Jellycrown: Álomépítő

Jellycrown: Álomépítő

Üvegpalota, vasszerkezetek, gőz és tipródó uraságok, csipkék és pántlikák, hangzavar, kofák. Rengeteg embert lehetett látni világkiállításon. London még mindig más szagú volt, mint Párizs, nem kölni: hanem izzasztó gépmasinák otthona, a nagybetűs fejlődésé. Tökéletes hely egy olyasfajta sikerre vágyó embernek, mint Albert.

Bolondnak hitte ezeket a nagyvilági, finomkodó embereket. A „merj nagyot álmodni” kifejezés neki teljesen mást jelentett, mint a keszkenők és legyezők takarásában kuncogó fehérnépeknek, akik művészi tehetséggel költik el a férjük pénzét. Albert azt is tudta, hogy nem válogathat. Ha mecénás kell, hát mecénás kell, és nem átállotta talpig kinyalni magát, magára ölteni legszebb (azaz nem lyukas) öltönyét és felvillantani tenyérbe mászó mosolyát.

A mellette levő standon Aaron rosszallóan bámulta, Albert hogyan édesgeti magához a két lábon járó pennyseket és shillingeseket. Albert jól tudta, hogy az asszonyok kiben látnak partnert. Mindenesetre az aprópénzért már megérte nyitott szemmel járni.

Albert életének nagy részét fényhiányban és teafüggésben töltötte egy hányaveti, bagócsulás öregasszony bérházában. Arról nem is beszélve, hogy a lakása hagyott maga után némi kívánnivalót: Albert nem tudta eldönteni, hogy a falragaszok tartják-e a papundekli falat, vagy a fal a falragaszokat.

Ennek ellenére optimista volt. Még ha tudta is, hogy egy olyan gőzvilágban, mint amilyet megéltek, nem nevezhető bölcs döntésnek egy nosztalgia hőlégballont elkészíteni. A romantikával átcsepegtetett ballonvászon viszont úgy tűnt, beválik, és az olyan elkeseredett örök harcosok, mint amilyen Aaron volt, a maga zümmögő szitakötő repülőjével messze nem lett olyan népszerű, mint az ingyen kört is biztosító Albert.

A turbékoló asszonyok körülzsongták Albert találmányát, és nem restelltek betanult, tudományos frázisokat rebegni:

– Tudja, Mr. Elsey, igazán bámulatos, amire ez a szerkezet képes; árulja el a titkát, hogyan képes akár több hétig is fent maradni vele, amikor ez eddig képtelenség volt? – kérdezte egy pirospozsgás, panaszos hangú, de a fiatal fiúkat kedvelő Mrs. Goldwin.

– A szívem hevülete, mindennek az a nyitja, hölgyem – válaszolta ravasz nyegleséggel Albert. Konyhanyelven nála ez annyit tett, hogy a bankókat ne a dekoltázsába dugdossa a férje elől, kedvesem, hanem a markomba! – Nem repülne velem a felhők fölé, hogy bebizonyítsam, mennyire igazam van?

– Csak a jó öreg Mr. Goldwin meg ne lássa! – kuncogta Mrs. Goldwin, szívélyesen fogadva Albert jobbját.

Albert sokszor hallotta, hogy Aaron felkurjant, és megpróbálja besározni őt:

– Hiszen ez nem is újdonság, mindenki látott már ilyet, mi ebben a modern, az úttörő? Miért nem megy el inkább cirkuszba mutogatni ezt a tákolmányt?

Albertet azonban nem érdekelte, hogy csalónak vagy minek tűnik a hatalmas géptestek árnyékában. Egyszerűen pénzt szerezni jött ide, nem is számított arra, hogy megnyeri a világkiállítást, ráadásul engedték, hogy részt vegyen rajta – kiskapuk mindig is akadnak. Elvégre megreformálni egy régi találmányt éppenséggel nem merész, de figyelemfelhívó. És olcsó. Elnézve Aaron munkáját, aki ki tudja mennyi pénzt ölt csupán abba, hogy a vasakat megvegye, Albertnek kifizetődő volt a géptemetőből felvásárolni a hőlégballon alkatrészeit. Egy szó, mint száz: élvezte a könnyen jött sikert.

Nem lesz London büszkesége, de az álla sem kopik fel! Aludttejen, néha pörcökön és szikkadt belű kenyéren élni nem arisztokratához méltó dolog. Márpedig Albert semmi mást nem szeretett volna, mint valódi találmányaival sikert szerezni és sherryt vedelni a pozőr, etikettől zsibbadt urak között!

