Gondolatok a 8. Aranymosás lektori szakaszáról

Gondolatok a 8. Aranymosás lektori szakaszáról

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogatóra idén 232 mű érkezett, és ebből 33 mű került fel a weboldalra. (Az előszűrésről szóló gondolatokat itt olvashatjátok.) 

Két írást éreztek a lektorok elég kiforrottnak, hogy nyomtatott szöveggé válhassanak, és eljuttattak hozzám, a vezető szerkesztőhöz. Kíváncsian olvastam őket.

Julia Moonlight: Arany és Ónix

Austen elegáns világa izgalmas módon keveredik a fantasy háttérrel. A két főhős között a dinamika nagyon erős, működőképes, alapvetően ez tartja fenn a figyelmet. A szélsőségesen használt nyelvi elemek meglepő módon nem gyengítik a regényt, hanem egy pont után erősítik, és ahogy az író belelendült az írásba, egyre szebb és pontosabb szóképek jelennek meg. A regényben egy-egy információ rossz helyen van, túl későn kerül be, de ez könnyen javítható. Illetve a kalandregényes alapban vannak logikai hibák, de ezeket részben lehet javítani, részben meg nem szükséges, mert a romantika nem valósulhatna meg, ha egy kiképzett katonai vezető döntéseit látnánk. Az olvasási élmény erős volt, a történet végig fenn tartja a figyelmet. A regényt kiadásra ajánlom.

Tóth Eszter: Pöttöm Pötty és a Hetedhét Íz Birodalma

Nagyon nehéz terep, amikor egy dietetikus a táplálkozási piramisról oktató mesét ír, hiszen óhatatlanul didaktikussá válhat mindez, márpedig akkor inkább csak a szülők olvassák szívesen, a gyerekek kevésbé. Itt azonban Pöttyöm Pötty, a kicsúfolt dundi tündérke útnak indul, hogy megmentse a gonosz manótól a barátait. Miközben teljesíti a próbákat, és megmenti a Hetedhét Íz országait és a barátait, megszereti az egészséges táplálkozást is. A történet nagyon ötletes, a próbák kidolgozottak, a szereplők jellegzetesek és szerethetők. A korcsoport tiszta, a dramaturgia mind az egyes mesékben, mind a mesekönyvben nagyon jó. A zárójelenet kis bővítésre szorul. Az olvasási élmény erős volt, a történetet szeretni fogják a gyerekek, és szívesen mesélik majd a szülők is. A mesekönyvet kiadásra ajánlom.

Gratulálok az íróknak! 🙂

A két írás, illetve a Rakéta projektre javasolt művek most Katona Ildikó elé kerülnek, aki dönt a megjelenésről és a kézirat-fejlesztésekről. Illetve kiderül a Public Star is.

***

Hogyan festett az idei pályázat lektori szakasza a másik oldalról?

Az előszűrésen átjutott 33 írás széles skálán terült el a párbeszédek és leírások kezelésében. Nagyon sokszor ezek ösztönszinten íródtak, és egy csöppnyi képzéssel sokkal többet ki tudna hozni magából az író. A leírások a hangulatteremtés alapja, és a cselekményközpontú szerzők egyedibb stílusúvá válhatnak velük. A dinamikus párbeszédek pedig a történet motorját adják, ez olyan alap, amire fel lehet építeni egy jó dramaturgiai ívet. Ahol legalább minimális szinten működtek mindezek, ott a lektorok nem jeleztek vissza, de ahol megtették, ott az íróknak esetleg érdemes komolyabb hangsúlyt helyezni a fejlesztésre, mielőtt más művek írásba fognak. Igazán jó párbeszédíró, vagy hangulatteremtő négy-öt pályázó volt.  

Az írások legfőbb gondját a dramaturgia jelentette. Ez – bármilyen furcsa – a lektoroknak igazából öröm, mert az első években már a leírások és párbeszédek miatt kiestek művek. Tavaly óta érezhetően javulnak az alapok, és örülnek, hogy ez a tendencia folytatódik, fejlődnek az írók, fejlődnek a kéziratok.

