Tóth-Hóbor Csilla: A vándorló nyírfa (részlet)

Tóth-Hóbor Csilla: A vándorló nyírfa (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

Első fejezet: Útrakelés

Beköszöntött a szeptember, ezt minden növény és állat érezte. Ágoston, a délceg nyírfa álmosan nyújtózott egy nagyot a halvány reggeli napsugárban, és odaköszönt lakóinak.

– Jó reggelt, kis fecskék! Ti is fáztatok az éjjel?

Semmi válasz. Szelíden megrázta az ágait, hátha ez segít. Még mindig semmi.

– Hahó! Ébresztő! Lekésitek a reggeli szúnyogcsapatot! Éhesek maradtok! – próbálkozott újra.

A fecskéktől nem jött válasz, felelt viszont valaki más:

– Miért kiabálsz? Szerettem volna aludni még egy kicsit… – Neszti volt az, a gesztenyefa a szomszédos udvarról.

– Mi is! Mi is! – csatlakozott hozzá Tufi és Mufi, a két tuja.

Ágoston elengedte a füle mellett a szemrehányásokat, és azt kérdezte:

– Nem tudjátok hol vannak a fecskéim?

– Nem tudjuk… – mondták mindannyian.

Ahogy telt az idő, Ágoston egyre nyugtalanabb lett és folyamatosan az eget pásztázta.

A fecskék szokása, hogy házak eresze alá, vagy ablakok sarkába és ehhez hasonló helyekre raknak fészket, ezért aztán Ágoston nagyon boldog és büszke volt, amikor a fiatal fecskepár mégis az ő odúját választotta lakóhelyül nyár elején. Különleges barátság szövődött a nyírfa és a fecskék között, ami miatt a többi fa néha kicsit irigykedett.

– Vajon hol lehetnek…? Vajon hol lehetnek…? Remélem, nem esett bajuk!

– A fecskéket keresed? – szólalt meg öblös hangján György, az öreg tölgy, aki most hallotta meg a nyírfa aggódását.

– Igen. Te láttad őket?

– Elrepültek délre.

– És délután visszajönnek? – kérdezte izgatottan Ágoston.

– Úgy értem délre, azaz melegebb éghajlatra repültek. Sok madár elköltözik, ha beköszönt az ősz.

– Elköltöztek az én fecskéim??? És nekem nem is szóltak? Hogy tehették ezt?! – Ágoston annyira csalódott volt, hogy azt már nem hallotta meg, amit még mondott a költözésről az öreg tölgy.

Csak szomorkodott naphosszat, kezdetben hangosan, aztán egyre halkabban, aztán később már teljesen némán búslakodott.

A harmadik reggelre már annyira, de annyira nekibúsult, hogy elhatározta: nem búsul többé.

Megoldást kell találnom!

Repülni biztos nem fogok tudni, de a gyaloglás nem lehet olyan nehéz, gondolta.

A szomszéd fák még aludtak. Ágoston óvatosan megforgatta a törzsét, mintha csak egy kis reggeli tornát végezne. Nyújtóztatta az ágait, hogy lendületet vegyen, aztán összpontosított a föld alatti részére, majd egyetlen hirtelen és erős mozdulattal akkorát ugrott, hogy a gyökerei máris ott kalimpáltak körülötte. Két dolgot érzett azonnal: nagyon hideg van a föld felett és mindjárt el fog dőlni.

Próbálta az egyensúlyt megtalálni, hogy elkezdhesse a járást megtanulni. Nincs sok időm, ha el akarok indulni, mielőtt a többiek felébrednek, gondolta, és máris lépegetni kezdett.

Kezdetben nagyon bizonytalanul, hiszen ez teljesen új dolog volt a számára, de mire a park végéig elért, már nem akart minden egyes lépésnél felborulni.

Megy ez! És nagyon vicces érzés, ahogy bizseregnek a gyökereim menet közben, gondolta. Hogy meg fognak lepődni a fecskéim, amikor megtalálom őket! Mert megtalálom őket, ebben biztos vagyok.

Egész jól haladt, már a Nap is feljött az égre, amikor kiabálást hallott.

– Segítség! Segítség!! Földrengés! Földrengééés! Segítség!

– Hát te mit kiabálsz? – kérdezte Ágoston a hangyát, aki fejvesztve rohangált a törzsén.

– Földrengés! Földrengééés! Te nem érzed? Fussunk, szaladjunk!

– Én már azt csinálom – felelte a nyírfa. – Nem hagynád abba ezt a kiabálást és rohangálást? Nincs földrengés.

– Úgy érted, hogy te gyalogolsz? Egy fa?! – állt meg döbbenten Muszulyka, a hangya.

– Nem olyan nagy ügy. Állítólag vannak fák, akik képesek rá, és én is kipróbáltam.

– Na és hová mész? – kérdezte Muszulyka a kezdeti meglepettség után.

– Délre, a fecskéim után.

– Az messze van?

– Nem tudom.

– Várj, ha mi északon vagyunk, akkor a dél az nagyon messze lehet. – gondolkozott Muszulyka, majd hirtelen újra elkezdett kiabálni:

– A bolyom! A bolyom! Vissza kell mennem! Nem hagyhatom el a hangyabolyomat! Vigyél vissza!

– Én ugyan már vissza nem fordulok! Keress itt egy másik bolyt, vagy jöhetsz velem, ha nem kiabálsz ennyit! – ajánlotta fel Ágoston.

Muszulyka elgondolkodott: végül is itt nem kell dolgoznom, olyan mintha elutaznék nyaralni…

– Jó, veled megyek! – felelte. – De mehetnél egy kicsit lassabban, kezdek tengeribeteg lenni! Igaz, hogy vannak szárnyashangya rokonaim, de ez a himbálózás nekem annyira nem jön be.

– Kénytelen leszel megszokni a tempót, sietnünk kell, messzire megyünk! – válaszolta Ágoston, pedig ekkor még nem is sejtette, mennyi kaland és megpróbáltatás vár rájuk az úton…

*

Második fejezet: Fafodrász

Amikor kisütött a Nap, ébredezni kezdtek a fák is. Neszti, a gesztenyefa szokatlanul erős napfényt érzett, nem értette, miért. Kinyitotta a szemét, aztán megdörzsölte, aztán még tágabbra nyitotta.

– Hová tűnt az árnyék? Vagy várjunk csak… hová tűnt Ágoston?? – kérdezte döbbenten.

– Hatalmas gödör van a helyén! – kiáltotta Tufi.

– Egy óriási lyuk maradt a helyén! – szajkózta Mufi.

– Valaki kiásta az éjjel? – kérdezte Neszti csodálkozva.

– Nincsenek ásónyomok… – állapította meg György, az öreg tölgy. – Szerintem valami olyasmi történt, amit facsemete korom óta nem láttam: Ágoston elsétált.

– Micsoda-a-a??? – kérdezték mindnyájan.

– Valamikor nagyon régen a fák tudtak járni, csak egyre jobban elkényelmesedtek, és el is felejtették, hogyan kell ezt csinálni. Ma is létezik viszont olyan vidék, ahol a fák nem állnak egyhelyben, hanem gyalogolni, sőt futni is tudnak! – mesélte az öreg tölgy, és a többiek ámulattal hallgatták. – Ágoston bizonyára elindult a fecskéi után…

*

Eközben Ágoston, a délceg nyírfa már messze járt. Egyre ügyesebben gyalogolt, de azért még gyorsan elfáradt, meg-megállt pihenni. Muszulyka nagyokat aludt az odúban, amit a fecskék üresen hagytak. Már a mozgás sem zavarta annyira, azt képzelte, hogy egy tavirózsa levelén ringatózik. Néha kinézett egy kicsit, de mivel semmi érdekeset nem látott, visszafeküdt szundikálni.

Esténként Ágoston megpróbált olyan helyet találni az éjszakai pihenéshez, ahol észrevétlen maradhat. Általában sok másik fa mellé telepedett le, és nekik támaszkodva aludt, hiszen a gyökerei nem tartották meg. Ezen az estén is így tett: egy fákkal sűrűn benőtt területen álltak meg, de annyira sötét éjszaka volt, hogy sem Ágoston, sem Muszulyka nem látták, hogy pontosan hová is érkeztek. Reggel aztán nagy volt a meglepetés!

– Hát ezek a fák meg hogy néznek ki? – kérdezte Muszulyka, miközben a hasát fogta a nevetéstől. Ahogy körbenéztek, különcebbnél különcebb kinézetű fákat láttak: az egyiknek csigaformájúra vágott lombja volt a szivárvány színeire festve, a másik úgy nézett ki, mint egy hatalmas szőlőfürt, de volt ott csillag alakúra metszett fenyő és csillogó-villogó bodzabokor is.

– Vajon mi történt ezekkel a fákkal? – tűnődött Ágoston.

– Megyek, elbeszélgetek velük egy kicsit! – szólt a hangya, és már le is futott Ágoston törzséről, hogy kiderítse, mi folyik itt.

Ágoston nagyon elfáradt az előző napok gyaloglásában. Gondolta, hogy addig még egy picit pihenget, amíg Muszulyka feltérképezi a terepet, aztán néhány óra múlva továbbindulnak délre.

Azt már nem vette észre, hogy két ember közeledett felé: egy tarkabarka meg egy másik. A tarkabarka ember felkiáltott:

– Nicsak! Egy nyírfa! Pont egy ilyen hiányzott még a gyűjteményemből; a lecsüngő ágaiból gyönyörű fonatokat tudnék készíteni!

– Igaz, mester, igaz! – helyeselt a másik ember.

– De miért van ez kiásva? – csodálkozott a tarkabarka ember. – Hozd az ásót gyorsan, csinálj ide egy gödröt, elültetjük újra!

A másik ember már ásta is a gödröt, olyan sebességgel, mintha mindig ezt csinálná. Amikor kész lett, belehelyezték a nyírfát és betemették.

– Szuper! – dörzsölte össze a kezét a tarkabarka ember. – Hozom is a létrát, és elkezdem az újabb remekművemet, hogy elkészüljek a holnapi kiállításmegnyitóra!

Pillanatok alatt fent volt a létra tetején, és elkezte fonatokba rendezni Ágoston vékonyka ágait.

– Mit csinálsz, Muszulyka? – kérdezte félálomban Ágoston. – Hagyj még egy kicsit aludni, ne hintázz ennyire!

Ekkor azonban észrevette, hogy nem Muszulyka az, hanem egy furcsa kinézetű, színes hajú és ruhájú ember egyensúlyozik egy létra tetején, és az ő ágait hajlítgatja, kötözgeti, egy másik meg közben nézi.

– Muszulyka hol vagy? – kiabált Ágoston idegesen. – Menjünk innen gyorsan! – és már emelte is a gyökereit, illetve emelte volna, de nagy döbbenetére mozdulni sem bírt.

– Ezek beástak a földbe! – kiáltotta riadtan.

*

Muszulyka jót szórakozott magában, és néha hangosan is, miközben nézegette a furcsa fákat.

– Ha-ha, te úgy nézel ki, mint egy pincsikutya! Te meg úgy, mint egy hatalmas felhő!

– Ne szemtelenkedj, muslica! – szólt vissza dühösen egy almafa, akiről ezt amúgy nehéz lett volna kitalálni, mert egy templomhoz jobban hasonlított.

– Mert akkor mi lesz? Megkongatod a harangodat? – hahotázott tovább a hangya, de ezt a fák cseppet sem élvezték.

– Nem a te haverod az a nyírfa, aki ott kiabál? – szólalt meg a csillag alakú fenyő. – Bár nem értem, minek barátkozik egy ilyen szemtelen hangyával, de szerintem téged hív!

Muszulyka megfordult.

– Segítség! Muszulyka, hol vagy? – most már ő is hallotta Ágoston kiáltását.

– További jó szórakozást a jelmezbálban! – bökte még oda búcsúzóul a fáknak, és visszasietett.

– Na végre itt vagy! Ez az őrült le akarja vágni a legszebb ágamat, mert nem illik bele a fonatba! Csinálj valamit! – szólt idegesen Ágoston.

– Őőő… de mégis mire gondoltál? – nézett rá furcsán a hangya.

– Mit tudom én, vedd el tőle a fűrészt!

– Én?! Hogy bírnék el egy fűrészt?!

– Akkor rúgd ki alóla a létrát! – javasolta a nyírfa.

– Hát te nagyon vicces kedvedben vagy, Ágoston! – válaszolta Muszulyka. – De támadt egy ötletem!

A következő pillanatban a tarkabarka ember ugrálni kezdett a létrán, elejtette a fűrészt és torkaszakadtából kiabált:

– Jaj-jaj-jaj! Valami állat megtámadott! Bemászott a ruhám alá és harapdál, meg futkos össze-vissza!!! Jaaaaaj! – Ezzel leesett a létráról is. Ő is, meg a másik ember is elrohantak, ahogy csak bírtak, Muszulyka pedig visszamászott a kedvenc fekhelyére, a nyírfa odújába.

– Hát te miért vagy újra a földben? – kérdezte csodálkozva. – Csak nem itt akarsz gyökeret verni? És a fecskéiddel mi lesz?

– Ne is mondd, induljunk gyorsan tovább! – sóhajtott Ágoston, és egy hatalmas lendülettel kirántotta a gyökereit a földből, hogy folytathassák útjukat.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.2/10 (36 votes cast)

Leave a Comment

39 hozzászólás

  1. Kedves szerző!

    A mese a szokásos fordulatok mentén szerveződik, ezért egyelőre nem tartogatott (pozitív) meglepetéseket. Amikor Ágoston, a délceg nyírfa (aki valószínűleg több nyarat látott már) csodálkozik, hogy elmentek a fecskék, az nem túl hihető. Bár ez lehet, hogy csak felnőttként ugrott ki nekem. Gratulálok a kikerüléshez!

  2. Szerintem nagyon aranyos kis történet. A gyerekeknek olyan szempontból már most hasznosnak ígérkezik, hogy olyan fogalmakkal bővülhet a szókincsük, és ismeretük, mint a különböző fafajták. 🙂 Ha egy mesekönyv segíthet nekik abban, hogy amikor kirándulnak felismerjék a különbséget, már jó. 🙂 Gondolom a szerző képekkel képzeli a gyermekeknek, és így még jobban el tudom képzelni a dolgot. Nekem, felnőtt szemmel kicsit ügyi-fogyi a történet, de persze nem én vagyok a célközönség. 🙂 Aranyos! 🙂

  3. Először nagyon megörültem, hogy vègre egy mese következik.De már az első nèhány sor után èreztem, hogy ez nem az, amire számítottam. A stílus, a megfogalmazás nem illik egy ‘cuki’ mesèhez. Az olyan szavaktòl, mint ‘haverod’, ‘szuper’a hideg futkosott a hátamon. Nem èreztem azt a szeretetet ès bölcsessèget, ami a jò mesekönyvekből szinte sugárzik. Hogy nem tudott a fa arròl, hogy a fecskèk elköltöznek? Ha lètra kell a megmászásához, akkor valòban megèrt már egy-kèt nyarat! Egyèbkènt a vándorlò fa ötlete tetszene, csak valami más ürügyet kell kitalálni, hogy megmozdulhasson. Vagy egyszerűen a könnyes búcsú után azèrt induljon el, mert hiányzik a társaságuk. De így, olyanok után fut, akik mèg el sem köszöntek tőle. Biztos jò ez az üzenet? Egy almafát hogyan lehet templom formájúra metszeni? Ès arra kèrni az egyik szereplőt egy mesekönyvben, hogy rúgja ki valaki alòl a lètrát? Ezen mèg fel is háborodtam szülőkènt.

  4. Én a meséknek külön Aranymosást üzemeltetnék, már tavaly is furcsállottam, hogy egy helyen vannak a fiataloknak és fiatal felnőtteknek szóló részletekkel. Egymástól veszik el a helyet, bár ez ugye csak az én véleményem.

  5. Felnőttként nekem is az volt az első gondolatom, miért nem tudja egy több éves fa, hogy a madarak ősszel elköltöznek. Ha csupán csemete lenne, megérteném. A járkáló fa ötlete egyébként nagyon tetszik, izgalmas ötlet, de hogy egy ilyen extrém dolgot tegyen, kicsit kevésnek érzem a fecskék elköltözését, mint motivációt. Az sem tűnik valami logikusnak, hogy a hangya tisztában van azzal, hogy északon vannak, de azt nem tudja, merre van dél. A szlenges kifejezések (haver, szuper) kicsit zavaróak, de ez lehet, csak az én ízlésemnek nem megfelelő.

  6. Aranyos!

    Amikor elkezdtem olvasni, egyből az volt az első gondolatom, hogy a fecskék nem fán fészkelnek, aztán pár sorral később már korholhattam is magamat, hogy ej, de türelmetlen vagyok, hát nem véletlenül választottad a fecskéket.

    Szép, gördülékeny a fogalmazás, és nagyon tetszenek a nevek, amiket az eddigi szereplőknek választottál, kedvesek, beszédesek. Az is jó ötlet volt, hogy adtál Ágoston mellé egy kis útitársat, hiszen minden hősnek jár egy bajtárs, kettejük között pedig elég erős a kontraszt ahhoz, hogy jól kiegészíthessék egymást.

    Az első két fejezet számomra egy jól átgondolt, kedves mese benyomását kelti, az egyetlen kérdőjel bennem az, hogy vajon mi minden történhet egy fával, ami egy könyvre elég izgalmat hordoz magában, de ez remélhetőleg a pályázat további szakaszában ki is fog derülni 🙂

    Gratulálok a kikerüléshez, várom a folytatást!

    Judit

  7. Plusz észrevétel:

    Úgy szoktam írni a hozzászólásaimat, hogy csak utána olvasom el a többiekét, hogy tényleg az első, befolyásmentes benyomásomat lássa a szerző. Mivel többen írtátok, hogy furcsállottátok, hogy nem tudta Ágoston, hogy a fecskék költöznek, elgondolkodtam a kérdésen, és vissza is olvastam az elejét. Én nem látok ebben akkora ellentmondást, hiszen csak nyár elején költöztek be hozzá a fecskék, ez az első délre költözésük azóta, és mivel ezek a madarak tipikusan nem fészkelnek az Ágoston-féle fákon, nem tudhatta, hogy ők nem maradnak ott végleg. Nekem mondjuk ez nem is szúrt szemet, így már csak azután kezdtem kifejezetten kutatni a logikája után, hogy felhívtátok rá a figyelmet. Jól működik ez a több szem többet lát 🙂

  8. Alapjáraton tetszik a történet, engem nem zavar, hogy egy-két “modernebb” szó is belekerült. Azért egy fának valóban illik tudni, hogy a fecskék vándorolnak. A második fejezetnél vártam valami magyarázatot, hogy milyen kiállításról van szó, azt hittem, Muszulyka majd jól megtudja a többi fától, azután lesz valami nagy dráma, ami jól megoldódik, és lehet örülni. Így kicsit értelmetlennek éreztem ezt a részt, valójában nem derült ki semmi, nem volt csattanó, vagy bármilyen rejtett kérdés, amire az író választ akart adni. Talán a barátság, vagy az összetartás? Vagy az, hogy az ember le akarta vágni Ágoston ágát, hogy a saját célját elérje? Szerintem ezt egy kicsit jobban ki kellett volna fejteni. Mindent összevetve eddig nem rossz kis történet, eredeti az elgondolás a vándorló fáról. Gratulálok az írónak!

  9. Mesék terén nem vagyok annyira otthon, rég volt már, amikor ilyesmit olvastam, de tetszett. Kalandos, természetről tanítós mesének tűnik és szerintem aranyos az alapötlet. Nekem sem volt zavaró, hogy Ágoston nem tudja, hogyan élnek a vándormadarak, nem hiszem, hogy ez egy gyereket nagyon aggasztana. Az elején aggódtam egy kicsit, mi lesz, ha Ágoston emberek közé kerül, de a második fejezetben ez már meg is történt, és aranyos jelenet kerekedett ki belőle. 🙂

  10. Én nagyon élveztem! Tetszett, hogy egy kis tanító szándékot is belecsempésztél a szövegbe a fecskék fészeképítéséről, a különböző fafajtákról. A „Szuper!” ugyan egy kissé engem is kirántott, idegenül csengett a többi szóhasználat között, de ezt könnyen ki lehet gyomlálni a szövegből. Gratulálok a kikerüléshez!

  11. “– Elrepültek délre.

    – És délután visszajönnek? – kérdezte izgatottan Ágoston.” Ezen végre őszintén nevettem.
    Semmi hagyományos klisé, ellenben jól fésült a szöveg. Megint hangya… azt hiszem, a következő regényemben én is hangyákról írok, hátha szerencsét hoz. Most háromból kétszer bejött. Azt persze ennyiből nem tudhatjuk, hogy a remek indítás mit hoz a továbbiakban, de valamit jól elkezdeni… kellemes dolog.
    Gratulálok a szerzőnek, és sok sikert kívánok!

  12. Judithoz hasonlóan én sem olvasom el mások hozzászólásait, mielőtt véleményt formálok. Viszont most szólok arról, amik a kommentárok nyomán felötlöttek bennem.
    Rendkívül kukacos vagyok a logika és a háttér vonatkozásában, ezt többen tanúsíthatják. Viszont itt csak pillanatnyi szemöldökrándulást váltott ki belőlem a fecskék életvitele. A szerző ezt valószínűleg megérezte, mert két sorral lejjebb megmagyarázza a dolgot. Felnőtteknek szóló regényeknél sem az a követelmény, hogy mindenben megfeleljünk a valóságnak, a saját paramétereinket kell betartanunk. Bárki megszeghet bármilyen szabályt, de következetesen. Madách a sci-fi megalkotása előtt bebarangolta a történelmet és a világűrt, Bulgakov párbeszédet írt Hontalan a költő és Pilátus között. Nehogy valaki ezeket megszólja. Ha elfogadjuk, hogy egy nyírfa sétára indulhat, akkor mi kifogásunk lehet az ellen, hogy pár éves élettel is csak akkor veszi észre a madarak költözési szokásait, amikor az ő odvába is beköltözik egy pár?
    A nyelvezet dolgában is egyetértek a szerzővel. Nyelvünk állandó változásban van. Ha az író nem szegényíti a nyelvet, akkor bizony bátran követheti a köznapi szókincset. Nem szabad száműzni a hagyományos, az irodalomban befogadott kifejezéseket, az szegényítené a nyelvet. Viszont azokat a szavakat, amelyeket minden óvodás ért és használ, bátran beilleszthetjük a szövegbe, ha bizonyos feltételeknek megfelelnek. Nem rongálhatjuk a nyelvünket, de frissíthetjük új kifejezésekkel. A szerzőnek ragyogó a nyelvérzéke, sokan tanulhatnának a fogalmazási módszereiből, szerintem tiszteletet érdemel. Ne felejtsük el, hogy a nyelvújítóink az értékes irodalmat alkotó költők és írók közül kerültek ki.

  13. Azt hiszem, már kiestem a célközönségből 🙂 De aranyosnak találtam a mesét. Az elején nekem is kicsit furcsa volt, hogy a fa nem tud a madarak rendszeres költözéséről, de ha a gyerekeket így akarjuk megismertetni a költöző madarak fogalmával akkor ez elnézhető.
    Gratulálok a kikerüléshez, sok sikert a továbbiakban!

  14. Először is gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez! Tetszik a mese, ötletes az alapsztori. A stílus gördülékeny, dagályosságtól mentes, könnyen emészthető a gyerekfül számára is. Viszont a “Rúgd ki alóla a létrát!” számomra is durva, nem szívesen olvasnék fel ilyesmit az óvodás gyerekeimnek! Főleg, mivel elég cserfesek ahhoz, hogy megfogadják a tanácsot. 🙂 Úgy vélem, szerkesztés után aranyos kis mesekönyv lehet belőle.

  15. Az első soroknál ráncoltam a homlokomat, aztán megláttam, hogy egy mesét olvasok, így megpróbáltam elkülöníteni magamban azokat az érzéseket, mely szerint kinőttem már ezekből a történetekből. Nem tudom pontosan, ez mennyire befolyásolt, de sajnos nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet az írás és nem vagyok benne biztos, hogy egy teljesen korrekt véleményt tudok alkotni, mert régen olvastam már mesét.
    Ami tetszett az az volt, hogy a stílus gördülékeny, könnyen és gyorsan olvasható, ez kell a mesékbe.
    Viszont egy-két helyen erőltettetnek éreztem, a párbeszédeken szerintem lehetne még csiszolni.
    Egy-két szóismétlés megzavart, máskor nem azt a szót használtam volna, amit olvastam a részletben.
    Mindenesetre nem rossz az írás, habár van még mit javítani rajta, akár még egy egész kis aranyos történet is kialakulhat belőle.
    További sok sikert kívánok! 🙂

  16. Kedves Olvasók!

    Őszintén köszönöm, hogy elolvastátok és a véleményeztétek a mesém részletét. A hét elején, amikor elkezdtek kikerülni a szövegek és olvastam a kommenteket is, nem tudtam, hogy attól féljek-e jobban, ha nem kerül ki a mesém, vagy a negatív véleményektől. 🙂 Most úgy látom, hogy megosztottam a közönséget. A pozitív visszajelzéseknek nagyon örülök, a negatívakra pedig igyekszem reagálni. 🙂
    Hogy miért nem tudta Ágoston a fecskékről, hogy költözőmadarak, erre már néhányan megadtátok a választ: fiatal fa, és mivel eddig nem fészkelt az odvában senki, nem igazán foglalkoztatták a költözőmadarak. Ő egyébként végig a saját feje után megy, nem gyűjt be elég információt, amiből lesz is majd bonyodalom.
    Itt vártam még egy kérdést, amit még nem írt senki, úgyhogy most megelőzöm: hogyhogy egy nyírfán odú van? Ez általában nem jellemző ennél a fafajtánál. Ez a negyedik fejezetben derül ki, amikor Ágoston majd elmeséli az ehhez kapcsolódó szomorú emlékét.
    Miért mentek el a fecskék szó nélkül, amikor a barátai? Örülök, hogy kérdeztétek, mert a mesém néhány további szereplője is szóvá teszi ezt. Ágoston mindig zavarba jön ettől a kérdéstől, de bízik a barátaiban, ezért makacsul kitart amellett, hogy „biztos jó okuk volt rá”. A magyarázatra várni kell a mese végéig. 🙂
    Szóhasználat. Azért írtam modernebb kifejezéseket is a szövegbe, mert – bár még kicsik a gyerekeim ehhez a meséhez – már most látom, hogy az én generációm nagy kedvencei nem kötik le őket. A közszolgálati mesecsatorna van nálunk, amit nézhetnek, de már ott is sok modern mese van a régi klasszikusok mellett, és az utóbbiakra egyáltalán nem figyelnek oda.
    A mesémben mégis hagyományosnak mondható szereplőket akartam megjeleníteni (a környezetünkben élő növények és állatok), de úgy gondoltam, hogy érdekes nézőpont lehet, ha egy egyhelyben álló fa útnak indul és ezáltal új ingerek érik, világot láthat. Lehet, hogy az első két fejezetből még nem látszik, de később kalandok sora következik, amelyek során a kölcsönös segítségnyújtás nagy szerepet kap, és az ember természetpusztító tevékenysége is – közvetett formában – megjelenik.
    Létráról leesés: itt nem egy tíz méteres létrát képzeltem el, ami végzetes lehet. Egy viszonylag alacsonyabb fa lombját is úgy érheti el az ember, ha létrára mászik. Sok régi mesében is megjelenik a kegyetlenség (pl. Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas), vagy elég csak a Tom és Jerry-re gondolni, de megértem, ha valakit ez zavar.
    Muszulyka kifogásolt stílusa egyébként finomul majd a történések során, ahogy végigmegy egy jelentős személyiségfejlődésen, bár az alapvető szemtelensége megmarad.

    Köszönöm még egyszer!:-)

  17. Aranyos kezdés, de nekem meséhez képest túl sok benne a szlenges kifejezés, szó, ami nekem nem illett a szövegbe. Ágostonról nem derült ki, hogy újonc fa-e, ha nem akkor viszont tudnia kellett volna a fecskék költözéséről. Illetve az, hogy azt javasolta a hangyának, hogy vegye el az embertől a fűrészt, az furcsa volt, főleg, ha tisztában van a hangya méretével. Egy ember mondana ilyet a másiknak, de egy fa egy hangyának szerintem nem igazán. Ami nagyon tetszett, hogy ötletesek voltak a nevek.

  18. Tetszik a névválasztás. Ki nevez el Ágostonnak egy nyírfát? Te. Zseniális!
    „Különleges barátság szövődött a nyírfa és a fecskék között – eddigre már tökéletesen világos az olvasónak, hogy egy különleges barátág szövődött közöttük, ezért ez a mondatrész szájbarágósnak hat, felesleges megemlíteni.
    „És délután visszajönnek?” – ezen jót mosolyogtam.
    „A harmadik reggelre már annyira, de annyira nekibúsult, hogy elhatározta: nem búsul többé.” – Ezen is!
    Az kicsit furcsa, hogy Ágoston először nem tudja, milyen távol van dél, aztán ő maga mondja, hogy messzire mennek.
    Gazdag az olyan igényesen kidolgozott részletektől, mint pl ez: azt képzelte, hogy egy tavirózsa levelén ringatózik.
    Szép, hogy gondoltál arra is, hogy a fecskék üres odúja pont jó fekhely a hangyának.
    Mókás a viccelődés a fazonra nyírt fákkal!
    „Vedd el tőle a fűrészt!” – ez is jópofa! Meg a tarkabarka ember.
    Az viszont nekem durva, hogy az ember leesik a létráról. De nyugodtan legyen csak durva, ha belőled így jött és tartod jónak. Néha nem árt egy kis megbotránkoztatás!
    Szegény fákat úgy megsajnáltam! Jó, hogy a mese tanítja a gyerekeket a madarak vándorlásáról, valamint a környezetvédelmet is ügyesen csempészted bele!
    Jól illesztetted a modern kifejezéseket is a mesébe.
    Összességébe HUMOROS, szerethető és tanulságos. Gratulálok!
    Oscar Wilde Boldog hercege meg az ő fecskéje, fecskéje, kicsi fecskéje ugrott be. Persze az azért stílusában messze áll ettől!

  19. A vándorló fa ötlete jó, viszont ha kicsiknek készült az írás elhúzott, nem köti le a figyelmet. Kiskamaszoknak jó lehet, de őket még nem érdekli egy sétáló fa.

  20. Szépen megfogalmazott mese. 🙂 Imádom a neveket benne! Muszulyka a kedvencem! 😀 A fáké is nagyon találó! Engem kifejezetten emlékeztet egy mesére, amit gyermekkoromban sokat hallgattam, amiben a fák éjszakánként táncra kelnek.
    A délután visszajönnek-e kérdés szerintem is jó poén volt, és alkalom egy leckére is a gyerekek számára. Miért is hívják délt délnek stb.
    Gratulálok az írónak! 🙂

  21. Csodálatos világ a mesevilág, a gyermekeink kimeríthetetlen kincsesháza. Segíti játékosan megismerni az őket körülvevő világot. Amennyit segít persze, annyit tud rombolni is. A mese tanít, szerintem ez is a feladata. Ezért bármennyire mese, sosem rugaszkodhat el a realitás talajáról teljesen. A mai mesék hemzsegnek a drasztikus elemektől. Ezen nőnek fel a gyerekek, később a vértől pirosló filmeken, könyveken a tinik. Miért kell ez nekünk, hogy így legyen?? Egyszerű, mint a pofon, a világ, amiben élünk teli van borzalmakkal, pusztítással. Környezetszennyezés, háborúk, rosszindulat közepén fetreng a civilizációnk. Ezért szükséges a mese, nyissa ki a szépre, a jóra, a szeret érzésre a gyermek lelkét, hogy ez utóbbiak uralják végig, míg felnőnek.
    A mese elméletileg tetszik, szép a történet levezetése, van benne a gyermekek részére tanulság, természeti jelenségekre figyelemfelhívás. Néha nem pontos, átverős mondat is van benne. A fecske nem rak fészket ugyanis odúban, csak kősziklafalon, vagy házak falán stb. Ő épít magának fészket mindig. A mozgó fák, igen, jelenkorban is van helyét elhagyó fa, métereket távolodik bizonyos idő alatt. Geológiai mozgást végez. Azaz az a föld ahol gyökeret vert az mozdítsa előre. De hát mesét olvasunk, ne felejtsük el. Én utálom a hangyákat, ha a fáimon hemzsegnek. Széthordják a betegséget, szövetségre lépnek a levéltetvekkel, amit a fáim nem tolerálnak. Muszulykát mégis megszerettem, olyan mint egy habókos tinédzser, néha nagyon szókimondón tud véleményt alkotni. Gratulálok a kikerüléshez.

  22. Tetszett, ilyennel még nem találkoztam. Aranyos és igényes kis mese. Nagyon jó ötlet volt egy sétáló fa, ráadásul olvasás közben a gyerekek is rengeteget tanulhatnak belőle úgy, hogy talán észre sem veszik. Kíváncsi lennék a folytatásra, még úgy is, hogy nem teljesen az én korosztályom.
    Gratulálok a Szerzőnek, ügyes írás!

  23. Kedves Csilla!

    Reggel, nyűgösen anyatigrisként ugrottam a szövegre amiatt az egy mondat miatt. Így, délután, nyugodtabban már biztos árnyaltabban fogalmaznék.
    Tisztában vagyok vele, hogy a Tom és Jerry-ben is van agresszió, de az rajzfilm, és nem mese! Tom és Jerry-t senki nem olvas fel este a gyerekeinek, mielőtt ágyba bújnak. Én viszont szívesen olvasnék nekik egy vándorló fáról, ha az nem mondana olyanokat, hogy “rúgd ki alóla a létrát”, még ha az csak egy alacsony létra is. Mert a klasszikus mesékben sosem a főhős az, aki agresszívan viselkedik. A körülmények viszont szoktak kegyetlenek lenni. A kislányomnak is elolvasom azt a részt, amiben a gonosz királynő ki akarja vágatni Hófehérke szívét. De sosem olvasnám fel neki, ha Hófehérke akarná ugyanezt tenni.
    Más szempontból viszont érthető a kikerülés. Azért gratulálok! 🙂

  24. Egy-két apró logikai hibától eltekintve nagyon olvastatja magát. Könnyed stílus, kellemes szórakozást ígérő vidám hangulat. A megfogalmazáson csiszolnék itt-ott. Néhol hatásosabb szavakkal helyettesíteném a jelzővel nyomatékosított sablon-igék párosát (– Ezek beástak a földbe! – kiáltotta riadtan -> Ezek beástak a földbe! – rémüldözött), vagy több mellékmondatban a szavak sorrendjének megváltoztatásával elhagyhatók a kötőszavak, ezáltal még gördülékenyebbé válhat a szöveg. Pl: “de annyira sötét éjszaka volt, hogy sem Ágoston, sem Muszulyka nem látták, hogy pontosan hová is érkeztek.” -> de annyira sötét éjszaka volt, hogy sem Ágoston, sem Muszulyka nem látták, hová is érkeztek pontosan. “Gondolta, hogy addig még egy picit pihenget, amíg Muszulyka feltérképezi a terepet, aztán néhány óra múlva továbbindulnak délre.” -> Gondolta, még egy picit pihenget, amíg Muszulyka feltérképezi a terepet… Ezek csak tippek, és lehet, nincs igazam, de ezt félretéve gratulálok az íráshoz, és sok sikert! 😉

  25. Kedves Szerző!
    Imádom a meséket, még felnőttként is inkább nézek mesét, mint mondjuk egy felnőtt filmet. Az előttem szólókhoz csatlakozva azonban nekem is szúrta a szemem, hogy egy -valószínűleg idősebb – fa nem tudja, hogy a fecskék télen elköltöznek.
    Valamint, nem vagyok szülő, de amennyiben ez egy gyerekeknek szóló történet lenne, mindenképpen kijavítanám az olyan sorokat, mint pl. “Akkor rúgd ki alóla a létrát!” Egyrészt mert egyáltalán nem ildomos, másrészt pedig igazán rossz képet fest le a gyerekek számára, és olyat tanulnának meg esetleg, amit nem kellene.
    Maga az alap ötlet, miszerint egy fa járni tanul, és hogy az öreg tölgy elkezdi mesélni, hogy régen tudtak a fák járni, csak elkényelmesedtek és elfelejtették, hogyan kell, mindez nagyon tetszett. Szívesen olvasnám a folytatást.
    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  26. Vagy: Gondolta, még pihenget egy picit, amíg Muszulyka feltérképezi a terepet…
    Na jó, befejeztem 😀

  27. Először is gratulálok a kikerüléshez!
    Az előttem kommentelő személyeket nem értem. Mi van abban, ha Ágoston nem tudta eddig, hogy a fecskék elköltöznek? Ez egy mese! A mese fogalma: csodás elemekkel átszőtt kitalált történet. A mesében bármi megtörténhet! Miért kellene benne logikát keresni? A nyelvezete modern, a mai gyerekek érdeklődésére épül, látszik, hogy ismeri a szerző a gyerekeket.
    A létra kirúgásának ötlete sem zavaró, gondoljunk a magyar népmesékre, azokban nem ritkán halnak meg emberek, vagy megölnek mesebeli lényeket, ez attól távol áll.
    Minden nap mesélek 3-7 éves gyerekeknek, természetesen fontos a hagyomány, a népmese, Benedek Elek meséi, de az a véleményem, hogy ezek mellett pontosan ilyen, az ő számukra is könnyen érthető, figyelem felkeltő, szórakoztató irodalmi művekre is szükség van.
    Nagyon tetszik, hogy megjelennek benne a külső világ megismerését szolgáló tartalmak. A történet is kedves, barátságos.
    Sok sikert kívánok!

  28. Nagyon tetszik. Jókat nevettem rajta, különösen a nevek aranyosak. A szöveg sallangmentessége is bejött. Mivel egy hatéves kislány anyukája vagyok, megpróbáltam az ő szemével is nézni a történtet. A próbát így is kiállta. Gratulálok a szerzőnek. 🙂

  29. Aranyos mese, tetszik, hogy van benne egy kis tanító szándék is, szerintem a gyerekek élveznék, ők másképp értelmezik a meséket, mint mi, kevésbé racionálisak. 🙂

  30. Mostanában nyitok a mesék felé, legutóbb a Libriben célirányosan a gyerekrészlegre mentem, ahol aztán választottam magamnak egy meseregényt. Szóval most már nem úgy olvasom a meséket, mint aki túl idős ahhoz, hogy türelme legyen effélékhez. 🙂 Nekem nagyon tetszett maga az ötlet, hogy a fa útnak indul, és különösen tetszett az a leírás, ahogyan kiugrott a földből. Megcsavargatta törzsét, mint aki reggeli tornát végez – ötletes, látványos. Maga az ötlet tehát tetszik, de néhol mégis kevésnek éreztem az írást, legalábbis egy-egy megszólalás között érzékeltem valami hézagot, ahova mehetett volna egy kis leírás. Ez akkor vált szembetűnővé, amikor a fafodrászok kertjében Muszulyka elindult szemügyre venni a fákat, és icipici lény létére rögtön odaért egyből mindenhova, főként, amikor Ágoston kétségbeesetten hívta őt – holott ki tudja, egy hangyának mennyi időbe telik lemásznia egy magas fáról. Emiatt a második részt kicsit összecsapottnak éreztem. Mindettől függetlenül jónak tartom az alapötletet, és féltem egy kicsit Ágostont, nehogy menet közben egy ember szemet vessen rá a fejszéjével (ha jobban belegondolok, elég félelmetes mese is lehetne belőle). Kíváncsi vagyok, mi sül ki a történetből, hogy vajon tényleg elég erős motivációnak bizonyul-e a fecskéket megkeresni, vagy valóban jobb lenne-e egy más indok, ami miatt Ágoston útnak indult.

  31. Ötletes történet, frappáns névválasztasok, remekül kidolgozott karakterek. Magamban már el is képzeltem, milyen hangon és stílusban olvasnám fel a párbeszédeket. Kellőképpen választékos, könnyed szófordulatokkal tarkított. Örömmel tölt el, hogy olyan témaköröket érint mint természet, madarak, fák, illetve barátság és segítőkészség.
    Nap mint nap olvasok mesét, ezért is meglepő számomra többek fennakadása a létrás történésen. Sajnos ennél jóval borzasztóbb dolgok történnek mesékben. Ellenben alkalmat adhat arra, hogy beszélgessünk gyermekeinkkel olyan – már óvodás, kisiskolás korban sem elhanyagolható – dolgokról, mint hogyan védjük meg magunkat, vagy kérjünk segítséget a bajban.
    Az első benyomásom, hogy ez egy kellően mulatságos és izgalmas, egyben elgondolkodtató és tanulságos kis mese. A főhős valószínűleg sok kalandon megy még keresztül. Várom a folytatást!

