Cadoghan Hoot: Az Ezüstkezű I. – A rákász, a lesvető és a furcsa öreg hölgy (részlet)

Cadoghan Hoot: Az Ezüstkezű I. – A rákász, a lesvető és a furcsa öreg hölgy (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

A Nagytiszteletű Fejedelmi Lesvetők Céhének Munkái Után Fizetendő Honoráriumok

Merengőláp, sz.a.k.é 892, hitelesítette:
nemes és nemzetes Gordán úr, Merengőláp 14. Dragadirja

Egy Lesvető kapjék kézhez ezen szerződésben foglaltak szerinti honoráriumot [az egyes tételekben jelzett aranymennyiséget értve arany sziklásban] minden élve vagy holtan [a szerződés szerint] leszállított egy darab, a listában foglalt kreatúra után:
– Közönséges mocsári rém (hím): 25    20 a.s.
– Közönséges mocsári rém (asszony): 20     15 a.s.
– Közönséges mocsári rém (kölyök, avagy cserélt): 15   10 a.s.
– Klékász (csábító bestia) asszony (élve): 40    35 a.s.
– Klékász (csábító bestia) asszony (döglött): 20    15 a.s.
– Klékász (csábító bestia) hím (döglött): 15   10 a.s
– Koponyatörő, avagy Vízbecsussz, asszony (döglött): 20   15 a.s.
– Koponyatörő, avagy Vízbecsussz, hím (döglött): 25   20 a.s.
– Továbbá más fajba tartozó dög részben vagy egészben: 10   5 a.s.

Ezen felül a Hetvenhétbe tartozó tagjai a Fejedelmi Lesvetők céhnek jogosultak 5 4 arany külön jutalomra.

A fenti árakat módosította, a Fejedelmi Lesvetők Céh mesterének kegyes engedélyével: Urdun Dragadir.

sz.a.k.é: 897, k.h.é. 32. napj.

*

1. FEJEZET: Amelyben a festői Láptarkásra látogatunk el

            Arez fogást váltott apja horgas végű rákászbotján és lecsapott.

            – A francba! – mormolta, mikor a fémhegy az egyik sziklán koppant. A kövér, kékes hátú tarisznyarák beoldalazott két kő közé.

            – Arez, ne káromkodj – pillantott fel a könyvéből Elair. Olyan fenyegetően rándult fel a szemöldöke, mintha a jó modor meggyalázásáért bizton számíthatna öccse a közeljövőben valamiféle égi megtorlásra.

            – Méghogy káromkodás… – dünnyögte a szólított hitetlenkedve és újra célba vette a rákot.

            – Az bizony. Ráadásul Lamira eltanulja.

Arez hitetlenkedve pillantott bátyjára. Egyetlen húguk már most, hat évesen is cifrábbakat tudott mondani, mint ő, ráadásul épp valahol a nádas tövében búvárkodott Gareddel. Legalább öt perce voltak odalent, de ez  kopoltyúval nem nagy teljesítmény.

            A rák közben elősunnyogott a fedezékből  és úgy tűnt, a veszedelmet feledve meg akarja kóstolni Arez nagylábujját. A fiú ennél tisztább célpontot nem is kívánhatott volna, és ha nem lyukasztja át a lábfejét (amire sajnos már akadt példa), akkor még vacsorára valót is visz haza. Apja büszke lesz rá.

            Finom mozdulatokkal, hogy ne keltse fel a zsákmány figyelmét, célra igazította a rákászbot hegyét, megfeszítette a karját és már épp lecsapott volna, mikor húga beúszott a képbe. Kerek arcán elégedettség ült, széles mosolyát pedig csak a múlt héten elhullajtott két metszőfoga szakította meg. Sárgászöld haja hínárként ingadozott körülötte a vízben. Bekotort a kövek közé és könnyedén elcsípte a veszettül menekülő rákot.

– Megfogtam! – bukott fel a felszínre, magasba emelve zsákmányát.

            – Lami, tedd vissza. – szólt Elair, tekintetét fel sem emelve a könyből. Természetesen így nem vehette észre, hogy vízbe lógó lábai körül Gared cikázik, fürgén kerülgetve a nádtöveket, akár a csík. Arez úgy tippelte bátyjuk hamarosan csatlakozni fog hozzájuk a vízben, akár akarja, akár nem.

            – Nem teszem! – méltatlankodott Lamira, a vergődő rákot a mellkasához szorítva.

Elair méltóztatott végre felnézni a könyvből, egy kurta pillantással felmérte a jelenetet, majd megeresztett egy tudálékos fintort.

            – Így Arez nem tud gyakorolni, és sosem lesz belőle jó rákhalász.

            – Ezt most meg sem hallottam – húzta résnyire a szemét öccse.

            – Pedig csak a te épülésedre szolgált… – vont vállat Elair vérlázító felsőbbséggel.

            – Óh, mert te aztán értesz hozzá.

Lamira ide-oda kapkodta a fejét két fivére között, látszott, ahogy mind jobban elhatalmasodik rajta az aggodalom. Nem tűrte jól a veszekedéseket és ha túl nagyra nőtt körülötte a feszültség, jobbnak látta egy fülsüketítő visítással jobb belátásra téríteni a feleket.

            Arez már látta, hogy a kislány készül teleszívni a tüdejét, hogy kipréselje magából az elementáris erejű sikolyt, úgyhogy gyorsan a háta mögé rejtette a rákászbotot, ami eddig – hogy, hogy nem – fenyegetően fivére felé bökött.

            – Nyugi, nyugi, Lami. Befejeztük. Már nem veszekszünk. – hadarta a lehető legmegnyugtatóbb mosolyával.

A kislány nem volt meggyőzve, így biztos, ami biztos, benntartotta az elraktározott levegőt. Az erőlködéstől a füléig vörösödött, a rák egyre fáradtabban kapálózott ujjai között. Talán percekig így maradt volna, ha Gared nem ezt a pillanatot választja arra, hogy a bokájánál fogva berántsa Elairt a tóba. Az áldozatnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy rongyosra olvasott, régi balladás könyvét esés közben kihajítsa a partra, aztán nagyot csobbant és elmerült.

Lamira kacagott és vidáman rázta a rákot.

            Kicsit távolabb attól, ahol egy gyorsan oszló buborékfelhőben bátyjuk épp eltűnt, Gared sáros- maszatos üstöke bukkant fel. A fiú szélesen vigyorgott. Bőre gyorsan vesztette zöldes árnyalatát, pikkelyei elsimultak.