A leggyakoribb dramaturgiai hibák – a zsánerváltás kivételével – most is azok voltak, mint minden évben: a rossz információadagolás, a történeti vagy érzelmi ív hibája, a logikai hibák és az írói ígéret be nem tartása. Ezekről sok szó esett a pályázathoz írt segédanyagban, A siker tintája könyvben. A zsánerváltás kapcsán úgy tűnik, az íróknak sikerül megtartani a fókuszt, és a kezdeti írói ígéretet e téren teljesíteni, amit a lektorok nagy örömmel láttak.

Az írások kapcsán érezni lehetett, hogy néhányan nem olvassák a kortársakat, nincsenek tisztában azzal, milyen könyvek vagy filmek jelentek meg az elmúlt öt évben a saját témájukban, így vagy egy retro hangot ütöttek meg, vagy pedig nem tudták kidolgozni a toposz népszerű elemeitől való eltérést, és egyedibbé tenni a történetüket.

A lektorok visszajelezték még, hogy kevés igazán eredeti ötletet, egyedi megoldást láttak, és szívesen vennék, ha a pályázók néha meglepnék őket a kreativitásukkal.

***

A lektorok visszajelzésén túl pár átfogó gondolatot én is írnék arról, amit projektvezetőként látok, ha folyamatként tekintek az irodalmi válogatóra: 

Nyolc évvel ezelőtt, amikor indult a pályázat, hatalmas gond volt, hogy az írók egyáltalán nem tudtak arról, hogy léteznek kreatív írás könyvek, vannak alapvető írástechnikai fogások, és az írás egy szakma, amit – ha adott egy alapvető tehetség – akkor tanulni is lehet. Így az első pályázatokon élesen elkülönültek a spontán erős tehetségek, és utánuk hatalmas légüres tér jött, mert mindazok, akik jó képességűek, de nem tudták leszűrni más minőségi könyvekből az eszköztárat és spontán, autodidakta módon, olvasás által észrevétlenül tanulni, mind a semmibe vesztek, messze a képességeik alatt teljesítettek. 

Így az Aranymosás körül az elmúlt években tudatosan egy erős írástechnikai módszertant és képet adtunk át, hogy ezeket a tehetségeket segítsük, és eljuttassuk a publikálásig. Ki kellett alakítani egy újfajta gondolkozásmódot, egy szakmai attitűdöt, amire támaszkodhatnak mindazok, akiben potenciális benne lapul egy jó író, de elveszhet, ha nincsenek meg a tiszta kapaszkodók. 

Nyolc év telt el, és ezek az alapok a köztudatba kerültek, a legtöbb pályázó már tudja, mi az a bétáztatás, milyen írással foglalkozó könyvek vannak, és képzi önmagát, hol belső írós körökben, hol profi segítséggel. A hatás már látszik, a pályázat után az oktatókkal mindig átnézzük, hogy szerepeltek pl. az íróiskolások, valóban fejlődtek-e, vagy miben kell fejlesztenünk a képzést, hogy minél többen eljussanak a publikálásig. Az írás tudatosulása érezhető, egyre jobb a fókusz, egyre biztosabb kézzel nyúlnak a műveikhez ezek az írók. Még egy-két év, és a dramaturgiai áttörés is megtörténik, reményeim szerint letisztul a kép ezen a téren is.

Viszont a pozitív hatás mellett van egy másik hatás is, ami az elmúlt évben tapinthatóan megjelent. Ez pedig a félreértelmezés.

Egyik probléma az, hogy a legfelső két-három százalék, aki ösztönös tehetség, mintha összezavarodott volna. Nekik nem kellenek ezek a kreatív írás alapok, vagy csak nagyon kis részük. Olyan ez, mint a tánc, vannak ösztönösen kiváló ütemérzékkel rendelkező táncosok, akik csak megnéznek valamit, és átveszik az ütemet, a lépéseket. Minden író tisztán érzi a mélyben, ha ő maga kiugró tehetség. Aki ezt érzi, azt ne bátortalanítsa el, hogy ő más, hogy ő nem tud és nem akar alkalmazkodni, hanem kérjük, szárnyaljon, lepje meg a lektorokat az újító ötleteivel. Ez mindössze egy-két százalék. Ők azok, aki nem a meglévő kreatív írás alapok alapján mozdulnak, hanem akik alapján majd mi, szerkesztők, megírjuk az új tanácsokat, az “így is lehet, és jó” módszertant.