A világkiállításon mindenütt napfénytől parázsló üvegszemek és nehéz, súlyos ólomvázú gépszörnyek ásítottak, pöfékeltek. Az egész egy őrült víziónak, részeg szimfóniának mutatkozott, ahol a karmester felrúgott minden szabályt. A hőlégballon ódivatú és poshadt szagú volt a csikorgó vaskerekek között.

– A hőlégballont már feltalálták, tapló! – üvöltötte egy-két proli is, aki nem bírt magával, és a tetőkön bemászva lógott be a kiállításra.

Albert nem törődött az ócsárolással Inspiráló erőként tekintett rá.

– Szépséges hölgy, volna kedve a szerelmet megízlelni? – Albert bűbájosan csavargatta a szavakat.

Azonban a legújabb kiszemelt áldozatán ez nem fogott. Az asszony kedvesen mosolygott, de nem méltatta hosszabb figyelemre a ballont a többi tárgynál.Albert nem esett kétségbe, tudta, hogy a legtöbb kékvérű még tesz egy kört, mielőtt döntene, hogy kire is adja le a képzeletbeli szavazatát.

Nem messze tőle egy elnyűtt gramofon sipákolt borzasztó aláfestéseként a világkiállításnak. Mr. Gomer, az egyik zsűritag túlságosan is felerősítette a hangját, így kínos végkicsengése lett a Mozart-darabnak, fülsiketítően szólt. Albert pedig egyre nyugtalanabb lett, mert a kiszemelt asszony nem tért vissza hozzá, aki igencsak tehetősnek tűnt, ruhája finom csipkés volt. De minek is fecsérelné a drága idejét éppen rá?

Mikor senki nem kért tőle kéjutazást a felhők fölé, egy aprócska medaliont bütykölt, vasfogai egy kis balerinát pörgettek. Albert halkan dudorászta a vas keltette gépdalt.

– Ez nagyon szép. – Albert fölnézett a felette magasodó nőre.

– Csakugyan? – kérdezte Albert, elhatározta, hogy nem fog abba a hibába esni, mint az imént. Ezúttal majd lassan közelíti meg az asszonyt, hogy el ne szalassza az újabb lehetőséget. – Miss vagy… Mrs…?

– Mrs. Leaves, uram.

– Örvendek a találkozásnak, az én nevem…

– Mr. Hebehurgya, ahogy a többiek nevezik. Be is panaszolhatnám, amiért itt üzérkedik, holmi légyottokat rendezve, ellopva egy nagyon régi találmány ötletét…

– Igen sajnálatos lenne rám nézve, Mrs. Leaves – emelte meg viseltes cilinderét Albert. – Szemesnek áll a világ, és amúgy is gyűlölöm ezt a sok berzenkedést kiváltó masinát. Mr. Hooker állítólag feltalálta a tökéletes emberutánzatot, én ugyan még nem láttam, de ez bőven elég okot ad a nosztalgiahullámra.

Albert maga is tett egy kört, és megnézte, ahogy Mr. Hooker beüzemeli a gépet. Az arca olyan volt, mint bármely emberé, bár Albertet egy gótikus falfestményre emlékeztette, a felnőtt képű angyalokéra. Vajon ez gép mennyit fog látni a világból? Vagy túléli magát a világot is? Albert bármilyen racionálisan is akart a jövőbe nézni, nem látta előre, mi lesz. Egyszerre érzett csodálatot és viszolygást… inkább viszolygást. Sokkal inkább szerette azokat a dolgokat, amiket irányítani tud és kézzelfoghatóak.

 

– Amit egyedül csak maga ébreszt, Mr. Elsey. Nos, megengedi, hogy magam is megtapasztaljam a szerelem édességét? – zökkentette ki kérdésével Albertet Mrs. Leaves.

– Csak nem beszélt Mrs. Goldwinnel? Tökéletes modorához nem illik a gúny, hölgyem. – Albert, úgy tűnik, csak ehhez értett, hogyan forgassa ki mások zsebéből a pénzt. Keserűen mosolyodott el, majd intett az asszonynak, lépjen előrébb.

Mrs. Leaves megközelítette a gondolát, megkopogtatta a fát. Hiába, manapság a mindent uraló vas és ólom teljesen eltorzította a gőzhomályba taszított London látképét. Albert besegítette a hölgyet a kosárba, ő is követte, aztán begerjesztette lángot, és hamarosan felemelkedtek.

