Savannah Taylor: Hullámvasút (részlet)

Savannah Taylor: Hullámvasút (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*

Bevezetés

     A mai napig zavarba jövök, ha megkérdezik, honnan ismerjük egymást. Mostanra, persze, már tökéletesen begyakorolt válaszom van, mindig eszembe jut az igazi történet is, amiben, az én gyönyörűen felépített változatommal szemben, nincsenek vörös rózsák, szivárványszínű pónik, és semmi sem úgy történt, ahogy egy rózsaszín lányregényben történne. Minden adott volt ugyan; a hatalmas királyság, a szőke herceg, a valóságban egy kicsit másként alakulnak a dolgok, ha a királyságot Angliának hívják, a herceg pedig egy körülrajongott színész…

*

1. fejezet
Egy álom kezdete

     A rengeteg tervezés és elképzelés ellenére a legjobb barátom nélkül indultam Londonba. Mindvégig közös útról álmodtunk, a sors azonban az utolsó pillanatban közbeszólt. Lilit egy új kapcsolat meghátrálásra késztette, én viszont csak egy friss diplomás, munkanélküli szingli voltam, akit semmi nem tartott vissza. A szüleimet már nehezebb volt meggyőzni az egyedüli utazás előnyeiről, de miután megmakacsoltam magam, belátták, hogy két választásuk van. Vagy duzzogva, magukban morogva nézik végig, ahogy felszáll a gépem, vagy mosolyogva, csókot dobálva integetnek utánam, míg eltűnök egy végtelen reptéri folyosón. Jó szülőkként természetesen az utóbbi lehetőség mellett döntöttek, és kéretlen segítségük gyümölcseként ideiglenes szállást és állásinterjút intéztek nekem. Az önbecsülésem ugyan élénken tiltakozott ellene, hogy egy húsz éve nem látott rokon kezébe kapaszkodjak bele a nagybetűs életben való elinduláshoz, a szüleimre tekintettel visszanyeltem minden ellenvetésem. Persze nem először hallottam anyám külföldre települt, milliomos családba házasodott unokatestvéréről, Marcsiról, “aki megfogta az Isten lábát”, nem tekintettem rá lehetséges kiindulási pontként, amíg finoman rá nem lettem beszélve.

     Egy meglepően meleg augusztusi napon landoltam Lutonban. Kimelegedve, frusztráltan kerülgettem az előttem toporgó embereket, és folyamatosan csendben átkozódtam, ahogy egy mindössze fényképről ismert arcot kutattam a tömegben. Pár hétig akár egy régi barátom kanapéján is elaludtam volna, de nem… Az ő barátságos arca helyett majd bámulhatom egy minden bizonnyal sznob, nagyképű ismeretlen savanyú ábrázatát, amiért szülői nyomásra be kellett fogadnia egy sosem látott sokadunokatestvért. Nem is tudom, hogy képzeltem, hogy jól fogom érezni magam egy elkényeztetett milliomos csemete átmeneti lakótársaként, akivel alig néhány üzenetet váltottunk, aki több rövidítést és hangulatjelet használ írásban, mint kötőszót, és aki az első napomon a reptéren felejt! Harminckilenc perces késésben volt, amit természetesen nem percenként ellenőriztem, mert tökéletesen nyugodt voltam egyedül, egy idegen országban, ahol mindössze egyszer jártam korábban egy iskolai kirándulás keretében!

     Elkeseredetten bámultam a parkolót, amikor megcsörrent a telefonom. Anya neve villogott a kijelzőn, és bár szívesen a szemére vetettem volna, mennyire jó ötlet volt engem az ezer éve nem látott unokatestvére nyakába varrni, a nyelvemre haraptam, és nyugodt hangon vázoltam neki a helyzetet. Nem akartam idegesnek tűnni, nem akartam őt is megijeszteni, ezért mielőtt aggodalmaskodni kezdett volna, elköszöntem és megszakítottam a hívást. Még a markomban volt a telefon, amikor a jó ideje mellettem álló lány tett felém egy lépést és rám mosolygott. – Ne haragudj, nem akartam hallgatózni, de talán tudom, miért késik a fuvarod.

     Két dolog lepett meg az első nem formális, Londonban hozzám intézett mondatban. Elsőként a tartalma, másodsorban a nyelve. Mert annak elég nagy az esélye, hogy a budapesti járat leszállása után honfitársakba ütközzek a reptéren, annak már kevésbé, hogy használható információval szolgálhassanak a “fuvarom” hollétéről. – Igen?

     – Baleset volt a reptérre vezető úton, ezért lépésben halad a forgalom. Az én barátom is félórás késésben van – pillantott a mobiljára.

     – Óh – nyögtem értelmesen.

     – Először vagy itt?

     Furcsamód megnyugtatott az idegen lány jelenléte; talán a magyar szavak, talán a mosoly. Bármi is volt az, működött. – Nem. De most hosszú távra tervezek. Legalábbis… azt hiszem.

     – Szerintem szeretni fogod. Én három éve vagyok itt és eszemben sincs hazaköltözni. Hol fogsz lakni?

     – Egyelőre egy… öhm… rokonomnál a Sohóban.

     – A Sohóban? – kerekedett el a szeme.

