Szerkesztés

Nemrég 100 szavas játékot játszottunk, aminek nyertese, Rezeda Réka küldhetett be egy részletet, hogy megszerkesszük.

Ezúttal egy Young Adult fantasy regény nyitását kaptuk meg, aminek a kapcsán újra foglalkozhatunk azzal, mikor milyen szerepe lehet egy prológusnak, illetve az érzelmi reakciók megmutatásának szerepével.

A részletet Korom Katalin szerkesztette meg.

Kattints ide, és nézd meg te is a szerkesztést!

Réka, köszönjük neked a részletet!
Ha bármilyen kérdés felmerülne, írj, írjatok kommentet, Katalin szívesen válaszol.

Köszönjük még egyszer, hogy velünk játszottatok 🙂

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
9 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves Kata!

    Nagyon szépen köszönöm a szerkesztést. Jó néhány kérdés felmerült bennem, előre is elnézést, ha hosszú leszek, de egy ilyen szerkesztés szuper lehetőség a fejlődésre, amit szeretnék kihasználni. 🙂
    Itt-ott beszúrtam, amit írtál a szerkesztésbe, hogy könnyebben értelmezhetőek legyenek a kérdéseim.

    Sivriel kora:
    „A narrációban néha keveredik, hogy kívülről látjuk őt vagy a fejében vagyunk, hiszen egyes részeknél az ő meglehetősen gyerekes gondolatait olvashatjuk, máskor viszont egy felnőtt külső meglátásai szerepelnek. (…) Már egy óvodás is különbséget tud tenni a nyál és a vér között és érzékeli azt is, ha baj van. Annál a jelenetnél, ahol Sivriel nekimegy az anyját bántó katonának, inkább kiskamasznak tűnik. Ezt erősíti a katona megjegyzése is az ágyban való ficánkolásról. Fontos lenne az életkort meghatároznod és ahhoz igazítani Sivriel gondolatait, reakcióit.”
    Sivriel hat éves, nem fogja fel, amit lát. Gyerek nézőpont írásában sajnos minimális tapasztalatom van. Ha ennyire nem érti, hogy mi történik, akkor hitelesebb lenne, ha fiatalabb?
    A katona megjegyzése valóban félrevezető, ki fogom húzni. Én pont úgy éreztem, hogy egy kamasznak talán már több esze van, semhogy nekimenjen egy fegyveresnek, egy kisgyerekből viszont simán kinézem. Ezek szerint rosszul gondolom. 🙂
    Volt esetleg más helyen is zavaró „felnőttes” gondolat / cselekedet? Nagyon nehéznek éreztem a gyerekszereplő nézőpontját úgy megírni, hogy sehol ne szerepeljen olyan szóhasználat, ami egy ekkora gyerek szókincsében nem szerepelhet. Ezért választottam a prológusban az E/3-at, bár, mivel közeli a nézőpont, nem biztos, hogy sok értelme volt, mert elvileg ugyanúgy nem lehetnének benne karakteridegen szavak, mint E/1-ben. Mindenképp javítani szeretném, ha tudsz esetleg konkrétumot mondani arra, hogy hol vannak „felnőttes külső meglátások”.
    Ide kapcsolódik, hogy miért mászik fel Sivriel a tölgyasztalra: ez a rész azért került be, mert érzékeltetni akartam, hogy Sivriel egy gyerek, nehezen koncentrál egy dologra, könnyen elterelődik a figyelme. Ugyanezért nem gondol arra sem, hogy az asztalon ugrálást meghallhatják.
    Ezért használtam félrehallásokat is (kovácsos kenyér, sisakrostélyos), amiket kihúztál. Ezek csak párbeszédben alkalmazhatók? E/1 vagy közeli E/3 narrációban nem? Vagy csak szimplán nem passzoltak ide / félreérthetőek voltak?
    Ugyanezért mondja gyerekesen és nyelvtanilag helytelenül Sivriel, hogy „Ne bántsd anyukámat!”, ahelyett, hogy „Ne bántsd az anyukámat!”
    Talán az lesz a legegyszerűbb, ha becsempészem Sivriel konkrét korát.

