Emmerich Palmer: Lélekfa – Ébredők (részlet)

Emmerich Palmer: Lélekfa – Ébredők (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

Egy
A.D. 2055  

*

Lélekfa: a halhatatlanság ígérete a kihalásra ítélt emberi fajnak.

Őrzők Könyve I.

Az élet vége a kezdet. A Mag ébredésének első pillanataiban életet kap a halottól. Ekkor felhangzik a Halott ember éneke. A dallam mindenkinél más, ami viszont ezután következik, ugyanaz. Az első szólamokat követően a Jel érzékeli a külvilág számára néma hangokat. Mikor a homlokon feszülő kaszttetoválás mikro áramköréhez eljut a szignál, az EES chip végső funkciója működésbe lép. Ezernyi, pókfonal vékonyságú idegsejt horog tűnik el nyomtalanul az agyszövetből, és a tetoválás, emberöltőnyi feladata végeztével leválik a bőrről. A halál bekövetkeztével eljön a Mag ideje: a feltámadásé.

 *

A hullamosó a koromfekete sötétség ellenére határozottan lépett az alagsori helyiségbe. A hideg, száraz levegőjű szobának nem voltak ablakai, mindössze egyetlen fémajtó törte meg a falak síkját. Odabent az idő megszűnt létezni. Tökéletes csend honolt, sem napfény, sem más külső inger nem szivároghatott be a mélyen a föld alá rejtett munkahelyre. Akik nem a saját lábukon kerültek ide, azokat már semmiféle inger nem érdekelte többé.

Az idős férfi gumikesztyűbe bújtatott keze pillanatok alatt rátalált a falra szerelt, ősrégi villanykapcsolóra. Itt, az elit lakta városrészben még mindig volt áram a falban futó vezetékekben, így a mennyezetig csempézett helyiséget elöntötte a vakítóan erős, hideg fehér fény. A plafonra szerelt féltucatnyi ódivatú világítótest sok száz wattos fényforrásai kiválóan megvilágítottak minden négyzetcentimétert.

A hullamosót, vagy, ahogy jobban szerette, ha szólítják: lélekmag ültetőt, jóleső elégedettség töltötte el a steril berendezések láttán. Sosem mondhatta el magáról, hogy különösebben kedvelte volna a munkáját, de az ismerős rend mindig megnyugtatta, és ez ebben az átkozott világban már majdnem olyan volt, mint a boldogság. Manapság az ember ritkán élhette meg, hogy minden a helyén van körülötte, ezért megtanulta értékelni az efféle apróságokat is.

A falak mellett fémszekrények álltak, a helyiség közepét pedig hatalmas, rozsdamentes acélból készült asztal foglalta el. Különféle vályúk vezettek rajta keresztül az asztal teljes hosszában, a még esetleg szivárgó testnedvek elvezetésére. A csatornák végein gumicsövek nyúltak le egészen a padlóba vágott lefolyó nyílásig, mely elvezetett mindent a régóta rothadó szennyvízrendszerig.

A lélekmag ültető tudta, hogy odalent, a csatornarendszer mélyében borzasztó lények élték életüket. Az ismeretlen eredetű, invazív vadak a szívós városi óriás patkányokat is kiirtották, ám a létükről csak ritkán szereztek tudomást az emberek. Leginkább akkor, ha néha, a nagy viharokat követően az ismeretlen faj tetemeinek cafatokra szaggatott darabjait partra sodorta az esővíz. Az emberek nem foglalkoztak a mélyben élő szörnyekkel. Annyi borzalom volt a Nagy Összeomlás utáni, haldokló világban, hogy létezésük és jelenlétük érdektelen volt az emberek számára.

A férfi az asztal mellé tolta a lebegő szállító platformot és a munkaasztalra emelte az aranyszínű fóliába tekert hullát. Egy szikével óvatosan lefejtette róla a halott kasztjához méltó díszes borítást, megigazgatta a végtagokat, majd nekilátott a feladatnak.

Nem szabad hibáznoma munka kezdetekor mindig ezt ismételgette magában.

A hiba bűn, a bűnt halálbüntetés követimotyogta most alig hallhatóan.

Munkáját rendkívüli odafigyeléssel kellett végrehajtania. Néhány hónapja még ketten végezték az elit elhunytjainak biológiai szkennelés előtti felkészítését. Az évtizedes közös munka alatt teljes harmónia alakult ki közöttük. Azután egy napon a másik hullamosó az utolsó közösen végzett beültetés során nagy hibát vétett: az előkészített magot leverte a tálcáról, ami begurult a lefolyó rácsai közé. Miközben próbálta kihalászni az értékes magot a fémrostély alól, az megsérült, szemmel alig látható módon, de olyan súlyosan, hogy nem eresztett gyökeret.  Végzetes hiba volt, hogy a mag meddővé vált. Beállt a visszafordíthatatlan agyhalál.

A temetést megelőző lélekmag ültetésre küldött halott ember emlékezete mindörökre elveszett. Társa a legsúlyosabb büntetést kapta ezért, kínhalál lett a sorsa. Tanaka uralkodó nem tűrte meg a hibát vétő rabszolgákat. Kazuyuki uralkodó pedig nagy élvezettel tervezte meg a vétkes lassú halálának minden pillanatát. Neki végig kellett néznie a másik szenvedésének minden pillanatát. Azóta a lélekmag ültető egyedüli társa a félelem lett.

A precíz mozdulatokkal dolgozó férfi homlokára a rabszolgák kasztjának jele volt rögzítve. Hajszálnál is vékonyabb műanyagrétegre felvitt, parányi áramkört tartalmazó EES jeladó kapaszkodott a bőrébe apró karmokkal. Eltávolítani egy speciális orvosi eszköz használata nélkül csak úgy lehetett volna, hogy a beavatkozás közben életét veszti. A rögzítő csapok koponyáján keresztül hatolva az agyában végződtek. Amerre járt, a jeladót minden egyes ellenőrző pontnál letapogatták a szüntelenül figyelő szkennerek.

A lélekmag ültető tisztában volt a ténnyel, hogy halott ügyfelei kizárólag a dúsgazdag elit tagjai közül kerültek ki. Amíg még reggel arra várt, hogy előhozzák a kihűlt testet, hallotta, ahogy a halottról pletykálkodtak a folyosón őrködő zsoldosok. Azt beszélték róla, hogy életében bankár volt. Rendkívül gazdag pénzember, az elit tagja. Máskülönben holtában nem kerülhetett volna erre a helyre. Mert ez a kórház az utolsó, a Nagy Összeomlás előtt épített egészségügyi intézmények egyike volt a kontinensen, mely a maga korában a legmodernebbnek számított egész Közép-Európában.

A hullamosó minden egyes szavukat tisztán értette. Jelentéktelen személyével nem törődve az unatkozó zsoldosok részletesen kitárgyalták az ügyfél viselt dolgait. Többször hangosan felröhögtek, miközben az idősebbik katona elmesélte társának a halott életének több kínos mozzanatát. Miszerint a bankár vagyonát önéletrajzi könyve szerint –, melyet bértollnokok készítettek el a megbízó gyatra íráskészsége miatt –, az ezredforduló utáni első évtized végén bekövetkező globális gazdasági válságnak köszönhette. Ügyes befektetésekkel hatalmas bevételeket könyvelhetett el, bár a titokban suttogott pletykák szerint inkább a nemzetközi pénzügyi segélyek megcsapolásában érte el a legnagyobb  sikereket. Majd az elmúlt negyvenhét évben, gátlástalanul átlépve mindenkin felkapaszkodott a kontinens tízezer leggazdagabb embere közé.