     – Miért? – kérdeztem elbizonytalanodva. A Soho a klubjairól volt híres, ami jelenthetett jót és rosszat egyaránt. – Nem jó környék?

     – Az egyik legjobb környék! Ha szórakozásról van szó, mindent megtalálsz a színházaktól a legvadabb bulikig.

     – Sokszor jártok oda?

     – Csak jeles alkalmakkor. A Sohót meg kell fizetni. – Rám kacsintott, majd a vállára vette a táskáját és elindult a parkoló autók irányába. – Azt hiszem, az én fuvarom megérkezett. Sok szerencsét Londonban!

     – Köszönöm – kiabáltam utána, mire megérintette valaki a vállam.

     – Ezt a szót ismerem! – nevetett rám az ismerős ismeretlen. – Mia Banks vagyok, te pedig Szs… – a nevem helyett sziszegő hangot hallatott, majd egy bocsanátkérő mosollyal elnémult.

     Szóval ő lenne Mia. Eddig fel sem tűnt, mennyire hasonlítunk egymásra – már a képekről egyértelműen szembetűnő szőkeségünket leszámítva. Ő is olyan százhatvanöt magas lehetett, vékony, bár mellben erősebb nálam, telt ajkakkal és pisze orral, és mintha még a ruháinkat is egy szekrényből vettük volna ki; könnyű anyagú fehér blúz és magasított derekú farmer volt mindkettőnkön. Egy valamiben mutatkozott meg jelentős különbség. Neki keskeny, mandulavágású, élénk zöld szemei voltak, nekem pedig nagy, nyílt barna tekintetem.

     – Sára Kenderesi. Kendi – segítettem ki, ahogy megragadtam az üdvözlésre nyújtott kezét.

     – Örülök, hogy megismerhetlek. – Megfogta az egyik táskámat, aztán magyarázni kezdett.

     Alig értettem, mit mond, ezért csak megilletődve vonszoltam utána a gurulós bőröndömet. Millió gondolat cikázott a fejemben, ahogy elbambulva követtem, míg egy sötétített üvegű, pezsgőszínű Mercedes mellett lefékezett, és megpördülve ismét rám vigyorgott. – Rendben?

     – Öhm, ne haragudj, nem értettem – piszmogtam az orrom alatt.

     – Rossz szokásom, hogy hadarok, de ne aggódj, útközben mindent elmondok.

     Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy lassan belesüppedtem az autó bőrülésébe, pedig Mia a korábbi elképzeléseimmel szemben végtelenül közvetlen volt. Kíváncsian nézelődtem, miközben őt hallgattam, ahogy családról, éttermekről és klubokról beszélt, és a szemeim csak úgy itták az ismerős-ismeretlen látványt. Néhány dologra tisztán emlékeztem, a legtöbb kép, ami elém tárult, mégis az újdonság varázsával hatott rám.

     – És ez itt az Baker Street, ott van a panoptikum. Egyébként van testvéred?

     A csapongó gondolatmenetet nehezen követtem, de igyekeztem kiélvezni, hogy végre a gyakorlatban is használhattam az angoltudásom. – Nincs, pedig sokszor kértem a szüleimet.

     Mia egyetértően bólogatott. – Én is mindig akartam egy testvért. Sosem szerettem egyedül lenni. Ráadásul néhány hónapja a lakótársam is elköltözött.

     – Miért nem kerestél újat?

     – Kerestem, de nem jött össze.

     – Miért?

     – Mert egy hónap alatt annyi idiótával találkoztam, inkább feladtam.

     – Akkor tényleg nem gond, ha nálad maradok pár hétig? – Bár úgy tűnt, Mia szöges ellentéte az elképzeléseimnek, nem szívesen lettem volna terhére.

     – Ha az lenne, nem ajánlottam volna fel. Anyáék szívesen láttak volna Brentwoodban, de… most komolyan. Brentwood? – Elnevette magát, és ugyan fogalmam sem volt, mi lehet olyan vicces Brentwoodban, vele nevettem.

     Már egészen keskeny, egyirányú utakon jártunk, amikor bekanyarodott egy parkolóházba és leállította a motort.

     – Megérkeztünk. – A szívem gyorsabban kezdett verni, ahogy a példáját követve kiszálltam az autóból. – Innen már csak egy perc. Az út túloldalán van, az étterem és a szex shop között – mutatott előre, ahogy a parkolóház árnyékából kiléptünk a napfényre.

     Hunyorogva néztem az általa mutatott irányba, és néhány másodperc után megláttam a magas ajtót. Amint beléptünk, elámultam; mintha egy hotel előterében találtam volna magam. Egy hatalmas, krémszínű bőrülőgarnitúra volt a terem közepén, ami egy üveg asztalt fogott körbe, és ahogy elnéztem, még az egyenruhás portás is tartozéka volt az épületnek; a ruhája színe pontosan beleillett a pasztell háttérbe.

     – A lakás a legfelső szinten van – mondta Mia, megnyomva a négyes gombot a liftben. – Három szomszéd van, de én sem láttam őket hetek óta, úgyhogy a zajjal nincs probléma. – A negyediken kiszállva a legközelebbi, negyvenhármas számú ajtóhoz lépett, majd lenyomta a kilincset. – Tádám! – tárta ki mosolyogva a karjait. A lakás gyönyörű volt. Az apró előszoba után egy hatalmas nappaliban, majd a konyhában találtam magam, de olyan gyors volt a tempó, körbe sem tudtam rendesen nézni. Mia végül a teraszon kínált hellyel. – Egy cigi után természetesen az egész lakást meg fogom mutatni. Dohányzol? – Már nyújtotta is a dobozt, és minden korábbi fogadalmam ellenére kihúztam egy szálat.