    Testérzetek:
    A testérzetek kapcsán szándékos volt a döntés, hogy Sivriel szinte kívülállóként látja az eseményeket, mert nem tudja / nem akarja őket pontosan értelmezni (valahogy úgy képzeltem, hogy azt érti, hogy nagy baj van, de azt nem, hogy pontosan mi történik, és az agya kizárja azt, amit nem akar megérteni). Izgalmas volt úgy megírni a jelenetet, hogy az olvasó értse, hogy mi történik, de a nézőpont karakter nem. Ezt az aspektust szeretném megtartani, de nem minden áron. Tehát ha erősebb hatást lehet elérni azzal, ha Sivriel megérti a történéseket, és eszerint reagál rájuk, akkor át fogom írni.
    Kérdésem, hogy működhet-e ez úgy, hogy erősebben behozom a testérzeteket, viszont Sivriel továbbra sem érti, hogy mi történik (ezért például nem azon akad ki, hogy az apját megölték – hiszen ezt nem tudja -, hanem továbbra is azon bosszankodik, hogy a testőrök a fűben „heverésznek”). Vagy ez működésképtelen? Azzal egyetértek, hogy a rémületet a végén sokkal erősebben be kell hozni, testérzetek szintjén is. Még ha Sivriel nem is érti, hogy mindenki meghalt körülötte, de önmagában az, hogy bántják a szeretteit, őt meg elrabolják, bőven elég ahhoz, hogy halálra rémüljön.

    Egyebek:

    Ilriel nem Sivriel édesanyja, hanem a szakács. 🙂 Semmi jelentősége a későbbiekben, azért tettem be a nevét, mert úgy éreztem hitelesnek, hogy a kislány nem magyarázgatja, hogy ki ő, hanem úgy gondol rá, ahogyan szólítja: a nevén. Jogos, hogy ez így csak még egy név, ami egy lényegtelen dologra irányítja az olvasó figyelmét.

    „Ezek itt Sivriel gondolatai, amit jelezned kéne, mert így kilóg a szövegből. Nem tudjuk, ki vagy mi lehet Joran és Forgan.”
    Dőlt betűvel esetleg, vagy mire gondoltál? Joran és Forgan Sivriel apja testőrségének tagjai. Sivriel, ahogy a szakácsnőre is, rájuk is a keresztnevükön utal. Kérhetnék esetleg ötletet rá, hogy ezeket hogyan kellene kezelni? Jogos, hogy az olvasó figyelmét elvonja a sok felesleges név, viszont kicsit szájbarágósnak érzem, ha a nézőpont karakter elkezdi magyarázni, pláne egy ilyen kiélezett helyzetben, hogy Forgan és Joran, apu testőrei. Azt pedig nem érzem életszerűnek, hogy egyszerűen testőrként, szakácsként, stb. utaljon a háznép tagjaira, hiszen mindnyájukat név szerint ismeri. Lehet, hogy apróság, de nincs semmi ötletem, van erre esetleg „recept”?

    „Túl direkt a fenyegetőzés. Arra, hogy a király katonái, utalhatsz másként is, például egy királyi címerrel. Vagy elég később is megtudnunk, és akkor itt egy horog.”
    A királyi címert direkt nem tettem be ebbe a jelenetbe, mert úgy gondoltam, hogy egy hat éves nem venné észre / nem tudná, hogy kinek a címere. De majd találok más módot az infó csepegtetésre. 🙂

    „Évek óta forr benne a bosszúvágy, most meg csak úgy félreteszi, mert Lucian jól néz ki? És most látja őt először?”
    Sivriel és Amariel két hete érkeztek a palotába, azóta 1-2 alkalommal futólag találkoztak a királyi család tagjaival, köztük Luciannel.

    „Nem érzékeljük a gyászt, a méltóságteljességet, nincs semmi komor vagy szomorú a jelenetben. Hiányoznak az érzelmek, egyedül Lucian áll a nagyapja koporsója mellett, de nála is csak egy búskomor pillantás jelzi, hogy mit jelentett számára a nagyapja. Persze lehet, hogy ez szándékos, a király halála nem rendített meg senkit.”
    Igen, szándékos. A nézőpont karakter titokban örül, hogy meghalt a király, aki megölette a szüleit. Sokan az udvarban lehetőséget látnak az uralkodó halálában, persze vannak néhányan, akik őszintén gyászolják. De mivel Sivriel a nézőpont karakter, és őt egyáltalán nem rendíti meg a dolog (sőt!), nem is próbáltam gyászos hangulatot teremteni (mert Sivrielt itt nem az érdekli, hogy mások gyászolnak-e, hanem a terített asztal). A mellékszereplők viselkedése visszaolvasva tényleg szinte sértő, ezen mindenképp változtatok, illetve behozom, hogy Sivriel mit érez a király halála kapcsán, és akkor egyértelmű lesz, hogy miért nincs gyászos hangulatban.