A hullamosót mindez nem érdekelte. Ez a halott is csak egy ügyfél volt, akit fel kellett készíteni az utolsó evilági útjára. Meg kellett neki adni mindazt, amit pénzéért életének végső napjaiban még megvásárolt. Néhány rejtett gondolat azért ilyenkor megfogant a fejében, az élet furcsaságairól. Ezt még nem vehették el tőle teljesen, bár tiltott dolognak számított.

– Íme, egy a gazdag ember – futott át a lélekmag ültető fejében –, aki mostanra nincstelenné vált. Bármekkora a vagyona, semmit nem vihet magával a végső útra. Emlékeinek sorsa a kezemben van. Ha nem végzek megfelelő munkát, múltjának lenyomata nem marad fenn az utókor számára.

Miközben gondolatai a zsoldosok korábbi szavai körül forogtak, alaposan megtisztogatta a merev, erősen vegyszerszagú holttestet. A testnedveket az előzetes felkészítés során gondos és precíz robotkarok már eltávolították, konzerváló folyadékot juttatva a halott minden egyes porcikájába. A testbe injektált tartósító kemikáliák miatt erős bűz terjengett a helyiségben.

– Nagyon büdös, orrfacsaró szagot árasztanak – súgta neki egyszer az egyik kertész rabszolga a temetési szertartás után.

Ő ezt nem érzékelte, agyában az amigdala szaglóterületeit pályafutása kezdetekor kiégették.

Hirtelen megállt a keze a levegőben. Észrevett valamit, mely elkerülte a beültetést előkészítő orvos figyelmét. A bankár apróra fonnyadt, ráncos pénisze mindkét oldalán, összeaszalódott heréinek takarásában a combhajlatokban megbújva két-két lencse méretű sárga lemez csillogott. Parányi, nagytisztaságú aranyból készített szerkezetek kerültek ide beültetésre. Ezek szükség szerint olyan hormonkészítményt adagoltak, mely lehetővé tette, hogy a bankárnak öregkorában is kiváló erekciója lehessen. A hullamosó gyakorlott mozdulatokkal kimetszette az apró, ám méregdrága eszközöket a bőr alól és egy tálkába pottyantotta őket. Eszébe sem jutott, hogy eltegye magának bármelyiket. A mindenütt jelenlevő kamerák folyamatosan figyelték mozdulatait.

A felsőtest tisztogatása közben eddig még soha nem látott nyomokat talált a ráncos bőrfelszínen. Tudott arról, hogy mi ez, mert a zsoldosok ezt is teljes részletességgel kitárgyalták egymás között. A legújabb hóbort maradványait találta meg, mely alig egy éve terjedt el az elit tagjai között. A kihűlt mellkason, melyet ritkás, az aktuális divatot követve citromsárga színre festett szőrzet borított, apró vágások tucatjai sötétlettek. Nemrég még félhomályban fluoreszkáló mesterséges gyémántok bújtak meg itt a bőr alatt, izgalmas megvilágítást biztosítva a bankár testének a szeretőivel folytatott hempergések alatt. Biztos volt abban, hogy ezeket a jól észrevehető drága, szintetikus ékszereket a vagyonra sóvár rokonok már a halál beálltakor eltávolíttatták.

A lélekmag ültető a ráncos, viaszfehér archoz érve még óvatosabbá vált. Páciense az előkészítés jelenlegi stádiumában még nem számított agy halottnak. Csupaszra borotvált koponyájának tarkó részén apró vezérlővel és tápoldat keringető rendszerrel kiegészített energiaforrás lapult. Ez gondoskodott arról, hogy agysejtjeinek működése alap szinten fennmaradhasson a szükséges ideig.

A hullamosó lassan munkája végéhez ért. Vadonatúj méregdrága ruhákat vett elő egy dobozból, majd precíz mozdulatokkal felöltöztette a halottat. Végül megnyomott egy gombot az asztal sarkában, mire tenyérnyi, hidegen csillogó fémtálca csúszott elő az asztal mélyéből. A tárolóban halványzöld fénnyel világító, szilva méretű mag bújt meg a puha, tápoldattól nedves textilágyon.

– Elültetlek téged, hogy új élet forrása lehess – hajolt meg előtte önként vállalt tisztelettel.

A lélekmag ültető egy speciális célszerszámmal szétfeszítette a halott száját. Az állkapcsot tágra nyitott helyzetben rögzítette. Utána egy lapos végű széles műanyag csipesszel a fluoreszkáló, lüktető héjú magvat óvatosan behelyezte a lepedékes szájüregbe, a sötétlila színű összeaszott nyelv tövébe közvetlenül a garathoz.

– Eressz mielőbb sok gyökeret –, suttogta maga elé –, ágaidon teremjenek bőven a gyümölcsök. Légy forrása a múlt ismeretének.

Lassú mozdulattal lehúzta jobb kezéről az átlátszatlan gumikesztyűt. Eres, repedezett bőrű ujjainak végén erős lila fény villant fel. Kezével a szájüregbe világítva ellenőrizte, hogy a mag a megfelelő helyen van-e, majd a célszerszámot fellazítva visszazárta a merev állkapcsot a helyére. Két apró önzáródó fém kapcsot ráhelyezve a fogakra láthatatlanul rögzítette egymáshoz az alsó és felső ajkakat.

Még évekkel ezelőtt titokban elolvasott egy vékony könyvet, ami az eljárás minden mozzanatát rögzítette. A könyvet később laponként megette. A lélekmag ültető így tisztában volt azzal, ami most következett.

A mag szinte azonnal reagált a fényre. Egyre erősödő remegések futottak végig a felületén, majd a beültetést követő első másodpercek alatt máris parányi növényi fonalak törtek át repedező héján. A lehelet vékony gyökér kezdemények alig öt-hat perc elteltével millimétereket növekedve, gyors mozgással kapaszkodtak a koponya üregein keresztül az agy felé, útjuk első szakaszán a lágy szövetet használva táplálékul. Amint az agyvelőbe hatoltak, a halott homlokán feszülő kaszttetováláson apró remegések futottak át, azután a hajszálnál is vékonyabb anyag összetekeredett és leesett a helyéről.

Ezt látva a lélekmag ültető rabszolga megnyugodva felsóhajtott. A mag megfogant. A lélekfa magja eddigre már számtalan szállal csatlakozott az agyszövethez. Percről percre jobban behálózta a mesterségesen életben tartott agysejteket. A temetési szertartás a tervezett időben megkezdődhetett. A lélekmag ültető visszahelyezte a szertartáshoz felkészített halottat a mobil eszközre, majd elindult vele a szertartás helyszínére. Ott átvették tőle a halottat szállító lebegő asztalt. A tiltott könyv lapjai azt is elárulták a számára, hogy mi következik ez után.

Az elhunyt bankár díszesen felöltöztetett földi porhüvelye még aznap délután az aranyszálakkal átszőtt selyemtakaróval borított márvány ravatalra került. Élő dísznövények nélkül. A csodaszép virágok nemesített fajtái, akárcsak vadon élő rokonaik, már régen kihaltak, amióta az utolsó méhcsaládok is elpusztultak a Földön. A haszonnövények beporzását –, a lélekfák kivételével –, méh nagyságú robotok végezték, melyek minden évben százmillió számra mentek tönkre miközben a haldokló földeken szorgoskodtak. Heves napkitörések, a földmágnesesség anomáliái, és a sűrűn előforduló brutális erejű viharok pusztították őket.

Ha gazdag embert temettek, virágok helyett arany, platina, gyémánt és egyéb drágakövekből készített hivalkodó díszítést használtak mindenütt. A lélekmag ültető azt is tudta, mi történik vele, ha meghal. A rabszolgának született emberek számára temető helyett az út jelöletlen műanyag tárolókban a protein gyárakba vezetett, ahol testük minden porcikáját feldolgozták. Az egyre szűkülő erőforrások világában semmi nem veszhetett kárba.