     – Köszönöm.

     – Szóval? Mit csinálunk ma? – Olyan lelkesnek tűnt, nevetnem kellett.

     – Mivel ez az első napom, rád hagyom a tervezést – hárítottam kedvesen.

     – Akkor mit szólnál ahhoz, ha ennénk valamit? Éhes vagy, ugye? – Úgy nézett rám, ha most fejeztem volna be egy öt fogásos karácsonyi vacsorát sem mondtam volna nemet. – Már majdnem három – nézett az órájára -, és még nem ebédeltem.

     – Felőlem mehetünk.

     – Remek! Akkor irány Chelsea!

     – Chelsea? – A hangom ugrott egy oktávot a kétségbeeséstől. Annyit még én is tudtam, hogy Chelsea nem az én pénztárcámhoz van szabva.

     – Igen, ott van az egyik éttermünk, a Silver Sun – magyarázta -, oda járok legszívesebben. Kocsival egész hamar ott vagyunk. És péntekenként apa is ott van.

     – Öh… – Nem repestem az ötlettől, hogy ilyen hamar újabb “családtagokkal” ismerkedjek meg, de az illem ezt diktálta, ezért csak remélni mertem, hogy Miának volt kitől örökölnie a barátságos természetét.

     – Ne aggódj, tetszeni fog! – bizonygatta magabiztosan.

     Az út tényleg nem volt hosszú, és némi szerencsével parkolóhelyet is találtunk a bejárattól nem messze. A környék egyszerűen gyönyörű volt. Az elegáns, drága étterem pedig pontosan beleillett a környezetbe a hatalmas, rézszínű motívumokkal díszített ajtóval, aminek a másik oldaláról egy egyenruhás fiú mosolygott ránk. – Szép napot a hölgyeknek!

     – Hagy mutassam be neked az új lakótársam, aki egyben a… másodunokatestvérem is? – Kérdőn pillantott rám, mire rövid gondolkodás után bólintottam.

     – Sára.

     – Julian. – A kézfogása határozott volt, de finom. – Örülök, hogy megismerhetlek. A… huszonhármas jó lesz? – kérdezte Miát.

     – Tökéletes. Apa itt van?

     – Igen. Szóljak neki? – ajánlkozott, miközben céltudatosan végigvezetett az éttermen.

     – Nem, köszönöm, majd én beszaladok érte.

     – Ez lenne az. – Rámutatott egy kisebb asztalra, majd udvariasan leültetett bennünket. – Étlapot kértek?

     – Ma igen. Kendi még nem volt itt.

     – Rendben, szólok Adamnek. Kellemes délutánt!

     Rövid várakozás után egy másik fiú – gondolom Adam – kezünkbe adta az étlapokat, majd felvéve az italrendelést tovább sietett. Az étlap ugyanazt az eleganciát tükrözte vissza, mint az étterem. Akármerre néztem, ugyanaz a motívum és ezüst fényű bordó szín köszönt vissza. Ahogy kinyitottam a menüt, rögtön megakadt a szemem a nevetségesen magas árakon, mégis alig láttam üres asztalt.

     – Nyugodtan válassz, a ház vendége vagy! – szólt Mia bátorító hangon.

     – Én igazán nem aka…

     – Ha együtt fogunk lakni – vágott közbe komolyan -, jobb lesz, ha hozzászoksz, hogy ide szinte mindennap be fogunk ugrani, úgyhogy érezd magad itt is otthon.

     – De akkor sem… – próbálkoztam tovább gyengülő ellenállással.

     – Nincs de akkor sem. Hidd el, gyorsan meg fogod szeretni ezt a helyet.

     – Köszönöm – kezdtem elpirulva, mire ismét megszakított a mondandómban.

     – Nem tesz semmit. Óh, itt van apa!

     Abban a pillanatban egy erős kéz szorította meg a vállam, és összerezzenve kaptam hátra a fejem. Egy ötvenes, őszülő, de jó kiállású férfi nézett vissza rám. Pont olyan szemei voltak, mint Miának.

     – Apa, majdnem szívrohamot hoztál az új lakótársamra.

     – Nem állt szándékomban.

     Amint elengedte a vállam, felpattantam a székről és elővettem a legbájosabb mosolyom. – Sára Kenderesi. – Lassan, tagoltan ejtettem ki a nevemet, miközben megfogtam a kézfogásra nyújtott kezet.

     – Gerry Banks – érkezett a válasz határozott, megnyerő hangon. – Üdvözöllek a családban, és remélem nagyon jól fogod érezni magad Londonban. Most nem is zavarok tovább, úgyis sokszor fogunk még találkozni. További kellemes napot! – Amint kiejtette az utolsó betűt is, sarkon fordult és eltűnt.

     – Ne vedd magadra – legyintett Mia. – Állandóan siet.

     Nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől. A reggeli pesszimizmusom már a múlté volt – mintha napokkal, sőt hetekkel ezelőtt történt volna, hogy kétségbeesve ácsorogtam a reptéren.