    „Ez a rész nagyon nem passzol a helyzethez. Ott a király felravatalozva, a többiek meg ücsörögnek és diskurálnak a szinte lakodalmas asztalok mellett? Az is furcsa, hogy ilyen főúri környezetben egy helyiségben van a holttest és az étkezés.”
    Ez a király szűkebb körben tartott halotti tora (aznap délelőtt volt egy formálisabb is). Néhány bekezdéssel az után, hogy a részlet véget ér, az utódok megisszák a király hígított vérét, mert úgy tartják, hogy ezzel átszáll rájuk a halott ereje. Ehhez a szokáshoz képest szerintem nem tűnik annyira durvának, hogy a holttest mellett esznek, de ha hiteltelen, nem fáj kihúzni, ebben szeretném a tanácsodat kérni (esetleg az is opció, hogy a koporsó van „kiállítva”). Az ételeket azért részletezi ennyire a nézőpont karakter, mert imád enni, különösen az édességeket szereti, ezzel a többi szereplő rendszeresen viccelődik is.

    „Jó lenne például, ha testérzeteket használva megmutatnád, mit érez, amikor meglátja a király holttestét vagy egy tárgy felidézi benne a prológus eseményeit. Jó lenne, ha beleláthatnánk a lelkébe, hogy tényleg drukkoljunk neki.”
    Ez még az első fejezetben megtörténik (egy kislány idézi fel benne az eseményeket, amitől émelyegni kezd). Az első 10 ezer karakterbe ez már nem fért be. Korábbra is érdemes hasonló utalást tenni?

    „Az azonban problémát jelent, hogy a szereplőknek csupán külső tulajdonságait ismerjük meg, senkinek nem utalsz a jellemére, személyiségére. Nem tudjuk, kivel hányadán állunk, kinek milyen szerepe lehet a történetben.”
    Sivriel nem ismeri ezeket az embereket. Most jár először a palotában, két hete érkezett. Futólag találkozott néhányukkal, de a megjelenésükön kívül a történetnek ezen a pontján alig tud róluk valamit. Fokozatosan ismer meg mindenkit. Ez probléma? Értem, hogy érzelmi alapon kellene behúzni az elején az olvasót, viszont az is kulcskérdés szerintem, hogy a megfelelő helyen induljon a történet. A tor végén kiderül, hogy az örökkirályt megmérgezték, ez a fordulópont, ami mozgásba hozza a későbbi eseményeket. Nagyon hálás lennék, ha tanácsot tudnál adni, hogy ez alapján jó helyen kezdem-e a regényt.

    „Az is gond, hogy nagyon sok a szereplő, nehéz követni, hogy ki kicsoda, röpködnek a nevek. Morel és Jiel megnevezése például lényegtelennek tűnik, Bastian pedig ráérne később felbukkanni. Könnyebben követnénk az eseményeket, ha kevesebb szereplő jelenne meg, de azokat tudnánk valahogy kötni Sivrielhez. (…)Teljesen funkció nélküli például az a rész, amikor Sivriel érdeklődik Bastian herceg felől, Amariel pedig azt feleli, hogy “Kit érdekel?”.
    Morel és Jiel megnevezése tényleg felesleges. Bastian két bekezdéssel a részlet vége után megjelenik, és ő lesz a férfi főszereplő, ezért nem tudom, mennyire lenne szerencsés kivenni az utalást. Amariel egyébként haragszik Bastianre, azért mondja, hogy „kit érdekel?”. Akiket jelenleg kötni tudunk Sivrielhez, mert ismeri őket, azok ezen a ponton Daren és Amariel. Viszont ha egy korábbi jelenettel kezdek, amiben csak ők szerepelnek, akkor nem a fordulópont az indítás. Szóval kicsit tanácstalan vagyok. 😀

    „Kevés a párbeszéd, és azok sem töltik be igazán a szerepüket. Nem tudunk meg lényegi információkat és nem jelzik erőteljesen a kapcsolatokat, a szereplők viszonyait.”
    Mennyire kötelező elem az első 10 ezer karakterben a sok párbeszéd? A második fejezettől annyi párbeszéd van, hogy még sok is. 😀 Az információk jelentős része is ezekből derül ki. Kicsit azt érzem, hogy képtelen lennék ennyi mindent belesűríteni 10 ezer karakterbe.

    Előre is köszönöm szépen, ha tudsz válaszolni, és még egyszer elnézést a sok kérdésért!

  2. Hát ez izgi történetnek indul!

    (Szabad ide másnak is írnia? Csak mert támadt pár gondolatom az egyik kérdés kapcsán, és remélem, nem lesz beledumálós jellege a hozzászólásomnak.)