            Arez volt az egyetlen, aki gólyalábas léptekkel arrafelé óvakodott, ahol Elair elmerült. Fivére ugyanúgy kétéltű volt, mint Lami és Gar, de nem árt az óvatosság.

             Nem kellett sokat várni. Gared az egyik pillanatban még nevetett, aztán a következőben már nem volt sehol. A víz fortyogott, időnként egy-egy végtag csapott a felszínre. Hogy kié, azt nehéz lett volna megállapítani. Lami nevetett és tapsolt, Arez viszont készenlétben tartotta a botját. Ha eldurvulna a dolog, neki kell majd szétválasztania a fivéreit. Nem ez lett volna az első alkalom, de egyáltalán nem fűlött hozzá a foga. Két egymást tépő mocsári lény közé állni… hát, nem díjnyertes ötlet.

            Szerencsére Elair megelégedett azzal, hogy kicsit megszorongassa öccsét, pusztán nevelő célzattal. Komoly verekedés ritkán volt köztük, főleg mióta Gared betöltötte a tizenhármat. Hamar kezdett izmosodni, válla feltűnően szélesedett. Elair ellenben nyurga és gyors volt, és elég okos ahhoz, hogy belássa, nem sokáig fegyelmezheti már legfiatalabb öccsét egy-egy jól irányzott nyaklevessel.

             Mikor előbukkantak, már mindketten nevettek. Na jó, Elair csak vigyorgott, de a víz, mint mindig, most is jót tett a kedélyének. Arez rákhalász gyakorlata perceken belül vízi ütközetbe csapott át. Lamira visszadobta az elgyötört rákot a tóba, és kacagva fröcskölte a vizet mindenkire, aki elég közel állt hozzá. Arez, bár eddig is derékig vízben állt, nem bánta volna, ha nem kell teljesen eláznia. Rákászni jött, nem fürdeni. Testvérei lelkesedését azonban nehéz lett volna lelohasztani, így a legjobb, amit tehetett az volt, hogy ő is beszállt a játékba. Mint mindig, hátrányban volt második, átlátszó szemhéj és és kopoltyú híján, de vitézül helytállt.

            Túlzottan belemelegedtek – ezért nem vette észre egyikük sem a zsombékos mögötti úton lépésben haladó lovast, amíg ki nem ért a csenevész fák takarásábóll.  Arez később visszagondolva meglepődött azon, milyen gyorsan felismerte a férfi egyenruháját, pedig korábban csak a Zöld Dió bárdjának meséiben hallott róla. A lovas minden kétséget kizáróan a Lesvetők céhéhez tartozott, még ha nem is nézett ki úgy, mint Gorom dalainak marcona hősei. Ennek ellenére veszedelmet jelentett számukra, ahhoz kétség sem fért.

            – Gar…Lami! Gyorsan, lefelé! – szisszent testvéreire.

Lamira olyan fejet vágott, mint aki rohadt kagylót evett.

            – De…

            – Semmi de! – nyomta le a kislány fejét a víz alá Elair. Úgy tűnt, ő is észrevette a közeledőt. Neki szerencsére korán sem kellett annyi idő, hogy pikkelyei elsimuljanak, mint a fiataloknak. Arez nem is miatta, vagy a tenyere alatt bugyborékoló Lami miatt aggódott. Gared volt az, aki szokás szerint megmakacsolta magát. Az elmúlt időben egyre konokabb és konokabb lett, ami rendszerint csak kisebb kellemetlenségeket okozott. De ez most más volt.

            – Lefelé, Gared! – emelte fel fenyegetően ökölbe szorított balját Elair. Az ifjonc nem rémült meg.

            – Nem fogok elbújni egy vénember elől, csak mert ti…

            – Ha nem buksz le azonnal, apánk megtudja, ki nyúlta le Restonék csirkéjét – szólt közbe Arez. Nyugalmat erőltetett magára, de a közeledő ló nehéz patáinak dobbanásai úgy hatottak rá, mint egy-egy kalapácsütés a bordáira. Nem volt más választása, mint zsarolni az öccsét. Gar kivicsorította hegyes fogait és Arez biztos volt benne, hogy öccse majd tesz róla, hogy ezt a húzását nagyon megbánja. Végül Gared egy utolsó dühös fintorral belevetette magát a vízbe, és testének sötét körvonala egybeolvadt a tómeder zavaros árnyaival.

            Mire a ló kibukkant a cserjésből, az utolsó gyűrű is eloszlott a tó felszínén. Arez fogást váltott a rákászboton és kényszerítette magát, hogy a fenék algás köveire szegezze a tekintetét. Annyira ideges volt, hogy akkor sem tudott volna eltalálni egy rákot, ha az előtte gyakorolná a hanyatt úszást. Elair mellette téblábolt, és igyekezett úgy tenni, mintha zsákmány után kutatna. Mindketten háttal álltak a partnak. Arez gondolatban fohászkodott  minden Szövőatyához, akinek a neve csak eszébe jutott, de ez ma nem az ő napja volt.

            – Hé, kölyök! Igen, te ott!

Mintha bottal vágtak volna végig a hátán, úgy rándult össze. Lassan megfordult.

            A parton álló ló nagydarab volt, patái vaskosak, lábai oszlopszerűek. Orra rövid volt, távol ülő, apró szemei jóindulatúan buták. Igazi igásállat. A legkisebb mértékben sem illett a gazdájához.

            A lesvetőről már messziről látszott, hogy nem az a kimondott daliás alkat, de közelről szinte nevetségesen véznának tetszett. Arez úgy tippelte, talán már negyvenöt telet is megélt. Bizalomgerjesztőnek a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna nevezni, vonásai élesek voltak, álla hegyes, és tekintetében egyenlő arányba keveredett a rosszindulat és a türelmetlen viszolygás.
Elair arcára egyből kiült a véleménye: ennek a férfinak az egyik tó fenekén lenne a helye, hat láb mélyen az iszapba ágyazva. Arez kénytelen volt figyelmeztetően oldalba bökni a rákászbotjával.

            – Erre van Láptarkás? – a Lesvető előrehajolt a nyeregben és úgy méregette őket, mint horgász a méreten aluli halakat.

            – Igen, uram – vágta rá Arez. Nagyon igyekezett, hogy a hangján ne érződjön, hogy mennyire megijedt – Egyenesen az úton még vagy két mérföld.

            A lesvető bólintott, majd, mint akinek különös szag üti meg az orrát, résnyire húzott szemmel körbenézett – és szimatolni kezdett. Az, ahogy a férfi vékony orra összeráncolódott, orrcimpái pedig úgy rezegtek, mint egy kopóé, máskor nevetésre késztette volna Arezt, de épp a pánik határán egyensúlyozott. Lehetséges, hogy egy ember kiszagolja a víz alatt rejtőző testvéreit?  Nem, biztos nem.

            A férfi még egy ideig pásztázta a nádast, majd kavicsszürke szemei megállapodtak Arezékon.

            – Mit csináltok ti itt?

Arez már válaszolt volna, de Elair megelőzte.

            – Rákhalászunk. Idén rengeteg a kékhátú, uram.

            – Nevetést hallottam.

            – A vadludak, uram – intett a nádas felé Arez. – Párzási időszak van.

A lesvető tekintete ide-oda ugrált a két fivér között. Láthatóan nem volt meggyőzve. Sértődött szipákolást hallatott, majd megrángatta a mellkasán keresztbefutó szíjat.

            Ekkor érkezett meg az apró dráma legújabb szereplője. A kutya, ami ráérősen előbaktatott a nádasból, műfajteremtően ronda volt. A közepes termetű jószágot szögszerű, ezerfelé álló morzsaszín szőrzet borította, amiben itt-ott, a szimmetria hamis látszatát keltve sötétbarna csomók meredeztek. Fülei kajlák voltak, gonosz, apró szemeit bozontos szemöldök árnyékolta, hasáról, kecskeszerű szakálláról csöpögött a sár. A tó széléhez vonult, mellső lábait szétvetve először beleszagolt a levegőbe, majd zajosan lefetyelni kezdett. Púpos oldala hullámzott, közben a kutya olyan hangokat adott ki magából, mint aki menten megfullad. Végül felvetette a fejét, és újra szimatolt. Aztán dacosan vakkantott egyet.

             A lesvető az ebre nézett, majd biccentett és lepillantott a fiúkra.

            – Nem veszélyes két gyereknek, így, egyedül a mocsárban?

            – Ismerjük a járást, uram. – jelentette ki Arez önérzetesen. Nem tetszett neki amerre haladt a beszélgetés. A kutya nagyon sandán bámult rájuk. – Egyébként is, évek óta nem vitt el senkit a láp.

Az idegen arca furcsa, mosolyszerű grimaszba rándult.

            – Hát aztán a rémektől féltek-e?

            – A mi falunk környékén nem tanyáznak rémek.

            – Veresrévben más szóbeszéd járja. – a lesvető hátracsúszott a nyeregben és elgondolkozva hersegtette meg a szakállát. – Még a dragadirotok is aggódni kezdett.

Elair alig hallhatóan szisszent fel:

            – Elmehet az a vén hájas ganéjkupac a….

Arez arca megrándult, és a bottal lendületeset sózott bátyja lábára. Jó, igen, Urdun dragadir tényleg tűzzel-vassal igyekezett írtani a mocsári rémek minden fajtáját,de ez nagyon nem megfelelő alkalom, hogy Elair  nekiálljon puffogni. Csak egyszer… Egyszer kéne befognia a száját!

Hát persze, hogy a lesvető meghallotta. A férfi előrehajolt a nyeregben, újra megrántotta az általvetőjének a szíját. Fél szemöldöke egy hangyányit megemelkedett.

            – Folytasd csak, fiam. Érdeklődve hallgatom.

            – Nincs semmi mondanivalója, uram. – meredt fenyegetően a bátyjára Arez, majd visszafordult az idegen felé, és a rákászbottal az út felé mutatott. – Arra van a falu, uram. Jó utazást.

Valami különös, behatárolhatatlan kifejezés futott át a férfi arcán. Arez arra számított, hogy ráordít, esetleg, ha közelebb lenne még kardlappal is rávágna, de végül a lesvető csak a lova oldalába vágta a sarkát. A hátas nehézkesen fordult meg, patáiról ujjnyi sárdarabok potyogtak.  A férfi füttyentett.

            – Gyere, Üszög.

A kutya még egyszer fenyegetően rájuk meredt, levizelte az egyik nádcsomót, majd gazdája után iramodott.

            – Hűh…- sóhajtott megkönnyebbülten Elair. – Ezt elintéztük.

Arezben felmordult és a bottal hókon nyomta fivérét.

            – Te tökéletesen hülye vagy?

            – Óvatosan kisöcsém – villantak elő testvére hegyes fogai. Nem ijesztett meg vele senkit. Elair sültbolondként viselkedett és kész. Ráadásul semmit sem úsztak még meg. Az, hogy felbukkant egy lesvető, nem csak aggasztó, hanem egyenesen borzasztó hír volt. Ha pedig a testvérei nem érzik át a helyzet súlyát, megint neki kell vigyázni rájuk. Micsoda újdonság…

Halk bluggyanás, és Lami feje bukkant fel pár lépésre tőlük. A kislány halványzöld arcán rémület ült.

            – Elment?

            – El – dörzsölte meg fáradtan a halántékát Arez. – Gared?

            – Megvagyok– a kölyök már az egyik nádsziget szélén ücsörgött.

Arez végigtekintett testvérein. Hát ismét ide jutottak. Soha nem szerette a felelősség súlyát, de már megint ő az egyetlen, aki hajlandó cipelni.

            – Elair, Gared! Menjetek vissza a faluba, a rövidebb úton. És siessetek! Mindenkinek szóljatok, hogy egy lesvető tart a falu felé. A cserélteket el kell rejteni.

Gared szélesen elvigyorodott. Ő úszott közöttük a leggyorsabban és tetszett neki a feladat. Úgy bukott a víz alá, mint egy megtermett levelibéka. Öt percbe sem telik, hogy az ingoványon át hazaérjen.

            Elair még nem indult el.

            – Lamirával mi lesz?

            – Hazaviszem – bólintott Arez és botjára támaszkodva a vízpart felé lábalt.

            – Rendben.

Elair nekiiramodott. Neki, fajtájából adódóan, úsznia sem kellett, hogy átkeljen a mocsáron, és – bár nem volt olyan gyors, mint Gared – legalább biztosan megjegyezte az üzenetet is. Még a vízililiom tányérlevelei sem inogtak meg a léptei alatt.

            Arez még egy ideig bámult utána, majd lerázta viaszosvászon ruhájáról a vízcseppeket.

            – Gyere, Lami – nyújtotta húga felé a kezét. A kislánynak persze esze ágában sem volt kijönni a vízből.

            – Nem. Nemnemnemnemnem. – rázta határozottan a fejét, vízcseppek százait fröcskölve szét.

            Az észérvek sosem hatottak. Arez hivatkozhatott volna arra, hogy nem kap vacsorát, ha nem indulnak el időben, vagy, hogy megint beleissza magát a halszag a ruhájába és annál nehezebb lesz kifésülni az összecsomózódott haját, minél tovább ücsörög a koszos vízben, de úgysem lett volna foganatja. Nem, ennél ravaszabbnak kellett lennie.