Másik probléma az önbizalom és önértékelés. Az természetes, hogy egy írónak hullámzó önbizalma van, az viszont nem tesz jót, ha fél, de közben bármi áron publikálni akar. Az írástechnikai minden esetben csak egy útmutató, egy tanácsgyűjtemény, nem pedig egy sorvezető, ami alapján meg kéne írni egy művet. Aki ezt vonja le az írós oktatásból, az tévúton jár. Minden író egyedi, és a története csak őrá jellemző. Aki le tud menni a felszínes szint alá, a saját mélyebb gondolatai és motivációi terére, és megérteni, miért foglalkoztatja pont ez a történet, az olyan dolgot tesz bele az írásba, amit megérez az olvasó. A kreatív írás anyagok pedig csak pontosításul szolgálnak, egy eszköztár az igazi téma minél pontosabb átadására. De ha nincs erős témánk, vagy nem mentünk mélyre, azon nem segít semmilyen írástechnika.

A reális írói önértékelés kialakítása az első lépés az írói önbizalomhoz, és ezen csapdák elkerüléséhez. Mi is az ön-értékelés? Vehetjük akár szó szerint. Minden kedves pályázót megkérnék, vegyen egy lapot, és egyik oszlopba írja le, mit tart a szövege erősségének pl karakterábrázolás, infoadagolás, ötlet, vagy bármi, ami eszébe jut. Másik oszlopba azt, hogy mit tart a gyengeségének. És utána adja át három-öt őszinte embernek, akár más írótársnak, vagy gyakorlott olvasónak (aki húsz év fölött jár). Ha ők is ezt jelzik vissza, akkor megvannak a fejlesztendő területek – de megvannak az erősségek is, melyekre büszke lehet az ember.

Ha a visszajelzés nagyon eltér a képtől, amit az író gondol magáról, az sok esetben az író kevés olvasottságát jelzi az adott zsánerben, vagy pedig egy nem reális általános önértékelést. Mind a kettővel ugyanúgy lehet foglalkozni, ezek sem leküzdhetetlen akadályok, hanem csak egy alap, amiről el lehet indulni. Ezt az erősség-gyengeség kérdést akár bétáztatások végén is fel lehet tenni, és hasznos dolgokat szűrhetünk le belőle, például, ha valamiben idő közben fejlődtünk. Minden írónak szüksége van arra, hogy büszke legyen a jó képességeire, hiszen ez az érzés, ami megvédi akkor is, ha épp negatív visszajelzést kap, vagy egy pályázat nem sikerül. Önmagunk reális értékelése az önbizalom alapja, és hatalmas védőfaktor abban, hogy akkor is a pályán maradjon az ember, ha épp negatív visszacsatolást kap.

Miközben a fentiekben arról írtam, hogy az írástechnika útnyerése probléma is lehet egyesek téves értelmezése miatt, van két terület, ahol még mindig nem elég erős a hatása. Az egyik a dramaturgia, másik a meseírás, ahol egy speciális könyvpiaci probléma lép fel.

A dramaturgia nem egy misztikus dolog, ami akkor sikerülhet csak, ha befont szakállú druidák egy titokzatos erdőben a gomolygó ködben mágikus szertartás végeznek a regényünk felett. Természetesen, ha van otthon valakinek egy druidája, bevetheti ezt a módszert, de mi pusztán annyit szeretnénk, amit józan paraszti ész alapján bármilyen olvasó szeretne. Nem véletlenül kértünk konfliktustérképet és nem szinopszist, ugyanis a legegyszerűbb módja a dramaturgiai problémák kiszűrésének, ha elmeséljük a történetet. Ha van egy türelmes barátotok, üljetek le, és mondjátok el a sztorit, mintha tábortűz mellett mesélnétek. Ha nem érti, ott biztos, hogy gond van. 

