Sütő Fanni: Alkalmi nőcske

Sütő Fanni: Alkalmi nőcske

Idegesen berrent a kapucsengő. A férfi kikecmergett a jobb napokat látott, piros műbőr karosszékből, és sietős léptekkel elindult a telefon felé. Semmi szükség nem volt arra, hogy Magdi néni megneszelje a jövésmenést, és a délutáni sorozatait félredobva jöjjön szimatolni. De már késő volt. A férfi, nevezzük Endrének, hallotta, ahogy résnyire nyílt a szomszéd ajtaja, és kisurrant rajta Evettke, a néni kilenc macskája közül a legidegesítőbb. A következő pillanatban máris az ő küszöbén nyarvikolt meg leskelődött. Endrének semmi kedve nem volt magyarázkodni. Ha egyszer neki csak így ment a dolog, akkor így ment. Magdi néninek meg még ennyire se, szóval ne üsse bele az orrát.

De rajta nem fognak ki! Benyúlt a hűtőbe, némi keresés után előhúzott egy olajos halat. Magától eltartva vitte az ajtóig, aztán jó messzire eldobta a gangon. Evettke izgatott nyávogással vetette utána magát. A kapucsengő újra berregett. A nagy izgalmak közepette Endre egészen elfeledkezett vendégéről. Gyorsan visszalépett a lakásba, olajos ujját farmerje oldalába törölte, és megnyomta a beengedőgombot. Két perc, mire a vendég felér, ennyi ideje volt szalonképessé tenni a lakást. A whiskeys poharat óvatosan betolta a lábával a fotel alá, bedobálta a koszos zoknikat a szennyesbe. Éppen a kanapét szabadította fel az összegyűrt papírok alól, amikor könnyedén kopogtattak az ajtón. Vékony lány állt a küszöbön, fehér tunikában, türkiz saruval. Mint egy darab tengerpart, gondolta Endre vigyorogva. Már kezdte is érezni a bizsergést a hasa tájékán, amit ilyenkor szokott, úgyhogy elégedettség töltötte el. A lánynak nagy dióbarna szeme volt és egyenes orra, a görög szobrokéhoz hasonlatos.

‑ Fáradj beljebb ‑ invitálta Endre, miután pillantása találkozott Magdi néniével, aki hogy-hogynem ezt az időpontot választotta, hogy meglocsolja a gangon nevelt fonnyadt muskátliját. Endrének úgy egy hónapja tűnt fel, hogy a virágok nem is igaziak. De nem szólt, mert úgy érezte, az öreglány már így se nagyon szimpatizál vele.

A vendég elmosolyodott, és a két metszőfoga közt apró rés elbájolta Endrét. Milyen természetes lány, szinte átlagos. Senki se mondaná meg róla, hogy az ami. Bezzeg az előző… na, azon látszott, hogy nem hétköznapi nő. Aztán jól le is lépett az a ribanc, merthogy az ő fajtája nem a tartós kapcsolatokra termett. Milyen ócska kifogás! Ehhez nem teremni kell elvégre nem paradicsomok vagyunk. Fellengzős nőszemély, aranyélete volt, Endre a tenyerén hordta, próbált mindennel a kedvében járni. No hiszen akkor még jól ment az üzlet, voltak fogadások, operabálok, mi szem-szájnak ingere. Mit kért érte cserébe?! Pusztán azt az egy apróságot. Merengéséből a lány finom köhintése rántotta vissza a valóságba.

‑ Elnézést rém udvariatlan vagyok – szabadkozott Endre – Csak tudja, ez az első alkalom, hogy én így… szóval érti, kicsit zavarban vagyok.

A lány csak mosolygott.

‑ Persze, biztos sokan mondják ezt – magyarázkodott a férfi tovább. – No, de talán akkor kezdjünk is neki – Lazította meg a nyakkendőjét Endre. – Hol csináljuk?

‑ Ahol Önnek megfelel. Nekem bárhol jó – mondta a lány mosolyogva.

‑ Oh, értem. Remek. Foglalj helyet egy pillanatra. Esetleg inni valamit? – kérdezte Endre, miközben magának már töltött egy pohár Egri Leánykát.

‑ Nem, köszönöm. A maga cicája?

‑ Evettke, az a dög? Már hogy lenne… – dörmögte Endre, de amikor megfordult és meglátta a lány ölében önelégült fejjel terpeszkedő macskát, beleköhögött a poharába. – Már hogy lenne másé ez a drága kis puffancs?

Evettke lesújtóan nézett Endrére, de a lány csak mosolygott.

‑ Esetleg a nevét megkérdezhettem? – mondta Endre, miközben leült a süppedős kanapéra.

‑ Hát… azt nem szoktuk elárulni. De hívhat Clionak… ez a művésznevem.

‑ Értem. Ugye nem baj, ha beszélgetünk egy kicsit előtte? Csak tényleg egy kicsit feszült vagyok.