            – Tudod, Lami, az a rémisztő, barna köpenyes ember pontosan errefelé fog visszajönni. –közölte álszent nyugalommal, miközben hínárdarabokat szedett le a botjáról. – Itt akarsz akkor lenni, vagy odahaza, apánál?

            A kislány láthatóan megriadt.

            – Apától ugye fél?

Arez bólintott.

            – És a ronda kutya?

            – Az is.

Lamira mélyet sóhajtott és kievickélt a partra. Térdig érő ingéből csöpögött a sáros víz. Nyűgösen nyújtotta előre a kezét, és a sírásba hajló arckifejezésből Arez rájött, hogy bizony neki kell hazáig cipelnie.

            Lami seperc alatt felkapaszkodott a bátyja nyakába. Nem csöpögött, dőlt belőle a víz. Arez feltápászkodott és nekivágott a homokos töltésútnak.

            A nap még fent járt, pedig már későre járhatott. Idén szép nyaruk volt. Gazdag termést és még gazdagabb vadászzsákmányt ígért az enyhe, esős tavaszra beköszöntő meleg idő.

            Arez az út széléről letört egy nádbugát és felnyújtotta Laminak, aki pazarul elszórakozott azzal, hogy hol a felettük nyújtózó fák ágait, hol bátyja fejét csapkodta vele. Utóbbi talán bosszantó is lett volna, de Arez figyelmét túlzottan lekötötték a homokban kirajzolódó lábnyomok. A ló patáinak és az ördögi kutya mancsainak lenyomatai ott kacskaringóztak előtte. Aggódott, vajon Elair és Gared elérte-e időben a falut. Abban nem kételkedett, hogy a felnőttek tudni fogják, mit a teendő. Elvégre ott van az apjuk is.

            Arez kihúzta magát. Mindig is büszkeség töltötte el, akárhányszor apja vadásztársai,vagy az asszonyok egyike megjegyezte, mennyire hasonlítanak egymásra.

“A legutolsó  hajszálig olyan, mint Ezan” szokták mondogatni.

            Ezan nem csak Láptarkás, de egész Mocsárkorány legjobb rákhalásza volt. Amikor fiatal volt, a falu majd’ minden lánya arról ábrándozott, hogy hozzámegy majd feleségül, így hát nagy volt a csalódás, amikor idegenből hozott asszonyt. Mindenki helytelenítette a döntését, a vénasszonyok azonnal pletykálni kezdtek Andáról. Városi királykisasszony, beteges teremtés, mákvirág. Ilyeneket és gonoszabbakat suttogtak a fiatalasszonyról. Az irigységen kívül semmi alapjuk nem volt rá. Arez élénken emlékezett az anyjára. Kedves volt, okos, feltűnően szép. Nagyon szerette. Akkor halt meg, amikor az öccse született. Rossz nyelvek szerint az vitte el, hogy két fiát cserélték el a rémasszonyok. Hiába, idegenből jött leányzó. Túlérzékeny és nem érti, hogy mennek itt a dolgok. Ezt hajtogatta mindenki. Egy igazi láptarkási valóban nem akadt fenn ilyesmin: A cserélt gyerekek ritkán lettek betegek, szinte mindig megérték a felnőttkort. Erősebbek voltak és jobb munkaerőt jelentettek. Sokak szerint kész áldás volt a mocsár közelsége, de Arez nem volt benne biztos. Persze, szerette a testvéreit és nem kívánta vissza azt, a fiút, akit elvittek, de az anyja ebbe halt bele, és igen, néha nehéz volt a leggyengébbnek és legközépszerűbbnek lennie a családban.

            Megrázta a fejét és halványan elmosolyodott. Hát, valakinek vállalnia kell ezt is. Jó rákhalász lesz belőle egyszer, az biztos. És végül is, mi másra lenne még szüksége?  Lehet, hogy Gared már most, tizenhárom évesen a legerősebb férfiakkal dolgozott együtt favágóként, és hogy Elair pedig a falu egyetlen kelmefestőjének inasa volt, amivel egyszer talán Tőzegpalánkra kerül és céhtag lesz belőle, saját műhellyel, de legalább mindhármuknak jutott valami. És persze ott volt Lamira, akit mindenki imádott attól a naptól fogva, hogy a tyúkólukban hagyták, és valószínüleg mindig is Láptarkás kedvence marad.

            Arez gödörbe lépett, bokája megbicsaklott. Lami felsikkantott és belekapaszkodott az egyik korhadt gallyba. A fél ág leszakadt, kéregdarabok hullottak Arez fejére, inge alá. Szörnyen viszketett, de legalább sikerült visszanyernie az egyensúlyát.

            – Jól vagy, hugi?

Lamira átkarolta a nyakát, nedves arcát Arez hajába fúrta.

            – Ühümm…

            – Már látszik a kémények füstje. Mindjárt hazaérünk.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.6/10 (42 votes cast)

Leave a Comment

45 hozzászólás

  1. Szia!
    Gyorsan végigfutottam munka előtt, később még írok hosszabban. Most csak annyit, hogy gratula a kikerüléshez, és a világ, ami megvillant ebben a részletben, marhára tetszik 😀
    Folyt. köv.

  2. Még nekem is csak gyorsolvasással volt meg, biztos részletezek még. Most csak két dolog:
    – Végre le merem én is írni, hogy “gördülékeny”. Mert ez az. 🙂
    – A “francba” a franciákra utal, ennél fogva nagyon evilági szitokszó. Biztos találsz majd egy jobbat. A süly essen bele, vagy a rosseb egye meg, vagy van sok népies vagy kevésbé az.
    Még biztos jövök, addig is gratula!

  3. Kedves Szerző!
    Gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem nagyon tetszett ez a részlet, megkaptam mindent, ami a további olvasásra motiválna. Az előszóban szereplő hirdetést teljesen átugrottam az elején, mert nem értettem, de a részlet elolvasása után már hasznosnak éreztem. Lehet az első fejezet után jobban helyt állna, mint az elején, amikor még azt sem tudom mibe kezdtem bele.
    Ezen kívül mást nem tudok felhozni, sok sikert kívánok a lektorihoz!

  4. Nagyon-nagyon tetszik a címadás, a kezdés, ahogy a világot láttatod, az egész, úgy, ahogy van.
    Az elején egy kissé töménynek éreztem, de azt hiszem, hogy az, akinek teljesen új világot kell teremtenie, az nem tud másmilyen lenni.
    Ez különösen zseniális: “műfajteremtően ronda volt”
    Hihetetlenül felcsigáztál, olvasnám tovább!

