Tóth-Bertók Eszter: Vakrandi (részlet)

Tóth-Bertók Eszter: Vakrandi (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*

Mikor az ember lánya feladja élete első, és remélhetőleg utolsó társkereső hirdetését, igazából nem gondolja komolyan. A felhívás azonban kétségtelenül megjelenik, sosem várt találkozók sorozatát indítva el, s érzelmek hadát zúdítva egy nőre, aki igazából nem is gondolta komolyan.

*

„Ez az, ami nekem rendeltetett. Más nincs is.”[1]

*

I.

Az első szerelmem igazi anyámasszony katonája volt. Amolyan nőies férfi, aki előbb pattant fel a székre egy egeret megpillantva, mint én – nem mintha nekem bármikor is eszembe jutott volna ilyesmi. Tinédzser létemre hidegvérrel zúztam porrá a picike teremtmény apró csontjait egy műanyag lapáttal, Huba meg úgy nézett rám, mintha az anyját ölném beteges vigyorral az arcomon. Kinyitotta az ajtót, s a kezembe nyomta az ölésre használt célszerszámot a benne pihenő tetemmel, mintegy búcsúajándékként. Azt hiszem, ez volt a legkönnyebb szakításom. Bár ez attól is függ, mit értünk könnyű alatt.

Most viszont itt ülök ebben a dohos, szivarszagú kávéházban, ahol csak és kizárólag kávét kínálnak, és várom azt a bizonyos férfit, aki megfelel az elvárásaimnak, de legalábbis közelebb kerül hozzájuk, mint az eddigi versenyzők. Mondjuk, kétlem, normális esetben ugyanis szóba sem állnék valakivel, aki társkereső hirdetéseket olvas.

Igazából azért választottam ezt a helyet, mert a város legeldugottabb részén van, ott, ahol képtelenség összefutni akár egyetlen ismerőssel is. Ennek ellenére, hiába veszem le a szemüvegem és kis törölgetés után vissza, Hubát látom az épület felé lépdelni. Lassan nyitja az ajtót, s a csípője úgy ring, akár az enyém – ez annak idején nem tűnt fel. Könnyed léptekkel közeledik az asztalom felé, majd köszönés nélkül foglal helyet velem szemben. Hebegek egy sziát, majd zavaromban megigazítom a nyakamból épp kicsusszanó sálat, kerülve a szemkontaktust. Huba kér egy hosszú kávét extra tejszínnel és xilittel (naná, hogy xilittel), én pedig elégedetten mosolygok, miközben az ujjaimat végighúzom a harisnyámon, s észreveszem, hogy egyforma cipőben vagyunk. Persze, idén divatosnak számítanak a maszkulin lábbelik, de tőle tavaly se számítottam volna másra…

– Most mi bajod van?

– Egyáltalán honnan veszed, hogy bajom van?

– Ismerlek már.

– Nagy szart ismersz – mondtam, jó nagy felkiáltójellel a végén. Kellett oda, meg a szar is, nehogy véletlen az én sem ismerlek téged helyett valahogy kicsússzon a buzi. Annyiszor hallottam már azelőtt, hogy egész megszoktam, szinte ráállt a szám. Ő viszont összetört volna, talán jobban is, mint én. Elvégre buzinak lenni azért biztos sokkal rosszabb, mint megtudni, hogy az első csókot olyasvalakitől kaptad, aki valószínűsíthetően a büdös életben nem nyúl hozzá még egy lányhoz. Jó, beismerem, ez némiképp romantikusan hangzik, akkor azonban csöppnyi kedvem sem volt belegondolni effajta kiválasztottságom pozitívumaiba. Gyűlöltem. De annyira, hogy legszívesebben úgy megvertem volna, ahogy csak a fiúk szokták egymást. És még csak nem is túlzok. Bár túloznék.

            Másnap szóbeliztünk. Úgy tettem, mintha elfelejtettem volna, hogy rajtakaptam a padtársammal, de miközben szavaltam, hogy „Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem s azt is tudom, hogy el kell mennem innen. de pattanó szivem feszitve húrnak, dalolni kezdtem ekkor azúrnak, annak, kiről nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan.”[2], rájöttem: nincs mese, nyilvánvalóan most kell felnőni. A nagyanyám barátnője, a Nusi néni mondta mindig: hatalmas pofon kell a gyereknek, csak míg azt kiheveri, tud úgy felnőni, hogy igazából észre sem veszi. Mondjuk, azt is mondta, hogy hetvenesen azért olyan szép a bőre, mert a saját pisájában fürdik – hogy pontosan idézzem. Én azért csak hallgattam rá. A legtöbb jó tanár is azt mondja, hogy hallgass az idősebbre, s különben is, az idő rettentő sok mindenre képes: gyógyít; megold; segít; öreggé, egyenlő bölccsé tesz, szóval én egyetértek, hallgass az idősebbre.

Ötöst kaptam, a matek kivételével mindenből – mint egy diadal, hiszen Huba kettőből is bukott. Anya ki is fejtette: ezt teszi a C osztály, milyen szerencse, hogy engem az A-ba irattak! Azon rég túl voltunk már, hogy rangon alulinak tekintsék Hubát a tanulmányi eredménye miatt, ezért inkább széles mosollyal pakoltak az ünnepi süteményből a Kékesi családnak. Nem lesajnálásból, őszinte kedvesség volt, én viszont odafelé az első kukába dobtam.

– Gratulálok, kislányom – mondta Irma, mikor betessékelt az ajtón. Látszólag a legkevésbé sem érdekelte a fia kudarca, sokkal jobban foglalkoztatta a gondolat, micsoda nagyvadat lőttek velem.

– Köszönöm – válaszoltam lesütött szemmel; igazából a mai napig nem tudom, miképpen kell fogadni a dicséretet.

– Huba a szobában van, menj csak.

Lassan, szaggatott ritmussal sétáltam végig a szokatlanul (tizenöt méter) hosszú folyosón. Közben a falakon függő, méregdrága festményeket nézegettem, mert tudtam, utoljára botorkálok a hatalmas Kékesi-lakásban. Alagút a halál felé – kerestem valamit a képzeletemben, ami hasonlatos a szűk térhez, ekkor azonban megtorpantam egy pillanatra és gondolatban újból elveszítettem a szüzességem.

– Szólj, ha fáj.

– Akkor el se hallgatnék. Fáj, de ez ilyen, ki kell bírni. Túl kell esni rajta. Másodszor majd jobb lesz – mondtam, s csak annyit kértem, a száját szorítsa végig az enyémre. Így történt: ott kínlódtunk, szánkat összepréselve. Én szenvedtem, Huba pedig nem értette, miért nem érzi, amit érezni kell – de csak így hiszem, mivel sose mondta. Miért is mondta volna?