– Amúgy sem fogadná el a szervezőbizottság a kizárási kérvényét, Mrs. Leaves. Nézze csak! – Albert a felragasztott léggömbökre bökött, amelyeknek sokasága egészen eltakarta a kilátást. Távolról úgy látszhattak, mintha egy szivárvány közepébe ültek volna. – Ez egy újraértelmezése a hőlégballonnak, nem mondhatja, hogy loptam.

– Valóban – nevette el magát most először Mrs. Leaves, majd a nő utat hasítva a sok légballon között, kihajolt a kosárból, és kibámult.

– Csak óvatosan! – fogta meg a derekát Albert, és nem bánta, hogy pár másodpercig, míg az asszony rosszallóan nem pillantott rá, rajta felejthette a kezét.

Mrs. Leaves fekete haja felborzolódott a szélben, a csatok alig tartották, a loknik kiszabadultak, és egymással kergetőztek a levegőben. Borzongva húzódott beljebb, amikor egy madárfészek-repülőgép elsuhant mellettük, megrázva a gondolát.

– Leszálljunk? – kérdezte Albert előzékenyen.

– Nem… nem… maradhatunk – vonta össze szemöldökét az asszony, ki-kipillantott a kosárból.

Albert az alattuk szálló óriás bálnagépezetre tekintett, csillogó vastestén megtört a fény, benne sok százan utaztak a Temze felett. A gőzköd teljesen elnyelte az épületeket és a rizspapír szárnyakkal evező embereket.

– Nem furcsa? Mindenki meg akarja hódítani a levegőt, de igazából semmit sem lát belőle… – gondolkodott hangosan Mrs. Leaves, Albert jóindulatúan ráhagyta.

Lassan ereszkedtek alá, hogy őket is körbeölelje a részegítő haladás, és visszacsöppenjenek a valóságba.

Ezentúl Mrs. Leaves akárhányszor csak Albert találmánya közelében járt, a férfi mindig megkérdezte, van-e kedve repülni. Szokatlan módon sohasem fogadta el Mrs. Leaves pénzét, akármennyire is ragaszkodott a nő hozzá.

– Csak jöjjön el velem, jó megosztani a csendet magával! – mondta Albert, és Mrs. Leaves többé nem erőltette a mecénáskodást.

A napok teltek, a világkiállítás hete rohamosan fogyott, és Albert úgy érezte, hogy minden alkalommal elszalasztja, hogy többet tudjon meg Mrs. Leavesről. Nevéből adódóan sejtette, hogy férjes asszony, és ami eddig egyáltalán nem zavarta más hölgy esetében, most megkeserítette az óráit, perceit, másodperceit.

– Mondja csak, mivel foglalkozik igazából? – kérdezte egy hosszabb szünet után Mrs. Leaves.

– Zavarba ejteném, asszonyom, ha elmondanám.

– No, csak rajta, mégsem lepődhetek meg annyira! – mosolygott, és legyezője mögé rejtette vidámságát. Albert megfogta a csuklóját, és morzsolgatni kezdte a selyemkesztyűjét. Érinteni akarta.

– Álomépítéssel foglalkozom.

– Valóban? – kérdezte könnyedén Mrs. Leaves, mintha nem lenne köztük a megfoghatatlanság gátja, tekintete az egybefonódó kezükre tévedt.

Albert megmutatta neki féltett terveit. A valódi, szélhámosságtól mentes ötleteit, amelyek pénzt kívántak, időt és egy támogatót. Mrs. Leaves ámulva figyelte a gépmadarak és repülők változatosságait, a teherszállító óriásokat. Albert a néhai nagybátyjára gondolt, aki folyamatosan mesélt neki a műhelyében: – Emberléptékű haladás kell, csak olyan, amire szükség is van. Ezt jól vésd az eszedbe, Albert.

– És ez mind felemelkedne? – kérdezte izgatottan Mrs. Leaves, ujjai a tervrajzok között futottak.

– Igen…

Albert hangja megbicsaklott, nézte a nő vágyláztól égő arcát. A sok látogató talán eltakarhatná őket, mint a gőzköd. Albert tétován hajolt a nő nyakához, púder ringott a fekete fürtökön, kellemes rózsaillat töltötte be az orrát.

– Kérem, ne hozzon zavarba… – suttogta reményvesztetten Mrs. Leaves, ellépett Alberttől.