    Gratulálok a kikerüléshez!

  5. Most csak így gyorsan, kutyafuttában:
    A Rosseb!
    Teljesen igazad van Lobo, ez miért nem jutott eszembe?:D
    (pedig milyen szép szó. Szerettem volna használni)

  6. Gratulálok a kikerüléshez 🙂
    Nagyon jól megírt kézirat, ami úgy jó, ahogy van. Magam részéről szívesen olvasnám tovább.

  7. Kedves Cad Hoot!
    Engem is megvettél. Jó horog az elején a felsorolás, rendben van az infoadagolás, aggódom a szereplőkért, akiket máris megkedveltem, plusz úgy emelted a feszültséget, hogy a kiadott könyvben előre fogok lapozni (én már csak ilyen vagyok). Tetszik a világ, amit látok.
    Szívesen olvasnám tovább.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  8. Hűha, ez nagyon jó. Érdekes világ, a gyerektársaság az elején üde, az információadagolás pont jó, a konfliktus felvázolva, ráadásul kettő, ha a folytatás is ilyen, kiadást jóslok. Gratulálok.

  9. Végre nem a nyelvileg szörnyszülött mondatok között kell bóklásznunk, bár halkan megjegyezném, nem lehet bármelyik ige végére – tessék-lássék módon az „ék” ragot odailleszteni, ez csak az ikes igéknek jár. No, de ma nyugodjék békében a nyelvtan, itt tényleg alig van baj a fogalmazással. Ez a szöveg tényleg gördülékeny, olvastatja magát. Még egy nyelvészkedő megjegyzés – bár a többi írásnál is így számolhattam volna: egy súlytalan tévesztés, és egy még súlytalanabb gondolat. – A „francba” káromkodás kizárólag magyar nyelven létezik, más, földi környezetbe nehezen illeszthető be, de a magyartól (várhatóan) gyökeresen eltérő környezetben nem alkalmaznám, inkább kitalálnék valamit, a háttérvilághoz illeszkedőt. (Azt a lyukas kopoltyúját, a rákok egyenek meg ebédre, az iszap takarjon be örökre… stb.) Ez tényleg csak a maximumra való törekvés –, ha érett rá a szerző, miért ne?
    Ezzel a kezdéssel a regény sűrűjébe csöppenünk, legalábbis így néz ki. A bő fantáziával alkotott háttérvilág rengeteg részletét kellene befogadnunk, ez így egyszerre kicsit soknak tűnik. A későbbiekben megismert teljes történetben esetleg működhet is az egész, de kicsit takarékosabban kellene osztani az ismereteket, akkor talán emészthető lenne minden. Ez az a probléma, amit a történetet belülről ismerő író általában sosem láthat, ehhez kell a szerkesztő vagy a jó béta.
    Ez a fajta, a saját környezetemtől gyökeresen eltérő világ nem a kedvencem, így egyébbel nem is tudok foglalkozni, de nyilván sokan vannak, akik élvezettel ismerkednek a környezettel, nekik jó olvasást kívánok! A nyelvi közeget nézve nem is alaptalanul, a rövid részlet számomra csak ígéret.

  10. Kedves Lobo Marunga!
    Megint úgy írtunk egyformát, hogy közben nem ismertem a véleményedet. Egyetlen gondolatot fűznék hozzá az általad is jelzett káromkodás problémához (valójában öröm a számomra, hogy ezen a csekélységen rágódunk). Az ősmagyaroknak három ártó szelleméről tudok, ezek: a Ragya, a Rosseb és a Fene. Ennélfogva a rossebet sem használnám káromkodásnak. (A három ártó szellem egyben három betegség neve.)

  11. Kedves Cad Hoot!
    A rosseb hangalakja kísértetiesen emlékeztet a rossz seb kifejezésre, ez nem a véletlen műve. Fentebb tanácsoltam, hogy találj ki olyan káromkodást, amely az általad teremtett világot jellemzi, ezt tartanám a legszerencsésebbnek.

  12. Kedves Szerző!
    Gratulálok a kikerüléshez, engem is megfogtál. A “műfajteremtően ronda” kifejezést pedig be fogom építeni az aktív szókincsembe. 🙂 (ismerek egy olyan kutyát, amire pontosan illik a leírásod, és mintha egészen eddig ezt a kifejezést kerestem volna rá) Érdekel a folytatás és szorítok Neked a sikeres lektoriért!

  13. Számomra ez Andrzej Sapkowski történeteinek koppintása. A Vajákra nem kicsit emlékeztető világnak onnantól lesz saját létjogosultsága, és nem csak fanfic vagy utánzás, hogy a szerzőnek egy zseniális húzással sikerült teljesen új szemszögből megközelítenie a könyvekből és játékokból ismert felállást, ahol az e célra kitenyésztett szörnyvadász lavírozik az emberek és a szláv mitológia szörnyei között. Lamira esetében, aki amúgy a lesvetővel együtt eddig a legjobban megformált szereplő, majdnem felkiáltottam: RUSZALKA! 🙂
    Remélem nem lesz nézőpontváltás a lesvető felé, mert onnantól kezdve már nehezen lehetne elvonatkoztatni Ríviai Geralttól.
    Akad néhány gyomlálni való hiba, inkább elütési mint nyelvtani, és pár stílusbeli zökkenő (a francbát már kiszúrták, engem a kutya megjelenésének kikacsintós, vicceskedő leírása zavart –
    Ekkor érkezett meg az apró dráma legújabb szereplője. A kutya, ami ráérősen előbaktatott a nádasból, műfajteremtően ronda volt.
    – ez nagyon szellemes de szerintem túlságos kikacsintás az olvasókra.) A fiúk ábrázolása is gyengébb a rusz…akarom mondani a kislányénál, a lovasénál sőt talán még a kutyáénál is.
    De ezen lehet javítani (meg ugye csak a legeslegelejéről van szó), inkább az lesz érdekes hogyan sikerül bemutatni ezt a furcsa közösséget, hogyan sikerül elhitetni az olvasóval egy világot ahol nemcsak természetes hanem pozitív is ha a gyerekeket a szörnyek a sajátjukra cserélik (részemről teljesen megértem Vandát, aki helytelenítette ezt a gyakorlatot).
    Az árlista az elején szerintem teljesen tökéletes helyen van. Feltűnt hogy csökkenőben van a rémekért járó honorárium, ez is egy diszkréten elhelyezett szerzői ígéret.
    Jóslásokba nem akarok bocsájtkozni de biztos vagyok benne, hogy a lektorok felkapták rá a fejüket.