Minden ellenére, jobban nem is járhattam volna. Huba a megtestesült gyengédség telis-tele érzékenységgel és a másik iránt való nyitottsággal, alázattal. Nemcsak az ágyban, mindenhol. De épp elég az ágyat említeni. A húszas éveinkhez közeledve úgyis többször voltunk benne, mint a kortársaink. És többször, mint ahányszor egy homoszexuális fiú egy heteroszexuális lánnyal teszi. Már, ha teszi valaha.

– Még mindig haragszol? – kérdezte a folyosó végén állva.

– Ami azt illeti, igen – feleltem, felbátorodva a négyméteres távolságtól.

            Nem mert visszakérdezni, ám fogalmam sincs, tudta-e az igazat. Az utolsó üdvözlő csók előtt toppant be az életünkbe az apró egér, s én gondolkodás nélkül kivégeztem a hozzám legközelebb eső tárggyal, pedig gyerekként legalább három Fülöp nevezetű hörcsögöm is volt, tehát nem vall rám az ilyesfajta viselkedés. Huba csak állt mozdulatlanul, még azt sem tudta kinyögni, hogy menj el, zavarában lekapta a körzőt az íróasztalról, leemelte a babakék lapátot a döglött állatról, s a körző hegyével próbálta rátaszítani. Oda se nézett, rám is csak futólag. A kezembe helyezte a lapátot, benne az egérrel és elkezdett az ajtó felé hátrálni. Ki akarta nyitni, de észrevette, hogy már nyitva van, ezért sebes léptekkel elindult a fürdő felé, hogy belehányhasson a mosdókagylóba, ám nem járt sikerrel. Csak öklendezett, mivel újra és újra felidézte az apró teremtés felszakadt bundájának és kilógó belső szerveinek látványát. Én egészen hazáig vittem negyedik Fülöpkét. Útközben olyannyira összebarátkoztunk, hogy el is meséltem neki még nem túl hosszú életem történetét. Néhány kifejezést bizonyára nem tudott hova tenni, de nem ellenkezett, sőt: mély hallgatásával baráti viselkedést tanúsított – hiába nem tudta volna néhány mondatban is ismertetni a szó jelentését. Mégis: egy döglött, világosbarna, Fülöpke nevezetű egér lett aznap este a szövetségesem, az egyetlen, aki valaha is az én számból hallotta, hogy Huba meleg. Meg azt, hogy amúgy én szeretem. Meg, hogy jobb lenne, ha meghalt volna, mert akkor legalább nem gondolnék arra évekkel később, mi lehet vele. Hiszen akkor nyilván nem jutna eszembe, ő lehet-e a fiú. Vagy a lány? Basszus, biztos a lány lesz – mondtam, miközben a dobostorta mellé csúsztattam a csöppnyi egeret. Úgy rémlik, meg is simogattam és közben arra gondoltam, más körülmények között milyen jóban lehetnénk. Fülöpke ijedten nézett rám a túlvilágról és azon tűnődött: miféle Isten teremt ilyen lényeket? Össze-vissza beszélnek, lánynak képzelik a fiút, továbbá hatalmasak, érzéketlenek, s csak úgy összepréselik a kisebbet, gond nélkül.

– Hívott Irma. Szakítottatok? Jól vagy? – tette fel anyám azt a két kérdést, amely hirtelen eszébe jutott. Én e pár másodperc erejéig azon gondolkoztam, színpadiasan sírnom kell, különben kiderül az igazság, hazugságban viszont sosem voltam kimondottan jó, ezért röviden és lényegre törően válaszoltam.

– Szakítottunk, mert megöltem az egeret, amelyik a szobájában mászkált. De ha nem teszem, akkor is szakítunk, mert meleg. Várj, lehet, hogy ez nem egyértelmű. Szóval: buzi. Persze az is lehet, hogy valójában a padtársam lány és érzéki csalódás, hogy Dávidnak hívják. Nos, összefoglalom: szakítottunk, öltem, Huba pedig a fiúkat szereti, pontosabban a Dávidot. Amúgy jól vagyok – hangzott a felelet, nagy része csak a fejemben, az első mondat pedig hangosan. Rögtön jött is a kérdés, miért öltem meg egy egeret, ha még a csirke nyakát se vagyok képes elvágni? A szakítás tényén rögvest túllendültünk. Már az íróasztalnál ültem, mikor anya átölelt és a fülembe súgta: nagyon sajnálja, ami történt, és bármi is legyen az, ő az én oldalamon áll, mindenben támogat. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy elmondom neki az igazat – úgysem tudok hazudni –, ám jobbnak láttam elhallgatni a fülön csípett csókot. Aztán azon gondolkoztam, Dávidot helyettesítem egyik lány osztály- vagy évfolyamtársammal, végül azonban meggyőztem magam a vallomás szükségtelenségéről.

Csendesen, mindenféle gondolatot mellőzve aludtam el, s őszintén reméltem, hogy másnapra szikrája sem marad szerelemnek vagy gyűlöletnek, a közöny viszont nem jó barátja a szakításnak, így hetekig győzködtem magam, hogy ne pletykáljam szét, mennyire találó kifejezéssel illetik az iskolatársak Hubát.

– Nem gondoltam volna, hogy Varga Elza valaha is felad egy társkereső hirdetést. És láss csodát – üdvözöl Huba némiképp mímelt nőiességgel, én köpni nyelni nem tudok. Keresem a megfelelő szavakat, de a fejem olyannyira üres a sokktól, hogy csak azon vagyok képes gondolkozni, meg lehet-e játszani az ájulást. A nagy tervezgetést viszont félbeszakítja a következő kijelentés: jó látni.

– Téged is – felelem, és elözönlenek a kérdések, miszerint jól van-e, egyedülálló-e, s ha nem, ő-e a lány, de nem mondok egyebet, csak kétszer halkan: téged is.

– Tehát egyedül vagy. Még mindig keresed az igazit?

– Valahogy úgy. És te…mit keresel itt?

– Talán ugyanazt. Téged – mondja, a szívem kalapálni kezd, pedig tudom, hogy heccel. Viccesre vette a figurát, olyankor férfiasabb lesz a hangja.

– Ez esetben bizonyára tiéd a szomszéd, foglalt asztal – adom alá a lovat. Közben a nyakamat piszkálom és elképzelem, ahogy a körmöm által húzott vonal pirosan kirajzolódik. Huba bámul, szinte érzem, ahogy a tekintete végigsiklik rajtam, akárcsak az első szeretkezés előtt, mikor egyedül vetkőztem, s ő csak nézett. Akkor érzéki volt, hogy hozzám sem ért; most már egészen máshogy értelmezem a dolgot.

– Vagy nem. A hirdetés miatt jöttem. Hogy találkozzak veled.

– Miért?

– Mert más körülmények között sosem találkozunk. Vagy ha mégis, akkor olyan alkalmatlan pillanatban, hogy lehetőségünk se lenne beszélni, csak elsétálnánk egymás mellett az utcán. Jó, lehet, hogy megkérdeznénk, mi újság, de pont úgy nem várnánk meg a választ, ahogy az angolok.

