Párbeszéd kurzus – Tanulj a Könyvmolyképző íróiskolájában!

Légy a Könyvmolyképző Kiadó tanulója, rád vár az Írástudó Íróiskola következő kurzusa.

2011 óta tartunk íróiskolai kurzusokat, számos hallgatónk írása már a könyvespolcokra került. Az Írástudó Íróiskola kurzusai: Szövegboncnok, Párbeszéd, Leírás és Dramaturgia.

2017-ben újdonságként megnyitottuk mindenki számára az összes kurzust, amik tananyagban egymásra épülnek, de ha úgy érzed, neked kimondottan csak az egyik kurzusra van szükséged, jelentkezhetsz rögtön arra.

Miben más ez az oktatás, mint a többi?

A híres írók rendszerint a saját útjukat mesélik el, de ezt sok leendő szerző nem tudja hasznosítani. Mi a másik oldalon állunk, a láthatatlan szerkesztők vagyunk, és a kéziratodról döntünk. Gyakorlati tudást kínálunk.

Az oktatás csoportos internetes távoktatás, így a vidékiek, külföldiek is részt tudnak venni. Hetente kapsz cikket és gyakorlati feladatot, de a szerkesztő minden hétköznap elérhető, ha kérdezni szeretnél. A kurzus elején és végén személyes ismerkedős alkalmakat is szervezünk; egy élő, lelkes közösség van kiadónk körül.

Publikálásra is van lehetőség. A kurzus alatt írt jó novellák felkerülhetnek az Aranymosás oldalra. Ráadásul az Aranymosás Irodalmi Válogató során íróiskolásaink előnnyel indulnak, hiszen ismerik a kiadó elvárásait. Hiszünk a fejlődésben is. Ha a lektor nemet mond a kéziratra, akkor két elvégzett íróiskolai kurzus után beadható újra az átírt mű.

Mi az a Párbeszéd kurzus?

Míg a Szövegboncnok az írói stílus tisztításáról szólt, itt már erősebb nyelvi alapokról indulunk. Fő célja, hogy az író ne csak a saját hangján tudjon párbeszédet írni, hanem különböző szereplőket is meg tudjon szólaltatni.

Kinek ajánljuk a kurzust?

Akik különböző hangokat hitelesen szeretnének megszólaltatni. Nőket, férfiakat, gyerekeket, időseket, vagy épp jövőbeli, múltbeli szereplőket.

A klasszikus fantasyt írók számára, akiknél rendszeres probléma, hogy nem hiteles  a világteremtés.

A nyelvileg gazdag, “leírósabb” szerzőknek, hogy lendületesebbé váljon az írásmód (a kurzus segíti a dramaturgiai fejlődést is).

Max. 12 fős csoport, az oktató Róbert Katalin író, szerkesztő

Tananyag:

  1. hét – írói gyakorlat + Mi is az a párbeszéd? Nők és férfiak nyelvhasználata
  2. hét – írói gyakorlat + novellatéma kiadása + Bezzeg az én időmben! Ifjak és vének nyelvhasználata
  3. hét – író gyakorlat + Szakmák, és rétegek nyelvhasználata
  4. hét – írói gyakorlat + Más kultúra, más nyelvhasználat
  5. hét – írói gyakorlat + Korhűség a történelmi, és fantasy szövegekben
  6. hét – írói gyakorlat + Teremts világokat! A sci-fi regények nyelvújítása
  7. hét – írói gyakorlat + Információ adagolása a párbeszédekben. Hogyan rejtsd el a lényeget?
  8. hét – írói gyakorlatok + A párbeszéd dramaturgiai eszközként

A kurzus novellával zárul. Amennyiben jó a vizsganovella, akkor kikerülhet az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára.

Jelentkezés: 2017. május 1. (befizetés: május 20.)

Kurzus időtartama: május 29. – július 23.

Díja  63.500 Ft.

Cím: konyvmolykepzopalyazat@gmail.com (tárgy mezőbe a kurzus neve)

A jelentkezéshez csatold: egy írásod ELEJÉT (prológus nélkül), max 10 ezer karakter terjedelemben

A felvételkor előny: 1. Ha részt vettél más kurzusunkon 2. Ha Rakéta projektes vagy (ekkor 20% kedvezményt is kapsz) 3. Ha Aranymosás nyertes vagy (ekkor 25% kedvezmény és automatikus felvétel)

A jelentkezési határidő után egy héttel visszajelzünk, hogy sikerült-e bekerülni. (A kurzusokra túljelentkezés van, így előfordul, hogy csak egy későbbi csoportba sikerül bejutni.)

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.8/10 (4 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük