Pető Zoltán: Choronzon (részlet)

Pető Zoltán: Choronzon (részlet)

A VII. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

*

„And the name of the starre is called Wormewood, and the third part of the waters became wormewood, and many men dyed of the waters, because they were made bitter.”

Revelation 8:11
(1611 King James Bible)

*

„Between the idea
And the reality
Between the motion
And the act
Falls the Shadow”
(T.S. Eliot: The Hollow Men)

*

„A lélek, melynek eredete Isten első princípiumában van, és Istentől az emberbe, a harmadik princípiumba, a sziderikus és elemi születésbe leheltetett, visszatekint Isten első princípiumába, amiből és amiben van, s aminek létéhez tartozik, és aminek tulajdona; és nincs ebben semmi csodálatos, hiszen csak önmagát látja születésének kezdetében: látja az Atyaisten egész mélységét az első princípiumban.”

(Jacob Böhme: Szent Sóvárgás)

*

1.

Odafent a Hradzsinban, a Szent Vitus székesegyház nagy harangja elütötte már régen a tíz órát, ami azt jelezte, hogy a császári rendelet értelmében Prága utcái kiürültek, csak az őrjáratok ütemes lépései dobogtak a barnás utcaköveken. Őrhajók siklottak el a Moldva partja mentén, s a Károly-híd lámpásai vetettek bizonytalan fényköröket a folyó tükrére. A palota földszintjén férfiak ittak és kockáztak, a kupák csendülései, a tompa lárma, amelyet a felhozott utcanők sikongatása és a férfiak durva röhögése keltett, épp csak beszivárgott az obszervatóriumba, ahol John Dee a nyitott ablakon keresztül, a csillagos eget fürkészte. Ő nem vett részt ebben a mulatozásban, s mint más alkalommal, most is korán visszavonult, épp hogy csak belekortyolva a borba, amelyet mások számolatlanul vedeltek.  Dee ifjú felesége, a szépséges Lady Jane is rég aludt már odabent, vörös párnák közt, az alsó szobában. Felnőtt fiai és szolgálói is mind nyugovóra tértek, csak a nagy szürke dog vakkantott egyet néha, amely az ajtaja előtt vigyázta őt az illetéktelen szemektől.

A hatalmas réz-távcső, amellyel az égbolt egyetlen pontjára fókuszált, egy bonyolult szerkezet részét képezte, amelyet még ifjú korában, ő maga állított össze kapcsok, fogók, tükrök és kis fogaskerekek segítségével.  Ez a szerkezet, amelyhez hasonló, valószínűleg még csak nem is akadt a világon, immár harminc és egynéhány éve híven szolgálta őt. Az évek folyamán egyre csak tökéletesítette a távcsövet, minden tudását beleszőve, amelyet könyvekből, utazásokból, titkokból és életekből merített.  Elutazott vele Velencébe és Koppenhágába, járt Rómában és Szardínián, hogy tudósokkal, papokkal és mérnökökkel vitatkozzon, matematikai előadásokat tartott Párizs egyetemén.  Mindez persze, csak egyetlen célt szolgált, egy célt, amelyet az élete árán is el fog érni, egy célt, amely egy új Aión-t, jelent: a Birodalmat. A Birodalomat, amiről álmodott, amelyről úgy hitte, annak az újként való visszatérése lesz, amely egykor, az idők hajnalán elveszett Atlantisz süllyedésével, és Mu ős-földrészének pusztulásával. A tudás, amit keresett, nem az a tudás volt, amelyet könyvekből el lehet sajátítani, vagy az, amely a kísérlet és a matematika módszerével szerezhető meg. A könyvek, a matematika, a mechanika és a fizika, a fémekkel való munka, mind csupán az előkészület. A csillagok természetének tanulmányozása is holt betű marad, közönséges algebra, ha nem eleveníti meg azt az élet szelleme! Dee most még egyet élesített távcsövén és szeme előtt, amely jégkék volt, akár a walesi patakok medre, vagy a Dee-folyóé, ahonnan nemzetsége a nevét vette, titkozatos könyvként tárult ki előtte az éjszakai égbolt.

A fény a távolban, mint kigyúló, ősi fáklyák, különös sora az éjben. Körök és ellipszisek táncolnak a fekete ürességben, az emberi agyvelő számára felfoghatatlan harmóniában egyesülve, amelynek mivoltát és rendeltetését mindeddig hiába kutatták a teológusok, a filozófusok, vagy a tudomány emberei. Születő és meghaló világok tánca, lángoló és vak csillagok, kitartóan róják csak örök pályájukat, mint a kép nélküli örökkévalóság megannyi képe. Testvérei a Megnevezhetetlennek, a Láthatatlannak, a Leírhatatlannak, a Kerület Nélküli Körnek, és a Közép Nélküli és mégis-középpontnak, az Egyes-Egyedülvaló-Egynek…

…És az Egy is örvénylik és alámerül, és benne a földgolyó, a naprendszerek, galaxisok és a csillagködök, a szupernóvák, az egész kozmosz és végül még maguk a fenséges Aiónok is…

…És odafent, az örök égben, az örvénylő káosz fölött, egy fénypont izzik fel, minden fénytől különböző, zöld foszforfénnyel, mintha egyszerre, tízezerszer tízezer nap világítana.  Dee egyre közelebb és közelebb hozta a lángoló pontot, fénye varázsporként szikrázott át a világűr holt terein. A távcsőbe nézve, már több-kevesebb élességgel kivehette a képet: látta a fagyott krátereket, a lávafolyamok vájta folyamvölgyeket. Óvatosan, még egy utolsót élesített a távcső lencséjén, s már ki is tudta venni azokat a sötét, nagy kiterjedésű foltokat is, amelyek talán tavak, vagy tengerek lehettek, mélyükben felfoghatatlan életet hordozva, amelyhez hasonlót még csak el sem tud képzelni a földi halandó. Dee torka kiszáradt, ahogyan tudatába került – tekintetével egy olyan világ peremét pásztázza, amelynek határait még sohasem pillantottak meg emberi szemek, – egy olyan világot, amely több százezer vagy millió mérföld messzeségben úszik az idő és a tér peremén, egy világot, amely még halott, és ő az egyetlen, aki pillantásával életre keltheti. Tornyának sötét kamrájába vonultan, elzárva a világtól, a legrejtettebb tanok titkos csatornáin keresztül, már negyedik éve álmodott John Dee erről az idegen világról, álmodta tengereit és krátereit, s íme a fény, immár látható módon is megjelent az égen. Az üstökös végül is eljön, de nem úgy jön el, ahogyan egyes bolondok hiszik, hogy összeütközne a Földdel, vagy valamiféle más módon keresztezné a földgolyó fizikai pályáját. Nem. Csak azok számára jön el, akik már álmodtak róla az éji öntudatlanságban, hogy megnyissa az érzékelés kapuit, a kapukat, amelyeket a felsőbb hatalmak, az idő hajnala óta lezártak.  A Torony Angyala szólt hozzá.  Abban az órában pedig, amikor a pentagramma megformáltatik, a templomos visszatér, és a Grál királysága helyreállítatik Britannia szívében.