A lektori jelentéseket olvasva támadt egy olyan érzésem, mintha többen a Rakéta projektet céloznák meg, nem a kiadást. Megkérdeztem a lektorokat, és nekik is ilyen benyomásuk volt idén. Ha egy írást épp csak befejeztük, és úgy adjuk be, az nagy eséllyel ki fog esni. Ha elkezdtük átírni, de csak feléig sikerült, és nincs összefésülve a dramaturgiai ív, az is kiesik. Ha tudjuk belül, hogy mi nem működik az írásban, de reménykedünk, hogy egy profi lektor nem veszi észre, hát ez sem igazán realisztikus elképzelés, teljesen biztos, hogy észreveszi. Ezek mind kihagyott lehetőségek. Talán nem tudatosult, de egy nagy kiadó erős márkát képviselő könyvcsaládjaiba keresünk könyveket, így érdemes olyan művet beküldeni, amibe tényleg beletettük a tudásunk legjavát, és nem csak az “egynek jó” életérzést. Azt sem árt tudni, hogy a Rakéta projektbe beválogatott írások száma függ a hátérben lévő kapacitástól, és van olyan év, amikor több írással tudunk kéziratfejlesztést végezni, van, amikor kevesebbel. Azt javasolom, hogy mindenki inkább magát a sikert célozza, és az azonnali megjelenést egy igényesen kidolgozott kézirattal.

A gyerekkönyvesek problémája nagyon speciális. Egyrészt mi sem valósítottuk meg még a mesekurzust, és máshol is gyakran inkább irodalomtörténeti oktatás zajlott, nem annyira fókuszáltan írástanítás, így a kiadóbeli ismeretek sem tudtak átgyűrűzni annyira, mint regényírók esetében. Illetve a nyilvános könyvszakmai kommunikáció nem pont ugyanarra épül, mint amit mi várunk a pályázóktól.

Idehaza általában a díjakat és szakmai elismeréseket a nagyon magas nyelvi szint megcsillogtatásáért, vagy klasszikus népmesei ízért, vagy problémafeldolgozó könyvekért adják, épp ezért sok író törekszik ebbe az irányba, és ezt tartja etalonnak. Elgondolkoztató kérdés, hogy ez csak a szakmai közegben erősen jelen lévő többdiplomás szülők és irodalmárok elvárása, vagy ezek a művek az országban élő gyerekekhez valóban szólni tudnak. Ebben a kérdésben nem foglalnék állást, hiszen pontos felmérések nélkül nem is lehet. Mindenesetre azon pályázókat, akik nem néztek utána a kiadói profilnak, nem olvastak bele, milyen gyerekkönyveket jelentetünk meg, valószínűleg meglepetés érte.  

A Könyvmolyképző Kiadó kifejezetten az olvasás megszerettetése miatt alakult, és először gyerekkönyveket adott ki. (Évekkel később következett a YA, majd a felnőtt ágak.) Mivel a gyerekek vannak fókuszban, ők az olvasók, így olyan történeteket várunk, melyek tényleg nekik szólnak, az ő problémáikról és az ő nyelvükön. Ha valaki nyolcévesekhez többszörösen összetett mondatokkal, bonyolult nyelvi szinten szól, azt roppantul tiszteljük a szókincséért, de az sem biztos, hogy az előszűrésen átjut, mert öncélúnak érződik a nyelvi eszköztár. Mi nem azt szeretnénk az íróinktól, hogy díjakat nyerjenek (bár persze örülünk, ha nyernek), hanem azt, hogy egy nyolcéves este előhúzza a könyvet és a takaró alatt a saját örömére olvasson, mert kíváncsi a végére. Ezt magasabb szintű értéknek tartjuk.

Mivel a pályázók nem néznek utána, kik vagyunk, és nem igazán hatékony a kiválasztási folyamat, így mostantól megváltoztatjuk a gyerekkönyvesek kiadóba kerülési módját. Minden évben kiírjuk A legvagányabb olvasókönyvem pályázatot, és aki ezen jól szerepel, annak szívesen megnézzük a gépén lapuló mesekönyveit, vagy támogatjuk ezek megírásában. Ez a pályázat szól a Meseidő és az Olvasni jó könyvcsaládot megcélzó íróknak. (Az Aranymosás Irodalmi Válogatóra a jövőben csak regényeket várunk, és a middle grade korcsoport a legalsó határ.) Aki ügyesen ír elsősöknek, és jó dramaturgiai ívvel, biztosak vagyunk abban, hogy ígéretes gyerekkönyv-írónkká válik. 

Összességében izgalmas volt az idei irodalmi válogató, és nagy örömmel olvasta az Aranymosás szerkesztői csapata.

