OLVASS BELE – Palásthy Ágnes: Mi lesz veled, cica?

OLVASS BELE – Palásthy Ágnes: Mi lesz veled, cica?

Palásthy Ágnes új mesekönyvében Bella nagyon szeretne egy kiscicát. És egy nap panaszos nyávogást hall meg kint a kertben. Vajon honnan jön? És vajon kié a kiscica, aki ennyire keservesen sír? Bella és a családja elindul megkeresni a gazdit, de mi lesz, ha nem találnak senkit, aki befogadná a kiscicát…?

Palásthy Ágnes állattörténeteiből árad a szeretet és a kedves humor. A cserfes kislány és a gazdátlan kiscica bájos története derűs pillanatokat és izgalmas fordulatokat kínál az olvasónak – olvass bele most te is Bella és a kis cirmos történetébe!

 

1. fejezet

– Anyu, ezt is tegyük bele a koszorúba! – trappolt Bella a kert végéből a bejárati ajtó felé. Összezárt öklében szorongatott valamit.

– Találtam egy szép tollat! Milyen madáré lehet? – nyújtotta Bella maga elé a kezét.

Viola, az anyukája az ajtóra akasztotta a közösen készített koszorút, aztán szemügyre vette a kissé megviselt madártollat.

– Nahát! Ez egy gyöngytyúké. Látod, a szürke alapon ezek a fehér pettyek, mintha apró gyöngyök lennének. Hogy kerülhetett ez ide a kertbe? Nem is hallottam gyöngytyúk hangját a közelben.

– Megismered a hangját? – csodálkozott Bella.

– Te is megismernéd, ha már hallottad volna – nevetett anyu. – Szép kis jószág, de valami rémes, rikácsoló hangja van. Régen azt mondták róla, hogy elriasztja a patkányokat. Lehet, hogy azért tartják most is valahol a közelben.

Bella elgondolkodott, aztán célzatosan megjegyezte:

– A patkányokat egy cica is elriasztaná. Ha mondjuk volna egy cicánk…

Régóta szeretett volna már egy cicát, de eddig nem egyeztek bele a szülei.

Viola elmosolyodott a ravaszkodásra.

– Édesem, ezt már megbeszéltük. Egyelőre nem kell cica. Kicsi vagy még, nem tudsz gondoskodni róla. Tudod, az állat felelősség.

– Már elsős vagyok! Az elég nagy – tiltakozott Bella.

– Várjunk még egy kicsit, drágám! – simította ki a kislány homlokából a rakoncátlan, vörös fürtöket Viola. – Inkább döntsd el, hová tűzzük a koszorúba a tollat!

– Ide az aljára, ahol nincs bogyó – felelte Bella, és ágaskodva elhelyezte a fehér pettyes tollat. Aztán mindketten hátra léptek, és elégedetten vizsgálgatták az ajtódíszt, amit egy borostyán ágból, meg az őszi kert bogyós növényeiből kötöttek.

– Szép lett – jelentette ki komolyan Bella, és bólintott. Majd apró kezét az anyja kezébe csúsztatva elindult befelé a házba. Már majdnem átlépte a küszöböt, amikor meghallott valami cérnavékony hangot.

– Anyu! Hallod?

– Mit? – nézett rá értetlenül az anyja.

– Pssszt! – emelte a szája elé az ujját Bella. – Fülelj csak!

Viola elmosolyodott, és fülelt.

– Én semmit sem hallok.

– Most én sem… – sóhajtott lemondóan Bella. Ám ekkor újra megszólalt a vékony hangocska.

Most már az asszony is hallotta. Egy kiscica sírt valahol keservesen.

– Egy kiscica! Valami baja van – nézett sürgetően az anyjára Bella.

– Ne aggódj! – felelte Viola. – Biztosan elcsavargott egy kicsit. Mindjárt jön a mamája, és hazaviszi. Gyere, menjünk be.

De Bella lecövekelt, és nem mozdult. Biztos nagyon fél egyedül az a kicsi cica, aki ilyen keservesen sírva hívja az anyukáját, gondolta.

– Várjuk meg, amíg jön a mamája! – kérte.

– Jól van – sóhajtott Viola. – Várjunk egy kicsit.

Ekkor kikukkantott az ajtón Bella apukája, Károly.

– Hogy áll a koszorú? Ó, nagyon szép lett – állapította meg elismerően. – Nem jöttök be?

– Sír egy cica – közölte Bella, és nagyot sóhajtott.

 Károly a feleségére nézett.

– Tényleg – bólintott Viola.

A cica újra felnyávogott, és most már a férfi is meghallotta.

– Hol lehet? – nézett körül tanácstalanul. Lesétált a lépcsőn, és tett pár lépést a kertben. – Cicc, cicc! – szólította a cicát, mire az szívet tépő miákolással válaszolt.

– Károly, biztos van ennek a cicának gazdája – jegyezte meg a felesége bosszúsan. – Nem kéne idecsalogatni.

– De lehet, hogy eltévedt, és akkor megkereshetjük a gazdáját – győzködte a szüleit Bella.

– Hát, ebben van valami – helyeselt az apja.

Viola elnevette magát.

– Jó, nem bánom. De nem lesz a mi cicánk, rendben? Csak megkeressük a gazdáját.

Bella komolyan bólintott, aztán hangosan kezdte hívogatni a cicát:

– Cicc, cicc!

Azonnal jött is a válasz:

– Miá-miá…

– Talán a sövény felől jött a hang… – mutatta kissé bizonytalanul apa.

Bella izgatottan odaszaladt, és óvatosan széthajtotta az ágakat. Talált is két csigát, meg pár üres csigaházat, ám a cica nem volt a sövény alatt.

– Cica! Hol vagy? – kapcsolódott be a keresésbe Viola is.

Aztán egyszer csak Bella meglátta. Izgatottan mutatta a szüleinek:

– Ott van!

Az út túloldalán, a szemközti ház előtt ült egy parányi, cirmos cica. Amint észrevette őket, felpattant, és peckesen égnek emelt farokkal, apró lábait kapkodva elindult feléjük.

– Cica, ne! Apa! – kiáltotta Bella, és a kanyarban feltűnő piros autóra mutatott, ami nagy sebességgel közeledett. Károly gyorsan az út szélére lépett, és intett a sofőrnek, a cicára mutogatva. A fiatal nő beletaposott a fékbe, és a kocsi nagy fékcsikorgással megállt.

– Hess innen, te kis buta! – kiabált ki a sofőr a letekert ablakon.

Aztán mikor látta, hogy a macska biztonságosan átért, vidáman integetve tovább hajtott. A cica egyenesen Bellához szaladt. Leült előtte, és kérdően felnézett rá.

– Szia, cica! – guggolt le hozzá elragadtatottan Bella, és megsimogatta. Amint a kislány hozzáért, a cirmos hangosan dorombolni kezdett, és a kezéhez törleszkedett. Bella felemelte, és magához szorította.

– Gyertek, akkor keressük meg a gazdáját – szólalt meg Viola, és körülnézett, merre induljanak.

Két házzal lejjebb egy cingár, kopaszodó férfi takarította a kocsiját a garázs előtt. Éppen a szőnyeget porszívózta, mélyen behajolva az autóba. Odaértek hozzá és köszöntek neki, de a férfi nem hallotta a porszívó zúgásától. Károly erre finoman megkocogtatta a hátát.

A férfi hirtelen felegyenesedett, és alaposan beverte a fejét az ajtókeretbe. Vasvilla tekintettel nézett rájuk, a feje búbját tapogatva.

– Igen? – kérdezte morcosan.

– Jó napot – köszönt Károly udvariasan, mire a férfi csak morgott valamit az orra alatt. Ám Bella apja zavartalanul folytatta: – Ennek a cicának keressük a gazdáját. Nem a magáé véletlenül?

A férfi megvetően elhúzta a száját, és legyintett.

– Egy macska? Ugye, csak viccel? Látja ott a kerítés mögött Dömét? – mutatott egy nagy, hosszú bundájú kutyára, aki a kerítésnek támaszkodva, a nyelvét lógatva vigyorgott rájuk. – Az az enyém. Egy igazi férfi kutyát tart.

Bella látta, hogy az anyjának megrázkódik a válla, mintha a nevetését próbálná visszafojtani, és ő is kuncogni kezdett, a szájára tapasztva a kezét. Károly pedig azt felelte:

– Ó, ezt eddig nem is tudtam. Köszönöm a felvilágosítást. Amúgy nagyon szép kutya. Milyen fajta?

– Kaukázusi juhász – válaszolt a férfi, büszkén kidüllesztve a mellét.

– Hát, szia, Döme – mondta Károly, és intett a kutyának. Az vadul csóvált zászlós farkával, és jókedvűen vakkantott.

Bella apukája megfordult, hogy továbbmenjen, aztán amikor az autó mögé ért, még komoly képpel visszaszólt.

– Ó, és mondja csak, szomszéd, mit csinál egy igazi férfi, ha egy madár éppen letojta az autóját? – mutatott a terebélyes galambpiszokra a frissen mosott kocsi tetején. Ám a választ már nem várta meg, magában vigyorogva odébbállt.

 

Tetszett? Kattints ide és szerezd be a Palásthy Ágnes mesekönyvét kedvezményesen 🙂

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)

Leave a Comment