Másnap, Dee elhagyja Prágát, hogy visszatérjen Londonba, hogy királynője kezébe adhassa álmainak gyümölcsét, hogy alázatosan meghívja őt a táncba, amely felébreszti, még alvó lelkét. Lord Walsingham őrzi a bejáratot! Emlékszik rá, amikor a Hampton Court-ban megpecsételte esküjét a mécses lángjával, amikor látomásokat hozó Averoigne-i bort ittak, és együtt olvasták Xasthur könyvét!  Hiába hát Leicester gróf féltékenysége, hiába a szeretők és a kitartottak, a bolondok, ha tudnák, Erzsébet kinek ajándékozta szívét, amikor Anglia trónjára lépett, ha tudnák, hogy mi történt azon az éjjelen, amikor Véres Mária, odafent a Richmond palotában, görcsökben vonaglott halálos ágyán! Emlékszik Erzsébetre, huszonöt évesen, hogyan álldogált tétován a palota lépcsején, a hullámos hajtincsre mely szemébe hullott, a kecses mozdulatra, a selyempalástra, és szigorú szemű Burghley-re, ahogyan botjával koppantva kiáltja: „Isten óvd a Királynőt!” Emlékszik még a csókra, amelyet az apró, finom kezekre lehelt, és a Tower harangtornyának hatalmas kondulására, amelynek elhaló visszhangja még sokáig London felett szállt. „Isten óvd a Birodalmat!”

És látta Erzsébetet elválásukkor, úgy ahogyan utoljára, a magas trónuson, a festékréteg nélkül, az apró hegeket a homlokon és a száj szegletében, amelyet a feketehimlő hagyott, orrának enyhén görbült ívét, amely keményített vonásain, és nemes ragadózómadáréhoz tette hasonlatossá.  Emlékszik az ékköves gyűrűkre az ujjakon, amelyek a trónszék faragott oroszlánfejein pihentek, és odakint, az eső után zöldellő dombok oldalára, Greenwich erdejének madárfüttyére, a rézsútos csíkokra a padlón, amelyet a nap beszűrődő fénye hagyott, az őrség pattogó vezényszavaira, ahogyan az alabárdosok váltották egymást posztjukon, és arra is, hogy mennyit várt uralkodója intésére.

Ha tudnák, miféle egyezség köti őket a vér és az ifjúság pecsétjével, hogy miért nem mehet hozzá Erzsébet soha egy közönséges emberhez! Erzsébet tudta róla, hogy olyan ember, aki túl sokat mer, de nem úgy, mint azok a mohó férfiak, akik a közönséges aranyért verekednek. A királyi arany, a mi aranyunk fenségesebb és drágább, nem olyan, amit az erőszakos útonálló, vagy a mindannapi lovag, elnyerhet, miután jól küzdött!

Dee jól emlékszik azokra a lázas napokra, amikor ifjú királynője előtt felfedte tervét az Örökkévaló Birodalomról, amelynek legbensőbb pontja az örökkön dobogó szív, az uralkodó halhatatlan szíve. Az egész asztalt befedő térkép ott volt előttük. Ketten hajoltak feléje, azokon a téli esteken, amikor a Temze befagyott és a Hampton Court-ban együtt voltak éjjel, az olajmécsek lángjánál, s beszéltek a halhatatlan lángról, amely minden teremtmény lelkének lelke, és létének legbensőbb forrása, és amely ég odafent a napban, a szent uralkodók vérvonalán keresztül öltve testi formát.  Beszélt még neki Strabón és Vergilius Ultima Thule-jéről, és arról, hogy Britannia törzsei egyesülve hogyan uralkodnak majd a világ felett, megtörve az igát, elűzve a sötét szellemet! Egy olyan tudomány alapozza majd meg ezt az aranykort, amely az emberi nem elvesztett tudásán alapul majd, egy igazi reformáción, az édeni tudományon, amelynek ő, John Dee lesz az őre!

Lord Walsingham tisztában van vele, hogy mit ér az admirális Drake hencegése, és az idegen uralkodók segítségére sem számíthatnak majd, hanem egyedül rajta, John Dee-n áll vagy bukik most Anglia sorsa! Vajon bízhat-e Walsinghamben? Nem vezeti-e félre? Nem tette-e rosszul, hogy beavatta? Az idő majd ezt is megmutatja! Rudolf császár persze, nem értené, ő azt hiszi, hogy a filozófusok köve is afféle tárgy, ami megfogható, mint a Szentséges Lándzsa, amelyet palotájában őriz, és amelyről úgy tudja, birtoklása révén a világot tartja kezében. A császár pedig nem hiszi, hogy Dee igazat mondott, amikor a közelgő üstökösről beszélt, és arról, honnan származik a kristály, amelyben meglátta azokat a képeket, amelyek hetekre beteggé tették. Nem! A császár túl büszke volt ahhoz, hogy bárkinek vagy bárminek a hatalmát is elismerje maga fölött, de azt még nem meri megtenni, hogy kiutasítsa őt a Birodalomból, – habár Oropresa, a római pápa kémje, a sunyi szemű kardinális folyton ezt sugdossa a fülébe.

A pápa már vén és erőtlen, akár az egyház, amit vezet, talán ha hónapjai vannak hátra. Semmit sem tehet Rudolf és fejedelmei ellenében, amióta a császár elismerte a reformációt. Dee-nek persze, nevetnie kell, amikor meghallja e szót: hát nem nyilvánvaló, hogy az igazi reformáció várat még magára? Hát nem nyilvánvaló, hogy ez a háború, amelyet Anglia ellen készít elő Fülöp, Spanyolország bigott uralkodója, csak jel, ami egy kimerült világ végső pusztulását jelzi? Egyedül maradt. A vakmerők, akik egykor csatlakoztak hozzá, már nem követik őt. Fibonacci nem volt elég erős, és másoknak nem volt elég bátorságuk hozzá. A legtöbben belehaltak, ezerszer szörnyűségesebb halállal halva, mint amilyen a halandó halál, nem tudván szembenézni a rettenetes Angyallal, a Kerubbal, aki lángpallosával az Éden érckapujában áll, hogy lesújtsa annak fejét, aki belépni merészel. A Szentírás mondja, hogy két fa állt valamikor az Éden kertjében. Az Élet Fája és a Tudás Fája. És az Angyal akkor, alávetette az embert és kiűzte őt az Édennek kertjéből. Most pedig, eljött az idő, amikor az ember alávetheti az Angyalt. A bukás óta először, John Dee megszerzi az Angyal nyelvét, s vele nyelvet, amellyel Isten beszélt a Paradicsomban, amikor legyőzi majd az utolsó akadályt, a káoszt, és minden elpusztul. És tűzre vettetik a korszakok romlott hordalékanyaga, a felhalmozott kincs, a hamis birodalmak szemfényvesztései, minden. Hát nem nyilvánvaló, hogy a háború hullámai, amelyek felcsapnak keleten és nyugaton, északon és délen, vagy az, hogy a Szultán seregei elérték Bécset, egy egyetemes megújulást szolgálnak, valamit, aminek a körvonalai még csak kevesek számára láthatóak? A császár még nincs ennek tudatában, talán soha nem is lesz, és éppen ezért nem is marasztalja őt. És ez pedig az ő nagy szerencséje!  Még nem látott eleget!

Dee újból a távcsőbe meredt.  Miközben szinte elmerült az üstökös fényében, odakint sötét és alattomos vihar támadt.  A  telehold, mintha ketté vált volna, átütött a felhők kékes árnyán, és az üstökös, mint egy gonosz ikertestvér, követte a holdat, fénye megduplázta az árnyékokat, a fákét, a hegyekét, a kóbor állatokét és emberekét, ahogyan természetellenesen izzottak a fátyolos ég alatt, mélyen és sötéten, akár egy alkimista kohója. Odakint, a szélfútta Prágán keresztül, különös álmok keltek útra, és a magas oromtetők alatt, az alvók felnyögtek álmukban, ahogy a hold felőli áramlat az űr hidegét sodorta szemhéjaik mögé.  Az éjfél elmúlt. John Dee, óvatos mozdulatokkal összecsukta távcsövét, bezárta a kör alakú ablak nyitott szárnyait, magára öltötte hosszú, sötét talárját és egy rozsda rágta kulccsal bezárta laboratóriumának ajtaját.  Még lakatot is tett rá, majd távozott, óvatosan lépve, nehogy az alvókat felzavarja. A laboratóriumot vigyázó hatalmas, szürke kutya most felugrott és szűkölve nyalogatni kezdte gazdája kezét. Dee csontot vetett neki, majd lefelé indult a palota ódon falépcsején, elhaladva a fordulókban, ahol szolgái és fiai aludtak, megkerülve a földszinti csarnokot, ahol még most is tivornyáztak.  Kiment a hipnotikus holdsütésbe, és csuklyáját fejébe húzva, egyik utcát rótta a másik után. Az öreg Prága ablakai figyelték lépteit, akár egy-egy óvatos macskaszem. A Károly-híd előtt, a toronyban egy vassisakos őr szunyókált, hátát a falhoz vetve, a holdfény megcsillant alabárdjának élén. Dee nesztelen lépésekkel ment át a Károly-hídon, ahol a szentek fekete kőszobrai titokzatos, szomorú lényekként álmodtak a csendben.  Egy pillanatra meglassította lépéseit a híd közepéhez érve, és felnézett az égre. Egy ideig állt ott, csukálya kissé hátracsúszott. Az öregedő férfi arcvonásai, a finoman metszett, egyenes orr, az álmodozó szempár, egy pillanatra láthatóvá váltak.

Aztán lesietett a híd másik oldalán, mélyen fejébe húzva a csuklyát, ráfordult a kocsiútra, hogy elinduljon a zsidónegyed irányába.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 5.7/10 (51 votes cast)

Leave a Comment

52 hozzászólás

  1. Kedves Zoltán! Remélem, nem veszed sértésnek, de csak nem az “amely” a kedvenc szavad? 😀 Persze, ez nem olyan nagy hiba, könnyen kiírható néhány a szövegből, csak kora reggel kiszúrta a szemem, hogy nem egyedül én vagyok olyan, hogy “hm, milyen jó kis kötőszó, használjuk minden második mondatban!”
    Nekem alapvetően tetszett a részlet. Kicsit hosszúak és kacifántosak voltak a mondatok, de számomra ez is csak fokozta a hatást, hogy ilyen lehet egy tudós fejében lenni. Kicsapongó, kicsit túlbonyolított, néha ide-oda ugráló gondolatok… tényleg mintha az egyik elmfiz oktatóm fejében lennék. De lehet, hogy csak reggel van, és az én agytekervényeim nem indultak még be eléggé 🙂
    Gratulálok a kikerüléshez! Én kíváncsi lennék a folytatásra 🙂

  2. Kedves Pető Zoltán!

    Erre én most mindenféle kétkedés nélkül rányomtam a tíz csillagot! Ezt a könyvet én olvasni akarom, – itt jelezném, hogy ha továbbjut, ha nem, minimum egy bétázásra mindenképp jelentkezem -, ott a helye a Hunyadi sorozat és a Philippa Gregory-k mellett! Nem tudom, hogy kell lobbizni az egyes kikerült részletekért, de amit tudok, megteszek érted. Ha van is “hibája”, akkor maximum annyi, hogy nincs benne párbeszéd (még), de kifejezetten ez sem zavart, ez egy szép történelmi regény felvezetője, és egyáltalán nem túlírt, hanem rendesen, tisztességesen lefesti a kort, a helyszínt, amire igenis szükség van, mert nem minden olvasóról kell feltételezni, hogy túl van már 10-15 történelmi regényen, legfeljebb filmeket ha látott már mindenki, így nagyon is elé kell tárni, hogy mit képzeljen el, hová helyezkedjen olvasás közben.
    Nem is zengem tovább az ódát, inkább megosztom a részletedet itt-ott, hadd jusson el minél több emberhez 🙂

  3. Elsősorban szeretnék gratulálni a szerzőnek a kikerülésért és a történetért egyaránt!
    Amikor olvastam, az első gondolatom az volt, hogy azt a távcsövet kölcsönkérném, nem semmi mi mindent lát vele az ember! 😀 (sajnos még nem kémleltem az eget távcsővel, tehát alapból megragadott)
    A leírások szuperek, csak kicsit több karaktert szánt rá a szerző (eddig), mint magára a történetre. Ez szerintem picit szárazzá teszi az írást de a folytatás lehet, hogy tartogat meglepetéseket.

  4. Rögtön az elején leszögezném: nem vagyok célközönség. Ez nem az én műfajom, sőt, az eddig olvasottak alapján attól tartok, hogy a kiadó olvasói közül is kevesek műfaja, bár ez önmagában talán nem gond. Tetszett az elején és a végén a leíró rész, nagyon érzékletes volt, ám egyet kell értenem az előttem szólóval, rengeteg volt benne az “amely”, gyakorlatilag minden mondatban megjelent. A részlet a közepénél elvesztette a figyelmemet, rengeteg olyan részletet zúdított rám az író, amire kíváncsi vagyok ugyan, csak nem ennyire koncentráltan és rögtön az elején. Ettől még persze lehet ez egy nagyon jó történet, ennyiből nem derült ki. Az biztos, hogy a témaválasztás miatt én inkább nézném sorozatként, mint hogy könyv formájában olvassam, de ez csak egyéni preferencia. Illetve felmerült bennem, hogy van-e valami jelentősége annak, hogy angolul vannak az idézetek. Külföldi szerzők könyveiben mindent magyarítunk, ha nincs bevett fordítás, akkor a fordítóra hárul ez a feladat. Ezek nem olyan idézetek, hogy ne lehessen már meglévő fordítást találni hozzájuk. Van valami jelentősége annak, hogy ez angolul maradt? És megkapja-e az olvasó lábjegyzetben a magyar jelentést?

  5. A szerző elővesz a történelmi műveltség eszköztárából minden, tiszteletet igénylő anyagot, mégsem sikerült letaglóznia a történelem mélységével. Ismerem a múltat, számomra ez az anyag nem hordoz újat, csak szemráncolást: ne hencegj a tudásoddal!
    Szerettem volna valamit megtudni a regényről is, ez nem sikerült. Ez a történet még akármi lehet, szimpla kereszténységellenes pamflet – ilyennel Dunát rekeszthetünk – vagy okos sci-fi, netán sötét középkori hangulatot idéző Gólem mese, egy ügyes író akár rózsaszínű lányregényt is kerekítene belőle; bár ez a legvalószínűtlenebb.
    Nem szeretek pörgetni, gyorsan olvasni, de ha hosszan nem találok mást, csak turbó fokozatú háttérzajt, néha elfog a kényszer, és tekerek. Ezért nem tudtam többszöri nekifutásra elolvasni a Da Vinci Kódot sem. Itt a túl sok és egyébként semmit mondó jelző is visszatart attól, hogy olvassam.
    Ha elkezdődött volna a mese, talán kiigazodnék a struktúrán, látnám a szövetet, amin meg kell fejtenem a beavatottak számára látható enigmát, de sajnos a szövet túlságosan felnagyított képén az én tekintetem hiába pásztáz.
    Sajnálom! Azt hiszem, nálam ez a regény is a Da Vinci kód sorsára jut.

  6. Itt megint egy kicsit olyan “lassú víz partot mos” érzésem van, nekem túl sok volt az információ, nem tudom, ebből a későbbiekben mennyinek lesz jelentősége a cselekmény szempontjából. Nagyon zavart a rengeteg vessző, főleg az elején vannak bakik (szerintem!). Nem leszek igazságtalan, alapjáraton nem szeretem a történelmi regényeket, viszont a részlet enyhén misztikus a hangulata mégis megfogott. Adnék egy sanszot neki, szívesen tovább olvasnám. Az írónak gratulálok a kikerüléshez!

  7. Ennyi amelyt én még nem olvastam egyszerre talán soha. 🙂 Majd szépen ki kellene gyomlálni őket, mert rettentően zavaróak egy idő után. Sajnos nekem nem igazán tetszett, pedig először nagyon megörültem, hogy egy történelmi regény részletét olvashatom. A szöveg túlságosan nehézkes,lapos:tömény filozófiai eszmefuttatás és csupán csipetnyi tartalom. Pedig nagyon szépek a leírások, gyönyörű a képi világa, de ez így egyszerre túl sok, élvezhetetlenné teszi a szöveget. Így konkrétan nem jöttem rá, miről is fog szólni a mű. Nagyon sajnálom, de az első részlet alapján biztos, hogy nem olvasnám tovább a művet. 🙁

  8. Nagyon tetszett. A sok információ ellenére gördülékeny, olvastatja magát, szép, élő szöveg. Érdekel a háttérvilág és a folytatás!

  9. Előre is elnézést kérek, de nekem ez sok volt. Nem jöttem rá miről fog szólni és nem is fogott meg benne semmi, hogy kíváncsi legyek rá. Egy idő után úgy tűnt számomra az egész, mintha végtelen leírást olvasnék. Nem hiszem, hogy a történelmi könyveknek ennyire elnyúltnak kell lenniük. Néhány mondaton szinte átugrott a szemem és vártam a végét. Nem akarom megsérteni az írót, de nekem nem tetszett.
    Egy mellékes megjegyzés, amit nem értek és lehet csak elírás a szövegben. Annak ellenére, hogy a nevek és helyek angolul vannak (hála a jó égnek nincs lefordítva, mert az utálom), mégis egy mondat szemet szúrt. “Felnőtt fiai és szolgálói is mind nyugovóra tértek, csak a nagy szürke dog vakkantott egyet néha, amely az ajtaja előtt vigyázta őt az illetéktelen szemektől.” dog? A részlet végén már kutya olvasható: “szürke kutya most felugrott”. Ez remélem csak elírás és nem vette észre senki. De nagyon bántja a szemet, az enyémet legalábbis. Tudom, milyen ha előbb jut az ember eszébe angolul, mint magyarul, de azért erre figyelnék.

  10. A részletben érzékletesek a leíró részek, másokkal ellentétben én elvonatkoztattam a szóismétléstől, talán ezért a saját írásaimban sem veszem észre őket, annyira elnyel a képi megjelenítés. Szeretem a történelmi regényeket, odavagyok a spirituális tartalmú könyvekért. Csak. Ebben a részletben annyi mindenre utalt az író, hogy csak a fejemet kapkodtam. Értem én, hogy az Aranymosáson jó, ha ütős az első fejezet, de ez nekem túl sok egy regény elején. Túl sok történelmi utalás és spirituális filozófia, egyszerűen egy idő után rövidzárlatot kapott tőle az elmém, nem tudtam figyelni.
    Egyet kell értenem Demeter Attilával. Úgy éreztem, hogy az író csupán felsorakoztatja a dolgokat. Ettől még később lehet ez még jó regény, csak számomra fellengzős ez a stílus.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  11. Dóra, a dog szerintem a kutya fajtájára utal, pl. dán dog. Én legalábbis rögtön erre a fajtára asszociáltam a szövegből.

  12. A dogos dolgot megvédeném, az író bizonyára dán dogra vagy német dogra gondolhatott, mint kutyafajtára, csak jó lett volna kiírni. 🙂

  13. Amikor megláttam az elején az idézeteket, pláne az angolokat, magyar fordítás nélkül, csak azért olvastam tovább, mert kíváncsi voltam, mi került ki. Iszonyúan taszítanak az ilyen részek, nagyképűnek érzem őket. Ha már az fixa ideát, hogy idegen nyelvet keversz bele, minimum lenne a fordítás mellékelése, vagy eleve magyarul szerepeltetnéd. Mellesleg elhiszem, hogy érdekelnek teológiai vonulaton a melyik a szentebb angol nyelvű biblia, de mi magyarok vagyunk. Tehát nem King James! Vedd elő Károli Gáspár biblia fordítását és tedd be ugyanezt a passzust belőle. Ráadásul Prágában vagyunk induláskor. Tehát ha már homár, miért nem tettél be cseh biblia fordítást? Jacob Böhme meg magyarul? Miért nem német?

    És most már olvasok is. Eredetileg visszavágtam volna a könyvespolcra a fentiek miatt.

    Első reakcióm: I. Erzsébet uralkodása 1603-ban ért véget (fejből csak 1600 ment), és jól emlékeztem, előbb halt meg, minthogy megjelent a King James bibliafordítás. Ergo latin idézet lett volna a megfelelő, akkoriban minden művelt embert, Erzsébet is jól beszélt latinul.

    Második: Sajnos a hosszas leírások teljesen elnyelik a szöveget, fogalmam sincs, mi lesz majd a történet, csak hogy próbáltál egy csomó adatot és infót belegyömöszölni az akkori világról, tehát történelemórának jó, de miről szól a könyv?
    Sajnos nem tudom, mi fontos, mi nem, valószínűleg azok közé a könyvek közé tartozik, ahol a felénél az ember morogva visszamegy az első oldalakra, kiderítendő, az adott rész hol is szerepelt az elején, mert ha kibírja az ember és nem teker át egy betűt se (én nem bírtam ki), akkor se emlékszik rá. Tudnom kéne olvasás közben, hogy ez fontos, vagy lényegtelen, de minden információnak azonos súlya van. Nekem ez nagyon nem jön be. Nem tudom, ki a célközönség, de az ő véleményükre nagyon kíváncsi lennék…

    Sajnos az egyetlen jó amit írhatok, hogy az adatok tudomásom szerint takarják az időszakot, tehát nem kever korszakokat össze-vissza, mint oly sok történelminek szánt regény. Nagyon nem jön be.