Remélem, ez a pár gondolat hasznos volt, és segít a jövőben kiadónk írói közé bekerülni.
***

Mi történik most az oldalon?

Egyrészt várjuk a kiadóvezető döntését, másrészt a jövő hét során lesz egy nagyszerű meglepetésünk. 

Addig is jó írást, és jó pünkösdi hétvégét mindenkinek!

 

-varga bea-

 

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.5/10 (15 votes cast)

Leave a Comment

26 hozzászólás

  1. Gratulálok a két továbbjutónak, sok sikert kívánok a végső szakaszra!
    Az előszűrés időszakában sajnos nem volt időm mindig követni a megjelenéseket, azóta azonban pótoltam a mulasztást és elolvastam az összes kikerült részletet. Örömmel ‘likeoltam’ azokat, amik olyan érdekesek, megragadóak voltak, hogy jólesett volna továbbolvasni őket. Mivel én a koromnál fogva már abba az olvasói rétegbe tartozom, akik kezdenek finnyásak lenni, és nehezen találnak maguknak jó olvasnivalót, ezért nagyon meglepett, hogy milyen sok ‘likeolni’ valót találtam az írások közt. Köszönöm az olvasásélményt.

  2. Kedves Aranymosó!

    A Rakéta projektre reagálnék azzal, hogy a kiadónak ez a “szolgáltatása / ajándéka” valóban olyan csábítóra sikerült, hogy nehéz neki ellenállni. Mivel az Aranymosás pályázat elég szorosan összekötődik az íróiskolás tanfolyamokkal, kívülről nézve a Rakéta projekt ennek végső kiteljesedését jelenti, egy magas fokú mentorálást, amihez egyébként az ember egyáltalán nem jutna hozzá. Pár hónapnyi mentorálás olyan gyors fejlődéssel kecsegtet, amire az ember esetleg csak több év küzdelem árán lenne képes. Szóval, ha a kiadó mézes madzagot lógat az emberek orra elé, nem csoda, ha sokan rárepülnek. 🙂

  3. Az első írás nagyjából rendben van, a másokdik az….nem akarok róla csúnyát írni. Nekem nem jött be, gyengének találtam.

  4. Kedves aramymosó!

    Örülök az Arany és Ónixnak, hogy sikerült neki. Várom, hogy fog kinézni könyvben.

    Puszi mindenkinek. 😀

    Lily

    Ui: A másiknak is gratula persze. 😉

    Ui2:

    /O__O\
    ◇==◇-=
    /////
    || ||

  5. Igen, a Rakéta valóban szuper lehetőség 🙂

  6. Köszönöm szépen az értékelést és a bizalmat! Elmondani sem tudom mennyire boldog vagyok és izgatottan várom a kiadóvezető döntését 🙂
    Juliának is gratulálok!
    A többieknek pedig kitartás és szerencsét a Rakétához és a Public Starhoz 🙂

  7. Nagyon szépen köszönjük!

    Gratulálok a Julia Moonlightnak és Eszternek! 🙂

    Köszi a drukkot, Eszter, én is kitartást és sok sikert kívánok mindenkinek!

  8. A gratulálok után -a… 😀
    Sose látom jól, mit írok a mezőben. 😀
    És most nézem, ott egy fölös a.

  9. Nagy a világ, elférünk benne…

  10. Köszönöm a lektori értékelést, és az eddigi hozzászólásokat, gratulációkat. Még most se tudom elhinni, hogy itt tart a regényem. Csatlakozva Eszterhez, akinek szívből gratulálok, én is izgatottan várom a jövő hetet és a kiadóvezetői döntést.
    Mindenkinek sok szerencsét kívánok a Rakétához és a Public Starhoz! 🙂