    Azon gondolkodtam, miért írod úgy a prológust, mintha te sem értenéd, mi történik a kislány körül, és mindeközben azt feltételeznéd, hogy az olvasóid sincsenek egy felnőtt szintjén. Értem, hogy a gyerek korát és tudatlanságát szeretnéd átadni, de a megfogalmazás mégis olyan, mintha magát a prológust is egy gyerek mondaná, épp csak egy másik gyerekről mesélné mindezt a barátainak (habár az a kép a hasbaszúrt emberről nagyon tetszett). A nyelvezet miatt eleinte azt hittem, gyerekeknek szól a történet, és csak maga a véres jelenet döbbentett rá, hogy idősebb a célközönség. Szerintem az anyu-apu jelölések gyermetegen hangzanak, és semmit nem veszítene a prológus a hatásból, ha az anyja / apja kifejezéseket használnád, és egy felnőtt ember szókincsével magyaráznád meg, mit élt át a kislány. Valami ilyesmire gondolok: ,,A férfi teste élettelenül hevert a földön, szeme fennakadt. Bár ingét vér áztatta, Sivriel mégis csupán egy alvó alakot látott, akinek ablak nyílt a hasán.” Én amúgy két-három évesnek tippeltem a kislányt. Az első fejezet a prológus után olyan, mintha a mesélő és a hallgatóság is felnőtt volna. 🙂

  3. Kedves Réka!

    Köszönöm szépen, hogy elolvastad, és az észrevételt is. Én nem veszem beledumálásnak, tök jó, hogy valaki elolvasta, és hozzászólt. 🙂

    Az én fejemben eddig az volt, hogy közeli E/3-ban ugyanazt az eszközkészletet kell használni, mint E/1-ben, tehát, ha a mesélő gyerek, akkor a narrációban sem használhat olyan kifejezéseket, amiket nem ismer, vagy ami karakteridegen, hiszen az ő fejében vagyunk. Remélem Kata majd útba igazít e téren (is). 🙂

    Az első fejezetben Sivriel tizenhat éves.

  4. Kedves Réka!

    Nem gond a sok kérdés, ez erre való! 🙂 V-vel jelzem, hol kezdődik a válasz, hogy el ne vesszünk…

    Sivriel kora:
    Sivriel hat éves, nem fogja fel, amit lát. Gyerek nézőpont írásában sajnos minimális tapasztalatom van. Ha ennyire nem érti, hogy mi történik, akkor hitelesebb lenne, ha fiatalabb?

    V: Egy hatéves számtalanszor találkozott már a vérrel, például lehorzsolta a térdét vagy elvakart egy szúnyogcsípést, a nyálat pedig tudatosan is használja, ha akarja (értsd: köpköd 😛 ). És felfog egy ilyen jelenetet is. Szerintem nem segít a fiatalabb kor sem, mert a gyerekeknek irtó jók a szenzoraik, és lehet, hogy nem tudják megfogalmazni, hogy “aput megölték”, de megérzik a legkisebb feszültséget is, itt pedig igen nagy feszültség van.

    A katona megjegyzése valóban félrevezető, ki fogom húzni. Én pont úgy éreztem, hogy egy kamasznak talán már több esze van, semhogy nekimenjen egy fegyveresnek, egy kisgyerekből viszont simán kinézem. Ezek szerint rosszul gondolom.

    V: A kamaszoknak nem egyszerű az érzelmek, indulatok kezelése, és gyakran érzik azt, hogy ők már majdnem felnőttek. Simán belemennek egy olyan helyzetbe, amiben külső szemlélő tisztán látja, hogy nem nyerhetnek. De nem akartam azt javasolni, hogy Sivriel kamasz legyen, sokkal jobb, ha kisebb, csak jeleztem, hogy nem tiszta az életkor.

    Volt esetleg más helyen is zavaró „felnőttes” gondolat / cselekedet? Nagyon nehéznek éreztem a gyerekszereplő nézőpontját úgy megírni, hogy sehol ne szerepeljen olyan szóhasználat, ami egy ekkora gyerek szókincsében nem szerepelhet. Ezért választottam a prológusban az E/3-at, bár, mivel közeli a nézőpont, nem biztos, hogy sok értelme volt, mert elvileg ugyanúgy nem lehetnének benne karakteridegen szavak, mint E/1-ben. Mindenképp javítani szeretném, ha tudsz esetleg konkrétumot mondani arra, hogy hol vannak „felnőttes külső meglátások”.

    V: Ezek nem zavaró, csak felnőtt megfogalmazások. Nekem inkább a nagyon gyerekesek voltak zavaróak, mert elbagatellizálták a tragédiát. Ezt a mondatot már kiemeltem a szerkesztésben is: “A cseresznyefa fonnyadt ágai a kislány felé nyújtózkodtak, mintha torkon akarnák ragadni.”. Részben az a gond vele, hogy egy gyerek biztosan nem mondaná/gondolná azt, hogy “torkon akar ragadni”, részben pedig az, hogy Sivriel nem ijed meg tőle. Vagyis nem látjuk, hogy megijedne. “A valóság mintha szilánkokra tört volna.” – ez szintén nem egy gyerek megfogalmazása. “A tudata mélyén érzékelte, hogy már nem láthatatlan; látta a saját vézna, hamuszürke kezét, ahogy a páncélos mellvértjét püföli; érezte a férfit körülvevő lószagot; a fájdalom az öklébe mart a vaslemezzel való találkozástól.” – itt egy felnőtt külső szemlélő meglátásait olvassuk. A szereplő nézőpontja nem jelent egyben szóhasználatot is. Leírhatod, mit lát, tapasztal, érez egy kislány anélkül, hogy az ő szókincsével dolgoznál. Nem kell a “fejében” lenned, csak a “vállán”.