– Igazad lehet. De akkor, kapva az alkalmon: mi újság? – kérdezem, gondolatban elpróbálom, hogy hangozna angolul (Huba, what’s up?).

– Mondanám, hogy minden a legnagyobb rendben, de annak semmi valóságalapja nem lenne.

– Akkor mondd azt, ami valójában van.

– Anyu meghalt fél éve, aztán apu is követte, épp csak három hónapot húzott rá – kezdi a beszámolót, igyekszik olyan szavakat használni, amilyeneket az igazi férfiak szoktak, de cseppet sem áll jól neki. Már várom, hogy kinyögje, meleg vagyok, de félek, nagyon fájna az igazság – még akkor is, ha igazából nincs jelentősége.

– Hogy viseled? – kérdezem, véletlenül számonkérem, mért nem érezte szükségét, hogy tudassa velem.

– Talán ilyen a szerelem. Egyszerűen csak megszakadt a szíve. Be se tudott menni a hálószobába. Ha bátrabb lett volna, talán felgyújtotta volna a függönyt, hogy az utcáról nézhesse a szomszédokkal, amint leég az egész élete. Attól féltem, felakasztja magát a padláson vagy beszed egy csomó gyógyszert. Lopva ellenőriztem, próbáltam olvasni a gondolatait, ahogy ő tette velem, mikor gyerek voltam. Szerintem amúgy mindig is sejtette…

– Mit sejtett?

– Azt, hogy meleg vagyok – mondja. Szépen hangsúlyoz, mintha csak az apjának mondaná. A szemembe nézne, de képtelen rá, még mindig szégyelli magát.

– Az változtat valamin? – kérdezem, nem színlelek meglepődést, inkább igyekszem megértő lenni, pedig sosem vagyok.

– Változtat. Ha tudta, akkor bizonyos, hogy így is szeretett. Vagy ennek ellenére. Látod, ha elmondtam volna neki, akkor most tudnám, hogy így is szeretett-e vagy inkább ennek ellenére. Vagy hogy szeretett-e egyáltalán.

– Ezen felesleges őrlődni. Keveseknek volt olyan szép és gondtalan gyerekkoruk, mint neked – nyögöm ki a hülyeséget, mielőtt gondolkodnék. Tíz másodperc is elég lett volna, hogy rájöjjek, fogalmam sincs, milyen lehet egyedül maradni a súlyos igazsággal a gyerekszobában.

– A szépséget nem vitatom, de hazugság volt az egész. Téged is évekig cipeltelek haza, hogy meggyőzzem őket, jól teszik a dolgukat.

            Válaszolnék valami bántót, de feleslegesnek érzem. Nincs kedvem vitatkozni. Már nincs. Rég magam mögött hagytam a tinédzserkort, alig látok el a szakításig, a gyilkosság sem kavar fel. Vagyis nem jobban, mint a kötelező békaboncolás emléke.

– Ne haragudj. Ez fájt, ugye? – kérdezi Huba, egyértelművé téve, hogy fájdalmat akart okozni.

– Nem – vágom rá, mosolyra húzom a szám, majd szenvedő szerkezetet használok, hogy azért valahogy éreztessem a sértődöttséget. Fel sem tűnik neki, csak folytatja.

– Utánad még volt két lány. Na, nem szebbek. Velük le se feküdtem. Próbáltam ugyan, elképzeltem Marlon Brandót, ahogy a földre szorít és megerőszakol, de nem sokat segített – enged be a képzeletébe.

Unszolás nélkül lépek be a nyitott ajtón. Ott ülök az ágyon és figyelem a küzdelmet. Huba van felül. A molett csaj hangtalanul vár, unatkozik. A szorzótáblát gyakorolja, néhány népdalt is elénekel magában. Tíz perc telik el, Huba erősen tartja magát, s a bal kezével ritmusosan húzza fel és le a fitymáját. Vár, a csodára. A fejében épp átéli az Utolsó tangó Párizsban kulcsjelenetét, de a péniszével nem történik semmi. Hogy is történne, mikor ott van a nagydarab csaj? Nem várok addig, mint ők, nekem nem muszáj, inkább kimegyek a nappaliba, főzök magamnak egy kamillateát, s felmérem a környezetet. Le se tagadhatná, hogy lakberendező lett – állapítom meg, irigykedem a skandináv stílusú belbecsre és a több mint száz négyzetméterre. Alig ismerem fel a futurisztikus konyhában, melyik beazonosíthatatlan tárgy a vízforraló, Huba közben mellém lép és dühösen törölgetni kezd.

– Figyelsz egyáltalán?

– Persze – felelem, de nyilvánvaló, hogy hazudok. A körmeit nézem és ámulok az ízlésén. Az ingje tökéletes, esküszöm, nem is gyártanak ilyen pont az illetőre illő méretet. Fából készült csokornyakkendő feszül a pamuton, ráfekszik a nyakára. Na, rá nyugodtan lehet használni a kifogástalan kifejezést.

– Tesztelem ám. Mennyi ideig is jártunk?

– Négy évig.

– Négy évig, igen. A válasz helyes.

– És mi lett a másik két lánnyal?

– Felkoncoltam, majd elástam őket a hátsó kertben.

– Remélem van, aki értékeli a humorod – töröm le a lelkesedését. Egyre felszabadultabb vagyok.

– Nem kell kihúzni a gyufát, tudok én is csípős lenni és rámutatni, hogy egyetlen férfi se pályázik a helyemre – hívja fel a figyelmem a nyilvánvaló tényre, de nem érint meg a dolog. Jobban foglalkoztat, volt-e már fiúval, arra a kérdésre Marlon Brando már adott választ, ki a lány.

*

[1] Esterházy Péter (2007): Egy nő, Budapest, Magvető Kiadó

[2] Kosztolányi Dezső (1933): Hajnali részegség, Nyugat

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.4/10 (45 votes cast)

Leave a Comment

44 hozzászólás

  1. Kedves Szerző!

    Csak reménykedni tudok, hogy a lányról kiderül, leszbikus, vagy legalább a cselekmény az elfogadás felé vezet, másképpen, hát… Fülszöveg nélkül az első buzinál dobnám ezt a regényt.
    Nem találtam a női hangot, férfiasnak hatott a szöveg, de ha az első feltételezésem helyes, akkor ez a szöveg hasznára válik.
    Azt viszont nagy gondnak látok, hogy a kitett részlet zavaros, oda-vissza ugrál az időben a cselekmény, a párbeszédeket néhány helyen értelmetlennek találtam. Azt egészen biztosan megtudtam, hogy Huba buzi, mert többször is nyomatékosítottad, gyakorlatilag ekörül forgott az egész részlet, pedig elsőre is felfogtam, mi van.
    A főszereplő csaj végtelenül unszimpatikus, ez a második kizáró ok, ami miatt visszatenném a polcra a regényt, de nem vagyunk egyformák, ez talán másnál pont érdekesebbé teszi a karaktert, kíváncsiságot szül és továbbolvasásra ösztönöz.
    András lentebb írta, hogy volt a szövegben humor, de nekem nemigen jött át, inkább a szemöldökömet vonogattam, hogy mi ez. Pedig maga a szituáció vicces lenne, bár azt nem értem, hogy egy vakrandin honnan tudta Huba, hogy kivel fog találkozni. Fénykép?
    Biztos vannak rejtett tartalékai a műnek, másképpen talán nem került volna ki, így kíváncsian várom a lektorok döntését.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  2. Bírom Hubát. A hősnőt kevésbé, kissé megkeseredett és cinikus, de lehet, ez változik. Mesterien írsz, talán a három igazából szúrt csak szemet, és nem vagyok biztos, a legelején az ismétlés szándékos, vagy figyelmetlenség.
    Az emlék az emlékben valóban sok. Olvasóként lusta vagyok kapaszkodni, hogy most melyik idősík is? A szüzesség elvesztését szerintem későbbre lehetne tenni, a kezdés után úgyis hosszú a múlt. Azt hiszem, a regény elején szerencsésebb a jelenben időzni, majd később nyújtani a visszaemlékezéseket. Amikor az olvasó elkötelezettebb és ezért türelmesebb.
    Ezek persze részletkérdések. Tetszik a stílusod, a bátorságod, kíváncsi vagyok a folytatásra. Gratulálok.

  3. Kedves Aranymosás!

    Nem szeretnék okvetetlenkedni, de ebben a szövegben erőszakos tartalom van, amit szerintem jelezni kellene, mert az érzékeny lelkű olvasók hanyatt csapják magukat olvasás közben.

  4. Hát ez nagyon nem az én ízlésem. Nagyon idegesítő az időben való ugrálgatás, ez leginkább olyan történetekre jellemző amik nem lettek átbétázva vagy sokszor visszaolvasva, ugyanis erre mindenki kitér. Nemigazán tudtam megkedvelni senkit. És számomra túl sok ez a HALOTT EGÉR mizéria. Folyamatosan visszatérünk ehhez…de why? Ez vmi szimbólum vagy mi? Ok kinyirta és?? Lépjünk tovább! A főszereplő elég unszimpatikus ezzel a “buzi”zásával. Mindegy azért gratulálok a kikerüléshez.

  5. Kedves Eszter!
    Szörnyen zavarban vagyok, mert nem tudom mit mondjak. A nyilvánvaló tehetség – szép mondatokkal megfogalmazott érdekes gondolatok irigységgel töltenek el. Viszont én is csak nehezen tudtam követni a jeleneteket- mire elhelyeztem valamit időben és realitásban, máris lendültünk odébb, és újra be kellett tájolnom magam.
    A második mondatból arra következtetek, hogy a hirdetés által generált találkozókról szól a történet. Ez a megvalósítás oldaláról nekem nehéznek tűnik, kiváncsi vagyok hogy oldod meg, hogy ne csak első randik sorát élvezhessük végig, esetleg a találkozókon bevillanó visszaemlékezésekkel együtt.
    Remélem, hogy a Hubával való találkozás értelmélre is fény derül hamarosan, mert egyelőre csak annyinak tűnik, hogy kiderült, hogy Huba a “lány”, és nem vagyok benne biztos, hogy ez mennyire fontos a hősnő szempontjából. Elza politikai inkorrektsége tudatos döntés a részedről? Bízom benne, ahogy jobban megértjük Elzát, meg is szeretjük majd.
    A részlet alapján nem félsz érzékeny témákhoz nyúlni, amit nagyon értékelek, és ha megjelenik a történeted örömmel olvasom majd.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  6. Kedves Szerző!
    Én ezt annyira élveztem, hogy itt és most kommentelek, pedig nem biztos, hogy megütöm az ezen az oldalon szokásos szintet már ami a részletes és kifinomult véleményt illeti. Az első két bekezdés bennem is felvitte a pumpát a főhősnő előítéletességével, és gondolatban már le is írtam magamban az egészet. És akkor jött a meglepetés: Huba megjelenése, amikor úgy éreztem, mintha egy jól irányzott pofont adtál volna a főhősnőnek, hogy térjen már észhez. Szerintem zseniális volt, és ha a regény betartja azt az írói ígéretet, hogy Elzát kikúráljuk az előítéletességéből, akkor én szívesen olvasnám.
    A visszaemlékezéseken valóban finomítani kellene szerintem is, többször kellett visszaolvasnom, hogy rájöjjek, hol is tartunk. Nekem kifejezetten tetszett az a kifejezés, amikor “beengedte a képzeletébe”. A második visszaemlékezés a látogatásról, meg az egér megöléséről viszont valóban kicsit zavaros volt.
    Összességében én nagyon értékelem, milyen éleslátással tapintasz rá az olvasó érzékeny pontjaira, ez nem hálás feladat, és sok negatív megszólalást fog szülni. De szerintem nagyon szépen írsz, és én szurkolok neked! És persze gratulálok a kikerüléshez!

  7. Gratulálok a kikerüléshez!
    Mosolyogva olvastam, nekem bejött a fanyar humor.
    – naná, hogy xilittel:)
    – legszívesebben úgy megvertem volna, ahogy csak a fiúk szokták egymást:))
    – a döglött egér túlvilági tűnődése zseniális:)
    Az idősíkokban néha elvesztem, talán egyértelműbben kellett volna jelezni hol járunk, mert mire kiderítettem, kiestem a ritmusból.
    Engem nem zavar hogy a főhős(?)nő nem túl pozitív, egyrészt így legalább lesz honnan megszeretni, de ha nem így lesz, az se baj. Férfiként üdítő ilyen nőről olvasni.
    A legfontosabb, hogy érdekel a folytatás.

    A végére még annyi, hogy: “Remélem van, aki értékeli a humorod”.

  8. Szia!

    Szép, gördülékeny a szöveg, és vannak benne nagyon jól eltalált mondatok, amik egyedi hangulatot adnak az írásnak. Ugyanakkor nekem annyira ellenszenves a főszereplő hangja, hogy nem szívesen olvasnám tovább, bár az is lehet, hogy egy frusztráltabb, dühösebb időszakomban éppen ehhez lenne kedvem. Sok mást egyelőre nem tudok írni, mert ebből a részletből még nem derült ki számomra, hogy pontosan miről fog szólni a történt, kiindulóhelyzetnek felvázoltad a múltat, de úgy érzem, még nem indultunk el semerre.

    Gratulálok a kikerüléshez, és drukkolok a jövő heti lektorihoz!