  14. Szìvesen olvasnàm tovàbb, gratulàlok a kikerüléshez : )

  15. Bocsánat, nem Vanda hanem Anda. Apropó, külön gratula a szerzőnek amiért pár más fantasyíróval ellentétben (Tolkien, Martin, Feist, maga Sapkowski) sikerült a leírt világhoz illő (báááár talán mocsári rémekhez/rákászokhoz képest kissé túl high fantasy-s hangzású) neveket adnia a szereplőknek, és a mesébe nem ormótlankodnak bele oda nem illő angolszász, hétköznapi nevek (Sam, Jamie, Jimmy, Jennifer).

  16. Kedves Szerző! Gratulálok a kikerüléshez. Nekem is nagyon tetszett a részlet. Jó volt a világ, meg a kitalált kifejezések is. Szívesen olvasnám tovább. A “műfajteremtően ronda” engem is megnevettetett 😀 szurkolok!

  17. Kedves Cadoghan!

    Először is, hadd hangsúlyozzam, hogy ritkán olvasok fantasyt, tehát nem én vagyok a célcsoport. Ezt fontos tudni. Csak okoskodok. 🙂

    Nagyon szépen írsz, és a világ érdekesnek tűnik, viszont a részlet számomra kicsit túlírt. Sok az olyan kis színes, ami szerintem nem viszi előre se a cselekényt, se a világépítést. Nincs gond velük, tök jók, csak talán érdemesebb lenne későbbi fejezetbe beletenni őket. Én a négy szereplőt is soknak éreztem így az első fejezetben, sok az új név, az új lény, az új helység, nehéz úgy bemutatni mindegyiket, hogy meg is ragadjon az olvasóban.

    Az információadagoláson én változtatnék: kevesebb hangulatfestés, kicsit több magyarázat (pl.elcseréltek kapcsán). Ha ez egy YA fantasy (a szereplők életkora miatt gondolom a YA-t), akkor lehet, hogy túl bonyolult az a világ, amit alkottál. Nyilván ez csak egy megérzés, lehet, hogy nem így van, a részletből én ezt láttam.

    Feltűnt még az, hogy ha üldözik az elcserélteket, akiknek bújkálniuk kell emiatt, akkor Aziz két fiútestvére hogy tud elmenni dolgozni az emberek közé anélkül, hogy lebukna? Mert úgy tűnt nekem, hogy a lesvető ki tudja szagolni az elcserélteket. De lehet, erre később kapunk magyarázatot. A kislány nagyon tetszett, cuki lett. 🙂 Az is tetszik, hogy a nézőpont karakter az a testvér, aki nem “különleges”. Ebből jó kis plusz konfliktust ki lehet hozni. 🙂

    Megint hosszú voltam, de az okoskodás mellett a lényeg: ha a világépítés a későbbiekben jó, és a történetben tudod tartani a fókuszt, akkor szerintem ebből remek fantasy regény lesz. Gratulálok hozzá! 🙂

  18. Gratulálok a kikerüléshez! Bár egyáltalán nem a zsánerem, nagyon magával ragadott a történet. Az elején lévő lista elolvasásánál még ráncoltam a szemöldököm, de a sztorival tovább haladva szinte minden értelmet nyert. Ha a dramaturgiai része is rendben van, akkor bármi lehet belőle. 🙂

  19. Jó lett, na. Biztos, hogy bele tudnék kötni valahol, de nem akarok, mert megvett. El tudok képzelni több folytatást is, meg többféle stílust. Lehet, hogy mire hazaérnek, lángokban áll a falu (nem a kémények füstölnek), esetleg őket is lemészárolják, és majd valaki bosszút áll, de az is lehet, hogy találnak valamit a rákokban, vagy megjön a faluba valami régi ismerős, netán egy fura idegen. Sok-sok lehetőség van még nyitva, és ez jó is így. Nem kaptunk rögtön a pofánkba egy akasztott gyereket vagy egy agyevő rákot pusztán a sokkolás kedvéért, de egy mágust se csak azért, hogy eladhatóbb legyen, nem teríti ki mindjárt az elején az összes lapját az író. Trónok harca és Gyűrűk ura között bármi lehet még. Utóbbi hatását vélem felfedezni a nevekben és a helynevekben, de ez csak egy érzés, tök mindegy. Az olyan hangulatteremtő elemek, mint a “ronda kutya” nagyon szerethetővé teszik a szöveget. Nekem talán kicsit kilóg a “seperc” meg a “hugi”, de ezek se nagy ügyek, és nem is zavaró annyira. És mivel fantasy, talán azon se fog senki rugózni, ha nem hitelesen ábrázolja a rákhalászok életét és munkáját. Megmondom őszintén (nem kisebbítve senki érdemeit) nekem ez az első, amit szívesen végigolvasnék a kitett részlet alapján. (Nyilván a sajátomat nem számítva, de tartok tőle, hogy ez jobb…)

  20. Bocsánat, hogy nem a részlethez kapcsolódik, de muszáj megkérdeznem: Lobo Marunga, a te írásod már kikerült az oldalra? (Az előző hozzászólásodból úgy értettem, de az álnév miatt nem tudhatom biztosan 🙂 )

  21. Remek kezdés. Érdekes és ötletes a világ, legalábbis az, amit eddig láttunk belőle, a szereplők közti kapcsolat szintén, a tény pedig, hogy a főszereplőnk az egyetlen ember a családjában (már a gyerekek között) rögtön ad egy nagyon erős alapot a karakternek. Még a párbeszéd-szerkesztési hibák se zavartak annyira, mint egy kevésé izgalmas, vagy kevésbé gördülékenyen megírt szöveg esetén zavartak volna. (Ettől függetlenül, és a pályázat eredményétől függetlenül javaslom, hogy nézz utána, hová is kell pontot rakni egy párbeszédben, és mit kezdünk kis- vagy nagybetűvel.) Drukkolok neked, mert rettentően érdekel a folytatás. 🙂 Ja, igen, és persze gratulálok a kikerüléshez!

  22. Pozitív lektori gyanús.
    Bejött és kész.
    A műfajteremtően ronda, tényleg zseniális, mindamelett szerintem is egy kissé- hogy stílszerű legyek- műfajidegen.
    Fantaszikus történet lehet ebből.
    Ide nekem a folytatást!

    Gratulálok!

  23. Bocsiánat, egy utolsó megjegyzés – kíváncsivá tett a szöveg és rákerestem a szerzőre. Hiába, az viszont kiderült hogy Kleinheincz Csilla már használta korábban az Ezüstkezűt, így a címen majd lehet hogy változtatni kell.