A szertartás kezdetének idejére a lélekfa magja már az agyvelő jelentős részében gyökeret eresztett. Kívülről nézve nyoma sem volt annak a hihetetlen sebességű biológiai csodának, mely a koponya védelme alatt zajlott. Parányi rostok osztódtak lázas gyorsasággal az agyszövetben, a nano méretű szálak agysejtek százezreit hálózták be, szőtték át percek alatt. A növényi sejtek elektromos impulzusaikkal az emberi agy teljes lenyomatát, minden egyes emlékét, tapasztalását, rögzült információit, az elme komplex tudását magukba égették. Eltároltak a múlt információit a jövő számára.

Ez alatt a külvilágban egymást követték a szertartás eseményei. A ravatalozó falain óriás kivetítők távoli tájképeket mutattak. Hófödte hegyek, tajtékos folyók, virágokkal teli síkságok, kékvizű tavak, élettől nyüzsgő zöldellő erdők tű éles képei villantak fel egymást váltva néhány perces időközönként. A végleg elpusztított múlt képei voltak ezek.

A rokonok hosszú sora egyesével járult a gyermektelenül elhunyt ember rákos daganatokkal teli kihűlt teste mellé. Haszonlesők tömege igyekezett minél közelebb kerülni az örökség szétosztásáról intézkedő ügyvédsereg vezetőjéhez. A jogász hiéna vaskos sikerdíjat kapott munkájáért. Még időben, a haldokló ágya mellett állva gondoskodott arról, hogy a megfelelő mennyiségű arany letétbe helyezésére kiadja az utasítást az ügyfele. A haldokló erőtlen, aszott kezei végső sóhaja előtt alig félórával böktek az elé hajtogatott apró számítógép megfelelő pontjára.

Mire a temetési ceremónia a vége felé közeledett, a lélekfa magjából szétburjánzott az új élet. Hajszálnyi vastag szárainak tízezrei összefonódva vastag szárakat alkottak, majd utat találtak maguknak a kihűlt fülek és a soha többé nem szelelő orr járatain át. Ceruzabél vastagságú hajtások türemkedtek elő lázas gyorsasággal a szabadba. A halott szövetek, csontok s bőr akadályán átjutva egymással összefonódva tettek eleget a beléjük programozott genetikai kódok parancsainak. A törékeny növénykezdemény igyekezett minél hatékonyabban elérni a túléléshez szükséges optimális fejlődési szintet. A lélekfa apró, zsenge szárai percről percre erősödve keresték a közvetlen kapcsolatot az életerőt adó természetes fény felé.

A három órán át tartó szertartás végén a test bekerült a díszes, fából ácsolt koporsóba, majd rázárult a különlegesen kialakított fedél. Addigra a lélekfa magjából kifejlődő szálak millióinak gombolyagából kiemelkedő, a fej nyílásain áttüremkedő számtalan vékony hajtás eggyé fonódott a pergamenszerű arcbőr felett. Azután megerősödve egyetlen élénkzöld szárként türemkedett tovább a külvilág felé. A méregdrága koporsó fedelének felső részében kialakított háromszög alakú rés utat engedett a szakadatlanul erősödő hajtásnak. A nemrég világra jött növény gyökerei a koporsófedélbe kapaszkodva, minden irányban szétterülve kerestek táplálékot a talajban. A zsíros, feketeföldbe ásott sírba helyezett koporsó laza göröngyökből kapott takarást, könnyű utat hagyva a lélekfa hajtásának. A temetést követő hatodik nap reggelén a föld alól kibújva először fürdött meg a felkelő nap fényében a fiatal lélekfa néhány centi átmérőnyire vastagodott törzse. Ezt követően a sír fölé, felső harmadában kör alakú nyílással ellátott, márványból faragott záró fedél került.

Az agysejteket felfaló nano gyökerek eddigre sok milliónyi, hajszálnál is vékonyabb fonalaikkal teljesen kitöltötték a koponya üregét. Agyszövet táplálta a zsenge hajtásokat, léte utolsó pillanatáig bezárólag az összes információt átadva a lélekfa sejtjeinek. Ezzel a fiatal növény, különleges biológiai memóriájába zárva magába fogadta a halott múltjának lenyomatait. A rendkívül gyorsan fejlődő lélekfának ezek után még sok idő kellett ahhoz, hogy érett növényként díszes lombkoronát s gyümölcsöket növesszen. Erősödő gyökerei a temetést követő tízedik napon már a koporsó nyílása felett oldalirányban szétágazva mindenfelé megkapaszkodtak az életet adó földben. A mag sikeresen végrehajtotta genetikailag programozott küldetését.

A mag ültetésének estéjén a hullamosó rabszolga szűkös odújában enyhén remegő kezekkel kanalazta a vacsorájaként szolgáló fehér masszát. Megnyugvással töltötte el, hogy egy újabb lélekfa született meg ma. Az elmúlás feletti győzelem számára a további életet jelentette.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.5/10 (52 votes cast)

Leave a Comment

46 hozzászólás

  1. Graulálok a kikerüléshez!
    Zafón világa és az animék különös találkozása. Ez jutott eszembe, miközben olvastam.
    Ötletes és borzongató.
    Kíváncsi lennék, hogyan folytatódik tovább, milyen konfliktusok jelennek meg a teljes műben.

  2. Gratula! Hülye vagyok ehhez a témához, úgyhogy érdemleges véleménnyel nem szolgálhatok, de ez az írás szép volt!! Talán egy-két jelzőt lehetne húzni, ám összességében mindenképpen nagyon-nagyon tetszettek az olvasottak – arról nem is beszélve, hogy a fa, a mag (az egyik leg)ősi(bb) jelkép, tehát ha a regény ezen a vonalon marad, rohadt sok érdekes dolgot ki lehet hozni ebből a témaválasztásból. Sok sikert! SzM

  3. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez. Bevallom, az első bekezdésnél majdnem abbahagytam az olvasást, mert nem kedvelem az olvasóra öntött tömény misztikumot. Később azonban érthetővé vált a szöveg, és felkeltetted az érdeklődésemet. Az információ megfelelő ütemben érkezett, elfogadható világot tártál elém. Volt a szövegben pár vesszőhiba, szóismétlés, ez javítható.

    Néhány megjegyzés:
    – “Parányi, nagytisztaságú aranyból készített szerkezetek kerültek ide beültetésre” Lehet, hogy rosszul tudom, de a nagy tisztaságú arany könnyen elhasználódik, ezért szokták ötvözni, hogy bírja a gyűrődést.
    – sok fémet írtál a szövegbe, amiről az jut az eszembe, hogy a jövőbe inkább testbarát, biológiailag lebomló/integrálódó anyagot képzelnék el. Szerintem már most sem gyártanak sok fémes beültetendő dolgot.
    – azt írod, hogy a Mag a fény hatására kezd növekedni, de közben a halott szája zárva van. Akkor honnan jön a fény?
    -“haldokló földek”-ről írsz a méhek kapcsán, de a bankárt zsíros feketeföldbe temetik. Ezek szerint mégis van, ami nem haldoklik (annyira)?

    Pár apró technikai részlet szúrta még a szemem, de a világ összességében konzisztensnek tűnt, remélem a folytatásban sem lesz semmi gubanc. Sok sikert!