    Ide kapcsolódik, hogy miért mászik fel Sivriel a tölgyasztalra: ez a rész azért került be, mert érzékeltetni akartam, hogy Sivriel egy gyerek, nehezen koncentrál egy dologra, könnyen elterelődik a figyelme. Ugyanezért nem gondol arra sem, hogy az asztalon ugrálást meghallhatják.

    V: A gyerekeknél nagyon komoly hajtóerő a kíváncsiság, még elterelni is nehéz őket, nemhogy maguktól lekanyarodjanak valamiről, ami érdekli őket. Ráadásul itt Sivriel mérges is az igazságtalanság miatt, hogy más ló bejöhet a kastélyba, ahova Napraforgó nem.

    Ezért használtam félrehallásokat is (kovácsos kenyér, sisakrostélyos), amiket kihúztál. Ezek csak párbeszédben alkalmazhatók? E/1 vagy közeli E/3 narrációban nem? Vagy csak szimplán nem passzoltak ide / félreérthetőek voltak?
    Ugyanezért mondja gyerekesen és nyelvtanilag helytelenül Sivriel, hogy „Ne bántsd anyukámat!”, ahelyett, hogy „Ne bántsd az anyukámat!”

    V: Mivel nem következetesen az ő gondolatait halljuk, ezek simán csak gépelési hibának tűntek. Ha végig ilyen kedvesen, kicsit hibásan beszélne, akkor működne.

    Talán az lesz a legegyszerűbb, ha becsempészem Sivriel konkrét korát.

    V: Önmagában az nem lesz elég, ha valahol kiderül, hogy Sivriel hatéves, a narrációt kellene egységessé tenni. Ennek kapcsán érdemes végiggondolnod újra, hogy E/1-es vagy közeli E/3-as narrációt használsz. Az előbbiben végigviheted a gyermeki gondolatokat, beszédstílust és közelebb hozhatod hozzánk Sivrielt. E/3-ban felnőtt elbeszélővel jobban meg tudod mutatni a helyszínt és a helyzetet, maradhatnak az erőteljes “felnőtt” mondatok.

    Testérzetek:
    A testérzetek kapcsán szándékos volt a döntés, hogy Sivriel szinte kívülállóként látja az eseményeket, mert nem tudja / nem akarja őket pontosan értelmezni (valahogy úgy képzeltem, hogy azt érti, hogy nagy baj van, de azt nem, hogy pontosan mi történik, és az agya kizárja azt, amit nem akar megérteni). Izgalmas volt úgy megírni a jelenetet, hogy az olvasó értse, hogy mi történik, de a nézőpont karakter nem. Ezt az aspektust szeretném megtartani, de nem minden áron. Tehát ha erősebb hatást lehet elérni azzal, ha Sivriel megérti a történéseket, és eszerint reagál rájuk, akkor át fogom írni.
    Kérdésem, hogy működhet-e ez úgy, hogy erősebben behozom a testérzeteket, viszont Sivriel továbbra sem érti, hogy mi történik (ezért például nem azon akad ki, hogy az apját megölték – hiszen ezt nem tudja -, hanem továbbra is azon bosszankodik, hogy a testőrök a fűben „heverésznek”). Vagy ez működésképtelen? Azzal egyetértek, hogy a rémületet a végén sokkal erősebben be kell hozni, testérzetek szintjén is. Még ha Sivriel nem is érti, hogy mindenki meghalt körülötte, de önmagában az, hogy bántják a szeretteit, őt meg elrabolják, bőven elég ahhoz, hogy halálra rémüljön.

    V: Ha Sivriel kívülállóként látja a helyzetet, akkor az olvasó is így fogja. Pedig a prológusnak az lenne a szerepe, hogy a szívünkbe zárjuk ezt a kislányt és érdekeljen bennünket a sorsa. Az valóban nagyon érdekes ötlet, hogy egy helyzetet az olvasó megért, de a szereplő nem, viszont erre szerintem nem alkalmas az a jelenet, hogy egy kisgyereknek kiirtják a családját. Bármennyire is nem “tudja” (egy hatéves egyébként tudja), mi történik, hihetetlenül erősen átérzi a légkört és az egész világa megrendül, ha a szüleit bántják. Érzi a katonák ártó szándékát, a hangok durvaságát, a rettenetes szagot, tudja, hogy ami vérzik, az fáj is. Létezik olyan, hogy valakinek “az agya kizárja azt, amit nem akar megérteni”, de ez nem a helyzetre adott azonnali reakció, hanem később és lassan alakul ki. Például egy bántalmazott kisgyereknek nem nagyon vannak gyerekkori emlékei. Szerintem engedd, hogy Sivriel a maga szintjén megértse, ami történik, és boruljon ki, törjön össze. Így mélyen együttérzünk majd vele és erős lesz a motivációja is a bosszúra.