A férfi kijózanodva hátrált a nőtől, mellettük egy tinglitangli gép zúgott el, a nyomástól szétfeszült, szétdurrant a gépháza.

Mrs. Leaves gyorsan elsietett, annak ellenére, hogy egy felhő sem volt az égen, esernyőjét kinyitotta.

– Ó, szerencsétlen Albert! – dünnyögte Aaron berregő szitakötője mellett, épp egy kölyök próbálgatott. Ráállt a vasplatnijára, és megkurblizta a járművet. – Nem is tudod, hogy mibe ártottad magad, fajankó!

– Én inkább a saját dolgommal törődnék, te átokfajzat! Még a végén lerepül az a kölyök! – intette Albert, mire Aaron rögtön lekapta a fiút a találmányáról.

Bármennyire is próbált kárörvendeni, Albert szíve valamiért nehéz lett, és nem értette, miért. Sajogni kezdett, aminek eddig nem volt ideje fájni..

– Maga Albert Elsey? – tornyosult Albert fölé egy megtermett férfi, zsakettjén csillogott az Armada-kitűző, generális lehetett a Légieknél.

Az utolsó nap volt a világkiállításon, Albert egyáltalán nem számított rá, hogy még valaki érdeklődni fog az utánzat-találmánya iránt. A legszebb mosolyát öltötte magára, de amikor az idegen egy nagy kaliberű pisztolyt húzott elő a mellénye zsebéből, elkerekedett a szeme, a lába a földbe gyökerezett.

– Drágám, Roland… kérlek, hagyd abba! – Albert csak most látta meg a kisírt szemű asszonyt, belekapaszkodott Roland karjába. – Ne rendezz jelenetet!

– Te csak hallgass, Emily! – taszította hátrébb Mrs. Leavest, aki a földre esett. – Már tudom, hol mulatod az idődet! Te meg az ostoba, halott álmaid!

Aaron hamiskás pillantásokkal követte a jelenetet, Albert kétségbeesetten próbált segítséget kérni tőle, kiáltott, majd futni kezdett. Nem láthatta, hogy Emily lefogja a férjét, gyengéden próbálja becézgetni, csókokkal nyugtatni.

Halkan zúgott-morajlott a tér, az emberek agyát eltompította a gőzköd, csak akkor eszméltek fel, amikor a pisztoly elsült, Roland vaktában lőni kezdett.  Újabb dördülés hallatszott, ekkor az emberek is riadtan szétszéledtek, és a tömeg Alberttel együtt indult meg. Albert a karjához kapott, a tenyere véres volt. Süvöltés, nevetés, sikítás visszhangzott, körülötte mindenki marionettként mozgott.

– Szélhámos! – üvöltött fel dühödten Emily férje.

Emily menekülésre biztatta Albertet.. A férfi beugrott a gondolába, a hőlégballon lassan felszállt. Még egy utolsó menetet, gyorsan! A nosztalgia haldoklott, ahogy a golyók szétszabdalták a vásznat. Hanyatlott, és a zuhant a mélybe. Albert gyomra felkavarodott, öklendezett, kétségbeesetten nézte, hogyan hordja szét a szél a tervrajzait. Erőtlenül kapott utánuk, mindhiába.

Albert álmai betűesőként hullottak a levegőben.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.5/10 (16 votes cast)

Leave a Comment

8 hozzászólás

  1. Hm… Hol is kezdjem…
    Nem tudom, mennyi időd volt rá, hogy megírd ezt a novellát, de kicsit összecsapottnak érzem. A vége nagyon hirtelen, lehetett volna még húzni rajta, vagy még bővíteni kicsit. Néhol úgy vettem észre, rossz helyen vannak az írásjelek, főleg kettőspont és vessző. Sokszor hagytál ki szavakat is, a legtöbbször névelőt. Amikor Aaron szitakötőjét babrálja a fiú, ott pedig egy „aki” maradt le.
    Az ötlet jó, a kivitelezés hagy némi kívánni valót maga után, de alapjában véve azért nem rossz.