     – Mi ez a földöntúli mosoly? – kérdezte Mia.

     – Csak jól érzem magam – feleltem őszintén, mire Mia is még szélesebbre húzta az ajkait.

     – Akkor jó, mert én is. – A mondata befejeztével átnyúlt az asztal felett és megszorította a kezem. – Érzem, hogy nagyon jóban leszünk!

     Csendben élveztem, ahogy az autó leengedett ablakán keresztül beáramló langyos szél az arcomat nyaldossa, miközben egyre mélyebbre süllyedtem a gondolataimban. Rengeteg érzés kavargott bennem. Másodpercenként villantak be random ötletek és emlékek, miközben egy sejtés újra és újra utat tört magának a többi között; minden meg fog változni. Boldog voltam, hogy végre a saját, független, önálló életem élhetem majd, ugyanakkor valahol ott motoszkált bennem egy kis félelem is, hogy hogyan fogok megbirkózni az előttem álló, igazi, nagybetűs élettel. Az egyre bizonytalanabbá váló érzések közé aztán hirtelen egy távolinak tűnő hang furakodott be. Mintha mély álomból ébredtem volna, egy pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. – Tessék? – fordultam Miához.

     – Csak annyit kérdeztem, min gondolkozol. Látszott rajtad, hogy máshol jársz.

     – Öhm… igen. Mármint nem. Nem gondolkoztam semmin, csak elbambultam egy kicsit. Szép ez a város.

     A negyvenhármas ajtó előtt újabb meglepetés ért, amikor az új lakótársam átadta a lakás kulcsait. Elhomályosult tekintettel próbáltam a legkisebb kulcsot a zárba illeszteni, miközben ő úgy ujjongott mellettem, mint egy gyerek. A zár halk kattanással adta meg magát a remegő kezemnek, és szótlanul megálltam a korábban otthagyott táskák közt.

     – Hahó! – bökött meg nevetve. – Nem megyünk be?

     Felvettem egy bőröndöt, ő pedig előrement, hogy mutassa az utat. Akkor jutott eszembe, hogy még nem láttam a szobát. Mia egy finom mozdulattal belökte a jobb oldalon nyíló ajtót.

     A fal kellemes bézs színű volt. A világos parkettán bordó szőnyeg volt leterítve. A szoba közepét franciaágy foglalta el, mindkét oldalán éjjeli szekrénnyel és lámpával. Ahogy tovább siklott a tekintetem, felfedeztem egy tévét, egy házimozi rendszert, egy fésülködő asztalt, és egy legalább öt méter hosszú, mennyezetig érő tükröt. A baloldali fal szinte egy az egyben üveg volt, amit egy a szőnyeg színével harmonizáló bordó függöny fedett el, sejtelmessé téve a beáramló napfényt. Az ablakhoz lépve valósággal elbűvölt a szemem elé táruló panoráma. Akármerre néztem gyönyörű épületek, kávézók, éttermek, boltok, klubok, emberek.

     – Szép a kilátás, ugye? – szólalt meg mögöttem Mia.

     – Gyönyörű – sóhajtottam elvarázsoltan, majd a csomagokra pillantva eszembe jutott még valami. – A ruháimat hova tudom elpakolni?

     – A tükör mögött van néhány polc. Gyere, megmutatom. – Mia egy laza mozdulattal eltolta a hatalmas tükröt, ezzel felfedve egy méretes gardróbszobát.

     – Néhány polc? – nevettem fel.

     – Meg pár fiók – kacsintott rám. – Segítsek bepakolni?

     – Nem kell, köszönöm, nem hoztam sok mindent.

     – Akkor egy tea még belefér előtte?

     – Miért is ne? – rántottam meg a vállam.

     Lassan követtem Miát, hogy alaposan körülnézhessek a nappaliban is. Ugyanolyan lágy pasztellek uralták, mint a szobámat; bézs, arany és barna mindenhol. Domináns helyet foglalt el középen egy fehér bőrülőgarnitúra és egy modern kandalló a fal mellett. A nappaliból nyíló konyha tágas volt és világos, a legkülönfélébb konyhai eszközökkel felszerelve, és négy kényelmes szék fogta közre az asztalt, aminek egy csokor rózsaszín virág volt a közepén.

     A teát kortyolgatva élénk csevegésbe merültünk. Mia elmondta, hogy ő is huszonegy éves, idén fejezte be az egyetemet vendéglátás szakon, amire a családja vállalkozásai miatt jelentkezett, és hogy szeptembertől rendezvényszervezőként fog dolgozni az egyik éttermükben. Megtudtam, hogy egy komoly kapcsolata volt eddig, hogy két éve szingli, és nem is akar ezen változtatni, mert szereti a függetlenséget. És ezzel csak egyetérteni tudtam.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.1/10 (45 votes cast)

Leave a Comment

33 hozzászólás

  1. Gratulálok a kikerüléshez. Elolvastam egyszer, aztán elolvastam másodszor is figyelmesebben. Végül csak arra az egyszerű következtetésre jutottam, ha a dramaturgiával nincs komoly probléma, ebből könyv lesz 🙂 Szépen és következetesen, átgondoltan megfogalmazott írás, ismét csak gratulálni tudok.

  2. Kedves szerző!

    Szívből gratulálok a kikerüléshez. Gördülékeny volt a szöveg, olvastatta magát, és már a bevezetésben felkeltetted az érdeklődésemet. Csupán apró hibákat fedeztem fel benne, pl. “Egy meglepően meleg augusztusi napon…” Számomra augusztusban nem meglepő, ha meleg van, inkább arra csodálkoznék rá, ha tíz fok lenne.
    A főszereplő szimpatikus, a kitett részlet rövidsége ellenére egészen megkedveltem. Különösen tetszett a szöveg kellemes hangulata, szívesen olvasnám tovább.
    Szurkolok a pozitív lektoriért!

    Ui. A csillagozás nem működik nálam. 🙁

  3. Nőnap van, és egy tipikus női regénynek tetsző ajándék. Köszönjük.
    A kitett részlettel az a baj, hogy a történet még el sem kezdődött. Ha a bevezetőben nem tartalmazná az írói ígéretet és a horgot, vagyis, hogy kapok egy szerelmes történetet, és egy jóképű színészt, legföljebb sejtéseim lennének, hogy ha átgázoltam ezen a sok betűn, mi vár a túlparton. Én a magam első regényét körülbelül kétszáz oldallal hamarabb indítottam a kívánatosnál, úgyhogy megértem a szerzőt, szereti ezt a világot, a hőseit, Londont, az új lakást, körbevezet, hogy ámuljak, én olvasóként meg toporgok mellette, hogy jó, de hol a történet? Hol a herceg?
    Kedves szerző, szépen írsz, a mondatait kerekek, a jeleneteket felépíted, az írásod hangulatos, később bármi lehet, a szerkesztő pedig majd megvágja. Gratulálok.

  4. Kedves Szerző!

    Elolvastam a részletet, de valahogy nem tudott megfogni, untam. Nekem egy kicsit olyannak tűnt, mint egy úti riport, bár ahhoz meg nem elég kidolgozott. Számomra lapos a szöveg, nem tudott bevonzani, nem érzem mögötte az írót. Mintha görcsösen erőlködtél volna, hogy megfelelj az elvárásoknak, minden ott legyen a helyén, ne tudjanak belekötni. Ezt jelen esetben maximálisan megértem, és elnézést, hogy pont én kötök bele.
    Szerintem az elejét lehetne kicsit rövidebbre fogni, a szülők integetnek, késik az uncsitesó, érdektelen beszélgetések… Nyújtod mint a rétestésztát, de a történetből nem láttam semmit, egyelőre van egy lány, aki belecsöppent a londoni luxusba. Bár az első bekezdésben utaltál rá, mégsem látom az irányt, és olyan érzésem volt, hogy te is tanakodtál magadban, krimit, thrillert vagy egy szimpla románcot alkotsz majd.
    A lány karakterét a sok leírás ellenére távolságtartónak érzem, nem kedvelem, de nem is utálom, semleges az álláspontom vele kapcsolatban. Mia lelkesebbnek tűnik, őt egyelőre szerethetőbbnek találtam, mint a főszereplőt.
    A szöveg imitt-amott botladozik, de összességében jól olvasható, gördülékeny. Kilenc pontot adnék rá, mert látszik, hogy nagyon komolyan vetted az írástechnikai részét, gondolom, a dramaturgiával is hasonlóan fegyelmezetten bántál. Szurkolok a lektorok értékeléséig!

    Gratulálok a kikerüléshez!

  5. Kedves Savannah!

    Kellemes, könnyed olvasmány volt ez így reggelre, jólesett olvasni! Ez egy olyan téma, ami megunhatatlan, talán azért, mert időnként mindenki álmodozik arról, hogy milyen lenne maga mögött hagyni az addigi életét, és valahol máshol egy teljesen újat kezdeni. Itt pedig még egy gazdag környezet is adott, egészen idilli az indítás. Ha jól sejtem, a végére nem lesznek szinglik ezek a lányok, kíváncsian várom az urak megjelenését a színen.

    Egy apró észrevétel:
    ‘Eddig fel sem tűnt, mennyire hasonlítunk egymásra – már a képekről egyértelműen szembetűnő szőkeségünket leszámítva” – ez gondolom, elírás, és “szőkeségét” szerettél volna írni, mert ha mindketten szőkék, akkor az is a hasonlóságok egyike, így nem lehet a hajszínük “leszámítva” 🙂

    Gratulálok a kikerüléshez!

    Üdv,
    Judit

    U.I.: Nem működnek a csillagok!

  6. Számomra ez egy tök elfogadható romantikus történet kezdete. Olyan aranyosan átlagos; mint mikor az RTL en bemondják hogy “És most következik a : LÁNY LONDONBAN.című romantikus film. Maradjanak velünk.” Én ilyenkor nem szoktam de embere válogatja. Belekötni nem tudok. Korrekt írás én személy szerint másvalamit jobban vártam volna mint pl: hogy boldogulunk Angliában egy szál alsóban. Hova kell menni ha munkát akarunk, milyen a közeg stb. De ez már csak az én bajom. Gratulálok

  7. Végigolvastam a rózsaszín ötven árnyalatát ígérő szemelvényt. Nem akarom azok kedvét rontani, akik ezt a műfajt szeretik, így azt hiszem, az lesz a legjobb, ha elhallgatok.

  8. Kedves Savannah!

    Nagyon megörültem, hogy ma románcot kapunk, és az a helyzet, hogy ez az első részlet, amit szívesen olvastam volna tovább. Persze vannak benne hibák, kicsit nyakatekert mondatok, helyesírási bakik, túl szép, hogy igaz legyen klisék, és az előszó nélkül valóban nem tudnánk, hogy mire is számítsunk. Ennek ellenére beszippantott a történtet, és kíváncsi lettem rá, hogyan folytatódik tovább. Gratulálok a kikerüléshez és drukkolok! 🙂

  9. Kicsit keserédes szájízzel olvastam végig a történedet… 🙂
    Nem azért, mert nem tetszett, hanem azért, mert elképesztően hasonlít az én beküldött anyagomhoz. Ezek után kevés esélyt látok rá, hogy ezek után az enyém is kikerülhessen a pályázók közé.
    Gratulálok!
    Jó a sztori, szépen fogalmazol, abszolút lekötött, várnám a folytatást is!

  10. Gratulálok a kikerülèshez! 🙂

  11. Kedves Savannah!
    Ez egy bájos részlet, az én zsáneremben. És más hasonlóságok is vannak az én történetemmel (Draxis – együttérzek! 🙂 ), úgyhogy nem érezném korrektnek, ha bármi kritikát mondanék.
    Ezért engedd meg, hogy ezúttal csak gratuláljak a kikerüléshez és sok sikert kívánjak.

  12. Csak én érzem úgy, hogy idén mintha rövidebbek lennének a kitett részletek?

    Szépen fogalmazol, kellemes hangulatot teremtesz, de egész egyszerűen túl rövid a kezdés, ha nem lett volna a bevezetés, akkor nagyon kevés dolog lett volna, ami igazán megfog.
    Szívesen olvastam volna tovább, és ez nagy dolog, mert legalább ennyit elértél.

    Gratulálok a kikerüléshez!

  13. A szerző szabatosan fogalmaz és a helyesírás is rendben van (ez mondjuk minimum de manapság sajnos meg kell becsülni). A szereplők némileg (khm) klisészerűek (mindenki szép és jó fej és persze gazdag). A leírások egy lakberendezői katalógusban is megállnák a helyüket, annyira részletesek, viszont a hangulathoz és a szereplők jellemzéséhez minden részletességük ellenére nem tesznek hozzá semmit. Ha könyvesboltban olvastam volna ezt az első oldalakon, visszatenném a polcra mert sem a szereplők, sem a helyzet, sem a stílus nem fogott meg különösebben. A kismillió E/1-ben megírt romantikus történet közül muszáj lenne valami extrával kitűnni.

  14. Kedves Szerző!

    Nagyon aranyos történet kezdet, és jó bevezető. A stílusa nekem egy kicsit Szex és New York-os, az előzetes alapján el tudom képzelni, hogy a két lány kalandját mutatod be, a “pasizásaikat” Londonban. A történet szempontjából egy pillanatra az étteremnél elvesztettem a fonalat (egyszer amikor leparkoltak, másodjára pedig nem volt átvezetés az éttermi jelenet, és az újabb autós jelenet között, csak “in medias res”).
    Amit hiányolok a részletből, hogy nem érzem, miért kellene tovább olvasni. Habár az eddigi cselekmény és a környezet bemutatás nagyon jó, nincs benne felesleges vagy unalmas szöveg, mégis laposnak érzem, és nem tudom egyértelműen eldönteni, miért olvassam tovább. A bevezetésen kívül érdemes lenne még néhány apró mondatot a szövegbe is belecsempészni, ami által az olvasót rá tudod venni az olvasás folytatására.
    Egyébiránt gratulálok a kikerüléshez, és további sok sikert!

  15. Szépen fogalmazol, nincs gond az írásoddal pár hibát leszámítva.
    “amíg finoman rá nem lettem beszélve”
    Ilyen passzív szerkezetet magyarban nem használunk, légyszi javítsd mert borzasztó zavaró.
    “nekem pedig nagy, nyílt barna tekintetem”
    Szerintem a tekintete nem igen lehet nagy, nyílt barna, maximum a szeme.

    A sztori tipikusnak és a főszereplő semilyennek tűnnik, de jó alap lehet egy könnyed lányregányhez. Kicsit vágyteljesítő, önmegvalósító írásnak tűnik, de van erre vevő réteg, úgyhogy hajrá! 😉
    Ugyan kritikát írtam, de tudd, hogy mégis azért olvastam végig, mert érdekelt a történeted.
    Sok sikert kívánok a továbbiakban és gratulálok a kikerüléshez! Kis gyakorlás, csiszolás és minden jó lesz. 🙂

  16. Érdekes és olvasásra ösztönző lehet, hogy ha a könyv elejéből még nem lehet sejteni, milyen stílust, és főleg milyen történetet várhat az ember. Vagy olvasásra ösztönző ehet, ha már az elején tudja, mire számíthat. Azt hiszem, itt az utóbbiról van szó. Az biztos, hogy ez nem az én sztorim, de ez nyilván lényegtelen.
    Ami viszont fontos: Íme egy SZöveg. Merthogy az ilyet hívják Szövegnek, nagybetűvel.