  32. Köszönöm a további hozzászólásokat, véleményeket, hasznosak voltak számomra. 🙂
    A mesémet 5-10 éves gyerekeknek szántam, a fejezetek hosszát is ehhez igazítottam, ezért nem szerepelnek benne részletes leírások; elképzelésem szerint az összhatásban majd az illusztrációnak fontos szerepe lesz.
    Az egymással ellentétes értékeléseket olvasva kezdem magamat egy “A molnár, a fia, meg a szamár” szituációban érezni.:-)
    A “rúgd ki alóla a létrát” mondatot én eredetileg poénnak szántam, mert nyilvánvalóan egy hangya erre nem képes, másrészt ezt Ágoston hirtelen felindulásból mondta vészhelyzetben. Mindenesetre – mivel elég sokan kifogásoltátok – kidolgoztam erre a párbeszédre egy enyhébb verziót, amit alkalomadtán javítani tudok.
    Az előző két kikerült szöveg esetében volt említve, hogy az elejéből nem lehet az egész történetre következtetni: ez az én félelmem is volt. A második fejezet szinte csak bemelegítés, az igazi kalandok még hátravannak (lesz még találkozás emberekkel, igen. 🙂 ). Célom az volt, hogy a mesét átszövő főbb motívumok (barátság, természetszeretet, segítségnyújtás, stb.) humoros, könnyed formában jelenjen meg a gyerekek számára.

  33. Nekem nagyon tetszett a történet. A vándorló fa meséje, igen kedvesen kezdődik. Ágostont én egy kisgyereknek tudnám elképzelni (ha átvonatkoztatjuk emberré),ettől számomra még inkább gyerekeknek szóló. Mintha az ő szemükkel néznénk a világot. Hiszen ki emlékszik rá, milyen volt, teszem azt, 6 évesnek lenni? Gratulálok hozzá! Szívesen elolvasnám a fiamnak, ha nagyobb lesz. (még csak 5 hónapos) 🙂

  34. Aranyos! Örülnék ha ilyet olvasnának a gyerekek, nem valami primitív szövegű izét. Elég gazdag, de nem túlzó szókincs, érdekes alap, amire bármennyi mese felfűzhető. Nagyon vicces Muszulyka, pláne, mikor nyaralásnak veszi, hogy nem kell többet dolgozni. Ott felnevettem, és egy gyerek is biztos nevetne rajta.
    Fura, hogy a fecskék nem mondták az utazást, de ki tudja, mennyit beszéltek egymással. Olyan, mint egy nem szájbarágós tanmese. A gyerekek megtudhatják, hogy télre a fecskék elutaznak délre, és bár a tölgyfát nem hallgatta meg Ágoston, biztos vagyok benne, hogy szépen lassan meg fognak tudni egy csomó dolgot az állatok és növények életéből.
    Egy gyerek világa más, mint a felnőtteké. Sok olyan dolgon nem akad fenn, amin mi, felnőttek igen. Nekik vannak nem látható barátaik, nem tartanak semmit furcsának, és sok mindenből tudnak tanulni. Viszont azonnal észlelik, ha valaki erővel valami tanmesét nyomna le a torkukon, és elutasítják. Itt ennek semmi nyoma.
    Jó ötlet volt nyírfát választani, hiszen nagyon gyorsan nő, a fiatalokat a fehér kéregből lehet felismerni, ezért hihető, hogy mivel fiatal, és ez az első év, amikor fecskéi vannak, tehát nem tud az utazásukról. Emellett mindenféle környezetet jól tolerál, bír bármilyen talajt szinte, ezért a vándorlás belefér.

  35. Még egy megjegyzés! Ha nem is lesz belőle kiadás, én szívesen elolvasnám végig! Még egyszer gratulálok hozzá! Tőlem 10 csillagot kapott! 🙂

  36. Kedves történetnek indul, mosolyogva olvastam végig. Drukkolok 🙂

  37. A fa ötlete, aki annyira megszerette a fecskéket, hogy képes utánuk eredni, tetszik. Különösen melengette a szívem, akárhányszor azt olvastam “fecskéim”, ez a kis játék a birtkos jelzővel közelebbinek mutatta a kapcsolatot a fa és a fecskék között.
    Jó volt az, ahogy a szerző megmagyarázta a Tölgy bölcsességével, hogyan tud egy fa kiszakadni a talajból. Ötletes a “fafodrász”, aki befesti a fák lombjait.
    Talán a fogalmazással lenne bajom. A történet érdekes és könnyen tovább szőhető, vannak benne lehetőségek, viszont a nyelvezete nem egy tipikus mesekönyvbe való. Tudom, hogy a tanulság leginkább történet közepe felé fejti ki hatását, de én vártam volna az elején valamit, ami miatt rögtön úgy érzem, hogy ez egy gyerek számára tele lesz új élményekkel és tanítják őt.

  38. Kedves Krisztina, lenne hozzád egy kérdésem:
    Ha visszaemlékezel gyerekkorodra (azt mondta, 5-10 év), nem dobtad el azonnal azt a könyvet, ami egy felnőtt szerint azonnal tanított téged?
    Ha belegondolsz, ez inkább pozitív, nem? 🙂

  39. Mivel mese, nem én vagyok a célközönség. Ennek ellenére egész jó lett, de még van mit javítani rajta. Kicsit jobban idomulni kellene a korosztályhoz, akiknek íródott. Túl felnőttesre sikerült, sajnálom, de ezt nem tudom jobban megfogalmazni. Nyelvtanilag is van rajta kis korrigálni való, de jó kezdet.
    Gratulálok a kikerüléshez, további sok sikert!