  11. Gratulálok és további sok sikert kívánok a továbbjutóknak!

  12. Köszönjük! 🙂

  13. Másodszor pályáztam, kétszer kikerültem, és egyszer se nyertem, ám végignéztem a tavalyi és az idei pályázatot is. Néhány gondolatom az értékelés kapcsán.
    “A lektorok visszajelezték még, hogy kevés igazán eredeti ötletet, egyedi megoldást láttak, és szívesen vennék, ha a pályázók néha meglepnék őket a kreativitásukkal.”
    A kiadó pöttyösei minimális kivételtől eltekintve toposzokra épülnek, és hozzák a kliséket. Nem nevezem őket meg, mert ez nem lenne barátságos lépés, de mostanában többet elolvastam, és nem leptek meg. Miért várunk mást a magyar pályázóktól, mint az amerikaiaktól? Úgy gondolom, a legtöbben, akik eredetit írnak és azt jól is teszik, nem ezt a kiadót célozzák meg. A KMK a zsánerirodalom elsősorban nőknek szóló YA és NA szegmensét képviseli, a többi zsánerben vagy a kissé tájékozatlan, vagy a magát is kezdőnek tartó – és valóban az – írók próbálkoznak. Ha a kiadó fősodra nélkülözi az eredetiséget, miért hinné egy eredetit író szerző, hogy majd ő lesz a kívánatos és a nyerő?

    A cikk szerint hajdan a tehetségek nem bírtak technikai tudással, most viszont, nagyrészt az íróiskoláknak köszönhetően, megszerezték ezt a tudást. Az íróiskolákat remek kezdeményezésnek tartom, de tartok tőle, a kiadó a saját csapdájába esett.
    Hány irodalmi tehetség születik a durván 15 millió magyar között, és hányat tud ez a közösség el is tartani? Keveset. Annyit biztosan nem, ahányan ma írnak, és iskolázzák magukat, akár a KMK kurzusain. De lehet-e olyat mondani valakinek, aki elvégzett 3 iskolát, és még mindig nem tud írni, hogy hagyja a csudába, mert hiába kepeszt, még most se elég jó a főlapra kerüléshez, a kiadással pedig ne is áltassa magát? (Most nem azokról beszélek, akik eleve nem is férnek a kiadó ízlés világába, mert lehet, hogy mindent kiadnak, ami jó, de nem mindegy, hogy mennyire jó), Ugye, hogy nehéz ilyet mondani. És ez a jelenség az előszűrés hitelét rontja.

    Mindezek mellett az Aranymosás remek kezdeményezés, örülök neki, és hálás vagyok érte, végigizgultam és szórakoztam a három hónapot, ami azért kicsit sok volt, a vége érdektelenségbe fulladt, különösen, hogy csak a csecsemők hihették, hogy számos pozitív lektori döntés születhet.
    A kikerült részletek véleményezése jó móka, amit a szerző szenved meg, ez a két nap hírnév ára. Aligha most fog megtanulni írni, a hozzászólások inkább a hozzászóló szakértelmét fényezik, mint a szerzőnek szólnak, emellett gyakran elfogultak, vagy rosszindulatúak.

    Hamarosan könyvhét, ahol publikáló szerzők találkoznak egymással és olvasóikkal. Az Aranymosáson találkozhatunk mi, a még ki nem adottak és reménykedők egymással, és leginkább egymással.
    Köszönjük a lehetőséget..

  14. Katherine, azt hiszem, nagy vonalakban egyetértünk. Annyit mondanék mindenképpen, hogy a kommenetek tekintetében maradnék inkább a “jó móka” kategóriánál, a hozzászólók szakértelmét (beleértve magamat) inkább hagyjuk… 🙂
    A nagy kérdés, hogy akar-e valaki hobbiíró lenni. Merthogy egyetértek, a többségből nagy író sose lesz (belőlem se). Ajánlom ezt az oldalt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_k%C3%B6lt%C5%91k,_%C3%ADr%C3%B3k_list%C3%A1ja Érdemes találomra kiválasztani egy híres írót, mondjuk Jókait, és megnézni, hány kortársa volt, és azok közül hánynak a nevét ismerjük ma. És ezek azok, akiket íróként tart számon az utókor! Hány lehetett akkor még? Szóval azt kell eldöntenie mindenkinek, hogy
    1. Elképzelhető-e, hogy ő lesz az új Jókai?
    2. Ha nem, van-e akkora tehetség, hogy mondjuk az elfeledett de íróként valahol számontartott kategória legyen, illetve el tudja-e ezt viselni?
    3. Érdemes-e írnia akkor, ha még ebbe se fér be? Lehet, hogy igen, de azt el kell fogadni, hogy a nagy többségnek a 3. lehetőség marad.

  15. Kedves Katherine,
    amikor húsz körül jártam, vettem egy halom mosogatószert, és egyenként teszteltem, hogy melyik a legjobb, és vajon igaza van-e az aktuálisan futó reklámnak. Ez egy olyan gondolkozásmód, ami megmaradt később azt életemben. Amikor szerkesztő lettem, megnéztem miket mondanak magukról a kiadók, és vajon miket jelentetnek meg. Minden egyes kiadónál a művek nagyja a kellemesen olvasható kategória, és minden évben csak töredéke a profilnak az újító. Tök mindegy, mit mondanak magukról.
    A többi mind simán marketinghatás. Vegyünk mondjuk a ya irodalmat. Szerettem, és jó olvasmány volt A neveletlen hercegnő naplója (gabos cicerós), vagy a Rocksztárt kaptam karácsonyra (Móra), de hogy újító, és eredeti? Nem igazán. Ha azonos könyvcsaládokat hasonlítasz össze, a Vörös pöttyös sorozatunk tartalmilag olyan széles skálát lefed, aminek csak egy töredéke tematikailag, és ötletgazdaságban a szűkebb profilú kiadók válogatása.
    Gondolom, a mi YA irodalmunkat nem hasonlítod össze mondjuk más kiadó felnőtt profiljával, hanem a mi felnőtt könyveinket hasonlítod azokhoz… (Vagy nem? :)) Érdemes megnézni, hogy eleve az Aranymosásból egy Bálint Erika korrajza milyen, vagy Gulyás Péter filozófiai gondolatai mit takarnak. Csak mivel mi nem a “minőségi stb” kiadónak, hanem populáris kiadónak (“Neked szól”) marketingeljük magunkat, és feltűnő borító kerül az ilyenekre, így simán eladjuk az amúgy nehezebben fogyasztható műveket. Persze, az olvasónak kicsit gyanúsak leszünk vele, de ilyenkor ártatlanul nézünk. 😀
    A márkaképzés jó dolog, csak épp íróként nem szabad elhinni, hanem érdemes nyitott szemmel járni…

    A pályázat során sokan ezt a “sablon toposz, jó lesz oda” mentalitást kezdik felvenni. Pontosan az ilyen előfeltételezés miatt emeltem ki idén az egyediséget. Sajnos, a kliséhalmozás nem elegendő a kiadóba jutáshoz. A magyar íróknak meg kell ütniük azt a dramaturgiai szintet, amit a külföldi műveknek. Hiszen, ha nem ütik, miért adnánk ki? (Az adott zsánerhez mért szintet kell megütniük – de ez gondolom egyértelmű.)

    Ami az íróiskolásokat illeti, ha valaki eljön egy kurzusra, és nem építi be a megkapott tudást, az sajnos nem fog nálunk publikálni. Ettől még lehet, hogy kisebb kiadónál belefizetéssel fog, vannak ilyen lehetőségek, vagy netes publikálás, vagy magánkiadás. Egy írónak rengeteg útja lehet.
    Egyszer nosztalgiáztunk egy velem induló íróval, és a pályáról beszélgettünk. Azt mondta, kb negyven éves volt, amikor felismerte, hogy ő közepes tehetség, egyszerűen nem megy több. Azóta boldog azokkal a kis megjelenésekkel, amik vannak, mert szeret írni, de tudja, soha nem lesz országosan ismert író. Ám hatalmas öröm neki a tehetségeket elindítani a pályán, és örömmel szerkeszt, örömmel tanít másokat. Ez pedig egy hatalmas felismerés.
    Nem lesz mindenki író, de az irodalomhoz sok módon lehet kapcsolódni.

  16. Júlia és Eszter!
    Szeretettel gratulálok, nagyon jó írások voltak 🙂

  17. Lobo Marunga,
    Jókai valójában kora populár írója volt, ha ma nálunk publikálna, Vörös pöttyös és Arany pöttyös szerző lenne 😀 Pont ő egy érdekes példa, mert megrendelt témákra is írt, és bizony, ha a kora divatját, pl. a részletes útleírást kérték, akkor betette a könyvekbe azt.

  18. kedves aranymosó!

