Interjú: Róbert Katalin

Interjú: Róbert Katalin

Hamarosan megjelenik Róbert Katalin új regénye, egy különleges világban játszódó, romantikus fantasy. A tírek szerint mindenkinek van lelki társa és ők az isteneik kegyéből meg is tudják találni a tökéletes társat. Csakhogy most mintha valami rosszul alakulna… A történet hősei egy bizonytalan döntésnek járnak utána, és egyre nagyobb titkokba futnak bele.

A szerzővel az új regény szereplőiről és világáról, fantasyírásról és arról beszélgettünk, hogy miért érdemes igazán lázadni.

A szerzőt Kozma Réka szerkesztő kérdezte

 

Többféle lelki társas történetet olvastam már, de úgy éreztem, hogy ez a regény mégis képes ennek egy teljesen új csavart adni, nemcsak a világépítés, hanem a szereplők és viszonyaik szintjén is. Téged mi vonzott a lelki társak témájában?

Van a tökéletes szerelem meg az igazi – aki a legjobban illik az emberhez – eszméjében valami romantikus, amiről az emberek szeretnek elálmodozni. Visszavezethetjük Platón félbevágott embereihez, akik örökké keresik a másik felüket, de lehet ez „csak” magyarázat is arra, hogy miért működnek egyes kapcsolatok jobban, mint mások. Mindenesetre az irodalomban visszatérő téma és én is kedvelem ezt a toposzt.

Íróként először egy angolnyelvű, amatőr történet után kezdtem lelki társas regényen ötletelni, de az megállt az öltetek szintjén (DNS-alapú keresés lett volna benne amúgy, szóval más típusú történet), én meg félretettem a témát néhány évre. Aztán jött egy másik ötlet, és ráébredtem, hogy ez is lelki társas, csak másképp. Itt egy bőrön felbukkanó jel alapján keresik a társakat – és ebből született meg a Keresd az igazit! világa.

Szóval, azt hiszem, engem is a jól működő kapcsolatok érdekelnek, de itt azért összetettebb a dolog: ebben a világban mindenki tudja, hogy egy kapcsolaton dolgozni is kell, az igazi sokszor nem lesz azonnal tökéletes, csak egy nagyon jó alap. És ez a gondolat, hogy vannak hozzánk jobban passzoló emberek, nekem is szimpatikus.

Nemcsak a téma volt számodra új, hanem maga a fantasy zsáner is, hisz eddig elsősorban realista regényeidről voltál ismert. Honnan jött az ötlet, hogy most fantasy történetbe vágj?

Ezt a téma hozta. És kiválóan megvoltam a realista regényeimmel, viszont láthatóan ez a tökéletes szerelem, lelki társ gondolat nem hagyott nyugodni. Kiraktam az ajtón, visszamászott az ablakon. Nem vállaltam, hogy írjak belőle sci-fit, mire mondta a téma, semmi gond, akkor leszek fantasy! Így történt, hogy mire kettőt pislogtam, egy fantasy regényt kezdtem tervezni…

A zsánerváltás miatt megváltozott az írói folyamat is, vagy ugyanúgy kezdtél neki a Keresd az igazit!-nak, ahogy a többi regényednek?

Amikor egy regény tervezési fázisban van nálam, többféle módon is készülök rá. Egyrészt infókat gyűjtök a háttérvilághoz, másrészt jegyzetelek akár jelenet-ötleteket is, vagy a karakterekről dolgokat. Mivel elég alapos vagyok, egy realista regény hátterén is sokat dolgozom, csak ott nem biztos, hogy egy társadalom hierarchiáját és gazdaságát kell megtervezni, hanem mondjuk egy színház mindenféle munkát végző dolgozóinak egymáshoz való viszonyát és konkrét feladatait kell megismerni.

Ennyiben tehát nem volt más: gondolkoztam a világon és ehhez anyagot is gyűjtöttem (pl. gyógynövényekről olvastam, hogy a kellő helyen a megfelelő növényt említhessem), valamint jegyzeteltem jelenetekről és a történetvázat kidolgoztam.

Másfelől persze nyilván több dolgot kellett kitalálni és eldönteni, hiszen egy fantasyben a világ történelme a mi kezünkben van, mi döntjük el, mennyi nyelvi hasonlóság-különbség lesz a szomszédos és a hőseink népe között, mik a szokások és mi mindent tulajdonítanak az emberek az isteneknek.

Az általad kitalált világ egyik legkülönlegesebb eleme, hogy a tírek hisznek abban, hogy mindenkinek van egy ideális társa, és a karjukon megjelenő társjegy mutatja meg, hogy az kicsoda. Mesélnél egy kicsit ezekről a jegyekről és az olvasókról?