    Egyebek:
    Ilriel nem Sivriel édesanyja, hanem a szakács. Semmi jelentősége a későbbiekben, azért tettem be a nevét, mert úgy éreztem hitelesnek, hogy a kislány nem magyarázgatja, hogy ki ő, hanem úgy gondol rá, ahogyan szólítja: a nevén. Jogos, hogy ez így csak még egy név, ami egy lényegtelen dologra irányítja az olvasó figyelmét.

    V: Esetleg kihagyhatnád a szakácsot és írhatnád azt, hogy a szilvapuding a legjobb a világon, még a baracktortánál is finomabb. Sivriel valószínűleg nem kóstolta még mások szilvapudingját, így nem lényeges, hogy ki készítette.

    „Ezek itt Sivriel gondolatai, amit jelezned kéne, mert így kilóg a szövegből. Nem tudjuk, ki vagy mi lehet Joran és Forgan.”
    Dőlt betűvel esetleg, vagy mire gondoltál? Joran és Forgan Sivriel apja testőrségének tagjai. Sivriel, ahogy a szakácsnőre is, rájuk is a keresztnevükön utal. Kérhetnék esetleg ötletet rá, hogy ezeket hogyan kellene kezelni? Jogos, hogy az olvasó figyelmét elvonja a sok felesleges név, viszont kicsit szájbarágósnak érzem, ha a nézőpont karakter elkezdi magyarázni, pláne egy ilyen kiélezett helyzetben, hogy Forgan és Joran, apu testőrei. Azt pedig nem érzem életszerűnek, hogy egyszerűen testőrként, szakácsként, stb. utaljon a háznép tagjaira, hiszen mindnyájukat név szerint ismeri. Lehet, hogy apróság, de nincs semmi ötletem, van erre esetleg „recept”?

    V: Recept nincs . Viszont elintézheted őket azzal, hogy testőrök, mert itt egy nagyon erős jelenet van, ahol Sivriel valószínűleg nem azt nézi, hogy ki kicsoda, hanem elborzad azon, amit lát: rengeteg vér, földön fekvő testek, stb. Ha leírod a nevüket, akkor az olvasó eltöpreng azon, hogy ezek meg kik és nem érzi át, mekkora baj van.

    A királyi címert direkt nem tettem be ebbe a jelenetbe, mert úgy gondoltam, hogy egy hat éves nem venné észre / nem tudná, hogy kinek a címere. De majd találok más módot az infó csepegtetésre.

    V: A címer belekerülhet akár egy leírásba, de úgy is jó, ha később kerül elő. Itt az nagyon lényeges infó, hogy Sivrielék “családilag” mágusok, nemcsak a kislány, valamint az is, hogy ez nem elfogadott, bajba kerülhetnek miatta. (Egyébként egy hatéves szerintem tudná, kinek a címere. A négyéves fiúk például könnyedén felismerik az autómárkákat. Az összeset. )

    „Évek óta forr benne a bosszúvágy, most meg csak úgy félreteszi, mert Lucian jól néz ki? És most látja őt először?”
    Sivriel és Amariel két hete érkeztek a palotába, azóta 1-2 alkalommal futólag találkoztak a királyi család tagjaival, köztük Luciannel.

    V: Ha a bosszút jelölöd meg fő motivációnak Sivriel részéről, akkor annak a súlyát nem kellene enyhítened. Ha Sivriel ilyen könnyen elhalasztja azt egy olyan gyenge indok miatt, mint Lucian jó külseje, akkor a tetteinek nem lesz igazi mozgatórugója. Azért kérdeztem, hogy most látja-e először, mert ha nem, akkor már túlvan az első meglepetésen, hogy milyen jól néz ki a pasi és megerősíthette magát abban, hogy akkor is meg kell halnia. Ha a második-harmadik találkozásnál is gyönyörködik benne, az tovább gyengíti a bosszúvágyat, mint motivációt.