  2. Határozottan az a véleményem, mint az előttem írónak! Az elején rettentő aprólékosan lett bemutatva a helyszín, a kor, Albert és úgy egyáltalán az egész környezete. Teljes mértékben meggyőztél arról, hogy igen, te értesz ehhez a korhoz, hiteles volt az eleje. Aztán ahogy haladtunk előre a történetben, elkezdtem sóvárogni az után, hogy végre történjen valami akció. Csábítsa el a nőt, vagy lökje ki, mindegy csak történjen valami. Aztán szerencsétlen Albert, mire rászánta volna magát valamire, a nő elvonult, és már jött is a férje, a fegyver durrant és vége. Tehát valóban nagyon gyorsan le lett rendezve a befejezés. Én olvastam volna még egy kicsit Mrs. Leaves-ről, és a kettejük között lévő, kézzel tapintható vonzalomról. Alapvetően a fogalmazásmód szerintem jó, de itt-ott én még kiegészíteném kicsit, csak a teljesség kedvéért! 🙂

  3. Az álmok eleve közel állnak hozzám, ezért kíváncsi lettem a novellára.
    A történet olyan, amilyen. 🙂 Maga az ötlet viszont elragadott.
    Számomra olykor rétestésztának tűnt, vagy a köztes leírások, cselekmények nem kötötték le eléggé a figyelmemet. A párbeszédek nem tartottak eléggé izgalomban, hogy itt tényleg történni fog valami. Aztán minden hangulatokozás nélkül menekülőre kellett fognia szegény Albertnek. A kettő közti átmenet olyan érzést keltett bennem, mint amikor a filmből kimarad pár kocka. Érzi a néző, hogy ott volt valami még, de látni nem látta. Itt ugyanez.

  4. Kedves MEL, Diana, Attila!

    Köszönöm a hozzászólásaitokat. 🙂
    A steampunk világa meg régóta foglalkoztat, örülök, hogy a kiállításon éreztétek magatokat, korban el tudtátok helyezni.
    Az észrevételeket pedig köszönöm.

  5. Érdekes, engem ez a novella jobban megfogott, mint a nem régiben közölt másik (Bárka). Tetszett, ahogy lefestetted a kiállítást és a környezet, teljes mértékben ott éreztem magam a helyszínen. Tetszettek az olyan találó, hangzatos szavak, mint a gépmasina, bagócsulás, mecénás, shillingesek, zsakett.
    Szerintem jó kis írás!

  6. Nehéz helyzetben vagyok. Nem ragadott meg különösebben a novella, viszont azt sem mondanám rá, hogy rossz volt.

    A világkiállítás sajátos hangulata nagyot dobott a történeten, a jelenetek életre keltek, amint elhelyeztem őket ebben a környezetben. Albert és a nő közötti kapcsolat szépen alakult, függetlenül attól, hogy elég elnagyoltan ábrázoltad. A lezárás azonban elrontotta számomra az élményt. Nagyon hirtelen következett be. Futólag beleolvastam a korábbi véleményekbe, és egyet kell értenem: tényleg összekapottnak tűnik a mű.

    Ez a kidolgozatlanság visszaköszön magán a szövegen is. Egy-két probléma névelő fronton, furcsa szórendek, szerkesztések. Az említett hibák többsége felett el lehet tekinteni, egyes mondatokat mégis akaratlanul újrafogalmaztam magamban.
    Néhol sokalltam a jelzőket. (Én is hajlamos vagyok túlzásba esni velük, szóval mostanra különösen odafigyelek rájuk.)

    A stílusod könnyed, olvasmányos. Kiváltképp azok a mondatok tetszettek, amelyekben erősebben érződött Albert hangja.

    Kis munkával és időbefektetéssel nagyon jó novella kerekedhet ki ebből.

  7. Megfogott a kor, amiben a történet játszódott. a férfi motivációi, hogy olyan sok áldozatra képes volt az igazi álmai eléréséért. Az érzelmei a nő iránt érthetőek, én drukkoltam nekik, de érezni lehetett, hogy nem lesz jó vége a dolognak, és végül a főszereplő álmai széthullottak a szélben.

    Köszönöm, hogy olvashattam.

  8. Köszönöm a kritikáitokat!
    Igyekszem sorra megválaszolni a kérdéseket.

    Kedves Cassy Blacksmith!

    Igen, megpróbáltam olyan hangulatteremtő szavakat találni, amelyek jól lefestik a kort. Örülök, hogy ez sikerült.

    Kedves Emarillys!

    Örülök a kritikádnak, mert emlékeztetsz arra, hogy miken kell javítanom még az írás terén. Régebben még barokkosabban írtam, de nem is vettem észre. Mindenesetre rajta vagyok az ügyön, hogy az írói hangom is megmaradjon és könnyítsek néhol a szövegen. Ez a legnehezebb.

    Kedves Janet Taylor!

    Én köszönöm, hogy írtál nekem.
    Örülök, hogy tetszett a történet!