    Judit

  9. Végre egy szöveg amiben a már dögunalmassá vált E/1-nek igazán értelme van. Belső monológban ömlenek az emlékek, köztük rengeteg olyan is, ami taszító, az elbeszèlés módja pszichológiailag teljesen indokolt és hiteles, magyarul végre valami életszagút is olvashatunk.
    Sajnos már önmagában az is pozitívum ha valaki végre nem a szokásos amerikai környezetbe teszi a történetet, hogy saját és az olvasók sznobságát kielégítse.
    Most már csak az kell hogy értelme is legyen. Legalábbis nekem nehezemre esett követni az elbeszélést. Tudom hogy van író aki a nyelvi és pszichológiai brillírozást fontosabbnak tartja a sztorimondásnál, kritikus meg pláne, de én mint olvasó azért örülök ha egy szövegben követhető a logika. Pedig istenbizony komoly figyelemmel többször is elolvastam.

    Ami meg a szóhasználatot és az erőszakos tartalmat illeti, nos aki ezen a szövegen kiakad az inkább olvasson óvodai kifestőkönyvet, abban biztos nem talál olyat ami sokkolja az érzékenységét (bár ekkora píszí lelkülettel bizonyára még egy kifestőbe is bele lehet kötni).

  10. Gyanítom, hogy a téma a homoszexualitás vállalása és elfogadása, és talán tabudöntögető témaválasztás volt a cél. Szerintem a homoszexualitás vállalásáról és elfogadásáról írni ma már nem tabu, sőt, lassan épp ellenkezőleg. Az igazi tabutéma manapság szerintem a homofóbia lenne. Lehet, hogy kapni fogok ezért a kommentért, de éppen erre próbálok utalni. Régen a homoszexualitás negatív megítélés alá esett, volt deviáns viselkedés, betegség, sőt bűncselekmény is. Mára ez megváltozott, és az igazi nagy kérdés szerintem nem az, hogy ennek így kell-e lennie, hanem az, hogy ezzel párhuzamosan az eddig elfogadottnak tekintett homofóbiát pönalizáljuk-e. Amennyiben gyűlöletet, pláne fizikai vagy lelki bántalmazásban megnyilvánuló gyűlöletet jelent, nyilvánvalóan igent. De gyűlölet-e, ha valaki kimondja, hogy számára taszító a homoszexualitás? Egyáltalán megfelelő kifejezés-e erre a homofóbia, vagy ma már ez a szó jelent negatív előítéletet? Lesz-e “hülye buzi” helyett “hülye homofób”. Ha lesz, baj-e, vagy új érték-e? Többet jelent-e a homoszexualitás egyre terjedő elfogadása annál, hogy egyik irányzat legyőzte a másikat, és most elnyomja, ahogy egykor őt nyomták el? Szerintem ez az igazán bonyolult kérdés, és ez az igazi tabutéma is. Nagyon szívesen olvasnék egy erről szóló írást, mondhatnám úgy is, várom már a homoszexualitás Huckleberry Finn-jét.
    Akár még ez az írás is lehet ilyen.

  11. Kedves Eszter!

    Gratulálok a kikerüléshez! Nagyon szépen írsz, de akadtak dolgok ebben a részletben, amik engem zavartak. Egyrészt az idősíkok közötti ugrálás. Sokszor nem lehetett tudni, hogy a jelenben vagy a múltban vagyunk-e, és ettől kusza lett a történet. A hosszú múltidézés így az elején szerintem eleve megakasztja a cselekményt. Ha rövidebbre lenne véve, esetleg világosabb lenne az is, mi történt rég, és mi most.

    A másik nagy problémám, hogy E/1-ben írt regényt én akkor olvasok szívesen, ha a mesélő szimpatikus, vagy ha szórakoztatóan adja elő magát. Itt viszont egyik sincs jelen a háromból (legalábbis számomra). A részlet végére sem bírtam megkedvelni a lányt (és nem csak amiatt, ahogy a melegekhez hozzááll – fiú vagy lány kérdés például -, mert feltételezem, hogy ez csak a tudatlanságából ered. Bár a buzizás ettől függetlenül sem szép dolog, ellenérzést kelt sokakban.). Valószínű fejlődni fog később a jelleme, de nem tudom, hogy olyan ütemben-e, hogy kitartsak.

    Pedig a téma nekem tetszik: a netes társkeresés buktató, vakrandik, ismerkedés furcsa pasikkal, komikus helyzetek… Igazából pont a célközönségbe tartozok, sok hasonló témájú regényt olvasok. Talán ha a hangvétel inkább humoros lenne, mint bizarr, ha lennének kapcsolódási pontok, amik mentén megkedvelhetném a lányt, akkor tetszene, ebben a formában viszont nem. Sajnálom, mert nagyon akartam szeretni, és tényleg nagyon szépek a mondataid, olvastatja magát a szöveg, csak hát a tartalommal nem tudok kibékülni.

  12. Hát nem tudom. Az a fajta ugrálás az időpontok között amit csináltál filmbe müködik de itt nem. Hát ha egyszer beindul biztos érdekes lesz. Az mondjuk okos volt hogy a két főszereplő (a ők azok) ennyire ellentétei egymásnak remek konfliktusok jöhetnek ki belőle. + Az előző heti mosást is az nyerte aki negatív kritikákat kapott nem csak pozitívak át szóval bármi megtörténhet. Sok sikert!

  13. Kedves Eszter!

    Habár ilyen típusú műveket nem szoktam olvasni, de engem magával ragadott az elbeszélés, a kicsit “bizarr” hangvétel. Nagyon tetszik a főszereplő stílusa, és habár a cselekmény nem halad előre lényegesen, mégis, a részletben szereplő humoros jelenetek illetve a párbeszédben zajló apró szurkálódások szerintem színessé teszik a történetet. Az időben való ugrálás engem nem zavart, tudtam azonosulni vele, és megmagyarázta a főszereplő ellenszenvét Hubával szemben.

    Gratulálok a kikerüléshez, és további sok sikert kívánok!

  14. Engem abszolút lekötött a történet, gratulálok hozzá!
    Az idősíkok engem is összezavartak ugyan, de ez szerintem könnyen javítható.
    Nagyon szépen, választékosan fogalmazol, a sztori is érdekes, a humoros jelenetek engem elszórakoztattak. Összeségében szívesen olvasnám tovább 🙂

  15. Én is zavarban vagyok a részlettel kapcsolatban. A téma érdekes lehet, ki lehet belőle hozni jó dolgokat, de bevallom, az én kedvem már az első soroknál elment az olvasástól, mert szeretem az egereket, és itt ráadásul nem pusztán ijedtségből vagy egyéb menthető okból öli meg a főhősnő a jószágot, hanem élvezetből, vagy legalábbis élvezettel. Oké, gondoltam, ne legyünk ilyen előítéletesek a regényszereplőkkel :), ne írjuk le őt ennyi miatt, azért olvastam tovább. A folytonos gondolati és időbeli ugrálások engem is összezavartak, amikor már kezdtem azt hinni, hogy tudom, hol járunk, akkor megint közbejött valami, amitől újra elvesztettem a fonalat. A főszereplő valóban elég ellenszenves, és egyelőre nem is kárpótolja az olvasót mással (érdekes gondolatok, érdekes élethelyzet, stb.), ez lehet, hogy a későbbiekben változik, nem tudom, mindenesetre mások is elmondták már előttem, hogy hosszú távon nehéz egy ennyire negatív szereplő gondolatait olvasni. Lehet ebből valami jó, de szerintem ráférne egy alaposabb fésülés a szövegre, hogy legalább követni tudjuk, miről van éppen szó.

    Egy pár technikai apróság, ami eszembe jutott:
    – Milyen babakék műanyag lapát van abban a szobában, ami alkalmas egy egér életének kioltására? Ráadásul ez nem egy parasztház vagy egy melléképület, ahol indokolt lenne egy lapát a sarokba állítva, hanem a fiúéknak elvileg nagy, előkelő házuk van. Maximum egy kis virágültető kanalat tudok elképzelni, de nem vagyok benne biztos, hogy azzal össze lehet törni egy egér csontjait. (Ha már így elképzeltetted velem a jelenetet 🙂 )
    – Szerintem az angolok a what’s up? kérdésre várnak választ, csak a how do you do?-ra nem.

  16. Sokan írják ezt az idősíkos dolgot. Engem nem zavar, sőt igazából észre sem vettem, inkább az volt az érzésem, hogy a nő fejében vagyunk. Fejben pedig mindenki ilyen, összevissza ugrálnak a gondolatok, emlékek, érzések. Jó ez, csak nem kell egyenes történetvezetést keresni, sőt, lehet, hogy igazából története sem. Kíváncsi vagyok mi lesz a lektorok véleménye ezzel kapcsolatban.

  17. Lobo Marunga, nálad a pont!

  18. Lobo Marunga – nekem nem azzal volt gondom, hogy ugrál, hanem, hogy nem tudom, épp hova is ugrál 🙂

  19. Kedves Szerző, gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem tetszett ez a részlet, bár néha tényleg nehezen lehetett követni. A stílusa nekem Kálmán Lili Az őrület határán című könyvre emlékeztet, amit nagyon szerettem. Sokan írják, hogy a főszereplő ellenszenves a buzizása miatt, de szerintem aki 4 évet elvesztegetett az életőből egy olyan fiúra, aki igazán sose szerette és meg is csalta egy másik fiúval, ne várja el tőle senki, hogy szivárványos zászlót lebegtessen a Pride-on. Ez egy hatalmas törés tud lenni egy kamasz lány életében. Nem csodálom, hogy a hozzáállása a homoszexualitáshoz negatív. Ez a történetben változhat, mert úgy értelmeztem a szöveget, hogy évek óta most fognak először beszélni Hubával és a kamaszkori sérelmek is megbeszélésre kerülhetnek.
    Nézőponttal egy helyen volt bajom, amikor Huba öklendezéséről ír, honnan tudja, Huba mire is gondol pontosan. Ez az E/1 csapdája.
    Az író stílusa tetszik, kíváncsi vagyok mi lesz a folytatás és a lektori vélemény.

  20. A részlet stílusa kifejezetten tetszett, egyértelműen kitűnik belőle az író tehetsége. A sok flashback jelenet engem nem zavart, gyakorlatilag megteremtik a jelenben zajló kávézói beszélgetés mélyebb kontextusát. Egyetlen dolog volt furcsa számomra, amikor képzeletben Huba gondolataiba lép be, s kimegy teát főzni. A berendezés alapján megállapítja, hogy lakberendező lett. Ha később kiderül, hogy ez egy valóságot tükröző megállapítás, és a lakása valóban így van berendezve, az minimum valami különleges képességet feltételezne 🙂
    A főhős belső hangja engem nem zavart, a b betűs szó sem, hiszen élő szóban nem hangzik el a szájából. Sőt, kijelenti, tőle sosem hallotta senki, hogy Huba meleg. A politikai korrektség napjainkban egyfajta társadalmi elvárás társas érintkezéseink során, de fontos megjegyezni: nem a gondolatainkban. A gondolatok mindenkinek sajátjai. Jelen helyzet annyiban speciális, hogy betekintést nyerhetünk ezekbe a gondolatokba, s ha az olvasó gyökeresen más jellegű érzésekkel rendelkezik, természetesen kellemetlenül érzi majd magát. Erre erősít rá az E/1, ami ugye belekényszeríti a karakter szemszögébe, holott szíve szerint elutasítaná azokat a gondolatokat.
    A főszereplő védelmében azért két dolgot megjegyeznék: egyrészt megcsalták, másrészt be is csapták, sőt, egyenesen kihasználták. Huba évekig hordta haza csak azért, hogy szüleinek bizonyítson, majd a lány neki adta a szüzességét, holott ő már tisztában volt vele, hogy nem lesz semmi komoly a dologból. A lányból így egyszerű kísérleti alany lett, aki később szemtanúja is lesz a megcsalásnak. Hogy kivel csalja meg, az már csak tovább színesíti a tényt, de Elzának nem a nemi identitás másságával van problémája, hanem a fentiek összességével.
    Én magam nem olvasnám tovább, mert az érintett téma nem képezi érdeklődési köreim egyikének tárgyát sem, ez persze semmit sem von le az értékéből, két hét múlva kiderül a sorsa.

  21. Nekem nagyon tetszett, gratulálok hozzá!
    Igaz, ami igaz, én is elvesztem néha az idősíkok között, de azt gondolom, hogy ez könnyen orvosolható probléma.
    A szöveg gördülékeny, nem unatkoztam olvasás közben. A humor teljesen átjött, én jól szórakoztam egy-két jeleneten.
    Kíváncsi lennék a folytatásra! 🙂

  22. Nagyon hálás vagyok a kikerülésért és a sok olvasásért, hozzászólásért! Mindenképpen feljegyzem, amiket kiemeltetek, s jobban odafigyelek ezekre. Bár a kis részletből nem derül ki a regény célja, én ezzel az írással többek között arra szerettem volna törekedni, hogy felhívjam a figyelmet: milyen mérgező tud lenni az ítélkezés, a sztereotip gondolkodás, és hogy olykor milyen könnyen elfeledkezünk arról, éppen ítélkezünk a másik ember felett.
    Szeretném még egyszer megköszönni, hogy elolvastátok a részletet! Őszintén nagyon-nagyon hálás vagyok!

  23. Eszter, ha ezt a könyvet ki mered hozni erre a közhelyes didakszisra, esküszöm megveszem az összes példányt és egy vasládában a Duna mélyére süllyesztem. EL NE RONTSD.
    Írd ami a lelkeden és szívedben van és tegyél mgasról minden erkölcsi meg politikailag korrekt elvárásra. Még egyszer: el ne rontsd egy óvodás szintű didakszissal.

  24. Csikesz, nálad a pont. 🙂

  25. Nagyon érdekesen és olvasmányosan írsz, ebből a szempontból szerintem ez eddig a legjobb kikerült részlet.
    A főhősnő nekem sem szimpatikus, de ez csak annál kíváncsibbá tesz, hogy vajon megváltozik-e 🙂 mindenképpen továbbolvasnám.
    A csapongás engem is zavart, a visszaemlékezések beékelését ennél egy hangyányival jobban is meg lehetett volna oldani, hogy tisztább legyen a kép, de ebben egy szerkesztő segíthet.
    Mindent összevetve figyelemfelkeltő volt, olvastatta magát, egy könnyed szórakoztató regényt várnék a folytatásban – de nem lepne meg az sem, ha teljesen más, sötétebb irányt venne a történet. Úgy érzem, ebből még bármi lehet 🙂

  26. Kedves Eszter!

    Véleményem szerintem nem a mondanivalóval van gond, hiszen azt egy ennyire rövid részletből nem látjuk át, mert maga a cselekmény itt még “egy helyben topog”, inkább a csapongó tálalás az, ami feladja a leckét az olvasónak. A homoszexualitás állandó bizonygatása arcbanyomóssá teszi a szöveget, a sokadik erre irányuló megjegyzés már meglehetősen öncélúnak tűnik, még akkor is, ha ez adja a lány lelki konfliktusának az alapját.

  27. Kedves Eszter!
    Nem nagyon szoktam írni a kikerült részletek alá, de most elengedhetetlennek érzem. Végre! Végre valami, ami nem polkorrekt. Imádom a főhőst! Ne akarjuk már az egész világot egyenletesre simítani, mert sírok az unalomtól. Szeretem a szélsőségeket, a szélsőséges embereket, és az ilyen történeteket is. Sajnálnám, ha a végére beburkolná a rózsaszín píszí köd és ezzel “javulna” meg a főhős. Eldobnám a könyvet bánatomban. Neeee! Kérlek ne rontsd el!
    Gratulálok a kikerüléshez!

  28. Polkorrektségből jeles, modernkedésből jeles, de nekem ez így nem esetem, erről nem szólok. (Más kérdés, hogy most ez a menő.) Az viszont érdekelne, miképp került a vakrandi színhelyére Huba, és miért. A miértre később számtalan magyarázatot találnék, ha tovább olvasnám, de a hogyan komolyan elgondolkodtat. Az ilyen vakrandi meghirdetésekor a hirdető mindent kiad magáról? Arckép, utca, házszám, pizsama színe… stb? Akkor nem eléggé vak ez a randi. Ha pedig tényleg vak, akkor Huba honnan tudta, hogy pont ezt a hirdetőt kell megkeresnie?

  29. Érdekes, hogy ( nagy általánosságban persze) a fiúknak átment a humoros része, a lányok meg egy kissé idegenkednek az írástól. Én valahol a kettő között vagyok. Van ahol nevettem, és van ahol egy picit megütköztem.
    Tetszik a gondolkodásmódod, és a stílus, ahogyan fogalmazol.
    Azt is értem, hogy egy jellemfeljődés ábrázolásához egy kicsit el kell “rontanod” a főszereplőt.
    Gratulálok!

  30. Kedves Szerző! Gratulálok a kikerüléshez, de meg kell mondjam, amekkora lendülettel vetettem bele magam az olvasásba, amint megláttam a buzi szót, azonnal lelohadt a lelkesedésem. Az eleinte még viccesnek tűnő lány sorról-sorra egyre unszimpatikusabb lett, amikor pedig az egér a dobostorta mellé került, feladtam. Annak a szegény párának elvileg a belső részei is látszódtak, így inkább nem akartam elképzelni a torta mellett a látványát. Nem mintha máshol szerettem volna látni. Ezen kívül nekem túl sokat ugrált ide-oda a sztori, egyik pillanatról a másikra nem tudtam, hol vagyok. Most a srác lakásában, most meg az egyetemen, meg a Nusi néni azt mondta… Sok volt ez így. Baromi jó lenne a stílusod, mert választékosan, klasszul írsz, de megint azt mondom, amit már egy korábbi írásnál is mondtam, hogy a kevesebb ez esetben is több lett volna. Mindezektől függetlenül kívánok neked további sok sikert!

  31. Először is gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem a főszereplő lány hangja nagyon tetszik, kicsit szarkasztikus, jópofa karakternek tűnik, ennek ellenére nem tudtam eldönteni, hogy kedvelem-e.
    Az időbeli ugrálások engem is zavartak, sokszor elkalandoztak a gondolataim olvasás közben, amit sajnálok, mert nagyon gördülékenyen írsz.
    A részlet alapján még nem tudom eldönteni, hogy merre fog haladni a cselekmény, de szerintem ebből még lehet egy izgalmas történet, csak az infóadagolásra kell egy kicsit odafigyelni.

  32. Mikor a címét először megláttam és az első bekezdést elolvastam, azt mondtam magamban, hogy na vééégre, valaki megírja a mai társkeresés vicces, katasztrofális, édes és bús történetét egy jó adag helyenként fekete humorral megfűszerezve. Kicsit sajnálom, hogy a kikerült rész nem ezt adta nekem.

  33. Kedves Eszter!
    Úgy érzem, csak ismételni tudom az előttem szólók kritikáit. Az alapötlet érdekes. Talán el tudok kicsit vonatkoztatni attól, hogy nem szeretem az önutálattól és önsajnálattól csöpögő történeteket. Itt is az a gondom, mint az ízes részletnél volt, számomra nem elég erős a szatíra és nem eléggé szürreálisak az események ahhoz, hogy ne keressek benne logikát. Ez bizonyára az én hibám, de én aggódok Elza lelki egészségéért. Aztán felmerült bennem, hogy egy döglött egér milyen szagokat áraszt, mert én ilyen vagyok… Igaz, senki sem mondta, hogy Elza meg is ette azt tortát… (Azért tetszik, hogy Elzának hívják, jéggé változik minden, amihez ér? 😀 )
    Az valóban elgondolkodtató, hogy Huba hogyan lelt rá, elsőre az volt a tippem, hogy távolbalátó. A ridegség és abszurditás, ahogyan Huba a szülei haláláról beszélt kiütötte nálam a biztosítékot, de én ilyen mélyen érző vagyok, nincs mit tenni, de épp ezért a dupla gyilkosság beismerése a végén nekem nem volt vicces, mert el tudtam volna képzelni róla. Ahogyan Elzáról is.
    Látom, hogy többeket megnyertél magadnak, gratulálok a kikerüléshez, és jól tudom, hogy nem mindenkinek megegyező az ízlése, és bőven akadnak olyanok, akik az én vattacukros, habos, életigenlő történeteimtől kapnak herótot. További sok sikert kívánok! 🙂

  34. Kedves Eszter!

    Érdekes indítás, nem átlagos szereplőkkel!