  24. Kedves szerző!
    Biztos, hogy voltak benne hibák, hiszen semmi sem tökéletes, de ezek felett átsiklottam, mert olyan gyorsan beszippantott a történet. Az első fejezet fölötti rész elsőre valóban furcsa volt, így visszaolvasva azonban értelmet nyert.
    Gratulálok a kikerüléshez, szurkolok a pozitív lektoriért! 🙂

  25. Kedves Mimi! Igen, az enyém már volt, sajnos ebben a formában nem megjelentethető. 🙂 Nyilván nem Lobo Marunga névvel szerepel, de a kommentekben inkább szeretnék így maradni, nem bujkálásból, nálam ez afféle hagyomány, meg nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a magam pályázata érdekében piszkálom a többieket.

  26. Kedves Attila és persze Cad Hoot!

    Én még Íz-ről hallottam, mint ősi magyar átokszellemről vagy mi a csudáról, de lehet, hogy az nem is negatív. Azért a rosseb, még mindig jobb lenne, mint a franc, de aláírom, a legjobb egy ebbe a világba passzoló sajátos szitok lenne. Szerintem talász valami frappánsat, esetleg itt mindjárt megversenyeztethetnél (upsz, van ilyen szó egyáltalán?) egy párat. Már ha nem szabályellenes.

  27. Megvan, az íz is egy betegségszellem, az ínysorvadást meg ilyeneket jelenti.

  28. Lobo, akkor én már tudom is! Sőt, videót is láttam rólad. 😀 Már ha félre nem nyomoztam. 🙂 (bocs, hogy offoltam)

  29. Kedves Judit! Csak nyugodtan, akár még krimi is lehet belőle… Ahhoz, hogy valaki lenyomozza Lobo Marungát, csak a netre van szüksége, de a könnyű megoldás nem célravezető. Minden nyom itt van az Aranymosáson, három dolgot kell megfigyelni, megfejteni: Amit írtam, amit nem írtam, és amit rövidítve írtam. Aki ezek mentén azonosítja Lobo Marungát, az meg fogja tudni a foglalkozását is és az itt “not published” ímélcímét. És akkor írjon nyugodtan, ha úgy tetszik… 🙂

  30. Csak beleolvastam, de azt látom, hogy szépen, érdekesen fogalmazol. Se nem túlírt, se nem alulírt, és még humora is van. Ha végig ezt a szintet tartod az egész kéziratban, akkor ebből pozitív lektori lesz!

  31. Kedves Lobo Marunga!
    Teljesen megértelek, én is hasonló cipőben járok… annyi a különbség, hogy én még várok a kikerülésre… hátha 🙂

  32. Ui.: Akkor azt hiszem már én is tudom ki vagy 😉

  33. Gratulálok a kikerülèshez!

  34. Kedves Szerző!
    Már az első sornál mosolyogtam. 🙂 Az áthúzott árú honorárium ötlete zseniális. A regény kezdését mintha a kisujjadból ráztad volna ki.
    Nem is tudom, volt-e olyan írás, ami hasonlóan egyöntetű véleményeket gyűjtött volna be, mint ez. Ez jó!
    (Úgy látszik, én vagyok az egyetlen, akinek a “műfajteremtően ronda” viszont nem jött be.)
    Gratulálok az íráshoz! Izgulok a továbbiakért! 😉

  35. Gratulálok a kikerüléshez. Nekem is tetszett. A reggeli olvasásnál picit megkeveredtem a részlet végére ki kicsoda, ezért úgy döntöttem később visszatérek, és újra elolvasom. A mostani olvasáskor már sokkal átláthatóbbnak tűnt, nem tudom én voltam-e indiszponált reggel, vagy a sok új dolog vizualizációja vonta-e el a figyelmem a karakterek beazonosításáról. Mivel másodjára már emlékekkel tértem vissza, csak a szereplők neveire és cselekedeteire kellett figyelnem, így viszont már minden a helyére került.
    Azok táborát erősítem, akiknek kifejezetten tetszett a műfajteremtően ronda kifejezés. Jót mosolyogtam rajta, az viszont valóban elgondolkodtató, illik-e egy ilyen jellegű szövegkörnyezetbe. Ha csak a szöveg hangulatát nézem, azt mondanám valóban nem illik. Így viszont, hogy ilyen jót mosolyogtam rajta, már hiányolnám az esetleges nyomtatott verzióból.
    Látszik az egészen, hogy sok energia van a világteremtésben is, bízzunk benne, hogy a dramaturgia és karakterépítés nem állnak a pozitív lektori útjába.

  36. Ez nem az én világom, nem olvasok ilyen témájú könyveket, de ez egy jó részlet!

    Gördülékeny a szöveg, szépen fogalmazol!
    Teljesen új világot társz elénk, amit nagyon nehéz bemutatni, de szerintem eddig neked sikerült. Az info adagolása is rendben van.
    A nevekkel itt is problémám volt, de a végére már belejöttem, hogy ki kinek a bátyja, öccse, lánytestvére (ez úgy tűnik az én gyengém, nem biztos, hogy az íróban van a hiba 🙂 ). Amúgy találóak a nevek, szerintem illik ehhez a világhoz, amit alkottál.

    Ezt nem szőrszálhasogatásként írom (Mennyivel könnyebb más történetben észrevenni a hibát, elütést stb. mint a sajátunkban!!! És ez rám is vonatkozik!!!):
    Egy-két helyen vettem csupán észre szóismétlést, elütést, szóköz hiányát, vagy a párbeszédeknél a pont indokolatlan használatát, de semmi különleges dolog, ami megakasztott volna olvasás közben.
    (megemlítek egy példát (hitetlenkedve szó ismétlése):
    „– Méghogy káromkodás… – dünnyögte a szólított hitetlenkedve és újra célba vette a rákot.
    – Az bizony. Ráadásul Lamira eltanulja.
    Arez hitetlenkedve pillantott bátyjára.”)

    Ezzel a mondattal szerintem vált (kifele beszél) a narrátor, és kibillent a történet hangulatából: „Ekkor érkezett meg az apró dráma legújabb szereplője.”. Ezt kihagynám, de a többi ok!

    Összességében, aki szereti a fantasy történeteket, az biztos, hogy élvezni fogja, és kíváncsian végigolvassa az egész könyvet!