  17. Kedves részlet. Jó, hogy a változatosság kedvéért olyat kaptunk, amitől nem esik egymás torkának a kommentszekció. Akinek ez a zsánere az tíz hasonló történetet is szívesen elolvas, akinek nem, az meg vállat von és tovább megy. Ilyen is kell.
    Szerintem szépen írsz. A személy- és lakásleírásokból lehetne vágni ízlésem szerint, de hát mikor nem.
    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂 Ha jó a sztori, akkor szerintem esélyes, hogy kiadják.

  18. 8-as

  19. Nekem még mindig nem működnek a csillagok, de akkor majd otthonról 🙂

  20. Szépen megfogalmazott, hangulatos írás. 10-es.
    Nagyon várom a folytatást! Gratulálok a kikerüléshez.

  21. Kedves Savannah!
    Cuki kis részletet olvashattam, csak úgy érzem, elnyújtott ez az álomkezdés, nekem kicsit gimis fogalmazás érzete van, de feltételezem, hogy a későbbiekben sokkal izgalmasabb lesz a történet. Szépen fogalmazott mondatok, csupán céltalannak érzem a szöveget, vagy, lehet én vagyok türelmetlen, de ezt az egészet elmondtam volna három mondatban, hogy belevethessük magunkat a történetbe, de ilyet már mások is említettek előttem. Gratulálok a kikerüléshez és további sikereket!

  22. Kedves Savannah!

    Gratulálok a kikerüléshez! Nekem nagyon tetszett a részlet, a kikerült írások közül eddig ez az első, ahol sajnáltam, hogy véget ért a történet, nagyon szívesen olvasnám tovább. Gördülékenyen írsz, és egy olyan világba vezetsz minket, amiről egy kicsit minden lány álmodik. Lehet, hogy klisések a szereplők, illetve lehet, hogy több ehhez hasonló történet született már, viszont azt gondolom, hogy ennek a műfajnak a kedvelői körében megunhatatlan.

  23. Nagyon örülök, hogy felkerült egy kis részlet az írásomból, és köszönöm az összes hozzászólást, kritikát és biztatást. Sokat tanultam belőle.
    Sajnos nem vettem figyelembe, hogy mennyi múlik az első fejezeten, és a történetem igazi kezdetét a másodikig toltam, hogy valamelyest bemutassam a szereplőket és az események hátterének szánt környezetet, ennek ellenére nagyon remélem, hogy egyszer lehetőségetek lesz rá, hogy kicsit jobban belefolyhassatok Kendi és a többiek életébe.
    És még egyszer köszönöm mindenkinek, nagyon jó volt arra ébredni, hogy eljutottam idáig!

  24. Szia!
    Azon gondolkodtam mi hiányzik a szövegből. Nos, mivel múltidőben írtál és az elején leszögezted, hogy tudod a sztori végét elejthettél volna apró utalásokat a jövőre vonatkozóan. Csak példának írom: mikor keresztül autóztok Londonon, felbukkan egy ismerős utca sarok ahol először megláttad őt a herceget. Vagy éppen abba az étterembe mentek a távoli unokatesóddal amelyikbe a herceged is majd elvisz téged… stb. Hiszen E/1 személyben visszaemlékezve már nem csak a tárgyak, helyek formáját, színeit látod hanem a hozzájuk kötődő emlékeket is. Ezeket is egy-egy félmondatban megemlíthetnéd. Egyébként az jó volt, hogy olyan helyre kalauzoltál ahol még sosem jártam. Sok sikert, gratulálok a kikerüléshez.

  25. Pontosan egy éve szálltam le London repülőterén, úgy, hogy teljesen egyedül utaztam életemben először. A barátaimat látogattam meg, persze nem a Sohoban. Nos… az élmény, az ingerek, a reptér, a város, az időjárás és a szagok… kicsit másmilyen, mint amit itt olvastam, rózsaszín púderes, lányregényes változatban. Milyen jó, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, én biztosan másik végéről közelítettem volna meg a dolgot. Kedves írás, azonban én a bevezetőt feleslegesnek tartom, néha hagyni kell, hogy az olvasó fedezze fel azt a kevés kalandot és fordulatot, amit – így műfaját tekintve – tartogathat a mű.

  26. Én abszolút imádom az ilyen Hamupipőke történeteket, ahol a főhős a híresemberrel jön össze, de szerintem az a baj ezzel a részlettel, hogy lassan indul, másrészt meg London iszonyatosan hiteltelen, és azért London tényleg egy karnyújtásnyira van, az olvasók lehet, elég nagy részének személyes tapasztalata van a várossal. De gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert a folytatáshoz!

  27. Nagyon szeretem ezeket a könnyed, aranyos történeteket. Tetszik a stílusod, a karakterek szimpatikusak, könnyen haladtam az olvasással.
    Viszont nagyon kapkodós volt a részlet, egyszer itt vagyunk, aztán amott, találkozunk ezzel és azzal és közben igazából nem halad a cselekmény. A kitett részletet igazából fele ilyen hosszúsággal is el lehetett volna mesélni.
    Ezenkívül a lány nevét sem értettem, hisz a Sára névnek pont van angol megfelelője, nekem úgy lett volna logikus, ha azt használják és nem szerencsétlenkednek a kiejtéssel.
    Ennek ellenére szerintem ez egy nagyon ígéretes történet, gratulálok a kikerüléshez!