‑ Semmi gond – mondta a lány kedvesen, továbbra is a macskát simogatva. –Végül is a maga pénze bánja.

‑ Elég nehéz volt megtalálni magukat. Ez nem olyan dolog, amit hirdetnek a Metropolban.

‑ Az kicsit furcsa lenne –kuncogott Clio. – Nincs is nálunk annyi lány, hogy bírnánk a rohamot.

‑ Ilyen népszerű a szolgáltatás? – lepődött meg Endre.

‑ Eléggé. Nagyon híres ügyfeleink is vannak, visszatérő vendégek. Persze, erről nem mondhatok semmit, üzleti titok.

‑Azt hiszem, sikerült összeszednem magam. Egyikünk sem ér rá egész nap, nem igaz? Ugorjunk neki.

‑ Akkor legyen a kanapé? – kérdezte a lány üzletiesen.

Endre csak bólintott, és lehunyta a szemét. Hallotta, ahogy Clio felkel, Evettke tiltakozólag nyávog, és ropognak a padlóra szórt papírok a türkiz saru alatt. A lány illata előbb oda ért ‑ tengeri só és frissen facsart citrom – mint őmaga. Az ajka puha volt és, hűs, mint az olívaolaj. Endre érezte, hogy felélénkül az egész teste: a vére zubogott az ereiben, az arca kipirult, és szétvetette az energia. Újra beindult a fantáziája, vadabbnál vadabb ötletek pattantak elő, szinte teljes harci díszben a fejéből, és tettre késznek érezte magát.

Ennyi kellett csak, a pár hete elpárolgott ihlete újult erővel tért vissza. Boldogan fizette ki a munkadíjat a lánynak, aztán belevetette magát a munkába. Az éjszaka közepén, amikor végre szusszant egyet, elégedetten gondolt vissza a délutánra. Eldöntötte, hogy máskor is fog a Parnasszus ügynökségtől múzsát rendelni.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.9/10 (9 votes cast)

Leave a Comment

4 hozzászólás

  1. Gratulálok, Fanni! 🙂 😀 Friss, üde nyelvezet,könnyed humor, “hétköznapinak” induló történet nem hétköznapi megoldással. Olvassátok minél többen! 🙂

  2. Könnyed, jó minőségű olvasmány. A humorát is díjaztam 🙂
    A végén (egy kis keresgélés után) azt is megtudtam, hogy Endre nagy eséllyel milyen jellegű műveket alkot. Én a könnyebb beazonosíthatóság miatt talán valamilyen papirusztekercshez hasonlító tárgyat is adtam volna Kleio/Clio kezébe, de ami azt illeti, hozzám akár anélkül is jöhetne.
    🙂

  3. Tetszett a novellád, gratulálok hozzá, Fanni! Különösen az öreg szomszédnéni és Endre kapcsolata. Jól megragadtad, jókat mosolyogtam rajta. A leírások szagosra, színesre, élettel telire sikerültek.
    Egy dolog rontotta el csak az összképet. Lehet, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de a végső csattanó nem fogott meg. Kétszer is végigolvastam, hátha elsiklott valami fölött a szemem, de utána is ugyanaz maradt az érzésem. Egy kicsit üres. Végig vártam a fordulatra, sejtettem, hogy nem hétköznapi befejezése lesz, azonban így mégis váratlanul ért. Kurtán, magyarázat nélkül. Ne értsd félre, jó lett volna, ötletes, ellenben egy kis előkészítést hiányoltam. Olyan, mintha pofon ütöttek volna, ám se az indokát nem ismerem, de még érezni sem érzem.
    Összességében azonban tetszett. 🙂
    További sok sikert!

  4. Kedves Fanni!
    Mosolyogtató csattanó 🙂 Mindent elkövetsz, hogy egy sztereotípiába veszejtsd az olvasód, és nyelvet ölthess rá. Szerencsére ezt röviden teszed, viszont ha nem játszom veled, és bármilyen okból nincs meg a sztereotíp gondolkodás, akkor a novella kiürül.
    Az elején a névadás körüli problémádat zavarónak találtam – a főhőst később nevezted el mint a szomszéd nénit, akinek sokkal kevesebb jelentősége van. (és ha már így kiszólsz hozzánk, miért maradjunk az általad választott névnél? – nyomatékot adsz valaminek, ami lényegtelen) négy szereplővel akkor is működne, ha megmaradsz az általánosságnál, férfi, macska, szomszéd néni, egyedül a nő neve utalhat bármire (márha a klasszikus formájában használnád) esetleg monogrammokkal is megoldható lett volna – szóval nem jelentőségtelenítetted el eléggé (hamár elmozdítod, érdemes szélsőségbe tolni) – de ez csak finomárnyalási kérdés 🙂
    Gratulálok a novellához!