    „A rák közben elősunnyogott…” nekem ez kifejezetten tetszett. 🙂

    Szurkolok a rektorin! Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  37. Mármint a lektorin… 🙂

  38. Gratulálok a kikerüléshez, nagyon jó részlet volt! Szívesen olvasnám tovább, tetszik a stílus és az információ adagolással sem volt gondom. Kíváncsi vagyok a világépítésre, a karekterekre. Ha jól vettem ki, Arez lesz a főhősünk, az ő személyiségét talán kicsit erősebben lehetett volna kirajzolni, de természetesen a későbbiekben is kibontakozhat ez még. Sok sikert kívánok, remélem a nyertesek között lesz a mű!

  39. Cad Hoot, ez a világ nekem már most nagyon bejön. Reggel óta ki sem bírtam verni a fejemből, képzelegtem, mi rejtőzhet még a mocsáron innen és túl 😀
    A szereplők nagyon eltaláltak, már most jól elkülönülnek. Kormeghatározás sem kell, hogy az olvasó el tudja helyezni magában érettségi szinten a gyerekeket. Ügyesen rajzoltad meg őket.
    A klasszik nézőponton (közönséges, varázstalan, hétköznapi stb.) keresztül sokkal könnyebb bemutatni a világod érdekességeit és visszásságait, berendezkedését, szóval remek választás volt.
    A regény címénél csak a fejezetcím tetszett jobban 🙂 És mivel úgy látom, a trollokat is megszelidítetted, szerintem nyert ügyed van 😀
    Köszönöm az élményt! Várjuk együtt a jövő pénteket! 😉

  40. Végre! Érdekes világ egyedi karakterekkel, és a szöveget sem akasztják meg bosszantó hibák. Gratulálok!

  41. Nem jött át. Nekem kicsit nagyon zagyva.Illetve láttam pár erős fogalmazási gikszert – a ló kibukkant….Nem inkább előbukkant?

  42. Sziasztok!

    Hű…másfél napja olyan eufóriában járkálok, hogy ihajj. Nagyon szépen köszönök minden hozzászólást: dícséretet, bátorítást, és pláne a hibákra való rámutatást. Tényleg nagyon sokat jelent már az is, hogy ennyien reagáltatok, és elképesztően jó érzés, hogy ennyi embernek tetszett a részlet 🙂
    Próbálok minél több felmerülő kérdésre reagálni, ha valami kimaradt, nézzétek el 🙂

    Francba és társai: nagyon örültem, hogy ennyi minden felmerült ezzel kapcsolatban, a franciáktól a rontáslidércekig – szeretek ilyenekről tanulni, utána is olvastam, kaptam tőle ötleteket. 😀
    Abban teljesen igazatok van, hogy a legjobb az adott világra szabott sajátos átkozódás – ami szerencsére van is, csak valahogy nem merült fel bennem, hogy itt alkalmazzam (remélem nem gond, ha elárulom, ez a káromkodás imígyen hangzik: A Mélysötétbe!). Mondjuk nem akarom teljesen elkoptatni, de semmi akadálya, hogy kitaláljak egy másikat is. Mindenesetre Lobonak és Attilának is köszönöm az érdekes hozzászólásokat 🙂

    A Műfajteremtően ronda kutya esete meglepett, hogy ilyen megosztó kérdés lett, de örülök neki 😀 Talán kicsit hajlamos vagyok műfajidegen “szellemeskedéseket” tűzködni a szövegbe, már csak saját magam szórakoztatására is. A témában meg annyit, hogy remélhetőleg mindenki ismer ilyen kutyát, és kerekebbé teszi a világát. Nekem van szerencsém egy ilyen jószág gazdájának lenni 😀

    Sylviának külön köszönöm, hogy észrevette a szóismétlést a szövegben, ez a dolog hetek óta nyomja a lelkemet 😀 Azután vettem sajnos észre, hogy beküldtem a szöveget, és teljesen halálra váltam, hogy képes voltam az első oldalon ezzel indítani 😀

    Muszáj bocsánatot kérnem, hogy ennyi emotikonnal dekorálom ezt a hozzászólást, de teganp óta nem tudom abbahagyni a mosolygást. Tényleg nagyon szépen köszönök minden kommentet, mindegyik hasznos volt, és nagyon sokat adott ehhez az élményhez.
    Még annyit, hogyha se a lektori, se a rakéta nem jönne össze, valamilyen módon szívesen továbbítanám az érdeklődőknek a történetet 🙂

  43. Kedves Cad Hoot!

    Nekem is nagyon tetszett a történet! A cserélt gyerekek ötlete különösen bejön, kár, hogy nem nekem jutott eszembe regény írni róluk! 😀 Valóban van a szövegben néhány szó vagy kifejezés, ami egy pillanatra kizökkentett (pl. a modern hangzás miatt), de ez könnyen javítható. A lényeg, hogy a világ beszippantott, a karakterek élettel teliek, a történet érdekesnek ígérkezik. Bízom benne, hogy hamarosan könyv formájában olvashatom, ha mégsem, akkor egyike lennék a minden bizonnyal számtalan jelentkezőnek, akik kíváncsiak a folytatásra. 🙂 Nagy kalappal a lektorihoz, nagyon szorítok!

  44. Őszinte leszek: Nekem a ronda kutya nagyon bejött, főleg ahogy a kiscsaj emlegeti, viszont a “műfajteremtően ronda” nem tetszik. (Egyébként nem emlékszem már, de valamelyik standupostól hallottam azt hiszem.) Valahogy nem illik oda, kicsit erőltetett is. De ezen kár rugózni, mint látjuk, működött. Kirajzol viszont a sunnyoggal, a hugival, a franccal, a seperccel (és még biztos lenne példa) egy sajátos stílust, ami a fantasyra jellemző mesélést ötvözi egyfajta mai hétköznapi nyelvi lazasággal. Kérdés, hogy ez mennyire tudatos, meg persze hogy kinek hogy jön be. Sokféleképpen meg lehet ítélni, nagyon kíváncsi vagyok a lektori kitér-e majd erre, és mi lesz a véleménye. Az biztos, hogy nyelvileg nem érdektelen és nem is értéktelen a szöveg, az “a mélysötétbe” kifejezést már meg is vettem, szerintem szavam járása lesz… 🙂

  45. Nekem tetszik a stílusa, bár kissé túlaggatott. Ha egy fokkal kevesebb nyelvi humor, különleges kifejezés lenne benne, akkor azok kiragyognának a szövegből, az olvasó megízlelhetné őket és felfigyelne, hogy “jéé, milyen ötletes megfogalmazás”. Így mivel a szöveg tele van ilyennekel, csak elsiklunk felettük. Ez főleg az elejére igaz, a közepe-vége felé sokkal szebb az egyensúly.

    Amúgy érdekes, elgondolkodtató világ, formálódó karakterek, és a horgok és az izgalom ígérete is megvan. Gratulálok!