  4. Nem találtam semmi különösebb hibát a nyitásban, de a történet hidegen hagyott, ezt bajnak tartom. Ha egy hibátlan történet nem vonz, akkor általában nem olvasom. Ez a nyitás szerintem rideg, hideg, akárcsak egy boncasztal.
    Talán azért nem ragad magával a történet, mert semmi személyes kapcsolatot nem épít ki felém a szerző. Zúdulnak rám az ismeretek, adatok – többnyire olyan témában, amelyek egyelőre érthetetlenek és talán feleslegesek is. Nem mondhatom, hogy nincs cselekmény, van, de távoli. A lélekmag átültetés szertartása egyszersmind feleslegesen részletes és mégis elnagyolt, emellett találtam benne bökkenőt. A korábbiakból úgy tűnt, hogy a lélekmag a halottból származik, később megtudjuk, hogy a halottba kerül be. Az eleinte olvasottakból úgy tűnt, hogy lélekmagból csak egyetlen van, ebből következtetek arra, hogy a halottból kinyerhető adatokat vagy mást tartalmaz. Viszont a folytatásban azt olvassuk, hogy a lélekmagot a halottba ültetik, és később valahol valami titkos dolog történik vele. Ezek alapján pedig azt gondolom, hogy a magültető, holmi „üres” magokat kap, azok akkor lesznek értékesek, amikor már feltöltődtek a halott lelkével, viszont a szertartásnak ebben a részében a hullamosó már nem találkozik a maggal. Akkor hogy tudta a lefolyóba pottyantani az értékes magot az utolsóelőtti hullamosó? Másodszori olvasásra kiderül, hogy a bonyolult logikával rajzolt folyamat a szerző szempontjából helyes, de érdemes-e az olvasótól elvárni, hogy az első oldalon bármit kétszer olvasson el a puszta megértés végett?
    A technikai malőr egyébként lényegtelen, de a túlburjánzó részletességgel ábrázolt (még kidolgozatlan) háttér részeként feleslegesen vállal bonyodalmat a szerző. Nem létező és teljességgel lehetetlen technikát boncolgatni céltalan vállalkozás. Ugyanilyen céltalan és használhatatlan lapok lennének azok, amelyen a fénysebesség négyszázszorosával száguldó űrhajó lengéscsillapítójának technikai részleteit látjuk.
    A leírás néhány olvasóban enyhe viszolygást kelthet, nem tudom, hogy ez mennyire szolgálja a regény mondanivalóját.
    A regény holmi Nagy Összeomlást említ, haldokló civilizációt, éhínséget, de a háttérvilág ezt nem igazolja. Nincs technikai szupercivilizáció lebegő szállítóplatformmal és elrohadt csatornarendszerrel egy időben, illetve ha van, akkor erről szól a regény. Azt hiszem, hogy a misztikus szál nehezen kapcsolódik majd a fehér masszával táplálkozó hullamosó és a zsíros feketeföldet uraló bankárok világának ellentmondásos képével. Sokan követik el ezt a hibát még a nagyok is (pl. a nagyszerű Éhezők viadalának is a gyenge pontja ez.) Az összeomlás utáni gazdagok már nem a huszadik/huszonegyedik századi fényűzés gazdagjai lesznek, hanem egy sokkal szegényebb világ gazdagjai, és ezt így is kellene ábrázolni. Honnan a plafonra szerelt sok száz Wattnyi ósdi világítótest és a külső falakon képeket vetítő óriás képernyők? Ezek együtt létezése lehetetlen. Technikai lehetetlenség, hogy protein masszát fogyasztó emberek fenntarthatnák a magasan fejlett technológiát.
    Persze sok híres és sikeres regény születik háttérhibával, mint például a Metró 2035 vagy akár az egész Csillagkapu filmsorozat, de azokban a technika részletezése csak a minimális szinten jelenik meg, és az olvasót/nézőt a cselekmény meg a karakterek esetleges fejlődése vagy maga a világ fejlődése foglalkoztatja. Itt a nem túl meggyőző technika egyelőre mindenről eltereli a figyelmemet.

  5. Technikai: a szagok érzékelése nem az amigdalában történik:) (és az agrármérnök bennem is megszólalt a zsíros föld, pusztoló mezőgazdaság kombónál)
    Maga a történet érdekes, de azért jól esne, ha lenne egy kis sejtetés, hogy miről is fog szólni? Mert bár rendkívül érzékletesen szól a lélekfa születéséről, nem derül ki, hogy mi a genetikailag programozott küldetés. (mert ennyit jelen pillanatban a rendes fák is tudnak, csak lassabban) Tehát miről fog szólni? A hullamosóról? (nem hiszem) A gazdag üzletemberről? (remélem nem) A lélekfáról? Dehát azt meg már tudjuk, hogy kifejlődik és gyümölcsöket hoz. Hol a horog?
    De összességében, ha lenne némi támpont, hogy akkor miről is fog szólni, kifejeztten olvasnám tovább, mert a világ érdekesnek tűnik.

  6. Kedves Szerző!

    Nekem a vesszőkkel voltak gondjaim, elolvastam másodszor is, hogy lássam egyben a szöveget. Egy kicsit száraznak tűnik a szöveg, bár sem tudományosnak, sem vontatottnak nem mondanám. Annak ellenére, hogy a mondatok néhány helyen cirkalmasak, mégis elsőre értettem és szépen el tudtam képzelni a jeleneteket. A végén az agyszövettel táplálkozó lélekmagot enyhén túltárgyaltad, de gondolom, hogy ennek a későbbiekben jelentősége lesz. A háttérvilág még nem bontakozott ki teljesen, de már villantottál belőle, hogy a későbbiekben mire számíthat az olvasó, engem ez kíváncsivá tett.
    Összességében nem tudok belekötni, egyedi a témája a kéziratodnak, érdekesnek tűnik.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  7. Ja és a 2055-nél is megálltam egy pillanatra, vagyis visszamenetem megnézni az évszámot: ha holnap lesz az összeomlás, akkor az kevesebb, mint negyven év (bár a szöveg negyvenhetet ír) Ez a lélekfa dolog már készen van valahol egy laboratóriumban? Vagy a nagy összeomlás idején a tudományos energiák rögtön arra irányulnak, hogy emlékeket mentsenek? Nem volt jobb dolguk? A kutatás megmarad, miközben a kórházak megszűntek?
    Ismeretlen borzalmak a csatornarendszerben: még Csernobilnál sincsenek, pedig ott aztán van génmutációra hajlamosító terhelés.
    Tehát összességében ez is technikai: nekem túl közel van hozzánk időben. (mind technikai, mind biológiai evolúciót tekintve)

  8. Olvasás közben úgy éreztem, maga a szöveg rendben van, de valami mégis hiányzik.
    Szeretem a világvége történeteket.
    Lehet, hogy ha hosszabb részt olvashattam volna, kiderül, ki lesz a főhős.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  9. Szia!

    Ez egy nagyon érdekes részlet volt, és bizony hátborzongató is, 2055 nincs is olyan messze, meg hát hullamosás az alagsorban, zord alaphangulat, de ez az a fajta zordság, ami minden viszolygása ellenére továbbolvasásra készteti az embert, mert érdekes.

    Pár észrevétel:
    Én az elejéről elhagynám a lélekfa szómagyarázatát és az első bekezdést. Feleslegesek, mert később elég részletesen, érzékletesen leírod a hullamosó tevékenységének bemutatásán keresztül, hogy mi, hogyan történik, miről van szó. A leírás helyenként így is túl hosszúra nyúlik, sok a bekezdésről bekezdésre (kicsi módosítással) ismétlődő információ, ld. a milliónyi hajszálvékony szál, fonal motívuma.

    A hullamosó nevét viszont szívesen megtudtam volna. Értem, hogy ő egy rabszolga, és talán épp a jelentéktelenségét akartad kihangsúlyozni azzal, hogy még a neve sem számít (lehet, hogy ebben a világban nekik nincs is?), így viszont kicsit zavaró volt, hogy mindig csak hullamosó meg lélekmag ültető, váltakozva, sokszor.