  28. Gratulálok a kikerüléshez!
    Azt kell mondjam, engem ez a történet-kezdés nem fogott meg. Bár a fogalmazással semmi gondom nem volt, nem látok mást mint egy sablonsztorit- ami a kamasz írókra jellemző. Kismillió történet van amiben az átlagos lány összetalálkozik a híres imádottjával–aki persze kisebb-nagyobb zűrök után, közepette majd jól beleszeret, mert eddig csupa-csupa felszínes meg könnyűvérű lány vette körül, és éppen az átlagcsaj az ideálja aki cuki, szerény, és semmi extra igazából. Tipikus túl szép hogy hihető legyen történet. Gazdagék simán fogadják a soha nem látott munkanélküli rokont, sőt fizetik is a számára elérhetetlen dolgokat-amit ugye illő szerénykedés után el is fogadunk. Vágyálom, csak hihetetlen.

    Úgy vélem elég beszédes, hogy többen is jelezték: az ő történetük nagyon hasonló. Érdekelne mi alapján szórták ki a többit, és miért ez került ki pont.

  29. @Lina – gondolj bele, milyen lehetett a többi :p Ahogy feljebb mondta valaki, nincs baj ezzel a képzelt önmegvalósító-álomleíró műfajjal, csak éppen jól kell megírni. Az megint más kérdés hogy milyen önképről árulkodik, ha egy nő számára az az álom hogy összejöjjön egy jóképű és kőgazdag férfivel, mintha még mindig a XIX. században élnénk. Sőt, az igazi gond az hogy ezt többnyire csakis a saját vonzerejük révén találják elérhetőnek, és nem azzal hogy netalán az agyukkal és tehetségükkel vívnák ki az álomférfi figyelmét.

  30. Lina, még nem tudni, hogy ki lettek-e szórva a hasonlók, az előszűrés végéig még bárki kikerülhet, aki eddig nem,

  31. Kedves Savannah!

    Kedves kis történetnek indul, szerethető szereplőkkel.
    Szépen fogalmazol, gördülékeny a szöveg.

    Egy-két apróságon akadtam csak fent, de ez igazán elhanyagolható:
    “A zár halk kattanással adta meg magát a remegő kezemnek, és szótlanul megálltam a korábban otthagyott táskák közt.
    – Hahó! – bökött meg nevetve. – Nem megyünk be?” –> értem, hogy gazdag városrész, de az szokványos dolog lehet, hogy kint hagyják a csomagokat a lakás bejárati ajtaja előtt?
    A lakás leírását későbbre is eltolhatnád, például amikor egyedül marad Sára.
    A cigis részt én kihúznám, szerintem nem illik a képbe, hacsak a folytatásban nem lesz vmi jelentősége.
    Néhol kicsit hosszúak a mondatok, de ez könnyen javítható.

    Ezek nem is hibák, inkább csak kisebb finomítások lennének, és lehet, hogy másnak fel sem tűntek olvasás közben.

    Olvastam már hasonló történetet (legalábbis a kitett részlet alapján így gondolom)a Könyvmolyképző Kiadótól az Árnyékvilág című könyvet, és az igazán tetszett!

    Aki hasonló témában írt, az se aggódjon, mert ha teljesen kerek az ő története, és a mondatok is rendben vannak, akkor az előszűrők azt is átengedik szerintem.

    Nekem összességében tetszett, könnyed nyári olvasmánynak ígérkezik a kitett részlet alapján!
    További sok sikert és gratulálok a kikerüléshez! 🙂

  32. Szia! Gratulálok a kikerült részlethez.
    Váó, rögtön egy vallomással kell indítanom: kora 34 év, neme férfi, feleségével nézi A főszerepet az HBO-n. (Nem a reklám helye, most már mindegy:-) ) Annyira hasonló az élethelyzet: átlagos lány lixus környezetbe csöppen, ismeretlen helyzetekkel és problémákkal küzd, majd (vélelmezem) rátalál egy hihetetlen szerelem, ami a két világ különbségéből adódó bonyodalmak átvészelésén keresztül predesztináltan halad egy heppiendbe. Tucat sztori, a nők mégis megunhatatlanul falják. Nem értem, de kezdem felfogni, mert pont az említett sorozat kapcsán sokat beszélgettünk erről a jelenségről a feleségemmel. Ha nem viszed a problémákat túl mélyre, és megmarad az ebben a részben megvillantott chick lit stílus, akkor ebből könyvnek kéne lennie. Borzasztóan olvasmányosan írsz, irigykedem! 🙂 Egyetlen negatívum, hogy egyelőre a főhős gyenge, kicsit olyan, mintha csupán sodródna az eseményekkel, és nem lenne ideje reagálni rájuk érzelmileg. Egy könyv más mint egy sorozat, itt kellenek azért a rétegek, és a finom egyensúly, hogy ne vidd túl
    mélyre az érzelmeket (ne legyen érzelgős). Ennél talán kicsit több belső világgal közelebb hozhatnád a főhőst már az elején. Szóval nagy sóhaj után gratula még egyszer, ez nagyon jó volt! 🙂

  33. Hűha! Remélem, pozitív lektorit kap, mert nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. Kedvem támadt nekem is elutazni Londonba… 🙂