  14. Most olvastam a kommenteket. Dóra: Szerintem a hivatalosan német dognak nevezett kutyafajtáról van szó, amit angol nyelvterületen nagy dánként emlegetnek, és akkoriban nagyvadra vadásztak vele, vagy őrkutyaként tartották. Az angol vonatkozás miatt én inkább dog helyet nagy dánt írtam volna, vagy a dán dog, vagy hasonló. Ettől még hiteles volt a leírás. 🙂

  15. Gratulálok Zoltánnak, nekem nagyon tetszett ez a részlet 🙂 Szívesen olvasnám tovább. Benne volt minden ahhoz, hogy gördülékeny stílusában felkeltse az érdeklődésemet: bemutatta a történelmi hátteret, a motivációkat, felvillantott egy lehetséges konfliktust, mindezek tükrében az elhivatott és szenvedélyes főkarakter számomra szimpatikus lett, úgyhogy kíváncsian várom a folytatást. Hajrá, John Dee 🙂

  16. Az első dolog, ami rögtön szemet szúrt, hogy nem tudom, milyen zsáner/alzsáner akar ez lenni pontosan. Történelmi? Alternativ történelemi sci-fi? Történelmi romantikus? Esetleg clockpunk fantasy? Vagy steampunk? Vagy egyik sem? Ebből a részletből nem tudtam belőni, ami szerintem baj. A másik, ami engem zavart, hogy eszméletlenül túlírt, egy blokkban van nagyon sok információ és emiatt magáról a cselekményről nem tudunk meg semmit. A harmadik: “jégkék” szín nem létezik, bár lehet, hogy ez csak engem zavar.

    Ami viszont tetszett, az a nyelvezete, nagyon szépen fogalmazol, illik a korhoz. Emellett látszik, hogy jól utána néztél. amit felvillantasz egy pillanatra a részlet közepén az érdekes is lehet, de szerintem az a horog nagyon rossz helyen van, mert elveszik a többi információ között.

    Olvasnám tovább is, mert kíváncsi vagyok, hogy mit hozol ki belőle, de az elejéből húznék.

  17. Elképesztő műveltség és háttértudás, színes képek. Szinte szépirodalmi nyelvezet. Szép leírások.
    De.
    Rengeteg információt zúdít az olvasóra, hirtelen és váratlanul. Hosszú távon ez fárasztó lehet, ha ezt az egész regényen végigviszi az író.

  18. Valószínűleg nem én vagyok a célközönség, ettől függetlenül belekezdtem az olvasásba. Számomra nehezen emészthető a szöveg, emiatt nem volt kedvem végigolvasni. A téma nem sablonos, de engem nem fogott meg. Az író igényes, ez látszik a szövegből, de a kevesebb néha több. Gratulálok a kikerüléshez!

  19. Köszönöm, hogy ennyien válaszoltak az észrevételemre! Így viszont én jobbnak tartanám, ha a kutya fajtását teljes névvel írná ki az író, mert kétlem, hogy én volnék az egyetlen, aki nem érti, de meglehet. 😀

  20. Kedves Zoltán! Sajnálom, de engem személy szerint nem tudott megfogni a történet, de le is írom, hogy miért:
    1. Túl hosszú bonyolult szerkezetű mondatokkal mesélsz, emelkedett stílusban, ami nehezíti az olvasást. (a legtöbb mondat felét lehetne húzni, hogy érthetőbb legyen, és informatívabb, mert így annyira bőlére van eresztve, hogy a történetet nem nagyon lehet belőle kihámozni)
    2. Akad benne szó ismétlés is, pl:” Mindez persze, csak egyetlen célt szolgált, egy célt, amelyet az élete árán is el fog érni, egy célt, amely egy új Aión-t, jelent” Ez a rengeteg cél-ozgatás itt inkább ront az összképen.
    3. Angol. Miért nem magyarul van az idézet az elején? Miért mondod a kutyára, hogy dog? A magyarba átjött angol szlengeknél még érthető, vagy ha mondjuk angol szóvicc van a szövegben, ami azért érthető mert egyszerű, de bibliai idézet? És a kutya angolul? Nem értem.
    4. A cselekmény érthetetlen, mert a sok töltelék dolog miatt fókuszát veszti a szöveg. Tudod mi a ciki? Konkrét bekezdéseket ugrottam át, akaratlanul is, mikor olvastam, és még így se volt baj, mert ugyan úgy nem történt semmi ott se, mint két fejezettel arrébb. Oké, van egy minimális cselekmény, de 2-3 bekezdésben is el lehetne ugyan ezt mondani.
    5. Nincs párbeszéd, amit én hiányoltam.
    6. Nincs nagyon karakterépítés se. Egyedül a főszereplőről tudunk meg pár dolgot, meg a világról, amiben él, de csak világépítés nem veszi el a hátán a történetet.
    Kb. ennyi, de persze lehet, hogy másnak más a véleménye, de ha csak egy tanácsot megfogadsz, akkor legyen az, hogy maximum két soros mondataid legyenek, a 4-5 sorosak már nagyon nem okék, és nehezítik az olvasók dolgát. További sok szerencsét az íráshoz! 🙂

  21. Egyértelműen érződik, hogy a regény megírását rengeteg kutatómunka előzte meg. Ez nyilván el is várható egy történelmi regénytől. De ez mégiscsak egy amatőr íróknak szóló verseny, így mindenképpen elismerést érdemel, ha valaki ilyen részletesen képes bemutatni egy történelmi korszakot. Szívből gratulálok a kikerüléshez és a hihetetlenül aprólékos leírásokhoz.
    Másrészről viszont a mai olvasó az egyszerűbb megfogalmazásokhoz szokott. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem az összes mondatot. Pedig szeretem a történelmi regényeket (sőt egy időben faltam őket), de ma az derült ki számomra, hogy a kényelmes (vagy akár lusta) olvasók közé tartozom, akik nem szeretnek ennyit gondolkozni egy-egy mondat megértésén. De a téma nagyon tetszik, egy alaposan megszerkesztett folytatásra kíváncsi lennék.

  22. Úram… Isten… Krisztus… irgalmazz!
    Ez… ez micsoda?
    Ha a Skarlátszemű íróját azzal vádoltam hogy túl művészkedős, akkor ez az írás a művészkedős atombomba! Komolyan, nem bírtam ki, hogy ne tekerjek bele. Személy szerint, én folyton azt néztem, hogy mikor érek már a végére.
    Ekkora tömény, száraz, történelmi fogalmazást még Emese tanárnő sem olvasott fel nekünk az érettségiévemben.
    Én értem, hogy nagyon bele akartál lendülni a történelmi hűségbe, de ebből egy borzalmasan száraz összevisszaság keletkezett. Nem az, hogy úgymondva “emberség” nincs benne, kicsit olyan érzésem volt, mintha magát a bibliai törvénykönyvet olvasnám. Mi? Ki a főszereplő? Ez a Dee figura? Kinek a szemszögéből olvasunk? Mert ez nem Dee szemszöge. Olyan mintha egy unott töritanár olvasna fel egy oldalt az Ótestamentumból.
    Kinek írtad ezt a történetet? A fiataloknak biztosan nem. A nőknek biztosan nem. A középkorú dolgozó férfiaknak biztoshogy nem.
    Ha én lennék a kiadó megkérdezném. Ki venné le ezt a könyvet a polcról? Kicsoda? Talán néhány tudálékos öregember, több biztosan nem.
    Bocsánat hogy ezt kell mondanom, de a te történeted az elrettentő példa a történelmi regények sorából. Száraz, tankönyvízű, túlságosan elvont.
    A Skarlátszeműeknél van mit javítani, itt nincs. Az egészet újra kell írni és karakterközpontúvá tenni.

  23. Kedves szerző!

    Gratulálok a kikerüléshez!
    Számomra a szöveg Umberto Eco-t idézte, akitől imádom a Rózsa nevét, de a Foucalt inga barokkos misztikuma már megbeküdte a gyomromat. Írásod elsőre a kettőt között egyensúlyozott, a vége miatt úgy döntöttem, tovább olvasnám.
    A misztikus túlírtságon javítanék, központozás átézném. Csatlakozom a többiekhez az angol idézetek ügyében.
    Egy apró elcsúszás: Rudolf és Erzsébet idején nem voltak szobrok a Károly-hídon. Történelmi regénynél fontos a pontos leírás!

  24. Kedves Zoltán!

    Ahogy látod, az itt jelen lévő olvasók nem ehhez szoktak, és ha megnézed a KMK könyveit, nincs is igazán ilyesmi, mint a tiéd, ez valahogy nem profilja a kiadónak, úgy tűnik. De vannak az országban olyan kiadók, ahová én a helyedben elküldeném az első három-négy fejezetet meg a szinopszist, mert ez igenis jó (és jó lesz, érzem), de nem a misztikus, fantasy meg YA műfajokhoz szokott olvasóknak. Remélem nem taszítottak mélydepresszióba az itteni kommentek, teljesen megértem, hogy beküldted, megmérkőztél, meg kellett próbálnod. Én megvenném a könyved, remélem egymásra találtok egy bátor kiadóval.

  25. @István: a mai olvasók egy része elszokott az összetett mondatoktól, pedig az a klasszikus irodalom otthona. Más részük pedig nagyon is igényli. Ne haragudj, a részletben semmi dagályos nincsen. Az első tízezer karakter alapján pedig lehetetlen átírást javasolni, ahhoz az egész regényt olvasni kell, ezt a feladatot pedig bízzuk a lektorokra.
    PS.: Várom/várjuk a tudálékos öregemberek jelentkezését, bár magam sem öreg, sem férfi nem vagyok, azért levenném ezt a könyvet a polcról, ha már ott lenne. 🙂

  26. Még egy apróság: ha utánanézünk John Dee személyének, többek között csillagász és okkultista is volt. Úgyhogy a “mágikus” gondolkodás simán beleférhet a karakterébe, sőt 🙂 Akkoriban nyoma sem volt a felvilágosodásnak, mi pedig bőven azután élünk. Nekem hitelesnek tűnt a gondolatmenetek leírása, bár nem vagyok sem történész, sem szakértő.

  27. Gratulálok a kikerüléshez. Szépek a megfogalmazások, és látszódik, hogy rendes kutatómunka ment a regénybe. Viszont nekem ez a részlet nagyon tömény volt. Nem volt igazán tényleges cselekmény, ezért ez az információ áradat nem tudott megfogni. Lehetséges, hogyha később beindul a történet akkor meg tudna fogni, de ez így elsőre kicsit elrettentett.

  28. Minden tiszteletem a Szerzőnek, nagyon szépek voltak a leírások és őszintén irigylem, hogy így tud fogalmazni.
    Néha pislognom kellett, hogy megértsem a mondatokat, néha úgy voltam vele, hogy végig sem olvasom, mert beleuntam, néha meg elcsodálkoztam egy-egy mondaton, hogy ,,Jé, milyen találó kifejezések!”
    Vegyes érzéseim vannak, elsőre egyébként nekem is Umberto Eco stílusa jutott eszembe olvasás közben.
    Nem tartozom a célközönséghez, ez a könyv nem nekem való, de gratulálok a kedves Szerzőnek a kikerüléshez!

  29. Kedves Szerző!
    Őszinte leszek, a történelmi regények nem igazán nekem valók. Azonban ez a kis részlet felkeltette az érdeklődésemet a regény iránt, hogy vajon pontosan mi sül ki belőle. Leginkább azért, mert volt egy kis fantasy érzésem néhány mondatnál. Aztán az is lehet, hogy csak bele akartam látni ezt a műfajt. 🙂
    Mindenesetre gratulálok a kikerüléshez, és kíváncsian várom a folytatást. 🙂

  30. Nem tudom, mennyire nyom az a latban, hogy nem a zsánerem a műfaj, hogy fáradt vagyok és hogy a bevezető idézetek angolul szerepelnek, de ez most nem nyerte el a tetszésemet. A kikerült részlet (amihez, amúgy gratulálok) számomra unalmas volt, túlírt és kusza, nem tudtam hol a vége és hol az eleje. Túl sok információ egyszerre, egybe se megyünk bele mélyebben és a gondolatok úgy követik a másikat, hogy közben még az előzőt sem fogtuk fel.
    Habár az ilyen fajta történetek távol állnak tőlem, valószínűleg sok rejtőzik még a történetben, csak sajnos én arra már nem feltétlen vagyok kíváncsi. Remélem, csepp vagyok a tengerben 🙂
    További sok sikert kívánok.

  31. “Ahogy látod, az itt jelen lévő olvasók nem ehhez szoktak, és ha megnézed a KMK könyveit, nincs is igazán ilyesmi, mint a tiéd, ez valahogy nem profilja a kiadónak”
    De, a profilunkba tartozik a lassabban csordogáló történelmi regény is. 🙂 A Meliki is ilyen volt, szintén magyar mű, ha esetleg valaki szeretne olvasgatni a kiadó kínálatából.

  32. Amikor megláttam az elejét, az volt az első gondolatom, hogy vajon a szerző a saját művét írta meg, vagy idézeteket gyűjtött csokorba. A nyelvet pedig végképp nem értem. Mért van az első kettő angolul, a harmadik pedig magyarul? Ha feltételezzük, hogy minden magyar ért angolul, akkor akár németül vagy latinul is érthet…

    A helyszín nagyon érdekes lenne, de sajnos nincs türelmem az elvont stílushoz. A réz-távcső ugyan egyetlen pontra fókuszál, de a szöveg sokfelé. Táncolnak a világok, lángolnak a vak csillagok, és a szavak örvényében ugyan eljutottam az üstökösig, de úgy elfáradtam az úton, hogy feladtam. (Pedig Eco és a Dan Brown annak idején meg se kottyant.) Viszont úgy látom, hogy erősen megosztó írás, mert vannak, akiknek meg nagyon bejön. 🙂

  33. Arra kérnék mindenkit, hogy elküldés előtt nézze át a hozzászólását. Egy-egy kritikának kezd elcsúszni a stílusa. Figyeljünk oda.
    (az admin voltam)

  34. Lehet, hogy bizarr, de én egy-két mondat miatt hamar arra jutottam, hogy ez alternatív történelem lesz, valami második világháború-szerű világháborúról, amit majd ez a John Dee idéz elő annak érdekében, hogy elnyerje I. Erzsébet elismerését. Aztán utánanéztem a wikipédián, ki is ez az ember, és mivel elég kurta a magyar leírás róla, arra jutottam, hogy továbbra is történhez bármi, hisz nem tudni, az író mennyire másította meg a múltat, már ha megmásít bármit is. Most mondanám, hogy ez érdekesen hangzik, de akkor lehet, hogy csak a saját félreértelmezéseimet dicsérgetném. Mondjuk az a gettós dolog a szöveg végén… Nyigtáztam is magamban, hogy aha, biztos valami vérengzés lesz ebből, és nem lesz hű a sztori a történelemhez, de én már nem tudom.

    Tényleg túlírt, itt nem egyszerűen a hosszú mondatokról van szó. Engem leginkább a “lépcseje” zavart, kétszer is. Nem illett a szövegkörnyezetbe, a többi mondathoz. Ha I. Erzsébetet nem írtad volna bele, nekem nem jött volna át annak a korszaknak a hangulata (ami amúgy már nem a középkor). Illetve nem is jött át.

    De azért kíváncsi vagyok, miért settenkedik ez az ember éjszaka.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  35. Én bocsánatot kérek, ha a megrovás nekem is szólt. Amit írtam, komolyan nem sértésnek szántam, és tényleg nem tartom olyan borzalmas hibának. Tetszett a szöveg, és nagyon szurkolok az írónak és a történetének, mert engem érdekelne ez a kis üde színfolt a versenyben. Alapvetően nem szeretem a történelmet, és ritkán találkozok olyan írással, ami mégis felkelti a kíváncsiságom iránta, illetve talán az Ambrózy-n kívül még nem is akadt ilyen. Sajnálom, ha megbántottam a szerzőt, tényleg nem állt szándékomban.

  36. Kedves Szerző!
    Elolvasva a hozzászólásokat és még egyszer a regényed részletét én még mindig kitartok a véleményem mellett, és tetszik. Szerintem szépen fogalmazol, van a mondatoknak eleje, vége, közepe még akkor is, ha hosszú, és nekem élő a szöveg. Engem két könyv keverékére emlékeztet: a Da Vinci kódra (azt imádtam, de csak könyvben, filmben nem), és az Elegáns univerzum című könyve. Ezért arra asszociálok, hogy a zöld foszforfény az valamilyen, az egész világegyetem természetét meghatározó dolog lesz; kíváncsivá tett.
    Gondolom az is kiderül majd, mi a jelentősége annak, hogy az első két idézet angol, nem véletlen.:)
    Gratulálok, sok sikert!

  37. Hadd dobáljak be néhány kósza gondolatot ebbe a “vérszemet” kapott közegbe! Érdemes elgondolkodnunk azon, milyen motivációk vezérelnek minket, szerző/olvasótársakat, amikor véleményt fűzünk egy-egy kikerült íráshoz… Akár tetszenek az olvasottak, akár nem, abban bizonyosan megegyezhetünk, hogy ezek mögött a regények mögött hatalmas munka van. Könyvek nem tíz perc alatt születnek, a szerzők hónapokig, akár évekig is görnyedhettek ki-ki a saját kézirata felett. Az írásokba fektetett energiát a földbe döngölni egy-egy pár soros pocskondiázással igencsak szomorú (és nem a szerzőre nézve!). Ha valaki a fentiekkel vitatkozni kíván, állok elébe! 🙂
    És most a kikerült részlethez :): Ijesztő volt John Dee elméjében lenni, kicsinek éreztem magam általa, és ezt az élményt el is várom egy tudós filozófustól. Ha okosabb lennék John Dee-nél, el sem hinném neki, hogy érti a dolgát. 🙂 Szívesen megismerném a karakter lángelméje mögött lakozó hús-vér, érző embert. Hajrá, Zoltán!

  38. Nagyon tetszik, hogy az író ilyen szépen képes megfogalmazni bizonyos mondatokat, és lenyűgöző, hogy mennyi munkát fektetett bele a történelmi háttér miatt. Nem kifejezetten az én stílusom, de attól még tetszett.

  39. Valószínűleg én nem leltem rá az eddigi Könyvmolyképzős történelmi regényekre, elnézést. Örülök, hogy van néhány, hátha most gyarapszik majd a számuk.

  40. Nem tetszik amit sok hozzászòlò csinál.
    Az egyetlen problémám az írással a túl sok hirtelen informáciò. Nem túlìrt. Ilyen alapon minden régi klasszikus tùlìrt. És van nagyobb Jòkaitòl, Gárdonyitòl?
    Ha valakinek nem zsánere akkor miért kritizálja ilyen mòdon?Lehet hogy sokaknak pont ez a “tülìrtság” teszi èrtèkessè. Gratulálok a szerzônek. Akinek nem tetszik, írjon jobbat, bár szerintem fel kell kötnie a gatyát….

  41. Lehet, hogy ezt nem szabadna ideírni, de a hencegős véleményen azért jót mosolyogtam. 😀 Ugyan hogyan tudná belőni az író a korszakot, ha nem ad hátteret, információt róla? Szerintem a cél nem a nagyképűség, inkább az alaposság lehetett. Talán kicsit elcsúszott, túlzásba esett, de mindenképpen értékelendő az igyekezete, amivel az olvasót terelgetni próbálja.

  42. Kedves Ildikó!
    Én lennék a vétkes? Én beszéltem hencegésről – és nem tekintem bocsánatkérésre ösztönző botlásnak. Egy korszakot be lehet lőni eléggé pontosan egyetlen jellegzetes adattal, mondjuk Erzsébet királynő uralkodásával vagy Francis Drake kalózkirály tengeri ütközeteivel. Lehet pontosítani, akár le is írhatja a szerző a dátumot. Ugyanezt igen sokfelől megtenni, ez első oldalakon sok, nem biztosan fontos adatot megemlíteni bizony kérkedés: – Figyú, skacok! Most aztán kapkodjátok a fejeteket, nyomom az infót, ahogy a csövön kifér. Ebből doktoráltam, erről mindent tudok.
    Találkoztam már olyan emberekkel, akik tényleg mindent tudtak egy témáról, ők pontosan annyit mondtak el nekem, amennyi a lényeg megértéséhez szükséges. Ha kértem, folytatták az ismeretátadást. Csakhogy ez nem történelemóra, nem a disszertáció megvédése, hanem regénypályázat, annak idején én is ilyen szigorú és tiszteletlen hangokat kaptam. Most persze nem törleszteni akartam, csak leírtam az első benyomásaimat. Nem akartam túl hosszúra nyújtani a megszólalást, ha azt teszem, akkor szóba hozom a helytelen szórendiséggel megfogalmazott mondatokat, amelyek nem tükröznek különösebben komoly igényességet, szóba hozom a gyanús történelmi összefüggéseket, mert a távcső és a rajta keresztül látható folyók, bizony neccesek voltak már nekem is, de jobbnak láttam, ha nem nézek utána. Pont azért, mert nem földbe döngölni akartam a szerzőt.

  43. Nincs semmi gond senkivel 🙂
    Ez egy irodalmi oldal. Az iskolai elemzésekkel szemben itt nem releváns hogy “azt gondolta az író”, esetleg az olvasó, vagy a véleményező…
    Maradjunk pusztán a szövegnél. Nagyon örültem a sok érdekes hozzászólásnak, és biztos vagyok benne, hogy az író is sok dolgot átértékelt, megértette, hogy a sokféle olvasó szemén keresztül mit látni a történet elejéből. 🙂

  44. Kedves Attila! Nem hinném, hogy bárki is vétkes lenne, aki kulturált hangnemben leírja a véleményét, vagy észrevételeit. Nyilván ezért is jövünk erre az oldalra, az író ebből okul, tanul, levonja a következtetéseket. A hibákat is látom, persze, itt-ott nem tökéletes a megfogalmazás, mondatszerkesztés, központozás stb. Stílus kinek bejön, kinek nem, olvasója válogatja. De a vélemények olvastán valahogy az az érzésem támadt, hogy olyan elvárásokat támasztunk ezekkel a KEZDŐ írókkal szemben, ami néha még egy rutinos írónak is alaposan feladja a leckét.

  45. Engem nagyon érdekel, hogy mi lesz a történet folytatása! 😀 Csillagászat, atlantisz, titkos tanok – ezek eléggé felcsigáztak ahhoz, hogy kíváncsi legyek, mi lesz ebből. 🙂

    Ami viszont egy kissé elriasztott, hogy nem kerültem közel az íráshoz. Érdekes volt, de úgy, mintha elolvasnák egy cikket, történelemkönyvet vagy enciklopédiát. Egy nagyon szép mondatokkal teleírt tudományos könyvet, de attól még megmarad a távolság. Túl sok információ, visszaemlékezés, de maga a regény mégsem kezdődött el. Mintha ez valamiféle előszó lenne, ahol felvázolod a világot, a kezdeteket, hogy aztán nekiláthass a cselekménynek. Vissza is pörgettem a közepétől, hogy megnézzem, a fejezet címe nem Előszó véletlenül. 🙂 Nem tudom, hogy ez a stílus végig megmarad vagy tényleg csak az elején igyekeztél sok mindent elmondani nekünk, mindenesetre nekem így egy kicsit száraz és távolságtartó a szöveg.

    Nem értem, az elején miért angol a két idézet, ez csak abban az esetben lenne indokolt, ha kizárólag ezen a nyelven lenne elérhető az adott mű, amiből idézel. Úgy láttam, hogy ezt mások is kifogásolták, és valóban vigyázni kell vele, mert rád ragaszthatják a “sznob” címkét. 😀

    Gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert a továbbiakban! 🙂

  46. Nekem nagyon tetszik, függetlenül attól, hogy általában nem szeretem a történelmi regényeket, de ezt biztosan elolvesnám. Érdekes egy tudós szemével szemlélni a világot. A hosszú mondatok jól illenek a szereplő személyéhez.

  47. Gratulálok a kikerüléshez! A műről az a benyomásom, hogy szépen kidolgozott, elég összetett, nagystílű és bizonyára érdekes, fordulatos lesz a későbbiekben. Azonban a bevezető kissé hosszúra nyúlik, elmélkedős, filozofikus. Ez nem feltétlenül hiba, mert jó ilyesmit olvasni egy könyvben, csak kissé furcsán hatott egy írás ELEJÉN. A nyelvi szintet is meg kell említenem. Pazar szókinccsel, érzékletes leírásokkal találkozhatunk, viszont a szerző indokolatlanul sokszor használ vonatkozói mellékmondatokat. Az “amely”-eket egyébként jól és következetesen használja (sokan tévesen ami-t használnak helyette bizonyos esetekben), de akad néhány zavaró, megértést nehezítő vesszőhiba. Vonatkozó névmás helyett más szerkezeteket (pl. jelzőt, melléknévi igeneveket, rövidebb mondatokat) lehetne használni, hogy ne unjon rá az olvasó az ismétlődő “amely”-ekre. A szöveg a párbeszéd hiánya miatt továbbgörgetésre sarkallt, kicsit pörgősebbé lehetne tenni. Másik hibája, hogy a karakter nem kerül közel az olvasóhoz, nem lehet megismerni eléggé. Túl sok az emlékfoszlány, a rejtélyesség, ezeket lehetne később adagolni. A korszakábrázolás alapjában véve tetszik. A történelmi hitelességgel nem szeretnék kötekedni, fikciós írásról lévén szó. Ha 100 százalékos hitelességet szeretnék, történelemkönyvet olvasnék. Sok sikert!

  48. Elszállt a gépem, s vele a hozzászólásom, szóval akkor még egyszer 😛

    Nekem ez nagyon tömény volt. A fogalmazással nem volt probléma, szépen kapaszkodtak egymásba a mondatok, de közben olyan volt, mint egy lázálom, ahogy a főhős gondolatai csapongtak mindenféle emberek meg vallási képek között. Úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy egyáltalán érthető legyen, kikről és miről van szó, olyan történelmi, vallási, az alkímia elméletéről szóló ismeretek kellenének, amikkel egy átlag olvasó nem rendelkezik, én őszintén szólva nemhogy elvesztettem volna a fonalat, hanem fel sem tudtam venni. Már a részletet felvezető harmadik idézet is olyan elvont volt számomra, hogy egyszerűen nem értettem. A kezdő idézetek eleve meg szokták osztani az olvasói tábort, ahogy visszaemlékszem az előző pályázatok hozzászólásaira, sokan írták, hogy feleslegesek. Én szeretem őket, ha frappánsak, jó felütései lehetnek egy regénynek, de három az már nagyon sok, bőven elég lenne egy, főleg így, hogy a harmadikat nem is értettem 😛

    Azt gondolom, hogy van egy szűkebb olvasói réteg, aki kifejezetten szereti az ilyen “príma matéria – new age – új világot építünk eltemetett régi tudás feltámasztásával” típusú szövegeket, náluk sikeres lehet a történet, ha tud újat mutatni a már megjelent, hasonló témájú könyvekhez képest. Nekem nincs elég összehasonlítási alapom ahhoz, hogy ezt megítéljem, pláne egy részlet alapján, de majd látjuk, hogy alakul a pályamű sorsa. Én őszintén szólva inkább viszolygok az ilyen témájú könyvektől, de ez személyes ízlés kérdése.

    Gratulálok a kikerüléshez, és sok szerencsét a pályázat további szakaszaihoz!

    Judit

  49. Úgy ugrottam rá erre a részletre, mint kiskutya a gumicsontra. Aztán úgy eresztettem el, mintha erőspistába lett volna belemártva.
    Bocsánat a hasonlatért. 🙂
    A lényeg, abszolút célközönség lennék. Ezért is örültem meg már az elején. Na végre egy nekem való. De nem egészen 🙁
    Mi a műfaja? Miről szólna? Nekem nem derült ki. Sajnos.
    Nagyon elvesztél a részletekben, nagyon sok lett a leírás. Néha a kevesebb, több.
    Ennek ellenére a zsáner miatt adnék neki még egy esélyt a folytatásra, de ha abban sem derül ki miről szólna a regény, letenném. Valahogy illik nagyjából érzékeltetni mi is várható.
    Az apróbb bakikat én is észrevettem, de ezt megírták az előttem szólók.
    De mindenképpen jó pont, hogy látszik az író nagyon sok munkát fektetett bele.
    Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert!

  50. Nem az én stílusom, nem is olvasnám el a regényt. De a jó hír, hogy nem is kell, hogy nekem tetszen, hanem a stílus kedvelőinek. 🙂
    Azonban minden tiszteletem az íróé a hiteles háttérábrázolás és (el sem tudom képzelni, mennyi energiával és időráfordítással járó) kutatómunka miatt! Gratulálok, sok-sok-sok-sok sikert a tovvábbiakban!

  51. Uh, bevallom a hosszú mondatok elvették a kedvemet, nem olvastam végig. Pedig Prága a kedvenc városom 🙁