Eredményhirdetés

Múlt héten 100 szavas játékot játszottunk, ahol a jókedv és a kacagás jegyében azt kértük, hogy ötvözzétek a humort és az erotikát. A regényekben sokszor idealizáltan jelenik meg az erotika – különösen, ha romantikus történet része –, amibe a humor, esetleg az esetlenség ritkán fér bele. Máskor a testiség keresetlen őszinteséggel szerepel, de itt pedig a naturális ábrázolás célja nem az, hogy pozitív érzést keltsen. A jól alkalmazott humor oldhatja a feszültséget, viszont érdemes arra figyelni, hogy ne fojtsa el a szikrát a szereplők között: ha a történet elsősorban romantikus, a humor nem legyen túlzó, bántó vagy parodisztikus.

Voltak visszatérő elemek: több történetben rajtakapták a párokat, és a macskák örökké kíváncsi tekintetét sem úszta meg mindenki. Érdemes lehet egy ilyen játéknál nem az első ötletet kibontani, hogy egyedibb megoldás szülessen. Ha kigondoltál egy erős csattanót, akkor az egész történetnek erre kell építkeznie, és a csattanónak magának világosnak és érthetőnek kell lennie ahhoz, hogy működjön a történet. Sem a túlmagyarázás, sem az eufemizmus, óvatoskodás nem szerencsés. A humor ábrázolásában – éppen úgy, mint más érzelmek ábrázolásában – nem az a legjobb eszköz, ha hangsúlyozzuk, hogy a szereplő nevet, hanem ha az olvasó érzékeli a vicces helyzetet, ő maga nevet fel, akár úgy is, hogy a szereplők nem kacagnak.

 

Izgalmas megoldásokat hoztatok nekünk. Különösen tetszett Elekes Lajos két szerelmes párja; nagyon szép volt Németh Márta szerelem-definíciója; tetszett J.V. Conney bőröndös légyottja; Gabónál a startra kész spermiumok;  K. D. rosszul elsült beöltözése.

A nyertes Agatha Keyguard lett:
Gyerekként azt mondtam, akarok egy pónit, tizenévesen egy szülinapi bulit, huszonévesen pedig életem szerelmével akartam úgy egymásnak esni, hogy szétszaggatjuk a vendégágyat.
Arról senki sem szólt, hogy az Univerzum egy lusta dög és egyszerre teljesít mindent, egy “te kérted hülyegyerek!” üzenőkártyával megcsapva.
Mert mit mondjak; egy elszabadult házibulin vagyok, szülinapom van, rajtam meg egy helyes, de valamiért lónak öltözött csávó fekszik, ultrakészen, miközben én annyit ittam, hogy valahol izgatónak találom, hogy a matrac kiálló rugója a fenekemet cirógatja. Szerencsére a szobában csak ketten vagyunk.
– Legalább csinálnál valamit, te csődör! – zihálom türelmetlenül, mire szerelmem felnyihog, majd a hasamba prüszköl.

 

Gratulálunk! Kérlek, küldd el egy novellád vagy (kis)regényed első 10 ezer leütését a
[email protected]
címre, és hamarosan felkerül az oldalra a szerkesztés.

 

Mindenkinek köszönjük a szövegeket, ügyesek vagytok!

Készülünk még játékkal 🙂

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.4/10 (7 votes cast)
17 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Köszönöm szépen, örülök, hogy sikerült némi vidámságot csempészni a napba! 🙂

    Viszont szeretném jelezni, hogy az első mondat (“Szirénák vijjogása rázta meg a csendet, vörös lámpák izzása vetett árnyékot az eltökélt arcokra.”) Gabóé, szóval az első helyen jelenleg ketten osztozunk. 😀

  2. Gratulálok a nyertesnek, és persze gratulálok a kiemelteknek is! Ez megint egy szuper érdekes feladat volt, sajnálom hogy időhiány miatt kimaradtam belőle.

    (És kedves K. D.! Engem a te írásod nevettetett meg a legjobban 🙂 Köszönöm hogy olvashattam!)

  3. Jaj, na ilyen sem volt még eddig a pályafutásomban 😀
    Egymás alá vannak mindig kimásolva a szövegek (szerző nélkül), és ahogy töröltem belőle, valami félrecsúszott…
    Most már helyreállt a világrend 🙂

  4. Kedves Agatha Keyguard,
    gratulálok első helyezésedhez! Én egyedül a te írásodon nevettem fel hangosan, így számomra is egyértelmű volt, hogy csak te nyerheted meg, nagyon ügyes voltál. Külön köszönöm, hogy tetszett a kis szösszenetem, most olyan jól érzem magam, mintha különdíjat kaptam volna. Kíváncsian várom majd, a részletedet. Sok sikert hozzá!

  5. De jó, újra kiemelt lettem. :)))

    Köszi S.H., és örülök, hogy tetszett, talán ez a legjobb az egészben, hogy sikerült valakinek örömöt szerezni vele. 🙂

    Agathanak meg nagy pacsi, szuper lett az írás, érezni lehetett, hogy az lesz a befutó!

  6. Köszönöm a játékot, én nagyon élveztem, jópofa megoldások születtek! Gratulálok a győztesnek, szerintem is nagyon vicces lett!

  7. Gratulálok, Agatha Keyguard!

    Az egész napomat megfényesítette, hogy kiemeltétek az írásomat, köszönöm 🙂

  8. Én is gratulálok a győztesnek!
    Nagyon egyedi, különleges írás lett 🙂
    A kiemelt írásokon túl is születtek ötletes 100 szavas művek, pl Zuzmó sztorija nagyon tetszett. 😀

  9. (A nagy rohanásban, csak a fontos dolgok maradtak el)

    Zuzmó, Macaron: Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett nektek az írásom! 🙂

    Gabo: Köszönöm szépen! Ezek szerint te már olyasmit tudtál a szösszenetemről, amit én még nem is sejthettem. 😀 Remélem hamarosan a te részletedet is olvashatjuk a Látványban! 😉

    K.D: Köszönöm, megy a pacsi neked is! 😀 A te írásod is nagyon tetszett! Örülök, hogy kiemelt lettél! 🙂

    Németh Márta: Köszönöm, örülök, hogy a te írásodat is kiemelték! 🙂

    Elekes Lajos: Köszönöm szépen és köszönöm, hogy egyedinek és különlegesnek találtad az írásomat! Neked is gratulálok a kiemeléshez! 🙂

  10. S. H., gondoltam megjegyzem, hogy habár K. D. esetén a hasonlóság valóban kísérteties több szempontból is, előfordulhat, hogy másra gondoltál 😉

  11. Kedves Kovács Dániel! Elvesztettem a fonalat: mi a kísérteties hasonlóság az írásommal kapcsolatban? Köszi 🙂

  12. Kedves K. D.!

    Csak annyi, hogy egyrészt a nevünk hasonló, másrészt a női név, amit használsz a történetben, ezt S. H. értheti. 😀

  13. Kedves K. D.!
    Az írásod abszurd csattanója megnevettetett, amikor már nem nevettem napok óta, azért emeltem ki – és ez volt az egyetlen oka.

    Kedves Dániel!
    Persze én értem, miért írtad amit írtál, de részemről nem volt itt félreértés, ez csak egy véletlen egyebeesés. Azért köszönöm a szemfüles megjegyzést! 🙂

  14. Jajj értem, mármint azt, hogy érthető , hogy nem értettem, mert ezt csak ti érthetitek… 😀
    Így magában azt hittem a komment alapján, hogy máshol már olvastatok hasonló történetet, mint amilyen az enyém volt, és ez tett kíváncsivá. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük