékkal 2. személyeskedés nélkül 3. offolások nélkül az adott szövegrészletek alatt.
Kedves Aranymosó!
A művek tetszettek, de most begyújtom a rakétát és új planéták felé evezek, mert látom ez nem túl érdekes már számomra. Frankebsteinné vált, így inkább megyek és szétnézek más planétákon is, ahol van valami érdekes e raypunk űrrakétának, mi az Első Aranymosás óta követi izgalommal a fejleményeket.
Üdv és tisztelet az Íróknak!
A végtelen űr vár… hátha lesz jó planéta? 🙂
Lily az űrrakéta 🙂
Kedves Aranymosó!
Kérném minden kritikám (beleérve ezt is) törlését! (2012 óta itt lévőket is) :p
Puszi mindenkinek. Távozom… 🙂
Lily
Ha a közeg negatívságáért és a kommentek szakmaiatlanságért abszolút semmilyen felelősséget nem viselő Lily kéri a kritikái törlését, úgy gondolom, a sajátjaimat nem csak azért kellene törölni mert ezennel én is kérem, hanem mert egyenesen muszáj, hiszen negatív, szakmaiatlan, rosszindulatú stb stb megjegyzéseimnek nyilván nincs keresnivalójuk az oldalon.
STEAMLILY02115
Csikesz
Ne izéljetek már. A desszertet még ki se hozták! Amúgy láttam már ilyet, és értem is, miért kéritek. Sőt, el is kísérnélek titeket, de atom kíváncsi vagyok a többi pályázó műveinek részleteire, úgyhogy negatív közeg ide, vagy oda, én megvárom a végső döntést. Viszont nagyon sajnálni fogom, ha a példátokat többen is követik, épp csak kezdtem megismerni pár embert, már ez alatt a pár nap alatt is sokat tanulva tőlük.
Csikesz mellesleg téged külön megakartalak kérni, hogy majdan véleményezd az írást, mert tényleg érdekel, mit gondolsz. De sebaj, semmi dráma, nesztek egy csokor virág, és gondoljatok majd ránk azért néha.
Kedves Psyco, Lily lépése engem is meglepett az enyém viszont logikus, hiszen világos hogy az offoló, személyeskedő, rosszindulatú sat sat kommentjeim nem maradhatnak az oldalon. Ha maradnának, valaki még arra is gondolhatna hogy talán mégsem azok. Főleg azért kell a pixisbe menniük mert szakmaiatlanok, Aranymosó pedig van annyira igényes hogy ilyen kommentek ne téveszthessék meg a lelkes olvasókat, akiknek amúgy is tele a hócipőjük a negatív személyeskedő irigy sat sat hozzáállásommal. Ha kínozni akarod magad, az ivorytower58 kukac yahoo pontcomon megtalálsz. Sok sikert!
Kedces Mindenki!
Tisztázzuk. Nem a negatívság stb. baromság miatt hagyom itt a LH részt, csak fáraszt, ha félreértenek, megpróbálok pontos lenni, a kritizálást beszüntetet, mert fáraszt + nehéz koncentrálni erre, hogy jó legyen és a máshova beadandó műre, nem a szerkesztést akartam kritizálni, pardon ezért + azért kérném a törlést, mert így több hely marad a többieknek és nem csak mi foglaljuk a helyet és fussuk a köröket. Amit mondtam, megmondtam, tudom fura lehet, de a kijarási tilalom kicsinál, megértitek.
Aranymosó, szeretném ezen önzetlen okból a törlést, ahogy régen. Halgathatom a többieket, hogy negatív, de a műveket pozitívan fogadtam mindig 10 csillaggal jutalmaztam, mégha fura volt is számomra, azokkal nincs bajom, a lektorokat tisztelem. Nagyon sajnálom, de jelenleg tartani kell a 2m távolságot, a fertőzéstől, a múlttól is, így az írókat csak integetve, szájmaszkban üdvözlöm.
Kedves Aranymosó, ez utolsó kívánságom teljesítsd és hálám üldözni fog mindannyiótokat.
Isten áldásával és jó szerencsével utatokon! 🙂
Lily, aki már nem szomorú a kijárasi tilalom miatt és várja az új részeket csillaggal, de kommentelni már nem fog…
Csikesz
Köszönöm az infót! Meg úgy általában is köszi.
Kedves Lily,
több nicket használsz, és dinamikus IP címed van. Bocsánat, de nem realisztikus kérés, hogy a kolléga azért túlórázzon, hogy régi hozzászólásokat vadásszon elő és töröljön.
Nem tudom, mennyire látjátok a teljes képet…
Az elmúlt két évben akkora az országos feszültség, hogy több kiadónál lecsapódott, éles hangú viták alakultak ki mindenütt. Hiába szóltak, hiába próbáltak reagálni, végül számos helyen beszüntettek netes kommunikációs felületeket. Ahol nem tették, ott meg elmentek azok az egyszerű, nyugodt emberek, akik irodalmi dolgokra voltak kíváncsiak. Mint ahogy én sem látogatok már pár weboldalt, mert rossz érzést keltenek a kommentek.
Az íróknak meg kell tanulniuk elfogadni a kritikát, én is ezt gondolom. Azonban itt már nem a kritikáról van szó.
Az Aranymosáson a korábbi nyolc évben elég volt, ha ilyenkor egy admin szólt, és ment tovább az élet. De tavaly év végén már moderálni kellett. Idén pedig már a pályázat eleje is így indult, aztán újra és újra figyelmeztetések mentek ki, és most megint a moderálásnál járunk.
Az Aranymosás sok száz írót hozott már össze, közösségek alakultak ki körülötte. A közösség mindig szabályozta önmagát, és ha izgalmas beszélgetések, viták támadtak, akkor is helyén volt az értékrend, és a túlzások egy pont után megszűntek. Most viszont már meg sem mernek szólalni írók és olvasók a hangnem miatt, hanem nekem írogatnak, mert aki megteszi, az támadást kap. Azok az emberek, akik nem kedvelik a balhékat, egyszerűen elmennek.
Ez azonban nem jó út. És főleg nem az az út, amin járni szeretnénk.
Évek óta – hatalmas nehézségek árán – egy tehetségtámogatást valósítunk meg. Egy olyan oldalt szeretnénk, ahol kulturált hangú beszélgetések zajlanak. Bárkit szívesen látunk, aki ezeket az irányelveket be tudja tartani.
Nem tudjuk még, hogyan hat a könyvkiadásra a vírushelyzet. Nem tudjuk, lesz-e jövőre Aranymosás. De most ezt a pályázatot szeretnénk örömben és a másik iránti tiszteletben megélni. Már csak pár hét van hátra, kérek mindenkit, engedje meg, hogy ez az irodalmi válogató az izgalom, a pozitív életérzés és a kíváncsi olvasás terepe maradhasson.
Köszönöm.
Kedves Aranymosás,
Köszönöm az információt és a belső nézőpontot.
Így már én is jobban értem a helyzetet.
Kedves Aranymosó!
Ezek lennének, hogy pontosítsak a törlendők:
STEAMLILY02115 szerint:
2020. április 14. kedd – 11:51
STEAMLILY02115 szerint:
2020. április 17. péntek – 20:03
STEAMLILY02115 szerint:
2020. április 18. szombat – 20:43
STEAMLILY02115 szerint:
2020. április 19. vasárnap – 10:13
STEAMLILY02115 szerint:
2020. április 19. vasárnap – 10:25
ROCKETSHIP FROM LILY/02115 szerint:
2020. április 20. hétfő – 20:07
STEAMLILY02115 szerint:
2020. április 20. hétfő – 20:20
STEAMLILY02115 szerint:
2020. április 20. hétfő – 22:00
Akkor csak ezeket és a mostanit, hogy ne legyen off. 🙂 🙂
Kedves Aranymosó, konkrét példák nélkül elég nehezen hihető, hogy irodalmi körökben netes fórumokat kellett volna bezárni a kommentek miatt. Nem lepne meg ha így lenne, csak az nem mindegy, hogy netán egy pályázat kiírása-lebonyolítása-eredménye körüli furcsaságokat tették szóvá (bőven akad ilyen), kortárs íróóriások kezdték hátba szúrogatni egymást vagy netán a művelt közönségben támadt késhegyig menő vita az egybe/különírás szabályait illetően.
Attól tartok, a Mosás közösségére nem az jelenti az igazi veszélyt, ha egy-egy kritikai hozzászólás néha egyenesebbre sikerül, mint amihez a szerző a maga köreiben eddig hozzászokott. Sokkal jobban betenne a kikerülések iránti érdeklődésnek, ha innentől megerősítve éreznék magukat azok, akik szerint ez a fórum nem a kritikai megjegyzések helye, hanem kizárólag a mindenáron való biztatásé és dicsérgetésé. Lehet, hogy némely túlérzékeny olvasónak vagy magáról túl sokat gondoló szerzőnek sérül a drága érzékenysége, de ha már a kommentektől is így ki van akadva, mihez kezd egy negatív lektorival? Másfelől meg mit gondoljunk mi megrendszabályozott kommentelők, ha egy felénk elég nagyképűen reagáló szerző az első negatív lektorija után orrba-szájba pocskondiázza a kiadót a saját oldalán, aztán csodák csodájára „átírás után” kiadói ajánlatot kap?
Mindegy, ti tudjátok. A hozzászólásaim viszont még mindig fent vannak, remélem nem sokáig, hiszen megtudtuk hogy szakmaiatlanok, személyeskedők, rosszindulatúak és irigyek. Hogy tűrhetitek még hogy fent legyenek?