    Az időbeni ugrálást többször nehezen követtem, és Elza gondolatai is néha csapongtak, bár a kiváltó ok miatt részben ez érthető. Lehet, hogy egy-két átkötő mondat érthetőbbé tenné a visszaemlékezéseket, és az olvasó könnyebben tudná követni, hogy mikor járunk időben.

    A “buzi” szónál meglepődtem, kicsit elsőre erősnek éreztem, de végül is a gondolatait olvastuk, és nem is mondta ki, ha jól emlékszem.

    Az egeres részt nem teljesen értettem, de biztos ez csak pillanatnyi kikapcsolása lehetett a “beigazolódott ténytől” a főszereplőnek, bár kicsit bizarr, hogy egy agyoncsapott egérkével beszélget hazafelé menet, akit utána a dobostorta mellé csúsztatott… (Na de szegény egérke!!!! Én sajnáltam, és kicsit erősnek találtam, hogy rajta vezette le a csalódottságát Elza. Bár arra nem jöttem rá, hogy hogyan került a lapát és a főszereplő közelébe, de lehet, hogy ezt a részt felületesen olvastam!)

    Huba rejtélyes felbukkanása kérdéseket vet fel, ami felkelti az olvasó kíváncsiságát. Elza személye nekem még kérdéses, és kicsit ellenszenves is, de ez a cselekmény előrehaladtával remélhetőleg átfordul majd!

    Összességében szépen felépített mondatok, olvasmányos történet volt a kitett részlet!

    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  35. Csatlakozom az előttem szólókhoz… Nagyon sok az időbeni ugrálás, követhetetlen, hogy éppen hol tartunk. Bele lehet zavarodni. A főszereplőnk pedig valóban megkeseredett, már ott letenném a könyvet, mikor az elején kiderül, mit művelt szegény kisegérrel…

  36. Az egéren kiakadók mélyen sokkolt kis lelke figyelmébe: “A rút varangyot véresen megöltük. 
    Ó iszonyú volt. 
    Vad háború volt. 
    A délután pokoli-sárga. 
    Nyakig a vérbe és a sárba 
    dolgoztunk, mint a hentesek.”

    Fúj csúnya Kosztolányi, égessük el az összes könyvét!

  37. Kedves Csikesz!
    Szerintem néhányan a dobostortát sajnáltuk inkább.
    (Egér: fúúúj, ronda, koszos, inkontinens állat, és ahol egy van ott van több is.)

  38. Akkor tessék szakácskönyveket olvasni, azokban az irodalommal ellentétben csak ritkán van sokkoló tartalom 🙂

  39. Csikesz! Olvastad pl. Váncsa István 1001 receptjét? Amikor egy receptnél azt mondja, hogy végy huszonkét (22) tojássárgáját, akkor előbb az árától kapsz infarktust, aztán miután megetted a sütit, akkor a bevitt koleszterintől 😀

  40. Napi érdekes adat: Koós János (RIP) valamikor a 80as években duettet énekelt Kovács Katival a panírozott hörcsögről.

  41. Szia!
    Egy újabb kör, egy újabb erős kezdés. Gratulálok a kikerüléshez, nagyon olvasmányosan írsz. A humor átjön, nem erőltetett, a karakterek nem romlott konzervszagúak, élők, szóval bravó! 🙂 Ami nehézzé teszi a szöveg olvasását, az az asszociatív visszemlékezések sorozata egy párbeszéd kellős közepén. Önmagával a múltidézéssel nem lenne gond, mert elég magabiztos kézzel vezeted az olvasót egyik emlékből a másikba. A gond ott van, hogy folyamatosan vissza kell csatolnod a jelenbe, ami miatt az olvasó már ebben a részletben is többször kapkodja a fejét ide oda. Ahhoz hogy amolyan Proust-jelenség kerekedjen az egészből, túlságosan könnyű irodalmi a nyelvezet, és túl gyakran törik meg az emlékek folyama, így nem éri el a kellő hatást, inkább idegesítő.
    A felvezetés egyelőre nem tükrözi a tartalmat, de nyilván egy ilyen kevés részlet alapján botorság lenne mély következtetésket levonni. Viszont ha nem a párkeresés buktatóit kívánod bemutatni, hanem Elza karakterének fejlődésregényéről van szó, akkor a helyedben átgondolnám a bevezető szöveget, mert eléggé megvezeti az olvasót. (Egyáltalán szükség van rá?)
    Összességében tetszett, köszönöm, hogy olvashattam.

  42. Kedves Eszter!

    Gratulálok a kikerüléshez! A körvonalazódó téma és az eddig olvasott részlet alapján célközönsége vagyok a regényednek. Az idősíkok közötti ugrálás, ezáltal a párbeszédek megszakítása kicsit zavaró volt, nehezen volt követhető a cselekmény. Az egér gyilkossággal kapcsolatos fejtegetésnek nem tudom, hogy mi volt a célja, lesz-e ennek a tovàbbiakban bármilyen szimbolikus jelentősége, nekem kicsit sok volt. Olyan érzésem volt, hogy a regény elején erőltetetten meg akarod mutatni, hogy ki kicsoda, milyen a viszonyuk, stb. Azt gondolom, hogy a melegek “lebuzizása” a mai társadalmunkban mèg teljesen àltalános, hiszen a másság iránti elfogadás közepén tartunk, nekem amíg nem írták fentebb, egyáltalán nem is volt zavaró. Én remélem, hogy nem a főszereplő jellemfejlődéséről fog szólni a regény. Egyébként összességében gördülékeny a stílusod, tetszil a megvillantott irónikus humor, illetve a témaválasztás is. Gratulálok!

  43. Kedves Eszter!
    Gratulálok a kikerülèshez!
    Én magam is nagyon hálás voltam az észrevételekèrt, amiket a rèszletem alatt kaptam, és úgy látom, neked is hasznos tanácsokat adtak az olvasók.
    Számomra nagyon hosszúnak tűnt a várakozás a lektoriig, kitartást kívánok! 🙂
    Anita

  44. Behúzott a szöveg, szívesen néztem a karakterek játékát. Végig a zabhegyezőre emlékeztetett, ami bók. A szöveget sikerült élővé tenned, kíváncsi leszek mi sül ki belőle.
    Az ugrálás zavaró volt. Lehet ezt gondolatszerű-felvillantós-időugrálósra csinálni, de nem így. Kellene valami átvezetés az ugrások előtt, és rögtön lefektetni, hogy épp merre is járunk.

    “Persze, idén divatosnak számítanak a maszkulin lábbelik, de tőle tavaly se számítottam volna másra…”
    A maszkulin fárfiast jelent. Nem femininre gondolsz?
    Még egy-két logikai hiba és nézöponttörés ütötte meg a szemem, de ezek könnyen javíthatóak. Sok-sok sikert, nagy gratula!