    A harmadik: lehet, hogy valamin átsiklottam olvasás közben, vagy nem értettem meg tisztán, de ha a hullamosó az, aki a temetés előtti eljárást végzi, akkor miért volt tiltott könyv számára az, ami leírja a menetét? Miért kellett megennie a lapokat?

    Mindent összevetve 9 csillagot adtam, mert nagyon érdekes, a fogalmazás is gördülékeny, kíváncsi vagyok, milyen világ és történet bontakozik majd ki a folytatásban.

    Gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert a lektorihoz!

    Judit

  10. Kedves Szerző!

    Gondolom sorozat tervét látom, elvégre alcíme van. A nem veszettül távoli jövőben játszódik, és innentől érdekel 🙂
    ok. Tehát a Mag az elme túlélése a test felett.Mint a lelkek fája az Avatarban, csak itt más a kapcsolódás.
    Ha az ódivatú sok száz watt, akkor nem ódivatú, hanem őskori. Most, a történtek előtt 38 évvel 10-20 wattal vakitóan erős fényt produkálunk, hihetetlenül hosszú élettartammal és kapcsolásbírással. Jó esetben már most látszik, hogy 2020ban nem lesz hagyományos fényforrás, tehát mit keresne akár mint ősi emlék, a gyorsan kimerülő energia pazarló fényforrás 35 év múlva?
    Az összeomlás után haldoklott a világ, és nem érdekelte a haldokló világ gazdagjait, akik a Magot használták, mi van alattuk, ami elpusztithatja őket? Fura. Kivéve, ha érdektelenek, mert nem bántanak senkit. Akkor meg azok veszélyesek, akik széttépik a vadakat…
    A mag üres. Tehát nem olyan értékes, mint a teli. És nincs egyetlen tartalék se belőle, ha ezen múlik az elit agyhalála? Ez nonszensz. És be kell új embert tanítani. Ha ez ilyen fontos, nem múlhat az egyetlen maradék idős emberen! Ha modern volt a kórház, még érthetetlenebb az évszázados világítási módszer.
    Ha ennyire tartósítva van a halott, még érthetetlenebb, hogy nincs tartalék üres Mag. Akkor van idő, nem a másodpercekkel harcolnak.
    Ha méregdrága eszközök voltak, nem készülhettek nagy tisztaságú aranyból. Vagy olyan gyorsan elkopott, hogy nem ért vele semmit. Inkább orvosi acél arannyal bevonva. Max 24 karátossal.
    Értem. Az Összeomlás után lehetett méh méretű drónokat készíteni és tömegesen szétküldeni. Áram ugyanakkor alig van. Nem lenne logikusabb sokkal hosszabb távú megoldással beporzást nem igénylő haszonnövényeket kinemesíteni? Ahhoz sokkal kevesebb energia és nyersanyag kell (lásd hidrophonikus kertek), ami most láthatólag fontos – világítás – és láthatólag lényegtelen – mini drónok milliárdjai. Miközben annyira nincs élelem, hogy feldolgozzák proteinnek a halottakat.
    Ha az állatok szinte megszűntek, honnan a zsíros, fekete föld, és miért nem táplálékot ültetnek bele? Ha kihaltak szinte a növények, miért van fából a koporsó?
    Javítsd le a logikai bakikat, és ha maga a történet érdekes – hiszen abból még semmit se tudunk -, szívesen olvasnám 🙂

  11. Lisa: a méh-nanorobotok már készen vannak valahol egy harvardi laboratóriumban. Most megnéztem, ez 2013-ban volt cikk. (olvasom az ilyeneket, szakmai ártalom…) Természetesen ettől még nagyon sok általad is felvetett kérdés nyitva marad, de gondoltam ezt megemlítem:)

  12. Zsuzsa, akkor nem voltam érthető. A mostaniak alkalmatlanok az önálló munkavégzésre, ellenőrzést igényelnek. Értékes nyersanyagba kerülnek. Mikroelektronika, áramforrás, fémek. Miközben annyira visszamaradt társadalomban élnek, ahol nincsenek virágok – logikátlan a kihalásuk, sok az önporzó -, haszon- és egyéb állatok, csak a vadak a mélyben és hasonlók. Ilyenkor a tömeges, energia takarékos növénytermesztésre van szükség, nem bonyolult elektronikára és társaira.
    Engem az idős rabszolga is zavart. 37 év telt el. Ez idős ember mennyi lehet? 70? Levonom a 37et. A férfi 33 volt az összeomláskor. De megette az eljárásról szóló tiltott könyvet, Mintha az összeomlás után született volna. De nem. Középkorú volt. Ha nem teljesen tudatlan, akkor sok mindennel tisztában kell lennie. Már most is behálózzák a világot a kommunikációs csatornák. Az összeomlás előtti pillanatban még a mobilján nyomkorászka a netet. És akkor feltételezem, hogy holnap omlott össze a világ, ami hihetetlen. Mondjuk 10-15 év múlva. Akkoriban már bő negyvenes lesz a halottmosó. És a magok eljárásának mér készen kell lennie. Mert ilyet 10 év alatt senki se talál ki nulláról egy összeomlás után.

  13. Nagyon érdekes a világ és a történet is annak tűnik, olvasnám a folytatást. Volt benne olyan bekezdés, ami már ismétlésnek tűnt, de összességében tetszett a fogalmazás is. Gratulálok!

  14. Lisa: ezért mondtam, hogy a többivel egyetértek:) A nanorobotosnál: nyersanyag, minden más egyetértek, csak hát ez lehet egy döntés, amit meghoznak, hogy idecsoportosítják a megmaradt erőforrásokat a túlélés érdekében (és mégis van 37 évük, hogy néhány ma még felmerülő problémát megoldjanak). Ezt inkább csak az érdekesség kedvéért hoztam fel.
    Ismétlem(!), ahogy a korábbi hozzászólásaimból is látszik, a logikánk nagyon hasonlóan működött.

  15. zsuzsa, igazad van, 37 év alatt még sok viz lefolyik Közép-Európa vizein 🙂 (én simán átirnám 2155re vagy 2255re :))

  16. Kedves szerző!
    Gratulálok a kikerüléshez! Igazán egyedit alkottál, még sosem olvastam hasonló könyvet. A szöveggel sincs semmi bajom, szépen bemutattad a helyszínt, és egyéb részleteket. Egyszerűen fogalmazol, és ezért nagyon könnyen olvasható volt a mű, nekem tetszett. Érdekelne, hogy mi lesz a folytatás.

  17. Gratulálok a szerzőnek! Imádom a fákat. Szép gondolat a velük való összefonódás. Az első bekezdést én is kivenném, itt még nem tudtam mit kezdeni az információtömeggel és majdnem eltántorított az olvasástól. Később a szöveg beszippantott és nagyon szeretném a folytatást is olvasni, még úgy is, hogy nem alakult ki kötődés egyik szereplőhöz sem. Szurkolok Neked.

  18. Nekem ez egy befejezett novellának tűnik. Semmi sem utal arra, hogy innen bármerre ki tud mozdulni a történet.
    Szépen megírt, említett logikai bakikkal, amikbe most nem mennék bele, mert már többen kielemeztek néhányat. Engem mindennél jobban zavarnak a logikátlanságok egy írásban, így ezt nem tudnám továbbolvasni.
    Mondjuk, kapásból én sem tudom, hogy hol található a szaglásközpont az agyban, de az internet korában ezt könnyű kideríteni. 2 másodpercet vett igénybe: halántéklebeny belső része.
    Nekem ez a világ egyszerűen nem tetszik. Ez teljesen szubjektív magánvélemény. Attól még lehet ez a regény nagyon érdekes, csak én nem fogom megtudni.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  19. Ez a stíl és témakör nagyon nem jön át. 2-es.

  20. Tisztelt hozzászólók, köszönöm hogy olvastátok a regény elejét és ezen kívül megosztottátok a véleményeteket is. 🙂 A Lélekfa világának kidolgozásakor sok mindennek utánanéztem. Hosszú évekig tartó folyamat volt ez. Több technológiai észrevételt megosztottatok, ezen felvetésekre szívesen válaszolok egyéb fórumokon. Most röviden csak annyit, a Lélekfa világában a víz, a kiváló termőföld értéke az aranyéval vetekszik. A hidrophonikus termesztéshez pedig víz kell. Sok víz. Márpedig abból egyre kevesebb van.Már napjainkban is, a valóságban. Ugye? A regényben néhány “apró” problémánk is erős megvilágításba kerül. Úgy mint klímaváltozás, élelmiszer hiány, a rohamosan pusztuló környezetünk. Nincs értelme a történetet eltolni további száz évvel. Privátban szívesen megosztom hogy miért. Annyit még leírok a regény további részével kapcsolatban: a második fejezettől kezdődően számtalan szereplő felbukkanásával elkezdődik a valódi cselekmény. Végezetül íme a regény premisszája:
    Aki a múltban szerzett tudást birtokolja, azé minden hatalom a jövőben, mert ha nem emlékszünk a múltra elveszik a jövő is.

  21. Kedves Szerző!
    Értem a magyarázatodat, de több kérdésben is vitám van veled. Igazad van abban, hogy a víz és a termőföld a közeljövő hatalmas problémája lesz az emberiségnek, de hadd irányítsam a tekintetedet néhány dologra, ami eddig elkerülte a figyelmedet. A Földön pillanatnyilag nincs élelmiszerhiány, a szakemberek szerint bőven van elég ennivaló, a baj az elosztással és a szállítással van. Hiába termelnénk több élelmiszert Magyarországon vagy Kaliforniában, attól az afrikaiak még simán éhen halnak, ez azonban csak másodlagos probléma, hiszen Afrikában is volt és ma is lenne lehetőség a megfelelő mennyiségű élelmiszer megtermelésére. A valódi probléma az ellenőrizetlen népszaporulat, illetve a túlnépesedés – ez nézőpont kérdése – meg a termő környezet pusztítása. A korszerű növénytermesztéshez nem szükséges a hidropónikus kertészkedést elfogadni, van másik út is, a vízszegény izraeli területeken kísérletezték ki az un.csepegtető kertészkedést. Ennek a részleteit nem ismerem, de nekem nem is kell ismernem, elég, ha tudok róla.
    A történet játékidejét azért kellene eltolni a távolba, mert a világ problémái pillanatnyilag a gyakorlatban még nem valósítják meg azt a hátteret, ami a regényedhez szükséges. A gazdagabb réteg védi a saját gazdagságát, és abban a hitben ringatózik, hogy az összeomlás ideje után is gazdag marad, pedig ez képtelenség. Ez a tévhit egyben a regényed bevezetésében is tükröződik, pedig az ilyen tervek általában nem valósulnak meg, itt előre kiszámítható, hogy biztosan másképp lesz. Mint azt az első hozzászólásomban kifejtettem, az utókor gazdagjai egy szegény világ gazdagjai lesznek, az korántsem bizonyos, hogy a hatalom a kezükben marad, ahhoz nem elég a pénz (pénzen vásárolt fegyveres erő) – ma ez tartja hatalomban a gazdagokat – és elégtelen a tudomány is. Bizony, ez a premisszád vitatható pontja, de ez tényleg vitára érdemes kérdés, amiben komoly megszólalás lehet a munkád.
    Az időpont kérdése azért sem mellékes, mert a részletek gyorsan ordító ellentétbe kerülhetnek a történeteddel – szerintem már most is felbillent az eredeti koncepciód -, ez százötven év távlatából mellékes. Viszont azt olvasó és íróemberként mondom, hogy a cselekmény indítását sose helyezd a második fejezetbe! A vevő az első oldalra pillant rá a könyvesboltban, és még akkor is annak alapján dönt az olvasásról, ha a tesó azt mondja, ez tök jó írás. A cselekményt és a lényeget legalább megmutatnod szükséges az első lapokon. Az információt pedig érdemes szűrni, nem szakkönyvet írsz. Nem kell mindent tudományos mélységig megmagyarázni, a regény az történet és nem diplomamunka. Sok részletben akár hazudhatsz is, a lényeg legyen igaz, a mondanivaló!
    A továbbiakhoz sok sikert kívánok!

  22. Még egy gondolat a premisszádhoz.
    “Aki a múltban szerzett tudást birtokolja, azé minden hatalom a jövőben, mert ha nem emlékszünk a múltra elveszik a jövő is.”
    Az állítás első tagmondata a tudásról beszél, a második tagmondata az egész jövőről. Így nekem hamisnak tűnik az egész mondat, megkerülhető a premisszád. A múltban szerzett tudás elég a jövő tudományon kívüli területeinek birtoklásához? A mondatod szerint akár lehetséges. A bennünket fenyegető kataklizma egyébként a jelek szerint nem a tudomány megsemmisülését vázolja fel, az éhínség következménye elsősorban társadalmi-politikai krízishez vezet, a jelei már látszanak is. (Ezek, a ma már látható jelek igazolják azt, hogy a közeljövőben megrajzolt történet anakronisztikussá válhat.)

  23. Gratulálok a kikerüléshez! Rendkívül kreatívnak és izgalmasnak tartom a történet alapötletét. Bár általában nem kedvelem sem a sci-fit, sem az ezoterikus írásokat, ez most mégis megfogott, s nagyon kíváncsi lettem erre a világra és a lélekfákra. A nyelvezet gördülékeny, és nagyon érzékletes képi világa van. Sok sikert kívánok a továbbiakhoz!

  24. Kedves Szerző!

    Már többen említették, és szerintem is jó ötlet lenne kitolni az események kezdőpontját egy távolabbi időpontra, feltéve, hogy a későbbiekben nem adsz valami magyarázatot a bakiknak tűnő dolgokra. A rabszolgának például már a jelenkorban élnie kell(ene), az idős kora arra utal, hogy jelenleg egy húszas-harmincas éveit taposó személyről beszélünk. A jelenkor embere szerintem nem a belenyugvásról híres, inkább nagyon is védjük a saját érdekeinket. De talán erre a későbbiekben adsz magyarázatot.
    Azzal nem tudok egyetérteni, hogy aki most gazdag, az egy esetleges kataklizma után már nem feltétlenül lesz az, bár az tény, hogy nehéz mindenre kiterjedő, jól működő magyarázatot adni egy olyan világra, ahol a legnagyobb érték már nem feltétlenül a pénz. Szerintem az igazán gazdagok már réges-rég berendezkedtek egy ilyen eseményre, ott van a tarsolyban a B-terv.

  25. Letehetetlen! Nagyon izgalmas és fantázia dús. Remélem, lesz tovább..

  26. Sajnos azt latom a legtöbb férfi irónál, hogy sokat markol de keveset fog. Úgyértem, hogy az a néhány darab részlet ami ide férfi íróktól kerül ki egyszerüen túlzás. Nem kell mindíg új világokat alkotni az emberiség romjain. Valahogy, nekünk férfi íróknak ez a fétisünk, ahogy a lányoknál pl a kihagyhatatlan szerelmi háromszög. Midíg valami ismeretlen jövőbeli világot alkotunk amit aztán nem tudunk uralni. Van erre egy receptem. Tolkien és George R R Martin csinálta. Történelem alakítás. Ez azt jelenti, hogy nem belevágunk a közepébe, hanem évszámról évszámra, hónapról hónapra leirjuk saját magunknak az előtörténetet. És ezalapján rögtön tisztábban fogod látni a lyukakat és hiányosságokat.