A tírek mindegyikének a kezén van jegy – a Napéshold, a fő istenpár jóvoltából –, mégpedig a többség társjegyet visel a bal vagy jobb csuklója belső oldalán. Ez egy nem túl széles, teljesen egyedi minta, amiből meg lehet érteni az adott ember személyiségét és azt is, hogy neki milyen emberre van szüksége a boldogsághoz. Ezeket a jegyeket az olvasók tudják értelmezni, ők választják a társat a tíreknek. Olvasó sem lehet akárki: nekik mindkét karjukon megjelenik jegy fiatalabb korukban, ez mindenkinél egyformán egy-egy fa.

A jegyek születése általában elég fájdalmas és lázzal jár, de míg a társjegy születése inkább csak kellemetlen, addig az olvasók életjegyébe akár bele is halhat egy kisgyerek. Azonban, ha túléli a jegy felbukkanását, egy felnőtt olvasó mellett kezd tanoncoskodni és tíz esztendő után vizsgát tehet, hogy maga is mester lehessen és önállóan döntsön emberek életéről.

Az egyik főszereplőd, Milo is olvasó, de hiába ő az, aki megtalálja a társakat, neki nem lehet párja. Aztán feltűnik egy fiú, akihez különös mód vonzódik. Sejthetjük, hogy ez bonyodalmakat fog okozni…

Olvasónak lenni különös kegy és ők kiemelt helyzetben vannak a tírek között, azonban amíg ebben a világban a társadalom alapját a tökéletes párosok jelentik, az olvasóknak magányos életet kell élniük: nekik soha nem lehet társuk, társjegy sem bukkan fel a kezükön. Úgy mondják, még ha vonzódnak is valakihez, nem kötődnek, azaz nem esnek szerelembe.

Csakhogy Milo esetében ez a vonzalom több, mint amit eddig érzett. Lehet, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz megkérdőjelezni mindazt, amit az olvasók kötődéseiről tudott – és ha ő nem is tenné, Deniel meg fogja kérdőjelezni helyette is, ebben biztosak lehetünk. Mert amíg Milo meglehetősen szabálykövető, Deniel cseppet sem az…

A másik főszereplőd Elina, aki úgy hiszi, már megtalálta a tökéletes társát, de elszakítják tőle, mivel azonos karjukon van a jegy. Tiltott vagy tabu kapcsolatokról írtál már korábban is, például az első, Válasz engem! című regényedben. Tudatosan tértél vissza ehhez a témához?

Tulajdonképpen igen. Ebben a világban azonos neműek kapcsolata teljesen elfogadott, hiszen a tírek úgy hiszik, az isteneik döntenek arról, kivel kell kötődniük, és a társadalmukban az azonos nemű pároknak is van szerepük. Azonban van valami, ami tiltott: az azonos kezű párok.

Elina és Kellán ahhoz hasonló kijelentésekkel találkozik, amikkel egy bigott társadalom tilthatja a homoszexualitást: a vonzalmukat helytelennek vagy tévesnek nevezik. Lehetetlennek mondják, hogy ők vonzódjanak egymáshoz, bűnösnek kell érezniük magukat, sőt, még a környéket sújtó természeti jelenségekről is ők tehetnek, mert megharagítják az égieket.

A regény nemcsak azzal foglalkozik, hogy mit reagálnak erre Elináék, hanem azzal is, vajon minden olvasó egyetért-e ezzel a tiltással és vajon az égiek tényleg gyűlölik-e az egykezes kötéseket…

A blogodon már több információmorzsát is megosztottál a történetről meg a karakterekről, és van egy olyan érzésem, hogy Denielnek kezd alakulni a rajongótábora. A fiú viszont egy kicsit később lép színre. Mit tudsz elmondani az ő szerepéről?

Nos, én tökéletesen megértem a rajongótábort, Deniel nálam is jött, látott és győzött. Ő változott a legtöbbet az eredeti terveimhez képest. A fiút, akivel Milo találkozik, kicsit passzív megfigyelőnek szántam – de Deniel köszönettel nem kért a passzív szerepből. Először akart magának egy küldetést, utána pedig akart egy saját nézőpontot is. Mivel én szeretek íróként játszani, gondoltam, nézzük meg, mit tud.

Annál a résznél, ahol úgy éreztem, ide Deniel nézőpontja „kívánkozik”, nyitottam egy új fájlt és elkezdtem írni az adott jelenetet az ő szemén keresztül. Öt oldal lelkes gépelés után pedig beleegyezőn üdvözöltem Denielt a regényben, immáron főhősként is. Viszont ez a karakter makacs, szóval amikor megpróbáltam beleszőni őt korábbi pontokon is a regénybe, keményen ellenállt.

Mivel üres és felesleges jelenetekre senkinek sincs szüksége, inkább gyorsan leszögezném, hogy Deniel a regény felénél jelenik egyáltalán meg, és utána valamivel hajlandó egy kicsit beengedni minket a fejébe. De csak egy kicsit. Mert Deniel titokzatos is…

Tudom, ez egy gonosz kérdés, de van kedvenc karaktered? 🙂

A fenti litánia után most biztos mindenki azt várná, hogy Denielt nevezzem meg. De én inkább olyannak érzem magam, mint egy szülő, azaz mindegyik karakternél látom, miért lehet nagyon szeretni őket. Milo szabálykövető, nagyon jól akar mindent csinálni, de a megfelelőpillanatban van mersze kiállni a fontos dolgokért. Elina bármilyen jó körülmények közül jön is, tudja, mi számít igazán, és fel mer lépni érte. Denielnek pedig meg kell hoznia néhány megkérdőjelezhető döntést, de ha (amikor) mindent megtudunk róla, érthetővé válnak a döntései.

Mondhatjuk, hogy nálad visszatérő szereplők a rókák, bár a Szelídíts meg!-ben csak a főszereplőt hívták Rókának. Honnan jött az ötlet, hogy a tíreknek pont a róka legyen a jellegzetes állata?

Mert cukik… Ó, de Varga Bea megmondta, hogy ez nem elég magyarázat. Azt hiszem, itt visszaéltem azzal, hogy ez egy fantasy világ, aminek én találom ki minden elemét, például azt is, hogy milyen állatot háziasítottak. Tudjuk, hogy most is próbálkoznak rókák domesztikálásával Oroszországban és hogy Londonban például egészen helyes kis rókák járkálnak (nem veszetten), nem is beszélve azokról az Instagram-sztár rókákról, akiket emberek befogadtak. Nálunk azért egy róka nem igazán háziasított. De a Lélekfény-sorozat világában nagyon is az.

Gyönyörű borítót kapott a regény, és azon olvasható a történet mottója, hogy „Csak az igaziért érdemes fellázadni – de azért igazán érdemes.” Szerinted mit jelenthet ez a mondat a mai olvasóknak?

Talán azt tudom megmondani, hogy számomra mit jelent: lázadni kemény meló. Betagozódni sokkal könnyebb, és ha az nem megy, menekülni is még mindig könnyebb. De a lázadás, az nagyon nehéz. Csakhogy van olyan dolog, amiért érdemes. És ebben a történetben a hőseink találnak olyasmit, amiért érdemes: az igazságot, de főleg a szerelmet. Mert ha úgy tűnik, hogy megvan az igazi, nem szabad hagyni elúszni.

 

Keresd az igazit! (Lélekfény 1.)

Az utunkat tilalmak szegélyezik.
Egy távoli sziget elzártan élő népét különleges ajándékkal áldották meg az égiek: a tírek a Napésholdtól kapott társjegynek köszönhetően mindenki számára megtalálhatják az igazit.
Milo mindig társra vágyott, de nem kaphatja meg. Rá más sors vár. Amikor a mesterét szörnyű vádakkal perbe fogják, elindul kideríteni az igazságot. Olyan titkokat fedez fel, melyek az egész nép életét megrengethetik.
Deniel álruhában érkezett a tírek szigetére, titkos küldetést teljesít, és válaszokat akar, de ehhez találnia kell egy olvasót. Amint megpillantja Milót, az élete egy csapásra megváltozik.
Vajon Milo az, aki megadhatja neki a válaszokat?
Elina mindig tudta, hogy a tökéletes társa csak Kellán lehet, noha társjegyük alapján tilos házasodniuk. Aztán az olvasók döntése nyomán mindkettőjüknek el kell hagynia az otthonát, hogy valaki mással éljék le az életüket. De Elina nem képes kitépni a szívéből Kellánt. Miért vonzódik annyira a fiúhoz, ha ez a vágy bűnös? Lehet, hogy ezúttal az olvasók tévedtek?
Hogyan ismerhető fel a lelki társunk?

Tiltott vágy, titok és izgalom egy ragyogóan eredeti fantasy regényben.
Ismerj meg a világot, ahol léteznek valódi kötödések, ahol a szerelem nem kérdés, hanem bizonyosság!

Harcolj a szerelemért!

 

Róbert Katalin

Író, szerkesztő. Regényeiben az érzelmekre, emberek közötti viszonyokra fókuszál, íróként és olvasóként is nagyon fontos számára a hitelesség. Mivel munka közben és sokszor utána is szövegekkel foglalkozik, ezért számára kiváló kikapcsolódás az, amikor belefeledkezhet egy sorozatba – akár órákon keresztül –, vagy elmehet sportolni.

Budapesten él két macskájával, lelkes híve a napi (minimum) négy kávé elfogyasztásának, imád fotózni a természetben és a városban is, szeret a barátaival társasjátékozni, kirándulni, de néha bekuckózni is. Az írás számára játék – a célja, hogy az olvasók is átélhessék azt élményt, amit neki az alkotás jelent.

Facebook: https://www.facebook.com/robert.katalin.iro/

Blog: https://robertkatalin.blog.hu/

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.5/10 (2 votes cast)

Leave a Comment