    Előzőt olvastam, és az ugrott be, hogy ha könnyedebb kisregény esetén; azt nézzük, hogy a kliséket, toposzokat legyen az mondai, kicsavart es újjá alkotott verzió; hogy használja az író, attól is függ a törtenet, nem csak az írótól, magától. Példaként tudnám hozni a Konohana Kitan című, itthon meg nem megjelent könyvet és a Trónok Harcát, mivel az elsőnel egy klisés helyzetből alkot az író egy vicces történetet, ami “életszagú”, még a másiknál az intrikák leirása és a többszemszögű történetvezetés mellett, a klisék (sárkány, barbárok, uralkodók es ahhoz kapcsolódó régi közhelyek stb.) kiforditása miatt lehet újszerű és érdekes, plusz a jól alkalmazott függőveg miatt. Lehet valaki zseni, vagy szerencsés; írhat ódákat, litrpg-t (táblás játék saját szereplőkkel, könyv alakban) vagy klisét is, de jól kell csinálni. Olvasmányaimból tudom, nem csak abból, hogy sok ilyet látok Wattpadon, kevés ott is a jó mű belőlük. Remélem jövőre több szépet es jót láthatok (talán az én kis, jelenleg készülő litrpg-met is). Még egyszer gratula mindenkinek. 🙂

    Lily

    Ui: Megyek javítani pár dolgot. Nagyon örülök, hogy vagytok. Puszi mindenkinek!

    Ui2:
    /O__O\
    ◇==◇-=
    /////
    || ||

  19. Aranymosó, szentségtörő gondolat, de szerintem Jókainak a marketingje legalább akkora volt, mint a tehetsége, ha ugyan nem nagyobb. De a hozzászólásomban ő a leginkább mellékes…

  20. Lily, igen, a kreativitás egyik ága (flexibilitás) a meglévő toposzok újszerűvé formálása 🙂

  21. Lobo Marunga, igen, Jókainak kifejezetten jó volt a marketingje, ahogy Petőfinek is, akit díszmagyarban járattak 😀

    Tartalmilag azért nem reagáltam, mert az írók szerintem sokfélék. Vannak az “írónak lenni” életérzésért alkotó emberek, akikre talán jobban vonatkoznak a kérdéseid, és ők ha nem érik el sikerben amit szeretnének, leteszik a tollat, még akkor is, ha volt pár országos megjelenés. Meg vannak a történetmesélők, akik a történetért írnak, ők egész életben mesélni fognak, mert ez énjük része, legföljebb a neten teszik, vagy szerepjátékos csoportokban stb. És vannak azok, akik valami lélektani dolgot dolgoznak fel, ők pedig ha ezt megtették, lehet szintén nem publikálnak. Hogy valaki milyen motivációból ír, az magán a könyvön nem látszik, inkább csak abban, hogy az írók másképp reagálnak adott helyzetekre 🙂

  22. Kedves Aranymosó!

    Biztos én vagyok műveletlen, de mit takar a „middle grade” korcsoport? Hány éveseket értünk alatta?
    Előre is köszönöm a választ, és bocsánat, ha butaságot kérdeztem 😀

  23. Meh.

  24. Kedves Zuzmó,
    ők az általános iskolában a felsősök. Nyilván a gyerekek között nagy szórás van olvasási képességekben, de ez a korcsoport már rövidebb ifjúsági regényeket olvas, nem mesekönyveket. Majd ősszel, az Aranymosás kiírásakor bővebben írunk róla.

  25. Az ált. isk. felső tagozatán olvasás szempontjából háromféle gyerek van:
    1. Az égvilágon semmit de semmit nem olvas.
    2. Egy bizonyos féle könyvet olvas, de azt bármilyen terjedelemben, és sokat (pl. vámpírosat, vagy fantasysat, vagy mittomén mi most a menő)
    3. Mindent olvas, vegyesen és sokat.
    Az első reménytelen, a másodikat tudja ez a kiadó, vagy másik kiadó célzottan megtalálni, a harmadik meg nagyon-nagyon kevés van.

  26. Kedves Lobo Marunga!

    Van egy negyedik kategória, régen nálunk volt.

    4. Aki belemászik a könyvedbe, mert őt is érdelki, hogy mit olvasol.

    Regi szep idők és barátok. 🙂

    Lily

    Ui: Megy a barbár a világ végén túlra. Ekkor megcsúszott és leesett. 😀