  27. Emmerich Palmertől eddig csak jót olvastam és a fenti részlet is meggyőzött arról, hogy az egyik legérdekesebb fantasztikus írónk, érdemes rá odafigyelni. A rohamtempójú világleírásból arra következtetek, hogy ez bevezetője, vagy első fejezete a teljes alkotásnak. Ízelítőnek pedig kiváló. A jelenkor globális problémáit egy nyomasztó, sok szempontból megalapozott, de ugyanannyira szimbolikus és kissé spirituális jövővízióban jeleníti meg. A lélekfa maga egy nagyon erős és összetett szimbólum lehet, érdemes foglalkozni vele, sokféleképpen kibontani.
    Pici finomhangolás azért kell, természetesen. Hogy miért léteznek még “elit rétegek” és modern implantátumok egy pusztuló világban, az gondolom kiderül a folytatásból, de így is érdemes távolabbra tenni az összeomlás dátumát, azonban éreztetni kell azt is, hogy egyes leírt problémák (termőföldek romlása, vízhiány, a méhek pusztulása) bizony a jelenkort érintik.
    Én nagyon bizakodó vagyok. Tetszik a hangulat, a stílus a gondolatiság. Nem vártam többet a részlettől, mint amit kaptam: betekintést egy komor, sötét világba, ami nyugtalanítóan hasonlít a miénkre.
    Külön élveztem, hogy az egész jelenet mintha az ókori Egyiptomban játszódott volna le, egy titkos halottbúcsúztató ceremónia keretében.

    Szerintem egy nagyon jó, összetett regény születhet ebből.

  28. Nekem nagyon tetszik simán el tudnám képzelni sorozatként is ezek alapján

  29. Kedves Szerző!
    Eleve, ha magyarázkodni kell egy sci-fi szerzőjének, mert az olvasónak logikátlan az első fejezet, az nagyon nem jó.
    Rabszolgák vannak, tehát van munkaerő. Kiskertekben sokan használják a csepegetető öntözést, ami száz százalékosan kihasználja a dolgokat. Lefektetik a csepegtető rendszert, minden növény tövében egy. Vizprobléma megoldva. Csak egyetlen módszert mondtam. Ha zárt rendszerben használjuk a hidrophonikát, tehát a felszálló párát kicsapatjuk, a folyadékok keringtetjük, akkor ez a tipusu kertészkedés nagyon víztakarékos. Ha simán folyik, mint a patak, és hagjyuk elpárologni, mert van viz, vizpazarló. Ezt ma is tudják. Ráadásul zárt rendszerü termelésben se a klimagonddal nincs baj, se a földdel. A pusztuló környezetünkről annyit, hogy az elosztórendszer a problémás, nem a termelés. Egyik helyen pazarolnak, máshol gyilkolnak termelés helyett. Ez megoldható. Összeomlás után amugy se tulnépesedés van, hanem kevés lakosság. A visszahalás az állatvilágban nagyon gyakori jelenség.
    Az összeomlás, ha ma érzékelhető dolgokból lesz, nem igazi összeomlás, és akkor sok minden müködhet abból, amit mondasz. Ha valódi összeomlás, új dolognak kéne előkerülnie. A mai dolgokból ez a kevés gazdag akinek mindenre telik hirtelen, és sok rabszolga nem müködik. Müködhet, de ahhoz kell pár száz év.
    És még valami: Ha a múlt tudása fontos, akkor pár évvel egy ilyen összeomlás után az idős nem hullát mosna, hanem a gazdagok között élne, mint sokat tapasztalt, és fontos lény – a nem technikai civilizációkban az időseket külön megbecsülik a tapasztalatuk alapján. Összeomlás után a pénz nem sokat jelent majd. Arany, ékszer, egy ideig mehet, de az igazán gazdagok valóban a tudást birtokolják. A felsőbb lények a megmaradt laborokban dolgozó tudósokból, és az ezeket a laborokat anyaggal ellátó emberekből, az őket védőkből fognak kikerülni. Ilyen jellegű szakadékhoz kevés az az idő, amit megadtál. A többiek rájuk hagyatkoznak, mert különben éhen halnak. Ami kellemetlen halál tud lenni.

  30. A vízhiányhoz szólnék hozzá: óceán méretű édesvíz tartalékok rejlenek még a föld alatt, ahogyan jelenleg 10 milliárd emberre elegendő élelmiszert állít elő az emberiség. A probléma, ahogy Demeter Attila is kifejtette, az elosztással van. (Meg a félelemkeltéssel.) Ez azonban egy másfajta oldalra való téma. 🙂

  31. Kedves Emmerich!

    Nagyon érdekel ez a világ, szívesen olvasnám tovább a történetet. Úgy gondolom, ez a fejezet inkább csak egy bevezető lehet, a regény cselekménye a következőben kezdődik, de ez nem zavart, sőt, tetszett ez a kis ízelítő a világról. (Bár egy kicsit azért hosszúnak éreztem. :D)
    Viszont azt az információt korábbra tenném, hogy a történet Japánban (ha csakugyan ott) játszódik.

    Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert!

  32. Hát nagy gondban voltam ezzel a részlettel. Sajnos én egy kekec nőszemély vagyok, ha valami kis oda nem illő dolog kizökkent, vége az egésznek. 2055. Itt már bele se tudtam helyeződni, az atmoszférába, pedig a részletes bevezetőnek ez lenne a célja. Így aztán a szépen megírt szövegben bőven ráéertem a bakikat vadászni. Az előttem szólók már részletesen kitárgyalták a sok logikátlanságot, így én mellőzném.
    Olyan érzésem van a sok elavult technikai részlettől (pl. izzók), mintha az író jóval korábban írta volna meg ezt a történetet.
    Sajnos ez a sokat ígér, keveset ad kategória. 🙁

  33. Kedves Pálfi Anikó (Lisa Catsun)
    Ha jól számoltam nagyjából nyolcszázhuszonnégy szót áldoztál a Lélekfa – Ébredők regényrészlettel kapcsolatos meglátásaidra. Köszönöm, hogy ily hosszan ecsetelted a meglátásaidat. Néhány kisebb dolgot megválaszolnék e helyütt a felvetéseidre.
    – a Mag rendkívül drága mulatság ebben a világban, melyből igen kevés áll rendelkezésre. Ha neked van száz tányérod, és abból egyet összetörsz, annyira talán nem veszed a szívedre. Ha viszont csak két szép, számodra értékes tányérod van és abból egy összetörik, a veszteség mértéke számodra rendkívüli lehet. A tányért helyettesítsd be tetszésed szerint bármire. (Sötét szurdokban eltévedve az utolsó fél liter vized.)Amiből kevés van, lett légyen az bármi, az igen értékesnek számít.
    – A föld: érdemes utánanézned a termőföldek pusztulásának. Annak hogy mennyi tápanyag van a mai gyümölcsökben, zöldségekben ahhoz képest amennyi volt mondjuk 30 éve. A gazdag feketeföld a gazdagok kiváltsága, drága, mert roppant kevés van belőle. (Tudod a tányér effektus.) Ugyanez a helyzet a fából készült koporsóra is: kevés felhasználható fa= drága alapanyag.
    Idézem egy sorodat: Ráadásul zárt rendszerű termelésben se a klímagonddal nincs baj, se a földdel. Amit te ebből a részletből még nem tud/hatsz: a regényben nagy szerepet kap a klímaváltozás egyik már napjainkban is egyre sűrűbben megtapasztalható jelensége: az időjárás. Amely képes nagyvárosokat is leradírozni a föld színéről. Ez egy ilyen kényes zárt rendszert, mint a hidrophonika elég rendesen képes elpusztítani.
    A dolgok jelentős megváltozásához nem kell pár száz év. Lehet, hogy annak idején az aztékok is ezt nézték be? 🙂
    Még annyit a regény további részeihez: ebben a világban a pénz, mint olyan megszűnt értéket képviselni. Maga a tudás pedig a gazdagok kiváltsága.

  34. Kedves Szerző!
    Értem. De ebből sajnos nem derült ki számomra. 🙂 Nem néztem, hány karakter, de mert szeretem a témát és a zsánert is, és azt akartam, megértsd, mi a bajom a dologgal, próbáltam minél részletesebb lenni. Közérthetőbbé kell tenni a technikai dolgokat, és sokkal olvashatóbb lesz. Amiket most irsz, sokkal érthetőbbé teszi az elképzelésed, hiszen nem elég, ha te érted. Valahogy át kéne vinned ezt a tudást a történetbe 🙂

  35. Kedves Emmerich Palmer!
    TÉNYLEG érdemes utánanézni, hogy a tápanyagok miként változtak a mezőgazdasági terményekben az elmúlt 30 évben. De a megfelelő oldalakon. Egy google keresés jónéhány tudományos cikket feldob a témában, és kiderül, hogy NINCS csökkenés.
    Belinkeltem egyet: https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0889157516302113, de kérésre szívesen linkelek még.
    A zsíros termőföldes részbe azért nem mentem bele korábban, mert a szövegrészletben nincs részletezve a pusztulás oka, mikéntje, de azért meglehetősen leegyszerűsítőnek tűnik a lenti magyarázat. A mezőgazdaság egy összetett rendszer és ma sincs ‘zsíros’ termőföld. Műtrágyázás van, tök jól működik. Lehetővé teszi a mai terméseredményeket (nem csökkenő beltartalmi értékekkel). Norman Borlaugnál érdemes kezdeni a keresést, csuda egy ember volt.

  36. Mindez persze (mert már megint előbb beszéltem, mint gondolkodtam) nem befolyásolja a szöveg minőségét. Ezek csupán a szakmai észrevételeim:)

  37. Kedves Pálfi Anikó (Lisa Catsun)
    A kiragadott sorok a regény elejét képezik. Ez nem krimi, ahol, ha a második oldalon megvan a hulla, attól még tovább olvassák az emberek. A világépítés során (is) nagyon fontos a megfelelő információadagolás. Ezt próbáltam megvalósítani. A későbbi oldalakon számtalan további kérdés megválaszolást nyer, egyszersmind további kérdéseket szülve. 🙂

  38. Kedves Zsuzsa,

    úgy tűnik másfajta valóságban élek:
    https://www.agrarszektor.hu/noveny/elrettento-kutatasi-eredmenyek-60-evunk-van-hatra-a-termo-foldon.3382.html
    De itt egy másik is: http://fna.hu/hir/poszthumusz
    Választ kapsz itt a műtrágya kérdésére is. (Amely egyébként brutálisan tönkre teszi az élővizeket ott, ahol beszivárog a vízbe.) Amúgy nem tudom hallottad-e, hogy a világ legjobb termőföldjeinek jelentős része a közelünkben van. Tőlünk keletre, Ukrajnában. És egy jelentős része már kínai tulajdon. Nézz utána. Tudod, minden mindennel összefügg. 🙂 Jó reggelt! 🙂

  39. Kedves Szerző!
    Ebben igazad van. De ha a regény eleje olyan, hogy az embernek fennakad a szeme a dátumon, a technikai és egyéb problémákon – olvasd zsuzsát, és én se akartam abba a zsíros földbe belemenni, csomó mindent meg se említettem – akkor lehet, hogy te azt jóval később meg fogod magyarázni, de a könyv nem a polcomon lesz, hanem visszavágva a boltba, és ha valaki ismerve engem rákérdez, hogy “Azt a sci-fit olvastad? Megvegyem?” akkor simán felelem, hogy nem vettem meg. Ha forszírozza, hogy miért, hisz ez az egyik kedvenc témán, megmondom, hogy már az eleje is hiteltelennek tűnt mind technikailag (pl. már ma is elavult világítás), mind mezőgazdaságilag, a főszereplőnek tűnő személy középkorú a kataklizmánál, mégis mindent elfelejtett ami születésétől addig történt, ezért nem tartottam rá érdemesnek, hogy költsek rá, és nem a boltban fogom kiolvasni. Én utolsó hangig igazat mondok, és lehet, hgoy neked is igazad van, később mindent megmagyarázol, de akkor is vesztettél ezzel a párbeszéddel rajtam kívül még úgy uszkve 10-15 olvasót. Miközben a téma jó és érdekes lenne, és az írás maga is olvasmányos, különben nem próbálnék magyarázni neked a könyvedért, csak hagynám a fenébe. Megéri?

  40. Kedves Pálfi Anikó (Lisa Catsun)
    Úgy gondolom, hogy olyan irányba kanyarodtál ahol már inkább az emóciók dominálnak. Én nem kapnám el ezt a labdát. Mindenesetre több tucatnyi, az elmúlt években tevékenykedő próbaolvasó véleménye teljesen mást tükröz, mint a te véleményed. Nem rokonok, sőt a kétharmadukat személyesen nem is ismerem. 🙂

  41. Értem. És mind a logikus, tudományos dolgokat figyeli a sci-fikben, amit itt vagy öten kifogásoltunk, de te valamiért csak engem találsz meg újra és újra. Igen, az emóció, hogy megveszem a könyvet, és cafattá dicsérem, újabb olvasókat találva ingyen, vagy felbosszant valami, és emiatt nem olvasom el, holott érdekelne és mindenkit lebeszélek. Akár ideírja, akár nem, akinek kifejezetten logikai gondja van egy sci-finél, mint így gondolkodik. Ezzel neked, mint írónak, aki ki akarja adni a könyvét tényleg nem kell foglalkozni, igazad van. És most lapoznál más személyre? Igen, fogtam, felháborító emóció, hogy megvennék egy könyvet, én hülye, ha az írója ráfordítana még egy hétvégét. Fáj.

  42. Izé… Fúj. Csak mellényomtam. 🙂

  43. Kérlek, figyeljetek arra, hogy a beszélgetés során a szövegre fókuszáljatok, erről vitatkozzatok, ne egymásról. A személyeskedés nem segít sem írónak, sem olvasónak. (És a moderátornak sem 😉 )

  44. Kedves Emmerich Palmer,
    Nem nagyon tudok újságcikkekkel vitatkozni, ahol forrásmegjelölés nélkül felhoznak egy random grafikont. (Ásványianyagtartalom-csökkenés? Ez így n. n. általános. Persze én sejtem, miről beszélnek, de bonyolult téma ez ide, sok statisztikával, meg kémiával.)
    A legjobb termőföldes részbe már tényleg nem szeretnék belemenni, főleg a kínai tulajdonba (ez hogy került ide?), ez abszolút off.
    Szerencsére a regényed nem erről fog szólni, a ténybeli tévedéseken meg a legtöbben könnyedén túl fognak lendülni, ha a történet amúgy jó. (sok regény ennél _sokkal_ nagyobb bakikkal együtt lett világsiker)
    Maradjunk annyiban, hogy az emberiség veszélyben van. Ez nem vita tárgya. Hogy miként és mikor pusztul el? Ki tudja? A lehetőségek számosak. (lásd még Fermi – paradoxon)
    Innentől nem szeretném agrártudományokkal széttrollkodni a kommentfolyamot:)

  45. Palmer Úr, klassz a dolgozat – filmen is szívesen megnézném a sztorit!

    10 x *

    W.B.

  46. Kedves Szerző!

    Izgalmas részlet, gratulálok hozzá!
    Az összeomlás részletesebben is érdekelne!
    Csakígy tovább -köszönöm

    CsB