    „Nem érzékeljük a gyászt, a méltóságteljességet, nincs semmi komor vagy szomorú a jelenetben. Hiányoznak az érzelmek, egyedül Lucian áll a nagyapja koporsója mellett, de nála is csak egy búskomor pillantás jelzi, hogy mit jelentett számára a nagyapja. Persze lehet, hogy ez szándékos, a király halála nem rendített meg senkit.”
    Igen, szándékos. A nézőpont karakter titokban örül, hogy meghalt a király, aki megölette a szüleit. Sokan az udvarban lehetőséget látnak az uralkodó halálában, persze vannak néhányan, akik őszintén gyászolják. De mivel Sivriel a nézőpont karakter, és őt egyáltalán nem rendíti meg a dolog (sőt!), nem is próbáltam gyászos hangulatot teremteni (mert Sivrielt itt nem az érdekli, hogy mások gyászolnak-e, hanem a terített asztal). A mellékszereplők viselkedése visszaolvasva tényleg szinte sértő, ezen mindenképp változtatok, illetve behozom, hogy Sivriel mit érez a király halála kapcsán, és akkor egyértelmű lesz, hogy miért nincs gyászos hangulatban.

    V: Az teljesen érthető, hogy Sivriel nem gyászol. Ám attól, hogy őt nem érdekli a többiek gyásza, nekünk információ az, hogy hogyan viselkednek mások. Itt az jött át, hogy senki nem szomorkodik (na jó, Lucian talán egy kicsit), sőt, nem is érdekel senkit a dolog. Ha nem így van, akkor egy rövid mondattal jelezheted, akár úgy is, hogy Sivriel gondol valamit a lógó orrú rokonokról vagy az álszent talpnyalókról vagy a hatalomra törő unokatestvérről, bárkiről.

    „Ez a rész nagyon nem passzol a helyzethez. Ott a király felravatalozva, a többiek meg ücsörögnek és diskurálnak a szinte lakodalmas asztalok mellett? Az is furcsa, hogy ilyen főúri környezetben egy helyiségben van a holttest és az étkezés.”
    Ez a király szűkebb körben tartott halotti tora (aznap délelőtt volt egy formálisabb is). Néhány bekezdéssel az után, hogy a részlet véget ér, az utódok megisszák a király hígított vérét, mert úgy tartják, hogy ezzel átszáll rájuk a halott ereje. Ehhez a szokáshoz képest szerintem nem tűnik annyira durvának, hogy a holttest mellett esznek, de ha hiteltelen, nem fáj kihúzni, ebben szeretném a tanácsodat kérni (esetleg az is opció, hogy a koporsó van „kiállítva”). Az ételeket azért részletezi ennyire a nézőpont karakter, mert imád enni, különösen az édességeket szereti, ezzel a többi szereplő rendszeresen viccelődik is.

    V: Lehet ebben a világban az is normális, hogy étkeznek a holttest mellett, csak ezt mi olvasóként nem tudjuk. Amíg nem ismerjük meg a helyi szokásokat, addig a magunk szokásrendjéhez mérjük. Ha a fejezet elején leírod egy kicsit a termet, a berendezést, akkor utalhatsz arra is, hogy évszázados hagyomány a halotti tort a megboldogult teste mellett elkölteni és ez horogként is működhet. A terített asztal leírása bennem nem kapcsolódott Sivrielhez, mert nem tudtam, hogy édesszájú, az elfogyasztott egy szem cseresznye pedig nem jelezte, hogy imád enni. Ezen megint a testérzetekkel segíthetnél, ha nemcsak leírnád a kappantaréjt, hanem láttára össze is futna a nyál Sivriel szájában.

    „Jó lenne például, ha testérzeteket használva megmutatnád, mit érez, amikor meglátja a király holttestét vagy egy tárgy felidézi benne a prológus eseményeit. Jó lenne, ha beleláthatnánk a lelkébe, hogy tényleg drukkoljunk neki.”
    Ez még az első fejezetben megtörténik (egy kislány idézi fel benne az eseményeket, amitől émelyegni kezd). Az első 10 ezer karakterbe ez már nem fért be. Korábbra is érdemes hasonló utalást tenni?

    V: Nem muszáj ennek megjelenni az első tízezer karakterben, de ha szóban behozod a bosszúvágyat, akkor érdemes érzést is kapcsolni hozzá, mert a kijelentésnek, hogy bosszút akar állni, önmagában nincs ereje.

    „Az azonban problémát jelent, hogy a szereplőknek csupán külső tulajdonságait ismerjük meg, senkinek nem utalsz a jellemére, személyiségére. Nem tudjuk, kivel hányadán állunk, kinek milyen szerepe lehet a történetben.”
    Sivriel nem ismeri ezeket az embereket. Most jár először a palotában, két hete érkezett. Futólag találkozott néhányukkal, de a megjelenésükön kívül a történetnek ezen a pontján alig tud róluk valamit. Fokozatosan ismer meg mindenkit. Ez probléma? Értem, hogy érzelmi alapon kellene behúzni az elején az olvasót, viszont az is kulcskérdés szerintem, hogy a megfelelő helyen induljon a történet. A tor végén kiderül, hogy az örökkirályt megmérgezték, ez a fordulópont, ami mozgásba hozza a későbbi eseményeket. Nagyon hálás lennék, ha tanácsot tudnál adni, hogy ez alapján jó helyen kezdem-e a regényt.
    „Az is gond, hogy nagyon sok a szereplő, nehéz követni, hogy ki kicsoda, röpködnek a nevek. Morel és Jiel megnevezése például lényegtelennek tűnik, Bastian pedig ráérne később felbukkanni. Könnyebben követnénk az eseményeket, ha kevesebb szereplő jelenne meg, de azokat tudnánk valahogy kötni Sivrielhez. (…)Teljesen funkció nélküli például az a rész, amikor Sivriel érdeklődik Bastian herceg felől, Amariel pedig azt feleli, hogy “Kit érdekel?”.
    Morel és Jiel megnevezése tényleg felesleges. Bastian két bekezdéssel a részlet vége után megjelenik, és ő lesz a férfi főszereplő, ezért nem tudom, mennyire lenne szerencsés kivenni az utalást. Amariel egyébként haragszik Bastianre, azért mondja, hogy „kit érdekel?”. Akiket jelenleg kötni tudunk Sivrielhez, mert ismeri őket, azok ezen a ponton Daren és Amariel. Viszont ha egy korábbi jelenettel kezdek, amiben csak ők szerepelnek, akkor nem a fordulópont az indítás. Szóval kicsit tanácstalan vagyok.

    V: Szerintem teljesen rendben van a kezdés. A sok név viszont elviszi a fókuszt és nem derült ki, hogy Sivriel is most ismerkedik. Maradhatnak a lényeges szereplők kettőnél többen is , és betehetnél még néhány mozdulatot, hangot, egy cinkos kacsintást, egy legyintést, egy fojtott suttogást, ami elültetné bennünk a gyanút, hogy van itt még valami a háttérben. Ha Bastian főszereplő lesz, akkor itt tényleg elkezdheted előkészíteni a megjelenését, de ez ne csak annyi legyen, hogy elhangzik a neve. A lányok beszélhetnének róla egy kicsit, esetleg egymásnak ellentmondva… Így azt is meg tudnád mutatni, hogy Amariel haragszik rá.

    „Kevés a párbeszéd, és azok sem töltik be igazán a szerepüket. Nem tudunk meg lényegi információkat és nem jelzik erőteljesen a kapcsolatokat, a szereplők viszonyait.”
    Mennyire kötelező elem az első 10 ezer karakterben a sok párbeszéd? A második fejezettől annyi párbeszéd van, hogy még sok is. Az információk jelentős része is ezekből derül ki. Kicsit azt érzem, hogy képtelen lennék ennyi mindent belesűríteni 10 ezer karakterbe.

    Semennyi párbeszéd nem kötelező . Nem is darabra kevés, hanem érdemes végiggondolni, hogy melyiknek mi a szerepe. Olvasóként a következőket tudtam meg a párbeszédekből: Amarielnek tetszik Lucian, Bastian viszont nem érdekli; Mardan a trón várományosa (ami nem meglepő, hiszen az elhunyt király egyetlen fia); Lucian még nem házas, lehet, hogy politikai érdekházasságot köt. Csupa olyan szereplőről van szó, akik most bukkantak fel és még nem ismerjük őket, nem kötődünk hozzájuk. A puszta tények helyett/mellett jó lenne valami első benyomás róluk, mint karakterekről. Az is érdekelne, hogy a főszereplő Sivriel milyen szerepet tölt be az udvarban, hol helyezkedik el a hierarchiában. Írtad, hogy Sivriel most ismerkedik az udvari népekkel, ezt felhasználhatnád arra is, hogy minket is megismertess egyik-másikukkal. Amariel több pletykát is megoszthatna vele (velünk), mint hogy Lucian a szőkéket szereti.

    Remélem, tudtam segíteni és további jó munkát kívánok a regénnyel!

  5. Totál kívülállóként mondom, de nagyon élvezetes (és hasznos) volt olvasni mind a művet, mind a kérdéseket, mind a válaszokat! (Egyébként kíváncsi is lettem az egész regényre, a bosszútörténetek a gyengéim, szóval kedves Réka, ha valahol valamikor ez olvasható (lesz), szeretnék értesülni róla:))

  6. Kedves Kata!

    Köszönöm szépen, szuper hasznos tanácsokat kaptam, ezek mentén fogok elindulni. 🙂

    Kedves Erin!

    Köszönöm szépen a kedves szavakat. Még eléggé a regény elején járok, de gőzerővel dolgozom rajta. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük